Ekkor vittek át minket a Markóba (Nagy Ignác u. bv
intézet), ott a belső udvarban térdepeltettek minket közel 1 órán át,
aki mozgott, azt megrendszabályozták gumibottal.”
“Le kellett vetkőzni meztelenre és guggolni párat, majd később
hallottam, hogy közel én voltam az az egy szerencsés, aki nem kapott
ütéseket a testére. Később, ahogy beszéltem azokkal, akiket egy időben
hoztak be velünk, mondták, hogy kisebb-nagyobb részben bántották ott
őket. Egyik srác amikor kijött onnan, elhányta magát, végighányta a
folyosót.”
Innen: http://www.euroastra.info/node/8348
Teljes cikk:
NEM ILYEN ORSZÁGBAN AKARUNK ÉLNI! - Dukán Dániel elsőfokon elítélt története: Bűne az utcán volt amikor a robotzsaruk is…
Megjelentette: johannes
Dátum: 2007 dec 13 - 21:34
Dukán Dani ügyének másod fokú tárgyalása most 2007. december 19-én
10.00 órakor lesz. Helyszín: Markó u. 27. I/75.A tárgyalás
nyilvános.Aki teheti, jöjjön el, és személyes jelenlétével fejezze ki
szolidaritását és az ügy iránti figyelmét. A borzalmas történetet
megszenvedő család kérése is ez. [0]
Budapesten 2006. szeptember 17. és október 23. között a diktatúra
sötét napjait idéző események zajlottak. A rendőrség, amely a televizió
ostrománál nem akadályozta meg a rendbontás elfajulását, a következő
napokban a történtektől távoli helyszíneken rendezett hajtóvadászatot a
politikai rendezvények állítólagos résztvevői ellen. Dukán Dani ügyének
másod fokú tárgyalása most 2007. december 19-én 10.00 órakor lesz.
Helyszín: Markó u. 27. I/75.A tárgyalás nyilvános.Aki teheti, jöjjön el,
és személyes jelenlétével fejezze ki szolidaritását és az ügy iránti
figyelmét. A borzalmas történetet megszenvedő család kérése is ez.
Nemzeti ünnepünkön lovasrohammal, kardlappal, gumilövedékkel támadt
utcai tüntetések, gyűlések résztvevőire, súlyos sérüléseket okozva. A
rendőrök különös kegyetlenséggel verték, kínozták ellenállást nem
tanusító áldozataikat, lakóházakba, szórakozóhelyekre törtek be az
üldözöttek nyomában. A gyakran tizenéves letartóztatottaknak a kínzás és
megaláztatás olyan nemeit kellett elszenvedniük, melyekre
Magyarországon nem volt példa az 1956-os forradalom vérbefojtása óta.
Sokan közülük életre szóló testi és lelki károsodást szenvedtek.
A találomra előállított, megvert és megfélemlített személyek ellen
vádat emeltek: éspedig minél brutálisabban léptek fel velük szemben az
intézkedő rendőrök, annál súlyosabb cselekedetekkel vádolták meg őket. A
gyanusítottak emberi méltóságát, valamint méltányos eljáráshoz való
jogukat ismételten megsértették a rendőrségen, a büntetésvégrehajtási
intézményekben, és egyes esetekben a bíróságon is. A koholt vádak
alapján indított perek jelenleg is tartanak.
Alulírottak kijelentjük, hogy nem tudunk, nem akarunk ilyen országban
élni. Magyarországon jelenleg nincs hadiállapot, és nem állomásoznak
földünkön megszálló csapatok. Az állam polgárai ellen viselt hadjáratra
saját, demokratikusan választott kormányunk adott felhatalmazást. A
végrehajtók és parancsnokaik a jogállam rendjének védelmére tettek
esküt.
A kormánypárti sajtó azt próbálja elhitetni a kül- és belföldi
közönséggel, hogy a rendőrök a politikai szélsőségek erőszakos fellépése
ellen védekeztek. Az áldozatok túlnyomó többsége azonban ártatlan:
gyermekeink, tanítványaink, barátaink. A velük szemben tanusított
gyalázatos bánásmódra nem mentség, hanem súlyosbító körülmény, ha a
hatóság azért járt el így, mert el akarta venni a polgárok kedvét a
politikai véleménynyilvánítástól.
Az ország erkölcsi és politikai válságba jutott. Mostani
nyilatkozatunk nem kíván állást foglalni a pártok vitájában. De
kijelentjük, hogy az ellentétek elmérgesedése elkerülhetetlen, a
kibontakozás lehetetlen mindaddig, amíg a köztársaság törvényes rendjét
helyre nem állítják. Ahol a bűnösök büntetlen maradnak, és az
ártatlanokra elmarasztaló ítélet vár, jogállamról nem beszélhetünk. Az
állam polgárainak ilyenkor nemcsak joga, kötelessége is, hogy az
alkotmányos útról letért kormányzat ellen fellépjenek. E
kötelességünknek teszünk eleget, amikor követeljük,
1. szüntessék meg az eljárást azok ellen, akiket az őszi tüntetések kapcsán ártatlanul vád alá helyeztek,
2. vonják felelősségre az önkényesen fellépő, kegyetlenkedő hatósági személyeket,
3. hozzanak a rendőrség és a társadalom közötti bizalom helyreállítására alkalmas intézkedéseket,
4. hagyjanak fel a félelemkeltéssel, ne riogassák a közönséget mondvacsinált terrorveszéllyel.
Egyben kinyilvánítjuk együttérzésünket az ártatlanul meghurcoltakkal és családjaikkal.
Budapest, 2007. február 23.
Ács Sándorné agrármérnök, az Élőlánc Magyarországért elnökségének
tagja; Ángyán József egyetemi tanár, országgyűlési képviselő; Benyhe
János, a Magyar PEN Club főtitkára; Béres Tamás evangélikus lelkész;
Berky Ferenc közgazdász; Bernáth Árpád irodalomtörténész, egyetemi
tanár; Czakó Gábor író; Dárday István filmrendező; Derce Tamás, Újpest
polgármestere; Dux László biokémikus, egyetemi tanár; Egedy Gergely
történész, főiskolai tanár; Ékes Ilona országgyűlési képviselő; Ekler
Dezső építész; Elek István, író, szerkesztő; Ertsey Attila építész, a
Kós Károly Alapítvány elnöke; Fábry Sándor humorista; Farkas Ádám
szobrász, egyetemi tanár; Freund Tamás agykutató, akadémikus; Gáspár
Csaba László filozófus, egyetemi oktató; Gerle János építész,
szerkesztő; Granasztói Szilvia művésztanár; Gróh Gáspár szerkesztő;
Gulyás Gyula filmrendező; György Lajos tudományos tanácsadó, Egyetemes
Létezés Természetvédelmi Egyesület; Hegedüs Zsuzsa szociológus; Horváth
Pál filozófiatörténész; Hörcher Ferenc eszmetörténész, egyetemi oktató;
Kajner Péter közgazdász, az Élőlánc Magyarországért elnökségének tagja;
Karátson Gábor festőművész, író; Kicsiny Balázs képzőművész; Kiss Gy.
Csaba irodalomtörténész; Kormos Valéria újságíró; Kovács I. Gábor
társadalomtörténész, egyetemi oktató; Kurtzné Kovács Márta, egyetemi
tanár, akadémikus; Lányi András író, egyetemi oktató; Lovas Rezső
fizikus, akadémikus; Lukács András geofizikus, környezetvédő; Mádl
Ferenc akadémikus, a Magyar Köztársaság volt elnöke; Márai Géza
biológus, egyetemi oktató; Makovecz Imre építész; Mellár Tamás
közgazdász; Miklóssy Endre urbanista; Molnár Attila Károly
eszmetörténész, egyetemi oktató; Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár;
Naszádi Krisztina szerkesztő; Pákozdi Imre villamosmérnök; Porogi András
tanár; Pozsgay Imre politológus, egyetemi tanár; Samu Mihály jogász,
professor emeritus; Schneller István építész, egyetemi tanár; Schöpflin
György politológus, európai parlamenti képviselő; Szakolczai György
közgazdász, professor emeritus; Szebedy Tas, a Magyar Nevelők és Tanárok
Egyesületének elnöke; Szilvási István, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke;
Tóth János, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke; Varga Zoltán
biológus, egyetemi tanár; Vári András történész, egyetemi oktató; Vida
Gábor biológus, akadémikus; Zelnik József író, szerkesztő
Magyarország - 2006 ősz
Magamról
Dukán Dánielnek hívnak. 1982 szeptemberében születtem Veszprémben.
Magyar állampolgár vagyok, szeretem a hazámat. Jelenleg a fővárosban,
Budapesten élek. Soha még a legkisebb összetűzésem sem volt a
hatóságokkal, vallásos nevelést kaptam. Nem járok ki meccsekre, nem
vagyok alkoholista, nem fogyasztok kábítószert, nem dohányzom, nem
kávézom, még csak testékszerem, vagy tetoválásom sincs.
Édesapám geológus, biológus, édesanyám óvópedagógus. Van egy bátyám
is, aki a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, majd a Budapesti Corvinus
Egyetem sikeres elvégzése után közgazdász végzettséggel, beszerzőként
dolgozik. Nagyon szeretjük egymást, kiegyensúlyozottan, békében élünk és
mindig számíthatunk egymásra.
A gyermekkoromat Veszprém megyében töltöttem. Számos társadalmi,
egyházi jellegű és környezetvédő munkában vettem részt. Általános
iskolában többször voltam kitűnő tanuló. 2000-ben Rómában, 2005-ben
pedig Kölnben is részt vettem a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón, ami
nagy megtiszteltetés volt számomra.
Nagyon szeretek sportolni is. Amatőrök között országos szinten
fociztam, területin röplabdáztam, megyei szinten kézilabdáztam, körzetin
sakkoztam és asztaliteniszeztem, városin úsztam és atletizáltam.
Emellett számos sport és tanulmányi kupa, illetve verseny eredményes
résztvevője voltam. Csapatommal megnyertük az Országos Cserkész
Labdarúgótornát és a Don Bosco Katolikus Kosárlabdakupát is. 2001-ben és
2003-ban átúsztam a Balatont, túrázni pedig sűrűn járok. Nagyon
szeretem a természetet, önjelölt környezetvédő vagyok. A szemetelést és
az állatkínzást is elítélem, nem hogy az emberek közti erőszakot.
Tanultam táncolni, latin-standard kategóriában bemutatónk is volt.
Szabadidőmben barátaim társaságában, a sport és a tánc mellett szívesen
hódolok kulturális tevékenységeknek, mint amilyen a múzeum-, mozi- és a
színházlátogatás. Szeretek utazni, világot járni is. Efféle túrákon mind
családommal, mind barátaimmal vagy iskoláimmal rengetegszer részt is
vettem.
Középiskolai tanulmányaimat jó eredménnyel a Pápai Református
Kollégium Gimnáziumában végeztem, azóta a Budapesti Műszaki- és
Gazdaságtudományi Egyetemre járok. Az intézmény negyedéves hallgatója
vagyok. Korábban 2 évig tanultam latint, angolból és németből középfokú
A, illetve C típusú államilag elismert nyelvvizsgát is szereztem.
Távlati terveim között szerepel, hogy diploma után, a hobbijaim megtartása mellett környezetvédelemmel foglalkozzam.
Rémálom
A 2006.09.15-től 2006.09.17-ig tartó hétvégét még több kedves
ismerősömmel - köztük bátyámmal és a barátnőjével - az Alacsony Tátrában
töltöttem túrázással. Ekkor került nyilvánosságra a miniszterelnök nagy
port kavart beszéde, amely a tüntetéssorozatot is elindította.
18-án volt az „MTV ostroma”, amihez természetesen - ahogy más, hasonló esethez sem - nem volt közöm.
Szeptember 19-én este kimentem a Kossuth térre, ahol kb. 22 órától
23:10-ig tartózkodtam, majd 23:30-tól másnap hajnali 2:30-ig az
Astoriánál, egy főiskolai buliban, barátaim társaságában töltöttem az
estét.
20-án, hajnali 2:30-kor elindultam gyalog hazafelé a Rigó utcai
albérletembe, amely néhány saroknyira van az Astoriától. A Blaha Lujza
téri eseményekről csak közvetve értesültem. Útközben láttam, hogy a
Rákóczi utat a forgalomtól elzárták, azon már csak lézengés volt.
Szórványosan beszélgettek emberek, de ahhoz hasonló, nagyszabású,
agresszív cselekmények, amelyekről utólag a TV-ből értesültem, nem
voltak láthatóak. A Szentkirályi utcához érkezve észrevettem, hogy a Vas
utca vonalában rohamrendőrök kordonja zárja el a megszokott, hazafelé
vezető utamat. Ekkor szóba elegyedtem az út közepén álló, teljesen békés
fiatalokkal, hogy megérdeklődjem tőlük, mik történtek itt korábban. Kb.
10 perc elteltével jött a rendőri felszólítás, hogy „Oszoljanak!”.
Beszélgetőtársaimmal kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt, hiszen
tömegről ott már szó sem volt, bár néhány, kicsit agresszívebbnek tűnő
fiatal még állt azért az utcában. Ekkor elbúcsúztunk egymástól, majd
többedmagunkkal elindultunk hazafelé.
Miközben a rendőrök megindultak, ők az Astoria irányába, én a
Szentkirályi utca felé hagytam el a helyszínt, mert erre van az
albérletem. A Bródy Sándor utcához közeledve megpillantottam, hogy az
utca kijáratát ott jóval több rendőr zárja el, mint amennyi a Rákóczi
útnál a továbbhaladt rendőrkordon biztosítására maradt, ezért
visszafordultam. Ekkor már csak egy másik fiatal, illetve - mint később
kiderült - civil ruhás rendőrök voltak az utcában. Szóba is elegyedtem a
fiúval, a hazajutás kérdéséről értekeztünk, tudva azt, hogy be vagyunk
kerítve/zárva és a hallottak alapján ártatlanságunk ellenére sem
bizakodhatunk kedves elbánásban. Valahogy csak haza kellene jutni,
úgyhogy gondoltuk megpróbáljuk átkérni magunkat a biztosító rendőrökön.
Békésen haladtam feléjük, hogy megkérdezzem, merre mehetek haza, amikor
hirtelen valaki a hátam mögül (az egyik civil ruhás rendőr) elkiáltotta
magát, hogy „Elfogni, tüntető!” - vagy valami hasonló - amire többen is
rám rontottak és a földre tepertek. Nem álltam ellent és hiába mondtam,
hogy ártatlan vagyok, együttműködök és nem csináltam semmit, miközben
hason, hátratett kézzel feküdtem a járdán, ütöttek, taposták és rúgták a
fejemet… Kb. 3 óra volt.
A rémálom folytatása
A VIII. kerületi rendőrkapitányságra vittek. Megfélemlítve,
embertelen körülmények között töltöttem a napot. A mosdóba csak
vonakodva engedtek ki, a zárka kényelmetlen, sötét, hideg és piszkos
volt. A bántalmazáskor sérült könyökömet könyörgésem ellenére is csak
egy hónap múlva röntgenezték meg, a felvételek pedig még mindig
nincsenek a birtokomban.
20-án este (tehát még aznap) átszállítottak a Gyorskocsi utcai
Büntetés-végrehajtási Intézetbe, 72 órás őrizetbe vételre. Jogaim még
itt sem nagyon voltak és valótlanságokat akartak aláírattatni velem.
(Hogy olyasmiket foglaltak le tőlem, mint füstgránát, krómozott vasrúd,
betontömb, kövek és üvegszilánkok, amelyeket nyilvánvalóan aznap
söpörtek össze az utcán és a néhány elfogott ember neve mellé akarták
írni. Bár nem írtam alá, az I. fokú tárgyaláson a bíró mégis tényként
kezelte, hogy azok az enyémek.) Ügyvédemet kérésem ellenére sem
értesítették, levelet írni nem engedtek, habár a „Fogvatartottak jogai”
című kisfüzetben szerepel ennek lehetősége. Nemdohányzóságom ellenére
dohányosokkal is egy zárkába tettek.
22-én volt az a „tárgyalás”, ahol majdnem mindenkit futószalagon 30
napos előzetes letartóztatásba vettek. Ekkor átvittek a Markóba = Nagy
Ignác utcai BV. Itt is, ahogy végig, megalázó sors várt rám, ártatlanul.
A szobák és a zárkatársak is cserélődtek.
2006.10.02-án volt gyorsítottban az I. fokú tárgyalás dr. Vasvári
Csaba bíróval és két, az elfogásunkat végző, a bántalmazásomban is
érintett, magasabb rangú, elfogásomkor civil ruhát viselő rendőrtanúval.
Azt állították, hogy különböző tárgyakat dobáltam a rendőrök felé, ami
NEM IGAZ! Azt állították, hogy a fejemen, arcomon lévő sérüléseket úgy
szereztem, hogy kétszer, magamtól nekiestem egy autónak… Egymásnak és az
életszerűségnek is ellentmondó állítások hangzottak el tőlük, amelyek
amellett, hogy természetesen nem igazak, rám egyáltalán nem jellemző
cselekmények. Arról, hogy pontosan mit is dobtam, mindkettő mást
mondott. Állították viszont, hogy jobb kézzel tettem, holott balkezes
vagyok. Állították, hogy egész este engem figyeltek, mégis, a
ruházatomnak még csak az árnyalatát sem voltak képesek leírni, arról nem
is beszélve, hogy egy szórakozóhelyen töltöttem az estét, ahonnan csak
hajnali fél 3 körül indultam el hazafelé, mivel fáradt voltam. A
jegyzőkönyvből több minden is eltűnt, amely kiegészítésére vonatkozó
ügyvédi kérésünket elutasították.
Az ügyész csoportos garázdaság miatt felfüggesztett börtönbüntetést
kért - meglátása szerint az eddig rács mögött töltött idő is bőven elég
volt az elrettentésre - a bíró 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést
ítélt csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni
erőszak miatt…
Összesen ketten voltunk „civilek” az utcán, amikor letartóztattak. A
fiút, akit bűntársamnak neveznek, nem ismertem, soha korábban nem
láttam. Ott is mindössze néhány szót váltottam vele arról, hogy hogyan
tudnánk végre onnan ki-/hazajutni.
9-én átszállítottak (a Budapest határában lévő gyűjtőn át)
Sándorházára a börtönbe, mint a fellebbezésünk miatt nem jogerős
foglyot, ahol nagyobb zárkában, köztörvényesekkel voltam összezárva.
Október 26-án szabadultam, 36 nap után. Egy hetes otthoni
regenerálódásra volt szükségem, majd visszatértem Budapestre. Élni
muszáj, próbálok visszarázódni a hétköznapokba és folytatva egyetemi
tanulmányimat elfelejteni a történteket, de félek, hiszen az ítélet, így
a II.-fokú tárgyalás előtt, még mindig ott lebeg a fejem fölött.
Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egy demokratikus jogállamban, a
21. század európai uniós Magyarországán ilyesmi megtörténhetett. Nem
tudom, hogy valaha is ki tudjuk-e heverni ezt az igazságtalan sérelmet
és meghurcoltatást a családommal. Ez a szörnyűség az egész életemre
rányomta bélyegét. A jogállamba vetett hitünket veszítettük el! Fogja
ezt valaha is valaki orvosolni?!
Dukán Dániel
***
Egy másik történet, mely máskor, máshol, mással történt - a két fiú még csak nem is ismerte egymást.
Magamról:
A nevem Darnay János. 1983 augusztusában születtem Budapesten. Pesten
lakom, Zuglóban. Egy átlagos srác vagyok kívül-belül. Szeretek
társaságba járni, beszélgetni, szórakozni járni.
Édesapám villamosmérnök, vállalkozó. Családi vállalkozásunk van,
amibe én is besegítek már több éve. Édesanyám tanárnő. Húgom még tanuló,
most fog érettségizni. Nyugodt családi körülmények között nőttem fel,
békében és szeretetben.
Sosem voltam kiváló tanuló, de ott voltam az élmezőnyben. Általános
iskola 5. osztályában már megszereztem a Pitman féle angol alapfokú
nyelvvizsgát. Tanulmányi versenyeken is indultam. Mellette
versenyszerűen sportoltam. Karatéztam kiskorom óta, mert édesapám
hobbija a karate volt a Wado-Ryu (jelentése a „béke útja”) stílusban. A
‘80-as években egyike volt azoknak akik honosították Magyarországon a
Wado-Ryu karatét. Most 3o danos mester édesapám.
Középiskolás éveim a Károlyi Mihály Közgazdasági, Külkereskedelmi
Szakközépiskolában teltek. Itt a sok szakmai tárgy mellett tanultam
angol és francia nyelvet is. 2001-ben leraktam egy angol középfokú
szóbeli nyelvvizsgát és egy számítógép -kezelő(használó) (ECDL) szakmát
szereztem meg. Nem maradtam tovább az iskolában továbbtanulni, mert úgy
gondoltam, hogy más terület érdekel inkább, ezért felvételiztem
2002-ben Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre a
villamosmérnöki karra. Azóta itt folytatom tanulmányaimat.
Az esti nézelődés:
2006. szeptember 20-án már a tanév első hetén túl voltam. Minden
előadáson ott voltam, otthon pedig tanultam az órákra. Aznap délután is
ezt tettem. Az egyik gyermekkori barátom Váradi Richárd felhívott
estefele, hogy nincs e kedvem kimenni szétnézni a Kossuth térre, mert
hallotta, hogy nagyon sokan vannak és kíváncsi, mi történik ott. Erre én
mondtam, hogy miért is ne (aznap este semmilyen erőszakos cselekményről
nem hallottunk a belvárosban). Mondta, hogy éppen a másik barátomnál,
Dóri Gábornál van a számítógépet szerelgetik. Beültem a kocsimba,
megbeszéltük, hogy náluk találkozunk, Újpalotán és felszedem őket. Onnan
körülbelül este 10 óra után indultunk el a Kossuth térre. Ott
nézelődtünk, körbejártuk a teret, ennivalót, innivalót vettünk,
beszélgettünk.
Éjfél körül elindultunk a kocsi felé, hogy hazainduljunk. A közelben
pár embertől hallottuk, hogy a Nyugati tér és az Oktogon körül történik
valami. Nem tudtuk, hogy mi így hát mivel útbaesett a Nyugati tér a
hazavezető úttal, gondoltuk megnézzük. Körülbelül éjfél volt ekkor.
Ahogy bekanyarodtunk a Bajcsy-Zsilinszky útról a Nyugati térre, láttuk,
hogy távolabbról jön a tömeg, megpróbáltam kikerülni és egy mellékutcába
bemenni (amit akkor éppen felújítottak, lezárták az utca felét) de
láttam, hogy az utca végéből szintén jönnek emberek, így gondoltam, hogy
mivel úgysem tudnánk továbbmenni, lerakom a Nyugati tér mellett a
kocsit, és felszaladunk a kivetítőhöz, hogy biztonságban legyünk,
elkülönülve az emberektől. Fentről szemléltük az eseményeket,
beszélgettünk a kivetítőt őrző biztonsági őrrel, fényképeztünk
telefonnal, és digitális fényképezőgéppel egyaránt. Rendbontást,
dobálózást különösebben nem láttunk. Amikor a rohamrendőrök a térre
terelték a tömeget kicsit összevisszaság lett, de amikor már lenyugodott
mindenki, a rendőrök sorfalba felálltak, az emberek szétszéledtek.
Ekkor gondoltuk, hogy lemegyünk a lépcsőn, de csak a lépcső aljáig
jutottunk el, mert ott szembetaláltuk magunkat körülbelül 10-15
rohamrendőrrel, akik azonnal a földre tepertek minket, és
megbilincselték gyorskötözővel a kezünket. Mondtuk nekik, miközben a
földön voltunk, hogy „Nem csináltunk semmit” de nem hallgattak meg.
Amikor pedig engem kötözött meg egy rohamrendőrnő (hangjából ítélve),
hallotta, hogy felszisszenek, mert nagyon szorosra húzta meg a
gyorskötözőt, jól rátámasztott a kezemre, és még jobban megszorította,
olyannyira, hogy a rákövetkezendő 1 hétben nem éreztem a bal
kézfejemmel, mert elnyomódtak az idegszálak. Ezt a későbbi benti orvosi
vizsgálatoknál is említettem, de csak szabadulásunk után vettem róla
látleletet.
A folytatás…
A XIV. kerületi rendőrkapitányságra vittek minket és még 6 ismeretlen
fiatalt, akiket nem ismertünk. A falhoz állítottak minket fejjel a
falat támasztva, hátrakötözött kézzel. Az intézkedés alatt többször
szóltam a körülöttem lévő rendőröknek, hogy bilincseljenek át, mert
nagyon fáj a kezem, nagyon szorít a gyorskötöző. A válaszok körülbelül
azok voltak, hogy -Nem tehetek semmit-, -Majd később leveszik- és
hasonló válaszreakciókat kaptam. Amikor sorban hívták be az embereket,
hogy leírják az adataikat, közben is jeleztem, hogy fáj a kezem,
meghallgattak, utolsó előttiként hívtak be a kilenc ember közül. Előtte
vágta csak le a gyorskötözőt hosszas küszködés árán egy rendőrnő. Itt
külön kétszemélyes zárkákba kerültünk egy-egy ismeretlennel. Majd
közölték velünk, hogy 12 óráig is bent tarthatnak bennünket és
csoportosan elkövetett garázdasággal (Btk.271.§(1),(2)a,b) gyanúsítanak
bennünket. Másnap délelőtt kihallgattak minket ügyvéd jelenléte nélkül.
Aztán következett a fényképezés, ujjlenyomatvétel, ahogy ők nevezik
rabosítás. Aztán közölték, hogy „megkaptuk” a 72 órát és átszállítanak
minket egy másik helyre. Ez a III. kerületi rendőrkapitányság volt. Itt
letöltöttük a 3 napot, majd következett a bírósági tárgyalás. Itt
mindnyájunkra kimondták a 30 napos előzetes letartóztatásba helyezést,
eltekintve azoktól a körülményektől, hogy főiskolai, egyetemi tanulók
vagyunk, munkát végző emberek, de nem utolsósorban büntetlen előéletűek.
Volt bizonyítékunk az ártatlanságunkat igazolóan. Fényképeket
nyújtottunk át a bíróságnak, valamint kértük, hogy a minket igazolandó
tanút (a biztonsági őrt) hallgassák meg (erre csak 1,5 héttel az eset
után került sor). De a válasz az volt, hogy ő nem nyomozó, nem veszi
figyelembe a bizonyítékokat. Egészen nyugodtan elrendelte a 30 napos
előzetes letartóztatást, amit később (október 03-án) a Fővárosi Bíróság,
mint másodfokú bíróság elismert, hogy -szó szerint idézem- „Tévedett az
elsőfokú bíróság amikor mind a kilenc gyanúsított vonatkozásában a
legszigorúbb kényszerintézkedést alkalmazta, az előzetes
letartóztatást.”
Ekkor vittek át minket a Markóba (Nagy Ignác u. bv intézet), ott a
belső udvarban térdepeltettek minket közel 1 órán át, aki mozgott, azt
megrendszabályozták gumibottal. Itt ki is nézték, hogy kit fognak
kezelésbe venni. Ilyenek hangzottak el, hogy „nézd ő röhögött a
tárgyalásnál” vagy „enyém az a vöröshajú” Később egy belső folyosóra
vittek minket és szintén fejjel a falnak kellett támaszkodni
hátraszorított kézzel. Szobákba kellett bemenni, ahol orvosok
megvizsgáltak, fényképet készítettek. Volt egy szoba azonban, ahol
motoztak. Viccesen meg is említették a körülöttem lévő rendőrök, vagy
bv-sek(Büntetés Végrehajtók), hogy „Bútort rendeznek…”. Én nagyon
rosszul voltam bent már, nagyon izzadtam, levert a víz, engem állapotom
miatt nem bántottak szerintem. Le kellett vetkőzni meztelenre és
guggolni párat, majd később hallottam, hogy közel én voltam az az egy
szerencsés, aki nem kapott ütéseket a testére. Később, ahogy beszéltem
azokkal, akiket egy időben hoztak be velünk, mondták, hogy
kisebb-nagyobb részben bántották ott őket. Egyik srác amikor kijött
onnan, elhányta magát, végighányta a folyosót. A vizsgálatok után a
társaság egy részét a Gyorskocsi u. bv intézetbe vitték, a másik részét
meg a Venyige u. bv intézetbe. Én a Venyigébe kerültem, itt már
emberszámba vettek minket. Itt voltak a legkorrektebbek velünk. Bár itt
sem tudtam beszélni telefonon szüleimmel, csak szabadulásom előtt 4
nappal. Október 02-án kihallgattak minket a Budapesti Nyomozó
Ügyészségen, majd közölték azt is, hogy súlyosbították a vádat, most
már csoportosan felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni
erőszakkal(Btk.229.§(1)(2)) gyanúsítanak bennünket, holott nem is
voltunk rendőrök közelében, sőt még a Nyugati téren sem akkor. Később
arra is hivatkoztak, hogy a rendőri oszlatás előtti rendőri
felszólításnak nem tettünk eleget. Ami ha volt is, (egyikőnk sem
emlékezett rá) az, körülbelül 1,5 órával később lehetett, mint ahogy
minket elfogtak akkor(utólag a videófelvételeket átnézve). Október 03-án
szabadlábra helyeztek minket. 13 napot voltunk bent.
Azóta sok helyen jártunk, fordultunk jogvédő szervezetekhez,
különböző állami szervekhez, hogy segítsenek, de érdemi segítséget csak
kis részüktől kaptunk. Ezek voltak például a Magyar Helsinki Bizottság, a
Társaság a Szabadságjogokért, Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium,
Országos Rendőr-Főkapitányság, Legfőbb Ügyészség, Ügyészségi Nyomozó
Hivatal, Budapesti Nyomozó Ügyészség, Országgyűlési Biztosok Hivatala,
Állampolgári Jogok Biztosa, Köztársasági Elnöki Hivatal, Magyar
Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- És Vallásügyi Bizottsága,
és még sorolhatnám tovább a neveket. Ezeken kívül több személyt is
megkerestünk, de sajnos csak nagyon kevesen tudtak érdemben segíteni,
hogy az ügy előrébb haladjon. A nagy részük arra hivatkozott, hogy meg
van kötve a kezük és nem tehetnek semmit. A ügy még nem zárult le.
Jelenleg is folytatódik a nyomozás, meghosszabbították 2007.január
21-ig.
Remélem, hogy ártatlanságunkat mielőbb be tudjuk bizonyítani, sok
emberrel egyetemben. Akiknek még fényképes, vagy tanú által igazolt
bizonyítékuk nincs, azok még rosszabb helyzetben lehetnek, mint mi. Mert
ha van bizonyítékunk és így bánnak velünk, akkor akiknek nincs, azokat
sajnos egyből „elkaszálhatják”. Ez ellen kéne tenni valamit, hogy ez a
jogrendszer ne csak névlegesen legyen az ami, hanem Magyarországon is
tényleg csak azt juttassák börtönökbe, aki bűntettet követ el és ezt
megcáfolhatatlanul tudják bizonyítani. Mert ezeket az ügyeket csak a
középkori boszorkányégetéssel tudom párhuzamba vonni, mert ott is elég
volt csak annyi, hogy szerintük boszorkány és már égett is. Most rendőri
tanúvallomások alapján csinálják ugyanezt. Remélem ez a helyzet meg fog
változni és vezetők is ráébrednek arra, hogy nem ezen az úton kéne
haladniuk.
Budapest, 2007.január 4.
Darnay János
Mezőfalva, 2006. december 15.
Ács Sándorné (acsne.eva@gmail.com [1], Tel : 30-3850-379)
Kiegészítés:
Ez a két történet az én kérésemre íródott. A fiúk saját szavaikkal mondják el, hogy mi történt velük, és azt hogyan élték meg
Darnay János és közel harminc hasonlóan járt fiatal - a DVD-n
szereplők mindegyike ügyében a Budapesti Főügyészség - Dr. Falvai Zsolt
vezető ügyész - több, mint fél éves körültekintő és alapos nyomozás
alapján vádemelés nélkül zárta le a nyomozást, és már folynak a
kártérítési perek.
Dukán Daninak nem volt ilyen szerencséje. Az Ő ügyében gyorsított
eljárással már 2006. október 2-án - elsőfokú ítéletet hirdettek. A
másodfokú tárgyalás 2007. december 19-én 10.00 órakor lesz.
Mezőfalva, 2007. december 11.
Ács Sándorné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése