2014. május 12., hétfő

Politikai okok miatt titkosították a 2006-os zavargások jegyzőkönyveit?2011.02.18 13:17


A Fidesz szerint egyértelműen az akkori ellenzék elleni politikai támadások lehetővé tétele miatt titkosították a 2006-os őszi eseményeket követő parlamenti bizottságok közös ülésein készült jegyzőkönyveket.
A szigorúan titkos, államtitoknak minősített dokumentumok nyilvánosságra hozataláról a Népszabadság számolt be pénteki számában. A lap szerint a jegyzőkönyvek eredetileg csak nyolcvan év múlva lehettek volna megismerhetők.
Ostromló csoportok a tévé székházának bejáratánál
Gulyás Gergely, az Országgyűlés 2002. és 2010. között és különösen 2006. őszén az állam részéről elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottságának kormánypárti elnöke pénteken, az MTI-nek elmondta: a titkosítást, néhány személyi adat kivételével egyáltalán nem tartják indokoltnak, az ugyanis kizárólag a korábbi kormányzat érdekeit szolgálta.
A fideszes képviselő ezt azzal magyarázta, hogy amíg a szóban forgó bizottságok ülésein jelenlévő, akkori miniszterek - a dokumentumok tanúsága szerint - kizárták, hogy a Fideszt bármilyen felelősség terhelné a 2006-os események miatt, addig a nyilvánosság előtt egy ezzel ellentétes kormányzati kommunikáció folyt.
Gulyás Gergely szerint a szükségállapot bevezetésének jegyzőkönyvben megjelenő lehetősége még akkor is megdöbbentő, ha erre valójában nem volt komoly szándék, csak miniszteri említésként esett róla szó.
A politikus kifogásolta továbbá, hogy a most nyilvánosságra került jegyzőkönyvek sem adnak "értelmes választ" arra, hogy a rendőrség 2006 őszén miért nem tudta megvédeni a Magyar Televízió székházát.
Hozzátette: a Fidesz ezzel kapcsolatban a jegyzőkönyvek fontos tárgyi tévedésnek tartja, hogy az akkori kormány tisztségviselői úgy interpretálták a történteket, mintha a Szabadság téren jelenlévő tömeg egésze erőszakos lett volna, holott a valóságban a közülük legfeljebb 80-100 személy tanúsított ilyen magatartást.(NOL)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése