Észrevételek a Gönczöl-munkacsoport jelentésének megállapításaira
yoda, h, 2007-02-26 14:53
Belföld | Sötét oldal
Mi, alulírott jogászok, a Gönczöl-jelentést
gondosan megvizsgáltuk, elemeztük, a rendelkezésünkre álló más
adatokkal egybevetettük és számos tekintetben a Bizottságétól eltérő
következtetésekre jutottunk. Kötelességünknek érezzük, hogy ezeket a
nyilvánossággal is megismertessük.
I.
A kormány 1105/2006. (XI. 6.) határozatával a 2006,
szeptember-októberi fővárosi demonstrációkkal, utcai rendzavarásokkal és
rendfenntartó intézkedésekkel kapcsolatos eseményeket elemző szakértői
munkacsoportot hozott létre. (Elnöke: Gönczöl Katalin, tagjai Csepeli
György, Györgyi Kálmán, Halmai Gábor, Kacziba Antal, Ormos Mária, Pataki
Ferenc, Tóth Judit, Vörösmarti Mihály voltak.) A központi
államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az
államtitkárok jogállásáról szóló 2006, évi LVII törvény 26. §-a alapján
hozták létre. A határozat a munkacsoport feladatává tette:
• az események történelmi, történeti hátterének feltárását.
• az események társadalmi (tömeglélektani és
szociálpszichológiai) előzményeinek, jelenségeinek és következményeinek
elemzését,
• a hatósági fellépés arányosságának vizsgálatát, valamint
• a hatósági intézkedések alkotmányos,
törvényi és egyéb jogi kereteinek értékelését, különös tekintettel az
érintettek emberi jogaira.
A jelentés 2007. február 5-en vált elérhetővé az interneten.
Mi, alulírott jogászok, a jelentést gondosan
megvizsgáltuk, elemeztük, a rendelkezésünkre álló más adatokkal
egybevetettük és számos tekintetben a Bizottságétól eltérő
következtetésekre jutottunk. Kötelességünknek érezzük, hogy ezeket a
nyilvánossággal is megismertessük. Figyelmünk arra összpontosult, hogy
Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének ismertté válása – 2006. szeptember
17-e – valamint 2006. november 4-e között Budapesten a tüntetőkkel
szemben foganatosított rendőri intézkedések mennyiben voltak:
a) törvényesek (jogszerűek)
b) szakszerűek és
c) arányosak.
Nem tekintettük feladatunknak az időben (1944-2006)
és terjedelemben igen tág történelmi háttér, valamint a társadalmi
előzmények elemzését. Vizsgálódásaink elsősorban jogi kérdésekre
szorítkoztak. Kiindulópontul a Magyar Alkotmány rendelkezéseit
választottuk, de figyelembe vettük azoknak a nemzetközi egyezményeknek
idevágó szabályait is, melyeknek a Magyar Köztársaság részese, továbbá a
rendőrségről szóló törvényt és a rendőrség működését meghatározó egyéb
hatályos normákat.
A Gönczöl-jelentésnek a történelmi előzményekről és a
társadalmi háttérről szóló fejezetei még csak nem is próbálják leplezni
azt a törekvést, hogy a felelősség kérdését minél szélesebb körben
szétterítve és elmosva, a jelenlegi „felelős” kormány elnökét
mentegessék, és a válságot kiváltó őszödi beszédét „ürügynek” tüntetve
fel, csupán kommunikációs hibákat tulajdonítsanak neki.
Mi a Köztársasági Elnök úr ismert nyilatkozatának
szellemében óvakodtunk attól, hogy a fentebb említett eseményekért való
felelősség kérdését összemossuk az elmúlt tizenhat esztendő, még kevésbé
az azt megelőző évtizedek fejleményeinek értékelésével. Nem kell a
mohácsi vészig, de Trianonig sem visszamenni, ha valaki a jelenlegi
kiélezett tüntetési láz okát keresi, nyugodtan maradhat a huszonegyedik
század történeti összefüggéseinél.
Véleményünk szerint a politizálásnak az
utcára tolódásában nem az ellenzék, nem is a kellő belátással nem
rendelkező tömeg, hanem a kormány és a parlamenti többség pártjainak
magatartása hibás.
A demokratikus jogállam jellemzője, hogy az adott
helyzetben mindig az uralmon lévő kormány van döntési pozícióban,
számára biztosítottak a hatalom eszközei és ezért felelőssége az
alapvető, a súlyosabb. Az ellenzék szerepe más, mind céljai, illetve
eszközrendszerének tekintetében, mind felelőssége fokában. A jelentés
arról ír, hogy a miniszterelnöki beszéd „részlegesen vált ismertté”,
„Önmarcangoló hangnemben történt”, „kognitív egyensúlyt sértő módon
beszél a hazugságról...”, de arról nem szól, hogy mit mondott valójában a
miniszterelnök. Hogy beismerte, tudatosan hazudott, hogy bevallottan
ennek felhasználásával történt a választási győzelem, hogy eltitkoltak
közérdekű adatokat a választók, a képviselők, a Köztársasági Elnök előtt
stb, ami annál súlyosabb hiányossága a jelentésnek, mert
végkövetkeztetésként mindenkit felelőssé tesz a Köztársasági Elnöktől a
médián át az utca emberéig, de szerinte nincs egyéni felelőssége sem a
felelős miniszterelnöknek, sem a kormány tagjainak.
Valójában a folyamatot kiváltó ok és a folyamat
megfékezésére igénybe vett eszközök a jogállami gondolkodás hiányára, és
az alkotmányos szabadságok és kötelezettségek félreértelmezésére
mutatnak. Ezért a politikusok, de a teljes, politikai jogaival élő
társadalom részéről is a maga tévedései, mulasztásai miatti felelőssége
elemzése, a rendvédelmi szerveknek pedig teljes szereptévesztésük miatti
felelősségük tisztázása szükséges.
A közelmúlt történetének folyamata, nem kétségesen, a
békés rendszerváltás elnyúló folyamatát meghatározó pártállami
beidegződöttségek által befolyásolt. Ezek hatnak oda, hogy, noha az 1989
óta hatályos alkotmány elirányítást és értékrendet ad a közélet és
közdolgaink alakítására, mégis az arra felesküdött köztisztséget
viselők, az azt elfogadó polgárok egyaránt eklektikusan, a nekik tetsző
elemeket kiválogatva tartják csupán be az alkotmányt: úgy vélik, ahol
számukra módosítandónak tetszik, ott eleve túl is tehetik magukat rajta.
Ilyen szereptévesztésben van az Országgyűlés, amikor a
nemzet képviselete helyett pártok képviselői gyűlésének tekinti magát,
és ebben az értelemben tevékenykednek annak tagjai, csoportjai. Ilyen
szereptévesztésben vannak a politikai pártok, mikor úgy vélik, a
kormányon, hivatalt betöltő tagjaikon, illetve a támogatásukkal
megválasztott képviselőkön keresztül jogosultak közhatalmat
befolyásolni, sőt gyakorolni. Ilyen szereptévesztésben van a Kormány,
mikor megválasztása után mindentől független hatalmi tényezőnek tekinti
magát, noha egy – pártok által javasolt és a kormány által megválasztása
esetéré vállalt – program végrehajtására kapott a nemzettől megbízást, és a közjólétért, közérdekek kereséséért, a közvagyon hűséges kezeléséért az egész nemzetnek felelős.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké nevezése
pártjelöltként eleve alkotmánysértő volt, amint azt többen annak idején
megírtuk és utóbb az Alkotmánybíróság határozatának indokolása is
igazolta. Őszödi beszédében most beismerte, hogy első miniszterelnöksége
alatt, a választások megnyerése céljából, mind a gazdaság állapota,
mind az európai uniós vállalásaink kényszere miatt megvalósítandó
megszorítások mértéke tárgyában ő és kormánya, valamint pártja
megtévesztették a közvéleményt. Ennek eredménye, hogy a hamis adatokon
nyugvó, és hamis vállalásokat tartalmazó pártprogram a megnyert
választások után nem volt betartható.
A szükséges – negatív kihatású – változtatások a
saját párthíveket, szavazókat is nyilván fájdalmasan érintik: a kormány
többsége, népszerűsége a választók között aligha szerte nem foszlott, s
ismét csak egy alkotmányellenes, a miniszterelnöknek pártja részéről
szóló, bizalmi szavazás révén volt a megszerzett hatalom legalább is a
legalitás halvány látszatába burkolható.
A választási megtévesztés okán az ellenzék joggal
veti fel, s a társadalom széles rétegei is láthatják úgy, hogy a
Kormánynak meg az általa előre meghirdetett program végrehajtására sincs
legitim felhatalmazása. Meg kevésbé van a választóktól felhatalmazása e
programtól eltérő, még pedig lényegesen eltérő, tervek
keresztülvitelére. Végkép nincs felhatalmazása arra, hogy az alkotmány
módosítása nélkül alkotmányos feladatai tejesítését megtagadja, és a
költségvetés amúgy is szűkös eszközeit ne elsődlegesen az alkotmány
előírta értékek megvalósítására fordítsa. Ezekre a felhatalmazást a
megtévesztéssel megválasztott, tehát bár látszat-legalitással, de semmi
esetre sem legitimitással rendelkező országgyűlés sem adhatja meg.
A Kormány ebből a zsákutcából csak úgy szabadulhatna
meg, ha az egyes tervrészleteket lehető széles társadalmi egyetértéssel,
valamint minél nagyobb parlamenti többséggel határozná meg, és annak
alapján, azt megkeresve és elérve alakítaná ki. Minthogy azt az ellenzék
is tudja, hogy a költségvetésnek európai közösségi vállalásainkkal
összhangba hozatala az országnak szükséges, közérdek, mert e nélkül az
egyébként várható támogatások nem nyílnak meg, ez az egyetértés
megfelelő engedmények árán valószínűleg megvalósítható lenne. A Kormány
részéről azonban, a parlamenttől elnyert támogatás okán, nem mutatkozik
készség ennek az egyetértésnek elnyerésére. Minthogy az országgyűlés, a
mai tárgyalási korlátozások mellett, valójában alkalmatlan arra, hogy a
megegyezést nem kereső többséget és annak ellenzékét közös álláspontra
hozza, s minthogy a helyi önkormányzati választásokat a Kormány nem
fogadta el a közhangulat változását jelzőként, a Kormány felhatalmazás
nélküli, sőt alkotmányellenes, elsősorban a szegényebbeket és anyagilag
kevésbé tűrőképeseket terhelő „reformjait” ellenzők, el nem fogadók
véleményükkel csak a tüntetések, tömegrendezvények során nyilatkozhatnak
meg. A sajtó ugyanis, ugyancsak alkotmányellenesen, nem teljesíti
kiegyensúlyozott tájékoztatási feladatát.
Ebben rejlik az oka, – és egyúttal az alkotmányos
igazolása is – annak, ha a közhangulat megnyilatkozásai az utcákat
keresik a tárgyalóasztal helyett. Hiszen a tárgyalóasztalhoz nem ül le a
Kormány, még a törvény szabta partnerekkel sem, sem az adóterhek
elosztása, sem az egészségügy alakítása, sem a közvagyon felhasználása,
sem az oktatás, vagy a kistelepülések és általában a vidék érdekei
vizsgálata okán.
Akik alkotmány biztosította véleménynyilvánítási
jogukkal 2006 őszétől az utcán éltek, indokoltan tették ezt. Nem volt
számukra más, tisztességgel felkínált valós lehetőség. (Ezt az
egészségügyi reform kivitelezése napról-napra, napnál világosabban
igazolja, bizonyítja.) A közrend fenntartására hivatott államrendőrség e
joguk gyakorlását azoknak, akik igénylik, biztosítani, annak gyakorlása
során őket megvédeni tartozik.
Hogy mennyire célszerű a polgárok részéről az utcai
tüntetések sorozata, más kérdés. A vélemény szabad nyilvánítására, e
célból a gyülekezésre és közös megmozdulásokra az Alkotmány nem csak
akkor biztosítja a szabadságot, az állammal szemben az alapjogot, ha az
célszerű vagy eredménnyel jár. Még csak azt sem kívánja meg e szabadság
gyakorlása, hogy az illendő formák, megfelelő hangnem betartásával
történjék. Mindennemű ilyen értékítélet veszélyezteti az alapszabadságok
érvényesülését, így a demokráciát. Egyedül a jogállami formák megfelelő
tartalommal megtöltve alkalmasak más úton levezetni a felhalmozódó
elégedetlenséget – és ezek hiányoznak.
A tömegtüntetések alkalmasak arra, hogy oda ne csak
véleményt nyilvánítani akaró, hanem rendet bontani kívánó – mellékes,
hogy milyen okból és minek az ürügyén – személyek is befurakodjanak.
Ezek ellen a közt, az egyes egyedeket, a semleges
lakosságot, de magát a tüntető tömeget is védeni kell. Ez a rendőrség
folyamatos kötelessége, függetlenül a rendezvény szervezőinek
felelősségétől.
II.
Annak érdekében, hogy a 1105/2006 (IX.6.) Korm.
Határozat szóhasználata szerint a ”2006 szeptember-októberi
demonstrációkkal, utcai rendzavarásokkal és rendfenntartó
intézkedésekkel kapcsolatos intézkedéseket” elemezhessük, át kell
tekintenünk a vonatkozó jogszabályokat és mindenekelőtt az életet és az
emberi méltóságot biztosító alapvető emberi jogokról szóló
rendelkezéseket, amelyeknek elismerése és tisztelete nélkül nincs és nem
létezhet jogállam.
Alkotmányunk „elismeri az ember sérthetetlen alapvető
jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű
kötelessége”(8.§ 1.), – előírja, hogy „A Magyar Köztársaságban az
alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény
állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát nem korlátozhatja.”(2)
„A Magyar Köztársaságban minden embernek
veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől
senkit sem lehet önkényesen megfosztani.(54.§ 1) Senkit sem lehet
kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek
alávetni, és különösen tilos emberen hozzájárulása nélkül orvosi vagy
tudományos kísérletet végezni.(2)
A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától
másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben
meghatározott eljárás alapján megfosztani.”(55. §.1) Az, aki
törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre
jogosult.(3) /1/
Nem kevésbé fontosak az alábbi alkotmányos
rendelkezések: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad
véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat
megismerje, illetőleg terjessze.(61.§. 1) továbbá, hogy „A Magyar
Köztársaság elismeri a békés gyülekezés jogát és biztosítja annak szabad
gyakorlását.”
Alapvető fontosságú az Alkotmánybíróság 54/2000 (XII.
18.) sz. határozata. Ebben ugyanis kimondta: „Intézkedésük alkalmával a
hatóság tagjai nyilvánosan, az állam képviselőiként lépnek fel. A
hatóság tagjainak intézkedési jogosultságát egyenruhájuk vagy
igazolványuk igazolja. Az egyenruhát viselő hivatásos és szerződéses
állomány tagjai azonban tevékenységüket nem arctalan tömegként, hanem a
közhatalom gyakorlására felruházott tisztviselőként végzik, akiknek
egyedi azonosíthatósága alapozza meg esetleges személyes felelősségre
vonásuk lehetőségét. Az intézkedés alá vont állampolgárnak jogos érdeke
az, hogy a hatósági fellépés teljes időtartama alatt tisztában legyen a
vele szemben intézkedő személy azonosságával, egyediségével. Az
állampolgár panaszhoz, jogorvoslathoz való joga ugyanis csak így
garantálható.
Az Alkotmány, a Rtv és a Gytv-ben foglaltak alapján
megállapítható a Kormány, a miniszter és a rendőrségtől elvárható
jogszerű és arányos eljárásának követelményrendszere. A rendőrség
feladata kettős: az alapvető jogok érvényesülésének biztosítása,
másrészt a bűncselekmény (jogsértés) megelőzése és a bűnüldözés. Az
Rtv-ből megállapítható, hogy békés az a rendezvény/tüntetés, felvonulás
stb) amely nem fegyveres vagy felfegyverkezett, illetőleg nem támadó. E
jogok szabad gyakorlásának biztosítása és védelme az állam alkotmányos
kötelezettsége.
Az Rtv szerint intézkedni csak rendőr jogosult.
Rendőr az, aki egyenruhát visel, azonosító jellel vagy számmal, és
igazolni tudja magát. Ezzel ellentétes – tehát sérti a tv-t – ha
gyakorló ruhában, sí-maszkban, viperával, szöges kesztyűkkel,
azonosíthatatlanul, vagy nem azonosíthatón civilben intézkedik. Nem
mentség, hogy mindezt a rendőrkapitány utasításban rendelte el, mert
alkotmányos jogokat gyakorlókkal szemben csak a tv. alkalmazható, és ezt
a törvényt nem írhatja felül egy belső utasítás.
Az alkalmazható kényszereszközöket és a tömegoszlatás
során alkalmazható eszközöket a Rtv tételesen tartalmazza. Igaz, nem ír
elő fokozatosságot, nem differenciál az eszközök használatánál, de
alapelvként írja elő az arányosság követelményét.
Az Rtv világosan meghatározza azt a hierarchiát,
amelyben a rendőrség működik. A kormány irányítása alatt áll, a
miniszter képviseli a rendőrséget a parlamentben és a kormányban. A
miniszter hatásköreit tételesen tartalmazza, közöttük meghatározott
esetben az egyedi utasítás jogát is, hatáskört azonban nem vonhat el. A
következő fokon az ORFK, a BRFK, a helyi kapitányságok, majd a
rendőrőrsök állnak. Parancsmegtagadásra joga van az intézkedő rendőrnek,
ha az bűncselekményt jelentene. Nem fogadható el a kormány vagy a
miniszter álláspontja, mely szerint mindenért a BRFK felelős. Figyelmen
kívül hagyja azt a törvényi rendelkezést, mely szerint a törvénysértő
utasítást a kormány közvetlenül megsemmisítheti. A rendőrség nem állam
az államban, és semmi esetre sem tekinthető annak, ha jogállamról van
szó.
Ezzel kapcsolatban ismét utalnunk kell az
Alkotmánybíróság egyik megállapítására, miszerint az állami cselekvést
meghatározó és viszonylagos stabilitással bíró jog maga az Alkotmány. Ez
magában foglalja a szabadságjogok tiszteletét és védelmét, (56/1991,
XI. 8.) ,,Egy szabadságjog megsértése ugyanolyan súlyú indok lehet az
államszervezet működési zavarának megállapítására, mint az intézmények
tevékenységének fennakadása.”(36/1992. VI, 10.)
Az Alkotmányunkban foglaltakhoz hasonló
rendelkezéseket találunk az emberi jogokról szóló nemzetközi
egyezményekben, amelyeknek Magyarország részese, és amelyek számunkra
kötelezettségeket állapítanak meg. A nemzetközi jog nem szabályozza az
államok belső rendjét, szerveinek működését, de védelmezi a közös
értéknek tekintett alapvető emberi jogokat, tiltja megsértésüket, a
kínzást, az embertelen és megalázó büntetések és bánásmód
alkalmazását./2/
A vonatkozó rendelkezéseket egyazon felfogás hatja
át, megfogalmazásuk azonos vagy legalább is hasonló és ezért viszonylag
könnyen összefoglalhatók. Az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen a
kínzás, a kegyetlen és megalázó, embertelen bánásmód vagy büntetés,
amelynek áldozatait kártalanításban kell részesíteni. Mindenkinek joga
van a véleménynyilvánításra, információk megszerzésére és a békés
gyülekezésre, amely egy demokratikus társadalomban szükségesnek
tekintett és részletesen meghatározott feltételek fennforgása esetén
bizonyos korlátozásoknak vethető alá. A korlátozások feltételeit igen
gondosan, körültekintően állapították meg, nehogy az önkényes
kormányzati rendelkezések előtt nyitva hagyják a kapukat.
Az Európa Tanács Emberi Jogok Európai Bírósága számos
esetben állapította meg az Emberi Jogi Egyezmény 3. Cikkében foglalt
tilalom megszegését – az un, „hagyományos” demokráciákban is! – és
gyakorlata az utóbbi években egyre szigorodott./3/
A problémakör kulcskérdésé az eljáró és égy adott
személy emberi jogait az illető szerint megsértő közég azonosságának
megállapítása és a jogorvoslati eljárás során a szembesítés lehetősége.
Grad András a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságról írott kézikönyvében
(2005, kiad.) a következőket állapítja meg:
„Többször kerültek a Bíróság elé anonim tanukkal
kapcsolatos problémák. E körben sérti a védelem jogát, ha a terhelt
előtt ismeretlen személyazonosságú tanúkat a nyomozási eljárás során
kihallgatják, majd anélkül használják fel vallomásaikat a bírósági
szakban, hogy a védelem lehetőséget kapna ... a kikérdezésükre... A
Bíróság több ítéletében hangsúlyozta, hogy a védelem számára valamilyen
formában még anonim tanuk esetében is még kell teremteni annak
lehetőségét, hogy ezen vallomások hitelt érdemlő voltát érdemben is
kétségbe vonhassa.”(343. old.)
Jóllehet a bántalmazott személy elvben panaszt tehet
az ügyészségnél..., e vizsgálatok kimenetele meglehetősen kétséges. A
nyomozó hatóságok, mindenekelőtt a rendőrség hivatásos állományú tagjai
köztudottan nem szívesen tanúskodnak saját kollégáik ellen, így, ha a
sértetten nem marad nyilvánvaló bántalmazásból eredő külsérélmi nyom, a
bizonyítás szinté lehetetlen ... Aligha véletlen, hogy az érintettek
légnagyobb része meg sem kísérel bármiféle eljárást indítani bántalmazás
hivatalos eljárásban (Btk 226.§) illetve kényszervallatás (Btk 227.§)
miatt”.(Uo.)
Ezek a nehézségek a sértettek, illetve védőik
szempontjából változatlanul fennállnak. Nem ártana, ha a rendőrség
vezetői az Európai Bíróság gyakorlatát alaposabban tanulmányoznák, hogy
nemzetközi kötelességeinknek maradéktalanul eleget tehessünk.
A Magyar Köztársaság demokratikus jogállam. Léteznek a
jogszabályok által létrehozott szervezetek, léteznek jogszabályi
keretek, léteznek törvények, amelyeknek mindegyike fölött az alkotmányos
elveknek érvényesülniük kell. Ha ez nincs így, akkor az – mint ahogyan
ez most az események ismeretében felvethető – a demokratikus jogállam
működésének komoly zavara. E zavar csak a tiszta fogalmak, tisztázott
tények és felelősségek nyomán rendezhető.
A Gönczöl-jelentés szerint a Köztársaság Elnöke
szeptember 18-án tett nyilatkozatával túlment jogosítványain, mert
morális válságról beszélt. A felelősségnek ez a – bár burkolt –
felvetése téves! Alkotmányunk 29. §-ában a mindenkori elnök arra kap
felhatalmazást, hogy kifejezze a nemzet egységét és őrködjék az államszervezet demokratikus működése felett.
Nem köti meg és nem írja elő számára, hogy mikor, milyen szavakkal és
hányszor szólalhat meg, de felhatalmazásából következik, hogy köteles
ezt megtenni, ha szakmai tudása, alkotmányos felfogása, lelkiismerete,
vagyis egyéni felelőssége alapján azt fontosnak tartja. Egy demokratikus
jogállamban azt sem lehet megkérdőjelezni, hogy a politikai szereplőket
– nyomatékkal: a hatalmon lévőket – morális felelősség is terheli, ami a
tettek miatti megfontolt felelősségvállalás belső kényszerét jelenti. A
magyar alkotmány ugyanis értéktartalmú, és az abban foglalt értékek
tiszteletben tartása alkotmányos kötelezettség. Az ez irányú érzékenység
a társadalomban is jelen van, a jogállami valóság része.
A Köztársasági Elnök tehát nyilatkozatával nem
sértett jogot, az ő magatartására káros következmények nem vezethetők
vissza. Kérdés azonban, teljesitették-e kötelességeiket, és
betartották-e működésük törvényes korlátait a hatalommal rendelkező,
ezért elsődleges felelősséget hordozó állami szervek?
III.
Ennek eldöntéséhez a vonatkozó jogszabályok fényében
indokolt összefoglalni a 2006. szeptember 17-e és november 4-e közti
időszak – vizsgálódásaink szempontjából – releváns tényeit ./4/ Ezt már
csak azért is szükségesnek tartjuk, mert a Gönczöl-féle jelentés 105-146
oldalain közölt „kronológia” sajátos szempontok alapján készült, fontos
adatokat nem, mellékeseket viszont bőven tartalmazó összeállítás, mely
nem ad megfelelő áttekintést a történtekről. Jellemző, hogy a
kronológiát követő leíró rész előbb szól az október 23-án történt, mint a
szeptember 17-20-a közötti eseményekről, hogy néhány oldal után (ld.
156-165) átfésülve, a kormányfő ízlésének inkább megfelelő formában
megismételje.
III/1.
Gyurcsány Ferenc 2006. május 26-i őszödi beszédében – többek között – a következőket mondta:
-„...Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két
évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival
vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban
elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Part és a liberálisok közös
kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk
semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati
intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból
visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit...”
A Gönczöl-jelentés erre is talál mentséget és
magyarázatot: „A miniszterelnök szenvedélyes fellépése a hazudozás ellen
a hazugság szó gazdag jelentéstartalma miatt alkalmas volt a
közfigyelem koncentrálására, és a tömegakciók irányának kijelölésére.”
(Gönczöl-J. 151) Szerény véleményünk szerint az állítólag gazdag
jelentéstartalom dacára a hazugság sohasem volt és nem is lesz az
igazmondás szinonimája, és nem volt véletlen az a hatás, amit
országszerte kiváltott, és ami akkor sem lett volna kisebb, ha a beszéd
szeptember 17-én teljes terjedelmében válik ismertté.
A beszéd a fővárosban és vidéken egyaránt
tüntetéssorozatot indított el. A beszéd volt – az Ignácz félé jelentés
szerint is – a tüntetések közvetlen, sőt egyedüli kiváltó oka, hiszen
egybeesett az életszínvonalat megszorító intézkedésekről szóló hírek
elterjedésével.
Akik az Alkotmány biztosította véleménynyilvánítási
jogukkal 2006 őszén az utcán éltek, ezt – amint fentebb kifejtettük –
indokoltan tették. A közrend fenntartására hivatott rendőrség e joguk
gyakorlását biztosítani és ennek során őket megvédeni tartozik.
Szeptember 17-én délután Budapesten a Kossuth-téren
tüntetések kezdődtek. A délután még 10-20 fős csoportosulás az esti
órákban már több ezer főre duzzadt. Másnap hasonló számban gyülekeztek a
tüntetők a Kossuth-téren, illetve a Képviselői Irodaháznál. 20 órakor
az ottani műveletekben résztvevő rendőrök száma 378 fő volt. 21,45 körül
30-40 főnyi tüntető az MTV székházának főbejáratához vonult, hogy
petíciójukat élő adásban beolvastassák, ezt azonban megtagadták. 22 óra
után egyre többen indultak a Kossuth-térről a Szabadság-térre az MTV
székházhoz. A jelentés szerint a térén lévő „tömeg” nagysága és
magatartása a következőképpen alakult:
nagyon kémény, agresszív csoport 50-100 fő
támogató, szándékerősítő mag 100-200 fő
háttérben tartózkodó, bámészkodó, fotózó több ezer fő.
A jelentés szerint viszonylag kis létszámú csoport
viselkedett agresszíven, amit a HÍRTV képernyőjén a nézők sokasága is
láthatott, és ami megakadályozta, hogy utóbb feldühödött, randalírozó
„tömegről” szóljanak. (Jellemző, hogy a műveletirányító rendőr alezredes
is a HÍRTV adásán keresztül kísérte figyelemmel az eseményeket.)
Ugyanakkor a rendőrség nem tett komoly kísérletet arra, hogy – számbéli
fölénye dacára – a rendbontókat megfékezze és ártalmatlanná tegye.
(Közöttük volt egy szolgálaton kívüli rendőr is, aki utóbb nem tudta
megmondani, mit keresett az erőszakoskodók között.)/5/
A Gönczöl-jelentés a „túlerővel szemben küzdő rendőri
egységekről” beszél. 50-100 főnyi agresszív rendbontó állt szemben 378
főnyi rendőrrel szemben! Hol volt a túlerő? 19-én 00:42 órakor az MTV
székházában lévő rendőrök a nagy füst, illetve az összegyűlt könnygáz
miatt utasításra elhagyták az épületet, (Hogyan és miért gyűlt össze az
épületen belül a füst és a könnygáz?) 1-óra 12 perckor a téren
tartózkodó tömeg tagjai közül többen, a fosztogatók és a kíváncsiskodók,
a barikád mellett a postázó ajtón keresztül bementek a székházba. (Az
ott lévő r.alezredes azt tapasztalta, hogy ott 10-15 civil személy mozog
ki-be. Tehát meglehetősen kis létszámú csoportról volt szó!) A jelentés
azonban a továbbiakban megállapítja, hogy a székház „első emeletén,
valamint az épület belsejébe vezető bejáratoknál pajzsos rendőrök
álltak, – (Hová lett a füst és a könnygáz, ami miatt – utasításra – el
kellett hagyniuk az épületet?) – A lépcső tetején pedig ott tartózkodott
polgári ruhában Mittó Gábor r. alezredes, aki átvette a „petíciót”
Toroczkai Lászlótól, a tüntetők egyik vezetőjétől.
A tömeg – írja az Ignácz-féle jelentés – létszáma a
minimálisra csökkent, (milyen alapon beszélünk akkor „tömegről”?) a
Zoltán utcában nagyobb rendőri erő tartózkodott, a betorkoló utcák már
rendőri erők által zártak voltak és folyamatosan érkeztek további
erősítések a helyszínre. A jelentés nem írja meg, pontosan mikor
tisztították meg az MTV épületét a tüntetőktől, de a Gönczöl-jelentésből
megtudjuk, hogy nem emelték ki a székház kiürítésekor a tömegből a
hangadókat, senkit sem igazoltattak, személyes szabadságot korlátozó
intézkedéseket nem alkalmaztak, holott az ORFK tájékoztatása szerint a
demonstráció-sorozat résztvevői között „jelentős számban voltak a
futballhuliganizmusban aktívan résztvevő ismert elemek”.(Gönczöl J-159.
old.) Miért nem? Ostobaságból-e, vagy tudatos mulasztással van dolgunk? A
Gönczöl-jelentésből megtudjuk, hogy szeptember 23-án a
Ferencváros-Tuzsér mérkőzés után rohamrendőrök kísértek 200 szurkolót a
stadiontól a Kossuth-térre, akik azonban ez alkalommal semmiféle
rendzavarást sem követtek el.
Az Ignácz-féle jelentés az alábbi következtetéseket vonta le:
„Az irányítás rendje több esetben megbomlott, sokszor
az egyes parancsnokok önállóan döntöttek az egységek irányításáról. A
Kossuth-téren lévő parancsnoki állomány az MTV székházánál kialakult
helyzet során több esetben is kezdeményezte, hogy egysége kerüljön
átirányításra a Szabadság-térre, de ez általában elutasítást nyert, vagy
később került végrehajtásra. Előfordult, hogy a REBISZ – mint utalt erő
– és a BRFK irányító parancsnokai között ellentmondásos parancsok,
utasítások keletkeztek.”
Szeptember 18-án 22 órát követően a rendőri
szervektől vezényelt megerősítő erők nyilvántartása – mely az x kerületi
rendőrkapitányságon történt – elnagyolt, áttekinthetetlen, a rendőri
erők irányítása követhetetlen... Az irányítás hiánya miatt az egyes
alegységek önállóan tevékenykedtek, egymás tevékenységéről szinte nem
tudtak. (Példa: Az MTV lépcsőjén védekező századot az MTV székházból
hátulról locsolták.”
A védekező taktika alkalmazása során a helyszíni
egységek parancsnokai nem hoztak létre kiemelő és elfogó csoportokat az
agresszív támadó, hangadó személyek kiemelésére. E hiányosság
következménye az, hogy a vizsgált időszakban mindösszesen 9 fővel
szemben került sor személyes szabadságot korlátozó intézkedésre.”
Az összegezés értelmében:
„A bizottság egyhangúlag megállapította, hogy a 2006.
szeptember 17-19-ig terjedő időszakban a Kossuth-téren, különösen a
Magyar Televízió székházánál történt események során a Rendőrség
fellépése törvényes volt. Az alkalmazott rendőri művelet során az
irányítás részéről szakszerűtlenségek mutatkoztak. A végrehajtó és
alparancsnoki állomány feladatát az adott helyzetben és körülmények
között a lehető legjobb tudása szerint hajtotta végre. A személyi
állomány felszereltségében mutatkozó hiányosságok, az elmaradt és
szakszerűtlen elöljárói intézkedések összességükben járultak hozzá
ahhoz, hogy a rendőri tevékenység kudarcot vallott és számos rendőr
ennek következtében megsérült.” (Ignácz I. J-13-16) Rendőri körökből
származó adatok szerint a TV Székház előtt 216 rendőr sérült meg, köztük
44 súlyosan./6/
Vagyis a rendőrség fellépését maga a jelentés, bár törvényesnek, de szakszerűtlennek minősítette!
„A meghallgatott valamennyi rendőri alegység
csapatparancsnoka hiányolta a helyszíni irányítást, folyamatosan kereste
a helyszínparancsnokot” (Ignácz II. 5). Ugyanakkor a zavargások idején a
helyszínen – vagy annak közelében – tartózkodott Szabadfi Árpád, az
országos rendőrparancsnok helyettese, sőt maga Gergényi Péter is. A
rendőri tevékenység mégis kudarcot vallott”. Ezt a véleményt elfogadja a
Gönczöl-jelentés is, hangsúlyozva mindkét rendőri vezető súlyos
felelősségét.
Ami a szeptember 18-i éjjeli eseményeket illeti, meg
kell állapítanunk, hogy a jelenlévő rendőri erők nem álltak feladatuk
magaslatán. Meg kell állapítanunk, hogy az agresszióba való fordulás
elkerülhető lett volna akkor, ha a TV átveszi a beolvasni kívánt
nyilatkozatot és beolvassák. Ezzel valószínűleg az erőszakos akcióknak
elejét lehetett volna venni, és ugyancsak elejét lehetett volna venni a
kialakuló jogellenes helyzetnek az agresszív mag idejében történő
elkülönítésével.
Petrétei rendőrminiszter 19-én benyújtotta
lemondását, nyilvánvalóan azért, mert felelősnek érezte magát a rendőri
akciók kudarcáért. Petrétei lemondását Gyurcsány Ferenc nem fogadta el,
amivel – közvetve – tulajdonképpen igazolta a rendőrség előző napok
során tanúsított tehetetlenkedését. Vajon az utcai zavargások, az égő
MTV-székház rémképével (nem volt igaz!) a polgárokban akartak ijedelmet,
félelemérzetet kelteni, hogy a későbbiekben helyeseljék a „kemény kéz”
politikáját? A következtetések levonását a jelentések olvasóira bízzuk.
Érthető, ha egyesek ezt mintegy központilag provokáltnak tekintik a
közelgő ünnepen történő rendőri fellépés igazolására. (Cui prodest?)
Petrétei miniszter lemondásának el nem fogadása azt
sugallja, hogy a rendőrök tétlensége nem állhatott messze a kormányfő
intencióitól. A politikai felelősség mindenképen az övé!
III/2.
19-ét követően a BRFK feltehetően más – az előzőkkel ellentétes – utasításokat kapott annak érdekében, hogy
a) a rendőrség megtépázott tekintélyét helyreállítsa,
b) a lakosságot megfélemlítse, és a tüntetésektől visszatartsa
c) a kormánykoalíció híveit megnyugtassa, hogy az a hatalmat szilárdan kézben tartja.
Ami ugyanis a következő napok egész
eseménysorozatának a lényeges jellemzője, az a fegyveres rendfenntartó
testület viselkedése a polgárokkal szemben.
E napot követően az éjszakai razziák során rendőri
egységek járták a várost és nemcsak a kis létszámú tüntető csoportokat
verték széjjel, hanem békés járókelőket is súlyosan bántalmaztak, velük
megalázóan bántak és összeverve rendőrautókba tuszkolták őket. Ezek
közül néhány esetet fényképek és filmfelvételek bizonyítanak. Az
elfogottak a rendőrőrsökön további megalázásoknak és bántalmazásoknak
voltak kitéve. Az ezekkel kapcsolatos felelősség felvetésére az október
23-án tömegesen történt hasonló rendőri eljárásokkal kapcsolatban,
együtt térünk ki.
A tüntetések azonban nem szűntek meg. A rendőrség
kiszámíthatatlan magatartása és a provokációk veszélye miatt a Fidesz
lemondta szeptember 23-ára, a Hősök terére tervezett gyülését.
Az október 1-i helyhatósági választást követően, mely
– mint ismeretes – az ellenzék győzelmét hozta, a tüntetések a
Kossuth-téren tovább folytatódtak, és rendezettebbé váltak. Említésre
méltó rendzavarás nélkül zajlottak le. Szinte az utolsó óráig függőben
volt az a döntés, hogy a számos külföldi vendég részvételével tervezett
Október 23-i Kossuth téri évfordulós ünnepségen a polgárok – a tüntetők
által addig elfoglalt térről – maguk is részt vehetnek-e.
A rendőrség október 23-án hajnalban ürítette ki a
teret, arra hivatkozva, hogy a tüntetők nem tartották be a tér
átvizsgálásának tűrésével kapcsolatos vállalásukat. A rendőrök állítólag
az élet kioltására vagy testi sértés okozására alkalmas eszközöket
találtak a tüntetők sátraiban, de nincs adat arról, vajon a fegyvernek
minősülő tárgyak birtoklása miatt indult-e valaki ellen büntetőeljárás.
(Gönczöl J-72.old.)
III/3.
Október 23-án az 1956-os forradalom kitörésének
ötvenedik évfordulójának hivatalos ünnepségei számos magas rangú
külföldi vendég jelenlétében és részvételével, teljes rendben folytak
le. Csupán a magyar nép hiányzott a Kossuth-térről, amelynek az ünnepség
számára igénybe vett részét rendőrkordonok és házfalnagyságú képek
zártak el a hívatlan látogatók elől. A külföldi vendégek csupán az
Alkotmány-utca elején csoportosulók kiáltásait hallották, amelyek
Gyurcsány Ferenc távozását követelték. Az ünnepségek befejezése után –
az előzetes megállapodástól eltérően – a rendőrség nem engedte vissza a
Kossuth-térre a tüntetőket, hanem a Bajcsy-Zsilinszky útra szorította
őket, aminek kisebb csoportok ellenálltak, és ennek következtében
többször is tettlegességre került sor. Több ezres tüntetés volt a
Corvin-köznél is.
Délután 4-órára hirdette meg a Fidesz az Astoria
szálló elé megemlékező nagygyűlését, amelyen a környező, oda torkoló
utcákban több mint százezren jelentek meg. Hibás volt a helyszín
megválasztása, hiszen az a főváros jelentős forgalmi csomópontja.
Rendőri hiba volt – a Gönczöl-bizottság megállapítása szerint is, – hogy
a nagygyűlés biztosítását a Deák-tér felőli oldalon elmulasztotta. /8/ E vonatkozásban súlyos felelősség terheli – álláspontunk szerint – a rendőri szerveket! /9/
Még nem fejeződött be a Fidesz gyűlése, amely az
előzetes tervek szerint a gyülekezéssel és az elvonulással kb. 15 órától
19 -óráig tartott volna, amikor 18:45-kor – ezt szemtanúként sok ezred
magunkkal tanúsíthatjuk – a Madách-tér felől gumilövedékek,
könnygázgránátok használatát bizonyító pukkanások hallatszottak. Szó sem
volt arról, hogy időt engedtek volna a békésen, fegyelmezetten
viselkedő emberek számára – több mint százezer főről volt szó – a
hazamenetelhez. Sok békés megemlékező közül, aki történetesen lakása
felé, vagyis északi irányban távozott, többeket – időseket, nőket – a
rendőrök súlyosan bántalmaztak, megaláztak, és több esetben maradandó
sérüléseket okoztak. Ezeket ugyancsak számos fénykép és filmfelvétel
tanúsítja./10/
A minden szempontból szomorú képet a Gönczöl-jelentés
a következőkkel magyarázza: „A szeptember 18-19-20-as összetűzések az
október 23-án sorra kerülő események főpróbájának bizonyultak. E három
nap alatt a rendőrség rutinra tett szert a tömegoszlatásban, a velük
együtt gyakorlatozó civilek pedig megtanulták, milyen kulcsingerekre
reagálnak agresszíven a rendőrök s hogyan vehetik át az irányítást a
rendőrök csoportos mozgása felett, anélkül, hogy azok tisztában lennének
a pontos szereposztással.” (Gönczöl J-149. old.) /11/
A Gönczöl-jelentés azt, hogy a sérülésekre hogyan
kerülhetett sor, a következőképen adja elő: „A rendőrök és a tüntető
tömeg közötti konfliktus kialakulásában az ütköző helyzetdefiníciók, a
helyszíni észlelési és kommunikációs bizonytalanságok, a tömeghelyzetben
szokásosan jelentkező indulatok, az események előreláthatatlansága,
kontrollállhatatlansága játszott döntő szerepet.” (Gönczöl J-156.old.)
Iskolapéldája ez annak, hogy tudományosnak látszó szövegezéssel hogyan
lehet az események tényleges menetét és összefüggéseit elködösíteni és a
felelősök kérdését eltüntetni.
Mi történt valójában?
A/ Bene László, és Gergényi Péter egyaránt tagadta,
hogy a rendőrség szándékosan terelte volna a tüntetőket a Fidesz
nagygyűlés közönségének „hátába” és azt állította, hogy a tüntetők
„húzták maguk után a rendőri erőket”. Hasonló értelemben nyilatkozott a
parlamenti bizottságok október 31-i ülésen Szilvássy György, a
Miniszterelnöki Hivatal vezetője, és ezt visszhangozza a
Gönczöl-jelentés is. A Kossuth-térről kiszorított „változó nagyságú
tömeg maga után húzta a Belváros különböző részeire a rendőri
csapatokat” – írja. A rendőröket maga után húzó tömeg azonban a jelentés
szerint egy „kis létszámú aktív csoport volt”, és e körül alakult ki a
kollektív erőszak civil és rendőri szereplői között a találkozás –
valamint – a legnagyobb ellenzéki párt által tartott 1956-os
megemlékezést nagy létszámban látogató békés tömeg között...”. (Gönczöl
J-149.old.) A békés tüntetők egy része csapdába esett, mondja a
Jelentés, amit megtold azzal, miszerint „A rendelkezésünkre álló
bizonyítékok alapján feltehető, hogy a békés tüntetésről távozók és az
erőszakos csoportosulások tagjai nem egymástól független események
véletlen összjátékaként, hanem a szervezett rendbontó csoportok tervének
megfelelően keveredtek össze.” (Gönczöl J- 156.old.)
Jellemző, hogy csak a „feltételezhető” kifejezést
használja, ami messze van mindenféle bizonyosságtól. A „rendelkezésre
álló bizonyítékokat” a Gönczöl-jelentés épp úgy nem „prezentálta”, mint a
parlamenti bizottságok előtt Bene László sem, és épp ezért hiába
próbálja a feloszlatás során elkövetett brutalitásokat a „szervezett
rendbontó csoportok” állítólagos ördögi tervének tulajdonítani. A békés
tüntetőket ugyanis – minden jel szerint – a rendőrség ejtette
„csapdába”.
Egy bejelentett békés rendezvény résztvevői nem
kerülhetnek az egyik pillanatról a másikra a rendőrség által
feloszlatható gyűlés kellős közepébe, ha ők semmi törvényelleneset,
semmi szabálytalanságot nem követtek el. Aki csak kissé ismeri Budapest
belvárosát, az is tudja, hogy az Alkotmány utca és a Madách-tér között
tekintélyes a távolság (kb másfél km), mindkét oldalról több utca is
torkollik a Bajcsy-Zsilinszky útba, tehát kisebb rendőri egység is
könnyű szerrel elzárhatta volna a tüntetők útját – ha vezetői valóban
akarják. Ha akarták volna, de mégsem jártak sikerrel, ugyanazt az
alkalmatlansági bizonyítványt állították ki magukról, mint amit
szeptember 18-án az MTV székházánál tanúsított magatartásukkal
„kiérdemeltek”. Ha mégsem alkalmatlanságról lenne szó, nem juthatunk más
következtetésre, mint arra, hogy a tüntetőket szándékosan „nyomták” a
Fidesz gyülés békés hallgatóságára, hogy közülük minél többet
megfélemlítsenek.
A rendőri szabályzat 291. pontja -felsorolja, mely
esetekben kerülhet sor tömegoszlatásra. Ezek közül a Fidesz nagygyűlésén
résztvevő tömeg egyiket sem valósította meg. A résztvevők nem
fegyveresen vagy felfegyverkezve jelentek meg. Az oszlatás megkezdése
előtt a rendőrségnek jól hallhatóan fel kell hívnia a tüntetők figyelmét
a távozásra, és ehhez ésszerü időt kell biztosítania számukra. Ez
október 23-án nem történt meg, legalább is nem a többség számára
hallható módon. A BRFK vezetői az alkalmazott technika fogyatékosságaira
hivatkoztak, de ezek miatt semmiképen sem lehet a békés gyűlés
résztvevőit büntetni. Tény, hogy a rendőrség nem várta be a megemlékezők
szétoszlását, hanem önkényesen – mar 18 óra előtt megkezdte az
„oszlatást”, anélkül, hogy a tömeg (a kifejezés itt valóban helyénvaló)
erről előzetesen értesülhetett volna.
B/ A rendőrök „nem mindegyike viselt” – a Gönczöl-
jelentés megtévesztő fogalmazása szerint – azonosító jelvényt illetve
számot. A fényképek illetőleg filmfelvételek tanúsága szerint azonban egyetlen rendőri közeg ruházatán sem lehetett ilyet látni. /12/
Bene László elismerte, hogy az október 23-án eljáró
rendőrök az irányadó szabályok dacára nem viseltek azonosító jelvényt
vagy számot. Így gyengült a késztetés arra, hogy betartsák a rájuk
vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit, hiszen az azonosító jelvény vagy
szám nélkül a jogszabályok megsértőinek kiléte nehezen vagy egyáltalán
nem állapítható meg, és felelősségre vonásuk is fokozott nehézségekbe
ütközik, ha egyáltalán lehetséges. Nem akarjuk feltételezni, hogy a BRFK
vezetői ily módon akarták volna közegeik bátorságát és harckészségét
növelni, de célszerű lett volna, ha némileg meggyőzőbb érveket sorolnak
fel azoknál, amiket elmondtak és a rájuk vonatkozó jogszabályok
alaposabb ismeretéről tesznek tanúságot. A Gönczöl-jelentés is
hangsúlyozza az azonosító jel viselésének fontosságát, a nélkül azonban,
hogy ennek elmulasztását a rendőrség részéről kellő megrovásban
részesítené. Holott nyilvánvaló jogszabálysértésről van szó, mely egy alapvető emberi jog gyakorlását nehezíti, illetve akadályozza. Különben – teszi hozzá – ezt november 3-án pótolták.
A Gönczöl-jelentésnek ezt a mulasztását azért is
kifogásolnunk kell, mert az elkövetett jogsértésekért való felelősségre
vonást nehezíti a mulasztás, a felelősség elkenéséhez ez nyújt
segédkezet.
„...a csapaterőben való alkalmazásnak pont az a
lényege, – fejtegette Bene László főkapitány – hogy itt a rendőr
alapvetően személytelenné válik ... Itt a rendőr személytelen, mert
parancsra cselekszik, nem saját elhatározásból. Tehát az egyén
azonosításának kisebb a jelentősége, nagyobb annak, hogy a parancsnok
tudja azonosítani...” (Okt. 31. ülés j.89. old.)
De tudja-e a sértett a parancsnokot azonosítani? És
hogyan állapítja meg a parancsnok, hogy melyik „közege” hányszor rúgott
földön fekvő, ellenállásra képtelen emberbe? Része ez a csapaterő”
alkalmazásának, vagy megengedhetetlen túlkapás? Mindenesetre említést
érdemel, hogy a rendőri vezetők 17 olyan esetet találtak a
filmfelvételek átnézésekor, amelyet ki kell vizsgálni, mert jogsértő
cselekmény elkövetésének gyanúja forog fenn. Petrétei miniszter úr is
elismerte: „Láttam és érzékeltem, hogy egy-egy intézkedés nem
helyénvaló.” (Okt. 31. j.11.old.)
A Legfőbb Ügyész 2006. november 14-i tájékoztatója
szerint az október 23-i demonstrációkkal kapcsolatban az intézkedő
rendőrökkel szemben 64 büntetőeljárás indult. Nyomban hozzátette
azonban, hogy „az ügyekben ismert, elkövető ez idáig nincs, erre
tekintettel gyanúsítás közlésére, vádemelésre, továbbá bírósági
határozat meghozatalára nem került sor.”
C/ Számos alkalommal alkalmaztak a rendőrök tiltott eszközöket vagy használtak megengedett eszközöket tiltott módon:
a/ az un „vipera” azaz rugalmas nyélen mozgó
acél(ólom?) fejjel ellátott bot használata./13/ Bene László szerint „...
a rendőrségnél az összecsukható rendőrbot rendszeresítve van, de az
állomány ezzel széles körben ellátva nincsen ... (egy bot ára 40,000
forint). A lényeg nem is az ára, hanem az, hogy „...ez az eszköz valóban
alkalmas arra, hogy nagyon súlyos sérüléseket okozzanak vele másnak, de
aki kiképzést kapott képes ezt az eszközt úgy használni, hogy ilyen
súlyos sérülés okozására ne kerüljön sor.” (Okt. 31. ülés j.87.old.)
Kaptak-e a rendőrök, akiknél ilyen eszköz látható
volt, megfelelő kiképzést? Ha igen, hogyan került sor például Révész
Máriusz sérüléseire?
b/ gumilövedék. Az előírások szerint ilyet csak
alacsonyan, elsősorban lábra szabad használni. Ezzel szemben tény, hogy
ilyeneket, mell- sőt fejmagasságban lévő célokra is kilőttek. Fényképek
bizonyítják, hogy rendőrök egyenesen előre, fejekre céloztak. /14/
c/ un. paprika-könnygáz alkalmazásának megítélése sem
független a felhasználás módjától. Pl. embernek közvetlen közelből az
arcába fújni súlyos fájdalmat, légzési nehézségeket, hányást és látási
problémákat okoz. Ez a fajta alkalmazása tehát jogellenes. /15/
Gyurcsány Ferenc október 23-án este, a
nemzetbiztonsági kabinet ülése után, – melyet a Gönczöl-jelentés nem
tartott fontosnak megemlíteni –, meghallgatva a BRFK beszámolóját az
eseményekről, kijelentette, hogy a rendőrség határozottan és törvényesen
lépett fel a tüntetőkkel szemben. Hangsúlyozta: sem joguk, sem
lehetőségük nincs arra, hogy korlátozzák vagy átvegyék a rendőrséget
irányító vezetők döntési jogkörét. Közölte: a nemzetbiztonsági kabinet
nem hozhat ebben a kérdésben, azaz a rendőrség hatáskörébe tartozó
kérdésekben intézkedéseket.
A vonatkozó alkotmányos szabályokat és törvényes rendelkezéseket már ismertettük. Ezekből
egyértelmű, hogy a Kormány felel azért, ha szabadságjogokat, kivált az
emberi méltóságot, irányítása alá tartozó hatóságok megsértenek, s az
is, hogy az emberi méltóság megsértése semmivel nem menthető és
indokolható.
A Parlament bizottságai előtt a rendőrség vezetői
először nem voltak hajlandók nyilatkozni, de utóbb mégis választ adtak
néhány kérdésre. Ezekből bőven idéztünk is és ezeket csak a következővel
egészítjük ki: „23-án beszéltem a miniszterelnök úrral ... arra kértem a
helyzetre való tekintettel, ha egy mód van rá, a külföldi vendégek és a
közjogi méltóságok ne jelenjenek meg ezeken a rendezvényeken...
Petrétei miniszter úrtól közvetlen utasítást arra, hogy hajtsuk végre
ezeket a műveleteket, nem kaptam... Mobilon is beszéltünk,
természetesen. Rendszeresen beszéltünk mobilon ... pillanatok alatt
lehet kommunikálni. Ennek nem az a szándéka, mert el akarunk valamit
titkolni.” (Okt 31. ülés j.93.old.)
A „közvetett” utasításokat tehát nem zárta ki és azt sem tudtuk meg, miről kommunikáltak rendszeresen mobilon.
III/4.
A rendőri túlkapásokat – áttételesen – bizonyítják az
eljáró bíróságok ezekkel kapcsolatos döntései is. Miként szeptember
18-át követően, október 23-a után is számos személyt vett a rendőrség
őrizetbe. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a Pesti Központi
Kerületi Bíróságon és a Budai Központi Kerületi Bíróságon első fokon
összesen 149 esetben rendeltek el előzetes letartóztatást, 6 esetben
házi őrizetet, 9 esetben lakhelyelhagyási tilalmat. Az indítványt
elutasító határozatok száma 15. A Fővárosi Bíróság katonai Tanácsa első
fokon két személy előzetes letartóztatásáról döntött.
A Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság a
nyomozási bírák által hozott határozatok ellen bejelentett fellebbezések
folytán járt el: csak 15 személlyel szemben hagyták helyben az előzetes
letartóztatást, 1-1 esetben pedig a házi őrizetet és a lakhelyelhagyási
tilalmat. Az indítványt elutasító végzések közül egyet sem változtattak
meg.
Az első fokon elrendelt előzetes letartóztatást 115
esetben szüntették meg, ebből 6 személlyel szemben házi őrizet, 24
személlyel szemben lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére került sor. 3
személy esetében az első fokú bíróság a másodfokú bíróság jogerős
határozatáig fenntartotta a vádlottak előzetes letartóztatását. A
másodfokú bíróság az előzetes letartóztatást mindhárom vádlott
vonatkozásában megszüntette, 84 esetben pedig a mozgási szabadságot
korlátozó kényszerintézkedés az illetők vonatkozásában nem áll fenn.
Nem kívánjuk bírálni az első fokon eljáró bírák
döntéseit, de elgondolkoztató, hogy milyen gyorsan, szinte futószalagon
hozták meg ezeket – pusztán a rendőrök tanúvallomása alapján – és a
másodfokon eljáró bíróságok az első fokon meghozott végzések nagy részét
– mint megalapozatlanokat – kénytelenek voltak megváltoztatni. (A 149
esetből mindössze 15-ben hagyták helyben az előzetes letartóztatást, ami
alig több, mint 10 százalék). Meggyőződésünk, hogy az emberi jogok
védelme terén az igazságszolgáltatásra rendkívül fontos feladatok
hárulnak. Reméljük, nemcsak korlátozza majd, de meg is akadályozza a
végrehajtó hatalom és egyes szerveinek önkényes lépéseit.
V. Összegezés
A Gönczöl-jelentésnek a 2006 szeptember-októberi
rendőri intézkedéseiről tett, részint egyoldalú, ellentmondásos,
mindenkit és épp ezért valójában senkit felelőssé tevő megállapításaival
szemben meggyőződésünk, hogy a rendőrség fellépése sem szeptember 17-ét követően, sem pedig október 23-án nem volt jogszerű, szakszerű és arányos.
Az Alkotmány mindent megelőző tétele és értéke az
emberi személyiség, az emberi méltóság és szabadság hangsúlyozása.
Minden állami szerv az emberi méltósággal, személyes szuverénitással
rendelkező polgárok közösségétől kapta a maga megbízatását. Átruházott
hatáskörben jár el, az Alkotmány, a törvények, egészében a jogrend
szabta korlátok között. Az emberhez méltatlan, az emberi méltóságot
sérti a személyes szabadság minden korlátozása. A szabadság csak más
szabadsága érdekében, a szükséges és arányos mértékben korlátozható. A
rendőrség feladata a véleménynyilvánítás szabadságának biztosítása. Ezt
szolgálja az a kötelezettség is, mely a gyülekezési jog gyakorlása során
a közrendet, a köz és magánvagyont, a gyülekezők egyéni biztonságát
védi, szélsőséges esetekben az embert önmaga ellen is védi. A rendőrség
ebben a körben szigorúan a törvény és ezen alapuló jogszabályok
előírásai szerint járhat el. Megtorlásra, a testi épséget,
integritást, méltóságot sértő magatartásra nincs joga, nem is lehet
szüksége, sem felhatalmazása, sőt mentsége sem.
Ezzel szemben a vizsgált időszakban – mindenekelőtt október 23-án – a rendőri intézkedések
1/ nem voltak jogszerűek, (törvényesek), mert e
fellépések során annyiszor és olyan mértékben sértették meg a vonatkozó
hatályos jogszabályokat, hogy ezek miatt a fellépés egésze sem
tekinthető jogszerűnek, akkor sem, ha valóban akadtak a tüntetők között
rendbontók, akiket kellő időben ártalmatlanná kellett volna tenni, hogy a
békés polgárok az Alkotmányban biztosított gyülekezési illetve
vélemény-nyilvánítási jogukat gyakorolhassák. Nem volt a fellépés
szükségszerű, mert a rendőrök szorították a rendbontók kisebb
csoportjait a békés tüntetők tömegéhez, akiknek a feloszlatására viszont
egyáltalán nem lett volna okuk. Csupán a személy szerint ellenük vagy
hasonlóan békés társaik ellen elkövetett rendőri atrocitások állítottak
közülük néhányát szembe a rendőri közegekkel – ahogyan ezt egyébként a
Gönczöl-jelentés is elismeri.
Azzal, hogy a rendőrminiszter és az ORFK vezetői
2007. január 29-én bejelentették, hogy a rendőrség tagjai ezentúl
azonosító jelvényt fognak viselni, valójában elismerték, hogy előzőleg
megsértették a jogszabályokat, amikor közegeik nem használtak azonosító
jelvényt. Az utólagos beismerés azonban a jogtalan fellépést nem teszi
jogossá. Az jogtalan volt és az is marad. (Egyébként sem látjuk, hogy
mulasztásaikat igyekeznének gyorsan pótolni.)
2/ Hogy a rendőrség fellépése mennyire nem volt
szakszerű, azt az Ignácz-bizottság, illetve a Gönczöl-szákcsoport
jelentésének számos megállapítása bizonyítja. Ezeket bárki ellenőrizheti
és ezért feleslegesnek tartjuk megismételni a mar leírtakat.
3/ Hogy az arányosság elvét nem tartották
irányadónak, az a beszámolókból ugyancsak kiderül. A TV-Székház előtt a
maximum 50-100 fő rendbontó közül mindössze 9 főt „emeltek ki”, a
következő éjszakákon viszont válogatás nélkül bántalmaztak agresszív
magatartást ki nem fejtő járókelőket, éttermi vendégeket, italozókat
stb., néha 8-10-en egy és ugyanazon személyt. Mindez fokozott mértékben
vonatkozik az október 23-i békés nagygyűlés résztvevőire, akiknek nem
adtak lehetőséget arra, hogy szétoszoljanak.
Említettük, hogy Petrétei rendőrminiszter úr szept,
19-én benyújtotta lemondását, de azt Gyurcsány Ferenc nem fogadta el.
Gergényi Péter 2007. január 1-jével nyugdíjázását kérte, amit azonban
Petrétei rendőrminiszter nem fogadott el. Ez azt jelentette, hogy a
kormányzat vállalta a felelősséget mind a szeptember 19-i, mind az
október 23-i rendőri intézkedésekért, mint amelyek megfeleltek saját
intencióinak. Kuncze Gábor megjegyezte: „Gergényi tud is, szeret is
oszlatni, ha hagyják!” Miután ez a megjegyzés a kormánykoalíció egyik
pártjának elnökétől származik, felér egy további hivatalos beismeréssel.
A kormány ezúttal „hagyta”, hogy a rendőrség közegei egy békés
megemlékezés hallgatóságát verjék szét brutális módon.
Semmi sem indíthat államhatalmi tényezőt
arra, hogy a veszélytelen, mert megbilincselt, őrizetbe vett,
letartóztatott stb. polgárral szemben durva legyen, megüsse, testi
épségét megsértse, emberi méltóságában megalázza. Nincs mentség arra a
magatartásra, mellyel bizonyítottan számos esetben a rendőrök nem
ellenálló, vagy ellenállásra képtelen polgárokat szabadságukban ok
nélkül korlátoztak, illetve bántalmaztak. Ha egy akciónál csak egy ilyen
eset hallgatólagos elfogadásra talál a csapaterőben lévő rendőrök,
illetve tisztjeik részéről, ez az egész akciót törvénytelenné teszi. /16/
A Gönczöl-jelentés sajátossága és szembeszökő belső
ellentmondása, hogy jól lehet a szeptember 17-e és október 24-e közötti
rendőri intézkedések helyességét és jogszerűségét próbálja sugalmazni –
helyenként bizonyítani –, csupán néhány egyedi túlkapás elkövetését
ismerve el, javaslatainak túlnyomó többsége mégis arra irányul, hogy a
rendőri intézkedésekkel kapcsolatos szabályozást pontosabbá,
áttekinthetőbbé, hatékonyabbá tegye, és a rendőrség ténykedése feletti
polgári (civil) ellenőrzést bevezesse. Mi ez, ha nem a közvetett (és
kényszeredett) beismerése annak, hogy az említett időszak rendőri
intézkedései során számtalan súlyos jogsértést követtek el. Ha minden
jogszerű lett volna, miért lenne szükség új szabályozásra vagy a régi
kiegészítésére? Őszintébb és következetesebb lett volna, ha ezt a
Gönczöl-jelentés nyíltan elismeri.
Nem tekintettük feladatunknak, hogy az új
szabályozásra vonatkozó javaslatokkal foglalkozzunk, bár elismerjük,
hogy közülük egyesek valóban figyelmet érdemelnek, így a Halmai Gábor
különvéleményében foglaltak.
Hangsúlyoznunk kell viszont, hogy a rendőri
intézkedések által felvetett kérdések valójában egy sokkalta súlyosabb
probléma részei, nevezetesen a pártállami felfogás és szemlélet szívós
továbbélése, mind a kormányzati berkekben, mind a rendőrségnek vezetői
között, ami a demokratikus jogállam működésének nehézségeit okozza.
Köztársaságunk elnöke mondotta: „A beszédmód, a kommunikáció... valóban
elválaszthatatlan a tartalomtól. A jogállamnak megfelelő kifejezésmódja is van. Ennek hiánya nemcsak jelezheti a problémákat, de el is mélyítheti azokat...
a budapesti rendőrfőkapitány olyan hangot használt október 23-a után,
mely a Kádár-rendszer hangja...” (Népszabadság 2006. november 25.) A
közelmúlt történéseinek sorát, nem kétséges, befolyásolták a békés
rendszerváltoztatás hosszú folyamatában pártállami beidegződések. Ezek
hatnak oda, hogy noha az 1989-ben elfogadott alkotmány eligazítást és
értékrendet nyújt, az arra felesküdött köztisztviselők, de az azt
elfogadó polgárok eklektikusan, a nekik tetsző elemeket kiválogatva
tartják be vagy tolják félre az Alkotmány szakaszait.
Az október 23-án a lakossággal szemben fellépő
rendőrök magatartását védő magyarázatok a pártállam szemléletét, a
Rákosi illetve a Kádár-diktatúra szívósan burjánzó gondolkozásmódját
tükrözik. Kádár János nevéhez fűződik az alábbi mondás: „A népbe vetett
bizalomra építjük politikánkat”. Valószínűleg eszébe sem jutott, hogy
ezzel a demokrácia lényegét tagadja. A demokratikus rendszerekben
ugyanis a nép bízik – vagy nem bízik – a vezetőkben, míg a
pártdiktatúrákban a vezetők bíznak abban, hogy a nép a sortüzek,
kivégzések, börtönbüntetések után nem próbálkozik felesleges
ellenállással, vagy azzal, hogy közérdekű ügyekbe avatkozzék.
A Kádár-korszakban felnőtt rendőri vezetőknek, –
tisztelet a kivételnek – a gyülekezési jogról az jut az eszébe, hogy
milyen szervezeti kereteken és milyen módszerekkel a legcélszerűbb az
összegyűlt embereket szétoszlatni és nem az, hogyan lehet alapvető joguk
zavartalan gyakorlását biztosítani. Ez vezethette őket ahhoz a
választáshoz, hogy október 23-án egy-két tucat rendbontó kiemelése
helyett a békés tömeg tagjait félemlítsék meg, verjék össze, súlyos
sérüléseket okozva, hogy ily módon elvegyék kedvüket alapvető emberi
joguk gyakorlásától.
A Gönczöl-jelentés nem késlekedik a felmentés
megadásával „A jogalkalmazás egyik legnagyobb nehézsége, hogy a
biztonság és a rend fogalma nem definiálható oly módon, hogy azt a
rendőr közvetlenül alkalmazni tudja. A rendészeti jog központi eleme a
bizonytalan jogfogalmak sokasága, és a rendőr igen széles mérlegelési
joga.” A csapaterős tevékenyég esetében „...a rendőrségi törvény a
parancs megtagadását akkor teszi lehetővé, ha nyilvánvalóan
törvényellenes. Ezzel próbálta kizárni például azt a lehetőséget, hogy a
rendőr lelkiismerete vagy politikai hovatartozás alapján tagadja meg a
parancsot” (Gönczöl J-86.old.)
Nem kívánunk politikai rendőrséget és pártkötődések
által befolyásoltat sem, de szerintünk nem baj, ha a rendőrnek
lelkiismerete van.
Nemcsak erről van azonban szó. Ha egyszer az
Alkotmány az ország lakosait megillető „békés” gyülekezés jogáról szól –
hasonlóan hatályos nemzetközi egyezmények szóhasználatához –, akkor
Bene László főkapitánynak nincs joga azt „jogszerűnek” fordítani, ami
számára önkényes értelmezési lehetőséget kínál, hiszen ő jogszerűtlennek
nyilváníthat egy gyűlést, és elrendelheti feloszlatását, meg ha annak
„békés” jellege nem is változott, (akár hallották a résztvevők az
oszlásra való felszólítást akár nem.) /17/
Bene László főkapitány, aki mellesleg jogi doktor, ne
tudna a jogszabályok rangsoráról, arról, hogy a törvény nem lehet
ellentétben az Alkotmánnyal, a rendelet a törvénnyel, nem is szólva a
taktikai utasításokról, tananyagokról stb. stb.
A rendőrség nem állam az államban, nem a szuverén
hatalom letéteményese és hordozója, hanem az ország népének,
szolgálatában áll. Vezetőinek elsősorban a nép alapvető jogait kell
ismerniük, amelyek mind az ő, mind beosztottaik tevékenységét
meghatározzák és nem azokat a taktikai utasításokat, hogy kit, hogyan
lehet fejbe verni. Az Alkotmányt dr. Bene László altábornagy úr is
olvasta, de csak annyit jegyzett meg belőle, hogy a rendőröknek is
vannak emberi jogaik. Ezt sohasem vontuk és nem is fogjuk kétségbe
vonni, de hangsúlyoznunk kell: A polgári személyeknek, a békésen
közlekedő, gyülekező, sőt tüntető egyéneknek is vannak emberi jogaik,
amelyeket tiszteletben kell tartani! A 37,000 rendőrnek a tízmillió
lakosét! Egy tanuló ország tanuló rendőrségéről beszélt az országos
főkapitány. De kik tanítják ezt a 37,000 főt és vajon mire?
A 2006 október 23-i intézkedésekkel kapcsolatos
anyagot 80 esztendőre titkosították, vagyis lehetetlenné tették annak
komoly és alapos vizsgálatát.
Megtudjuk-e valaha is – kérdezték Petrétei rendészeti
minisztertől, hogy kik szervezték a szeptember 18-i és az azt követő,
valamint az október 23-i rendbontásokat, kik finanszírozták a szervezést
és a végrehajtást, azaz kik állanak az események hátterében?
„Nyilvánvaló – válaszolt a feltett kérdésre a
miniszter – hogy Magyarországon korábban nem tapasztalt szervezettségű,
mélyen konspirált akciókról van szó. Az elkövetkező időszak egyik
legfontosabb feladata a rendőrség, a titkosszolgálatok és a tudományos
kutatás számára, hogy feltárjuk az események hátterét. A veszély nem
múlt el. Mindenkinek érdeke, hogy mielőbb tisztázódjon, kik ők, kiket
képviselnek valójában, és milyen célokat tűztek maguk elé...” (Aktuális
2006. 11.)
Ebben egyetértünk Petrétei miniszter úrral.
Szeretnénk, ha nem 80 év múlva, hanem minél előbb fény derülne az
említett események hátterére. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy Bene
László, az ORFK vezetője szerint az október 23-i rendőri intézkedésekről
nem készül a szeptember 17-19 – intézkedésekről írott jelentéshez
hasonló beszámoló, amit nyilvánosságra hoznának. „Ebben az ügyben
ugyanis azt a módszert választották, hogy a fegyelmi osztály kiválogatja
azokat az eseteket, amelyek nem állták ki a törvényesség próbáját és
ezekről jelentést tesznek az ügyészségnek.” Vagyis a vizsgálatot maga a
rendőrség folytatja le, épp úgy, mint az augusztus 20-i katasztrófa
ügyében az elsősorban felelős kancelláriaminiszter.
Ezeket a rendőri intézkedéseket akarja igazolni,
jogszerűnek, szakszerűnek és arányosnak beállítani a Gönczöl-féle
bizottság jelentése. A tények észlelése dacára nem vonja le az
ellenkező, a megfelelő következtetést. Mintha a gyülekezési jog
gyakorlását szükséges rossznak, a rendőrség megtorló fellépését
bocsánatos bűnnek, a jogaival élő polgárt és általában az ellenzéket
potenciális ellenségnek tekintené és elfogadná, hogy úgy is kezeljék.
Ezzel a felfogással, a fentiek során kifejtettek miatt, nem tudunk egyet
érteni, ezt a felfogást nem oszthatjuk, hanem úgy érezzük, ellene
tiltakoznunk kell.
Budapest, 2007. február 22.
Herczegh Géza
Tersztyánszkyné Vasad Éva
Zlinszky János
Tersztyánszkyné Vasad Éva
Zlinszky János
A használt rövidítések jegyzéke
Gönczöl J = a Kormány 1105/2006. (XI.6.) határozatával létrehozott szakértői munkacsoport jelentése.
Ignácz I.j. = a szeptember 17-én 12 órától 19-én 12
óráig történt rendőri intézkedések kivizsgálásáról szóló Ignácz István
és társai által készített jelentés.
Ignácz II. j . = az Ignácz István és társai által
készített jelentésre Gergényi Péter által adott válaszra reflektáló
újabb jelentés.
Okt. 31. ülés j. = az Országgyűlés Emberi jogi,
Honvédelmi, rendészeti valamint Nemzetbiztonsági bizottságának 2006.
október 31-i ülésén készült jegyzőkönyv.
Aktuális 2006. 11. = Fekete Gy. A.: Miért ment volna
és miért maradt mégis. Interjú Petrétei József igazságügyi és rendészeti
miniszterrel. Aktuális 2006. 11.
Lábjegyzetek
/1/ Az Alkotmánybíróság 47/2003 X. 27 határozata
szerint „Az Alkotmány tételes rendelkezéseinek maradéktalanul
érvényesülniök kell. A jogi szabályozásnak meg kell felelnie a
jogbiztonság, a normavilágosság, a kiszámíthatóság követelményeinek. Az
alapjogok korlátozásával kapcsolatban a szükségesség és arányosság
követelményeit kell szem előtt tartani és az eljárási garanciákat,
valamint a hatályos jogrendben a jogi intézményre vonatkozó normák
összhangját.”
/2/ Az ENSZ Közgyűlésének 1948 december 10-én
elfogadott az emberi jogokról szóló Egyetemes Nyilatkozatának 5, cikke
szerint: „Senkit sem lehet kínvallatásnak, kegyetlen, embertelen, vagy
lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni...” ,,Minden
személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához...” (19.
Cikk) „Minden személynek joga van a békés célú gyülekezési és egyesülési
szabadsághoz...” (20. Cikk)
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
Egyezségokmánya szerint „Senkit sem lehet kegyetlen, embertelen,
megalázó elbánásnak, vagy büntetésnek alávetni...” (7. Cikk) „Annak a
személynek, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata
volt, kikényszeríthető joga van a kártalanításra.”(9. Cikk, 5. Bek)
Részletesebben kell foglalkoznunk ezekkel a
rendelkezésekkel, mert a véleménynyilvánítási-, vagy a gyülekezési jogot
korlátozó rendőri intézkedések körében gyakran kerül sor embertelen,
megalázó büntetések alkalmazására, amelyek akár a kínzás fogalmát is
kimenthetik.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének
XXXIX. ülésszakán elfogadott „A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy
megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi egyezmény”
szerint. Az Egyezmény szempontjából a „kínzás” kifejezés minden olyan
cselekményt jelent, amelyet szándékosan, éles testi vagy lelki fájdalom
vagy szenvedés kiváltása céljából alkalmaznak valakivel szemben, hogy
tőle, illetőleg harmadik személytől értesüléseket vagy vallomást
csikarjanak ki, vagy olyan cselekmény miatt büntessék, amelyet ő, vagy
harmadik személy követett el, illetőleg amelynek elkövetésével őt vagy
harmadik személyt gyanúsítanak, hogy megfélemlítsék, vagy nyomást
gyakoroljanak rá, illetőleg, hogy harmadik személyt félemlítsenek meg,
vagy hogy harmadik személyre gyakoroljanak nyomást, valamint bármilyen
megkülönböztetési normára alapított más okból alkalmaznak, ha az ilyen
fájdalmat vagy szenvedést közfeladatot ellátó személy vagy hivatalos
minőségben eljáró bármely más személy vagy ilyen személy kifejezett vagy
hallgatólagos ösztönzésére vagy ennek hozzájárulásával bárki más
okozza.”
Ehhez a viszonylag tágnak tekinthető
meghatározáshoz a cikk második bekezdése hozzáfűzi, hogy a cikk nem
érinti azokat a nemzetközi szerződéseket vagy belső jogszabályokat,
amelyek szélesebb körű (- azaz még tágabb -) értelmezést lehetővé tevő
rendelkezéseket tartalmaznak.
Az Európa Tanács által 1950. november 4-én
elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint „Senkit sem lehet
kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek
alávetni.”(3. Cikk) „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás
szabadságához, ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát
és az infonnációk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát
országhatárokra való tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági
szerv beavatkozhasson...” (10. Cikk. 1 bek). „E kötelezettségekkel és
felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben
meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak,
vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek
minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi
sérthetetlenség, a közbiztonság és a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a
közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai
védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása vagy a
bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.” (2.
bek) „Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához és a
másokkal való egyesülés szabadságához ...(11. Cikk, 1, bek) A 2.
bekezdés némileg rövidítve megismétli a az előző cikk 2. bekezdésében
foglalt rendelkezést.
3 Ebből kitűnően
a/ A kínzás súlyos és szándékos kegyetlenséggel
járó komoly testi-lelki sérülések okozása. (Az un. öt technika:
alvásmegvonás, élelemmegvonás, állandó erős zaj, órákig tartó falhoz
állítás, a fej zsákban tartása nem minősül kínzásnak, de alkalmazása a
3. Cikk rendelkezéseibe ütközik. Az ír Köztársaság pl. több pert
indított az Egyesült Királyság ellen ilyen módszerek alkalmazása miatt,
amelyek – sajnos – nálunk sem ismeretlenek.
b/ az embertelen bánásmód lényege, hogy az
érintetteknek, ha nem is feltétlenül testi sérülést, de mindenképen erős
testi és lelki szenvedést okoz, míg
c/ a megalázó bánásmódé, hogy az áldozatban olyan
erős félelmet, lelki gyötrelmet és alsóbbrendűségi érzetet kelt, ami
alkalmas arra, hogy megtörje testi és erkölcsi ellenállását.
A tilalmat a hatóságok semmilyen körülmények
között sem sérthetik meg, akkor sem, ha bűncselekmény elkövetésével
alaposan gyanúsítható személyt vesznek őrizetbe.(Balogh k. Magyarország
-2004 július 20-i ítélet) A hatóságoknak nem csupán maguknak kell
tartózkodniuk a 3. Cikkbe ütköző magatartástól, de tevőlegesen meg kell
akadályozniuk annak mások által történő kifejtését. Vagyis felelősségük
mulasztás esetén is megállapítható.
Az Emberi Jogok Bírósága 2003. november 25-én a Kmetty c. Magyarország ügyben hozott ítéletében megállapította:
„A 3. Cikk a demokratikus társadalom egyik
alapvető értékét védelmezi”...”a bántalmazásnak a súlyosság minimális
fokát el kell érnie ahhoz, hogy a 3. Cikk hatálya alá essen ... az
igazságügyi orvos szakértő csak a jobb oldali felső és a bal oldali
mindkét metszőfog meglazulását, csuklótáji horzsolásokat és a hasfal bal
oldalának bövérüségét erősítette meg. A bíróság számára azonban e
sérülések is elég súlyosak ahhoz, hogy megvalósítsák a 3. Cikk hatálya
alá eső bántalmazást.” Méltányossági alapon a Bíróság teljes
terjedelmében elfogadta a kérelmező követelését és kártérítést ítélt meg
számára az elszenvedett fizikai és lelki sérülések miatt, valamint az
eljárással kapcsolatos költségeinek és kiadásainak megtérítését rendelte
el.
A gyülekezés szabadságáról szóló 11. Cikk alkalmazása során az Ezelin k. Franciaország (1991, 4, 26.) ügyben a Bíróság kimondta:
,,Roland Ezelin ügyvédet azért szankcionálták,
mert nem fejezte ki rosszallását a tüntetők által elkövetett
jogtalanságok (egy közigazgatási épület megrongálása) miatt, és a
tüntetéstől való elhatárolódás céljából nem hagyta el a felvonulást,
továbbá, mert nem egyezett bele a vallomástételbe. A Bíróság szerint –
bár az Ezelinre kiszabott fegyelmi büntetés enyhe fokozatú volt, de a
békés célú – nem tiltott – tüntetésben való részvétel szabadsága olyan
jelentőségű, hogy semmiféle korlátozást sem szenvedhet. A jogsértés
tényének megállapítása az ügyvéd számára a Bíróság szerint megfelelő
elégtétel, mely költségeinek megtérítése iránti igényének teljességgel
helyt adott. A Stankov és Ilinden k. Bulgária (2001, 2, 10,) ügyben a
Bíróság többek közt megállapította: ,,...a véleménynyilvánítás és a
gyülekezés szabadságára vonatkozó 10. és 11. Cikkekben felsorolt
kivételek listája korlátozó (limitatív). E kivételek meghatározása
szükségszerűen restriktív és szoros (étroite) értelmezést kíván ...A
demokrácia legfontosabb jellemzőinek egyike, hogy párbeszéd útján
lehetőséget kínál – erőszak alkalmazása nélkül – olyan problémák
megoldására, amelyekkel egy ország találkozik, még ha meg is zavarják. A
demokrácia valójában a véleménynyilvánítás szabadságából
táplálkozik...”
A Karademirci k. Törökország (2005.1.25.) ügy
során hozott ítéletében a Bíróság a véleménynyilvánítás szabadságával
kapcsolatban kimondotta, azért hogy a beavatkozás (ingérence) a 10.
Cikkel összeegyeztethető legyen, három feltételnek kell megfelelnie:
1/jogi előíráson kell alapulnia (prévue par la loi), a 2/ bekezdésben
foglalt jogos célt, vagy célokat kell követnie, 3/ szükségesnek kell
lennie egy demokratikus társadalomban az említett cél vagy célok
eléréséhez.
A Bíróság hivatkozott állandó gyakorlatára,
miszerint a ,jogi előíráson alapul” kifejezés nemcsak azt jelenti, hogy a
belső jogon alapul, hanem a kérdéses jogszabály minőségét is jelzi,
annak az eljárás alá vont személy által elérhetőnek és előre láthatónak
kell lennie. Végül megállapította: „miután a Bíróság arra a
következtetésre jutott, hogy a beavatkozás nem jogi előíráson alapult,
nem tartotta szükségesnek a 1 o. Cikk 2. bekezdésében foglalt egyéb
feltételek meglétének vizsgálatát.”
A Cetinkaya k. Törökország (2006. 6. 27.) ügyben a
Bíróság – többek között – kimondotta „a Szerződő Felek „a közrend
védelmére” hivatkozva sem foganatosíthatnak bármely általuk megfelelőnek
tartott intézkedést. Radikális intézkedések, amelyek eleve eltörlik a
gyülekezés és az erősjakra való uszítás nélküli véleménynyilvánítás
szabadságát, vagy a demokratikus alapelvek elvetése, nem használnak a
demokráciának, hanem azt veszélybe sodorják...”
/4/ Felhasználtuk a Budapesten szeptember 17-én
12,oo órától szeptember 19-én 12,oo óráig történt rendőri intézkedések
kivizsgálásáról szóló Ignácz István és társai által készített jelentést,
továbbá Gergényi Péter arra adott válaszát, valamint az
Ignácz-bizottság Gergényi véleményére készített újabb jelentését, nem
különben az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil-és vallásügyi
bizottságának október 13-án tartott üléséről és az Országgyűlés emberi
jogi, honvédelmi és rendészeti valamint nemzetbiztonsági bizottságának
október 31-i ülésén készült jegyzőkönyveket.
/5/ Miután az Ignácz jelentés neveket nem
tartalmazott, csak annyit mondhatunk, X r.alezredes „Y r,
dandártábornoktól próbálta kérni, hogy küldjenek megerősítő erőt az MTV
székházhoz, azonban a telefonon és rádión történő hívásaira nem
reagáltak és nem válaszolt neki senki. Ezt többször is megpróbálta...”
(Ignácz 1. J.-9. old.) Figyelmet érdemel a Gönczöl-féle jelentésnek az a
megállapítása is, hogy a rendőrség kifejezett utasításra nem oszlatta
fel a Szabadság-téri rendezvényt. Az ORFK vizsgálata nem tudta
megállapítani, hogy ezt az utasítást kitől kapta az V. kerületi
Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője, „mert ez utóbbi
megtagadta a választ erre a kérdésre.” (Gönczöl J-159.old.) Az
Ignácz-bizottság szerint, miután a tüntetők a vízágyút megrongálták
„...a tömegből többen közölték a rendőri személyzettel, hogy szálljanak
ki, nem esik bántódásuk. Ezután a vízágyú személyzete kiszállt, majd
általuk ismeretlen újságírók segítségével az MTV székház-Széchenyi utca
sarkáig kisérték őket.”(uo.) (Ez éppenséggel nem arra utal, hogy
rendőrellenes agresszív tömegről lett volna szó!)
/6/ Vajon a sérült rendőrök egy része nem azok közül került ki, akiket a TV Székházból hátulról locsoltak?
/7/ Gergényi szerint a 2006. szeptemberi
eseményekkel kapcsolatban 204 fő került őrizetbe, majd rendőri
eljárásban 68 fő előzetes letartóztatásba.
Dr. Kovács Tamás legfőbb ügyész 2006. november
14-i tájékoztatása szerint a szeptember 18-21 közötti demonstrációkkal
kapcsolatban a résztvevőket érintően 98 büntetőeljárás indult, 94
esetben váltak ismertté az elkövetők és 13 vádemelés történt. Ezek az
adatok az állítólagos tüntetőkre, vagyis „civil” személyekre
vonatkoznak. Az intézkedő rendőrökkel szemben 38 büntetőeljárás indult.
„Az ügyekben – mondja a tájékoztató – ismert elkövető ez idáig nincs,
erre tekintettel gyanúsítás közlésére, vádemelésre, továbbá bírósági
határozat meghozatalára nem került sor”.
/8/ Bámulatos előrelátásra vall viszont, hogy a
jóval előbb készített biztosítási terv szerint a Fidesz megemlékezésre
három század „tömegoszlató erőt” irányoztak elő. (Vajon miért gondolták,
hogy ezekre szükség lesz?) A rendőrségnek ugyanis nem elsősorban az
oszlatás, hanem a szabad tűntetés és gyülekezés biztosítása a feladata,
saját oszlató intézkedéseivel szemben is.
/9/ A tömeg felett keringő helikopterről a
rendőrség pontosan ismerhette a Fidesz gyűlés közönségének nagyságát és
elhelyezkedését. Mégis az Alkotmány utcából kiszorított tüntetőket a
rendőrök a Madách-tér felé, a Fidesz gyűlés közönségének hátába nyomták.
Petrétei rendőrminiszter úr szerint „Bene László
országos rendőrfőkapitány a parlamenti bizottság előtti prezentációja
egyértelműen bizonyította, hogy a rendőrök mindent megtettek azért, hogy
a két tömeg (?) összekeveredését megakadályozzák. Sajnos, nem
sikerült.” (Aktuális 2006 11.sz.) Bene főkapitány azonban a bizottság
előtt csak annyit mondott: ,,...15 óra 36 perckor... a biztosítás
parancsnoka (úgy döntött), hogy megpróbálja a Deák tér felé vonuló
tömeget megállítani azzal, hogy az Arany János utcához egy sorfalat
állított fel, azért, hogy a rendbontók ne tudják az utat folytatni a
Deák tér irányába. Sajnos a rendőri erők elégtelensége miatt azt a
vonalunkat áttörték. Ezt követte 16 órakor a József Attila utca és az
Andrássy út vonalában kísérelték meg még egyszer ugyanezt, de itt is
áttörték a vonalunkat, nem tudtuk megakadályozni azt, hogy a tömeg a
Deák tér irányába folytassa az útját.” (Okt, 31. ülés j. 15)
Ennyi és nem több a miniszter úr által
egyértelműnek nevezett bizonyítás, ami már azért sem meggyőző, mert nem
derül ki belőle, hogy a Fidesz gyűlésre igyekvőket akarták törekvésükben
megakadályozni, vagy azokat, akikkel már az Alkotmány utca –
Bajcsy-Zsilinszky út sarkán összecsaptak. Ezek azonban nem alkottak
„tömeget”. Magától Bene főkapitánytól tudjuk, hogy az adott napon a
Belvárosban 2100 rendőr „dolgozott”, tehát volt elegendő erő, hogy a
rendbontóknak útját állják. (Okt, 31. ülés j.85)
/10/ A Gönczöl-jelentés szerint az október 23-án
és az azt követő események miatt, demonstrációkban való részvétel miatt
nyomozati eljárás indult 69 személy ügyében, gyanúsítottként kezelnek 44
főt, rendőri intézkedés miatt feljelentés érkezett 51 ügyben,
gyanúsítottként hallgattak ki 9 főt. Befejezett eljárás nincs.
A Fővárosi Főügyészségen 2007. január 11 -ig 171
rendőr ellen tettek feljelentést hivatalos eljárásban történt
bántalmazás, hivatali visszaélés, a személyes szabadság, valamint a
gyülekezési szabadság megsértése miatt.
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint
okt. 23-24-én civilt láttak el. 84 embert kórházba szállítottak.
Gumilövedék által okozott sérülés miatt 16 súlyos sérültről kellett
gondoskodni, ezek között volt mellkasi nyílt seb, a mellkasfalon és a
combon okozott lőtt sérülés, , lapockatörés, szemgolyóba behatoló idegen
test(lövedék), koponyaboltozati törés stb. A mentőszolgálat által
ellátott sérültek között öt külföldi is volt. (G. 166-7)
/11/ Nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a
rendőrök együtt gyakorlatoztak a civilekkel (akiken a szöveg minden
bizonnyal a polgári ruhás rendbontókat érti) és a Jelentésből most már
azt is megtudtuk, hogy az utóbbiak az orruknál fogva vezették a
rendőröket, akik nem voltak tisztában szereposztásukkal.
/12/ Gergényi nem fukarkodott a magyarázatokkal. Több változatot is adott elő:
a/ voltak, de miután gombostűvel voltak feltűzve, egymás után leestek,
b/ voltak, de a tüntetők dulakodás közben ezeket a rendőrökről letépték,
c/ nem voltak, mert gyakorló öltözetről lévén
szó, a Szabályzat értelmében a rendőröknek nem is kellett azonosító
számot viselniük.
Bene László szerint „Gyakorlatilag a jelvény
jelenlegi formájában arra, hogy ezt egy bevetési ruhára feltűzzék, azon
használják, teljességgel alkalmatlan, főleg ha a védő felszerelést
viselik a rendőrök, mert a védő felszerelésre ezt feltűzni nem lehet...
Eddig ez nem volt probléma...”
/13/ Gergényi tagadta, hogy a rendőrök ilyet
használtak volna, de az ellenkezőjét számos fénykép és filmfelvétel
bizonyítja. Az, hogy a ,,viperát” a rendőri szaknyelv tomfának, vagy
rendőrbotnak nevezi, használatának megítélése szempontjából teljesen
érdektelen.
/14/ „Az elvétés lehetősége – védte közegeit Bene
László – természetesen megvan ... adott esetben a lövőt magát is az
izgalmi állapot és sok minden befolyásolhatja, biztos van önök között
olyan, aki vadászik, ezt nálam sokkal jobban tudja...” (86) Egyetlen
vadászt sem mentesít az izgalmi állapot, a rossz látási viszonyok vagy
más körülmény, ha történetesen a vaddisznó helyett vadásztársát találja
el, és annak halálát vagy sérülését okozza!
/15/ Megválaszolatlanul maradt az a kérdés, miért
és minek volt muzeális értékű, de üzemképes harckocsi, illetve
páncélautó a Városháza kertjében? Hogyan kerültek olyan állapotba, hogy
egy állítólagos „tüntető” vagy tüntetők - minden nehézség nélkül
elindíthatták? „Nem voltak elektromos vezetékek az indításhoz, nem volt
benne akkumulátor. Készültek rá.” -állította Bene László. Kik? Kiknek
van módjuk ma Magyarországon ilyen alkatrészek beszerzésére? Megtudtuk
azt is, hogy előtte muníciót (ugyan mifélét és honnan), valamint köveket
halmoztak fel a harckocsin. Honnan eredt a „muníció”? Feltételezzük,
hogy erre a rendőrség is kíváncsi volt. A fényképek tanúsága szerint
köveket dobáltak a rendőrök is. Ők vajon ugyanolyan büntetés alá esnek,
mint a tüntetők? Nekik ugyanis védőfelszerelésük volt és más
fegyverekkel is rendelkeztek.
/16/ Ld. Az RTV-nek a II. részben felsorolt rendelkezéseit.
/17/ „...Önök is – mondotta Bene László
október 31-én az Országgyűlés Emberi jogi, Honvédelmi és rendészeti
valamint Nemzetbiztonsági bizottságainak együttes ülésén – meg még
nagyon sok kollégám ebben a kérdésben (ti. a tömegoszlatás fortélyait
illetően ) laikus ... Nem ismeri a törvényi szabályokat, nem ismerik a
taktikai utasításokat, nem ismerik a tananyagokat, nem ismerik ennek
gyakorlatát. És akkor úgy akarunk megvitatni kérdéseket, hogy valódi
ismeretekkel nem rendelkezünk, – még egyszer mondom, mi magunk sem,
hanem csak azok a parancsnokok, akiknek ez a feladatuk...” (Ld. 92.
oldal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése