Novotny Zoltán: "Nekem Tokiót el kell felejteni."

Válaszom az, hogy normális esetben egészen biztosan a női kajak négyes 500 méteres versenye volt életem utolsó olimpiai közvetítése. Nekem Tokiót el kell felejteni.
Önnél sosem lehet tudni.
Ez mondjuk igaz. Erről a britek evezőse, Steve Redgrave története jut az eszembe. Redgrave 1984 és 1996 között négy olimpián négy aranyérmet nyert. Atlantában azt mondta, hogy befejezte, soha többet nem látják őt ötkarikás játékokon versenyezni. Erre mi történt? Megjelent Sydney-ben, és megnyerte pályafutása ötödik olimpiai bajnokságát.

Szóval, nem tervezem a tokiói utat, de mit lehet azt tudni? Ezzel együtt szerintem nincs semmilyen komoly esélye annak, hogy a tokiói olimpiáról közvetítsek.
Meg az embernek muszáj önkritikusnak lennie. A beszédem érezhetően lassabb, mint pár esztendeje. Talán akad már egy-két hangképzési hibám is. A hangom szerencsére még a régi, és a stílusom sem változott. A világot ma is úgy látom, ahogyan tizenévesen. Sportolóközpontú ember voltam és maradtam. Azt mondják rólam, hogy az úgynevezett régi (rádiós) iskola egyik utolsó mohikánja vagyok.
Egy picit térjünk még vissza a riói kajak-kenu versenyekre. 1996-ban Vass István Zoltán többek között azért fejezte be Atlantában sportriporteri pályafutását, mert nem akarta azt megélni, hogy elront egy kajak-kenu befutót. Azaz, hogy mást mond be győztesnek, mint aki valójában nyert. Mindez nem futott át a fején akár 2008-ban Pekingben, akár négy évvel később Londonban? Hiszen ezeken az olimpiákon is ön közvetítette a kajak-kenut.
Egyáltalán nem. Pista mindig is közéleti riporternek tartotta magát. Őt eléggé zavarta, hogy a sport az egyes médiumok szervezeti felépítésében valahol a hátsó sorokban helyezkedett el. Mást ne mondjak, a napilapokban is az utolsó oldalon vannak a sporthírek.  Szóval, Vass többre vágyott ennél. Nagyon sajnálom, hogy elfordult a sporttól, mert egy kitűnően közvetítő, egyedi humorú és roppant művelt kolléga volt. A kérdésre visszatérve, azt hiszem, én már megengedhetem magamnak a tévedést. Ami nem jó dolog, de ezen görcsölni még rosszabb.

„Ha elrontok valamit, nevessenek ki, de azért ennél vannak fontosabb dolgok is az életben“Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha elrontok valamit, nevessenek ki, de azért ennél vannak fontosabb dolgok is az életben. Sosem felejtem el, amikor tavaly egy nappal a finálék előtt megérkeztünk a milánói kajak-kenu vb-re. Az első, akivel találkoztam, a Magyar Televízió riportere volt. A kolléga közölte, hogy inkább hazamegy, mert innen lehetetlenség közvetíteni.  A riporterállást valóban nem ideális helyre építették, mert a pálya utolsó 200 méteres szakaszából 120 métert nem lehetett látni. A 200 méteres versenyszámoknál ez remek dolog. Aztán eljött a szombat, majd a vasárnap, a rádióközvetítések rendben elhangzottak, semmiféle hiba nem történt. Ezért mondom azt, hogy felesleges az ilyen dolgokon az embernek izgatnia magát.
A nyolcvanas években az ön keze alatt formálódott és alakult ki minden idők legjobb rádiós sportszerkesztősége. Osztályvezetőként olyanokkal dolgozhatott együtt, mint a már említett Vass István Zoltán, vagy Radnóti László, Molnár Dániel, Török László, Deák Horváth Péter és Bárdos András. Ez a csapat aztán lassan szétesett, és ma már Deák Horváth mellett ön maradt hírmondónak. Nem rossz érzés ebbe belegondolnia?
Az élet már csak ilyen. A Magyar Rádió történetében a sport mindig is fontos szerepet töltött be.
Pluhár István és Szepesi György két egészen kiemelkedő egyéniség volt. Az ön által felsoroltak valóban egyfajta riporteri Aranycsapatot alkottak. Hozzáteszem azonban, hogy Bárdos András például nem jutott el rádiósként olimpiára. Az 1988-as szöuli játékokon dolgozó hat közvetítő ember – Vass István Zoltán, Török László, Deák Horváth Péter, Molnár Dániel, Radnóti László és jómagam – tényleg egészen kiemelkedő munkát végzett.(Részlet)(forrás:Origo)

A rádióriporter nem kommentálja a bejelentést

 

Paul Lendvai állítja, Szepesi György ügynök volt

A rádióriporter nem kommentálja a bejelentést

Az Élet és Irodalom című hetilap ma megjelenő számában Paul Lendvai az állambiztonsági szaklevéltártól kikért anyagok alapján több tévés és rádiós újságíróról állítja, hogy az állambiztonsági hatóság ügynöke volt. E sorban elsőként említi Szepesi György rádióriporter nevét.

 2011.01.16.

Jogomban áll megvédeni magamat, és kötelességem segíteni abban, hogy ilyesmi soha többé ne történhessen meg - nyilatkozta lapunknak Paul Lendvai, alias Lendvai Pál, aki az ötvenes évek második felében távozott Magyarországról Ausztriába. Jelenleg az Europäische Rundschau főszerkesztője, az ORF-TV Europa Studiójának vezetője. Azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a rendelkezésére bocsátott információkat, mert felháborítja, hogy legkedvesebb kollégáiról, barátairól kellett megtudnia, hogy a háta mögött nemcsak az ő, hanem a szülei befeketítésén dolgoztak. "Akiket a cikkben megneveztem, önkéntesen vállalták a besúgói munkát, amiből előnyöket akartak szerezni maguknak. Higgyék el: a cikk csak a jéghegy csúcsa" - mondta Lendvai.
Paul Lendvai a következő újságírókat nevezte meg cikkében:
"Galambos" fedőnéven tartották nyilván Szepesi Györgyöt, az ismert rádiós újságírót. Lendvai azt írja, Szepesit 1950-ben szervezte be a BM Politikai Nyomozó Főosztályának belső reakcióelhárítása, később kulturális területre helyezték át. A Lendvai rendelkezésére álló dokumentumok szerint Szepesi arról jelentett, hogy ő milyen, általa mindenképpen titkolni kívánt álneveken publikált, és milyen magyar kollégákkal találkozott Bécsben.
Szepesi György munkatársunktól értesült Lendvai cikkéről, melyet nem kívánt kommentálni.
"Harmat Gábor" fedőnéven 1971-től a kulturális elhárító osztály titkos munkatársaként dolgozott Spánn Gábor újságíró. Ügynökmúltjára Lendvai egyik könyvében már korábban utalt, amire válaszul Spánn Harmat-cseppek néven adta ki rádiós jegyzeteit. A negyven évig a köztévénél, jelenleg a Magyar Rádió külsős jegyzetírójaként dolgozó újságíró a Kádár-korszakban nyugati tévéstábok mellé rendelt gyártásvezetőként jelentéseket adott a forgatásokról.
Spánn azonosítani tudja Lendvai vádjait:
- Amikor az 1956-os forradalom huszadik évfordulóján az ORF stábja Budapesten forgatott, az MTV nemzetközi kapcsolatok osztályvezetője megfenyegetett, s kötelezett, minden este adjak gyártási jelentést. Persze tudtam, hol fognak landolni e jelentések. A stáb tagjaival, köztük Paul Lendvaival is közöltem mindjárt az első este: ami a jelenlétemben elhangzik, papírra kerül. Amúgy Lendvai megkért, este menjek haza, ők majd a saját szakállukra szereznek érdemi, vagyis nem "preparált" nyilatkozókat. Ezt nem jelentettem, miként azt sem, amikor megtudtam, hogy például Mécs Imrét sikerült megszólaltatniuk. Sőt: tanácsoltam nekik, hogy ha tilosban forgatnak, ne az osztrák tévé kocsijával tegyék, vigyenek magukkal "szűz kazettát" arra az esetre, ha elkapnák őket, illetve a svarc felvételeket azonnal adják át az ORF-nek a határon. Ezek után, amikor a filmet leadták, az MTV elnökétől meg is kaptam a magamét. Tény, hogy ezek után Lendvai listára került, forgatási kérelmeit rendre elutasították.
"Urbán": Lóránt László Endre újságíró, 1960-63 között az MTI bécsi tudósítója. A BM III/I. (külföldi hírszerzés) titkos munkatársa. Lendvai szerint karriert akart csinálni, ezért légből kapott információkkal igyekezett bizonyítani, hogy rajta keresztül exkluzív információkat kap az osztrák Néppárt legfelsőbb vezetésétől. Ezen álinformációkra alapozva "Cole Michael" néven ún. kutatódossziét nyitottak Lendvairól mint (beszervezendő) társadalmi kapcsolatról. A beszervezés alapját édesanyja kiutazási kérelmének elbírálása jelentette volna.
"Herczeg" alias Heltai András, Lóránt utódja Bécsben, a Lendvai által idézett jelentéseiben arról panaszkodott, hogy nem kapott bizalmas információkat "Cole"-ról.
"Lehel" fedőnéven Földényi Ervin rádiós szerkesztő, "Budai I" fedőnéven pedig Bencsik Imre író, dramaturg is jelentett Lendvairól.
- Az ÉS mintegy tíz éve szorgalmazza az állambiztonsági anyagok teljes körű nyilvánosságának megteremtését, s e céltól vezérelve adott helyt több, hasonló "leleplező" írásnak - nyilatkozta lapunknak Kovács Zoltán főszerkesztő. Ezek közlésével nem a lejáratás a céljuk, hangsúlyozta, ellenkezőleg: a jogalkotó figyelmének felhívása arra, hogy megfelelő szabályozással elkerülhetők volnának a hasonló, kínos esetek.(forrás:NépszabadságOnline)

"Michael Cole" tündöklése és bukása -PAUL LENDVAI

"Michael Cole" tündöklése és bukása

avagy egy sikertelen beszervezés története

"Egy szabad társadalomban mindent közölni lehet - és azt el is felejtik, mert egy pillantással
felfogták. Az abszolutizmusban minden elrejtett, de ki lehet találni; ez az, ami érdekessé teszi."
(Marquis de Custine oroszországi útinaplójában [1839])

"Ha én nem vagyok, van más, Fenség, és akkor az, ansante, olyan jelentéseket ír,
hogy isten őrizz az olyanoktól! Mi úgy igyekszünk, ahogy ők akarják..."
(Mihail Sipov rendőrügynök egy Tolsztojjal folytatott képzelt beszélgetésben, Bulat Okudzsava Merszi avagy Sipov kalandjai című könyvéből)

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁSZTL) munkatársaitól értékes, de ugyanakkor megdöbbentő "karácsonyi ajándékot" kaptam. Háromszázkilencvenöt oldalnyi operatív anyagot, munkadossziékat, vagyis feljegyzéseket, jelentéseket, javaslatokat, munkaterveket, határozatokat, kérelmeket és más dokumentumokat, köztük felnyitott magánlevelek másolatait. Ezeket az anyagokat az állambiztonsági szolgálatok hírszerzéssel és belső elhárítással foglalkozó ügynökei és szigorúan titkos állományú tisztjei (szt) "termelték", főként az 1958-tól 1966-ig tartó időszakban.
Az iratok számomra is nagy meglepetéseket tartalmaztak. Miért?
Már 1996-ban kaptam anyagokat bebörtönzésemről, internálásomról és a rehabilitációért folytatott harcaimról 1952-56 között.
Amikor 1996-ban újságcikkekben, majd a magyar világtalálkozón a budapesti Parlamentben elmondott beszédemben Charles Gati washingtoni politológus kollégámmal együtt bíráltam a titkosszolgálatok töretlen hatalmát az archívumok felett, Somogyi Tamás vezérőrnagy, a Horn-kormány titkosszolgálatokat irányító miniszterének kabinetfőnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában (1996. szept. 17.) kijelentette: "Lendvairól semmiféle dokumentum nincs az archívumokban." Az újságíró szkeptikus kérdésére, hogy miként lehetséges ez, hiszen én az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) munkatársaként gyakran megfordultam a rendszerváltás előtt az országban, s feltehetően a titkosszolgálatok megfigyeltek, Somogyi elmondta: "Lendvai 1957-ben hagyta el az országot, s ő azt tartja valószínűnek, hogy 1956 előtt készültek róla jelentések... A hiedelmekkel ellentétben a Kádár-rendszerben nem érvényesült olyan titkosszolgálati munka, amelyből az következne, hogy Lendvairól dokumentumoknak kellett volna készülniök."
Ez a kijelentés persze nem felelt meg a valóságnak. Egyébként ellentétben állt azzal is, amit maga az Állambiztonsági Szolgálat a Stasinak Kelet-Berlinbe küldött jelentésében 1985. január 31-én megállapított: "Kérésükre közöljük, hogy Lendvai Pál (...) előttünk ismert, nyilvántartásunkban mint ellenséges személy szerepel. 1959 óta osztrák állampolgár és ettől az időponttól kezdve kíséri figyelemmel állambiztonsági szolgálatunk Lendvai tevékenységét." Ez a jelentés abban a harmincnyolc oldalas gyűjtődossziéban volt, amit a Gauck-hivataltól Berlinben megkaptam. Időközben a csehszlovák titkosrendőrség százötvenkét oldalnyi jelentéséhez jutottam hozzá Václav Klaus miniszterelnök és Jan Ruml belügyminiszter (a Charta 77 egykori szóvivője ) révén.
Kérésemre végül is, Somogyi állításai ellenére, több mint kétszáz oldalnyi belügyi jelentést ástak ki a hivatal munkatársai, melyek már emigrálásom utáni újságírói tevékenységemre vonatkoztak mint külföldi tudósító és tévéműsorok főszerkesztője. Már akkor sejtettem, hogy ez csak a jéghegy csúcsa lehet. Két életem - 56 előtt és 56 után - kötődött a kemény és puha diktatúrák titkosrendőrségi apparátusához anélkül, hogy én ezzel tisztában lettem volna. Ez a kettősség szinte párhuzamosan jelentkezett az életemben. 1962 nyarán, tehát majdnem tíz évvel letartóztatásom után, hivatalosan közölték a Belügyminisztériumban édesanyámmal, hogy jogtalanul csuktak le és internáltak, s "ezért én nem szenvedhetek kárt". Ugyanakkor már ugyanebben a Belügyminisztériumban és bécsi kirendeltségükön már javában gyűjtötték az ellenem irányuló jelentéseket és dokumentumokat.
A tavaly májusban és decemberben az ÁSZTL-től megkapott anyagok mind a tényeket, mind a személyeket illetően aláhúzzák az iratnyilvánosság fontosságát, és leleplezik a Kádár-korszakbeli "közéleti hazudozás intézményes rendszerét" (Kenedi János).
Nyikolaj Szerafimovics Muratov ezredest, a cári titkosszolgálat III. ügyosztályának magas rangú tisztjét idézi Bulat Okudzsava: "Az embert a gonoszság és az irigység, a harag, a megvetés és a félelem kormányozza. Félelmetes következményekkel járhat, ha szabadon engedjük az embereket. Kordában kell tartani, felhasználni és irányítani kell őket, akkor hasznot hoznak..."
A következő történeteket nem személyes okokból mesélem el.
E mentalitás és a mindenkori politikai felelősök mérhetetlen ostobasága elleni küzdelemhez szeretnék hozzájárulni.
1957. február negyedikén érkeztem Bécsbe, és az első pillanattól kezdve mint újságíró ("budapesti" német és angol tudással) próbáltam dolgozni. Részben külföldi tudósítóknak segítettem mint magyar "szakértő", részben cikkeket helyeztem el először osztrák, később külföldi újságokban. Szüleimre való tekintettel különböző álneveket használtam (bár nem túl leleményeseket). A paradox eredmény az volt, hogy a bécsi és budapesti "szervek" számtalan besúgójuk révén gyorsan megtudták, hogy ki rejtőzik "György Holló", "Árpád Bécs" vagy "Paul Landy" alatt. Rádióval a hónom alatt jártam a bécsi utcákat és a szerkesztőségeket, s közben éjjel-nappal csiszoltam nyelvtudásomat. Soha magyar emigráns újságoknak vagy magyar nyelvű rádióadásoknak nem dolgoztam.

Iratok a szemétkosárban
Az első jelentés már alig egy évvel Bécsbe érkezésem után, 1958. március 17-én Harangozó Szilveszter, akkori rendőr százados (a rendszer végén már altábornagy és miniszterhelyettesként az állambiztonsági szolgálat vezetője) kezében volt. A "Galambos" fedőnevű ügynök 19.652 számú munkadossziéjában található "szigorúan titkos" jelentés rólam és (azóta elhunyt) barátomról, Vajda István hírlapíróról szólt. "Galambos" figyelmeztetett, hogy feltűnően keressük "a Bécsben átutazó újságírókkal a találkozást", és kérdéseink "tendenciózusan a magyar párt belső problémáira irányulnak". Majd leleplezett: "Másirányú információim szerint Lendvai a Die Presse című hivatalos kormánylap magyar szakértője és ebben a minőségben részben önálló anyagokat ír..." Valóban, György Holló néven ennek az újságnak írtam (ami sem akkor, sem ma nem kormánylap!), de "Galambos" volt talán az első, aki besúgta titkomat.
"Galambos" felhívta a BM hírszerzés I/5-e alosztályának a figyelmét arra is, hogy Lendvai és Erdős Lajos, az AFP budapesti, jelenleg bécsi tudósítója "között éles ellentétek állnak fel (...) feltételezhető, hogy a közöttük levő éles ellentét a mi szempontunkból kihasználható". Jelentése végén tálalta olcsó ponyvaregényre emlékeztető "kém"-sztorijait: "Mind az emigráns Philharmonica Hungarica tagjai, mind pedig más disszidensek rendszeresen találkoznak a Graben egyik mellékutcájában levő magyar vendéglőben, Ilona Stüberlben."
"Galambos" informátora (a név a dokumentumban kitörölve) elmondta, hogy "Lendvai, továbbá a bécsi magyar követség két megbízottja, valamint Hegedüs és Szemere nevű disszidensek rendszeresen látogatják ezt a vendéglőt és innen szerzik információikat, s hogy az információ továbbítása a következőképpen történik: a fent nevezettek egyike megjelenik valamelyik bécsi parkban, levelet helyez el az egyik szemétkosárban, majd körülnéz és megvárja, míg egy másik sétáló kiveszi a levelet s anélkül, hogy beszélnének egymással, egyik jobbra, másik balra megy el." "Galambos", mint egy Sherlock Holmes, megállapította: "Ez mindenesetre arra mutat, hogy a bécsi magyar követség munkáját nemcsak a hivatalos szervek, de a diszszidensek is rendkívül élesen figyelik."
Az Ilona Stüberl egyébként ma is létezik, s a Wiener Bezirksblatt 2005 decemberében Bécs legjobb vendéglőjének nevezte. De a rendkívül éber "Galambos" azt is jelentette, hogy Vajda barátom felesége a Hotel Europa Espressóban dolgozik: "Ez Bécs legelőkelőbb kémközpontja és nyilvánvalóan információinak egy részét innen szerzi." (Ha e teljesen átlagos vendéglátó- helyeken "Galambos" magyar hangot hallott, rögtön kémek után szaglászott.)
"Galambos" figyelmeztetéseit a "kémközpontokról", a menekült magyar zenészek együtteséről, s rólunk, menekült újságírókról a felettesei halál komolyan vették. Kézzel rá is írta az egyik főtiszt a jelentésre: "Feltétlenül továbbítandó a hírszerzőknek és kémelhárítóknak a megfelelő rész. Kapjon példányt Geréb, Gál, Nagy Antal elvtárs is - javaslatot kell készíteni: Lendvai-Vajda hazai kapcsolatainak lefedezésére, a Philharmonica Hungarica robbantására; feldolgozására (akár beszervezéssel, akár lejáratás célzatával)."
"Galambos" 1959. május 14-én az újabb bécsi útjáról újra Harangozó századosnak (már alosztályvezető) jelentett: "Tárgy: külföldi tapasztalatok". Ebben a jelentésben is beszámol a velem való találkozásról: "Lendvai szokás szerint a párt belső helyzetéről érdeklődött és főleg az érdekelte, kik azok, akik Kádár elvtárs körül csoportosulnak... (...) Megkért arra is, hogy hozzak el két könyvet (detektív regényt) Gömöri Endrének. (...) Beszámolt londoni látogatásáról. A Irodalmi Ujságnál találkozott az egész garnitúrával (...) Megjegyezte azt is, hogy az Irodalmi Ujságot amerikai pénzből tartják fenn, hozzáfűzte még Lendvai, hogy csak addig létezik az Irodalmi Ujság, amíg ezt a pénzt számukra folyósítják... A Mérei-ügy nyilvánosságra kerülése után a Die Welt hamburgi lapban L-P Wien aláírással cikk jelent meg, amely részletesen tárgyalta az ügyben szereplők politikai állásfoglalását, az elmúlt években tanúsított magatartását. A névaláírásból és a cikk tartalmából következtetve valószínűnek látszik, hogy ezt Lendvai Pál írta."
Amit az ügynök "Mérei-ügynek" nevezett, az valójában a "Hungaricus"-per volt, melyben 1958. április 1-jén Mérei Ferencet és négy társát, köztük Litván Györgyöt két és tíz év közötti börtönre ítélték.
"Galambos" (M) munkadossziéját, melyben e két jelentést archiválták, 1957. október 5-én nyitották meg, és 19.652 szám alatt irattározták.
A "Szigorúan titkos! Különösen fontos", 6-os jelzésű 144 812 számú nyilvántartási karton feltárja, ki volt "Galambos" és mikor szervezték be: "Szepesi György, 1922. II. 5., riporter, a Magyar Rádió munkatársa."
A beszervezés ideje: 1950 február 14. Osztályozása: ügynök.
(B) beszervezési dossziéjának irattári száma: 103208. Fedőneve: "Galambos" /50/1
A nyilvántartási karton 1955. február 9-én kelt. 1957-ben "Galambos" a BM Politikai Nyomozó Főosztály - "belső reakció elhárítás" - II/5-ös alosztálynak dolgozott, 1963. május 25-e után a BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökség "belső reakció elleni harc" csoportfőnökségén belül a III/III-4-es alosztály - "elhárítás kulturális területen" - hálózati személye volt. "Galambos"-nak e karton szerint további három munkadossziéja volt.
Ki tudja, hány száz jelentése porosodik a levéltárban. Karrierjének állomásait minden lexikonban meg lehet találni. 2005 szeptemberében a Fővárosi Közgyűlés Szepesi Györgyöt Budapest díszpolgárának választotta.
Az évtizedek során rólam jelentéseket készítő ügynökök és feletteseik ugyan mindig fedőnévvel dolgoztak, de nem csak "Galambos"-t tudtam azonosítani. Az időközben felfedezett ügynökök közé tartozott az 1952-ben beszervezett "Lehel" ("István"), alias Földényi Ervin (akit a szakmában annak idején "Tűfejűnek" neveztek), és aki 1961-ben, tíznapos bécsi tartózkodásáról, majd 1964-ben, budapesti utam alkalmából tett jelentéseket rólam. Továbbá az 1955-ben "Budai I" néven beszervezett Bencsik Imre filmrendező, aki a kartonon mint "tmb", vagyis "titkos megbízott" szerepelt (ők "elvi meggyőződésből" dolgoztak a belügynek), és 1963 februárjában és májusában Londonban a Financial Timesnál próbált rólam mint bécsi tudósítóról belső információkat szerezni.

A túlélés művészete
Az egyik legügyesebb ügynökkel akkor találkoztam, amikor az ORF tudósítójaként 1976-ban, a forradalom huszadik évfordulójának előestéjén egy kétrészes dokumentumfilmet forgattunk. Ugyanő volt rám 1980-ban is kiosztva, amikor Tömegkommunikáció címmel filmet készítettünk.
A forgatási tervet, mint mindig, a Külügyminisztériummal és az MTV külföldi kapcsolatok osztályával kellett egyeztetni. Napi huszonhét dollár honoráriumért egy ránk kényszerített gyártásvezetőt is kellett foglalkoztatnunk. Sok évvel később került a kezembe a "Harmat Gábor" fedőnevű ügynök "Szigorúan titkos! Különösen fontos" 58115 számú munkadossziéja, mely tartalmazta a III/III-4/c - ugyancsak "kulturális elhárító osztálynak" - küldött jelentéseket a forgatásokról. "Harmat" hétoldalas, sűrűn gépelt jelentését tanítani lehetett volna az állambiztonsági tanfolyamokon. A legapróbb részletekről tájékoztatott, és minden "rázós" vagy érdekes kérdést felsorolt, melyeket - maszek autószerelőtől egy sebészig, Déry Tibortól Darvas Ivánig, Burger Róberttől Rényi Péterig - az interjúpartnereimnek feltettem. A többi között megelégedve jelentette, hogy "Lendvai írásban nem tervezte, de szeretett volna találkozni és felvételeket készíteni Vas Zoltánnal, Heller Ágnessel és Konráddal. Fenti személyekkel való találkozását úgy intéztük, hogy részint ne sikerüljön létrehozni, részint objektív okok miatt nem sikerült neki megtalálni őket."
Határátlépés című memoáromban megemlítettem, hogy a forgatáson rajtunk és az interjúalanyokon kívül mindig csak Spánn Gábor gyártásvezető volt jelen, akit azonban "Harmat" jelentései soha nem neveztek meg.
A (nyíltan ki nem mondott) célzásra, miszerint "Harmat" és Spánn Gábor azonos lenne, Spánn egy könyvecskéjében, amiben a Kossuth rádióban sugárzott reggeli jegyzeteit adta ki, ironikus megjegyzéssel reagált: "Egyetlen pont van, ami erősen birizgálta a csőrömet. Honnan ez a fantáziátlan Harmat Gábor név? Ezt a Harmat nevet nem vállalom, neveztek volna legalább doktor Sorgenak, vagy Kohn Philbynek."
Nos, a "titok" időközben megoldódott: a 232 305 számú 6-os karton szerint Spánn Gábort, a Magyar Rádió és Televízió gyártásvezetőjét 1971. november 22-én, "Harmat Gábor" néven mint "informátort" beszervezték.
Majd "tmt", (azaz titkos munkatárs) lett, aki az ÁSZTL klasszifikációja szerint "az állambiztonsági szervek hálózatának legmegbízhatóbb tagja, aki elvi meggyőződésből, magas fokú áldozatkészséggel, kezdeményezőleg vesz részt a titkos együttműködésben és a legbonyolultabb hálózati feladatok elvégzésére is alkalmas volt".
Harmat-Spánn tehát már ötéves gyakorlattal rendelkezett, amikor ezt a feladatot megkapta.
Ahogy hallom, Spánn továbbra is szórakoztatja humorosnak szánt jegyzeteivel a Kossuth rádió reggeli hallgatóit. Ő még nem lett díszpolgár.

"Cole Michael" színre lép
A különböző fedőnevű ügynökök és állambiztonsági szt-tisztek között különleges szerepet játszott egy "Urbán" fedőnevű titkos munkatárs ("tmt"), aki Okudzsava Sipov nevű ügynökének méltó modern utódja lehetett volna. Olyan meggyőzőnek látszó, noha teljesen légből kapott jelentéseket küldött az állítólag rendszeresen tőlem szerzett, az osztrák belpolitikáról szóló bizalmas információkról, hogy neve a BM III/I. hírszerző csoportfőnökség köreiben közszájon forgott. "Urbán" szerint én őt a Felix Hurdes néppárti politikussal létesített szoros kapcsolatom alapján szinte hetenként vagy még többször részletesen informáltam a Néppárt változó álláspontjairól és terveiről a majdnem öt hónapig tartó kormányválság alatt. A parlamenti választásokon 1962 novemberében ugyanis a Néppárt győzött, és a koalíciós tárgyalások márciusig húzódtak. A vita központjában Bruno Kreisky akkori külügyminiszter állt. A Néppárt át akarta venni a minisztériumot, de végül is a szakszervezeti vezér, Franz Olah és Schärf, a szocialista államelnök befolyása erősebbnek bizonyult, s Kreisky megtartotta pozícióját. Pár hónappal később kitört az úgynevezett Habsburg-botrány Otto Habsburg visszatérési kísérlete kapcsán. Az osztrák lapok részletesen foglalkoztak ezekkel a belpolitikai harcokkal. Az úgynevezett "bizalmas információkat" a külföldi tudósítók egészen egyszerűen naponta olvashatták a sajtóban, és kérdéseket tehettek fel a gyakori sajtókonferenciákon.
"Urbán" karriert akart csinálni, s be akarta bizonyítani, hogy ő exkluzív információkat kap rajtam keresztül a Néppárt legfelsőbb politikai vezetésétől. Egyre küldözgette kimerítő jelentéseit a naponta változó hangulatról, gyakran hozzátéve: "Információ Lendvaitól". Ezeknek a jelentéseknek csak egy szépséghibájuk volt: minden "Lendvai-információ"-t Urbán talált ki: én életemben soha nem beszéltem Hurdes volt miniszterrel és volt parlamenti elnökkel.
Felső kapcsolatai azonban elhitték "Urbán" lelkes jelentéseit. Sőt, 1962. november 6-án "kutató doszsziét" nyitottak egy "Cole Michael" fedőnevű társadalmi kapcsolatról. Az összefoglaló jelentések, feladattervek és javaslatok "Cole Michael" ügyében két és fél éven át abban a reményben születtek, hogy "Cole"-t, vagyis engem, végül beszervezhetnek.
Az alapot persze "Urbán" jelentései adták. Újra és újra Hurdesre, időnként Kreiskyre és Olahra hivatkozva közölte a hírszerzési csoportfőnökség III/I-3-as alosztályával, hogy "Cole" "információi nem légből kapottak, megalapozottak és olyan bizalmas adatokat tartalmaznak, amelyek nem kerültek nyilvánosságra. "Viszony kimondottan positiv. Perspektívája a kapcsolatnak reményekre ad lehetőséget."
Ki volt "Urbán" titkos munkatárs? Mint a most megkapott anyagok alapján kiderült, Loránt László Endre, az MTI bécsi tudósítója 1960-1963 között. Akivel valóban jó kollegiális viszonyban voltam, mert már 1957 januárjában, amikor én az Esti Hírlap külpolitikai rovatvezetőjeként Varsóból tudósítottam, találkoztam vele mint a Népszava tudósítójával. Fogalmam sem volt központi szerepéről az állambiztonsági hálózatban.
A "Cole Michael"-ügyet feldolgozó Palotás Rezső rendőr őrnagy és Tóth Pál rendőr alezredes által 1963. április 17-én kidolgozott Feladatterv a többi között pontokba foglalva és határidővel előírta, hogy bizalmas információkat kell szerezni tőle az ÖVP terveiről, át kell adnia "Cole"-t további kapcsolattartásra "Urbán" utódjának, befolyásolni kell, hogy az angol és egyéb nyugati lapokban elhelyezett cikkei a Magyar Népköztársasággal és a szocialista országokkal szemben lojális hangvételűek legyenek, meg kell kezdeni kapcsolatainak felmérését. "A tanulmányozás eredményeként összefoglaló jelentést kell készíteni, ennek alapján javaslatot kell tenni beszervezésére." Határidő: 1963. december 31. Időközben megszereztek több tucat, különféle álnéven, a nyugati lapokban megjelent cikkemet.
Már korábban bevezették a K-típusú ellenőrzést, azaz minden nekem szóló és általam írt levelet cenzúráztak, köztük vigasztaló soraimat özvegy édesanyámnak, akinek útlevélkérelmét már kilencszer elutasították. Környezettanulmányt végeztek róla, néhány rokonomról és a ház lakóiról.
Beszervezési reményeik alapja az 1962. május 24-i, B-45-81 számú feljegyzés szerint kezdetben az volt, hogy "abban az esetben, ha vállalja a velünk való együttműködést, akkor anyját kiengedjük".

Tutus a sztriptízbárban
Ortutay Gyulának, akkor a Hazafias Népfront főtitkárának és az Elnöki Tanács tagjának köszönhettem, hogy ez a zsarolási lehetőség már 1962 karácsonyára megszűnt. "Tutus"-t (Ortutayt) kérésére 1962 szeptemberében, négytagú kíséretével együtt, elvittem az egyik legmerészebb bécsi sztriptízshow-ra. Beváltotta ígéretét: anyám rövidesen megkapta a kiutazási engedélyt. Ez a közbenjárás nyilván zavarta a belügyi beszervezési terveket.
Nekem azonban volt még két kérésem, ami további reményeket keltett a központban. Hivatalosan kérvényeztem a magyar állampolgárságból való elbocsátásomat, mert csak ez biztosíthatta, hogy nyugodtan dolgozhassam mint újságíró a kommunista rendszerű országokban. Ugyanakkor próbáltam beutazási engedély kapni, elsősorban a Hazafias Népfront 1965. márciusi kongresszusára, riportkészítés céljából.
Az 1964. január 20-i 87-E-392-17/64 számú javaslatban "Cole Michael ügyében" a következő áll: "1960-61-től a "Financial Times", az "Economist" és a "Statist" c. angol közgazdasági, valamint a "Die Tat" c. svájci és a "Die Presse" osztrák politikai lapok tudósítója. Számára létkérdést jelent, hogy a fenti lapok "keleti szakértőjeként" a népi demokratikus országokba, köztük Magyarországra is rendszeresen beutazhasson. Magyarországi beutazásának engedélyezésével kapcsolatban felső vezető elvtársak olyan határozatot hoztak, hogy azt csak akkor hagyjuk jóvá, ha "Cole" rendszeres támogatást ad számunkra (...) "Cole" pozitív reagálása esetén a Külügyminisztérium által előkészített cikkeket helyeztetnénk el rajta keresztül, tovább foglalkoztatási vonalat a későbbiekben határoznánk."
A javaslatot aláíró Szombathy József alezredes (a BM III/1-es Vizsgálati Osztályának jogi véleményezéssel foglalkozó 3-E alosztálya vezetője) véleménye szerint "Cole a fentieket teljesíteni fogja, annál is inkább, mert számára a rendszeres beutazás létkérdést jelent."
Hogy a hálózat "Cole"-t végül is sem nyíltan, sem burkoltan nem fenyegette meg, csak sorsszerű véletlenek következménye volt: Ortutay ugyanis másfél év múlva egy kongresszuson újra Bécsben járt, és szeretett volna megint egy show-t a kísérőivel együtt megnézni. Egy másik éjszakai lokált választottam és a szünetben szóba hoztam, hogy látva az új Kádár-irányzatot ("aki nincs ellenünk, az velünk van"), kaphatnék-e vízumot riportkészítéshez. Ortutay, a rezsim kirakatfigurája újra a saját szakállára cselekedett, és elintézte beutazásomat. Később, az akkori bécsi ügyvivő, a közgazdász Biró Gerd közbenjárására sikerült több alkalommal is beutaznom, még "Cole Michael" likvidálásának előestéjén is, és ez az ügynököket és feletteseiket is felháborította.
Időközben ugyanis "Urbán", azaz Loránt felettesei gyanítani kezdték, hogy a jelentései roppant eltúlzottak lehettek. Lóránt utódja, "Herczeg", alias Heltai András 1969-ig maradt Bécsben, mint az MTI tudósítója. Ő újra és újra (pl. 1963. december 28-án) arról panaszkodott századosának, hogy "Cole" nem ad információs anyagot, a politikai jellegű kérdések elől változatlanul kitér, és a legcsekélyebb viszontszolgálatot sem tartja szükségesnek. Időszerű, hogy megfelelő módszerekkel "kijózanítsuk". Miközben a "központ" még reménykedett, "Herczeg" Bécsből (1965. március 25-én) ingerülten keményebb módszereket javasolt, mondván: "1963 ősze óta van kapcsolatom Lendvaival, de jelentősebb információkat nem kaptam, bár "kollegiális" és társasági viszonyunk kezdeményezésemre kifejezetten szívélyessé vált, a politikai tájékoztatástól fokozottan elzárkózott (...) Ugyanakkor riportjainak, kommentárjainak alapvető kicsengése nem különbözik az osztrák és egyéb nyugat-európai lapok általános vonalától. Az utóbbi évben rendszeresen és következetesen ír a szocialista tábor széthullásáról, a "nemzeti kommunista" fejlődésről, a KGST "felbomlásáról" stb.". Végül "Herczeg" javasolta, a bécsi felettesével egyetértésben: "egy esetleg a többi szocialista országgal koordinált vízum-intézkedést, valamint múltjának megfelelő szellőztetését".

"Cole Michael" eltűnése
Nyilván hosszas tanácskozások után történt a döntés 1965. október 4-én "Cole Michael", vagyis Lendvai Pál ügyében, "akit nyugaton a kelet-európai országok legjobb szakértőjének" tartanak, és "aki korábban álnéven, most már rendszeresen tendenciózus és ellenséges hangú cikkeket helyez el a nyugati lapokban a szocialista országokról, elsősorban Magyarországról (...) Mint kelet-európai szakértőnek a lehetetlenné tétele érdekében kérjük az NDK, a csehszlovák, a lengyel, a szovjet és a román állambiztonsági szerveket, hogy Lendvai Pál részére a jövőben ne adjanak beutazási engedélyt" - írta ezen a napon dr. Pieszko Ferenc százados, aki már két nappal korábban hasonló tartalmú levelet küldött a bolgár szerveknek is.
Ő intézkedett arról, hogy feladják "Cole Michael" beszervezési kísérletét, bármily rövid életű volt is a terv, hogy Lendvai Pál a magyar állambiztonsági szolgálat hivatalos kapcsolata legyen: "A fentiek alapján kérem engedélyezni "Cole Michael" Kt-459 sz. dossziéjának irattárba helyezését." A koncepciót tartalmazó dosszié, az iktatószáma szerint, a "holt iratok tárába került". A halálozási közlemény így szólt: "Cole Michael, Lendvai Paul (...) újságíró, magyar nemzetiségű osztrák állampolgár ügyével 1962 óta foglalkozunk beszervezés céljából. Társadalmi kapcsolatot létesítettünk vele, titkos információkat azonban nem adott. Magyarországról és a szocialista tábor többi országairól ellenséges hangú cikkeket írt. Ezért 1965 nyarán végleg megszakítottuk vele a kapcsolatot, tiltó-névjegyzékbe vettük és kértük a többi szocialista országot, hogy ne adjanak beutazási vízumot Cole Michaelnek. Valamennyi szocialista ország kérésünknek eleget tett."
A százados tapintatosan elhallgatta, hogy Románia csak azt válaszolta, hogy "a kapott információkat figyelembe veszi", de semmit sem ígért.
Ennek megfelelően az elkövetkező években gyakran jártam Romániában, és írtam (valószínűleg túl pozitív cikkeket) a román önállósodási lépésekről.
A feketelista következtében szinte szükségszerűen fordultam a politikailag oly izgalmas Jugoszlávia felé is. Tulajdonképpen a belügynek és besúgóinak köszönhettem, hogy elsősorban Balkán-szakértő lettem, és hamarosan megírhattam angolul első könyvemet a nacionalizmusról és kommunizmusról a Balkánon, mely németül és franciául is megjelent.
S mi lett a szereplőkkel? "Michael Cole" tényleg eltűnt az irattárban, és csak négy évtized után tudtam meg a sorsát. A "találékony" magyar Sipov ügynök, "Urbán", alias Loránt László Endre 1969-1971-ben újra bécsi tudósító lett. Szívinfarktust kapott, hazajött, közben Bécsben ellenőrizték az irodáját. Loránt aztán rejtélyes körülmények között eltűnt Bécsből. 1971. július 23-án a lengyel állambiztonsági szervek közölték a BM Nemzetközi Kapcsolatok Osztályával, hogy feleségével együtt Ausztráliába disszidált, ahol feleségének rokonai éltek. A jelentés utolsó mondata: "Loránt Bécsben kapcsolatot tartott Paul Lendvaival, aki összeköttetésben állt az amerikai hírszerzéssel és cionista szervezetekkel". Ha ezt az irattárban eltemetett "Michael Cole" tudta volna!
Loránt utódja, "Herczeg" 1969-ig maradt Bécsben, majd 1983-1987 között újra kiküldték. Biró Gerdet (aki néhány éve elhunyt) részben a "Cole Michael"-kudarc miatt kitették a külügyből és a Kereskedelmi Kamaránál dolgozott mint osztályvezető.
1972. október 2-án egy olvashatatlan aláírású belügyes tiszt javasolta Komornik Vilmos csoportfőnöknek - a bécsi "Főrezidenssel" és a külüggyel való megbeszélés alapján -, hogy töröljék Lendvait a tiltó listáról. Új beszervezési remények miatt? Ugyan már! A magyarázat egyszerű: Bruno Kreisky 1970-ben osztrák szövetségi kancellár lett és 1972 októberében megjelent Paul Lendvai (s Karl-Heinz Ritschel) Kreisky-életrajza. Köztudomásúan szoros kapcsolatom a tizenhárom évig kancellári poszton lévő szociáldemokrata pártelnökkel, Kreiskyvel volt nyilvánvalóan a fő oka annak, hogy akadály nélkül beutazhattam. A pozícióm az osztrák televíziónál (a közép-kelet-európai adások főszerkesztője) segített abban, hogy vezető politikusokkal, sőt még Kádár Jánossal is interjút készíthettem.
Persze a belügy szemében "ellenség" maradtam, s minden lépésemet figyelték és jelentették. Az 1972-89 közötti jelentésekből eddig még csak keveset láttam. Talán a legközelebbi karácsonykor újabb ajándékként megkaphatom a teljes anyagot a bécsi és budapesti ügynökök nevével együtt.
(A szerző az Europäische Rundschau főszerkesztője és az ORF-TV Európa Stúdiójának vezetője, forrás:ÉS.)

Ötvenhatosok tere (Felvonulási tér), a dísztribün hátsó frontja, Kádár János, Nyikita Sz.Hruscsov, Mögöttük Czinege Lajos, Dobi István, középen Kállai Gyula, felette Apró Antal és Fehér Lajos.

szovjet párt- és kormányküldöttség ünnepélyes fogadása 1979. május 30-án. Kádár János, az MSZMP KB első titkára és felesége, tőlük balra Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke.

szovjet párt- és kormányküldöttség ünnepélyes fogadása 1979. május 30-án. Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Leonyid Iljics Brezsnyev, sz SZKP főtitkára, államfő, jobbra a lépcsőn Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter.

Váci út - Róbert Károly körút sarok, háttérben SZOT irodaház. Kádár János az MSZMP első titkára és Grósz Károly a Budapesti Pártbizottság első titkára.

május 1-i felvonulás. címke: felvonulás május 1 úttörő Kádár János-ábrázolás Fock Jenő-ábrázolás zászló +

MSZMP székház a mai Képviselői Irodaház ("Fehér Ház"), Kádár János ravatala.

Kádár János, az MSZMP első titkára.

Ötvenhatosok tere (Felvonulási tér), május 1-i felvonulás, a dísztribünön Gáspár Sándor, Németh Károly, Losonczi Pál, Kádár János, Lázár György és Havasi Ferenc..

Lázár György miniszterelnök beszél a Parlamentben, mögötte Kádár János az MSZMP első titkára. Az operatőr Szilágyi Virg

József nádor tér, a Pénzügyminisztérium épülete.

Szentháromság tér, Szentháromság-szobor, mögötte a Pénzügyminisztérium.

Nagyerdei Stadion, Magyarország - Lengyelország (8:2) labdarúgó mérkőzés. A dísztribünön jobbról az első Zsofinyecz Mihály nehézgépipari miniszter, második Kállai Gyula külügyminiszter, harmadik Ménes János Debrecen polgármestere, negyedik Simon Lajos Budapest alpolgármestere, mögötte Köböl József Nagy-Budapest törvényhatóságának elnöke, balról a második Kossa István pénzügyminiszter.

Andrássy út, Kodály körönd (Körönd), május 1-i ünnepség. A tribünön elől bal szélen Kossa István.

Október huszonharmadika (Schönherz Zoltán) utca, Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház, a felvétel a megnyitáskor készült. Középe

Október huszonharmadika (Schönherz Zoltán) utca, Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház, a felvétel a megnyitáskor készült. Elöl Demján Sándor igazgató.

balra Rákosi Mátyás, jobbra Vas Zoltán.

Úttörőváros (később Gyermek és Ifjúsági Centrum), a telep átadási ünnepsége. Szűcs Istvánné, a Magyar Úttörők Szövetsége főtitkára, középen Kádár János MSZMP első titkár, mögötte Maróthy László PB tag, az előtérben Regős István és Földvári Géza riporterek.

jobbról az első Kádár János az MSZMP első titkára, a mikrofonnál Bánffy György színművész

Ötvenhatosok tere (Felvonulási tér), dísztribün, május 1-i riport Kádár Jánossal, mögötte Kiss Károly, a riporter Szepesi György.

Parlament, ülésterem. Az első sorban balszélen Biszku Béla, majd Münnich Ferenc, Dobi István és Kádár János. A második sorban balról Dögei Imre, Kiss Károly.

Bp-i Nemzetközi Vásár, Farkas Mihály vezérezredes és Kádár János, mögöttük Vas Zoltán

a Lánchíd pesti hídfője, háttérben a Széchenyi István (Roosevelt) tér. Az újjáépített híd átadási ünnepsége, a menet élén Vass Zoltán, Dobi István, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Bebrits Lajos, mögötte sötét kabátban Kádár János.

a Cukor utcai elemi iskola III. osztályos tanulóinak csoportképe, az elől ülők közül balról az első Kádár János.Bp. V. ker.

Kádár János, BP. V.a Cukor utcai elemi iskola tanulóinak csoportképe, az elől ülők közül balról a harmadik Kádár János.