2014. május 12., hétfő

Gergényi Demszky díjai

2006. 11. 17. 10:37
Ez a cikk 7 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szóljon
hozzá!
Címkék:
Két kitüntetést is átvehetett Budapest napján Gergényi Péter. A fővárosi főkapitány elismerése ellen a Kossuth téri tüntetők egy csoportja tiltakozott a városházán, Kosztolányi Dénes fideszes képviselő pedig kivonult, amikor átadták a díjakat. Demszky Gábor beszéde a kampányidőszakot idézte, az 5-ös metrót is megígérte a kitüntetettek előtt.
"Mit üzen ennek a fiatalembernek?" - kérdezte Gonda László, a Kossuth téri tüntetők egyik vezetője Gergényi Péter budapesti rendőrkapitánytól, egy újságot mutatva fel a távozó főkapitánynak, amelyen egy, az október 23-i tüntetések során kilőtt szemű férfi volt látható. Gergényi csak annyit válaszolt: "Köszönöm szépen!" A főkapitány sietve távozott a városháza épületéből, de az utcán is várta néhány tiltakozó "Vipera díjat és szemüveget G.P.-nek" feliratú transzparenssel. Gergényi azonban rögtön szolgálati autójába ült és elhajtatott.
Nem csak a Kossuth tériek tiltakoztak Gergényi kitüntetése ellen. Kosztolányi Dénes fideszes képviselő mindkét alkalommal, amikor a főkapitányt szólították a díjak átvételéhez, elhagyta a termet. Kosztolányi az [origo]-nak ezt azzal indokolta, hogy Gergényi "nem a nyugdíját vette át". Arra emlékeztetett, hogy nem a jelenlegi, hanem az előző közgyűlés szavazta meg a két kitüntetést.
A Fővárosi Közgyűlés pénteken, Budapest egyesítésének évfordulóján, a főkapitány a Budapestért díjat és Budapest Közbiztonságáért Emlékérmet vehette át Demszky Gábor főpolgármestertől. Az indoklás szerint Gergényi "intenzív és innovatív" munkájáért, valamint "kiemelkedő és sikeres" vezetői tevékenységéért kapott elismerést. Újságírói kérdésre, hogy esetében mit jelent az "innovatív" szó, a főkapitány csak annyit mondott, ezt az adományozótól kell megkérdezni. A két kitüntetéssel együtt félmilliós pénzjutalom is jár.
A tiltakozók megjelenése nem volt meglepetés. "Az esemény szabadon látogatható, lehet gratulálni" - invitált már csütörtök este mindenkit a fővárosi városházára, Gergényi kitüntetéseinek átadására egy radikális jobboldali honlap. A főkapitány kitüntetéséről hónapokkal ezelőtt döntött a közgyűlés, ám a szeptember 18-20-i és az október 23-i zavargások után több oldalról is támadások érték a rendőri vezetést.
Fotó: Pályi Zsófia
A KDNP fővárosi frakciója például azt kérte Demszky Gábortól, halassza el a kitüntetés átadását, ameddig a vizsgálat be nem bizonyítja, Gergényi nem felelős a rendőri túlkapásokért. Demszky elutasította a javaslatot. Szerinte erre neki joga sem lenne, hiszen a főpolgármester ebben az ügyben csak a közgyűlés határozatának végrehajtója.
Demszky korábban személyesen fordult a miniszterelnökhöz, hogy ne fogadja el Gergényi Péter nyugdíjazási kérelmét. A politikus szerint ugyanis a főkapitány érdeme is, hogy - Demszky tudomása szerint - jelenleg Budapest Európa legbiztonságosabb fővárosa. Ugyanakkor az [origo] eddig nem talált olyan statisztikát, amely alátámasztaná Demszky véleményét, miszerint Budapest lenne Európa legbiztonságosabb fővárosa. Ilyen listát ugyanis sem az EU, sem a nemzetközi rendőri szervek nem készítenek. Demszky állítja, az adatok az egyes rendőrségektől származnak, és szakmai konferenciákon hasonlították őket össze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése