2013. november 6., szerda

Zsigó : Gyurcsány a felelős

Petrétei: sokkoltak az események

Betűméret csökkentése Betűméret növelése Szöveg mérete Oldal nyomtatása
Petrétei Józsefnek igazságügyi és rendészeti miniszterként fogalma sem volt arról, mit kell tenni a Szabadság téri tévészékház 2006. szeptemberi ostromának óráiban. Ez derült ki a volt miniszter tanúvallomásából, amelyet a rendőri vezetők elleni büntetőper keddi tárgyalásán tett a Fővárosi Törvényszéken.
A Gyurcsány-kormány egykori tárcavezetője úgy fogalmazott: “sokkoltak az események”. Hozzátette: nem véletlenül ajánlotta fel másnap a lemondását.
A másfél hónapja kezdődött büntetőperben Bene László nyugalmazott rendőr altábornagyot, volt országos főkapitányt, Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagyot, volt budapesti főkapitányt és tucatnyi társukat a 2006. őszi fővárosi eseményekkel összefüggő mulasztásokkal vádolja az ügyészség.
Petrétei József tanúvallomása várhatóan az egész keddi tárgyalást igénybe veszi. Az elsőfokú büntetőper legalább egy évig tart majd.
A Fidesz szerint nem Petrétei Józsefet, hanem Gyurcsány Ferencet minősíti az, hogy a volt igazságügyi miniszternek saját bevallása szerint fogalma sem volt, mit kell tenni a Szabadság téri téveszékház 2006. szeptemberi ostromának óráiban.
Zsigó Róbert, a nagyobbik kormánypárt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Petrétei József szavai is csak annak a bizonyítékai, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya sem erkölcsileg, sem más szempontból nem volt alkalmas az ország vezetésére.
Petrétei József a rendőri vezetők elleni büntetőper keddi tárgyalásán tett tanúvallomásában beszélt arról, hogy igazságügyi és rendészeti miniszterként fogalma sem volt arról, mit kell tenni a Szabadság téri tévészékház 2006. szeptemberi ostromának óráiban. A Gyurcsány-kormány egykori tárcavezetője úgy fogalmazott: “sokkoltak az események”. Hozzátette: nem véletlenül ajánlotta fel másnap a lemondását.
mti

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése