2019. január 29., kedd


Európa megszűnt létezni

2018. szeptember 12-én kulturális vasfüggöny szelte ketté a kontinenst
1946. március 5-én Winston Churchillnek az egyesült államokbeli Fultonban tartott híres beszédében hangzott el a következő: „A baltikumi Stettintől az Adriánál levő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet-Európa ősi államainak összes fővárosa.”
Azt gondolom, hogy a Sargentini-jelentés szeptember 12-i európai parlamenti elfogadásával, egy hosszú és örömtelen folyamat végeredményeként, ismét vasfüggöny hullott le Európa közepén. Ezúttal azonban nem politikai és katonai, hanem kulturális vasfüggöny.
És ez a vasfüggöny szinte ugyanazon a vonalon húzódik, mint az első. Csakhogy van egy nagy különbség: akkor mi, közép- és kelet-európaiak a rossz oldalon rekedtünk. Most pedig a jó oldalt választottuk és választjuk.
A Sargentini-jelentés csalással, manipuláció­val lebonyolított megszavazása után nem érdemes újra elvesznünk a részletekben, inkább a „Mi lesz?” kérdésével kell foglalkoznunk. Annál is inkább, mert nem kétséges: a hagyományos értelemben vett Európa megszűnt létezni. Európa felbomlott, kettéhasadt, útjai szétváltak.
Az a Nyugat-Európa, amelyet azért szerettünk és vágytunk rá, mert mániákusan hitt a szabadságban és a népek egyenjogúságában, tiszteletben tartotta a keresztény erkölcsöt, védte a családokat, következetesen betartotta a demokrácia és a jogállamiság játékszabályait, ápolta a nemzettudatot és a nemzeti identitást, amelyik jólétben élt, mértéktartó volt és igazságos – nem létezik többé.
Nyugat-Európa az elmúlt három-négy évtizedben transzformálódott, átalakult. Nem átalakul, hanem átalakult, és ez az átalakulás folytatódik. Demokrácia helyett liberális elitizmust épít, hagyományok őrzése helyett következetesen bontja le a hagyományokat, ezeréves intézmények megőrzése helyett mozgalmakat indít világátalakító célokkal, domináns kultúra helyett multikulturalizmust hoz létre, a fehér faj megvédése helyett – a Kalergi-terv alapján – kevert fajú népességet akar.
A kereszténység helyett egyfajta szinkretikus vallásnak ágyaz meg, a nemzetállamokat el akarja törölni, a határokat fel kívánja számolni, az illegális migrációt alapvető emberi jognak akarja elfogadtatni. Mindennek tetőpontjaként egy olyan Európai Egyesült Államokat akar létrehozni, amely immáron nem a tagállamok közötti egyenlőségre épül, hanem olyan hierarchiára, amelyben újra a központi hatalmak döntik el, hogy mi a helyes irány, és a többieknek ehhez kell alkalmazkodniuk.
Tehát még egyszer: Nyugat-Európa nem átalakul, hanem már átalakult. Ezt azért kell különös hangsúllyal mondanunk, mert innentől kezdve meg kell szabadulnunk néhány illúziótól, amely sokunkat jellemez a nemzeti, szuverenista táborban. Az első, amit le kell szögeznünk: nem szabad azt hinnünk, hogy könnyű lesz a májusi európai parlamenti választásokon olyan győzelmet aratni, amely után egész Euró­pa szőröstül-bőröstül átalakul, Nyugat-Európa pedig egy csapásra visszatér a gyökereihez.
E tekintetben teljesen egyetértek Csejtei Dezső legutóbbi cikkével (A migráció kettévágta az Európai Uniót, Magyar Idők, szeptember 14.), aki meggyőzően fejti ki, hogy miért nem lesz sétagalopp a májusi választás.
Azért lesz éles küzdelem a májusi választáson, mert Nyugat-Európának nemcsak a politikai elitje, a bal- és jobbközép pártok változtak meg gyökeresen; az elmúlt évtizedek következetes, a társadalom minden egyes szektorát, intézményét átszövő, neoliberális propagandamunka megtette a hatását.
Ha az emberek három-négy évtizeden át azt hallják az oktatási intézményekben, a munkahelyeken, a közéletben, a sajtóban és a médiában, egyáltalán mindenhol, hogy a középosztálybeli fehér férfi a gonosz elnyomó, az etnikai-szexuális-vallási kisebbségek, a másság viszont támogatandó, és hogy a migránsok segítik ki Európát a nagy bajából, ez egy idő után hatni fog rájuk.
Ráadásul ha ehhez képest eltérő véleményeket hangoztatnának, akkor megbélyegzik, hátrányos helyzetbe hozzák őket, elzárják előlük a pénzügyi és egyéb forrásokat, akkor inkább idomulnak a fősodorhoz, és szinte észrevétlenül átveszik az új többség nézeteit.
Ne feledjük el, hogy mi, magyarok valóban szabadon beszélhetünk a migrációról, nincs fősodor és szájzár; viszont nem szabad elhinnünk, hogy egy átlag holland, belga, német, vagy egy átlag svéd ember ugyanolyan mentális állapotban van, ugyanolyan kritikusan nézi a mai folyamatokat, mint mi. Ez nincs így, még akkor sem, ha bizonyos európai közvélemény-kutatások valóban azt mutatják, hogy a nyugaton élők nagy részének is elege van a migrációból.
Igen, elege van a bűnözésből és a szexuális erőszakból, a terrorakciókból; de korántsem biztos, hogy egy – Jean-Claude Juncker és Angela Merkel által hangoztatott – „rendezett”, „szervezett” migrációs folyamattal is szembeszállna. Ugyanis a liberális bla­bla a toleranciáról, a befogadásról, a multikulti fontosságáról, a „nacionalizmus”, a „populizmus”, no meg a „rasszizmus” szörnyűségéről jelentős mértékben hatott ezekre a társadalmakra. Jobb, ha ezzel szembenézünk.
A második: egy pillanatra se gondoljuk azt, hogy a következő nyolc hónapban csak mi, a nemzeti tábor, a szuverenisták leszünk akció­ban, míg a globalisták, a neoliberálisok ölbe tett kézzel várják azt, hogy minden tagállamban fokozatosan elveszítsék a pozícióikat.
Egy sikeres nagyvállalkozó, többek között szervezőtársam a békemeneteknél, mondta nekem egyszer: soha ne abból induljunk ki, hogy az ellenfelünk butább nálunk, hanem mindig abból, hogy legalább annyira okos és ravasz, mint mi, ha nem okosabb. És ebben teljesen igaza van.
Egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy a globalista pénzügyi, politikai, kulturális elit brutálisan nagy és szerteágazó erőforrásokkal rendelkezik, és ezeket a következő időszakban fel is fogja használni.
Ez most éppen a velünk, hazánkkal szembeni összehangolt és hálózatos támadássorozat során mutatkozik meg a legjobban: felfogták, hogy mi, magyarok, a magyar kormány, és jelesül Orbán Viktor a szuverenista tábor legerősebb és legelszántabb bástyája.
A közép- és kelet-európai szláv népekkel kapcsolatban úgy tartják, hogy megkörnyékezhetők és megvehetők. Ausztriáról most nem is kell szólnom – Szijjártó Péter személyes csalódását Sebastian Kurz kancellárban nagyon megértem –, Olaszországot meg majd igyekeznek kifizetni, és akkor talán a hóbortos olaszok megint váltanak egyet.
Tudják és látják viszont, hogy mi soha nem fogunk meghátrálni sem a migráció, sem a szuverenitás, sem a saját kultúránk megvédése terén. Mi ugyanis valóban heroikus nép vagyunk már ezer éve, ezt is jól tudják – vad, ázsiai, zabolázhatatlan népségnek vélnek ma is, mint ezer évvel ezelőtt, amely igazából ma sem tartozik Európához. Semmi sem változott.
Nem véletlenül adták ki a jelszót: Magyarországot súlyosan meg kell büntetni! Guy Verhofstadt a napokban már az Egyesült Államokat és a világ egészét is arra szólította fel, hogy távolítsák el a nemzetközi térképről ezt a gennyes gócot, amelyet Magyarországnak neveznek.
A harmadik, ami szorosan összefügg az előzőekkel: nem szabad abszolút fenntartás nélkül hinnünk abban, hogy a visegrádi négyeken túli közép- és kelet-európai együttműködés, a mellettünk való kiállás az Európai Tanácsban sima lesz és döccenőmentes.
Tudjuk: Emmanuel Macron, Judith Sargentini és társaik szuperszonikus gyorsasággal akarják végigvinni a 7-es cikkely szerinti eljárást, már októberben szavazást akarnak az Európai Tanácsban, ahol legalább 22 ország egyetértésére van szükségük, nekünk pedig legalább hat ellenálló kormány támogatása kell. Meglesz-e a hat? A visegrádiak, Olaszország, talán Nagy-Britannia – ez öt. De ki lesz a hatodik? A balti államok?
Észtország, Lettország és Litvánia képviselői ellenünk szavaztak! Bulgária? Bojko Boriszov enyhén szólva ingadozik a kötelező kvóta ügyé­ben. Horvátország kiszámíthatatlan, Szlovéniában éppen baloldali kisebbségi kormány alakul. Romániát inkább hagyjuk. Macronék, Merkelék pedig, ne legyen kétségünk, egyenként próbálják majd – durván mondom, hogy ne legyek félreérthető – lefizetni vagy megzsarolni ezeket az országokat. És ne tegyünk úgy, hogy ez mindegy, mert a végén Lengyelország majd megment minket!
A velünk szembeni folyamatos eljárás és vizsgálódás, a nemzetközi sajtó, média és a globális liberális hálózat sokakat megfélem­líthet a mi oldalunkon. Legyünk tehát résen: nagyon nem mindegy, mi történik az Európai Tanácsban.
Éppen ezért az a feladatunk a következő hónapokban, hogy óriási erőket vessünk be a szövetségesi rendszerünk megerősítése és bővítése érdekében. Egy nagyon elszánt, hazánk iránt gyűlölettel teli Nyugat-Európa áll velünk szemben. Lásd az EP migrációbarát képviselőinek felszabadult tombolását a szavazás eredményének kihirdetésekor: mintha egy háborút nyertek volna meg!
Végül pedig: a kulturális vasfüggönnyel szétválasztott Európa két oldala közötti világszemléleti háborút már nem lehet egyik vagy másik oldalnak megnyerni, májusban sem. Ugyanis az álláspontok, a világok immáron nem közelíthetők egymáshoz. Amin gondolkodni kell, az az, hogy miként lehet a békés egymás mellett élés módozatait megtalálni. Sajnos ez van.
A szerző politológus

A magyar Habsburgok az alcsúti kápolnában tartottak születésnapot

Pünkösdkor különleges nagycsaládi ünnepnek adott otthont a megmenekült és felújított kastélykápolna. Habsburg Lotharingiai Mihály 70. születésnapját ünnepelte a Habsburg család magyar ágának nevezett famíliája, amely legszűkebb körben is száz tagot számlál. Alcsúton 1827-ben költözött be József Antal, Magyarország nádora – a király magyarországi „helyettese” – a Pollack Mihály tervezte gyönyörűséges kastélyba, amely köré varázslatos angolparkot telepítettek később.
Erdészet, szőlészet, tehénpalota, egzotikus növényekkel teli üvegház, virágzó pusztai gazdaságok köthetők nevükhöz, s templom és -óvodaépítés, iskolatámogatás, tűzoltó egyesület alapítása – felsorolni is sok. Mintagazdaságot teremtettek, munkát és kenyeret adtak a környékbelieknek, s dokumentáltan is magyarrá lettek az 1944-es menekülésükkel bezáruló történetben.

De mégsem zárult le minden. Amint lehetett, az Alcsútról elszármazottak visszatértek szeretett szülőhelyükre. A születésnapos Mihály 1995-től Magyarországon is él feleségével, a szintén „kékvérű” Christianával, aki megtanult magyarul. Mihály Újbudán mostanság szervezte meg a Szent Benedek Általános Iskola és Gimnáziumot, amelyet a Krisztus Légiója Kongregáció tart fenn. Kinga nővére is hazaköltözött, Keszthelyen lakik nyugdíjas kora óta.
Az utolsó alcsúti főhercegnek, József Ferencnek és Anna főhercegnőnek nyolc gyermeke született Alcsúton: Margit, Ilona, Anna, József Árpád, István, Kinga, Géza és József Mihály – négyen ma is élnek jó egészségben, s el is jöttek az alcsúti születésnapra! A kápolnát szinte megtöltötték a magyar Habsburgok, akik a hagyományok szerint nagycsaládosok akkor is, ha nem különösebben vagyonosak. „Te csak házasodj, boldog Ausztria!” – hangzik a legendás mondás, s noha a császári és királyi dinasztia egyszer és mindenkorra a múlté, a Habsburgok (más ágai is) gondoskodnak róla, hogy bár nincsenek címek és rangok, a jelképes családi címert a közeljövőben nem kell ráborítani az utolsó távozó koporsójára.

A pünkösdi misét Mihály pap fia, Pál celebrálta a bicskei plébános, Varga Imre atya közreműködésével. Az atya elhozta Pálnak azt a papi palástot, amit a dédanyja, Klotild főhercegnő hímzett! Oláh Gyárfás alcsútdobozi polgármester pedig különös ajándékkal lepte meg a megrendült Mihályt. Néhány éve egy hagyatékban megtalálták a kápolna oltárképét, amit megvásárolt az alcsútdobozi önkormányzat. Most pedig annak a hagyatéknak a tulajdonosa egy fiókban egy kulcsra is rálelt, rajta felirat: az alcsúti kastély kulcsa! A kastély elpusztult, a világ kereke hányszor fordult, s íme, a kulcs túlélte a történelmi viharokat. A bekeretezett családi ereklye mellé az 1944 nyarán készített fotó került, amelyen a kétesztendős Mihály a kezében tartja ezt a bizonyos kulcsot! A meghatottság után tréfálkozott, hogy a lábtörlő alól húzta ki
Másik apróság. Az USÁ-ban élő Géza sötét zakóján az alcsúti címeres „aranygombokat” valaha a belső személyzet, az inasok viselték a kastélyban, most ő hordja az eredeti darabokat! József Árpád jövőre lesz 80 éves, hét gyermeke és 26 unokája van, nagyon készül a születésnapra, amit természetesen szintén Alcsúton ünnepelnek. Kinga elsorolja, milyen jelmezt viseltek édesanyjuk, Anna születésnapján 1944-ben. Margit kakasnak, Ilona pávának, István malacnak, József szamárnak, ő maga rózsának, Mihály pedig törpének öltözött. Aztán a négy testvér elmeséli, hogy persze nem futkoshattak a kastély mintegy 200 (!) helyiségében, a gyerekeket szigorúan nevelték. Emlékeik ma is meghatározóak, s mindegyikük ma is beszél magyarul, noha hat-hét évtizede szétszórva élnek Európában, Portugáliától Németországon át Ausztriáig.

A népes részvételű, mégis bensőséges családi ünnepen a Sóskúton élő Habsburg György is megjelent, néhai Habsburg Ottó fia, IV. Károly trónfosztott magyar király unokája, a Magyar Vöröskereszt elnöke. A kérdésre, hogy pontosan hányadfokú unokatestvéri rokonságban is állnak ők az Alcsúton dinasztiát alapított nádor utódaival, mosolyogva ingatja fejét. Ezt nagyon bonyolult lenne kideríteni, ily hatalmas családfa szertegazó lombkoronájában.(forrás:FEOL)

 

Így vadászik Lázár János

Mondjuk Lázár János sosem  nyomta túl erősen a néppárti vonalat, de most végleg szakított ezzel a plebejus dologgal. Ha minden igaz Soponyára hívta vadászgatni picit pajtásait. Ők valószínűleg az "akinek-semmije-sincs-az-annyit-is-ér" dimenzióban is elég klassz emberek. Vadászatügyi szakértőnk 3-3,5 millió forintra becsülte a parti költségeit. Ez volt a lineup:
"Fantasztikus vadászaton vettünk részt Soponyán. Vendéglátónk Lázár János. A vendégek között Habsburg-Lotharingiai Mihály Főherceg, Gróf Károlyi László és felesége, Miklós liechtensteini herceg és felesége aki a luxemburgi főherceg húga."
Azt hiszem az ilyen galériák után szoktak kitörni a szocialista forradalmak. Egyébként már 150 share van rajta a Facebookon, nincs mindenki elragadtatva a bulitól.
UPDATE: Levették a Facebookról galériát :_(

János plüssszmokignban Donatellával,
Jam session
Brunch
Donatella a liechtensteini herceggel
A fácánok ezen a ponton kezdtek el izgulni
Rózsa Sándor átállt
Így néz ki 913 fácán
Vadásszá avatnak valakit
Nem annyira diszkrét bája

Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg

Egyszerű polgári életet él a magát magyarnak tartó Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg, aki kétéves korában családjával menekült el a front elől. Végül Portugáliában telepedtek le, ahol 10 éven át a nagymama gyémánt nyakékéből éltek.
Mihály textilipari diplomát szerzett, és házalóügynöknek állt, hogy eltartsa családját. Feleségül azonban egy kastélyban élő, bajor hercegnőt választott. A vásárhelyi orvosbálon beszélgettünk vele.

– Annak idején József nádor, a ˝legmagyarabb Habsburg˝ leszármazottjainak Alcsúton és Piliscsaba környékén voltak a földjeik, kastélyuk Alcsúton állt. Ha jól tudom, ön is itt született...
– Valóban, de nem sokáig éltünk idehaza. Kétéves koromban a család összepakolt, és hét testvéremmel együtt elmenekültünk a front elől. Először Ausztriába, majd Németországba mentünk, végül Portugáliába kerültünk, s ott telepedtünk le. Nem arra készültünk, hogy külföldön maradunk, hiszen idehaza 15 ezer hold birtokon gazdálkodtunk. Édesapám, József Ferenc és nagyapám, József Ágost éppezért indulás előtt úgy döntöttek, ha már a család 1796 óta Magyarországon él, semmit sem viszünk magunkkal, hiszen úgyis hamarosan visszatérünk. Nem akarták, hogy azt mondják rólunk, mindent kimenekítettünk magunkkal.

– Azért az ön nagymamájáról, Auguszta bajor hercegnőről úgy hírlik, hogy a férfiaknál előrelátóbbnak bizonyult. Jól tudom, hogy ő hosszabb távollétre készült?– Menekülés előtt a családi ékszereket öt nagy ládában rejtették el Piliscsabán. Nagymamám azonban szerette az ékszereket, és volt néhány szép darab, amelytől semmi szín alatt nem akart egy percre sem megválni. Néhányat belevarrt a ruháiba. Mint kiderült, nagyon előrelátónak bizonyult, az elásott ékszereket nem sokkal később ellopták. Majd ötven évig nem léphettünk újra magyar földre. 1948-ban Portugáliában telepedtünk le. Itt tíz esztendeig abból éltünk, hogy a nagymamám évente eladott egy-egy gyémántot a magával vitt nyakláncról, ezért nem kellett éheznünk.

Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg és felesége. Fotó: Schmidt Andrea
Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg és felesége.
Fotó: Schmidt Andrea

– Hiába éltek távol Magyarországtól, tanult Angliában, Svájcban és Portugáliában is, azért a család anyanyelve a magyar maradt. Pedig ön 16 éves korára már hét nyelvet is beszélt...
– Otthon mi mindenütt, és még Portugáliában is magyarul beszéltünk. Édesapám, József Ferenc megkövetelte, hogy más nyelven ne is szólaljunk meg, nehogy elfelejtsük az anyanyelvünket. Mindig arra készült, hogy egyszer majd visszatérünk Magyarországra. Valóban sokfelé tanultam. Mindig polgári pályára készültem, és végül Zürichben szereztem textilipari diplomát. Majd textilipari cégeknél dolgoztam. Gyorsan eljutottam addig, hogy az igazgatótanácsok tagjaként kamatoztattam tapasztalataimat, de ezt végül meguntam. Láttam, hogy akik velem együtt dolgoznak, mindig sokkal több pénzt kerestek, mint én, ezért 46 esztendős koromban azt mondtam, elég, magam is megpróbálok mást. Ezért lemondtam igazgatótanácsi tagságomról, és beálltam utazóügynöknek. Fogtam a textilipari mintákkal telerakott bőröndöt, s elkezdtem házalni vele Németországban és Ausztriában.

– Nem lepődtek meg az emberek, hogy utazóügynökként egy Habsburg kopogtatott be hozzájuk?
– Nekem ez volt a szakmám, amellyel életben tartottam a családomat, ráadásul akkor már 30 éve ismertek textiles körökben. Azaz kíváncsiak voltak az emberek a hozzájuk bekopogó Habsburgra, és mindenki elfogadott. Nemcsak rám, de a kollekciómra is kíváncsiak voltak. Ráadásul érdekes volt számomra ez a munka, hogy annyi emberrel teremthettem kapcsolatot. Ügynökként ugyanis egész Európát bejárhattam. Ez volt az én karrierem.

– Segítette-e valamikor a családneve?
– Jelenleg körülbelül 300 Habsburg él a rokonságunkban. Ha egy élő Habsburggal találkozik valaki, kíváncsiságot kelt, és vannak, akik bizonyos kritikát is megfogalmaznak. Sokan nem értették, hogy mi egyszerű polgári életet élünk. Azt gondolták, hogy ülünk valahol, valamilyen kastély sarkában, fejünkön egy koronával, és úgy uralkodunk. Hát ennek a világnak régen vége. Viseljük ezt a gyönyörű szép történelmi nevet, ami elkötelezettséget is jelent számunkra. Kétszáz évig a házassági politika volt fontos számunkra, nem volt idő más hivatások elsajátítására. Nekünk és gyermekeinknek azonban már volt rá lehetőségünk.

Az alcsúti kastély Pollack Mihály jelentősebb művei közé tartozik. Építése 1819 után mintegy tíz évig tarthatott. József nádor és Pollack kölcsönös megbecsülését jelzi az épület. Épületszárnyai egy né
Az alcsúti kastély Pollack Mihály jelentősebb művei közé tartozik. Építése 1819 után mintegy tíz évig tarthatott. József nádor és Pollack kölcsönös megbecsülését jelzi az épület. Épületszárnyai egy négyzetes udvar körüli épületmag körül helyezkedtek el.

– Mennyire érzi magát magyarnak?
– Abszolút. Magyarnak születtem, magyar útlevelem van, és magyarnak is érzem magam. Először azonban csak 1980-ban jöhettem haza, pedig mindig találkozni akartam azokkal, akik még a dédnagyapámat is ismerték. Egy, az egykori piliscsabai birtokunkon élő erdészünk és vadászunk 75 éves korában írt egy levelet valakinek, és ez a levél kalandos úton eljutott hozzám Münchenbe. 1980-ban azért jöttem haza, hogy vele találkozzam. Sikerült. Óriási élmény volt számomra, kiderült, hogy ő volt nagypapám kedvenc vadásza, aki mindent tudott a családunkról. Nem csoda, hiszen órákat ültek együtt a lesen. Olyan dolgokat mesélt rólunk, amelyekről én odahaza nem is hallottam. Úgy idézte fel emlékeit, hogy 45 éven át azt sem tudta, hogy egyáltalán élünk-e még valahol.

– Felesége, Christiana bajor főhercegnő hogyan viselte az állandó költözködést?
– Mióta összeházasodtunk, huszonhétszer költöztünk, és tíz különböző városban éltünk. A feleségem mindenhová jött velem, és külön örült, hogy ilyen mozgalmas az életünk. Ugyanis lánykorát 24 éven keresztül egy bajor kastélyban töltötte, és nagyon félt attól, hogy ha férjhez megy, újabb 60 évet élhet majd egy másik kastélyban. Mondtam, ha csak ettől tart, akkor hozzám jöjjön, mert ettől megmenekül. Kastélyom ugyanis sosem volt, és ilyen költözős cigányéletet éltünk.

– Milyennek talált bennünket annyi esztendő kényszerű távollét után?
– A magyar karakter semmit sem változott, maradtunk olyanok, mint voltunk. Nekem az utazás ma is élmény, amikor Bécsből hazajövök, még mindig szokatlan, hogy nincs határellenőrzés, vasbeton sorompó, és nem állnak ott a morcos fegyveres katonák, sőt már határ sincs. 1980-ban, amikor először hazajöttünk, előbb attól féltünk, hogy nem engednek be, majd attól, hogy nem engednek ki bennünket. Habsburg Ottó munkájának nagy eredménye, hogy a határok eltűntek Európából. Ő nagyon sokat dolgozott ezért, és 97 esztendős korában ma is az egész család nagy példaképe.(forrás: Kisalföld.hu

Újbudán él a Habsburg-ház sarja

Újbudán él a Habsburg-ház sarja

Talán nem is sejtették, hogy egy Habsburg főherceg hosszú ideje kerületünkben éli mindennapjait. Habsburg-Lotharingiai Mihály, József nádor ükunokája már kétévesen emigrációba kényszerült, de 1995-ben számos kaland után hazatért, hogy jótékonysági ügyek támogatójaként segítse hazája, jelen esetben Újbuda polgárait.


Barátságos tekintetű idős úr várakozik a megbeszélt helyen. Nem vagyok biztos benne, hogy ő az. Egyszerű zakójában, pamut nyakkendőjében régi vágású tanárembernek nézném. Nehéz elhinni, hogy aki mellettem áll, Habsburg-Lotharingiai Mihály, az egykori császári család sarja: ükapja az a József nádor volt, aki a Habsburg-ház magyar ágát alapította meg. Felmenői között európai dinasztiák uralkodói, hercegei, főnemesei sorakoznak. Ez a nemes pedig itt él nálunk, a Gellérthegyen, sőt, lapunk rendszeres olvasója. Végre beszédbe elegyedünk, és a magyar királyi herceggel izgalmas időutazásra indulunk.

1944-ben menekültünk el Magyarországról - kezdi történetét a Habsburg sarj, aki mindössze két éves koráig ismerkedhetett hazája szépségeivel. - Mindent itt kellett hagynunk, még az ékszereket is. Szüleim szinte csomagok nélkül, nyolc gyerekkel és a kiskutyánkkal indultak el Ausztriába, majd Németországba, onnan pedig Portugáliába - folytatja az unoka. A főnemesi életforma alig néhány hét alatt foszlott semmivé. A front elől menekülő két családfő, az édesapa és a nagyapa - József Ferenc és József Ágost - indulás előtt a családi ékszereket öt nagy ládába rakatta, majd megbízott néhány embert, hogy ássák el a ládákat a piliscsabai birtokukon lévő kútba. - A szüleim biztosak voltak benne, hogy a háború után visszatérhetnek Magyarországra.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy erre semmi esély, azok, akik korábban elrejtették, kiásták a ládákat a kútból, aztán szinte fillérekért adtak túl a nagy értékű ékszereken. A hetvenes években egyszer előkerült az egyik gyémánt, ami egy svájci aukción négymillió dollárért kelt el. Az árverés előtt megnéztük a gyémántot, az összes családtagom felismerte, de nem tudtuk igazolni, hogy egykor a miénk volt. Az összes ékszer azonban mégsem veszett el. Amikor a nagypapa bejelentette a családnak, hogy elássák a családi ékszereket, Auguszta nagymama titokban a ruhájába varrt néhányat és külföldre csempészte őket.

József nádor leszármazottainak 1945-ben a nulláról kellett kezdeniük az életüket. 15 ezer hektár termőföldet, erdőket, szőlőültetvényeket, az alcsúti kastélyt, több pesti palotát hagytak Magyarországon, ezeket rövid időn belül államosították. - Elvesztettük a nemesi címünket és a birtokainkat, igaz, továbbra is számíthattunk a Nyugat-Európában élő rokonaink segítségére - mondja Habsburg Mihály.

A nemesi származású csemeték mindezek dacára mit sem éreztek a csapásból. Élvezték a napsütötte portugál otthont, és a sok utazást. - Soha nem volt bennem nosztalgia a nemesi életforma után. Az édesanyám gyakran mondogatta nekem, hogy mindig csak előrenézzek - teszi hozzá Mihály. Hosszú távon azonban a családnak egyetlen lehetősége maradt. Megélhetést biztosító polgári foglalkozást találni. A felcseperedő gyerekek alkották ugyanis az első olyan Habsburg generációt, akiket már nem a családi birtokok tartottak el. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a família még egy-két évig a nagymama kicsempészett gyémántjaiból biztosította a kenyérre valót.

Az egykori főúri családok leszármazottai végül megtalálták az emigráció előnyeit is. Habsburg Mihály például - aki Portugáliában, Angliában és Svájcban végezte a tanulmányait - már 16 évesen hét nyelvet beszélt, sokáig tolmács akart lenni. Végül egy textilipari főiskolán szerzett diplomát. - Mielőbb dolgozni akartam, hogy anyagilag támogathassam a szüleimet. Állást kaptam, majd egészen a cégvezető posztig jutottam.

Aztán 46 évesen kiléptem, és utazó ügynök lettem. Merész lépés volt, de nem bántam meg. Mások talán szégyellnék, de én textilügynökként voltam a legboldogabb. Két bőrönddel a kezemben jártam Németországot meg Ausztriát. Függönyök és bútorkárpitok mintáival kopogtattam be a kiskereskedőkhöz, akiknek leesett az álluk, amikor bemutatkoztam. Nem akarták elhinni, hogy egy igazi Habsburg áll előttük.

Felnőtt korára a főherceg egyre inkább haza vágyott, hogy felkutassa őseit és a régi emlékeket. - Édesapám Portugáliában mindig azt mondta, tudnunk kell magyarul, hiszen egyszer biztosan haza fogok térni. Igaza lett. 1979-ben elsőként a Habsburgok közül levelet írt a magyar nagykövetnek, hogy szeretne hazajönni, és gyermekeinek megmutatni a budavári Habsburg kriptát. 1980-ban kaptak vízumot, érkezésük pedig rengeteg kellemes élménnyel járt. Piliscsabai birtokukon találkozhatott például a nagypapa egykori vadászával, aki sokat mesélt a régi szép időkről.

Egyre gyakrabban járt haza, aztán 1995-ben végleg Magyarországra költözött. A politika sohasem vonzotta, de nyugdíjas korára egyre több közéleti szerepet vállalt. Jótékonysági akciókban vett részt, civil szervezetek vezetőségében dolgozott, majd az egyházi iskolák felé fordult. Jelenleg a Szent Benedek Általános Iskola és Gimnázium Újbudára költöztetésén munkálkodik. A világszerte 180 iskolát, köztük 25 egyetemet működtető Krisztus Légiója Kongregáció nemrégiben átvette az intézmény fenntartását. A Fő utcai rendház szűkös épületéből kerületünkbe települő kéttannyelvű iskolában pedig ugyanolyan magas színvonalon zajlik majd az oktatás, mint a rend külföldi, fizetős társintézményeiben. Mivel azonban az állami normatíva nem fedezi az itthon ingyenes iskola plusz szolgáltatásait, Habsburg Mihály egyik alapítványán keresztül személyesen vállalta az anyagi felelősséget a Szent Benedek fennmaradásáért.

Habsburg Mihály több mint 40 éve él házasságban egy német hercegnővel, három gyermekük közül az idősebb fiú forgatókönyvíró Ausztriában, a másik szerzetesnek állt, míg lányuk négy gyermeket nevel egy osztrák orvos oldalán.

- Huszonhétszer költöztem az életem során, de ma már évek óta egy háromszobás gellérthegyi lakásban élek a feleségemmel. Egyszer azt mesélte, hogy mivel a lánykorát egy németországi kastélyban töltötte, attól tartott, hogy feleségként is évtizedekig férje kastélyában kell majd raboskodnia. Ettől mellettem szerencsésen megmenekült(.forrás:Újbuda lapja)
Nem csupán az I. kerület polgármestere és családja, illetve számos Fidesz-közeli fontos ember, de Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg is kedvezményes áron jutott önkormányzati bérlakáshoz a budai Várban – derítette ki a 24.hu.
A lap azt írja, hogy a legmagyarabb Habsburgnak is nevezett József nádor ükunokája a Várnegyed előkelő részén, a Halászbástyához közeli Országház utcában, egy felújított műemlék épületben bérel egy 117 négyzetméteres önkormányzati lakást:
mindössze 71 ezer forintért havonta.
A portál megjegyzi, hogy az utcában, illetve a környéken hasonló méretű lakásokért akár a főherceg részére megállapított bérleti díj tízszeresét is elkérhetik.
A Habsburg-Lotharingiai Mihály által fizetett 71 ezer forintos havi bérleti díjért piaci alapon egyetlen lakást sem kínálnak bérlésre az I. kerületben.
A főherceg néhány éve azzal került be a hírekbe, hogy Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt vadászott Soponyán, amely során 913 fácánt lőttek ki.
Lázár Jánost és a főherceget egyébként nemcsak a vadászat, hanem az üzlet is összeköti. A volt miniszter tavalyi vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy tízszázalékos tulajdonrésze van az osztrák–liechtensteini milliárdos Max Turnauer cégében, a Divatcsarnok Projekt Zrt.-ben. Ennek a társaságnak az igazgatótanácsi tagja Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg. A cég tulajdonában van a budapesti Paulay utca 52. szám alatti épület – írja a 24.hu.(forrás: Index)