TILTOTT MAGYAR ŐSTÖRTÉNET – Miért nem lehet szabadon kutatni a magyarság eredetét?
Sokakat foglalkoztat manapság a kérdés: miért sulykolja még mindig a hivatalos történelem-oktatás a finnugor-teóriát, noha meglehetősen gyenge lábakon áll? És miért gúnyolják ki, hallgatják agyon az alternatív elméletek képviselőit, kik és miért tüntetnek el dokumentumokat, leleteket? Talán egy háttérhatalomnak, mely egy egységes „világnemzet” létrehozására törekszik, nem érdeke, hogy a magyarság megismerje igazi múltját…
Ha azt hinnénk, csak manapság lett divat kétségbe vonni az iskolákban tanított finnugor származáselméletet, nagyot tévednénk. Kevesen tudják, de már az 1700-as években, amikor ez a teória egyáltalán felmerült, a tudósok többsége abszurdnak találta az ötletet, miszerint rokonainkat a lappok, észtek, sőt szibériai és sarkköri népek közt kellene keresnünk. Valamikor, a kezdet kezdetén tehát a „finnugristák” számítottak különcnek, s ők voltak abszolút kisebbségben.
És talán elméletük csendben a feledés süllyesztőjébe merült volna, ha nem kezdik el hirtelen valakik, valamiért támogatni őket. Már pedig pont ezt figyelhetjük meg: először a finnugoros elmélet közfelháborodást váltott ki, ám valami történhetett, mert hirdetőiket ‒ akiket az imént még őrülteknek, bolondoknak tartottak ‒ egyszer csak ott találjuk a professzori katedrákon, a császári udvari történészek, ideológusok között…
„Vedd el e nép múltját…”
Nem csoda, ha már ekkoriban is felmerült a kérdés: kik segítették „trónra” a finnugoros származás-elméletet? Miféle erők emelték hirtelen az uráli teória hirdetőit vezető értelmiségi pozíciókba Magyarországon, s kik állnak a másként gondolkodó tudósok lejáratása, kigúnyolása mögött? És ami a legfontosabb: mindezt vajon miért?
Lehet, hogy nekünk, magyaroknak is jobban oda kellene figyelnünk a francia Talleyrand gróf tanácsára, melyet akkor adott urának, Napóleonnak, amikor a császár azon töprengett: miként győzhetné le háborúban a Habsburgokat segítő magyarságot. A gróf szó szerint a következőt javasolta: „Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük amit akarsz.”
Valószínű, hogy azok, akik a finnugor teória egyeduralomra juttatása mögött állnak, ugyanígy gondolkodtak. És valóban: Kiszely István megtalálta a bécsi kancellária egyik levelét a Bach-korszakból, melyben azt írják: a rebellis magyaroknak olyan őstörténetet kellene „csinálni”, amilyenre nem lehetnek büszkék ‒ hátha akkor elmegy a kedvük a lázadozástól. Továbbá, lehetőleg olyan népekkel kell őket rokonítani, melyeknek ma sincs önálló országuk ‒ így sugallva azt, hogy ne akarjanak elszakadni a Habsburg Birodalomtól, hiszen lám, rokon népeik is jól „elvannak” egy nagyobb kultúrnép uralma alatt.
Kényelmes elmélet a Habsburgoknak
Márpedig keresve sem találni olyan elméletet, mely jobban megfelelne e kritériumoknak, mint a finnugor származás tana… A finnek, lappok, észtek ugyanis ekkoriban békés, főként halászattal, prémvadászattal foglalkozó nép voltak, nem úgy, mint a harcias, szabadságszerető, büszke szkíták (akiket pedig a magyarság kollektív emlékezete mindig is az őseinek tartott.) Ráadásul az ugorok többsége ‒ vogulok, osztjákok, mordvinok stb. ‒ a Habsburgokkal szövetséges orosz cár birodalmának hűséges alattvalója volt, akik önálló államisággal nem rendelkeztek, könnyen tudtak tehát a bécsi ideológusok így érvelni: „Lám, kedves magyarok, rokonaitok sem akarnak kiszakadni a cári Oroszországból, ti is maradjatok szépen nyugton Ferenc József birodalmán belül…”
Ebből is láthatjuk: a finnugor elmélet sulykolása mögött már az 1860-as években kőkeményen a politika állt ‒ noha elvileg ez utóbbinak nem szabadna „labdába rúgnia” a tudomány világában. Sajnos azonban tények igazolják, hogy a magyar őstörténet-kutatás már régóta nem az igazság kereséséről szól (amiről pedig elsősorban kellene), ehelyett különféle érdekcsoportok használják fel saját hatalmuk építgetésére ‒ aminek lényege elsősorban a magyarság önbizalmának gyengítése.
És ez bizony, nem a Bach-rendszerrel (1850-1876) és nem is a Magyar Tudományos Akadémia felállításával (1825) kezdődött. Hanem sokkal régebben, még pedig egy bizonyos Aeneas Sylvius Piccolomini 1458-as, innen-onnan összeszedett információkkal zsúfolt írásával, melyben igyekszik a szkítákat minél barbárabb színben feltüntetni. Ezen kívül azt is állítja: a hunok a magyarokkal ‒ annak ellenére, hogy utóbbiak ezt tartják ‒ nem is rokonok.
II. Pius pápa, az amatőr őstörténész
1458-ban járunk: a Magyar Királyság, bár belháborúk osztják meg, mégis roppant erős, hiszen Hunyadi János hadvezéri zsenije gyakorlatilag az egész keresztény világot megmentette a török hódítástól. A Vatikán, a pápa körül tevékenykedő hatalmi körök színleg hálásak is voltak ezért, ám titkos találkozóikon aggodalmasan kérdezték: hogy lehetne megállítani azt, hogy a magyarság, mint Európa védőbástyája, egyre nagyobb tekintélyre tegyen szert? Netán kiszakadjon a Habsburg hatalmi szférából, ami pedig ezeknek a homályos klikkeknek súlyosan sértette volna érdekeit.
Nos, az említett Aeneas Sylviust ‒ aki tehát bizonyos láthatatlan háttérhatalmak szószólójaként igyekezett lejáratni a magyarokat ‒ még abban az évben II. Pius néven pápává választották. Tanácsadói buzdítására továbbra is foglalkozott a magyar őstörténettel, úton-útfélen tagadva a hun-magyar, szkíta-magyar rokonságot. Ezt olyan feltűnően tette, hogy még Antonio Bonfini, Mátyás történetírója is rájött a valódi indokra, mivel így ír: „Ez a szentséges atya… nem nézte jó szemmel, hogy a Szkítiából származó magyarok, akik az ausztriaiakat súlyos vereséggel és csapással sújtották, és alighanem sújtani fogják megint, ily nagy dicsőséggel ékeskedő ősöket kapnak.”
Részlet az ÚJ VILÁGREND különszámból
