Uszodai sportok
Bíró Melinda
(2011)
Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem,
Nyugat-Magyarországi Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Dialóg Campus
Kiadó-Nordex Kft.
Az első, a Londonban, a Crystal Palace uszodájában vívott
vízilabda mérkőzéstől, még több mint húsz évnek kellett még eltelnie ahhoz, hogy
Magyarországon is megismerjék a játékot. A vízilabda európai hódító útjának egyik állomása a
szomszédos Ausztria volt, ahol Dr. Füzéressy Árpád a Magyar Úszó Egyesület (MUE)
vezetőjeként külföldi tartózkodása alatt megismerkedik ezzel az új sportágat. Füzéressy
elhatározza, hogy hazánkban is kipróbálja ezt a játékot. Meghozatja Angliából a sportági
szabálykönyvet, amit kisvártatva meg is küldenek az angolok. Egyvalami hiányzott már csak, a
labda. Nem volt egyszerű a beszerzése, de előbb-utóbb az is megérkezett csomagban a
szigetországból. A labdát felfújták, és a MUE úszói, Kiss Géza, Halmay Zoltán, és a többiek,
akik a régi „csasziban” edzettek, az úszóedzések végén kipróbálhatták a vízilabdát. Már csak
a többi felszerelés kellett. Füzéressy megvarratta a sapkákat, és mindent beszerzett.
1897-re minden egyéb felszerelés elkészült, a kapuk, a pálya kijelölésére szolgáló zászlók,
a sapkák, így elkezdődhetett a játék. Kezdetben az úszócsapat tagjait két csoportra
bontották, és az úszóedzések kiegészítéseként, erőnléti edzésnek alkalmazták a vízilabdát.
Az első hivatalos mérkőzést 1899. július 30-án, Siófokon, a Magyar Úszó Egyesület két csapata vívta (1. csapat: Halmay Zoltán, Onódy József, Graf Ödön, Balatony Graf Károly, Gillemot Ferenc, Weltkugel Brunó, Párnitzky Lóránt; 2. csapat: Halmay József, Jónás István, Körpel Andor, Láng László, Tasnády Endre, Sugár Elemér, Kiss Géza.) A bemutatkozó mérkőzés döntetlennel (1 : 1) zárult, a közönség részéről pedig nagy népszerűségnek örvendhetett.
1900-ban megalakul a Balatoni Úszók Egyesülete, 1901-ben pedig kiírták az első nem hivatalos bajnokságot. A MUE vezetői felvették a kapcsolatot bécsi egyesületekkel, és egy nemzetközi rangadó lebonyolításán fáradoztak. A Wiener Athletik Sport Club meghívására a MUE úszócsapata lejátszotta első hivatalos nemzetközi mérkőzését. A játék egyoldalú volt, az osztrákok 14 : 0-ra, húztak el a 20 perc alatt. Ezt a csúfos vereséget foghatjuk a labdára, hiszen pólósaink itthon könnyű vászonborítású labdával játszadoztak, míg Bécsben futball-labdával játszották a mérkőzést.
A tanulságot leszűrve a magyarok is elkezdtek komolyabban edzeni, és a visszavágón, amire 1902-ben került sor, a MUE csapata már 5 : 3-ra legyőzte a Schwimm Club Ausztria gárdáját.
1904-ben négy csapat (Budapesti Úszó Egyesület, Póstatakarékpénztár, Budafok–Kistétény, Ferencvárosi Torna Club) részvételével kiírták az első hivatalos bajnokságot, amit a Balatoni Úszók Egyesülete nyert.
Érdekes, hogy az elsőként alakult hazai klub nem indult a bajnokságban. Az ok, amiért a MUE nem vett részt a bajnoki megmérettetésen az 1904-es St. Louis-i olimpiai kiküldetés. A MUE két úszót, Halmay Zoltánt és Kiss Gézát delegálta, de költségkímélés címszóval csak Halmay utazhatott az olimpiára. A MUE számos versenyzője, köztük Halmay Zoltán és Kiss Géza is elhagyták az egyesületet. Ezért maradt ki az MUE az első országos bajnokságból.
Mint korábban említettük, a vízilabda már a második újkori olimpián bekerült a sportágak közé, mi magyarok viszont csak 1912-ban delegáltunk csapatot a játékokra. Tekintsük át az olimpiákon való szereplésünket.
1912-ben Stockholmban vettek részt először a magyar vízilabdások (Ádám Sándor, Beleznai László, Fazekas Tibor, Hégner Jenő, Rémi Károly, Wenk János, Zachár Imre) az olimpián. Sajnos az első körben épp az osztrákokkal kerültek szembe pólósaink, akiktől 5 : 4-re kaptak ki így Ausztria csapata került tovább a második körbe. Az osztrákok ott Nagy-Britannia csapatától szenvedtek el egy csúfos 8 : 0 arányú vereséget. A második körben a magyarok, sajnos Belgium csapatától is egygólos vereséget szenvedtek (6 : 5). Ez az eredmény pedig csak az ötödik helyhez volt elegendő. A tornát Nagy-Britannia csapata nyerte, második Svédország, harmadik pedig Belgium lett. Az ötödik hely – melyet sokan kudarcnak ítéltek meg – hátterében sok érdekes dolog rejlett. A vízilabda-nagyhatalmak még nem igazi nemzeti gárdát verbuváltak, hanem minden ország, így Anglia, Belgium, Svédország is a legjobb klubcsapatukat küldték az olimpiára, kivéve minket, magyarokat. Hazánk akkori legjobb és legösszeszokottabb klubcsapata a Ferencváros helyett mi igazi – igaz kissé kiforratlan – válogatottat küldtünk Stockholmba. A helyzetet tovább rontotta még, hogy költségkímélő célzattal néhány játékos helyére az amúgy is utazó úszók közül kellett beválogatni a csapatba. Így került a válogatottba Zachár Imre, illetve Beleznai László, akik vízilabdáztak már életükben, de csak kedvtelésből, hobbi szinten. Megkeresték számukra azokat a posztokat, ahol a legkevesebb kárt tehetik. Tovább gyengült válogatottunk, mikor Ádám Aladár eltörte a lábát. Borultak a posztok, mindenki máshol játszott, mint ahol tudása szerint kellett volna, illetve megszokta. Így történhetett meg, hogy a korszak egyik legjobb hátvédjének (bekk) számító Fazekas Tibornak is el kellett hagyni a helyét, de talán legrosszabbul az ugyancsak világklasszis centerünk Wenk János járt, aki más poszt híján a kapuba szorult. Ezek után nem csoda, hogy mind az osztrákoktól (5 : 4), mind pedig a belgáktól (5 : 6) vereséget szenvedtünk, még szerencse hogy csak egy góllal kaptunk ki.
A háború utáni években nagy fordulat történt a hazai vízilabdában. Komjádi Béla irányításával lendületet kapott a sportág. Habár az 1920-as olimpián nem vettünk részt, válogatottunk a következő olimpiára készült (1924 Párizs). A magyar vízilabdások részvétele sokáig kérdéses volt az olimpián. A rendezők meghívták ugyan a központi hatalmakat, így hazánk csapatát is, de a Magyar Olimpiai Bizottság nem kívánta támogatni a csapat kiutazását a játékokra. Kizárólag az esélyeseket kívánták kiküldeni az olimpiára. Még az úszók kiutazása is kérdésessé vált. Vízilabdásaink részvételét két, az osztrákok ellen játszott mérkőzés eredményétől tették függővé.
Komjádi Béla legénysége 4 : 2 majd 9 : 2 re legyőzte Ausztria csapatát, így utazhattak csak Párizsba. Már a vízilabdatorna sorsolása is rosszul kezdődött, amikor kiderült, hogy a legnehezebb ellenfeleket kaptuk, hiszen első mérkőzésünket a háromszoros olimpiai bajnok, Nagy-Britannia csapatával játszottuk. A vezetők előre jelezték, hogy kár volt pénzt áldozni a kiutazásra. A mérkőzés első félidejében a verhetetlennek hitt britek, el is húztak 4 : 1-re, majd bekövetkezett a csoda, először felzárkóztunk, majd néhány másodperccel a mérkőzés lefújása előtt egyenlítettünk, 4 : 4. A szervezők először tétlenül álltak a döntetlen előtt, majd úgy határoztak, hogy újabb két félidőt, kétszer hét percet kell játszani a csapatoknak. A sors fintora, hogy a hosszabbítás végén ismét egál lett az eredmény, 5 : 5. A szervezők döntése pedig: újabb két félidő. Szinte hihetetlenül hangzik, de az eredmény 7 : 7 lett. Jöhetett a harmadik hosszabbítás. Ki tudja meddig játszottak volna még a fiúk a medencében, ha Homonnai Mártonnak nem sikerül betalálni a hálóba és ezzel megszerezni a vezetést és egyben a győzelmet is. Nyolc félidő, közel két óra játék után megszületett a szenzáció: Magyarország 7 : 6-ra legyőzte a világ legjobbjait, Nagy-Britannia csapatát. A rekord hosszúságúra nyúlt mérkőzés viszont mindkét együttesnél megtette negatív hatását, a briteknek sem sikerült bezsebelni negyedik aranyérmüket, és nekünk pedig nem sikerült tartani a kiváló kezdést, és először a belgáktól, majd a svédektől is vereséget szenvedtünk, ami egy ismételt ötödik helyre volt elegendő. Franciaország meglepetésszerűen nyerte meg az olimpiát, míg a jóval esélyesebbnek vélt Belgium csapata csak a második helyre került. Mindenki Belgium csapatát tartotta esélyesebbnek, még maguk a franciák is. A csapat győzelme annyira meglepte még magukat a rendezőket is, hogy az eredményhirdetésnél véletlenül a „Marseillaise” helyett a belga himnuszt kezdték játszani. A bronzérmet az Amerikai Egyesült Államok fiai vehették át, akik között a kor leggyorsabb úszója, a világklasszis gyorsúszó Johnny Weissmüller is játszott.
A magyarok olimpiai részvétele – az ötödik helyezés ellenére – mégis hasznosnak bizonyult, hiszen a legjobbaktól, tétmeccsen lehet igazán tanulni. Komjádi Béla pedig olyan játékosokat kívánt faragni a magyar pólósokból, akik a jövőben a világ élvonalába kerülhetnek. Csapata és a „tanulás”, a következő évekre be is érett, meghozta eredményét már a párizsi olimpiát követő évben, 1925-ben a magyarok az olimpiai győztes franciákat verték 5 : 4-re. 1926-ban (Budapest) és 1927-ben (Bologna) már Európa legjobbjai lettünk.
A következő Amsterdami (1928) olimpián ugrásszerűen megnőtt a vízilabdatornán résztvevők száma, ugyanis a szervezők engedélyezték, hogy minden ország tizenegy játékossal nevezzen. Mi magyarok viszont csak hét fővel indultunk (Barta István, Halassy Olivér, Homonnai Márton, Ivády Sándor, Keserű Alajos, Keserű Ferenc, Vértessy József). Az argentinok, az amerikaiak és a franciák legyőzése után a német csapattal kerültek szembe pólósaink, akiket az előző évi Budapesti Eb-n 8 : 1 re vertek, most viszont 5 : 2-es vereséget szenvedtünk tőlük. Ez pedig csak a második helyre volt elég. Komjádi Béla irányítása alatt a csapat ezüstérmet szerzett, ami sikernek számít, de a német csapat innentől kezdve a mieink „mumusává” vált. Első Németország, második Magyarország, harmadik pedig Franciaország csapata lett.
Míg az Amszterdami olimpián 14 nemzet 109 vízilabda-játékosa vett részt, addig a tengeren túli – Los Angelesi (1932) – olimpiára mindössze 5 nemzet 41 pólósa érkezett. A világválság tetőpontján sok nemzet, így hazánk sem engedhette meg versenyzőinek ezt a költséges tengeren túli utazást. Már az előző olimpiára is nehezen jutott ki a csapat, de most még kilátástalanabb volt pólósaink sorsa. Igaz, hogy 1926-tól a világ élvonalába tartoztak pólósaink, és az 1928-as olimpia óta is szaporították az EB aranyérmek számát kettővel (1931, 1932) de a kormány nem tudta fedezni az utazás és az ott tartózkodás költségeit. (Az 1932-es olimpiára készülő csapatot, és az edzést lásd videón.)
Komjádi legénysége nem adta fel, és nagy nehézségek árán ugyan, de sikerült eljutni vonattal Bréma kikötőjéig, onnan pedig óceánjáróval folytatták az utat Amerikába. A Bremen fedélzetén, Komjádi még edzéseket is tartott a tizenegy méteres medencében. Pólósaink Amerikában bemutató mérkőzéseket játszottak, „hakniztak” New York – Cleveland – Chicago – San Francisco közönsége is megcsodálhatta a magyarok különleges játékát. Egyes technikai elemei újdonságnak számítottak, mint a „Komjádi légpassz”, amely a mai kapáslövés – vagy inkább kapásból történő átadás – megfelelője volt.
Az olimpián ötödik Brazília csapata lett, akikkel nem kerültek össze a magyar pólósok, mert csapatukat addigra kizárták. A negyedik helyen végzett Japánt 17 : 0-ra, a bronzérmes amerikaiakat 7 : 0-ra, míg a nagy ellenfélnek számító németeket pedig 6 : 2 arányban verték a magyar fiúk.
A brazil játékosok, miután 7 : 3-ra elvesztették a mérkőzést Németország ellen, kimásztak a vízből, és megtámadták a magyar bírót, aki nem más, mint Komjádi Béla volt a magyar csapat szövetségi kapitánya. Nem csoda hát, hogy eltiltották őket a további játéktól.
1932-re beérett a magyar vízilabdacsapat, meghozta a sikert a vízilabda számára, és pólósaink először felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. Az első aranyérmes magyar csapat tagjai: Barta István, Bródy György, Halassy Olivér, Homonnai Márton, Ivády Sándor, Keserű Alajos, Keserű Ferenc, Németh János, Sárkány Miklós, Vértessy József, edzőjük Komjádi Béla.
1936-ban az olimpiát Berlinben rendezték. Az olimpiai vízilabdatornán bevezették a kieséses rendszert, amely szerint a csapatok (16) több csoportban játszanak, a csoporton belül mindenki, mindenki ellen. A helyezést, pontok alapján döntötték el. Azonos pontszám esetén a jobb gólarány döntött. A döntőbe 4 csapat került, Magyarország, Belgium, Németország, Franciaország. A fináléban négy mérkőzésre került sor, a többit már az előző csoportokban lejátszott mérkőzés eredményei alapján beszámították. Nem volt egyszerű a számítás, mivel a döntő körben Magyarország és Németország is 5–5 pontot szerzett, sőt az egymás elleni mérkőzés végeredménye 2 : 2-vel zárult, a torna kiírása alapján a jobb gólarány döntött. A rendezők elkezdtek számolgatni, és mivel Magyarország csapatának 44 : 4-es gólarány mellett +40 pontja volt, míg a németeknek (40 : 8) 32. Ebben a bonyolult, számolásos lebonyolítási rendszerből mi jöttünk ki jobban, így Magyarország csapata, a németek előtt megnyerte az olimpiát.
Első Magyarország, Bozsi Mihály, Brandi Jenő, Bródy György, Halassy Olivér, Hazai Kálmán, Homonnai Márton, Kutasi György, Molnár István, Németh János, Sárkány Miklós, Tarics Sándor, edző: dr. Beleznay László, második Németország, harmadik Belgium.
Halassy Olivér harmadik olimpiai érmét szerzi (1928, 1932, 1936) ezen az olimpián. Nemcsak vízilabdában, de úszásban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az 1932-es olimpiára, még, mint az úszóválogatott tagja utazik ki, de végül a vízilabdacsapat tagjaként nyert aranyérmet.
A háború utáni olimpiára (1948 London), a vízilabdában nagy ellenfélnek számító németek nem kaptak meghívást. Míg néhány ország – kényszerből ugyan – távol marad a játékoktól, addig olyan nemzetek tűnnek fel a vízilabdatornán, mint Argentína, Chile, Egyiptom, Uruguay, India, akik még most lépnek ki a nemzetközi porondra. Az olimpia vízilabdatornájának lebonyolítása az 1936-os berlinihez képest annyiban változik, hogy míg ott négycsapatos csoportokat alakítottak ki, ezen a tornán hat, három-csapatos csoportot alakítanak ki, így az első körben csoportonként három mérkőzést játszanak. Az elődöntőbe kétszer négy csapat kerül. Magyarország Olaszországtól egygólos vereséget (4 : 3) szenvedett az első körben, így az olaszok mögött, csak második helyre kerültünk az elődöntőben. A döntőbe – mivel a magyarok továbbra is vitték magukkal ezt az egy gólos vereséget – már nem is kellett lejátszani a mérkőzést, a második helyre kerültünk. Így csak olimpiai ezüstérem jutott. A vízilabdatorna végeredménye: első Olaszország, második Magyarország, harmadik pedig Hollandia. Az ezüstérmes csapat tagjai: Brandi Jenő, Csuvik Oszkár, Fábián Dezső, Gyarmati Dezső, Győrfi Endre, Holop Miklós, Jeney László, Lemhényi Dezső, Pók Pál, Szittya Károly, Szívós István, (edző: Németh János).
1950-ben forradalmasították a vízilabdát. A FINA megszüntette az állójátékot. A sportág történetének első fél évszázada során ugyanis, amint szabaddobáshoz jutott egy csapat, a sípszóval egyidőben mindenkinek meg kellett állnia, és csak akkor mehetett tovább, ha a dobást elvégezte a sértett. Aki megpróbált mozogni, azt „elúszásért” ki kellett állítani. Ez a szabályváltoztatás felgyorsította, izgalmasabbá tette a játékot.
A Magyarok számára az érmek számát tekintve az ’52-es szereplés (Helsinki) volt minden idők legjobb olimpiája. 16 aranyérem, 10 ezüst és 16 bronz született. Ebből a sok éremből egy szépen csillogó a pólósoké. Rekordszámú 21 csapat vett részt a vízilabdatornán, ami érdekesen alakult. Az elődöntőben Hollandia 3 : 2-re legyőzte Jugoszlávia csapatát, de Jugoszlávia óvott, a mérkőzést újrajátszották, ahol fordított eredmény született, 2 : 1-re Jugoszlávia nyert. Így két csapat, Magyarország és Jugoszlávia is vereség nélkül fejezte be a tornát. A jobb gólarány ismét nekünk kedvezett, így aranyérmes Magyarország, ezüstérmes Jugoszlávia, bronzérmes pedig Olaszország lett.
A vízilabda aranycsapat tagjai: Antal Róbert, Bolvári Antal, Fábián Dezső, Gyarmati Dezső, Hasznos István, Jeney László, Kárpáti György, Lemhényi Dezső Markovics Kálmán, Martin Miklós, Szittya Károly, Szívós István, Vízvari György, (edző: Rajki Béla)
A következő olimpiai szereplésünkre 1956-ban került sor. Az olimpiai játékokat először rendezték meg a déli féltekén, Ausztráliában, Melbourne-ben. Ez az olimpia számos érdekes esemény miatt vonult be a sporttörténetbe, de leginkább a véres vízilabda-mérkőzés maradt meg a nemzetközi köztudatban. A legtöbb nemzetközi olimpiai szakirodalom, a vízilabda mérkőzésen történteket tartja a legdrámaibb és egyben legmegindítóbb vízilabdás történetnek. Miért is vált híressé vagy inkább hírhedté ez az olimpiai vízilabda-mérkőzés? A politikai elnyomás a vízben, a két nemzet összecsapása alatt teljesedett ki. 1956. október 23-án szovjetellenes tüntetések nyomán kitör az októberi forradalom. November negyedikén a szovjet hadsereg bevonul Magyarországra. A sportolók kiutazása kétségessé válik. A politikai viszonyok miatt a francia légitársaság úgy dönt, nem küld gépet Budapestre. Egyetlen lehetőség, hogy a magyar olimpiai keret Prágába utazik, ahol többnapi várakozás és tárgyalások sora után elindulhatnak a távoli kontinensre. A politikai események és az országból érkező aggasztó, gyakran valótlan hírek hatására nem csoda hogy a vízilabdásaink elégtételt kívánnak venni az elnyomókon.
Már a mérkőzés elején forrott a víz, érezhető volt, hogy az összecsapás több lesz, mint szimpla meccs. Nem hiányoztak az ökölcsapások, indulatos jelenetek, pofonok, és a közönség soraiból, ahol nagyrészt magyarok, vagy velünk szimpatizálók ültek, a bekiabálások sem. Esélyt sem adtunk az oroszoknak, egy perccel az elődöntő vége előtt az eredménye 4 : 0. Ekkor Valentin Prokopovnál elszakadt a cérna, hátrakönyökölt, és Zádor Ervinnek felrepedt a szemhéja. Kis híján elszabadult a pokol az uszodában. Zádor kimászott a vízből – a vörös vér végigcsurgott a testén – és végiggyalogolt a tribün előtt. Kattogtak a gépek, üvöltött a tömeg. Az ott készült képek bejárták a világot, és a mérkőzést, mint „blood bath of Melbourne", azaz „Melbourne-i vérfürdőt” ismerhette meg a világ. A közönség a látványtól felbőszült, és a medence irányába tódult, hogy elégtételt vegyen a támadókon. A lincshangulat miatt a bírók jobbnak látták idő előtt, 55 másodperccel korábban lefújni a mérkőzést, a szervezők pedig a szovjet játékosokat kimenekítették a medencéből. A magyar csapat a döntőben még a Jugoszlávokat verte 2 : 1-re, és elhozta minden idők leginkább áhított olimpiai aranyérmét. 1. Magyarország 20 : 3-as gólarány, 2. Jugoszlávia 13 : 8, 3. Szovjetunió 14 : 14.
Az aranycsapat tagjai: Bolvári Antal, Boros Ottó, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jenei László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Szívós István, Zádor Ervin (edző: Rajki Béla).
A mérkőzés szakmai részét is fontos megemlíteni. Markovits Kálmán javaslatára a mieink egy új taktikát próbáltak ki. A szoros emberfogás helyett zónáztak. Ez volt az első alkalom, amikor ezt a ma is gyakran alkalmazott taktikát bevetették. A zóna lényege – akkoriban „retesznek” hívták – az volt, hogy a bekk jelére egy hátsó ember behúzódott a center elé, így a hátsó játékost hagyták lőni. A taktikához persze kellett egy jó kapus, az nekünk megvolt Boros személyében, egy gyors játékos, aki ide-oda úszott a hátsó játékos és a center közt, ezt a feladatot Kárpáti kapta. A jelet pedig Gyarmati adta meg. A „reteszt” olyan sikeresen alkalmazták a magyarok, hogy az olimpián alig kaptak gólt. 20 : 3-as gólaránnyal zárták az olimpiai vízilabdatornát.
Az 1956-os forradalom leverését követően az elkeseredettség és bizonytalanság következtében az olimpiai keretből többen jobbnak látták, ha külföldön maradnak. Tehetséges játékosok zöme távozott az országból. Akik itthon maradtak, azoknak sem volt könnyű a helyzetük. Csoda, hogy Lemhényi Dezsőnek sikerült egy bronzérmes csapatot összekovácsolni az itthon maradottakból. Az olimpiát (1960 Róma) a házigazda olaszok nyerik, második Oroszország csapata lett. A bronzérmes magyar csapat tagjai: Bodnár András, Boros Ottó Dömötör Zoltán, Felkai László, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jenei László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Konrád János, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Rusorán Péter.
A következő olimpiára 1964-ben kertült sor, a rendező város Tokió. A vízilabdatornán a fiatal magyar pólósok az igen erős jugoszlávokkal kerültek össze, és egy 4 : 4 es döntetlent játszottak. A pontszámítás miatt az aranyérem csak akkor elérhető, ha az oroszok ellen 2 : 0-ra, 3 : 1-re, vagy 5 : 2-re nyerünk. A fiúk nem kezdtek valami fényesen, és gyorsan kaptak is kettőt. Egy esély volt, a második részben ötöt lőni. Két perccel a vége előtt már 4 : 2 volt. Már csak egy hiányzott. Ekkor Dömötör megkapta a labdát… „Dömötör lőj, lőj, lőj, góóóóóóóól” – ordította Szepesi György, miközben az újpesti balkezes átejtette a labdát a kapus felett, amivel 5 : 2-re alakult az állás. Az oroszok az utolsó percben ugyan emberelőnyhöz jutottak, ám Bodnár András labdát szerzett – a csapat pedig megszerezte az aranyérmet.
A pontszámítás a magyaroknak kedvezett, így ismét olimpiai bajnok Magyarország. A csapat: Ambrus Miklós, Bodnár András, Boros Ottó, Dömötör Zoltán, Felkai László, Gyarmati Dezső, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Konrád János, Mayer Mihály, Pócsik Dénes, Rusorán Péter, (edző: Laky Károly).
Gyarmati Dezső ötödik érmét nyerte vízilabdában.
Gyarmati azok közé a sportolók közé tartozott, akik megjárták a mennyet és a poklot. ’56 októberében még a barikádépítésről vonszolták el társai, majd aranyérem, hazautazás, zaklatások, menekülés. Végül Amerikában köt ki. Ausztria, Olaszország és végül amnesztiát kap. Visszatérhet… vagy legalább is szeretne a pólóba is, de megbélyegzett sportolóként egy egyesület sem meri befogadni. Két évre eltiltják a játéktól, és örökre kizárják a válogatottból. Kárpáti a Ferencvárosba hívja. „Úgy éreztem, ez volt az utolsó szalmaszál, amelybe belekapaszkodhatok. Meg is fogtam erősen” – emlékszik. Szerencsére az olimpia előtt visszavonják eltiltását, így utazhat Rómába. Bronzzal tér haza. 1960-ban megkapja a Sportérdemrend ezüstfokozatát, ’76-ban a Munka Érdemrend aranyfokozatát.
Gyarmati Dezső vízilabda játékosként 5 olimpián vett részt. 1948-ban Londoni olimpián ezüstérmet szerez, majd tagja az 1952-es, 1956-os és az 1964-es olimpiai bajnokcsapatnak. 1960-ban Rómából pedig bronzérmet hoz haza. Játékos pályafutását követően sokára ugyan, de a válogatott irányításával bízzák meg. Az általa irányított csapattal két Európa-bajnokságot és két világbajnoki ezüstérmet szerez, és elhozza az első világbajnokság (1973), és az első világkupa (1979) aranyérmét, 1976-ban olimpiát nyer, 1980-ban pedig olimpiai bronzérmet.
A „Gyarmati korszakot” követően a nemzetközi eredményeket tekintve, a vízilabda lefelé indul a lejtőn. Na, de mielőtt erre rátérnénk, még két olimpia kimaradt a felsorolásból, azokról se feledkezzünk meg. Az 1968-as mexikóvárosi, ahol bronzérmet szereztek a válogatott tagjai, és az 1972-es müncheni, ahol ezüstérem jutott.
Az 1968-as mexikóvárosi olimpia idején az 1967-es szabálymódosítások teljes káoszt okoztak a játékban, rontották a játék színvonalát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az olimpiai vízilabdadöntőt 15 ezren kezdték nézni, ám a mérkőzés végére – mire a Jugoszlávok történetük során első ízben megnyerték az aranyat – már csupán ötszázan maradtak. A mérkőzésen 24 gól esett, kettő akcióból, és 22 büntetőből. A szabály, teljesen megölte magát a játékot. A szabály értelmében, hogy a csapatok egyenlő számúak maradjanak eltörölték a kiállításokat, a súlyos szabálytalanságokért inkább büntetőpontokat osztogattak. Minden harmadik után pedig négyméterest lőhetett az ellenfél. Ez a szabály nem aratott osztatlan sikert, ezért hamarosan módosították, és 1970-től már életbe lépett a ma is alkalmazott a 3 büntetőpont utáni kiállítás. Az új szabályok pedig a modern vízilabdázás alapjait tették le. Már négy 5 perces negyedet játszottak (ezt 1964-től), bevezették a támadóidőt (ekkor még 45 másodperc volt), maximálták a kiállítás időtartamát 1 percben. Az elmúlt olimpiákat tekintve a következő csapatok tartozott a világ élvonalába: Jugoszlávia, Oroszország, Olaszország és Magyarország. Ez ezen az olimpián is tükröződött az eredményekben, Jugoszlávia lett az első, a Szovjetunió a második, és a bronzérmes Magyarország. A csapat: Bodnár András, Dömötör Zoltán, Felkai László, Konrád Ferenc, Konrád János, Mayer Mihály, Molnár Endre, Pócsik Dénes, Sárosi László, Steimetz János, Szívós István, (edző: Markovits Kálmán).
Az 1972-es müncheni olimpián a kiutazó olimpikonok a ponttáblázat ötödik helyén végeztek. 35 érmet (6 arany, 13 ezüst, 16 bronz) hoztak. Ebből a pólósok is kivették részüket. A magyarok Hollandiát 3 : 0-ra, a görögöket 6 : 1-re, az ausztrálokat 10 : 2-re verték, az NDK csapatával 3 : 3-as döntetlent sikerült kiharcolni. A fináléban az olaszokat 7 : 8-ra, az amerikaiakat 3 : 5-re, a jugókat 4 : 2-re sikerült legyőzni, míg a szovjetekkel egy 3 : 3-as döntetlent játszottunk. Vereség nélkül játszottuk le a vízilabdatornát, de sajnos ez nem volt elég a győzelemhez. A pontszámítás a szovjet csapatnak kedvezett, így ők állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára, míg nekünk az ezüstérem jutott. (dr.Bodnár András, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Görgényi István, Kásás Zoltán, dr. Konrád Ferenc, Magas István, Molnár Endre, Pócsik Dénes, Sárosi László, Szívós István) 1. Szovjetunió, második Magyarország, harmadik helyre az amerikaiak lettek a befutók.
Az 1976-os, Montrealban megrendezett olimpiától állandósul a vízilabdatornán résztvevő csapatok létszáma. Innentől 12 csapat küzd az olimpiai bajnoki címért. A magyarok új kapitánnyal vágnak neki az olimpiának, és tizenkét év után ismét aranyéremmel sikerül hazatérni. Második Olaszország, harmadik Hollandia.
A harmadik Magyar aranycsapat tagjai: Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, dr. Konrád Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László, Sudár Attila, Dr. Szívós István, edző: Gyarmati Dezső.
Néhány játékoson kívül szinte ugyanaz a csapat utazott Moszkvába (1980), mint akik az előző olimpiát is nyerték. Itt viszont csak a bronzérem megszerzése volt reális. Első Szovjetunió, második Jugoszlávia, harmadik Magyarország.
Az 1984-ben Los Angelesben rendezett olimpián hasonló versenyszabályok szerint bonyolították le a tornát, mint az előzőn, de sajnos nélkülünk. A legnagyobbak, az előző olimpiák győztesei nem voltak jelen. Szovjetunió, Magyarország bojkottált, így helyettünk megjelentek olyan nemzetek, akik eddig még soha nem voltak a vízilabdatornán. Jugoszlávia csapata részt vett a küzdelmekben, és nem nagy meglepetésre meg is nyerte azt. Első Jugoszlávia, második Amerika, harmadik az NDK csapata. Igaz, hogy a spanyolok csak a negyedik helyen végeznek, de feltűnik egy klasszis játékos, akinek a nevét vízilabdás körökben máig emlegetik, Manuel Estiarte.
1988 Szöul, sajnos, már a selejtező mérkőzések során látszott, hogy ezen az olimpián nem leszünk a dobogón. Hazánk válogatottja a „b” csoportban a görög (10 : 2), a kínai (14 : 7) a spanyol (6 : 6), jugoszláv (9 : 10) és amerikai (9 : 10) csapatokkal kerültek össze. A két vereség és egy döntetlen csak a csoport negyedik helyére volt elegendő. Végül az 5. helyen zártak pólósaink.
Az 1992-es barcelonai olimpiát megelőző világversenyek eredményei már láttatták az olimpiai szereplést. A VB harmadik hely, az EB kilencedik, majd ötödik helyezés után előre érezhető volt, hogy még nem jött el az idő az újabb sikerre. Barcelonában a hatodik helyen végeztünk, míg 1996-ban Atlantában a 4. hely sikerült. A kilencvenes évek második felében feltűnnek azok a fiatalok (Fodor Rajmund, Hesz Máté, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Steimetz Barnabás, Székely Bulcsú, Varga Tamás, Vári Attila…) akik Kemény Ferenc (Kemény Dénes édesapja) irányításával, 1994-ben megnyerik a Junior EB-t, 1995-ben a junior VB-t. 1997-ben Kemény Dénes átveszi a válogatott irányítását, és ezekkel a fiatalokkal még ebben az évben Világkupa bronzérmes lesz, és megnyeri az Európa-bajnokságot, majd az azt követő évben a VB ezüstöt, 1999-ben pedig ismét Európa-bajnokságot. Az út felfelé vezetett. A koronát a 2000-es Sydney-i olimpiai szereplés jelentette, ahol megérett az immár negyedik aranycsapatunk.
Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Marcz Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga Zsolt, Vári Attila (edző: dr. Kemény Dénes).
2004-ben az Athénban rendezett játékokon a vízilabdatorna az újkori olimpiák történetében huszonnegyedszer került a hivatalos programba. Mi magyarok pedig megvédtük olimpiai bajnoki címünket, második Olaszország, harmadik Szerbia és Montenegró lett. A bajnokcsapat tagjai: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, dr. Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Vári Attila (edző: dr. Kemény Dénes).
2008-ban Pekingben ismét nagy várakozás előzte meg a vízilabdatornát, hiszen egymás után háromszor győzni még csak a vízilabda aranykorában sikerült, méghozzá a játékalapító angoloknak. Mi viszont bebizonyítottuk a világnak, hogy méltán neveznek vízilabda-nagyhatalomnak. Ismét elhoztuk az aranyérmet, hogy kik? Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Madaras Norbert, Varga Dénes, Kásás Tamás, Hosnyánszky Norbert, dr.Kiss Gergely, Benedek Tibor, Varga Daniel, Biros Péter, Kis Gábor, dr.Molnár Tamás, Gergely István és persze az edző: dr. Kemény Dénes.
Az olimpiai statisztikát elemezve néhány érdekes adatra hívnám fel a figyelmet. Még soha nem nyert Európán kívüli ország olimpiai bajnokságot (az 1904-es olimpiát nem számítjuk, hisz ott csak amerikai klubcsapatok vetélkedtek).
Néhány olimpiai érdekesség: Egyiptomról pl. nem is gondolnánk, de 6 olimpián szerepeltek ezidáig. A legjobb helyezésük eddig a 7. volt. A japánok már hétszer kerültek ki a játékokra, míg a mexikóiak 4 alkalommal. A játékalapító angolok, az első párizsi szerepléstől kezdve tízszer voltak olimpián. 1900-ban, az elsőt megnyerték, 1904-ben nem vettek részt, majd a következő hármat sorozatban nyerték, így nem mi vagyunk az egyedüliek, akik egymás után háromszor is tudtak győzni. Az angoloknak is sikerült. 1920-ban állhattak utoljára dobogóra, onnantól egyre hátrébb végeztek. 1956-tól már ki sem jutottak az olimpiára. India, Dél-Afrika és Írország két alkalommal vett részt az olimpiai játékok vízilabdatornáján, míg Irán (1976), Korea (1988), Luxemburg (1924), Portugália (1952), és Szingapúr csapatának (1956) egyszer volt erre lehetősége. A rekord részvétel, ami 21, két ország nemzeti csapatának sikerült. Az egyik Amerika, a másik …nem kérdés, Magyarország. Az olaszok a másodikak 18 szerepléssel, a hollandoké pedig 17.
Az olimpiai bajnoki címek rangsora:
9 – Magyarország: 1932, 1936, 1952, 1956, 1964, 1976, 2000, 2004, 2008
4 – Anglia: 1900, 1908, 1912, 1920
3 – Jugoszlávia: 1968, 1984, 1988;
3 – Olaszország: 1948, 1960, 1992
2 – Szovjetunió: 1972, 1980
1 – Franciaország: 1924,
Németország: 1928,
Spanyolország: 1996
Habár a történelmi összefoglalásban az olimpiák kapnak kiemelt hangsúlyt, nem mehetünk el szó nélkül az olimpiászokban megrendezett világversenyek mellett sem.
Vízilabdában az olimpián (a NOB a rendező) kívül a következő világversenyek kerülnek megrendezésre: Világbajnokság, Európa-bajnokság, Főiskolai világbajnokság, Világkupa, Vízilabda világliga.
Vízilabda világbajnokságot 1973-tól rendeznek, ami a FINA égisze alatt zajlik. Az első világbajnokságot Belgrádban tartották, ahol egyből elhoztuk az aranyérmet, majd az azt követő három VB-n ezüstérmet szereztünk (1975, 1978, 1982). 1986-ban Madridban csak a 9. helyet sikerült elcsípni, 1991-ben a 3. helyet, 1994-ben pedig 5.-ek lettünk. A táblázatból látható, hogy a világbajnokságok történetében már nyolcszor állhattunk eddig a dobogóra, abból pedig kétszer a legmagasabb fokra. A világbajnokságok eredményességét nézve a szerbek a legjobbak 4 arany, 1 ezüst és 4 bronzérmükkel. Mi magyarok a második legeredményesebb nemzet vagyunk két arany, öt ezüst és egy bronzéremmel. A spanyolok a harmadikok két arany, három ezüst és egy bronzérmükkel.
Vízilabda Európa-bajnokságot 1926-tól rendeznek, ahol a LEN a szervező. Az első EB-re Budapesten került sor, ahonnét el is hoztuk az első díjat. A következőt (1927) is megnyertük, majd a 1931-es Párizsiról is arannyal tértünk haza, mint ahogy a ’34-esről és a ’38-asról is. 1926-tól a világháborúig minden EB-n aranyérmet szereztünk. 1947-ben a 4. hely sikerült csak, de az ez évi Universiadét legalább megnyertük. Az 1950-es EB-n politikai okokból nem vetünk részt, de jött a sikerszéria, és megnyertük az ’54-eset, az ’58-ast, és a ’62-eset. 1966-ban az 5. helyet szereztük csak meg, 1970-ben a 2.-at, 1974-ben, és ’77-ben ismét az elsőt. 1981-ben 3. ’83-ban 2. hely, 1985, 1987, 1991-ben sajnos csak az 5. hely jutott. 1989-ben a 9. hely sikerült. A következő két EB-n már ismét jött a felemelkedés: 2. hely, majd az 1997-esen és az 1999-esen már aranyérmet szereztek a fiúk. Az Európa bajnokságok összesített eredményeit nézve azt találjuk, hogy 12 aranyérmünkkel, 5 ezüst, és 4 bronzérmünkkel a legeredményesebb európai nemzet vagyunk.
Főiskolai vízilabda világbajnokságot kétévente rendeznek, a rendező szerv a FISU (Federation International Sports University). 1930-ban volt az első Universiadé ahol 2.-ok lettünk, de az azt követőket (1933, 1935, 1937, 1947, 1951, 1954) már megnyertük. 1956 után az 2. helyen végeztünk (1957, 1959), majd jött egy harmadik hely 1961-ben, és ismét a dobogó legfelső fokára állhattak fel a fiúk ’63, ’65-ben. Ezt követte még egy aranyérem (2003), öt ezüstérem (1977, 1993, 1995, 1997, 2005), és négy bronzérem (1970, 1999, 2001, 2007).
A világkupát 1979-től rendezik. Kezdetben kétévente tartották, 2002-től pedig négyévente kerül megrendezésre. A rendező szerv a FINA. Ezidáig három arany-, és ezüstérmet, továbbá két bronzérmet sikerült szereznie a magyar csapatnak világkupán. A magyar csapat világkupán ezidáig szerzett 3 arany, 3 ezüst, és 2 bronzérmével a második legsikeresebb Szerbia mögött.
Olimpiai, világbajnoki és világkupa győzelmet eddig mindössze két alkalommal sikerült nem európai országnak elnyernie. 48 bajnoki címből 46 alkalommal európai ország nyert, két alkalommal pedig az amerikaiak hódították el a világkupát (1991-ben, és 1997-ben).
A vízilabda világligát ugyancsak a FINA rendezi, 2002-től, évente. A világliga létrehozásának célja, hogy az Európán kívüli nemzetek is megismerjék a vízilabdát. Olyan nemzetek is bekerülhetnek a nemzetközi vízilabda-vérkeringésbe, mint Kína, Venezuela, Brazília, Algéria, Egyiptom, Marokkó, Japán. A világligát több csoportban szervezik, különböző helyszínen, különböző időpontokban játsszák a csapatok a mérkőzéseket. A fináléba csak hat csapat kvalifikálja magát. A magyar csapat az eddigi 2 arany, 2 ezüst, és 1 bronzérmével a második legsikeresebb Szerbia mögött.
Az első hivatalos mérkőzést 1899. július 30-án, Siófokon, a Magyar Úszó Egyesület két csapata vívta (1. csapat: Halmay Zoltán, Onódy József, Graf Ödön, Balatony Graf Károly, Gillemot Ferenc, Weltkugel Brunó, Párnitzky Lóránt; 2. csapat: Halmay József, Jónás István, Körpel Andor, Láng László, Tasnády Endre, Sugár Elemér, Kiss Géza.) A bemutatkozó mérkőzés döntetlennel (1 : 1) zárult, a közönség részéről pedig nagy népszerűségnek örvendhetett.
1900-ban megalakul a Balatoni Úszók Egyesülete, 1901-ben pedig kiírták az első nem hivatalos bajnokságot. A MUE vezetői felvették a kapcsolatot bécsi egyesületekkel, és egy nemzetközi rangadó lebonyolításán fáradoztak. A Wiener Athletik Sport Club meghívására a MUE úszócsapata lejátszotta első hivatalos nemzetközi mérkőzését. A játék egyoldalú volt, az osztrákok 14 : 0-ra, húztak el a 20 perc alatt. Ezt a csúfos vereséget foghatjuk a labdára, hiszen pólósaink itthon könnyű vászonborítású labdával játszadoztak, míg Bécsben futball-labdával játszották a mérkőzést.
A tanulságot leszűrve a magyarok is elkezdtek komolyabban edzeni, és a visszavágón, amire 1902-ben került sor, a MUE csapata már 5 : 3-ra legyőzte a Schwimm Club Ausztria gárdáját.
1904-ben négy csapat (Budapesti Úszó Egyesület, Póstatakarékpénztár, Budafok–Kistétény, Ferencvárosi Torna Club) részvételével kiírták az első hivatalos bajnokságot, amit a Balatoni Úszók Egyesülete nyert.
Érdekes, hogy az elsőként alakult hazai klub nem indult a bajnokságban. Az ok, amiért a MUE nem vett részt a bajnoki megmérettetésen az 1904-es St. Louis-i olimpiai kiküldetés. A MUE két úszót, Halmay Zoltánt és Kiss Gézát delegálta, de költségkímélés címszóval csak Halmay utazhatott az olimpiára. A MUE számos versenyzője, köztük Halmay Zoltán és Kiss Géza is elhagyták az egyesületet. Ezért maradt ki az MUE az első országos bajnokságból.
Mint korábban említettük, a vízilabda már a második újkori olimpián bekerült a sportágak közé, mi magyarok viszont csak 1912-ban delegáltunk csapatot a játékokra. Tekintsük át az olimpiákon való szereplésünket.
1912-ben Stockholmban vettek részt először a magyar vízilabdások (Ádám Sándor, Beleznai László, Fazekas Tibor, Hégner Jenő, Rémi Károly, Wenk János, Zachár Imre) az olimpián. Sajnos az első körben épp az osztrákokkal kerültek szembe pólósaink, akiktől 5 : 4-re kaptak ki így Ausztria csapata került tovább a második körbe. Az osztrákok ott Nagy-Britannia csapatától szenvedtek el egy csúfos 8 : 0 arányú vereséget. A második körben a magyarok, sajnos Belgium csapatától is egygólos vereséget szenvedtek (6 : 5). Ez az eredmény pedig csak az ötödik helyhez volt elegendő. A tornát Nagy-Britannia csapata nyerte, második Svédország, harmadik pedig Belgium lett. Az ötödik hely – melyet sokan kudarcnak ítéltek meg – hátterében sok érdekes dolog rejlett. A vízilabda-nagyhatalmak még nem igazi nemzeti gárdát verbuváltak, hanem minden ország, így Anglia, Belgium, Svédország is a legjobb klubcsapatukat küldték az olimpiára, kivéve minket, magyarokat. Hazánk akkori legjobb és legösszeszokottabb klubcsapata a Ferencváros helyett mi igazi – igaz kissé kiforratlan – válogatottat küldtünk Stockholmba. A helyzetet tovább rontotta még, hogy költségkímélő célzattal néhány játékos helyére az amúgy is utazó úszók közül kellett beválogatni a csapatba. Így került a válogatottba Zachár Imre, illetve Beleznai László, akik vízilabdáztak már életükben, de csak kedvtelésből, hobbi szinten. Megkeresték számukra azokat a posztokat, ahol a legkevesebb kárt tehetik. Tovább gyengült válogatottunk, mikor Ádám Aladár eltörte a lábát. Borultak a posztok, mindenki máshol játszott, mint ahol tudása szerint kellett volna, illetve megszokta. Így történhetett meg, hogy a korszak egyik legjobb hátvédjének (bekk) számító Fazekas Tibornak is el kellett hagyni a helyét, de talán legrosszabbul az ugyancsak világklasszis centerünk Wenk János járt, aki más poszt híján a kapuba szorult. Ezek után nem csoda, hogy mind az osztrákoktól (5 : 4), mind pedig a belgáktól (5 : 6) vereséget szenvedtünk, még szerencse hogy csak egy góllal kaptunk ki.
A háború utáni években nagy fordulat történt a hazai vízilabdában. Komjádi Béla irányításával lendületet kapott a sportág. Habár az 1920-as olimpián nem vettünk részt, válogatottunk a következő olimpiára készült (1924 Párizs). A magyar vízilabdások részvétele sokáig kérdéses volt az olimpián. A rendezők meghívták ugyan a központi hatalmakat, így hazánk csapatát is, de a Magyar Olimpiai Bizottság nem kívánta támogatni a csapat kiutazását a játékokra. Kizárólag az esélyeseket kívánták kiküldeni az olimpiára. Még az úszók kiutazása is kérdésessé vált. Vízilabdásaink részvételét két, az osztrákok ellen játszott mérkőzés eredményétől tették függővé.
4.13. ábra - Komjádi Béla (1892-1933) – legendás szövetségi kapitány, az első olimpiai bajnok
magyar vízilabda-válogatott mestere
Komjádi Béla legénysége 4 : 2 majd 9 : 2 re legyőzte Ausztria csapatát, így utazhattak csak Párizsba. Már a vízilabdatorna sorsolása is rosszul kezdődött, amikor kiderült, hogy a legnehezebb ellenfeleket kaptuk, hiszen első mérkőzésünket a háromszoros olimpiai bajnok, Nagy-Britannia csapatával játszottuk. A vezetők előre jelezték, hogy kár volt pénzt áldozni a kiutazásra. A mérkőzés első félidejében a verhetetlennek hitt britek, el is húztak 4 : 1-re, majd bekövetkezett a csoda, először felzárkóztunk, majd néhány másodperccel a mérkőzés lefújása előtt egyenlítettünk, 4 : 4. A szervezők először tétlenül álltak a döntetlen előtt, majd úgy határoztak, hogy újabb két félidőt, kétszer hét percet kell játszani a csapatoknak. A sors fintora, hogy a hosszabbítás végén ismét egál lett az eredmény, 5 : 5. A szervezők döntése pedig: újabb két félidő. Szinte hihetetlenül hangzik, de az eredmény 7 : 7 lett. Jöhetett a harmadik hosszabbítás. Ki tudja meddig játszottak volna még a fiúk a medencében, ha Homonnai Mártonnak nem sikerül betalálni a hálóba és ezzel megszerezni a vezetést és egyben a győzelmet is. Nyolc félidő, közel két óra játék után megszületett a szenzáció: Magyarország 7 : 6-ra legyőzte a világ legjobbjait, Nagy-Britannia csapatát. A rekord hosszúságúra nyúlt mérkőzés viszont mindkét együttesnél megtette negatív hatását, a briteknek sem sikerült bezsebelni negyedik aranyérmüket, és nekünk pedig nem sikerült tartani a kiváló kezdést, és először a belgáktól, majd a svédektől is vereséget szenvedtünk, ami egy ismételt ötödik helyre volt elegendő. Franciaország meglepetésszerűen nyerte meg az olimpiát, míg a jóval esélyesebbnek vélt Belgium csapata csak a második helyre került. Mindenki Belgium csapatát tartotta esélyesebbnek, még maguk a franciák is. A csapat győzelme annyira meglepte még magukat a rendezőket is, hogy az eredményhirdetésnél véletlenül a „Marseillaise” helyett a belga himnuszt kezdték játszani. A bronzérmet az Amerikai Egyesült Államok fiai vehették át, akik között a kor leggyorsabb úszója, a világklasszis gyorsúszó Johnny Weissmüller is játszott.
A magyarok olimpiai részvétele – az ötödik helyezés ellenére – mégis hasznosnak bizonyult, hiszen a legjobbaktól, tétmeccsen lehet igazán tanulni. Komjádi Béla pedig olyan játékosokat kívánt faragni a magyar pólósokból, akik a jövőben a világ élvonalába kerülhetnek. Csapata és a „tanulás”, a következő évekre be is érett, meghozta eredményét már a párizsi olimpiát követő évben, 1925-ben a magyarok az olimpiai győztes franciákat verték 5 : 4-re. 1926-ban (Budapest) és 1927-ben (Bologna) már Európa legjobbjai lettünk.
A következő Amsterdami (1928) olimpián ugrásszerűen megnőtt a vízilabdatornán résztvevők száma, ugyanis a szervezők engedélyezték, hogy minden ország tizenegy játékossal nevezzen. Mi magyarok viszont csak hét fővel indultunk (Barta István, Halassy Olivér, Homonnai Márton, Ivády Sándor, Keserű Alajos, Keserű Ferenc, Vértessy József). Az argentinok, az amerikaiak és a franciák legyőzése után a német csapattal kerültek szembe pólósaink, akiket az előző évi Budapesti Eb-n 8 : 1 re vertek, most viszont 5 : 2-es vereséget szenvedtünk tőlük. Ez pedig csak a második helyre volt elég. Komjádi Béla irányítása alatt a csapat ezüstérmet szerzett, ami sikernek számít, de a német csapat innentől kezdve a mieink „mumusává” vált. Első Németország, második Magyarország, harmadik pedig Franciaország csapata lett.
4.14. ábra - A francia sajtóban 1931-ben megjelent kép az Európa-bajnokság Magyarország –
Franciaország mérkőzés egyetlen francia gólját mutatja. Többre nem futotta, de kaptak
12-t. A végeredmény 12 : 1 a javunkra
Míg az Amszterdami olimpián 14 nemzet 109 vízilabda-játékosa vett részt, addig a tengeren túli – Los Angelesi (1932) – olimpiára mindössze 5 nemzet 41 pólósa érkezett. A világválság tetőpontján sok nemzet, így hazánk sem engedhette meg versenyzőinek ezt a költséges tengeren túli utazást. Már az előző olimpiára is nehezen jutott ki a csapat, de most még kilátástalanabb volt pólósaink sorsa. Igaz, hogy 1926-tól a világ élvonalába tartoztak pólósaink, és az 1928-as olimpia óta is szaporították az EB aranyérmek számát kettővel (1931, 1932) de a kormány nem tudta fedezni az utazás és az ott tartózkodás költségeit. (Az 1932-es olimpiára készülő csapatot, és az edzést lásd videón.)
Komjádi legénysége nem adta fel, és nagy nehézségek árán ugyan, de sikerült eljutni vonattal Bréma kikötőjéig, onnan pedig óceánjáróval folytatták az utat Amerikába. A Bremen fedélzetén, Komjádi még edzéseket is tartott a tizenegy méteres medencében. Pólósaink Amerikában bemutató mérkőzéseket játszottak, „hakniztak” New York – Cleveland – Chicago – San Francisco közönsége is megcsodálhatta a magyarok különleges játékát. Egyes technikai elemei újdonságnak számítottak, mint a „Komjádi légpassz”, amely a mai kapáslövés – vagy inkább kapásból történő átadás – megfelelője volt.
4.15. ábra - Az 1932-es olimpián győztes pólócsapat (balról: Ivády, Bródy, Vértesi, Németh,
Homonnay, Keserű II., Halassy)
Az olimpián ötödik Brazília csapata lett, akikkel nem kerültek össze a magyar pólósok, mert csapatukat addigra kizárták. A negyedik helyen végzett Japánt 17 : 0-ra, a bronzérmes amerikaiakat 7 : 0-ra, míg a nagy ellenfélnek számító németeket pedig 6 : 2 arányban verték a magyar fiúk.
A brazil játékosok, miután 7 : 3-ra elvesztették a mérkőzést Németország ellen, kimásztak a vízből, és megtámadták a magyar bírót, aki nem más, mint Komjádi Béla volt a magyar csapat szövetségi kapitánya. Nem csoda hát, hogy eltiltották őket a további játéktól.
4.16. ábra - Németh János „Jamesz” a Komjádi Aranycsapat nagy erejű középcsatára. Kétszeres
olimpiai bajnok (1932, 1936)
1932-re beérett a magyar vízilabdacsapat, meghozta a sikert a vízilabda számára, és pólósaink először felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. Az első aranyérmes magyar csapat tagjai: Barta István, Bródy György, Halassy Olivér, Homonnai Márton, Ivády Sándor, Keserű Alajos, Keserű Ferenc, Németh János, Sárkány Miklós, Vértessy József, edzőjük Komjádi Béla.
1936-ban az olimpiát Berlinben rendezték. Az olimpiai vízilabdatornán bevezették a kieséses rendszert, amely szerint a csapatok (16) több csoportban játszanak, a csoporton belül mindenki, mindenki ellen. A helyezést, pontok alapján döntötték el. Azonos pontszám esetén a jobb gólarány döntött. A döntőbe 4 csapat került, Magyarország, Belgium, Németország, Franciaország. A fináléban négy mérkőzésre került sor, a többit már az előző csoportokban lejátszott mérkőzés eredményei alapján beszámították. Nem volt egyszerű a számítás, mivel a döntő körben Magyarország és Németország is 5–5 pontot szerzett, sőt az egymás elleni mérkőzés végeredménye 2 : 2-vel zárult, a torna kiírása alapján a jobb gólarány döntött. A rendezők elkezdtek számolgatni, és mivel Magyarország csapatának 44 : 4-es gólarány mellett +40 pontja volt, míg a németeknek (40 : 8) 32. Ebben a bonyolult, számolásos lebonyolítási rendszerből mi jöttünk ki jobban, így Magyarország csapata, a németek előtt megnyerte az olimpiát.
Első Magyarország, Bozsi Mihály, Brandi Jenő, Bródy György, Halassy Olivér, Hazai Kálmán, Homonnai Márton, Kutasi György, Molnár István, Németh János, Sárkány Miklós, Tarics Sándor, edző: dr. Beleznay László, második Németország, harmadik Belgium.
4.17. ábra - Halassy Olivér háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai aranyérmes és egy
olimpiai ezüstérmes, 91-szeres válogatott vízilabdázó
Halassy Olivér harmadik olimpiai érmét szerzi (1928, 1932, 1936) ezen az olimpián. Nemcsak vízilabdában, de úszásban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, az 1932-es olimpiára, még, mint az úszóválogatott tagja utazik ki, de végül a vízilabdacsapat tagjaként nyert aranyérmet.
A háború utáni olimpiára (1948 London), a vízilabdában nagy ellenfélnek számító németek nem kaptak meghívást. Míg néhány ország – kényszerből ugyan – távol marad a játékoktól, addig olyan nemzetek tűnnek fel a vízilabdatornán, mint Argentína, Chile, Egyiptom, Uruguay, India, akik még most lépnek ki a nemzetközi porondra. Az olimpia vízilabdatornájának lebonyolítása az 1936-os berlinihez képest annyiban változik, hogy míg ott négycsapatos csoportokat alakítottak ki, ezen a tornán hat, három-csapatos csoportot alakítanak ki, így az első körben csoportonként három mérkőzést játszanak. Az elődöntőbe kétszer négy csapat kerül. Magyarország Olaszországtól egygólos vereséget (4 : 3) szenvedett az első körben, így az olaszok mögött, csak második helyre kerültünk az elődöntőben. A döntőbe – mivel a magyarok továbbra is vitték magukkal ezt az egy gólos vereséget – már nem is kellett lejátszani a mérkőzést, a második helyre kerültünk. Így csak olimpiai ezüstérem jutott. A vízilabdatorna végeredménye: első Olaszország, második Magyarország, harmadik pedig Hollandia. Az ezüstérmes csapat tagjai: Brandi Jenő, Csuvik Oszkár, Fábián Dezső, Gyarmati Dezső, Győrfi Endre, Holop Miklós, Jeney László, Lemhényi Dezső, Pók Pál, Szittya Károly, Szívós István, (edző: Németh János).
1950-ben forradalmasították a vízilabdát. A FINA megszüntette az állójátékot. A sportág történetének első fél évszázada során ugyanis, amint szabaddobáshoz jutott egy csapat, a sípszóval egyidőben mindenkinek meg kellett állnia, és csak akkor mehetett tovább, ha a dobást elvégezte a sértett. Aki megpróbált mozogni, azt „elúszásért” ki kellett állítani. Ez a szabályváltoztatás felgyorsította, izgalmasabbá tette a játékot.
A Magyarok számára az érmek számát tekintve az ’52-es szereplés (Helsinki) volt minden idők legjobb olimpiája. 16 aranyérem, 10 ezüst és 16 bronz született. Ebből a sok éremből egy szépen csillogó a pólósoké. Rekordszámú 21 csapat vett részt a vízilabdatornán, ami érdekesen alakult. Az elődöntőben Hollandia 3 : 2-re legyőzte Jugoszlávia csapatát, de Jugoszlávia óvott, a mérkőzést újrajátszották, ahol fordított eredmény született, 2 : 1-re Jugoszlávia nyert. Így két csapat, Magyarország és Jugoszlávia is vereség nélkül fejezte be a tornát. A jobb gólarány ismét nekünk kedvezett, így aranyérmes Magyarország, ezüstérmes Jugoszlávia, bronzérmes pedig Olaszország lett.
A vízilabda aranycsapat tagjai: Antal Róbert, Bolvári Antal, Fábián Dezső, Gyarmati Dezső, Hasznos István, Jeney László, Kárpáti György, Lemhényi Dezső Markovics Kálmán, Martin Miklós, Szittya Károly, Szívós István, Vízvari György, (edző: Rajki Béla)
A következő olimpiai szereplésünkre 1956-ban került sor. Az olimpiai játékokat először rendezték meg a déli féltekén, Ausztráliában, Melbourne-ben. Ez az olimpia számos érdekes esemény miatt vonult be a sporttörténetbe, de leginkább a véres vízilabda-mérkőzés maradt meg a nemzetközi köztudatban. A legtöbb nemzetközi olimpiai szakirodalom, a vízilabda mérkőzésen történteket tartja a legdrámaibb és egyben legmegindítóbb vízilabdás történetnek. Miért is vált híressé vagy inkább hírhedté ez az olimpiai vízilabda-mérkőzés? A politikai elnyomás a vízben, a két nemzet összecsapása alatt teljesedett ki. 1956. október 23-án szovjetellenes tüntetések nyomán kitör az októberi forradalom. November negyedikén a szovjet hadsereg bevonul Magyarországra. A sportolók kiutazása kétségessé válik. A politikai viszonyok miatt a francia légitársaság úgy dönt, nem küld gépet Budapestre. Egyetlen lehetőség, hogy a magyar olimpiai keret Prágába utazik, ahol többnapi várakozás és tárgyalások sora után elindulhatnak a távoli kontinensre. A politikai események és az országból érkező aggasztó, gyakran valótlan hírek hatására nem csoda hogy a vízilabdásaink elégtételt kívánnak venni az elnyomókon.
Már a mérkőzés elején forrott a víz, érezhető volt, hogy az összecsapás több lesz, mint szimpla meccs. Nem hiányoztak az ökölcsapások, indulatos jelenetek, pofonok, és a közönség soraiból, ahol nagyrészt magyarok, vagy velünk szimpatizálók ültek, a bekiabálások sem. Esélyt sem adtunk az oroszoknak, egy perccel az elődöntő vége előtt az eredménye 4 : 0. Ekkor Valentin Prokopovnál elszakadt a cérna, hátrakönyökölt, és Zádor Ervinnek felrepedt a szemhéja. Kis híján elszabadult a pokol az uszodában. Zádor kimászott a vízből – a vörös vér végigcsurgott a testén – és végiggyalogolt a tribün előtt. Kattogtak a gépek, üvöltött a tömeg. Az ott készült képek bejárták a világot, és a mérkőzést, mint „blood bath of Melbourne", azaz „Melbourne-i vérfürdőt” ismerhette meg a világ. A közönség a látványtól felbőszült, és a medence irányába tódult, hogy elégtételt vegyen a támadókon. A lincshangulat miatt a bírók jobbnak látták idő előtt, 55 másodperccel korábban lefújni a mérkőzést, a szervezők pedig a szovjet játékosokat kimenekítették a medencéből. A magyar csapat a döntőben még a Jugoszlávokat verte 2 : 1-re, és elhozta minden idők leginkább áhított olimpiai aranyérmét. 1. Magyarország 20 : 3-as gólarány, 2. Jugoszlávia 13 : 8, 3. Szovjetunió 14 : 14.
Az aranycsapat tagjai: Bolvári Antal, Boros Ottó, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jenei László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Szívós István, Zádor Ervin (edző: Rajki Béla).
A mérkőzés szakmai részét is fontos megemlíteni. Markovits Kálmán javaslatára a mieink egy új taktikát próbáltak ki. A szoros emberfogás helyett zónáztak. Ez volt az első alkalom, amikor ezt a ma is gyakran alkalmazott taktikát bevetették. A zóna lényege – akkoriban „retesznek” hívták – az volt, hogy a bekk jelére egy hátsó ember behúzódott a center elé, így a hátsó játékost hagyták lőni. A taktikához persze kellett egy jó kapus, az nekünk megvolt Boros személyében, egy gyors játékos, aki ide-oda úszott a hátsó játékos és a center közt, ezt a feladatot Kárpáti kapta. A jelet pedig Gyarmati adta meg. A „reteszt” olyan sikeresen alkalmazták a magyarok, hogy az olimpián alig kaptak gólt. 20 : 3-as gólaránnyal zárták az olimpiai vízilabdatornát.
Az 1956-os forradalom leverését követően az elkeseredettség és bizonytalanság következtében az olimpiai keretből többen jobbnak látták, ha külföldön maradnak. Tehetséges játékosok zöme távozott az országból. Akik itthon maradtak, azoknak sem volt könnyű a helyzetük. Csoda, hogy Lemhényi Dezsőnek sikerült egy bronzérmes csapatot összekovácsolni az itthon maradottakból. Az olimpiát (1960 Róma) a házigazda olaszok nyerik, második Oroszország csapata lett. A bronzérmes magyar csapat tagjai: Bodnár András, Boros Ottó Dömötör Zoltán, Felkai László, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Jenei László, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Konrád János, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Rusorán Péter.
A következő olimpiára 1964-ben kertült sor, a rendező város Tokió. A vízilabdatornán a fiatal magyar pólósok az igen erős jugoszlávokkal kerültek össze, és egy 4 : 4 es döntetlent játszottak. A pontszámítás miatt az aranyérem csak akkor elérhető, ha az oroszok ellen 2 : 0-ra, 3 : 1-re, vagy 5 : 2-re nyerünk. A fiúk nem kezdtek valami fényesen, és gyorsan kaptak is kettőt. Egy esély volt, a második részben ötöt lőni. Két perccel a vége előtt már 4 : 2 volt. Már csak egy hiányzott. Ekkor Dömötör megkapta a labdát… „Dömötör lőj, lőj, lőj, góóóóóóóól” – ordította Szepesi György, miközben az újpesti balkezes átejtette a labdát a kapus felett, amivel 5 : 2-re alakult az állás. Az oroszok az utolsó percben ugyan emberelőnyhöz jutottak, ám Bodnár András labdát szerzett – a csapat pedig megszerezte az aranyérmet.
A pontszámítás a magyaroknak kedvezett, így ismét olimpiai bajnok Magyarország. A csapat: Ambrus Miklós, Bodnár András, Boros Ottó, Dömötör Zoltán, Felkai László, Gyarmati Dezső, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Konrád János, Mayer Mihály, Pócsik Dénes, Rusorán Péter, (edző: Laky Károly).
Gyarmati Dezső ötödik érmét nyerte vízilabdában.
Gyarmati azok közé a sportolók közé tartozott, akik megjárták a mennyet és a poklot. ’56 októberében még a barikádépítésről vonszolták el társai, majd aranyérem, hazautazás, zaklatások, menekülés. Végül Amerikában köt ki. Ausztria, Olaszország és végül amnesztiát kap. Visszatérhet… vagy legalább is szeretne a pólóba is, de megbélyegzett sportolóként egy egyesület sem meri befogadni. Két évre eltiltják a játéktól, és örökre kizárják a válogatottból. Kárpáti a Ferencvárosba hívja. „Úgy éreztem, ez volt az utolsó szalmaszál, amelybe belekapaszkodhatok. Meg is fogtam erősen” – emlékszik. Szerencsére az olimpia előtt visszavonják eltiltását, így utazhat Rómába. Bronzzal tér haza. 1960-ban megkapja a Sportérdemrend ezüstfokozatát, ’76-ban a Munka Érdemrend aranyfokozatát.
Gyarmati Dezső vízilabda játékosként 5 olimpián vett részt. 1948-ban Londoni olimpián ezüstérmet szerez, majd tagja az 1952-es, 1956-os és az 1964-es olimpiai bajnokcsapatnak. 1960-ban Rómából pedig bronzérmet hoz haza. Játékos pályafutását követően sokára ugyan, de a válogatott irányításával bízzák meg. Az általa irányított csapattal két Európa-bajnokságot és két világbajnoki ezüstérmet szerez, és elhozza az első világbajnokság (1973), és az első világkupa (1979) aranyérmét, 1976-ban olimpiát nyer, 1980-ban pedig olimpiai bronzérmet.
A „Gyarmati korszakot” követően a nemzetközi eredményeket tekintve, a vízilabda lefelé indul a lejtőn. Na, de mielőtt erre rátérnénk, még két olimpia kimaradt a felsorolásból, azokról se feledkezzünk meg. Az 1968-as mexikóvárosi, ahol bronzérmet szereztek a válogatott tagjai, és az 1972-es müncheni, ahol ezüstérem jutott.
Az 1968-as mexikóvárosi olimpia idején az 1967-es szabálymódosítások teljes káoszt okoztak a játékban, rontották a játék színvonalát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az olimpiai vízilabdadöntőt 15 ezren kezdték nézni, ám a mérkőzés végére – mire a Jugoszlávok történetük során első ízben megnyerték az aranyat – már csupán ötszázan maradtak. A mérkőzésen 24 gól esett, kettő akcióból, és 22 büntetőből. A szabály, teljesen megölte magát a játékot. A szabály értelmében, hogy a csapatok egyenlő számúak maradjanak eltörölték a kiállításokat, a súlyos szabálytalanságokért inkább büntetőpontokat osztogattak. Minden harmadik után pedig négyméterest lőhetett az ellenfél. Ez a szabály nem aratott osztatlan sikert, ezért hamarosan módosították, és 1970-től már életbe lépett a ma is alkalmazott a 3 büntetőpont utáni kiállítás. Az új szabályok pedig a modern vízilabdázás alapjait tették le. Már négy 5 perces negyedet játszottak (ezt 1964-től), bevezették a támadóidőt (ekkor még 45 másodperc volt), maximálták a kiállítás időtartamát 1 percben. Az elmúlt olimpiákat tekintve a következő csapatok tartozott a világ élvonalába: Jugoszlávia, Oroszország, Olaszország és Magyarország. Ez ezen az olimpián is tükröződött az eredményekben, Jugoszlávia lett az első, a Szovjetunió a második, és a bronzérmes Magyarország. A csapat: Bodnár András, Dömötör Zoltán, Felkai László, Konrád Ferenc, Konrád János, Mayer Mihály, Molnár Endre, Pócsik Dénes, Sárosi László, Steimetz János, Szívós István, (edző: Markovits Kálmán).
Az 1972-es müncheni olimpián a kiutazó olimpikonok a ponttáblázat ötödik helyén végeztek. 35 érmet (6 arany, 13 ezüst, 16 bronz) hoztak. Ebből a pólósok is kivették részüket. A magyarok Hollandiát 3 : 0-ra, a görögöket 6 : 1-re, az ausztrálokat 10 : 2-re verték, az NDK csapatával 3 : 3-as döntetlent sikerült kiharcolni. A fináléban az olaszokat 7 : 8-ra, az amerikaiakat 3 : 5-re, a jugókat 4 : 2-re sikerült legyőzni, míg a szovjetekkel egy 3 : 3-as döntetlent játszottunk. Vereség nélkül játszottuk le a vízilabdatornát, de sajnos ez nem volt elég a győzelemhez. A pontszámítás a szovjet csapatnak kedvezett, így ők állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára, míg nekünk az ezüstérem jutott. (dr.Bodnár András, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Görgényi István, Kásás Zoltán, dr. Konrád Ferenc, Magas István, Molnár Endre, Pócsik Dénes, Sárosi László, Szívós István) 1. Szovjetunió, második Magyarország, harmadik helyre az amerikaiak lettek a befutók.
4.24. ábra - Az 1977-es Európa-bajnok csapat, állnak: Gyarmati, Faragó, Steimetz, Szívós, Csapó,
Kárpáti, ülnek: Magas, Wiesener, Somossy, Sudár, guggolnak: Gerendás, Horkai, Kenéz,
Wolf
Az 1976-os, Montrealban megrendezett olimpiától állandósul a vízilabdatornán résztvevő csapatok létszáma. Innentől 12 csapat küzd az olimpiai bajnoki címért. A magyarok új kapitánnyal vágnak neki az olimpiának, és tizenkét év után ismét aranyéremmel sikerül hazatérni. Második Olaszország, harmadik Hollandia.
A harmadik Magyar aranycsapat tagjai: Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, dr. Konrád Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László, Sudár Attila, Dr. Szívós István, edző: Gyarmati Dezső.
Néhány játékoson kívül szinte ugyanaz a csapat utazott Moszkvába (1980), mint akik az előző olimpiát is nyerték. Itt viszont csak a bronzérem megszerzése volt reális. Első Szovjetunió, második Jugoszlávia, harmadik Magyarország.
4.25. ábra - Manuel Estiarte (spanyol) a nyolcvanas, kilencvenes évek legnagyobb vízilabdázója.
Rekordszámú (6) olimpián vett részt. (1980–2000) Háromszor épp, hogy lecsúszott a
dobogóról, hisz 4.-ek lettek (1980, 1984, 2000) míg végül sikerül az ezüstérem 1992-ben,
majd 1996-ban olimpiai bajnoki címet szerez
Az 1984-ben Los Angelesben rendezett olimpián hasonló versenyszabályok szerint bonyolították le a tornát, mint az előzőn, de sajnos nélkülünk. A legnagyobbak, az előző olimpiák győztesei nem voltak jelen. Szovjetunió, Magyarország bojkottált, így helyettünk megjelentek olyan nemzetek, akik eddig még soha nem voltak a vízilabdatornán. Jugoszlávia csapata részt vett a küzdelmekben, és nem nagy meglepetésre meg is nyerte azt. Első Jugoszlávia, második Amerika, harmadik az NDK csapata. Igaz, hogy a spanyolok csak a negyedik helyen végeznek, de feltűnik egy klasszis játékos, akinek a nevét vízilabdás körökben máig emlegetik, Manuel Estiarte.
1988 Szöul, sajnos, már a selejtező mérkőzések során látszott, hogy ezen az olimpián nem leszünk a dobogón. Hazánk válogatottja a „b” csoportban a görög (10 : 2), a kínai (14 : 7) a spanyol (6 : 6), jugoszláv (9 : 10) és amerikai (9 : 10) csapatokkal kerültek össze. A két vereség és egy döntetlen csak a csoport negyedik helyére volt elegendő. Végül az 5. helyen zártak pólósaink.
Az 1992-es barcelonai olimpiát megelőző világversenyek eredményei már láttatták az olimpiai szereplést. A VB harmadik hely, az EB kilencedik, majd ötödik helyezés után előre érezhető volt, hogy még nem jött el az idő az újabb sikerre. Barcelonában a hatodik helyen végeztünk, míg 1996-ban Atlantában a 4. hely sikerült. A kilencvenes évek második felében feltűnnek azok a fiatalok (Fodor Rajmund, Hesz Máté, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Steimetz Barnabás, Székely Bulcsú, Varga Tamás, Vári Attila…) akik Kemény Ferenc (Kemény Dénes édesapja) irányításával, 1994-ben megnyerik a Junior EB-t, 1995-ben a junior VB-t. 1997-ben Kemény Dénes átveszi a válogatott irányítását, és ezekkel a fiatalokkal még ebben az évben Világkupa bronzérmes lesz, és megnyeri az Európa-bajnokságot, majd az azt követő évben a VB ezüstöt, 1999-ben pedig ismét Európa-bajnokságot. Az út felfelé vezetett. A koronát a 2000-es Sydney-i olimpiai szereplés jelentette, ahol megérett az immár negyedik aranycsapatunk.
Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Marcz Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga Zsolt, Vári Attila (edző: dr. Kemény Dénes).
2004-ben az Athénban rendezett játékokon a vízilabdatorna az újkori olimpiák történetében huszonnegyedszer került a hivatalos programba. Mi magyarok pedig megvédtük olimpiai bajnoki címünket, második Olaszország, harmadik Szerbia és Montenegró lett. A bajnokcsapat tagjai: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, dr. Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Vári Attila (edző: dr. Kemény Dénes).
2008-ban Pekingben ismét nagy várakozás előzte meg a vízilabdatornát, hiszen egymás után háromszor győzni még csak a vízilabda aranykorában sikerült, méghozzá a játékalapító angoloknak. Mi viszont bebizonyítottuk a világnak, hogy méltán neveznek vízilabda-nagyhatalomnak. Ismét elhoztuk az aranyérmet, hogy kik? Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Madaras Norbert, Varga Dénes, Kásás Tamás, Hosnyánszky Norbert, dr.Kiss Gergely, Benedek Tibor, Varga Daniel, Biros Péter, Kis Gábor, dr.Molnár Tamás, Gergely István és persze az edző: dr. Kemény Dénes.
Az olimpiai statisztikát elemezve néhány érdekes adatra hívnám fel a figyelmet. Még soha nem nyert Európán kívüli ország olimpiai bajnokságot (az 1904-es olimpiát nem számítjuk, hisz ott csak amerikai klubcsapatok vetélkedtek).
Néhány olimpiai érdekesség: Egyiptomról pl. nem is gondolnánk, de 6 olimpián szerepeltek ezidáig. A legjobb helyezésük eddig a 7. volt. A japánok már hétszer kerültek ki a játékokra, míg a mexikóiak 4 alkalommal. A játékalapító angolok, az első párizsi szerepléstől kezdve tízszer voltak olimpián. 1900-ban, az elsőt megnyerték, 1904-ben nem vettek részt, majd a következő hármat sorozatban nyerték, így nem mi vagyunk az egyedüliek, akik egymás után háromszor is tudtak győzni. Az angoloknak is sikerült. 1920-ban állhattak utoljára dobogóra, onnantól egyre hátrébb végeztek. 1956-tól már ki sem jutottak az olimpiára. India, Dél-Afrika és Írország két alkalommal vett részt az olimpiai játékok vízilabdatornáján, míg Irán (1976), Korea (1988), Luxemburg (1924), Portugália (1952), és Szingapúr csapatának (1956) egyszer volt erre lehetősége. A rekord részvétel, ami 21, két ország nemzeti csapatának sikerült. Az egyik Amerika, a másik …nem kérdés, Magyarország. Az olaszok a másodikak 18 szerepléssel, a hollandoké pedig 17.
Az olimpiai bajnoki címek rangsora:
9 – Magyarország: 1932, 1936, 1952, 1956, 1964, 1976, 2000, 2004, 2008
4 – Anglia: 1900, 1908, 1912, 1920
3 – Jugoszlávia: 1968, 1984, 1988;
3 – Olaszország: 1948, 1960, 1992
2 – Szovjetunió: 1972, 1980
1 – Franciaország: 1924,
Németország: 1928,
Spanyolország: 1996
Habár a történelmi összefoglalásban az olimpiák kapnak kiemelt hangsúlyt, nem mehetünk el szó nélkül az olimpiászokban megrendezett világversenyek mellett sem.
Vízilabdában az olimpián (a NOB a rendező) kívül a következő világversenyek kerülnek megrendezésre: Világbajnokság, Európa-bajnokság, Főiskolai világbajnokság, Világkupa, Vízilabda világliga.
Vízilabda világbajnokságot 1973-tól rendeznek, ami a FINA égisze alatt zajlik. Az első világbajnokságot Belgrádban tartották, ahol egyből elhoztuk az aranyérmet, majd az azt követő három VB-n ezüstérmet szereztünk (1975, 1978, 1982). 1986-ban Madridban csak a 9. helyet sikerült elcsípni, 1991-ben a 3. helyet, 1994-ben pedig 5.-ek lettünk. A táblázatból látható, hogy a világbajnokságok történetében már nyolcszor állhattunk eddig a dobogóra, abból pedig kétszer a legmagasabb fokra. A világbajnokságok eredményességét nézve a szerbek a legjobbak 4 arany, 1 ezüst és 4 bronzérmükkel. Mi magyarok a második legeredményesebb nemzet vagyunk két arany, öt ezüst és egy bronzéremmel. A spanyolok a harmadikok két arany, három ezüst és egy bronzérmükkel.
| A világbajnokság helyszíne és dátuma 1973-tól 2009-ig | Arany | Ezüst | Bronz |
|---|---|---|---|
| 1973 Belgrád, Jugoszlávia | Magyarország | Szovjetunió | Jugoszlávia |
| 1975 Cali, Kolumbia | Szovjetunió | Magyarország | Olaszország |
| 1978 Nyugat-Berlin, NSZK | Olaszország | Magyarország | Jugoszlávia |
| 1982 Guayaquil, Ecuador | Szovjetunió | Magyarország | Nyugat-Németország |
| 1986 Madrid, Spanyolország | Jugoszlávia | Olaszország | Szovjetunió |
| 1991 Perth, Ausztrália | Jugoszlávia | Spanyolország | Magyarország |
| 1994 Róma, Olaszország | Olaszország | Spanyolország | Oroszország |
| 1998 Perth, Ausztrália | Spanyolország | Magyarország | Jugoszlávia |
| 2001 Fukuoka, Japán | Spanyolország | Jugoszlávia | Oroszország |
| 2003 Barcelona, Spanyolország | Magyarország | Olaszország | Szerbia és Montenegró |
| 2005 Montreal, Kanada | Szerbia és Montenegró | Magyarország | Görögország |
| 2007 Melbourne, Ausztrália | Horvátország | Magyarország | Spanyolország |
| 2009 Róma, Olaszország | Szerbia | Spanyolország | Horvátország |
Vízilabda Európa-bajnokságot 1926-tól rendeznek, ahol a LEN a szervező. Az első EB-re Budapesten került sor, ahonnét el is hoztuk az első díjat. A következőt (1927) is megnyertük, majd a 1931-es Párizsiról is arannyal tértünk haza, mint ahogy a ’34-esről és a ’38-asról is. 1926-tól a világháborúig minden EB-n aranyérmet szereztünk. 1947-ben a 4. hely sikerült csak, de az ez évi Universiadét legalább megnyertük. Az 1950-es EB-n politikai okokból nem vetünk részt, de jött a sikerszéria, és megnyertük az ’54-eset, az ’58-ast, és a ’62-eset. 1966-ban az 5. helyet szereztük csak meg, 1970-ben a 2.-at, 1974-ben, és ’77-ben ismét az elsőt. 1981-ben 3. ’83-ban 2. hely, 1985, 1987, 1991-ben sajnos csak az 5. hely jutott. 1989-ben a 9. hely sikerült. A következő két EB-n már ismét jött a felemelkedés: 2. hely, majd az 1997-esen és az 1999-esen már aranyérmet szereztek a fiúk. Az Európa bajnokságok összesített eredményeit nézve azt találjuk, hogy 12 aranyérmünkkel, 5 ezüst, és 4 bronzérmünkkel a legeredményesebb európai nemzet vagyunk.
Főiskolai vízilabda világbajnokságot kétévente rendeznek, a rendező szerv a FISU (Federation International Sports University). 1930-ban volt az első Universiadé ahol 2.-ok lettünk, de az azt követőket (1933, 1935, 1937, 1947, 1951, 1954) már megnyertük. 1956 után az 2. helyen végeztünk (1957, 1959), majd jött egy harmadik hely 1961-ben, és ismét a dobogó legfelső fokára állhattak fel a fiúk ’63, ’65-ben. Ezt követte még egy aranyérem (2003), öt ezüstérem (1977, 1993, 1995, 1997, 2005), és négy bronzérem (1970, 1999, 2001, 2007).
A világkupát 1979-től rendezik. Kezdetben kétévente tartották, 2002-től pedig négyévente kerül megrendezésre. A rendező szerv a FINA. Ezidáig három arany-, és ezüstérmet, továbbá két bronzérmet sikerült szereznie a magyar csapatnak világkupán. A magyar csapat világkupán ezidáig szerzett 3 arany, 3 ezüst, és 2 bronzérmével a második legsikeresebb Szerbia mögött.
| A Világkupa helyszíne és dátuma 1976-tól 2006-ig | Arany | Ezüst | Bronz |
|---|---|---|---|
| 1979 Belgrád/Rijeka, Jugoszlávia | Magyarország | Amerikai Egyesült Államok | Jugoszlávia |
| 1981 Long Beach, Amerika | Szovjetunió | Jugoszlávia | Kuba |
| 1983 Malibu, Amerika | Szovjetunió | FRG | Olaszország |
| 1985 Duisburg, Németország | Németország | Amerikai Egyesült Államok | Spanyolország |
| 1987 Thessaloniki, Görögország | Jugoszlávia | Szovjetunió | Németország |
| 1989 Berlin, Németország | Jugoszlávia | Olaszország | Magyarország |
| 1991 Barcelona, Spanyolország | Amerikai Egyesült Államok | Jugoszlávia | Spanyolország |
| 1993 Athén, Görögország | Olaszország | Magyarország | Ausztrália |
| 1995 Atlanta, Amerika | Magyarország | Olaszország | Oroszország |
| 1997 Athén, Görögország | Amerikai Egyesült Államok | Görögország | Magyarország |
| 1999 Sydney, Ausztrália | Magyarország | Olaszország | Spanyolország |
| 2002 Belgrád, Jugoszlávia | Oroszország | Magyarország | Jugoszlávia |
| 2006 Budapest, Magyarország | Szerbia és Montenegró | Magyarország | Spanyolország |
| 2010 Arad, Románia | Szerbia | Horvátország | Spanyolország |
Olimpiai, világbajnoki és világkupa győzelmet eddig mindössze két alkalommal sikerült nem európai országnak elnyernie. 48 bajnoki címből 46 alkalommal európai ország nyert, két alkalommal pedig az amerikaiak hódították el a világkupát (1991-ben, és 1997-ben).
A vízilabda világligát ugyancsak a FINA rendezi, 2002-től, évente. A világliga létrehozásának célja, hogy az Európán kívüli nemzetek is megismerjék a vízilabdát. Olyan nemzetek is bekerülhetnek a nemzetközi vízilabda-vérkeringésbe, mint Kína, Venezuela, Brazília, Algéria, Egyiptom, Marokkó, Japán. A világligát több csoportban szervezik, különböző helyszínen, különböző időpontokban játsszák a csapatok a mérkőzéseket. A fináléba csak hat csapat kvalifikálja magát. A magyar csapat az eddigi 2 arany, 2 ezüst, és 1 bronzérmével a második legsikeresebb Szerbia mögött.
