A hírszerzők mindennapjai (1974–1983)
A Kádár-korszak titkosszolgálatainak történetével foglalkozó
publikációk eddig kevés információt tártak fel a szervezet belső
életéről. Ennek egyik oka, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti
Levéltárában (ÁBTL) található források döntő többsége az egyes ügyekhez
kapcsolódó dosszié, a szervezet mindennapjairól minimális mértékű irat
maradt fenn. Alábbiakban egy olyan iratcsoportot mutatok be, amelynek
segítségével betekintést nyerhetünk a leginkább konspirált módon dolgozó
III/I. Csoportfőnökség mindennapi működésébe. A hírszerzés MSZMP
szerveinek dokumentumai
[1] nemcsak politika-, hanem társadalom- és mentalitástörténeti forrásként is hasznosíthatók.
Magyarországon nem alakultak ki a múltidézés olyan terei, ahol
kézzelfoghatóvá válhatna a Kádár-korszak politikai rendőrségének világa.
Különösen igaz ez a hírszerzésre, amelynek egykori épületeit 1990 után
feltételezhetően a III. Magyar Köztársaság titkosszolgálatai
hasznosították. A Terror Háza Múzeum a rákosista diktatúra időszakát, az
ÁVH brutális világát jeleníti meg elsősorban. A hatvanas, hetvenes,
nyolcvanas évek politikai rendőrségéről hasonló közvetlen élményeket nem
szerezhetünk. Így míg például Berlinben a Stasi egykori főhadiszállásán
sétálva a látogatók megtekinthetik Erich Mielke
[2]
parancsnoki dolgozószobáját, tárgyalóját, sőt a titkárnői szobák
melletti főzőfülkét, addig ilyen szembesülésre nálunk nincs lehetőség.
Visszaemlékezések, oral history interjúk hiányában különösen kevés
ismerettel rendelkezünk a hírszerzők mindennapjairól. Pedig a mélyebb
elemzések szempontjából nem lehet érdektelen, hogy milyen körülmények
között születtek azok a dossziék, amelyek jelenleg az ÁBTL-ben
kutathatók. Milyen munkakörnyezetben dolgozhattak az egykori hírszerzők?
Milyen tényezők befolyásolták tevékenységüket, világlátásukat? Milyen
infrastrukturális lehetőségekkel rendelkeztek? A helyi MSZMP szervek
hivatalos, pártzsargonban írt iratai, illetve az egyes beosztottak
véleményét rögzítő havi információs jelentések ezekre a kérdésekre is
válaszokat adhatnak.
[3]
A hírszerzés az állambiztonság szervezetén belül is különleges helyet
foglalt el. Miközben az itt dolgozók kivételes lehetőségekhez juthattak
(elsősorban a külföldi kiküldetések révén), itt kellett megfelelni a
legmagasabb szakmai és ideológiai követelményeknek is. Ezek teljesítése
és ellenőrzése jelentős részben a pártapparátus, a Belügyminisztérium
3-as számmal jelölt pártszervének feladata volt. A BM III/I.
Csoportfőnökség felépítéséhez igazodó MSZMP alapszervezeteknek ugyanis
lényegében minden beosztott tagja volt, a pártvezetőségek és
munkatársaik így a teljes – kb. 500 főre tehető – központi állomány
felett fegyelmi és ellenőrzési jogkört is gyakoroltak. Az állampárt
működéséből következően ők feleltek a központi direktívák helyi
megvalósulásáért, ugyanakkor az általános politikai irányvonal követése
mellett ők foglalkoztak a titkosszolgálati munka végrehajtásának
gyakorlati kérdéseivel is.
[4]
A hírszerzők világa egyfajta társadalmi zárványként is értelmezhető,
hiszen amíg a hetvenes években, a „pangás évtizedében” az ideológiai
szólamok fokozatosan kiüresedtek, a társadalom depolitizálódott, itt
ezek a normák – legalábbis a mindennapi említés szintjén – fennmaradtak.
A „szocialista ember”-ről, a „szocialista tudat”-ról megfogalmazott
elképzelések itt rendszeresen megjelentek a dokumentumokban.
[5]
A hírszerzés pártbizottsága 1975 után minden évben átfogó vizsgálatot
indított egy-egy témakörben, melynek következtetéseit hasznosítani is
igyekezett. 1976-ban egy olyan felmérésre került sor, amelynek során a
„szocialista életmód és gondolkodás fejlesztésével kapcsolatos politikai
munkát” tanulmányozták. Az összefoglaló értékelést négy fő szempont
alapján készítették el: a hivatástudat, a társadalmi aktivitás és
magánélet (!), a jövedelem és tulajdonviszonyok valamint a kulturális
és művelődési helyzet kérdéseit elemezték.
[6]
A már-már szociológiai igényű felmérés minden szempontból „kedvező”
eredményeket hozott. (A vizsgálat összegzését lásd a 1. dokumentumban.)
Az eredményeket értékelő pártbizottsági munkatársak elégedettek voltak
az állomány motivációs szintjével, a szocialista közösségi ethosz
érvényesülésével, a politikai aktivitás mértékével. Kielégítőnek
találták a kommunista normák érvényesülését a magánéletben is, bár az
itt felsorolt jelenségek (anyagi visszaélések, iszákosság, családi élet
felbomlása, élettársi viszony bejelentésének elmulasztása, az
anyagiasság különböző megnyilvánulásai stb.) szerint az állomány tagjai
nem egyszer kerültek szembe a pártállam (a közerkölcs szempontjából)
konzervatívnak tekinthető etikai normáival.
A hírszerzők mentalitásának a dokumentumokból kiolvasható vonásai
összefüggésbe hozhatók a belügyesekre vonatkozó egyéb ismereteinkkel. Az
eddig feltárt, töredékes adatok arra utalnak, hogy a hetvenes években a
BM III/I. Csoportfőnökségen is generációváltás történt. Az újonnan
felvett fiatalok már a Kádár-rendszerben szocializálódtak, világképüket,
személyiségüket annak intézményei, normái alakították. A forradalmi
(csekista) lelkesedéssel végzett munka, az ellenséggel való direkt
konfrontáció (1945, illetve 1956 után), a gyors karrier (felfelé
irányuló mobilitás) lehetősége már csak az idősebb munkatársak élménye
lehetett. Ezek helyét a kiépült, „konszolidálódott” titkosszolgálati
szervezetben a mindennapi, bürokratikus munkavégzés vette át. Erre
utalnak – többek között – azoknak a „káros” szemlélet- és
magatartásformáknak a megjelenései, amelyek ellen a pártvezetés
szükségesnek tartotta a fellépést. Az „elvtársias légkört” ezek szerint
az elvtelen vezetés-ellenesség, a hamis perspektíva-szemlélet, az
önkényes rangsorolás, a kollektív rendezvényektől való húzódozás
jelenségei rongálták. Ugyanakkor a konszolidált rendszer és az
életszínvonal-politika sikereit igazolták azok a megállapítások, amelyek
a vagyoni- és tulajdonviszonyokról szóltak: az országos átlag feletti
jövedelmével, munkája társadalmi megbecsülésével az állomány elégedett
volt. Napi anyagi problémák körükben nem merültek fel. A hírszerzők
50–60%-a rendelkezett telekkel, hétvégi házzal illetve autóval. Azonban,
viszonylagosan privilegizált helyzetük ellenére a fiatalok számára a
hetvenes években is komoly gondot jelentett a lakáshoz jutás. Tehát a
korban általában jellemző problémák őket sem kerülték el.
Az aktuális agitációs és propaganda irányelveknek megfelelően a
pártállam minden szintjén tervezetek születtek a dolgozók „szocialista
tudatának” fejlesztésére, közösségi életének megszervezésére. Az
elvégzett pártmunkát a hírszerzőknél 1979-ben értékelték átfogóan. Az
erről szóló dokumentum a szakmai munka szempontjából is alapvető elv
érvényesülését rögzítette, amikor kimondta, hogy az állomány „elfogadja a
kultúra pártirányításának alapelveit és sajátos módszereit”.
[7]
Ugyanakkor a csoportfőnökségen belül végzett agitációs és pártmunka
célját a nómenklatúrában rögzített feltételek elérésének segítésében
összegezte. A pártszervezetek feladatát „szocialista hírszerzőtisztek”
nevelésében határozták meg. Az összefoglalás azonban kritikusan szólt
arról, hogy a pártalapszervezetek leszűkítették a kulturális
nevelőmunkát közönségszervezésre, könyvterjesztésre, politikai
évfordulók megemlékezéseire.
[8]
Az általános műveltséggel kapcsolatban szintén 1979-ben készült felmérés
[9]
(lásd a 2. dokumentumot). Ebben jól tetten érhető a központilag
szervezett (nem piaci alapú) kultúrafogyasztás rendszere, ugyanakkor az
összefoglaló eufemisztikusan fogalmazott mondatai arról árulkodnak,
hogy a felülről jövő elvárások csak korlátozottan érvényesültek. Az
ideológiai alapú mozgósítás fokozatos visszaszorulását mutatják a
pártbizottság későbbi kulturális és közművelődési programtervezetei is.
[10]
1980-81-ben már csupán a nagyobb ünnepségek (április 4., szeptember
29., november 7.) programjainak megszervezésével, és néhány más
kulturális programmal – például a Vörös Hadsereg Déli Hadseregcsoport
Múzeumának meglátogatásával illetve Közművelődési Stúdió
[11]
megszervezésével – számoltak. A hírszerzés munkatársai szabadidejük
eltöltésének, a kikapcsolódásnak más módjait részesítették előnyben. A
BM Művelődési Ház keretében működő közönségszervezés például bizonyos
műsorokra nem is tudta a jegyigényeket kielégíteni. Egy 1982-es
információ e közkedvelt előadások közül a Mikroszkóp és a Vidám Színpad
műsorait nevesítette.
[12]
A sportolás, illetve a testedzés közösségi cselekvésként, szakmai
követelményként és egészségvédelmi szempontból is a pártgyűlések
napirendjére került. A munkaidőből biztosított kötelező
sportfoglalkozások rendszerét a 13/1973. számú BM utasítás szűntette
meg, és elrendelte az önkéntességen alapuló tömegsportszervezetek
megalakítását. Ennek szervezésére a III/I. Csoportfőnökségen is
megalakult a Sportbizottság. Munkájuk átfogó értékelésére 1979-ben
került sor. Az akkori felmérés szerint az állomány 1%-a versenyszerűen,
20–25%-a több-kevesebb rendszerességgel folytatott testmozgást. A
hírszerzés munkatársai elsősorban a labdajátékok és az úszás iránt
érdeklődtek. A rendszeres mozgás mellett a Pártbizottság sportbizottsága
a KISZ-szervezettel együtt alkalmai sportnapokat is szervezett. A
többségre jellemző mozgáshiányos életvitelt azonban nehéz lett volna
sikerként beállítani. Az összegzése ezért egy másik – a
gulyáskommunizmus hétköznapjairól árulkodó – szempontból is igyekezett
megvilágítani a problémát: „A szabadidő kihasználása a mozgás és az
egészséges életvitel kialakítása szempontjából már kedvezőbb képet
mutat. Igaz, hogy állományunk döntő többsége nem sportol, rendszeres és
szervezett testedzést nem végez. Viszont jelentős hányada (kb. 60%)
hétvégi telekkel rendelkezik, és ott fizikai munkát is végezve bizonyos
mértékig biztosítja regenerálódását. Viszonylag magas a gépkocsi
tulajdonosok között a hétvégi, többé-kevésbé rendszeresnek nevezhető
turizmus aránya is. Kedvezőnek tartjuk a kikapcsolódást szolgáló egyéb
foglalatosságok – hobbyk – (barkácsolás, horgászat stb.) arányának
növekedését is.”
[13]
Az 1979. március 15-én tartott pártbizottsági ülés jegyzőkönyve azonban
jóval kedvezőtlenebb adatokat rögzített az állomány fizikális
helyzetéről. Az egy főre eső éves felmentési napok száma 16,8 volt. Az
állomány 82%-át egészségesnek minősítették, az idült betegek száma 18%
volt. Az arány csökkenését a kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségek
is segítették. Egészségügyi okból 1977-ben 5 főt szereltek le a
csoportfőnökségről. A kedvezőtlen adatok miatt 1977-től már törekedtek
arra, hogy a 45 évet betöltött munkatársak kétévente gyógyüdülésen
vehessenek részt. Az összesítések számai egyébként a magyar átlaghoz
hasonlóan riasztó képet mutattak minden korosztályban. A fiatal (5–7 éve
a hírszerzésnél dolgozó) 50 munkatárs közül 17 főnél állapítottak meg
ideg-egészségi problémát, amelyet a helytelen „munkacentrikussággal”
hoztak összefüggésbe.
[14]
A megoldási javaslatokat vizsgálva Bogye János (1977–1989 között a BM
III/I. csoportfőnöke) ígéretet tett, hogy a minisztériumi vezetésnél
kezdeményezi, hogy a munkaidőből heti fél órát sportra lehessen szánni.
[15]
Egy másik felmérés szerint lövészetre 50 munkatárs, míg uszodába 30 fő,
teniszezni pedig 15 fő járt rendszeresen, míg 10 „elvtársnő” vett részt
kondicionáló tornán. Rajtuk kívül 150-re tették azoknak a számát,
akiket az alkalmi testedzésbe be lehetett vonni. A rendszeres testedzés
elősegítése érdekében a Csoportfőnökség Sportvezetősége összegezte a
rendelkezésre álló lehetőségeket.
[16]
A fennmaradt anyagokat vizsgálva mindenesetre úgy tűnik, hogy a
(sport)propaganda és agitáció csak korlátozottan hatott az állományra. A
közösségi megmozdulások helyett az individuális szabadidő eltöltés vált
uralkodóvá.
A paternalista állam gondoskodása a bölcsőtől a sírig elkísérte a
belügyi dolgozókat is. Esetükben azonban a szociális juttatások
elkülönített (részben konspirált) rendszere jött létre. Az egészségügyi
ellátás és a sportolás már említett példái mellett külön belügyes
intézmények gondoskodtak a gyermeknevelésről (BM óvodák) és az üdülésről
is. Ösztöndíjak segítették az állami tanulmányok elvégzését a szakmai
és pártiskolákban történő tanulást. A munkatársak számára a lakáshoz
való jutás szinte kizárólagos útja is a Belügyminisztériumon keresztül
vezetett. (Valószínűleg ez lehetett a toborzások egyik fő ígérete.)
Mindezekkel és a kisebb juttatásokkal (ruhapénz, utazási kedvezmények)
kapcsolatos kérdések rendszeresen feltűntek a dokumentumokban.
Az üdülési lehetőségekkel, a beutalók elosztásával kapcsolatban
folyamatos panaszokkal találkozhatunk az információs jelentésekben. A
szabadságok megszervezése a konspirált körülmények között dolgozó
hírszerzők számára nem lehetett könnyű. 1981-ben például a III/I.
Csoportfőnökség 1535 belügyi üdülési beutalót kapott, ebből azonban
550-et felhasználás nélkül vissza is küldött. A Belügyminisztérium
központjában a problémán az üdültetési felelősök összehívásával
próbálták javítani. Ezeken az egyeztetéseken a hetvenes években már
külön feladatként jelentkezett a BM-nyugdíjasok üdültetése. Ugyanakkor a
gondoskodás jegyében megnyitotta kapuit a dobogókői kismamás üdülő is. A
családi pótlék illetve a különböző szociális juttatásokkal kapcsolatos
intézkedések is lecsapódtak az információs jelentésekben.
Családalapítási kölcsönként 1982-ben 18000 forintot lehet kapni (ezt
1982-ben ötszázan kapták meg). Családi ház építéséhez 60000
Ft(tiszthelyetteseknek 100 000 Ft) belügyi építési kölcsönt lehetett
igényelni a hetvenes években. Ennek emelése 1982-ben került napirendre.
[17] A sírig tartó gondoskodást a hetvenes években 15000 forintban maximált temetési segély (BM síremlék állítása) tette teljessé.
[18]
A juttatások elosztása a Csoportfőnökségi Szociális Bizottság feladata
volt. Így 1981 szeptemberében, amikor csoportfőnökség jelentős számú
lakáshoz jutott e testület döntött a kérelmekről. 1982-ben pedig a
leadott gépkocsik megvásárlásának kérdéseit utalták hozzá.
[19]
Az illetményekkel kapcsolatos kérdések szintén folyamatos beszédtémát
adtak az állomány számára. Ezzel kapcsolatban tekintetbe kell venni a
belügyesek sajátos helyzetét. Mivel ők ¦a magyar társadalom jelentős
részéhez képest ¦nem vállalhattak másodállást, nem vehettek részt a
második gazdaságban, teljes mértékben az állami újraelosztástól függtek.
Ebből a szempontból érdemes idézni egy 1980 novemberi véleményt: „A
3-as alapszervezet tagsága úgy véli, hogy a szövetkezeti szolgáltatások
gazdaságossá tételére a szövetkezeti bürokrácia leépítése a szolgáltató
jelleg erősítésére hozott intézkedések eredményeinek publikálásával,
népszerűsítésével, cáfolni lehetne a „maszek világ” felélesztéséről
keletkezett helytelen nézeteket.”
[20]
Panaszaik hátterében egyfajta érdekérvényesítő törekvést is
feltételezhetünk. Az információs jelentésekben számos véleményt,
megjegyzést, olvashatunk az év végi jutalmakkal (azok mértékével,
esetleges elmaradásával) kapcsolatban. Eközben a hetvenes évek végén
érzékelhetővé váló gazdasági krízis, az áremelések illetve a jelentősebb
gazdaságpolitikai intézkedések (például az ötnapos munkahétre történő
átállás) kérdései is megjelentek a hangulatjelentésekben.
[21]
Az idősebb hírszerzőket a tervezett nyugdíjkorhatár-változások
érintették elsősorban. A veterán állomány bővülésével az információk
között megjelentek a nyugdíjas találkozókról szóló híradások is. Érdemes
megemlíteni a társadalmi presztízzsel (munkásmozgalmi múlt
elismerésével) kapcsolatos jelzéseiket is, amelyek tükrözik az idősebb
generációk világlátását. „A Magyar Partizán Szövetség átszervezésével és
a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Országos Szövetsége
megalakulásával lehetőséget adtak arra, hogy akik eddig nem voltak
tagok, de az ellenállásban résztvettek, tagok lehetnek. Ezzel
kapcsolatban felmerült több elvtárs részéről, mi az oka annak, hogy az
1956-os ellenforradalom leverésekor és azután több hónapon át fegyveres
szolgálatot teljesítőket nem veszik fel a szövetségbe.”
[22]
Az állambiztonság dolgozóinak képzettségük szerint hármas
követelményrendszernek kellett megfelelniük. Munkakörük betöltéséhez
megfelelő állami-, párt-, és szakmai iskolai végzettséggel kellett
rendelkezniük. Ez alól a régóta dolgozó, „tapasztalt” elvtársak esetében
eltekinthettek a felettes szervek. Egy 1978-as átfogó vizsgálatot
[23]
követően intézkedéseket tettek a nyelvi képzés fejlesztésére, a
tudományos kutatómunka elősegítésére, a publikálás (tanulmányok,
tankönyvek) ösztönzésére. A fiatalabb operatív tisztek igényei ellenére
azonban éveken át nem sikerült létrehozni a nyelvtudás fejlesztését
elősegítő idegen nyelvi klubokat. 1979-ben a hivatásos hírszerző
állomány 53%-a rendelkezett a megfelelő iskolai végzettséggel, 30%-ot
mentesítettek, 17% pedig éppen a szükséges tanulmányait folytatta. Az
ideológiai képzés (indoktrináció) szándéka mindenesetre folyamatosan
jelen volt a belügyesek életében. Igaz, hogy a művelődési viszonyok és a
nyilvánosság átstrukturálódást is jelzik a pártdokumentumok ezzel
kapcsolatos megállapításai: „A pártoktatás kivételével ritkán fordul
elő, hogy az alapszervezetek foglalkoznának marxista-leninista, divatos
polgári, vagy antimarxista nézetek kulturális vonatkozású kérdéseinek
megismertetésével, vagy azok megvitatásával. A tagság a politikai
oktatás tartalmát elegendőnek tartja erre a célra. Ugyanakkor egyéni
beszélgetésekben sokszor bontakoznak ki éles viták egy-egy mű,
műalkotás, színházi előadás, film, vagy TV-műsor kapcsán; s a
tapasztalatok azt mutatják, hogy – az elméleti felkészültség hiánya
ellenére is – a párttagság lényegében érti pártunk kulturális és
művészeti politikáját, bár előfordulnak téves nézetek és fenntartások is
ezzel kapcsolatban.”
[24]
A különböző bel- és külpolitikai eseményekkel kapcsolatban feljegyzett
vélemények között igen sok sematikus megfogalmazás található, ahol
feltételezhető, hogy a csupán a jelentést összeállító agit-prop titkár
feladatteljesítéséről van szó (pl. a Kék fény, Magyar Rendőr híreinek
kommentálása). Néhány esetben azonban „életszerűbb” véleményeket
olvashatunk. A valutázó „közel-keletiekről”,
[25]
az Interpol tagság fogadtatásáról, a belső tájékoztatásról, egyes
belügyi akciókról (röplapozás, Charta ’77 szerveződése) megfogalmazott
állítások érdekes adalékokat szolgáltathatnak az adott állambiztonsági
intézkedésekkel foglalkozó kutatóknak.
Az időszak legfontosabb változása a csoportfőnökség új objektumának
elkészülése volt a Budakeszi úton. Az információs jelentésekben
fennmaradt észrevételek a hivatalos pártbizottsági anyagoknál őszintébb
bepillantást nyújtanak a hírszerzők mindennapjaiba.
[26]
A jelentéseket olvasva és rendszerüket áttekintve úgy tűnik, hogy
egyfajta kezdetleges minőségbiztosítási rendszer jött létre. A felmerült
panaszokra az illetékesek többnyire válaszokat is adtak a következő
havi jelentésekben. Így a csoportfőnökségen belüli ellentétek,
nézeteltérések mellett a szocialista hiánygazdaság következményeit is
dokumentálták.
Az új irodáikba beköltöző hírszerzők az előre kalkulálható változások
mellett számos nem várt fejleménnyel is szembesültek. A munkába járás
már az első napoktól sokaknak gondot okozott. A családos munkatársak a
gyermekintézményektől (óvoda, iskola) kerültek távolabb. A
tömegközlekedés problémái ugyanakkor majdnem mindenkit érintettek. A
22-es busz hónapokon át a panaszok központi témája volt. A belügy
érdekérvényesítő „képességet” jelzi, hogy a BKV-nál nem sikerült elérni
sem a balesetveszélyes megálló átépítését, sem a járatok sűrítését. A
közlekedésfelügyeletnél pedig sokáig egy zebra felfestését nem sikerült
kijárni, annak ellenére, hogy a helyszínen több baleset is történt.
Az új épületet számos hiányossággal adták át. Néhány helyen a zárak
okoztak gondot, télen több épületben a fűtéssel akadtak problémák. A
tisztasági, esztétikai viszonyokkal kapcsolatos kritikák alapja a
takarítónő-hiány volt. Ennél azonban jóval jelentősebb problémára utal,
hogy az alacsony bérek miatt a gépírónők és a gépkocsivezetők létszáma
sem volt megfelelő. (Utóbbiak közül többen a jobb megélhetés reményében
inkább a maszek taxizást választották.) Gondok akadtak továbbá az
eszközparkkal is: a zúzógépek túl hangosan működtek, a vetítőgépek pedig
sokáig hiányoztak. A munkaviszonyok tehát nem voltak zavartalanok, de
az osztályok elhelyezése összességében a korábbiaknál nagyobb
megelégedést váltott ki. Az információs jelentések ugyanakkor egészen
hétköznapi problémákról is beszámoltak. Ilyenek voltak a menzával
kapcsolatos kritikák, vagy az, hogy télen a kellő mennyiségű lapát
hiányában nehézkesen ment a hóeltakarítás. Előfordultak a
hiánygazdaságra utaló egészen abszurd panaszok is: „Az elvtársak szóvá
teszik, hogy a mosdóban nem szappan, hanem mosópor van a kézmosóban,
amit károsnak tartanak. Kérik, hogy a mosópor helyett szappant
helyezzenek el a mosdóban.” Az észrevétel mellé kézírással a következő
megjegyzés került: „Földes e.! A költségvetésből ennyire telik. Akinek
kényes a keze, hozzon szappant. Nem lenne baj, ha a dolgozók is időnként
hoznának.”
[27]A
női munkatársak a bevásárlási lehetőségek hiányáról panaszkodtak, mivel
az előzetes ígéretek ellenére az objektumban nem nyílt Közért. Így a
„kenyérellátásban” még a pult alóli (!) árusítás is előfordult a
központi épületben.
Az elkövetkező évek jelentései rögzítették a műszaki, infrastrukturális
helyzettel kapcsolatos bonyodalmakat, a telefonközponttal kapcsolatos
anomáliákat, vagy, hogy az elektromos írógépek javítása hónapokat vett
igénybe. A kisebb fajsúlyú ügyeken túl érdekes adalékokhoz juthatunk a
gépi adatfeldolgozással kapcsolatban is. Az információs jelentésben
feljegyzett kérdésre adott hivatalos válasz így hangzott: „A
Belügyminisztérium vezetése tudatában van annak, hogy a számítógépes
adattárolásra a csoportfőnökségnek szüksége van. Ezért döntöttek
amellett, hogy azt fel kell építeni. 3–4 éve amikor az építkezés
megkezdéséről a határozat megszületett, még senki sem tudta, hogy
1982-ben milyen lesz a gazdasági helyzetünk. Ugyanúgy, ahogy több más
beruházás megvalósításáról le kellett mondani, egyelőre a mi
építkezésünk befejezéséről is le kell mondanunk, mert a költségvetésből a
szükséges összeget nem kaptuk meg.”
[28]
A birtokba vett új objektumokban a hírszerzők még nagyobb zártságban,
konspiráltan dolgozhattak. A problémák ellenére mégis ők álltak a
belterjes belügyes világ képzeletbeli hierarchiájának csúcsán.
Mindennapjaikat legfeljebb más belügyi szervekkel osztották meg. Ilyen
alkalmak voltak a minisztérium belső ünnepei, programjai, például a BM
Szakszervezeti Tanács Télapó-ünnepsége, vagy a közös megemlékezések a
Cseka megalapításáról. A csoportfőnökség életéhez hozzátartoztak a
névadó ünnepségek (KISZ szervezet), a különböző társadalmi munkák (pl. a
patronált Dagály utcai óvodában, Sasad MGTSZ-nél, Express Ifjúsági
Lapvállalatnál) is. Vizsgálatra érdemes továbbá, hogy kik voltak azok,
akik (a pártszervezetek révén) bebocsátást nyertek a szigorúan őrzött
intézményekbe. A korszakban a hírszerzésen előadást tartó külső előadók
névsora
[29]
azt mutatja, hogy a pártközpont illetékesei, és a tudományos intézetek
szakértői mellett, a megbízható hírességek is vendégeskedhettek a III/I.
Csoportfőnökség központjában. Ezek a látogatások szintén nem maradtak
visszhang nélkül. Az 1982. szeptemberi jelentés például egy
belügyminiszteri vizit kapcsán az alábbiakról számolt be:
„Több
elvtárs szóvá tette; nem érti a miniszter elvtárs legutóbbi látogatása
alkalmával tett intézkedéseket. Ezek között: miért kellett a folyosókról
eltávozniuk, miért csak ez alkalommal kerültek virágok a bejárati
részhez. Nem tartják valószínűnek, hogy ezt a vezető beosztású elvtársak
igényelnék.”[30]
A hírszerzés MSZMP szerveinek iratait olvasva úgy tűnik, hogy
elkülönülő, belterjes világuk ellenére a III/I. Csoportfőnökség
munkatársai számos ponton érintkeztek a szocialista rendszer
hétköznapjaival, beilleszkedtek a hetvenes évek mindennapjaiba.
Viszonylag kedvező helyzetük ellenére hasonló problémák foglalkoztatták
őket, mint a társadalom többségét. Munkahelyükön olyan a hiánygazdaságon
alapuló infrastrukturális problémák jelentkeztek, amelyek a magyar
munkavállalók többsége számára is mindennapi tapasztalatot jelentettek. A
hírszerzők napi feladataikat egy konszolidált állam biztonságának
érdekében, alaposan szabályozott módon (a „szocialista törvényesség”
jegyében) végezték. Eközben hivatásuk révén ők rendelkezhettek a
legpontosabb ismeretekkel arról, hogy a magyar gazdaság és társadalom
állapota miként értékelhető világviszonylatban. Mentalitásukat a
hetvenes évek szocializmusának az így megélt sajátosságai határozták
meg. A rendelkezésre álló pártdokumentumok, összegzések különös
kettőségben mutatják be a belső világukat. Az ideologikus elvárásokat
rögzítő direktívák és a hétköznapokat tükröző források összevetése az
operatív munka során keletkező anyagokkal újszerű eredményeket ígér. Az
iratokból nyerhető részinformációk a korábbiaktól eltérő megközelítések,
kutatások kiindulópontjai lehetnek. Az egyes ügyekhez kapcsolódó
megjegyzések, a belügyesek mentalitásáról árulkodó vélemények mellett
érdekesek lehetnek a titkosszolgálatok presztízsére, érdekérvényesítő
képességére utaló információk is. Az MSZMP BM 3-as Bizottságának iratai
így érdemesek a további vizsgálódásra.
Dokumentumok
1. Részlet „A szocialista életmód és gondolkodás fejlesztésével
kapcsolatos politikai munka eredményei, problémái és feladatai”-ról
szóló jelentésből, [1979. augusztus 13.]
A vizsgálódás megállapította, hogy az állományban a
hírszerző-hivatástudat fogalma tiszta és torzításmentes és a
követelmények szerint folyamatosan fejlődik. Fejlődött és tisztult az
állomány perspektívaszemlélete: a többségnél életcélt a képességeknek az
eredményes hírszerző munkában való kibontakoztatása jelenti. Az
elvtársak túlnyomó része a munkában szívesen kezdeményez és
javaslatokkal él. Az állomány a hírszerzést olyan kollektív
tevékenységnek tekinti, amelyben egyéni felelősségük súlya igen nagy.
Ennek megfelelően élik át a sikereket és az esetenkénti kudarcokat is. E
közös tevékenységben jelentősen fokozódott a kollektívák
összekovácsolódása, amely akadályozza mind a túlzott önbizalom
kifejlődését, mind az elégséges önbizalom elveszését. Az idősebb és a
fiatal generáció együttműködése általában harmonikus és
konfliktusmentes.
Párttagságunk döntő többsége meggyőződéssel, magas felkészültséggel,
élénk érdeklődéssel, alapvető kérdésekben folyamatosan tájékozódva vesz
részt a párt politikájának végrehajtásában. Pártosan fellép a
szocializmustól idegen nézetek és magatartás ellen, példát mutat az
állami fegyelem, a törvények betartásában. Párttagságunk több mint 90%-a
alapvetően Csoportfőnökségünk illetve a Pártbizottság keretei között
végez társadalmi munkát. A munkahelyen kívül ők csak jelentősebb
össztársadalmi feladatokban vesznek részt, a vonatkozó határozat és
útmutatás szellemében kezdeményezően és fegyelmezetten. Szinte minden
alapszervezetnél egy-két elvtárs végez külső párt- vagy társadalmi
szervezet keretében társadalmi illetve közéleti tevékenységet.
Munkájukat az illető szervek elismeréssel nyugtázzák.
Az elvtársak túlnyomó többségének magánélete rendezett, megfelel a
kommunista normáknak. Az utóbbi években azonban számosan súlyosan
megsértették ezeket a normákat. (Anyagi visszaélések, iszákosság,
családi élet felbomlása, a hivatás normáinak megsértése a
partnerválasztásban, élettársi viszony bejelentésének elmulasztása,
állampolgári fegyelem megsértése, az anyagiasság különböző
megnyilvánulásai stb.) E kérdésekben állománygyűléseken,
pártrendezvényeken a követelmények határozottan megfogalmazódtak,
felerősödtek, s szükség esetén fegyelmi eszközök alkalmazásával is
segítették a normák megszilárdítását, megvalósulását.
Párttagságunk egyöntetű megállapítása, hogy az átlagjövedelem
csoportfőnökségünkön az országos átlag felett van. Ebben a végzett munka
társadalmi elismerését, a megbecsülést látja. A besorolást a többség
igazságosnak, a végzett munkával arányosnak tartja. Kiegyensúlyozottan
élnek, a napi kiadásokban anyagi gond nincs. Állományunk kb. 50–60%-a
rendelkezik gépkocsival, telekkel, hétvégi házzal vagy ezek
mindegyikével. Nagy hányaduk a már külföldön szolgálatot teljesítettek
közül kerül ki. Egyértelműen pozitívan értékelik azokat az
erőfeszítéseket és intézkedéseket, amelyek a szociális ellátottság
további javítása érdekében történtek. Emellett egyöntetű vélemény, hogy e
területen ma is a legsúlyosabb és legégetőbb probléma a lakás. E gond
egyes területek munkahelyi feszültségeket szül és elsősorban a
fiataloknál azzal súlyosbodik, hogy a magas albérleti díjak miatt nem
tudnak lakásra megtakarítani. A megértés ellenére e kérdésekben minden
szinten, ha átmeneti megoldáshoz is, még több segítséget várnak.
[MOL 898. f. 2/5. ő. e. 3–4. Géppel írt tisztázat]
2. Részlet az állomány általános műveltségéről 1979-ben készült felmérés tájékoztatójából. [1980. május 31.]
Az általános művelődési szokások között legelterjedtebb forma az
olvasás. A Csoportfőnökségen eredményesen folyik a politikai tartalmú
Kossuth-könyvek és a szépirodalmi művek terjesztése. Az egy főre jutó
könyvvásárlás összege kb. 1000 Ft/fő évente mind politikai, mind
szépirodalmi művek tekintetében. Jónak értékelhető a különböző
kulturális, művészei kiadványok olvasottsága is. Kedvezőtlenebb viszont,
hogy kevés alapszervezet kapcsolódott be a szervezett olvasómozgalomba,
s a szépirodalmi művek terjesztésének is vannak megoldatlan problémái.
Párttagságunk 30–40%-a rendszeres színházlátogató. A tagság többi része
esetenként, évente két-három alkalommal tekint meg színielőadásokat. A
közönségszervezés a színházi előadásokra megfelelő, az igények
kielégítése azonban nem, s megoldatlan a közönségszervezés rendszere is.
Nagyon sok panasz hangzik el arról, hogy nehezen vagy egyáltalán nem
lehet jegyet kapni egy-egy népszerűbb előadásra, vagy pedig a jegyek
nagyon silány minőségűek. Kedvezőbb a helyzet a filmek megtekintésével.
Részben szervezett, részben pedig egyéni keretek között a párttagság
nagytöbbsége mozilátogató.
Alapszervezeteink kevés gondot fordítanak a zenei műveltség
növelésére, s az igény is elmarad a várakozástól. Szervezett keretek
között csak elvétve akad olyan rendezvény, amely zenei kultúránk
fejlesztését szolgálná. Ezen a területen bőven van tennivaló, elsősorban
az igények felkeltésével. Hasonló helyzet tapasztalható a művészeti
kérdések terén is. A csekély érdeklődés nem ösztönözi a
pártszervezeteket arra, hogy művészeti témakörökben előadás-sorozatokat,
rendezvényeket tartsanak. Az országismereti előadások és kulturális
tartalmú politikai tájékoztatók nem pótolják e területen a
hiányosságainkat, s a szervezett kiállítás – és múzeumlátogatások is –
melyeken a tagság 50–60%-a családtagjaival együtt vesz részt – inkább
politikai eseményekhez kapcsolódik. A képzőművészet és más művészeti
ágak iránti érdeklődés felkeltése változatlanul napirenden lévő feladat.
[…]
Az alapszervezetekben a kulturális és közművelődési nevelő
munka tervezetten, folyamatosan történik. A kulturális programok a
tagság politikai, szakmai nevelését, a szocialista tudat fejlesztését, a
látókör és ismeretek bővítését, az ízlés és kulturális színvonal
emelését, összességében az általános műveltség szintjének emelését
szolgálják.
Az elért eredmények azt mutatják, hogy a párttagság elsősorban
azokban a kulturális programokban vesz részt szívesen, amelyek
közvetlenül is elősegítik a szakmai feladatok eredményesebb
teljesítését.
A megkívántnál kevesebb érdeklődés tapasztalható az irodalmi,
de különösen a művészeti kérdések, a kultúra elméleti, ideológiai
ismeretei iránt.
A munkaidőn kívüli kulturális és közművelődési programok
iránti igény differenciáltan jelentkezik a párttagok életkorától,
családi körülményeitől függően. A szabadidő felhasználása megoszlik a
családi kötelezettségek teljesítése és az egyéni érdekelődés kielégítése
között.
[MOL 898. f. 2/8. ő. e. 4–5. Géppel írt tisztázat.]
[1]A
dokumentumok őrzési helye: Magyar Országis Levéltár (MOL) 898. fond. Az
iratok teljesen rendezettek és egy évtizeddel (1998) ezelőtti
felülvizsgálatuk óta, néhány lap kivételével kutathatók is.
[2] Erich Mielke (1907–2000) az NDK Állambiztonsági minisztériumának vezetője volt 1957–1989 között.
[3]
A Magyar Országos Levéltárban őrzött, a BM III/I. Csoportfőnökségről
származó iratok évköre 1979–1983. A Belügyminisztérium más
pártszerveinek iratai hasonló időszakokból maradtak fenn. A
dokumentumokban szereplő részletes összegzések közül a legkorábbi az
1974. évet érinti.
[4]Bogye
János csoportfőnök például 1979-ben az MSZMP XII. kongresszusára
készülve a gazdasági helyzet elemzéséből vezette le a hírszerzés új
feladatait: „Beszélt arról, hogy a csf-ség és az 5-ös és a 14-es
osztályok megerősítésével és létrehozásával a célkitűzések világos, a
gazdasági szükségletek segítését kijelölő meghatározásával is javítani,
fokozni kívánjuk eredményeinket a népgazdaság segítésében…” MOL 898. f.
2/4. ő. e. Emlékeztető az MSZMP BM 3-as Bizottsága 1979. július 17-i
üléséről. A tudományos és műszaki hírszerzéssel 1972-től a BM III/I-5.
osztály foglalkozott.
[5]
A pártzsargonban megírt iratokat természetesen árnyalják azok a
megjegyzések, amelyek az információs jelentésekben maradtak fenn. Ezek
bemutatását lásd alább.
[6]
MOL 898. f. 2/5. ő. e., 5–8. Emlékeztető az MSZMP BM 3-as Bizottsága
1979. október 4-i üléséről. Tájékoztató jelentés kulturális és
közművelődési munkánk ötéves terve végrehajtásának főbb
tapasztalatairól. A „szocialista életmód és gondolkodás vizsgálat
megállapításai”.
[7]
A kulturális és közművelődési nevelőmunka középtávú tervét az MSZMP KB
1974. márciusi határozata alapján, a BM 3-as Pártbizottság 1976. március
26-i ülésén fogadták el. MOL 898. f. 2/5. ő. e. Emlékeztető az MSZMP BM
3-as Bizottsága 1979. október 4-i üléséről. Tájékoztató jelentés
kulturális és közművelődési munkánk ötéves terve végrehajtásának főbb
tapasztalatairól.
[8]1979-ben
emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a Cseka
születésének, illetve a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 60.
évfordulójáról.
[9]
MOL 898. f. 2/8. ő. e. Tájékoztató az általános műveltség és az
irodalmi, művészeti ismeretek fejlesztése, az igények növelése és az
ezekkel kapcsolatos pártpolitikai feladatok témakörében 1979-ben készült
felméréséről.
[10] MOL 898. f. 2/8. ő. e. Pártbizottsági kulturális és közművelődési programtervezet 1980–1981-re.
[11]Ennek
keretében havonta idegen nyelvű filmek vetítését, negyedévente
kerekasztal-beszélgetések rendezését, művészeti műsorok és
vándorkiállítások bemutatását tervezték.
[12]
Az információs jelentés szerint a Belügyminisztériumban a
közönségszervezést egy 242 fős aktíva-hálózat végezte. MOL 898. f. 4/4.
ő. e. Dósa Mátyás, a BM Művelődési Ház parancsnokának válasza, 1982.
március.
[13] MOL 898. f. 2/ 2. ő. e. Emlékeztető az MSZMP BM 3-as Bizottsága 1979. március 15-i üléséről.
[14]MOL 898. f. 2/ 2. ő. e. Emlékeztető az MSZMP BM 3-as Bizottsága 1979. március 15-i üléséről. Csordás László hozzászólása.
[15] Ez az információs jelentések tanúsága szerint 1982-re meg is valósult. Lásd MOL 898. f. 4/4. ő. e.
[16]Ezek
a következők voltak: a József Attila Gimnázium tornatermében heti
kétszer 2 órában karate-szakcsoport foglalkozás, alkalomszerű
sportversenyek a Szamuely Tibor Laktanya lőpályáján, teniszezés az
Újpesti Dózsa téli és nyári pályáin (minden nap reggel 6-8 óra között). A
hírszerzők továbbá BM igazolványukkal ingyenesen vehették igénybe a
minisztérium (illetve az ahhoz tartozó Újpesti Dózsa) egyes
intézményeit. 1979-ben például a Rudas uszodába kedd és péntek 18–19 óra
között, a Széchenyi fürdőbe ¾7–9 ill. 17–19 óta között juthattak be
kedvezményesen. Az Elektromos Sporttelepén tavasztól őszig focizhattak,
teniszezhettek, úszhattak vagy tekézhettek és használhatták a BM
Központi valamint az OTSH XXII. kerületi sporttelepét is. Az új
objektumba 1-1 tornateremet, kondicionáló teremet és erdei futópályát
terveztek, emellett társadalmi munkában tenisz-, röplabda- és
kézilabdapályák kialakításával is számoltak. Lásd MOL 898. f. 2/ 7. ő.
e.
[17]Ugyanakkor
érdeklődést váltott ki a vagyonbevallási szabályok megváltozása, amely
minisztertanácsi határozattal a lakásokkal kapcsolatban az adóbevallás
felső határát 50000 Ft-ról (1971) 80000 forintra emelte. Lásd MOL 898.
f. 4/3. ő. e.
[18] Az összeg emelése a Honvédelmi Minisztérium gyakorlatára hivatkozva 1981 októberében vált kérdéssé. Lásd MOL 898. f. 4/3. ő. e.
[19]A
rendeleti szabályozás szerint az állami szervek által leadott gépkocsik
megvásárlására a MERKUR-on keresztül volt lehetőség. A leadó szerv az
autók 30–40%-ra jelölhet ki vevőt. 1981-ben, 1982-ben, 1983-ban a III/I.
Csoportfőnökség évi 5–6 autót adott le, az elővásárlási jogot több mint
20 munkatárs kívánta megszerezni. Lásd MOL 898. f. 4/5. ő. e.
[20]MOL 898. f. 4/2 ő. e.
[21] MOL 898 f. 4/4. ő. e.
[22]MOL 898. f. 4/4 ő. e. 1982. februári információs jelentés.
[23]MOL
898. f. 2/ 2. ő. e. Jelentés a személyi állomány szakmai képzésének és
továbbképzésének tapasztalatairól, fejlesztési terveiről, az agitprop és
közművelődési munkabizottság és a 10-es osztály felmérése alapján,
1978. március.
[24] MOL 898. f. 2/ 5. ő. e.
[25]„Közrendvédelmi
szerveinknek fokozottabb ellenőrzést kellene gyakorolnia a hazánkba
beutazó külföldi állampolgárok felé. Ugyanis az elvtársak tapasztalata
szerint a közel-kelti országokból beutazó személyek a belvárosban, főleg
az Astoria Szálló környékén, feltűnő harsány viselkedéssel és nagyköteg
ötszáz forintossal hadonászva zaklatják a járókelőket, de főleg a
nőket.” Lásd MOL 898. f. 4/ 1. ő. e.
[26]
Az átköltözés kérdése 1979 októberében merült fel először az
információs jelentésekben, 1979 novemberében a költözés elhalasztásáról
értesítették a párttagokat. Lásd MOL 898. f. 4/1. ő. e.
[27] MOL 898. f. 4/ 3. ő. e.
[28] MOL 898. f. 4/ 4. ő. e.
[29]Az
információs jelentésekben többek között a következő előadókat és
előadásokat említik meg: Tálas Barna, Külpolitikai Kutató Intézet: Kína
társadalmi helyzete; Horn Gyula, MSZMP KB osztályvezető-helyettes:
Időszerű külpolitikai kérdések; Geréb Sándor, BM III/III.
csoportfőnök-helyettes: A magyarországi belső ellenzék helyzete és
törekvései; Knopp András MSZMP KB munkatársa: A szomszédos országokban
élő magyarság; illetve Szirmai Mihály dr., MTA Világgazdasági Intézet;
Szabó Imre, dr., ZMKA; Szilvási Lajos író; Ónódi György, MR külpolitikai
rovatvezetője; Szikszai Béla, MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának
helyettes vezetője; Farkas Bertalan és Magyari Béla űrhajósok. Lásd MOL
898. f. 4/1-5 ő. e.
[30] MOL 898. f. 4/4. ő. e.
A bolsevista propagandagép díszpintyei
A
pártállam idején a bolsevista sajtót 95%-ban „politikailag megbízható”
személyek uralták. Az 1947-es bolsevista puccs után politikai
komisszárok és ávéhások vették át a sajtó irányitását. Újságíró csak az
lehetett, akit a bolsevista párt vagy az ávéhá annak nevezte ki.
Többnyire alapvető iskolai végzettség nélküli személyek, akik különböző
gyorstalpalókon szerezték meg a szakmai ismereteket. Sokszor hibásan.
Amikor a bolsevista állampárt MDP bevezette a kontraszelekció
elvét, az egyetemekre és főiskolákra túlnyomórészt csak a párt vagy az
ávéhá által küldött, ajánlott személyek kerülhettek. Közülük
verbuválódtak az újságírók és főszerkesztők. az 1956-os Forradalom
leverése után e téren semmi sem változott. Csak néhány régi vágású
újságíró élte át a tisztogatásokat, elbocsájtásokat. A rendszerváltás
után e téren alig változott valami. A régi ávéhás és pártpropagandisták
most a demokraták köntösébe bújtak és kihasználva a médiáknak a
tömegekre gyakorolt hatását, máig nyíltan uszítanak a tényleges
demokraták és demokrácia intézményei ellen. Ha kellett, még a
csillagokat is lehazudták az égről, mert számukra csak egy csillag
létezett: a vörös csillag. Máig e téren semmi sem változott.
English
Magyar
