*****
Novotny Zoltán sportújságíró a Magyar Sajtó
kategóriában szerepel a Prima Primissima Díj idei jelöltjei között.
Olvasói levél hívta fel a figyelmünket a világhálón régóta
keringő pletykára, hogy a Schmitt Pál által kitüntetett,
(MTVA-szerkesztő, a Petőfi adó főmunkatársa és MOB-tag) Novotny az
átkosban KISZ-funkcionárius volt. A tippadó levél konkrét forrást is
megjelölt, aminek nem voltunk restek utánanézni. A Foglalkozásunk:
sportriporter című kötet (szerkesztette: Vitár Róbert, Sport, Budapest,
1979.) valóban tartalmaz egy részletes Novotny-önéletrajzot.„Harminc éve tanulok változó szorgalommal, de – bizonyítványaim szerint – mindig jeles eredménnyel, az általános iskolától kezdve a középiskolán, majd a bölcsészkar magyar-történelem szakán át a marxista-leninista esti egyetemig. Gyermekkorom óta különös vonzódást érzek a történelemtudományok iránt. Talán ezért kutattam Kossuth-hagyományok után szakköri tagként a gimnáziumban, talán ezért lettem történelemszakos, talán ezért dolgoztam egyetemistaként a Párttörténeti Intézetben, és talán ezért tartok előadásokat hétről hétre TIT Történelem- és Nemzetközi Szakosztálya tagjaként. Történelmi eseményekről a külpolitika alakulásáról és szülővárosom, Budapest fejlődéséről.” - vall benne pályakezdéséről Novotny. (Idézett mű, 101. oldal.)
S ezután jön a lényeg: „Édesanyám, aki apám súlyos betegsége miatt 1951-től egyedül tartotta el a négytagú családot, az emberek szeretetére nevelt és arra, hogy a közösségért nekem is tennem kell. Éppen ezért mindig részt vettem valamilyen társadalmi munkában. Gyűjtöttem vasat és fémet, voltam úttörővezető, úttörővasutas, többször dolgoztam építőtáborban, kilenc évig voltam az MRT KISZ VB agitprop-titkára, egy választási időszakra tagja voltam az alapszervezeti pártvezetőségnek, jelenleg a Magyar Rádió Sportegyesületének elnöke vagyok. Sokakkal együtt vallom, hogy a kitüntetéseket nem kiérdemlik, hanem adják, ennek ellenére nagyon jólesett, amikor munkám elismeréséül 1971-ben megkaptam a Sportérdemérem bronz fokozatát, 1973-ban a Kiváló ifjúsági vezető kitüntetést, 1977-ben pedig az Ifjúságért Érdemérmet.” - írja a Magyarország két leggazdagabb embere által finanszírozott díj esélyese. (Uo. 103. o.)
Tegyük hozzá: a díjadományozók szemében aligha számít „erkölcsi priusznak” az ilyen múlt. A díjalapító Demján Sándor 1980-ban, mint a Skála-Coop vezérigazgatója, az MSZMP XII., 1985-ben pedig a XIII. kongresszusának küldöttjeként hallgatta Kádár János első titkár beszámolóját. (A kongresszusi jegyzőkönyvek megjelentek a Kossuth Könyvkiadó gondozásában, az információ megtalálható az 1980-as kötet 514., illetve az 1985-ös 618. oldalán.) S az 1974-83 között a kádári rezsim Pénzügyminisztériumában dolgozó Csányi Sándor se volt egy harcos ellenzéki.
Első fokon nyilvánosak a megvont kommunista nyugdíjpótlékok
A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében kimondta: nyilvános, hogy az államszocialista rendszerben betöltött szerepe miatt kiktől vonta meg a közigazgatási és igazságügyi miniszter a nyugdíjpótlékot. Tovább a teljes cikkre.
Novotny Zoltán ma is aktív közösségi ember. Csak épp a közösség lett más. 2004 óta „elnöke a Protestáns Újságírók Szövetségének, s tagja a Magyarországi Evangélikus Egyház médiabizottságának. Amellett tevékeny szerepet vállal az egyházi életben is: ő a Deák téri gyülekezet presbitere.”
Az ilyen pálfordulások (amelyekből sokat lehet mondani) legkevésbé talán az MSZP-s, posztkommunista baloldali kötődésű „leleplezetteket” érintik kínosan. Róluk úgyis tudni lehetett, hová tartoztak, MSZMP-s múltjuk, pártállami funkcióik, a KB apparátusában betöltött vagy az egyetemi pártbizottságokon, a KISZ-ben viselt pozícióik köztudottak voltak. (Az utódpárti baloldal szavazóbázisa meg úgyis elnéző az ilyennel, sőt inkább érdemnek gondolja.) Az SZDSZ holdudvari értelmiségénél sem volt titok, hogy jelentős részük, liberális ellenzéki korszaka előtt, mint „csókos kádergyerek”, maoista vagy Lukács-tanítvány indult.
A jobboldal viszont szereti magát ilyen téren is tisztábbnak, különbnek láttatni. Ezért szigorúan fogalmaz. A Terror Házát vezető (korábban Orbán Viktor mellett főtanácsadó) Schmidt Mária úgy véli, (egy művében 15 éve le is írta), hogy a pártállam kegyeltjei a diktatúra „készséges kiszolgálói, sőt támaszai voltak – hiszen nem lehetett valaki a szigorú pártfelügyelet alatt álló tömegmédia, tv, rádió vagy vezető sajtóorgánumok, egyetemek, főiskolák vezető munkatársa, ha nem vetette magát alá a párt irányításának…” (Janus-arcú rendszerváltozás, Kairosz Kiadó, 1998. 288.o.) De akkor igaz-e ez a definíció a rendszerváltás előtt és után egyaránt a később Fidesz-politikus, majd államfő Schmitt Pál környezetében mozgó, Schmitt által ki is tüntetett Novotnyra is?
A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy minél inkább próbált valaki 1989-90 után nemzeti-vallásos színekben tündökölni, annál nagyobb ciki az effajta lebukás. Azon, hogy az MSZMP 1988-as országos értekezletén írásos felszólalást adott le dr. Veres János, az állampárt Nyírbátori Városi Bizottságának gazdaságpolitikai titkára, nemigen lepődünk meg. (Jegyzőkönyv megjelent: Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezlete. Kossuth Könyvkiadó, 1988, II. kötet, 305-309.o.) Azon már inkább, mikor egy ma is jól ismert rendező-igazgató ugyanitt leadott felszólalásában azt fejtegeti: „Ami reményt ad, az az elmúlt negyvenhárom év vitathatatlan eredményei és az elmúlt egy-másfél év őszinte, becsületes hangja, a vezetés biztató megnyilvánulásai, de belátható időn belül egyöntetű és látványos sikerre van szükség ahhoz, hogy a bizalom légköre helyreálljon.”
Meg azt is:„Legyen ez a legfontosabb felismerés: a magyar népben lévő óriási, talán a kis népekre különösen jellemző tettvágyat, potenciális tehetséget alkotóerővé kell alakítani. Ez az egész magyar nép érdeke, ennek élére álljon a párt, az új Központi Bizottság.” (I. kötet 19-20.o.) A lelkesítő felszólaló nem más, mint Koltay Gábor, a Budapesti Művészeti Hetek és Szabadtéri Színpadok akkori művészeti igazgatója. Akiről tudni érdemes, hogy jó kapcsolatokat ápolt a budapesti pártbizottság tagjaival is. Aki később Wass Albert és Horthy Miklós életművében igyekszik elmélyedni.
Papp László Tamás
„Nem,
és semmi véletlen nincs abban, hogy riporter lettem, mert kezdettől
tudatosan készültem erre a pályára” – mondta el az MTI munkatársának az
első, és mindmáig egyetlen munkahelyén, a Magyar Rádióban lezajlott
ünnepi összejövetel alkalmával, ahol az intézmény vezetőin kívül
kollégák, barátok, sportolók, pályatársak, öregebbek és ifjabbak sora
volt jelen. A szakma mellett a hozzá kapcsolódó sportszféra olyan
képviselői, mint Szepesi György, a példakép, a honi rádiózás nagy örege
vagy Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok férfi
vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. 
1963-tól dolgozik a Magyar Rádióban. Volt bemondó 3 évig, sportriporter mindörökké, a Petőfi Rádió vezetője 6 éven át.
