Bob Dylané az idei irodalmi Nobel

Corvin Mátyás Corvinája és a magyarok eredetéről papirusztekercs meg egyéb kincek és erekjék

2015. december 02. 12:49 - nemzetikonyvtar

 Dörnyei Sándornak, könyvtárunk nyugalmazott főkönyvtárosának eszébe jutott egy régi történet, melynek főszereplői Árpád-házi-királyok, spiritiszta médiumok, lappangó corvinák, egy Bugi nevű középkori apát és egy szanszkrit nyelvű papirusztekercs.

• Egy 1944-es OSZK-nak címzett levél utal elrejtett corvinákra.
• Borsa Gedeon 1956 tavaszán utánajárt a levél eredetének.
• A levél írója szerint egy spirituális szeánszról származik a történet.
• Szellemek meséltek az elrejtett corvinák titkáról.
• A történetről egy időre elfelejtkeztek.
• Borsa Gedeon tíz évvel ezelőtt talált a várban egy lezárt ajtót.
• Lehet, hogy ezúttal a régészek kinyitják a lezárt ajtót?

Dörnyei Sándor egy hosszú levélben írta meg az általa ismert történetet blogunknak.
A Várhegy barlangjaihoz, épületeihez számos legenda kapcsolódik. Ezek sorát bővíthetjük az alábbi történettel, amelyet az események mellékszereplőjeként éltem át, s amelynek lettem – barátaim unszolására – krónikása. Ne számítsanak azonban pontos, a részletekre kiterjedő leírásra, az egyre ködösülő múltból előráncigált emlékfoszlányokat igyekeztem elfogadható formába összefűzni.
Úgy kezdődött, hogy valamikor 1956 tavaszán Borsa Gedeon azt mesélte, hogy a Könyvelosztó egyik munkatársa érdekes adatot talált. Markos Béla bácsi a Széchényi Könyvtár történetével foglalkozott, s az irattár anyagának átnézése során egy levél került a kezébe. A levél írója a Könyvtár figyelmét hívta fel arra, hogy tudomására jutott, hogy a Vár egyik barlangjában korvinák találhatók, amelyeket a XVI. században a törökök elől rejtettek oda. A levél 1944-ben született. Így nem csoda, hogy a Könyvtár főigazgatója, Fitz József azt válaszolta, hogy most az értékeknek a háború, a bombázások veszélyei elől történő elrejtésével és nem a rejtett kincsek felszínre hozásával foglalkoznak.
Borsa Gedeon bibliográfus, az Országos Széchényi Könyvtár bibliothecarius emeritusa, az MTA doktora
Borsa Gedeon rögtön arra gondolt, hogy talán már elérkezett az idő, hogy érdemes a levélben foglaltaknak utána menni. A levélen a feladó neve és lakcíme is szerepelt. A cím valahol a Stefánia út körül volt. Engem is beavatott a „vállalkozásba”, így elhatároztuk, hogy amikor legközelebb valamelyik válogatott labdarúgó mérkőzésre vagy atlétikai viadalra a Népstadionba megyünk, hazafelé jövet megkíséreljük, hogy a postacím alapján megkeressük a levélírót.
A szerencse mellénk szegődött. A levélíró nemcsak túlélte az 1944 óta eltelt viharos évtizedet, hanem továbbra is a korábbi címen lakott, sőt „látogatásunk” idején, egy derűs vasárnap délután, otthon is volt. Eleinte – természetesen – nagyon bizalmatlan volt, nem tudta, hogy nem fenyegeti-e veszély valamilyen hatóság részéről, hiszen bejelentés nélkül törtünk rá. Hosszas győzködés után elárulta értesülése forrását. Elmondása szerint valahogyan ismeretségbe került a kommunista ideológus Rudas László (1885–1950) leánytestvérével, aki spiritiszta médium volt. A hölgy nemcsak spiritiszta összejövetelek, „szeánszok” alkalmával lépett kapcsolatba az elhunytak szellemével, hanem olykor napi háztartási munkája közben is „átment a transzba”. A szellemekkel folytatott beszélgetéseket a szeánszok résztvevői lejegyezték egy iskolai irkába. Látogatásunk során annyira sikerült megnyernünk levélírónk bizalmát, hogy ezt az irkát – a további sikeres nyomozás érdekében – nekünk is adta. Az elmúlt néhány évtized alatt az irka többnyire Borsa Gedeonnál volt, de megfordult az én kezemben is. Ma már egyikünk sem találja, valahol elkallódott.

Dörnyei Sándor és Borsa Gedeon a Széchényi Könyvtárban Borsa Gedeon jegyzetei közül azonban előkerült egy „Bugi” feliratú irattartó. Ebben feltehetően az említett piros fedelű irkából kicédulázott, a Bugi-üggyel összefüggő szövegrészek gyűjteménye van. A feljegyzések több kézből származnak. A „szellemekkel” társalgó baráti kör tagjai között férfiak és nők is voltak. A szövegben található ugyanis olyan megszólítás, hogy „Ön uram”. Másik alkalommal viszont az egyik „szellem” bejelenti, hogy Bugi apát jelentkezik. Ehhez hozzáteszi: „remegj, asszony, ha itt lesz.” Az olykor egymásnak ellentmondó részletek különböző időben keletkeztek, a spiritiszta szeánszokat tehát rendszeresen tartották. A feljegyzések megőrzője, akitől mi a füzetet megkaptuk, feltehetően ennek a baráti társaságnak egyik vezetője volt. Néhány más név is felbukkan, ezek a személyek ma már aligha élnek. Ezekből a beszédtöredékekből először emeljük ki a föld mélyén rejtőző „kincsek” említését. Az egyik „szellem” elmondja:

„1390-től 1471–72-ig bezárólag találunk majd koporsókat. Köztük két Árpád-házit, kik 1117–19-ből lettek eltemetve, de mi is ott hagytuk, mi oda mentünk le a félelem és a baj elől. Ott aztán több helyről összegyűjtött kincsek vannak, amik részben előbbi, részben későbbi eredetűek. Apát uram koporsója látványosság: színezüst, de ettől eltekintve sok érték: az ország sorsát irányítandó levelek és a papságra vonatkozó dokumentumok.”

Másik alkalommal azt jegyezték le, hogy az egyik járaton:

„megtalálják az átlót, mely a kör alakú természetes barlangtermet átszeli. Az út hosszú, de ha végig követik, eljutnának oda, ahol az apát által jelölt dolgok vannak: Elena királynő, Endre és még két Árpádházi király. Bugi apát lesz a legboldogabb, ha meglesz a magyar kódex… maga a terem 1491 óta érintetlen. […] A teremszerű kiszélesedés 8 koporsót rejt magában, ezek közül 4-ben tényleg halott van, de négy telve van a legkülönbözőbb kincsekkel, értve alatta olyan magyar vonatkozású okmányokat és Corvinákat is, amelyeknek nyoma veszett. Van egy-két papirusztekercs, amely a magyarok származására is fényt vetne. A papirusz szanszkrit nyelven van írva.”

A papirusztekercsről máskor azt mondják, hogy az ázsiai magyarság történetét foglalja magában. De milyen úton juthatunk ezekhez a kincsekhez? A „szellemekkel” folytatott beszélgetések nagy része a különböző lejáratokról szól.
Az egyik kiindulópont a „régi templom”. Ez lehetne a lebombázott, majd lebontott Mária Magdolna templom, amelynek ma csak a tornya áll a Kapisztrán téren. A főoltártól „balra és jobbra is folyosók vezetnek, de ezek a folyosók lenn vannak, most már erre nincs utunk, mert már 1690-ben be lettek építve. Ellenben a 17 szoba fala lefelé azonos a mai pince, illetve természetes barlangunkhoz vezető út falával, de egy rész leomlott. Most már ha eltakarítják a romokat, lefelé… nem egyenesen előre, kissé ferdén lefelé rá fognak bukkanni a még régebbi lépcsőfokokra”.
A romos Kapisztrán tér a Magdolna-toronnyal a budai Várban, 1945 tavaszán In. A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 
Ilyen útmutatásokat találunk még a jegyzetekben: mindenhol a „régi templom” szentélye vagy a „17 szoba” a kiinduló pont. Ez a szoba feltehetően a régi Belügyminisztériumban volt. Visszatérően beszélnek a járatokat lezáró omlásokról, „görgetegekről”, de hangsúlyozzák, hogy ezek több-kevesebb munkával eltávolíthatók, s a megtalálható kincsek megérdemlik a fáradságot. Egy alkalommal említenek egy rejtekutat, amely a Dunához vezet: „Ez folytatása egy sokkalta jobban kiszélesedő alagútnak a fehéregyházai királyi várba. El van állítva, keressétek meg, könnyű lesz”.
Talán érdekesek a szövegben felbukkanó személyek. Ilyen a több helyen szereplő Bugi apát. Neve egy helyen „Bugiostro” alakban található. Róla elmondják, hogy „élt 1217-ben, meghalt Budán a mai Capistran templom helyén álló kolostor lazaretjében… sok helyen járt életében.” Bugi „maga is jegyzett és minden furcsaság mellett az ő írásai is érdekesek a magyar múlt számára”. Vannak olasz nyelvű szövegrészek, ezekben megjegyzik: „ő nem írhat más nyelven, mert egyrészt nem volt magyar, másrészt az akkori magyar ma már nem érthető”. A gyakran Bugi helyett beszélő személy magáról azt mondja: „Hogy tulajdonképpen ki vagyok, arról ma nem beszélhetek. Én még Mátyás előtt éltem”.
A megszólalók egyike többet árul el magáról: „Amadeus apát vagyok, a régi Budavár minden kövét ismerem”. Egy másik megszólaló Bugi apát unokaöccse lehet. Egy helyen ugyanis azt mondja: „A sírok közül kérek kettőt nem bolygatni. Az egyikben én, a másikban fiatalon elhunyt asszonyom pihen. De eltemetni a budai hegyekben eltemethettek. Feleségem neve Elvigna, az anyám Bugiostro, nem átszármaztunk”. Egy alkalommal a Jó Pásztor apátságot is említik. Ennek az apátja lehetett Bugi is, de Amadeus is. A „szellemek” nemcsak saját koruk eseményeit ismerték, hanem a korábbiakat és későbbieket is megszólalásuk idejéig.
A várbarlang – Építészfórum.hu
Mindezeket közel hatvan évvel ezelőtt néhány barátunknak is elmondtuk a Könyvtárban. Így aztán elhatároztuk, hogy valamilyen „terepszemlét” kellene tartanunk a kikövetkeztetett helyszínen. 1956 egyik verőfényes tavaszi vasárnap délelőttjén valóban össze is jött egy kis „kincskereső” csapat: Borsa Gedeon, Markos Béla bácsi, a Könyvtár kézirattárában dolgozó Windisch Éva a férjével, a történész Vörös Károllyal, valamint egyik barátjukkal, aki a Rádióban volt hangmérnök (a nevére már nem emlékszem). Ő a régi Belügyminisztérium egyik gondnokának a fia volt, így közülünk neki volt bizonyos helyismerete az épületben. Az ő vezetésével aztán le is jutottunk ennek az épületnek a pincéjébe. Ott aztán az egyik sarokban csakugyan találtunk egy befalazott ajtót. Azt gondoltuk, hogy itt nyílik a lejárat a corvinákat rejtő barlangba. Ez a kirándulás le is zárta buzgólkodásunkat, hiszen tudtuk, hogy egyetlen hatóság vagy intézmény sem fog engedélyezni, támogatni olyan elképzelést, amely egy spiritiszta médium összefüggéstelen „látomásain” alapszik.
Közben történt egy és más velünk és körülöttünk, az egész esetet emlékezetünk lomtárába helyeztük. Vagy tíz esztendővel ezelőtt azonban Borsa Gedeon telefonhívást kapott a Budapesti Történeti Múzeum egyik régésznőjétől. Ő elmondta, hogy valakitől meghallotta ezt a Bugi történetet, ezért aztán a Bécsi Kapu téren folyó felújítási és feltárási munkákhoz kapcsolódóan a barlangrendszer mélyebben fekvő részein szeretne kutatásokat végezni. Hívta Gedeont, hogy a régi Belügyminisztérium épületében egy terepszemlén vegyen részt. Ő pedig magával vitt engem is.
Az épület gondnokságának emberei nem az általunk már látott pincébe, hanem az udvar sarkában lévő lejáraton a barlangrendszer mélyebb rétegeibe kísértek le. Több szinten botorkáltunk lefelé. A járatok elég jól használhatók voltak. Az egyik szinten egy korábbi titkos telefonközpont (?) nyomait láttuk. Itt több helyiségben a berendezés maradványai voltak. A legalsó szinten, ahová még lemerészkedtünk, ismét találtunk egy befalazott ajtót. Ez régi lehet, hiszen az utolsó századokban ilyen mélyen nem építenek faragott szemöldökfás kaput. Az ismételten talált ajtónyílásokat elképzelhetően akkor falazták be, amikor a barlangokat már nem kellett menedékül használni. Meg kellett viszont akadályozni, hogy a pontosan nem ismert, de összefüggő járatokon át a mélyből illetéktelenek hatoljanak be a békés lakóépületekbe. A tervezett régészeti feltárásból nekünk ennyi jutott. Nem hallottuk, hogy a régésznő pályázata sikerrel járt volna. A történetnek azonban még mindig nincs vége…
Dörnyei Sándor

• 

Képek a 2014-as corvinakiállításról

Megérkeztek a moszkvai metrók Budapestre, márciustól járnak a 3-s vonalon

444: újságírót zsarolt a magyar titkosszolgálat, a BM válaszolt

A 444.hu szerdán írt arról, hogy tavaly decemberben egy újságírót zsarolással akartak "titkos együttműködésre" rávenni az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) munkatársai.

Az AH munkatársai eszerint megkeresték az újságírót, majd a magánéletének részleteiről szóló információkat adtak elő, de azt mondták, ezeket nem az AH gyűjtötte, hanem valaki más, "ártó szándékkal".

Ezután közölték vele, hogy akkor tudnak "segíteni", ha innentől rendszeresen találkoznak, és az illető aláír egy rendszeres titkos együttműködésről szóló papírt.

Az illető nem hagyta magát beszervezni, viszont lelkileg és fizikailag is megviselték a történtek. A Belügyminisztérium nem tagadta az ügyet, csak annyit írtak a 444 kérdésére, hogy az AH ilyen jellegű tevékenysége minősített adat, nem adhatnak róla információt.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Belügyminisztérium (BM) képviselőitől is válaszokat vár a sajtóhírekben megjelent újságírói beszervezési kísérletről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága - közölte Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke szerdán az MTI-vel az üggyel kapcsolatban.

Molnár Zsolt, a testület elnöke megerősítette, hogy a bizottság soron következő ülésén, jövő csütörtökön napirendre tűzik az ügyet és az AH főigazgatójától, valamint a BM képviselőitől is tájékoztatást várnak.

Molnár Zsolt a közleményében kiemelte: "egy magát jogállamnak nevező ország polgárait a nemzetbiztonsági szolgálatok nem kényszeríthetik együttműködésre zsarolással, a magánélet jogtalan megfigyelésével". "Ki kell derülnie, ha valóban ilyen módszerrel akartak beszervezni akár újságírót, akár bármely más magyar állampolgárt!" - szögezte le a testület elnöke.

BM: a nemzetbiztonsági szolgálatok szabályosan, hibátlanul végzik a tevékenységüket

A Belügyminisztérium szerint Magyarországon mind a nemzetbiztonsági szolgálatok, mind az erre a törvény által feljogosított szervek a magyar törvények és jogszabályok betartásával hibátlanul végzik a tevékenységüket.

A szaktárca ezt azok után közölte az MTI-vel, hogy a 444.hu szerdán arról írt, tavaly decemberben egy újságírót zsarolással akartak "titkos együttműködésre" rávenni az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) munkatársai.

A Belügyminisztérium hangsúlyozta: nincs olyan titkosszolgálati tevékenység, amelyet a jogszabályok megkerülésével végeznek.

Kifejtették: általánosságban a nemzetközi tapasztalat szerint a külföldi titkosszolgálatok azokat keresik meg, hogy kémkedjenek, szándékosan, vagy gondatlanságból információt adjanak külföldieknek, akik a legjobb információbázissal rendelkeznek. Ilyenek a tudományos tevékenységet végzők közül a kutatók, újságírók, politikusok, társadalmi szervezetek vezetői.

Kiemelték: Magyarországon található ilyen törekvés ezek felderítésére, megelőzésére, felszámolására, a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok ennek szellemében tevékenykednek, védik Magyarországot a hírszerző és befolyásolási törekvések elől. Jelezték, hogy jelenleg több büntetőeljárás is folyamatban van kémkedés miatt.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke korábban közölte: a bizottság az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Belügyminisztérium (BM) képviselőitől is válaszokat vár a sajtóhírekben megjelent újságírói beszervezési kísérletről. Erre reagálva a BM azt írta, a parlamenti ellenőrzés gyakorlásához mindenben támogatja a bizottságot.

Török László 2007-től kényszerült elhagyni a Magyar Rádiót, egy év múlva meg is betegedett életveszélyesen

A közvetítés ajándékát őrizgeti

A Magyar Rádióból intézményes kiszorítósdi, a szakmából egy időre betegség távolította el. Aki azonban egy negyedszázadon keresztül hallgatta őt, aligha feledi szenvedélyes közvetítéseit. Török László sportriporterrel meghatározó pillanatokról, beteljesülésekről és csalódásokról, de a sport erkölcséről is beszélgettünk.

– Egy ideje nem hallani önt a Magyar Rádió műsoraiban. Miért?
– Fontosnak tartom pontosítani: nem azért tűntem el a Magyar Rádióból, mert beteg voltam, vagy mert nyugdíjba vonultam, hanem mert 2007 májusában eljöttem a rádiótól. Nem teljesen önszántamból, hanem mert Such György elnöklése idején olyan helyzetbe hoztak, amelyet már nem tudtam elviselni. Miután 1985-től jelen voltam valamennyi vizes, úszó, vízilabda világversenyen, a 2007-es melbourne-i világbajnokságra nem engedtek ki. Az eredeti felállás Novotny és Török lett volna, Such azonban egyértelműsítette, hogy Török nem. Erre Novotny Zoli is visszalépett. Abban az időben ajánlották fel a rádióban az önkéntes távozási opciót – amúgy is tudtuk, hogy százas nagyságrendű elbocsátások következnek –, én meg mélyen sértett állapotomban éltem a végkielégítéssel való távozás lehetőségével.
– Ennyi év után ki lehet lépni csak úgy?
– Az én esetem azt bizonyítja, hogy igen. Elszegődni már nem akartam sehová, szabadúszóként dolgoztam, írtam, rádióztam, közvetítettem a Sportklub tévében, mi tagadás, nagyon jól kerestem. Munka szempontjából összehasonlíthatatlanul jobb, értékesebb a rádió, pénz tekintetében viszont épp ellenkezőleg. Jött azonban 2008 januárjában az agyembólia, s mire az ember kezd felépülni, már el is felejtették. Ha a rádióból kijövet elhalmoztak ajánlatokkal, addig ez egészen más helyzet volt: egyrészt mert gyengén beszéltem, másrészt mert nagyon sok az egyéves szünet. Újra talpra kellett állnom, elindulnom a pályán.
– De hogy festett az első, igazi indulás?
– Egészen konkrét pillanatról beszélhetek. Első osztályos voltam Budapesten a Práter utcai iskolában, onnan vitt haza a Corvin közön át az édesanyám valamikor 1958 tavaszán. Nyitva voltak az ablakok, valahonnan áradt ki a rádió hangja, egy pasi beszélt valamiről. Csak a hangsúlyok jutottak el hozzám, de rögtön megálltam: mi ez? Futballmeccs-közvetítés, Szepesi beszél, mondta az édesanyám. Mire én azonnal: vigyenek el egy meccsre, mert ha erről így lehet beszélni, akkor az remek dolog lehet. Következő hétvégén apám ki is vitt életem első futballmeccsére, egy MTK–Tatabánya találkozóra – vélhetően azért arra, mert az FTC nem játszott akkor otthon, apám ugyanis Fradi-drukker volt. Az MTK győzött 4-0-ra, Grosics kapuja mögött álltam, s azóta is Grosics-bolond vagyok. És első osztályos koromtól soha nem akartam más lenni, mint rádiós sportriporter.
– És milyennek bizonyult a szakma? Olyannak, amilyennek a kisiskolás képzelte?
– A tényleges közeledés egy Sportriporter kerestetik című vetélkedővel kezdődött 1969-ben. A különböző rosták között volt egy olyan feladat, hogy egy válogatott meccsről kell írni. Valami különlegeset akartam, elkezdtem hát hívogatni Szepesit, akit akkor még nem ismertem. Azt terveztem, majd arról írok, mit mond előtte Szepesi, hogyan közvetít, és mit mond majd utána. Nehezen tudtam elérni, de aztán mesélt, minden a legnagyobb rendben ment, de Szepesi elkövetett egy hatalmas hibát. Azt mondta: fiatalember, hívjon majd fel, hogy továbbjutott-e? Továbbjutottam, s természetesen fel is hívtam. Végül neki köszönhettem, hogy bekerültem a rádióba, úgymond hangtechnikusként, de inkább hangtechnikai betanított munkásnak. Lényeg, hogy bent voltam, megismertem a nagyokat, ők engem, és 1971-től elkezdtem külsőzni a sporton.
– Kinek a hangján szeretett volna megszólalni?
– Én Szepesi-tanítvány vagyok, de Szepesi csak egy van, s azon túl, hogy kiröhögnének, ha utánozom, csak rosszabbul csinálhatom, mint ő. Az ő szívből jövő közelítését persze fel lehet, és fel is kell vállalni. A legnagyobb tanácsot viszont László György nevű kollégámtól kaptam, aki a szöuli olimpián Darnyi úszása előtt azt mondta: Lacikám, ne azzal a vehemenciával kezdjél a vízbeugráskor, mintha célba érne. Hiába dolgoztam akkor már több éve a rádióban, azt a hajnali tanácsot tartom a szakmai megvilágosodásom pillanatának. Attól kezdve igyekeztem tudatosan felépíteni a közvetítésnek ezt a fokozatosságát.
– Van-e kedvenc közvetítése a sok ezer között?
– Inkább a közvetítés élményét, ajándékát őrizgetem. Máig az számomra a csúcs, hogy láthattam és közvetíthettem Egerszegi Krisztinát. Hatalmas mázlim, hogy akkoriban a magyar úszók fantasztikusak voltak. De sokáig nagyon vágytam egy vízilabdaarany közvetítésére. Sydney-ben 2000-ben ez is megadatott, és attól is csodás volt, hogy az oroszok elleni döntő az az egyedülálló pillanat volt, amikor egy csapatban mindenkinek minden összejön. És talán furcsán hangzik, de az 1983-as budapesti C osztályos hoki-vb-n a kínaiak elleni győzelem is valahol a közelben mozog, pedig sportértékben sehol sincs az előbbiekhez képest.
– Legendák keringenek egyik-másik riporter közvetítés előtti készülődéséről, vagy zseniális rögtönzési képességéről. Önnél hogyan zajlottak az előkészületek?
– Bár korántsem vagyok antialkoholista, a mai napig betartom a magamnak felállított szabályt, miszerint munka előtt semmit sem iszom. Másrészt ma is több doboznyi papírt őrzök, 1985 óta vezetem például a 100 méteres gyorsúszás fejlődését: mikor volt először olimpián, vb-n, EB-n, a győztesek, világcsúcsok listáját, részidőket, egyebeket. Enélkül semmi egyébről nem tudsz beszélni, mint arról, hogy éppen ki hányadik helyen úszik. Ezeket a dossziékat például soha nem adtam fel poggyászként a repülőre, annyira féltettem őket. Természetesen megvoltak az egyezményes jeleim is, zölddel jelöltem egy-egy úszó vb-ken, kékkel az EB-ken, pirossal az olimpiákon elért eredményeit. A legnagyobb meló egy döntő előtt ilyen szempontok szerint összeállítani a rajtlistát, amely számomra csak rápillantva is kész sporttörténelemkönyv volt. Ma már erre semmi szükség, hiszen egy-egy világversenyen a riporter előtt ott a számítógép, dől belőle mindenféle adat, de valószínűleg ugyanúgy megcsinálnám, ha még mindig közvetítenék.
– Ennyi évtized után hiányzik valami? Mint mondjuk a színészek esetében álmaik szerepe...
– Hiába is tagadnám: a futball nagy, és öröknek tűnő hiányérzet. Én még azzal is peches voltam, hogy aktív életem legnagyobb magyar futballsikere, a Videoton UEFA-kupamenetelése során csak nekem nem adatott meg győztes mérkőzés közvetítése. A belgrádi 0-3 jutott nekem a székesfehérvári 5-0-s győzelem után, amikor már szinte senkit nem érdekelt a visszavágó.
– A szívből jövő közvetítések hívének meggyőződését mennyire képes kikezdeni a sport elüzletesedése, a doppingbotrányok?
– Ugyan miért lenne a sport más, mint a világ, amelyben létezik? Ha a munkahelyeden elvárják, hogy akkor is teljesíts, ha éppen válságban van az életed, ha beteg a gyerek, megpróbálsz kávéval, energiaitallal talpon maradni, vagy a végletekig terheled magad. Ilyen körülmények között a sport még mindig megőriz valamennyit a hamvasságából azzal, hogy a száz méter mindenki számára száz méter. Engem inkább az zavar, hogy a pénz majdnem mindent képes eldönteni. Annak idején Albert a Fradinál kezdte és fejezte be a pályafutását. Ma az a legnagyobb bajom, hogy egy sportoló ma itt játszik, két hét múlva pedig máshol. Nem tudom, melyik magyarnak kell drukkolnom: a magyar csapatnak, vagy az ellenfélnél játszó magyaroknak? Gondoljunk csak bele – és ne mindjárt előítéletekkel –, milyen helyzetben van ma egy sportoló, ha az észveszejtően nagy pénzdíj elnyerése azon múlik, hogy beveszi-e azt a pirulát? Ilyenkor megboldogult rádiós kollégám, Sipos János mondása jut eszembe, aki a Tour de France egyik közvetítésekor felmerült vitáinkban fogalmazott így: szódavízzel nem megy, gyerekek.
– Tősgyökeres pestiként milyen viszonyban vagy az erdélyi magyarsággal, a nemzet fogalmával?
– Bár nekem is vannak némi erdélyi gyökereim – kinek nincsenek? –, istenigazából csak az erdélyi hokijátékosok Magyarországra érkezése után és általuk kezdtem felfedezni Erdélyt. Egyre többet beszélgetve velük, illetve más, nemcsak hokiban élő emberrel, döbbentem rá, hogy az erdélyiek olyan gyökerekkel rendelkeznek, amilyennel más nem, én sem. Nem vagyok meghatódós típusú ember, a Székely Himnuszon azonban mindig elérzékenyülök. Ennek talán az is az oka, hogy kisgyerek koromban a Hármashatár-hegyen bérelt telkünkön szüleim csendben sokszor elénekelték a Székely Himnuszt. Élesben először egy Csíkszereda–Székesfehérvár hokimeccsen éltem meg, feledhetetlen érzés volt. Azzal pedig Székelyudvarhelyen szembesültem, micsoda ünnep tud lenni a magyar állampolgárság felvétele. Ezen érzések nélkül mi, anyaországiak mind szegényebbek vagyunk.


Török László
Budapesten született 1950-ben. Magnósként kezdte a Magyar Rádiónál, ahol 38 évet dolgozott: 1971-től külsősként, majd 1982-től belsősként a Szepesi György vezette, Gulyás Gyula és Vas István Zoltán fémjelezte legendás csapat tagjaként. Öt nyári és öt téli olimpiáról tudósított, egyfajta rekordként 1985 és 2006 között valamennyi úszó és vízilabda Európa- és világbajnokságon jelen volt. A Magyar Rádiótól 2007-ben vált meg, ebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Feleki-díjjal ismerte el kimagasló sportriporteri tevékenységét. Nyugdíjasként is aktív, a Sportklub televízió jégkorong-kommentátoraként dolgozik, tanít az egyik budapesti újságíró iskolában, rendszeresen publikál.


A cikk az alábbi címen található:
http://www.erdelyinaplo.ro/interju/a-kozvetites-ajandekat-orizgeti

Orbán Ráhel szerint hazudik a bahreini hatóság

Pár órával azután, hogy megjelent, Orbán Ráhel és Tiborcz István tavaly szeptemberben energiapolitikai tárgyalásokat folytatott egy bahreini miniszterrel, közleményt adott ki a magyar miniszterelnök legnagyobb lánya:

2015. szeptember 17-e és 20-a között Barhreinben voltunk férjemmel magánúton. Az utazás költségeit magunk álltuk. Minden más ezzel kapcsolatos állítás hazugság

- írja Orbán Ráhel az Országos Sajtószolgálatnak kiadott írásban.

Állítása egyben azt is jelenti, hogy hazudik a bahreini Olaj- és Gázügyi Hatóság, amely azt állítja a honlapjára feltöltött hír és fotó szerint, hogy energiapolitikai tárgyalásokat folytattak a miniszterelnök feleségével. (A bahreiniek közlése annyiból nyilván téves, hogy a képek alapján nem Orbán Viktor felesége, hanem lánya és veje ült egy asztalnál energetikai miniszterrel.)

Orbán Ráhel képviselte a magyar államot egy külföldi energiapolitikai tárgyaláson

Bahreinben azt hitték róla, hogy a miniszterelnök felesége, pedig vele volt igazi férje is. De vajon miért pont őket küldték? Orbán Viktor sajtófőnöke állítja, még csak nem is tudott a látogatásról.Tovább

Kellemetlen egybeesés, hogy Orbán Ráhel közleménye után néhány perccel újabb fotó jelent meg a 444-en a miniszterelnök lányának látogatásáról. Az Al-Wasat nevű arab híroldal az újabb képnél már Orbán Ráhelt nem a miniszterelnök feleségének, hanem Google Translate-tel magyarra fordítva "a Magyar Köztársaság nagyra becsült miniszterelnökének" nevezi - írta a 444.

A bahreinek szerint Orbán Ráhellel a bahreini-magyar gazdasági együttműködésről tárgyaltak

A bahreini Olaj- és Gázügyi Hatóság honlapjának korábbi cikkéből kiderül, hogy a miniszterelnök lánya és annak férje olaj és gázügyekről beszélgettek az ottani miniszterrel, konkrétabban arról volt szó, hogyan tudná szorosabbra fűzni a két ország a gazdasági együttműködés szálait. A beszámoló szerint a delegáció megköszönte a vendéglátást, és reményüket fejezték ki, hogy fenntartható üzleti kapcsolat alakul a két ország között új befektetési lehetőségekkel - írtuk korábbi cikkünkben.

Az ügyben megkérdeztük a miniszterelnöki sajtóirodát, ahonnan azt közölték, hogy Orbán Ráhel utazásával kapcsolatban "semmilyen állami felhatalmazásról nincs szó, ilyen látogatásról nekünk nincs is információnk, kérem, forduljanak az érintettekhez". Várjuk még a Külügyminisztérium és a Bahreini Olaj- és Gázügyi Hatóság válaszát is.
Első cikkünk megjelenése után telefonon elértük a fenti képen rózsaszín nyakkendőt viselő Garamvölgyi Balázst, aki Magyarország tiszteletbeli konzuli ügynöke Manamában. Ő azt kérte, hogy holnap "emberi időben" hívjuk ismét.

Voldemort nem mond le

A hatóságok látókörébe került Mengyi Roland „a munkájára koncentrál”

Horváth Csaba László, 2016. augusztus 23., kedd 06:00

Mengyi a kormányfő és a Mol vezérének társaságában 2015 novemberében egy butadiénüzem átadásán. Megnyitott csapok

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Ezt most hallom először, nem is foglalkoztam vele, nem tudok mit mondani – így reagált lapunknak Mengyi Roland országgyűlési képviselő a Népszabadság értesülésére, miszerint a nagyobbik kormánypártban felvetődött, hogy kizárnák a Fideszből. Azt állította, hogy senki nem kereste meg őt a kormánypártból, és az sem igaz, hogy arra kérték, önként mondjon le mandátumáról. – Ez a kérdés nem vetődött fel – szögezte le Mengyi. A politikus mentelmi jogának felfüggesztését a múlt héten kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség.
A Népszabadság tegnapi számában névtelenül nyilatkozó fideszes országgyűlési képviselőkre hivatkozva írta azt, hogy a Mengyi-ügyet a kormánypártok igyekeznek minél gyorsabban lezárni. Továbbá hogy arra próbálják rávenni a képviselőt, önként mondjon le parlamenti mandátumáról, s lépjen ki a pártból is. A hatóságok látókörébe került politikus tegnap lapunk megkeresésére mindezeket cáfolta. Az ügyészség azért kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését, mert az országgyűlési képviselő személyével kapcsolatban felvetődött a vesztegetéssel elkövetett befolyással üzérkedés, valamint a bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérletének gyanúja. Az első büntetési tétele egyébként 2–8, a másodiké 5–10 évig tartó szabadságvesztés. Az országgyűlési képviselő azt mondta, ezzel kapcsolatban már közleményben nyilatkozott, további kérdéseinkkel ügyvédjéhez irányított bennünket. Hozzátette, ő továbbra is a munkájára koncentrál, a hatóságok részéről pedig nem kereste meg senki.

Polt kérte a felfüggesztést

Mengyi Roland jogi képviselője, Futó Barnabás érdeklődésünkre annyit közölt, hogy a politikus ügye elsőként a mentelmi bizottság elé kerül, ahol meg is hallgathatják majd. A bizottság az ügyészségtől kapott dokumentumok áttekintése és Mengyi esetleges meghallgatása után pedig javaslatot tesz az Országgyűlésnek. A mentelmi jog felfüggesztéséről végül az adott ülésnapon jelenlévő képviselők kétharmada dönt majd.
Tegnap egyébként az Országgyűlés levezető elnöke, Latorcai János bejelentette, hogy Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését kérte Polt Péter legfőbb ügyész egy közvádas ügyben. A parlament alelnöke ezért az indítványt megvizsgálásra kiadta a mentelmi bizottságnak. A botránnyal összefüggésben megszólalt a Fidesz is, Halász János frakciószóvivő szűkszavúan annyit mondott: mindenkinek az az érdeke, hogy tisztázódjon az ügy.

A Mengyi-ügy

Ismeretes, Mengyi Rolandról augusztus elején a 168 Óra írta meg rendőrségi iratokra és lehallgatási jegyzőkönyvekre hivatkozva, hogy százmilliós uniós támogatás „lenyúlási tervének” lehetett a részese. Szociális szövetkezetek szerettek volna tavaly uniós pénzre pályázni, és az ügyben eddig meggyanúsított szereplők szerint Mengyi a megnyert pénz először ötven, aztán már kilencven százaléka fejében ígért nekik segítséget úgy, hogy elintézi: rájuk írjanak ki egy ötszázmilliós pályázatot. A cikkben az is szerepelt, hogy mindezeken kívül tízmillió forint „alkotmányos költségnek” hívott kenőpénzt is kért tőlük, és közben végig Voldemort nagyúrnak (a Harry Potter című népszerű ifjúsági regény főgonosza – a szerk.) szólíttatta magát. Tízből ötmilliót át is vett, ám később, a terv meghiúsulása után visszafizette.
A Legfőbb Ügyészség közölte, a gyanú lényege egybeesik a 168 Óra által megírtakkal. A hatóság szerint az érintetteknek nem állt szándékukban a pályázati cél megvalósítása, ehelyett az elnyert pénz jelentős részéből saját vagyonukat szerették volna gyarapítani, s ezzel Mengyi Roland is tisztában volt. Végül az Emberi Erőforrások Minisztériuma elutasította a benyújtott pályázatokat.
Ráadásul a minap kiderült az is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi nyomozói már egy ideje figyelték Mengyi Rolandot, és lecsaphattak volna rá, amikor kenőpénzt vett át egy tiszaújvárosi étteremben, de nem kaptak engedélyt a politikus elfogására. A 168 Óra azt is pedzegette, hogy vagy Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős államtitkára, az adóhatóság jelenlegi vezetője, vagy Polt Péter legfőbb ügyész befolyásolhatta a képviselőt is érintő korrupciós büntetőügy nyomozását. Ezt azonban Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője határozottan visszautasította.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 23.

Katinkáé az első napi második ARANY

Friss hírek

Shane Tusup ünneplése nem kicsit volt látványos Hosszú Katinka aranya után

Kulcsár Győző: Rögös út volt Szász Emeséé

MTI, 2016. augusztus 7., 05:00, frissítve: 09:24

Kulcsár Győző, a szombaton olimpiai bajnoki címet szerzett párbajtőröző, Szász Emese edzője szerint tanítványa nehéz úton jutott el a győzelemig, a siker egyik kulcsa pedig az volt, hogy megérezte, nyerhet, és ezt is ki is tudta használni a döntőben az olasz Rossella Fiamingo ellen, akitől korábban sokszor csúnyán kikapott.

• A TELJES MAGYAR PROGRAM

A versenyzőként négyszeres ötkarikás bajnok szakembernek Szász a második versenyzője, aki ötkarikás bajnoki címet szerzett, s amint elmondta, a két győzelemben leginkább csak az érmek színe egyezik meg. Nagy Tímeát ugyanis már olimpiai bajnokként vette át, mint bajnok a bajnokkal dolgoztak közösen. Hozzátette: ugyanakkor hatalmas volt a felelőssége, hiszen ha 2004-ben nem sikerült volna a címvédés, könnyen mondhatták volna, hogy ő rontott el valamit.
A riói játékok első magyar bajnokával ugyanakkor már 16 éves kora óta dolgozik együtt, s amint fogalmazott, nála lett „kislányból nagylány”.
„Emese nagyon rögös úton jutott el idáig, komoly sérüléseken ment keresztül, a nagy versenyeken pedig mindig elcsúszott valamint, ezüstérmek, bronzérmek jöttek, de nyernie eddig nem sikerült” – mondta a Nemzet Sportolója, kiemelve, a mostani olimpiára tanítványa úgy készült, hogy ez az utolsó lehetőség számára, ennek tudatában dolgozott és érkezett Brazíliába.
Az elmúlt időszakban sok mindenben változtattak a korábbiakhoz képes, Kulcsár elmondása szerint nem utolsósorban azért, mert Magyarországon a női párbajtőr szakág „le van gatyásodva”, ezért a férfi párbajtőr-válogatott közvetlen utánpótlásának tagjai segítették Szász felkészülését:
„Óriási köszönet illeti ezeket a fiúkat, mert hajlandóak voltak nem egyszer Emeséhez alkalmazkodva, akár plusz edzéseket is bevállalni. Nagyon tehetséges vívók, rengeteget segítettek, ám azért ez sem volt tökéletes megoldás, hiszen mégiscsak 20 éves felnőtt férfiakról van szó, akik erősebbek, gyorsabbak Emesénél” – hangsúlyozta Kulcsár Győző. „Nyakunkba vettük hát a világot, hogy megfelelő ellenfeleket, edzőpartnereket találjunk. Rióba is Houstonból jöttünk, ahol többek között az amerikaiakkal, ukránokkal dolgoztunk együtt, de sokat jártunk Bukarestbe is edzeni.”
A szombati versenynapon Szász nagyszerűen vívott, ám a mester szerint ezúttal is nehézkesen indult be versenyzője.
„Az első mérkőzésének elején teljesen le volt blokkolva, ám sikerült ebből kijönnie, amihez azért egy kis szerencse is kellett. Volt egy szituáció, amire videózást kértünk, ezt követően pedig valami kattant Emesénél, s onnantól minden megváltozott” – emlékezett vissza Kulcsár, majd a döntőben látott nagy fordítás kulcsát is megadta. – „Az elején puha volt, az olasz pedig nagyszerű vívó, s könnyedén csuklón szúrta többször is. Azt kértem, hogy keményebben, szigorúbban, nagyobb átütő erővel vívjon, de ne kapkodva.”MTI

Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál

Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál – erősítette meg a hírt Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.

Hétfőn még bent jártunk nála a balatonfüredi szívkórházban és akkor már nagyon rossz érzésekkel jöttünk el. Szörnyű, hogy Somló Tamás halála után két héten belül egy másik nagyszerű zenésztársat veszítünk el

– kezdte Kóbor János, aki szerint Laux az Omega legcéltudatosabb és legszorgalmasabb zenésze volt.

Együtt alapítottuk az Omega együttest 1962-ben, de már előtte hosszú évekig egy osztályba jártunk a József Attila Gimnáziumban. Egyikünk sem volt képzett zenész, ugyanakkor neki a dobolás mellett a szervezéshez is komoly affinitása volt. Amikor középiskola után a zenekarból valamennyien egyetemre kerültünk, azt hittük, ez az együttes végét is jelentheti, ő volt az, aki a folytatást a leginkább szorgalmazta

Kóbor ugyan nem titkolta, hogy nagyon rosszul érintette a csúcson lévő Omegát, amikor Laux József feleségével, a szövegíró Adamis Annával és Presser Gáborral 1971-ben távozott a csapatból, de kihangsúlyozta, hogy a válás a legkorrektebb módon történt és azután is jóban maradtak.

Utána is nagyon jó viszonyban maradtunk, azután még inkább, hogy a kilencvenes években hazaköltözött Amerikából. Többször fellépett velünk, tavaly is ott volt az Omega koncertjén a Budapest Parkban és a felcsúti Pancho Arénában.

Benkő László is nyilatkozott az MTI-nek.

Sorra mindenki elmegy közülünk, nekem is át kell gondolnom, mi lesz. Valahogy most értékelődik fel számomra az egész hatvanas évek jelentősége

– jelentette ki.

Együtt kezdtük a zenélést a hatvanas évek legelején a Benkó Dixieland Bandben. Benkó Sanyi tavaly év végén együtt hívott be minket egy tévéműsor felvételére. Aztán nem sokkal azután meghalt Benkó, két hete meghalt Somló, most Laux

– sorolta sírva. Felidézte: hétfőn Omega-koncert volt Balatonfüreden, előtte meglátogatták Lauxot a szívkórházban.

Együtt voltunk mindannyian a réges-régi Omegából, sajnos Somló már nem lehetett velünk. De ott volt a szobában Laux Blöró, Kóbor Mecky, Kovacsics Öcsi, Varsányi Gergely és én. Blöró már nagyon rossz állapotban volt, de amikor meglátott minket, újra a hatvanas években, a fiatalkorunkban érezte magát. Megrázó pillanat volt ez, aztán mindannyian adtunk neki egy puszit.

Hozzátette: az esti Omega-koncerten úgy érezte, mintha átszúrták volna egy késsel, Mecky pedig a koncert után belekapaszkodott, ami nem nagyon történt meg korábban.(24.hu)

Az ős-Locomotiv GT A 70-es évek elején Barta Tamás (balra), Presser Gábor, Somló Tamás és Laux József neve fémjelezte a legendás együttest

„Fantasztikusan játszott, de tudtam, hogy csak Kaliforniában ezer hasonlóan tehetséges srác vár az áttörésre" – emlékezett Presser Gábor. Fájó, hogy igaza lett, annál is inkább, mert Barta megkapta a sorstól a lehetőséget. Stúdiózenészként a Beach Boysnak is besegített, aztán olyat hívtak helyette, akinek a zenésznyelv is a kisujjában volt. Valamiből meg kellett élnie, és meglovagolt egy sajátos Los Angeles-i munkaerő-piaci jelenséget. A hetvenes években számtalan magyar emigráns – köztük sok körözött személy – helyezkedett el a papír-írószer kis- és nagykereskedelemben. Barta is egy ilyen cégnél kapott munkát.

Ott ismerkedett meg Fekete Barnával, akivel néhány év múlva saját céget alapítottak, és a tragédiához vezető út ezen a ponton szétszakad. Tény, hogy 1982. február 16-án Barta Tamást (†33) holtan találták a lakásában. Két pisztolygolyó fúródott a mellkasába. Fekete szerint mellékesen kokainnal kereskedett, és túl sok pénzzel tartozott, ezért kivégezték. A papírmaffia köreiből később két verzió szivárgott ki. Az első szerint kilépésekor Barta lemásolta az ügyfélkör adatbázisát, ezért megölették.

Az ős-Locomotiv GT A 70-es évek elején Barta Tamás (balra), Presser Gábor, Somló Tamás és Laux József neve fémjelezte a legendás együttest

Ezt sokan ma is abszurdnak tartják, mert a kaliforniai papírüzletben sosem volt akkora pénz, hogy bárkit is eltegyenek láb alól. Ez a verzió állítólag azért született, hogy homályossá tegye a másodikat, amely szerint Barta elkísért egy „priuszos papírost" egy alvilági tárgyalásra, ahol a férfi begorombult, és amikor tárgyalópartnerük testőre tüzelt, Markó a földre vetette magát, Barta viszont rosszkor volt rossz helyen, majd a holttestét a lakására vitték.

A kokainos leszámolásos sztori is gyanúsan ennek a verziónak ágyazott meg, de talán az a legárulkodóbb, hogy két halotti bizonyítvány készült. Akkoriban nem volt szokatlan az a fajta korrupció, amikor egy leszámolás (paraszt) áldozatát öngyilkossá nyilvánították. Ebben állítólag a biztosítótársaságok is segédkeztek. Barta életbiztosítását sem fizették ki, pedig kétszer is szíven lőtte magát.

Amikor 1971-ben a Hungáriából átigazolt az LGT-be, a szakma őt tartotta a legjobb magyar gitárosnak. Irigykedve tekintett „amerikai kollégáira", de arra is tett utalásokat, hogy szívesen élne Kaliforniában. Édesapja halála után csak a zene tartotta itthon, és amikor a Loksi '74ben turnézott az USA-ban, Barta az ígéret földjén maradt.

Húrmester Emigrálása előtt a szakma is Bartát tartotta a legjobb magyar gitárosnak

„Fantasztikusan játszott, de tudtam, hogy csak Kaliforniában ezer hasonlóan tehetséges srác vár az áttörésre" – emlékezett Presser Gábor. Fájó, hogy igaza lett, annál is inkább, mert Barta megkapta a sorstól a lehetőséget. Stúdiózenészként a Beach Boysnak is besegített, aztán olyat hívtak helyette, akinek a zenésznyelv is a kisujjában volt. Valamiből meg kellett élnie, és meglovagolt egy sajátos Los Angeles-i munkaerő-piaci jelenséget. A hetvenes években számtalan magyar emigráns – köztük sok körözött személy – helyezkedett el a papír-írószer kis- és nagykereskedelemben. Barta is egy ilyen cégnél kapott munkát.(forrás: Blikk)

Mintegy 30-40 Quaestor-károsult demonstrált a Fővárosi Törvényszék épülete előtt a Quaestor-csoport volt vezére, Tarsoly Csaba és tíz társa kedden kezdődött büntetőperének kezdetén.

A vádlottak többsége nem kapta meg a vádirathoz csatolt több mint kétmillió oldalnyi dokumentumot, a bíróság szerint azonban ez nem sérti a tisztességes eljáráshoz való jogukat.

hirdetés

Mintegy 30-40 Quaestor-károsult demonstrált a Fővárosi Törvényszék épülete előtt a Quaestor-csoport volt vezére, Tarsoly Csaba és tíz társa kedden kezdődött büntetőperének kezdetén. Ők elsősorban a pénzüket követelték, Polt Péter legfőbb ügyész felelősségét hangoztatták, de volt, aki „Matolcsy-rokonnak" vallotta magát, és ezen a címen követelt kártalanítást.
A Fővárosi Főügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalással és sikkasztással
ádolta meg Tarsolyt s társait. Ezek együttes elkövetési értéke meghaladja a 77 milliárd forintot. A károsultak száma pedig a 30 ezret. (Ezen felül még négy Quaestor-ügyben folyik nyomozás - egyebek mellett pénzmosás gyanújával -, további négyben pedig már megszüntették az eljárást.)

Koncz György / Népszabadság

A törvényszék 232 károsultat értesített név szerint a per kezdetéről. A törvényszék előtt demonstrálóknak azonban ez sem tetszett: tiltakoznak, hogy a feljelentéseik ellenére az ügyészség csak az 50 millió feletti kárt szenvedetteket emelte név szerint a vádba és csak 20 milliárd forint kár értékben, valamint az ellen, hogy 12 ezer károsult egyetlen fillért sem kapott.
A károsultak egy része Quaestor-gate egyen pólóban foglalt helyet a tárgyalóteremben. Volt, aki még a folyosón megkérdezte a bíróság munkatársaitól, hogy

belefér-e a tárgyalótermi etikettbe, ha leköpi Tarsoly Csabát,

mert neki az a szándéka. Végül Tarsoly néhány becsmérlő bekiabálással megúszta a napot.

Koncz György / Népszabadság

A Quaestor-károsultak csalódottsága azonban szünetről szünetre nőtt. Még a rutinos bíróságra járók számára is meglehetősen vontatottan indult a per. A bíró háromnegyed órán keresztül magyarázta, hogy mi történt az április 1-jei vádemelés óta.
Volt mit megmagyaráznia. Emlékezetes, hogy az eljárás megszüntetésével fenyegető példátlan nyíltszíni vita alakult ki a Fővárosi Főügyészség és a törvényszék között arról, hogy a vádirat megfelelt-e a törvény előírásainak, vagy sem. A bíróság hiányosnak találta és hiánypótlásra szólította fel a főügyészséget. Ibolya Tibor főügyész előbb nemet mondott, mondván: ugyanolyan rendszerben nyújtották be egy másik bírónak a Buda-Cash-ügy vádiratát, mint a Quaestorét. Ha abban az ügyben törvényes és megfelelő volt az eljárásuk, akkor ebben is, márpedig a Buda-Cash-ügy bírája kifogás nélkül átvette az iratokat. Aztán Ibolya mégis meghajolt a törvényszék akarata előtt és az 1648 oldalas várirat után küldött még vagy 1000 oldal kiegészítést és némi útmutatót, hogy mit hol talál meg az iratok között a tisztelt bíróság.
Így elvileg már minden akadály elhárult a per megkezdése elől. Legalábbis a vádhatóság és a törvényszék szerint. Több védő is jelezte ugyanakkor, hogy nem kapta meg az ügyészség által beterjesztett 2,5 millió oldalnyi bizonyítékot. Papp Gábor, Tarsoly védője szerint addig nem szabadna megkezdeni a pert, amíg minden érintett nem kapott meg minden anyagot és nem olvasták el azokat. Márpedig azt még a szakértők is elismerték, hogy ilyen mennyiségű PDF fájlokba mentett dokumentum megnyitása és elolvasása több hónapot vehet igénybe. Nem beszélve arról, hogy az elektronikus formában átadott anyagok megnyitása, kezelése az egyszerű felhasználókénál lényegesen magasabb informatikai tudást igényel.

Teknős Miklós / Népszabadság

A bíró szerint három napon belül mindenki megkaphatta és megkaphatja a jövőben is az iratokat, aki átad a bíróságnak egy megfelelő kapacitású adathordozót. Nem áll módjában ugyanis a törvényszéknek megelőlegezni minden vádlott számára egy-egy (összesen 11 vádlottja van az ügynek) winchestert. Egyebekben pedig a bíróság a csütörtöki tárgyalási napra épp azért idézett be igazságügyi informatikus szakértőket, hogy segítsenek a felmerülő technikai problémákat megoldani. Ezzel azonban nem sikerült eloszlatni a vádlottak és védőik aggályait.
Tarsoly Csaba, aki előzetesben van és egyelőre marad is, és akit a tárgyaláson zavart a közönség, a sajtó, és minden, ami akadályozta a koncentrációban, sérelmezte, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben, ahol fogva tartják, nem fér hozzá olyan számítógéphez, amelyen felkészülhetett volna a védelmére. Leszögezte, hogy

ő még a börtönből is azon dolgozott, hogy növelje a cégcsoport vagyonát és, hogy minden befektető visszakaphassa a pénzét.

Sorolni kezdte azokat a győri futballistákat, akiknek a külföldi eladása után a klubot még eurószázezrek illetnék meg - de a bíró leállította: az a felszámoló dolga, vele közölje az efféle információkat.

Teknős Miklós / Népszabadság

Mindezek után kezdődhetett meg csak a vádirat ismertetése, ami a gyakorlatban az 1548 oldalas dokumentum felolvasását jelentette. Még jó, hogy a vádirat temérdek táblázatot is tartalmaz, így a hőségriadóra tekintettel délután háromig tartó tárgyalási napon az ügyésznek sikerült eljutnia a 418. oldalig.
Vádbeszédében az ügyész felsorolta a Quaestor-csoporthoz tartozó összes vállalkozást, melyek között volt olyan, amelyet a vádhatóság szerint bizonyíthatóan a befektető pénzének bűnszervezetben történő ellopására alapítottak. Tarsoly Csaba, akinek valamennyi cég működésére közvetlen befolyása volt. Az ügyész úgy fogalmazott: Tarsoly Csaba az általa létrehozott és irányított bűnszervezet határozott fellépésű, ellentmondást nem tűrő vezetője volt, aki a cégcsoport valamennyi cégének vagyonát saját vagyonának tartotta és a legnagyobb természetességgel akként is kezelte.

Teknős Miklós / Népszabadság

Már 1997-ben létrehozták azt a technikai számlát, amelynek kulcsszerepe volt a befektetők pénzének eltüntetésében. Majd kiépült az a bróker és egy másik, álbróker hálózat, amely részben a pénzek eredetének eltüntetését szolgálta, részben pedig felügyeleti ellenőrzések kijátszásában kapott kulcsszerepet. És ekként abban is, hogy egy évtizeden át nem derült fény arra, hogy a látszólag sikeres cégcsoport valójában lyukat töm lyukkal.

Pártpárbajok

Még javában magyarázta a bíró, hogy miért nem akadálya a tárgyalás megkezdésének az, hogy több vádlott még nem is látta a terhére rótt bűncselekmények bizonyítékait, amikor Tuzson Bencze kormányzati kommunikációért felelős államtitkár bejelentette: rekordgyorsasággal halad előre az igazságszolgáltatás a brókerbotrányban. Emlékeztetett rá, hogy a baloldali kormányok lazították fel annyira a pénzügyi szektor ellenőrzését, ami lehetővé tette, hogy csaló brókerek éveken keresztül becsaphassák ügyfeleiket. E csalásokat a polgári kormány leleplezte le, illetve ez a kabinet tett rendet a pénzügyi és brókerpiacon.
A Demokratikus Koalíció erre reagálva megjegyezte: nem az ügy igazi felelőse ülnek a vádlottak padján. Varjú László budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a botrány nem történhetett volna meg Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Matolcsy György jegybankelnök közreműködése nélkül. A Quaestort vezető Tarsoly Csaba nem tudott volna százmilliárdokat elcsalni, ha ezt nem nézi el neki a felügyeletet ellátó MNB. Kevesebb károsult pénze veszett volna el, ha Szijjártó Péter minisztériuma nem veszi ki az utolsó pillanatban a saját befektetéseit - tette hozzá. Szijjártó ezt később cáfolta.
„Kövessék a pénz útját!" – javasolta Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese, aki szerint megkerülhetetlen a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) mint felügyeleti szervnek felelőssége az ügyben. Mint mondta: a kártalanításhoz az MNB-nek van pénze, csak akarata nincs ehhez, így ezt ki kell kényszeríteni. Az MNB politikai hazugságkampánynak minősítette az őt ért bírálatokat és emlékeztetett, hogy az MNB tárta fel a Quaestor-ügyet. A Jobbik a Fideszt és az MSZP-t egyaránt felelősnek tartja a kialakult helyzetért.(forrás: NOL)

Legyen tánc! Nem fogja elhinni, mit csinált megint Bush FB, 2016. július 13., szerda 08:05

Laura Bush, George W. Bush, Michelle Obama és Barack Obama a dallasi rendőrgyilkosságok áldozatainak emlékére rendezett szertartáson 2016. július 12-én, kedden

Fotó: MANDEL NGAN / Europress/AFP

A dallasi rendőrök emlékére rendezett szertartáson állt neki táncolni George W. Bush. Obama ugyanitt lelket lehelt a nemzetbe.

Az Egyesült Államok korábbi elnöke is elment feleségével, Laura Bush-sal a dallasi rendőrgyilkosságok áldozatainak emlékére rendezett szertartásra. Amikor a kórus elkezdte énekelni a Köztársaság csatahimnusza nevezetű dalt – amit Glory, glory, halleluja-ként talán többen ismernek – Bush megfeledkezett magáról és a helyzethez nem illő táncot kezdett lejteni – írja a The Hill.
Természetesen a mellette álló Obama házaspár furcsán nézett rá, előbb Michelle, majd Barack Obama amerikai elnök is kvázi kiröhögte Bush-t. Utóbbi végül észrevette magát és leállt a tánccal, amit itt meg is nézhet:

Azért korrekt beszédet mondott

Barack Obama előtt rövid, ékesszóló beszédet mondott George W. Bush volt elnök is, aki a családjával Dallas egyik elegáns elővárosában él. Személyes emlékeket is felidézve, láthatóan megrendülten beszélt, s mindenkit arra szólított, hogy legyenek egységesek a reményben. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy az amerikaiakat ismét szoros szálak fűzzék egymáshoz, elég emlékezniük arra, hogy kik is ők.

„Minket soha nem a vérségi kapcsolatok vagy a kulturális háttér kötött össze, hanem a szellemiség, a közös ideálok iránti elkötelezettség”

– hangoztatta Obama elődje.

Na de miket mondott Obama elnök?

Az Egyesült Államok nem olyan megosztott, mint látszik – jelentette ki az MTI szerint Barack Obama amerikai elnök negyvenperces, nagyhatású beszédben a texasi Dallasban a múlt héten meggyilkolt öt rendőr emlékére rendezett szertartáson, ahol arra biztatta honfitársait, hogy ne adják át magukat a kétségbeesésnek, amely a dallasi tragédia után erőt vett az országon.

„Azért vagyok itt, hogy tanúsítsam, Amerika nem olyan megosztott, mint látszik, tudom, mert ismerem Amerikát, tudom, milyen hosszú utat tettünk meg, s tudom, most is túljutunk a nehézségeken”

– fogalmazott Obama. Az elnök beszédét az Egyesült Államok egész lakossága feszülten várta, hiszen az országot tömegtüntetések és faji feszültségek tartják izgalomban. Obama arra biztatta honfitársait, hogy ne adják át magukat a kétségbeesésnek, és utasítsák el a reményvesztettséget, amely az elmúlt hét tragédiái után erőt vett az országon.

„Mindannyian sebzettek és dühösek vagyunk, demokráciánk legsúlyosabb hiányosságai buktak hirtelen a felszínre, s talán még tovább súlyosbodnak”

– fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta, hogy az ország megosztottsága nem újkeletű, voltak rosszabb pillanatok is, még a közelmúltban is. „Ezt az erőszakot látva azon tűnődünk, vajon a faji megosztottságot Amerikában át lehet-e valaha is hidalni, azon tűnődünk, vajon képes lesz-e valaha is megérteni egymás élettapasztalatait az az afroamerikai közösség – amely úgy érzi, hogy a rendőrség tisztességtelenül bánik vele – és az a rendőri közösség, amely úgy érzi, hogy tisztességtelenül, rosszindulattal bánnak vele csakis azért, mert végzi a munkáját?” – tette fel a kérdést Obama.
Leszögezte: soha nem sikerül megtörni ezt a veszélyes spirált, ha nem tudnak nyíltan és tisztelettel beszélni egymással azok, akik egymástól eltérően néznek ki, vagy egymástól eltérően gondolkodnak. Hangsúlyozta, hogy a rendőrök elsöprő többsége a hihetetlenül nehéz és veszélyes munkát korrekten és profi módon végzi, s ezért tiszteletet érdemel. Ugyanakkor szólt arról is, hogy amerikai állampolgárok évszázadokon keresztül szenvedtek faji megkülönböztetéstől, rabszolgaságtól és szegregációtól szenvedtek, s mindez pusztán a szegregációt tiltó törvényektől még nem tűnt el.
Obama röviden elemezte a jelenlegi válság lehetséges okait is: beszélt arról, hogy nem fordítottak elég gondot és pénzt az iskolákra, hogy hagyták a szegénység térhódítását, azt, hogy egész negyedekben nincs megfelelő munkalehetőség, hogy az állam nem finanszíroz kábítószer-megelőzési és mentális betegségek kezelésére irányuló speciális programokat, vagy hogy túl sok a forgalomban lévő fegyver, amelyhez tinédzserek is könnyedén hozzájuthatnak.(mno)

Sajnálják a Balaton Soundon feltehetően begináztatott lányok, hogy könnyűvérűeknek nézik őket

Nagyon bántja a Balaton Soundon feltehetően begináztatott lányokat, hogy könnyűvérűeknek nézik őket; nem szexelni, hanem a buli kedvéért mentek a DVBBS öltözőjébe. Maguk sem értik, miért voltak ilyen óvatlanok. Előbb-utóbb ki kell derülnie, mi történt, mert a backstage be van kamerázva.

Nagyon bántja a Balaton Soundon ájultan talált lányokat, ami történt velük, és hogy sokan könnyűvérű cafkáknak hiszik őket. Jó lecke volt ez mindannyiuknak - tudatta a Borssal egy közvetítő, akin keresztül az esetről először hírt adó lap megszólaltatta az egyik érintettet.
Mint a közvetítőn keresztül elmondták, maguk sem értik, miért ittak a gyanús italból, amikor százszor hallották már, hogyan vigyázzanak a testi épségükre egy bulin.
Állítják: nem szexelni mentek az öltözőbe - közvetítőjük is azt bizonygatta, ők nem olyan rajongólányok, akik ezért fogadják el a sztárok közeledését.  Ők autogramot és közös fotót akartak, jó bulinak számított nekik az egész. Tettükre az egyetlen magyarázat, hogy többen voltak, így biztonságban érezték magukat.
A kanadai DVBBS tagjai végig kedvesek voltak velük, de aztán beleittak valamibe, és jött a filmszakadás.
Közben a szerdai Blikk arról ír, hogy videónak is kell lennie a történtekről, a backstage ugyanis mindenhol be volt kamerázva.
Mint arról beszámoltunk, ájult lányokat találtak a szombat esti koncert után a DVBBS öltözőjében: előbb kettő, majd hat lányról szóltak a hírek. A fellépők rajtaütésszerű gyorsasággal Budapestre hajtottak, és már repülőre ültek volna, amikor a magyar rendőrség  megállította őket és kérdéseket tett fel nekik a történtekkel kapcsolatban. A beszélgetés után továbbengedték őket, később a fellépők közleményben biztosítottak mindenkit, hogy együttműködnek a hatósággal. Annyi biztos, hogy nemi erőszak nem történt. Az Index értesülései szerint a lányok bódító szertől, feltehetően ginától dőlhettek ki. A portálnak szemtanúk állítják, hogy a lányokat úgy hajtotta fel a közönségben a zenekarnak egy magyar nő és egy külföldi férfi.
Kedd este a Tényeknek nyilatkozott az egyik érintett édesanyja, Bényi Ildikó műsorvezető, aki feljelentést is tett az ügyben.

Röhej, de ma is a diktatúra módszereivel védik az erőszaktevő Kiss Lászlót

2016-07-10 14:35:28

Varga László

A levéltárakban történő kutatások szabályai maradandónak bizonyultak, egészen idén április 5-ig, amikor egy újságcikk nyomán kiderült, országunk egyik szimbolikus alakja, Kiss László mesteredző Lantos László és Várszegi Lajos társaságában „partiba vágta” (ma már tudjuk) az akkor 41 kilós, éppen 18 éves Takáts Zsuzsannát.

  rendszerváltáskor történészből a kutatás „szabadságharcosaként” lettem levéltáros. A pályázatot még a Fővárosi Tanács írta ki, de már az önkormányzat közgyűlése döntött. Leendő munkatársaimnak programomat ismertetve azzal a mondattal kezdtem, hogy „mától Budapest Főváros Levéltárában a kutatás szabad”.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Ez persze nem volt ilyen egyszerű, az egyik kolléga rögvest figyelmeztetett is, a levéltárosok kezét jogszabályok kötik. Így tehát a Nyilvánosság Klubbal karöltve az Alkotmánybíróságnál támadtam meg ezeket a „jogszabályokat”. Annak határozata messzemenően igazolta beadványunkat: „Mindannyiszor, amikor a történelem során az állam a tudomány szabadságát politikai, ideológiai, ­vallási vagy egyéb korlátozásnak vetette alá, az az egész társadalom fejlődésének béklyójává vált. Történelmi tapasztalaton nyugvó igazság, hogy a tudomány szabadsága a haladás alapvető biztosítéka, és az az egyéni autonómiával is szorosan összefügg. A tudományos tételek, megállapítások és igazságok szabad keresése, továbbá a tudományos eszmék és nézetek szabad áramlása így az egész társadalom, az emberiség fejlődésének alapfeltétele és  az individuum szabad kibontakozásának is egyik biztosítéka.”

Beadványunk legfőbb célpontja a Levéltárak Ügyviteli Szabályzata volt, konkrétan egy miniszteri utasítás melléklete, ami a kutatások korlátozásánál széles mérlegelési jogkörrel ruházta fel a levéltárakat, azok igazgatóit. Alapjogról lévén szó, ezt mi összeegyeztethetetlennek véltük a jogállamisággal. Az Alkotmánybíróság helyt adott beadványunknak, és megsemmisítette a LÜSZ vonatkozó passzusait.
A kormánynak egy éve volt arra, hogy immáron demokratikus levéltári törvényt fogadtasson el a parlamenttel. Ennek elősegítésére az MTA egy „ad hoc bizottságot” hozott létre azzal a feladattal, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a levéltári kutatás szabályozásáról, aminek a fenti előzmények után több jeles történész és levéltáros társaságában magam is tagja lettem.
Az alkotmánybírósági határozat alapján éppen az volt a kiindulási pontunk, hogy a levéltárak vezetőit meg kell fosztani korábbi mérlegelési jogkörüktől. A törvénynek kell – vallottuk – az összes, a kutatást korlátózó lehetőséget megfogalmaznia. A kormány hivatalnokai szorgosan jegyzetelték állásfoglalásunkat, jogi formába öntve változtatás nélkül beemelték a nem sokkal később elfogadott törvényjavaslatba.

A levéltárakban történő kutatások szabályai maradandónak bizonyultak, egészen idén április 5-ig,

hirdetés

amikor egy újságcikk nyomán kiderült, országunk egyik szimbolikus alakja, Kiss László mesteredző Lantos László és Várszegi Lajos társaságában „partiba vágta” (ma már tudjuk) az akkor 41 kilós, éppen 18 éves Takáts Zsuzsannát.
A bő fél évszázaddal ezelőtti bűncselekmény mai visszhangjának hatására beindult a hatóság, nem az államvédelmi (ÁVH), hol van az már, hanem a NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság). Közlemény tudatta, hogy az elnök a konkrét 1961-es bírósági ítéletet további intézkedéséig „zárolta”.
Az elnök úr (a jog fura ura) szerint „Tekintettel az eset jogi megítélésének összetettségére, ­illetve a bűncselekmény áldozatának jogaira, valamint más érintettek személyes adatainak védelmére  az esetleges további jogsérelem megakadályozása érdekében a NAIH elnöke az ítélet zárolását ­rendelte el.”

Az áldozatot ekkor még halottnak vélték, senki nem tartotta tiszteletben jogait, a hivatal a legkevésbé:

„A zárolást olyan módon kell végrehajtaniuk az adatkezelőknek, hogy a NAIH ideiglenes biztosítási intézkedést visszavonó, illetve az ügy érdemében hozott döntéséig az adatkezelők az ítéletet nem használhatják fel a tevékenységük során, harmadik személyek számára nem biztosíthatnak hozzáférést, továbbá harmadik személy arról másolatot nem készíthet.”
Vagyis nemcsak az áldozat, hanem Százhalombatta vezetői, polgárai sem ismerhették meg azt a bírósági ítéletet, amely saját szabályaik szerint a díszpolgári cím visszavonására kötelezte őket. „Zárolt iratokkal” esélyük sincs a józan értékelésre, döntésre. Nyilvános tárgyaláson hangzott el az ítélet, arról – a lényegéről – a korabeli sajtó, az elítélteket név szerint megemlítve, beszámolt. Tehát nyilvános adat, vagy legalábbis az elnök úrnak a vizsgálat elrendelésének első lépéseként bizonyítania kellene, hogy a korabeli tudósítások jogot sértve ­jelentek meg.

hirdetés

Ezt nem állította, nehezen is tehette volna, így

maradt az elefánt ámokfutása:

hivatala van, (némi) hatalma, él is (vissza) vele. A hatályos törvény szerint ugyanis „A Hatóság adatvédelmi hatósági eljárást indít, ha a bejelentésen alapuló vizsgálat alapján vagy egyébként valószínűsíthető a személyes adatok jogellenes kezelése, és a jogellenes adatkezelés a) személyek széles körét érinti, vagy c) nagy érdeksérelmet vagy kárveszélyt idézhet elő.”
Későbbi megfellebbezhetetlen határozatában  a hivatal a c) pontra hivatkozott. Nyilván nem ­arra gondolt, hogy az igazság feltárása nélkül a város nagy érdeksérelmet, kárveszélyt szenvedhet el, díszpolgára, alpolgármestere, uszodájának név­adója méltatlan ezekre a megtisztelő címekre.

Ugyanakkor a „zárolás” a törvény szerint nem ­óvintézkedés, nem megelőzés, hanem szankció:

„Az adatvédelmi hatósági eljárásban hozott határozatában a Hatóság… elrendelheti a jogellenesen kezelt vagy feldolgozott személyes adatok zárolását, törlését vagy megsemmisítését.” Nem a vizsgálatot bejelentő közleményben, hanem az azt lezáró határozatában. Még ez sem vonatkozhat levél­tári iratokra. Vagyis a hatóság már vizsgálatának bejelentésekor is megsértette a rá vonatkozó törvényt. Vannak persze védendő személyes adatok, de a kikészített ecetes víz nem tartozik ezek közé. Már követni sem tudom, hogy a „zárolás” elrendelése után hány sajtóorgánum hivatkozott az egykor nyilvános ítéletre, vagyis a tiltás hamvába holt.
Levéltári iratok „zárolása” a diktatúra módszere. Ezt legutóbb 1990(!) elején tették az állambiztonsági iratokkal. A hatóság e hagyományokat követve tehát eleve prejudikált, meghozta „ítéletét”. A templom egerét, egy közgyűjteményt büntetett hárommillió forintra, amit az képtelen „kitermelni”.
A kutató újságíró még azt is felpanaszolta, hogy kapott teljesen kifehérített (kitörölt) oldalt, amelyen csak valami szám (pagina) maradt. Vagyis a levéltár szigorúan tartotta magát a törvény által megszabott korlátozásokhoz.(forrás:NOL)

Azért az elég abszurd, hogy a hatóság nem az áldozatot, hanem a tetteseket védi,

jellemző a határozat szellemiségére, hogy – szerinte – kizárólag a három tettes (megbízottjuk) jogosult az inkriminált iratokat kutatni, ezt a jogot viszont éppen az áldozattól tagadja meg.
A hatóság bajba került, amikor ő, Takáts Zsuzsanna szólalt meg, kénytelen volt elismerni, ehhez ­joga volt, de az 55 évvel ezelőtti vizsgálatban részt vevő rendőrtiszt megszólalását, aki szerint nagyon is korrekt eljárás folyt, kifogásolhatónak vélte, feltételezte, de legalább nem büntette több millió forintra. A levéltári törvényre hivatkozva a hatóság „súlyosító körülményként értékelte, hogy a levéltár nem rendelkezik megfelelő eljárási szabályokkal”, csakhogy a törvény erre (ahogy más levéltárat sem) nem kötelezi.
A hatóság azért marasztalta el a levéltárat, mert a kutató eleve ismerte a tettesek nevét, a határozat viszont elegánsan átsiklik azon a közismert tényen, hogy ezt jogszerűen tudhatta, hiszen – mint említettem – a tettesek neve és büntetésük mértéke a korabeli sajtóban megjelent. A levéltár viszont nem foglalkozhat azzal, hogy a kutató már eleve birtokában van-e egyes vagy akár az összes anonimizált (törölt) adatnak.

A levéltár a törvényben foglaltakon túl semmilyen kutatást nem korlátozhat, annak rendelkezéseit nem tágíthatja, szigoríthatja, nem mérlegelhet, hiába kéri pont ezt számon a hatóság.

Az viszont, hogy a kutató a megismert adatokból mit hoz nyilvánosságra, már az utóbbi felelőssége. ­Persze ezzel a hatóság is tisztában van, nem véletlenül hívta fel a sajtót, hogy tartózkodjanak ezeknek a személyes adatoknak a további közlésétől. Hasztalan, a média a levéltártól függetlenül még hetekig közölt újabb és újabb részleteket a megdöbbentő bűncselekményről. A sajtó azonban nem kisegér, hanem hatalom, jobb nem újat húzni ­vele, marad a vétlen levéltár, amelyet a bírság egyenesen csődbe visz.

A határozat nemcsak törvényellenes, hanem közröhejes.

A hatóság logikája szerint az újságíró beülhet egy nyilvános bírósági tárgyalásra, meghallgathatja az ítéletet, részletesen tudósíthat, de ugyanezt nem teheti meg egy fél évszázaddal korábbi bűnesetnél. Le sem írhatná Portik Tamás nevét!
Ha a hatóság célja valóban a jogszerűség helyreállítása lenne, akkor verdiktjét kimondva megelégedett volna egy jelképes összeggel. Nem ez vezérelte, hanem a bosszú. Bosszú azért, hogy szándéka ellenére képtelen volt megrendszabályozni a sajtót.

Zajlott már számos per (túl sok is) kutatók ellen, de még soha senkinek nem jutott eszébe ezekbe az iratokat őrző levéltárakat bevonni.

Kizárólag a kutató felelőssége képezte e jogviták tárgyát. Amikor még az a bizonyos másik hatóság, az államvédelmi volt az úr, akkor is gyakran előfordult, hogy nem a nagyon is megszűrt kutatót, hanem  a levéltárost, a levéltárat vonták a publikáció miatt felelősségre. Ennek vetett véget az alkotmánybírósági határozat, majd nyomában a levéltári törvény. Ennek mindörökre vége, visszatér a rejtélyes félelem, csak baj ne legyen, mert akkor jön és lesújt a hatóság.
Holott eddig sem volt kiegyensúlyozott a helyzet. Azon kevesek közé tartozom, akik bíróság elé vitték kutatási kérelmük megtagadását, soronkívüliséggel, két év után megnyertem, de csak azért ilyen gyorsan, mert a beperelt levéltár lemondott arról, hogy újabb bírósági eljárás során igazoljam kutatói státuszomat. Ezt peren kívül is elismerte. Szankció viszont nem sújtotta.
A szerző történész, Budapest Főváros  Levéltára volt főigazgatója

Martinkó Károly, az úszókat egykor kihallgató rendőrtiszt, aki később újságíró lett, a lapnak azt mondta

Nem lesz könnyű dolga Kiss Lászlónak, az úszók volt szövetségi kapitányának, ha az 1961-es nemi erőszak ügyében új eljárást szeretne indítani – mondta az elítélt úszókat annak idején kihallgató rendőr a Népszabadságnak.

Kiss László néhány hete azt mondta, már kikérte a per aktáit, egy másik jogi eljárás keretében szeretné bizonyítani, hogy koncepciós szempontok alapján született meg 1961-ben és 1962-ben az elsőfokú és a jogerős ítélet – idézte fel a Népszabadság. (A lap egy másik cikkben azt írta, Kiss ügyvédje a hétvégén már meg is kapta az iratokat.)
Martinkó Károly, az úszókat egykor kihallgató rendőrtiszt, aki később újságíró lett, a lapnak azt mondta, Kissnek nem lesz könnyű dolga. Martinkó szerint a védelem azt állította, hogy a rendőrségen befolyásolták a tanúkat, köztük azt a karbantartó kőművest is, akinek vallomása perdöntő lehetett volna Kiss egyik tettestársa, Lantos László szerepének tisztázásában.
A volt rendőrtiszt azt állítja, semmiféle pressziót nem gyakoroltak, sőt, kollégái figyelmét felhívta arra, hogy válogatott sportolókról van szó, különösen lelkiismeretesen kell a kihallgatást elvégezni. Lantos a bírósági szembesítésen azt mondta, érzése szerint megfé­lemlítették a kőművest, hogy ellene valljon. A karbantartó könnyeivel küszködve mondta, „eddig sajnáltalak, Lantos, de aki ilyen valótlanságot tud mondani rólam, azt nem sajnálom”. Lantos azt felelte, nincs rászorulva a tanú sajnálatára.
Kiss László – aki 3 év két hónap börtönbüntetést kapott, de végül húsz hónap után szabadult – Takáts Zsuzsanna, az egykori áldozat RTL Klubnak adott nyilatkozatát követően azt mondta, örül neki, hogy a nő él, „akkor legalább valami esély van rá, hogy megoldódik a dolog”.
Lantos László, aki az erőszak után hosszú időn át sikeres sportújságíró volt, azt nyilatkozta, örülne, ha Takáts Zsuzsanna elmondaná a teljes igazságot, mert „így végre kiderülne, hogy bennünket, hármunkat ártatlanul ítéltek el. Kiss Lacit egy becsületes, sikeres élet után két nap alatt keresztre feszítették, mint Jézus Krisztust.”(hvg)

Ellehetetlenülhet a múlt megismerése, ha egy levéltárat megbüntetnek azért, mert iratokkal szolgált a Kiss László-ügyben

  június 25., szombat 12:11

Teljesen példátlan módon hárommillió forintos pénzbírságot szabott ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) Budapest Főváros Levéltárára, amiért az intézet Kiss László nemi erőszak miatt, 1961-ben indult bírósági ügyéről adatokat szolgáltatott ki egy újságírónak.
Az ezekből az iratokból írt cikk után pattant ki az úszóválogatott szövetségi kapitánya körüli botrány, amely végül Kiss lemondásához vezetett.

A döntés jogerős, a levéltár főigazgatója pedig azt sem tudja, hogyan fizeti ki az intézmény az összeget. Ilyen célú előirányzat a költségvetésükben nincs, ilyenre ugyanis nem volt példa Magyarországon.
De a 444-nek nyilatkozó Kenyeres István szerint még ennél is nagyobb probléma, hogy egy ilyen, egyébként véleménye szerint alaptalanul kiszabott büntetés precedensértékű lehet: az ország levéltárai kétszer is meg fogják gondolni, hogy újságíróknak, kutatóknak, a múltat megismerni szándékozóknak adatokat szolgáltassanak, ez pedig a múlt megismerésének ellehetetlenődéséhez vezet.

„Nem lehet majd kutatni tulajdonképpen 1926 után semmit, így a második világháborút, a Kádár-korszakot, az 1956-os forradalmat”

- mondta Kenyeres.

A törvény ismerete

A főigazgató szerint a NAIH-nak nincs igaza, és véleménye szerint eléggé felületesen, meglehetősen szakmaiatlanul járt el a hatóság. Két körben összesen öt kérdést tettek fel a Fővárosi Levéltárnak, a helyszínre ki se szálltak.
Végül azt kifogásolták, és ezért szabtak ki büntetést, mert szerintük a levéltárnak tudnia kellett volna, hogy a kikért, egyébként anonimizált anyagok alapján az újságíró rá fog ismerni a személyekre, így Kiss Lászlóra és Várszegi Lajos úszóra.
A NAIH szerint ezért meg kellett volna tagadni az iratok kiadását.
„Ez olyan, mintha valaki bemenne a könyvtárba, hogy kikölcsönözzön egy könyvet. Kikeresi a katalógusból a könyv szerzőjét és címét, majd leadja a könyvtárosnak.

Ám a könyvtár végül azért tagadja meg a könyv kiadását, mert a kölcsönző akkor megtudná, hogy ki írta a könyvet.”

- hozott egy közelebbi példát Kenyeres, aki ezek után úgy tartja, jogosak a levéltárak aggodalmai.
„A kutatások ellehetetlenítése valóságos veszély, ugyanis csak a támogató állásfoglalással rendelkező tudományos kutatók szűk köre fog hozzáférni a 90 éven belül keletkezett iratokhoz márpedig ez a levéltárhasználók töredéke. A többség nem fog hozzáférni az eddig leginkább kutatott iratokhoz.”
A főigazgató szerint a rájuk vonatkozó levéltári törvény (1995. évi LXVI. tv.) alapján sem tilthatták volna meg az iratok kiadását, hiszen a törvény szerint erre csak két esetben van lehetőség:

• Ha a kikért adatok valamely nemzetközi kötelezettségvállalás miatt minősítettek
  
• Illetve, ha olyan köziratnak nem minősülő levéltári anyagról van szó, amely az átadó szerv szerint még nem kutatható (pl. még államtitkok)
  
• Illetve korlátozható az iratok kikérése, ha fizikai állapotuk megkívánja (megrongált, penészes, megégett stb. anyagok)
  

Márpedig ezek egyike sem állt fent Kenyeres szerint.
A hozzájuk forduló újságíró a Kiss László és Várszegi Lajos úszók ellen indult eljárás ezeroldalas iratanyagából mindössze 13 oldalt, az elsőfokú és a másodfokú ítélet szövegének néhány lapját kérte ki.
Ezt pedig a levéltár anonimizált módon, azaz a személyes adatok kitakarásával adta ki az előírások szerint. Hiszen a védelmi idő még nem járt le. Erről is rendelkezik a levéltári törvény:

„(...) a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag az érintett halálozási évét követő harminc év után válik bárki számára kutathatóvá. A védelmi idő, ha a halálozás éve nem ismert, az érintett születéstől számított kilencven év, ha pedig a születés és a halálozás időpontja sem ismert, a levéltári anyag keletkezésétől számított hatvan év.
(2) A védelmi idő lejárta előtt is kutatható az (1) bekezdésben meghatározott levéltári anyag, ha a) a kutatás - a kérelmező költségére - anonimizált másolattal is megvalósítható” (1995. évi LXVI. tv.)

Ám természetesen ez nem jelentette azt, hogy Kiss, Várszegi személyének kilétére nem lehet rájönni, hiszen - magyarázta Kenyeres - az újságíró eleve a Kiss László- és a Várszegi Lajos-ügy iratanyagát kérte ki.
Arra pedig egy levéltárnak nincs sem ráhatása, sem rálátása, hogy ki, mire tud rájönni egy általuk anonimizált, de kiadott iratanyag alapján.
Kenyeres István egyelőre tanácstalan azzal kapcsolatban, hogyan köhögi ki a levéltár a bírságot, amit ki kell fizetniük, fellebbezni nem lehet. A levéltár 550 millió forintos költségvetéssel működik, de - hiszen ilyen eddig nem fordult elő - nem irányoztak elő tartalékot büntetésekre.
Egyetlen lehetőségük van, hogy közigazgatási felülvizsgálati eljárást indítanak, de ettől még a büntetést ki kell fizetni.
Kenyeressel egyetért a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Csóti Csaba is, aki szerint „nem érvényesültek a szakmai szempontok, a hatóság a tudományos kutatás szabasdágát korlátozta a kiszabott bírsággal.”

Mire szolgált a bírság?

Kiss Lászlóról áprilisban a Privatkopo.hu és a Fullánk.com internetes portál írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.
Kiss és társai megpróbálták kissebbíteni a bűncselekmény tényét, mert valószínűleg úgy tudták, áldozatuk már nem él. Aztán a sértett előkerült, és nyilatkozott. Kiss László tettét ezután elismerte, és bocsánatot kért áldozatától.
Ezért is különös a kiszabott bírság, hiszen ha Kiss László valóban megbánást tanúsított a nemi erőszak ügyében, ahogy erről nyilvános nyilatkozatot is tett, valójában már nem Kiss László személyét védi a NAIH a bírsággal, hanem a jövőbeni, akár hasonló ügyek fényre derülésével járó kutatásokat próbálja ellehetetleníteni.(forrás:444)