Személyes történettel kezdem: kétezertizenhárom nyarán, az ötödik
(és minden valószínűség szerint legutolsó) észak-koreai utam idején egy
este a phenjani szállodánkban vacsoráztunk helyi kísérőnk (nevezzük
csak Mr. C.-nek) társaságában. Mr. C. abban az időben tanult
Magyarországon, amikor még „örök és megbonthatatlan barátság” kötötte
össze a szovjet blokk országait. Kikérte a második üveg vodkát (az elsőt
is főként ő itta meg), és a gödöllői egyetemi évek alatt felszedett
válogatott káromkodások közepette azt mondta nekem: „Nagy kópé vagy te,
Lukács, mindenfélét összeirkálsz. Most foshatsz, hogy kiengedünk-e az
országból!”
Meghűlt bennem a vér. Mr. C. újra kiitta a poharát, majd előhúzott
egy levelet. Nem olvashattam el, de megmutatta, ki írta alá. A levélben –
állítása szerint – az volt, hogy az egyik magyar szeretetszolgálat
visszaél a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vendégszeretetével, mert
segélymunkásnak álcázott újságírót csempész be oda, aki aztán csúnyákat
ír a „szeretett vezetőről”.
Megdöbbentem. Tisztában voltam, mi
történhet azokkal a külföldiekkel, akiket túszul ejt az a rendszer: jó
esetben kényszermunkatáborba kerülnek, netán egyszerűen kivégzik őket.
Csend lett, Mr. C. magába döntött egy újabb adag italt, majd
felröhögött, és azt mondta, szerencsém, hogy az ő külügyminisztériumi
asztalán landolt a feljelentés, így ha megígérem, hogy nem írok
hülyeségeket, nyugodtan hazamehetek.
Kijutottam az országból, és
talán érthető, hogy többet nem megyek oda. De azóta érdekel, milyen
ember lehet az, aki kis híján halálra ítélt a feljelentésével. Jó pár
beszélgetés és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában
(ÁBTL) elolvasott több ezer oldal után most már tudom is a választ.
Rangja: titkos megbízott
Lehel
László evangélikus lelkész a hatos kartonja szerint 1948. szeptember
tizenharmadikán született Szekszárdon, és a beszervezése idején Budapest
kilencedik kerületében, a Szamuely út 17.-ben (egy belső oldal adata
szerint 47.-ben) lakott. (Az úgynevezett hatos kartont az ügynök
beszervezésekor töltik ki két példányban.)
Az
iratot a kisegyházak elleni elhárítás tisztje (III/III-1/c alosztály),
Hevesi Károly rendőr őrnagy töltötte ki, ő adhatta a fedőnevet is:
Filozófus. A foglalkoztatás vonala rubrikába ezt írta: evangélikus
egyházi reakció tevékenységének ellenőrzése.
A Filozófus
fedőnevű ügynök egyébként már több történész kutatónál felbukkant. 2006
szeptemberében az Élet és Irodalom hetilap hasábjain jelent meg egy
cikksorozat Majsai Tamás tollából Öt évtizeden át ügynökök az
evangélikus egyház élén címmel. A „legkisebb nagy egyházi felekezet”
életében a nyolcvanas évek közepén zajló eseményeket taglalva a kutató
azt írja: „Ebben az időben szervezték be egyébként a már említett
Hafenscher Károly evangélikus lelkészt, azaz »Deák«-ot is, aki korábban
csak laza és megszakítások tarkította kapcsolatban állt a szervvel. És
ugyanennek az időszaknak a termése volt »Filozófus« is, szintén
evangélikus lelkész. És ki tudja, még hányan.”
A Luther Kiadónál
2014-ben jelent meg az evangélikus egyház állambiztonsági kapcsolatait
vizsgáló kötet Háló – Egyházvezetők (1.) címmel. A vaskos könyv 695.
oldalán, a függelékek között a következőt találjuk: hálózati
nyilvántartások, pl. 6, 6/a, 6/c, 6/d jelzésű nyilvántartási kartonok,
adatlapok, változásjelentő adatlapok. Evangélikus lelkészek
(nyolcadikként – a szerk.): „Filozófus”.
Lehel László evangélikus lelkész 6-os kartonja. A foglalkoztatás vonala: „ev. egyházi reakció”
Vizsgáljuk
meg figyelmesen ezt a hatos kartont! A hálózati személy rangja titkos
megbízott, ez magasabb az egyszerű ügynöknél, vagyis a beszervezési
ranglétra közepe. A karton kitöltésének, így valószínűleg a
beszervezésnek időpontja: 1983. április 25. Egyéni azonosítója a
nyilvántartó rendszerben H-69199.
Az adatlapokat a belső rendszabály szerint háromévente felülvizsgálják, és ha megszűnt a foglalkoztatás, leselejtezik.
Az ő kartonján nincs bejegyzés, hogy megszűnt volna a kapcsolat.
A
Belügyminisztérium (BM) belső számítógépes nyilvántartásának
bevezetésekor, a rendszerváltást alig pár hónappal megelőző időszakban
úgynevezett hálózatirendszer-kódlapot is kitöltöttek az aktív
ügynököknek, megvan az övé is. Ezek szerint 1988. XII. 21-én még a
rendszer része volt. Több kutatóval beszéltem: kicsi az esélye, hogy
valaki öt és fél évig a rendszer része maradjon úgy, hogy közben ne
csináljon semmit.
Szívesen vállalta
Megvan a statisztikai
karton is (6/c), ez részletesebb. Ebből kiderül, hogy alapfokon
franciául, középfokon pedig németül beszél, rendelkezik jogosítvánnyal,
hobbija az irodalom és a zene. Hazafias alapon szervezték be.
A BM
alapos munkát végzett, külön kartonokon tartotta nyilván, hogy ki mire
használható, és milyen képességekkel rendelkezik. Ez is megvan:
eszmei-politikai meggyőződése miatt szervezték be, a folyamat gyorsan
ment, az együttműködést szívesen vállalta. Operatív kombinációk
végrehajtására alkalmasnak találták, hivatalból és magáncélból is
mehetett nyugatra. „A szocialista rendszerrel szemben lojális, a
hálózati munkát szívesen vállalta” – írják.
Rendkívül részletes
profiljában az alábbiakat emelik ki: leleményes, kényes helyzetekben
feltalálja magát, jó megfigyelőképessége van, takarékos és titoktartó.
(Ezt az elemzést egyébként Reményi Géza ezredes, alosztályvezető
ellenjegyezte.)
A munkadossziét, amelyben a jelentéseit
tárolhatták, nem találtam meg. Hogy miért nincsenek meg a jelentések?
Erre többféle magyarázat lehetséges: az egyik az, hogy még nem került be
az ÁBTL irattárába, mely folyamatosan bővül (a hetekben érkezik be
például a köztudatba már évekkel ezelőtt bekerült tizennyolc
mágnesszalagon talált 58 ezer adat). Az is előfordulhat, hogy valaki
takarított utána. Majsai Tamás arról írt korábban, hogy többen vannak az
ügynökök közül olyanok, akiknek a munkadossziéi közül eleddig egy sem
került elő. A kutatói esélyek mégsem reménytelenek, folytatja a
történész. „Amikor Hevesi Károly rendőr főhadnagy (másik három
állambiztonsági tiszt jelenlétében) a BM III/III-1/c alosztálya 252-es
szobájában 1968. április 13-án átvett (»tartásra«) mintegy tíz
evangélikus papi ügynököt Varga József rendőr őrnagytól, a lemezszekrény
tartalmazta az éppen Genfben működő »Rudas Gábor« első számú, 230
oldalas munkadossziéját is.” Majsai cikke szerint ebbe a szerkénybe
került később mások mellett a Filozófus ügynök feltételezhető
munkaanyaga. „Ezeket soha nem archiválták. Nem azért, mintha a 6-os
kartonjaik üresek és inaktívak lettek volna, hanem mert a tartók
(korábban vagy a rendszerváltáskor) nem adták le a dossziékat
irattározásra” – zárja le a gondolatot a kutató. Mivel a jelentéseket
sokszorosították, és nem csak a munkadossziékban őrizték, a Filozófus
sem alhat nyugodtan.
Azért sem, mert bármennyire jól takarítanak
valaki után, a rengeteg kereszthivatkozást egyszerűen nem lehet
mindenhonnan kitörölni. Így van ez vele is: Lehel László nevével más
jelentésekben is találkozhatunk. Először csak azért, mert képbe került a
szolgálatoknál: a Tamás fedőnevű titkos megbízott jelentéseinek
munkadossziéjában, egy 1975 januárjában keltezett jelentésben az van
például, hogy Lehel László tanulmányi szabadságon lévő fiatal,
„politikailag érett, problémákkal. Számítani lehet rá.” 1972
februárjában készült egy beszámoló a Foltin Brunó kafarnaumi lelkésszel
folytatott beszélgetésről. Ebben azt írja az ügynök, Foltint idézve:
„szerinte Lehel László fiatal lelkész az Állami Egyházügyi Hivatal
képviselője”. Egy másik jelentésben megemlítik a finnországi evangélikus
egyház hivatalos lapjának, a Kotyimának a cikksorozatát a magyarországi
helyzetről. A cikkekben arról van szó, hogy a magyarországi evangélikus
egyház lelkészeinek egy része az Állami Egyházügyi Hivatal megbízottja,
másik része a Belügyminisztérium szolgálatában áll. Idézik Fabinyi
Tibor dékánt, aki szerint „Lehel László segédlelkészről soha nem lehet
tudni, hogy az egyházhoz tartozik-e vagy sem”.
Eredményes együttműködés
Vannak
sokkal komolyabb kijelentések is. A református egyházi reakció
területén lévő ellenséges személyek elhárítása című objektumdossziéban
van egy munkaterv 1983-ra, benne célként megjelölve a Filozófus
beszervezése február végi határidővel. Ez sikerülhetett: később már azt
írják, „a tanulmányozás alá vont személyek közül eredményes
együttműködés jött létre Mosonyi, Kertész, Vértesi, Referens, Titkár,
Somogyi, Filozófus, Takács fedőnevű tnb.-jelöltekkel”.
Egy
éves összefoglaló jelentésben az is szerepel: „operatív pozíciónkban
jelentős minőségi változás állott be azáltal, hogy hálózatunk egyik
tagját főpappá, másikat az Ökumenikus Tanács fontos vezetőjévé
választották”.
(Lehel Lászlót 1988 májusában a Magyarországi
Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárává választották.) Ugyanebben a
jelentésben arról is írnak, hogy eredményes együttműködés jött létre a
Filozófus fedőnevű titkos megbízottal. És végül találtam egy még
meglepőbb adatot: az 1982-es (!) statisztikai jelentésben benne van
feladatként: Filozófus átvétele a III/III-2/a osztálytól a III/III-1.
osztályhoz. Ezek szerint korábban beszervezhette őt az egyetemi
hallgatókat megfigyelő osztály, aztán amikor befejezte a tanulmányait,
átvehette a papokat megfigyelő csoport.
A levéltárban történt
kutakodás mellett rengeteg emberrel beszéltem a lelkész személyiségéről,
és így bukkantam rá két érdekes történetre is a rendszerváltást
közvetlenül megelőző vagy éppen azt követő időből. Akkoriban, vagyis a
nyolcvanas évek végén a hazánkban addig nem tapasztalt különös
menekülthelyzetben a protestáns egyházak is megszervezték a maguk
menekültszolgálatát, és ezt Lehel László vezette. Romániából jöttek az
erdélyi magyarok (és nem csak ők), Kelet-Németországból pedig a
szocialista országból nyugatra átszökni szándékozók, így volt munka
bőven. Az első történet Bécsből való: a legnagyobb európai protestáns
segélyszervezetek emberei a magyarországi karitatívokkal találkoztak,
hogy megbeszéljék, mire van szükségük az erdélyi menekültek
magyarországi fogadásához. Pocsék, nyálkás-esős idő volt a tárgyalás
után, a nyugati segélyszervezetek emberei ott dideregtek a
buszmegállóban, tömegközlekedési járműre várva, amikor elhajtott előttük
a segélyezett, vagyis a vidáman integető Lehel László egy Volkswagen
Golffal. Abban az időben, amikor Magyarországon még Trabantra is éveket
kellett várni. Az eset akkor cseppet sem palástolt megütközést váltott
ki a nyugatiakban, akik a taxipénzen is spóroltak.
Ez elég románosan hangzik
A
másik sztori közvetlenül a ’89-es romániai forradalom kitörése után
esett meg. A magyar protestáns egyházak segélyszervezetének semmiféle
erdélyi kapcsolata nem volt, és amikor arról tárgyaltak, hogy elkerülve a
nacionalista vádat nem csak a magyarokat kellene segélyezni, Lehel
László azt javasolta, egy teherautó induljon el a román vidékre is.
Hosszan tanakodtak, hogy hova, amikor Lehel rábökött a Miercurea-Ciuc
(Csíkszereda) feliratra Románia térképén: ez elég románosan hangzik,
küldjük oda!
Lehel László ma a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
elnök-igazgatója, és nyeregben érzi magát, nem függetlenül attól a
ténytől, hogy a szervezet jószolgálati nagyköveteként dolgozik Orbán
Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó. Különleges módszereit ma is
használja, és erre a következő történet a legjobb példa. A 2010-es
nyári árvíz idején a Duna Tv öt segélyszervezet vezetőjével reklámozta
többnapos adománygyűjtési akcióját. Végül 232 millió forint gyűlt össze,
és a teljes összeget Cselényi László akkori igazgató a Lehel László
vezette ökumenikus segélyszervezetnek adta át. Amikor az egyik nagy
karitatív szervezet rákérdezett arra, miért nem osztották szét a közös
erővel gyűjtött támogatást, meghökkentő választ kapott: szokjátok meg,
hogy mostantól ez a módi! Hogy miért adta neki Cselényi a pénzt? A Duna
Tv vezetőjének akkor járt le a mandátuma, és a Fidesz korábban sokat
támadta korrupciógyanús szerződések miatt. Cselényi mégis szabadon
távozhatott, az új polgári kormány nem indított eljárást ellene. Azóta
teljesen eltűnt a magyar közéletből.
Egyébként azóta tényleg ez a
módi: előfordult már az is, hogy Lehel László felháborodott levélben
követelt magyarázatot (!) az egyik közjogi méltóságtól, amiért az nem az
ő segélyszervezetét vonta be egy külföldi látogatáshoz szervezett
programba, és hangoztatta azt is: ők a kormány „hivatalos”
segélyszervezete, bármit is jelentsen ez. Aztán feltűnő egyezést mutat a
kormány által stratégiai partnerségre kiválasztott multicégek listája
az ökumenikus segélyszervezet stratégiai vagy gyémánt fokozatú
partnereinek lajstromával is. Csak pár név a közös halmazból: Heineken,
Tesco, Microsoft, Henkel, Siemens, Samsung stb. És akkor nem is
beszéltünk a nagy állami cégekről: Magyar Posta, MVM Csoport,
Szerencsejáték Zrt., Magyar Nemzeti Bank stb. Érdekes, hogy mindezen
vállalatok a Magyarországon működő nagy karitatív szervezetek (Katolikus
Karitász, Vöröskereszt, Máltai, Baptista és Református
Szeretetszolgálat) közül pont az ökumenikust találták érdemesnek a
stratégiai szövetségre. És akkor még nem is beszéltünk a korábban
kormányzati háttérintézményként működő Design Terminálról, amely –
mint ahogyan azt lapunkban megírtuk –
ingyen került tavaly magántulajdonba, de az állam továbbra is
százmilliókat költ rá. Bizonyára véletlen, hogy a tavaly decemberben a
Design Terminál jótékonysági árverésén begyűjtött összeget az ökumenikus
segélyszervezet javára ajánlották fel.
Bőkezű állami támogatás
Az állam
egyébként igen bőkezű a szervezettel. Átböngészve az éves jelentéseket
kiderül, hogy 2012-ben kormányzati és önkormányzati támogatásból 657
millió forint jutott nekik, egy évvel később már 707 millió, hogy aztán
2014-ben meghaladják a milliárdot (1010 millió).
Mindez akkor kap
különös mázat, ha tudjuk: az ökumenikus szervezet egy protestáns
nemzetközi ernyőszervezet, az Act Alliance büszke tagja. Lehel László
főleg a nemzetközi programok során ezt gyakran emlegeti, azt nem
említve, hogy a genfi székhelyű nemzetközi szövetség az egyik legnagyobb
„migránssimogató” szervezet Európában. Valódi kettős ügynöki feladat:
itthon minél szorosabban odadörgölőzni a migránsbarátnak cseppet sem
nevezhető kormányzathoz, a nemzetközi fronton pedig büszke tagja lenni
egy olyan szövetségnek, amelyik élen jár a bevándorlás támogatásában. A
magyar karitatív szervezet a beszámoló szerint évente több százmillió
forintot kap külföldről, két éve például 871 millió érkezett a
számlájukra, és emiatt a készülő „civil”törvény értelmében vastagon
ügynökszervezetnek számítanának; persze ha nem vették volna ki őket a
készülő törvény hatálya alól. És hogy kinek az ügynökei? Az Act Alliance
tavaly júniusban elsőnek jegyezte azt a nyilatkozatot, amelyben többek
között ez áll: felszólítják az uniós vezetőket, hogy biztonságos és
szervezett csatornákat nyissanak az Európa felé áramló migrációhoz
mindazok számára, akik nemzetközi védelemre szorulnak, humanitárius
okból, netán munkavállalás céljából vagy családegyesítési szándékkal
érkeznének a kontinensre. Arra kérték a tagállamokat, tartsák
tiszteletben az érkezők jogait, és kötelezzék magukat arra, hogy a
migránsok, a menedékkérők és azok családjai számára megfelelő ellátást
adnak.
Forrás: MNO,Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.29
