2013. november 6., szerda

Gergényi a katonai bíróság előtt

Bíróság elé áll Gergényi 2006 miatt

2013. augusztus 3., szombat 08:32 |
Napra pontosan hét évvel az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, szeptember 17-én kezdi meg tárgyalni a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa a volt rendőri vezetők 2006-os zavargások miatti perét, írja a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap. Gergényi Péter volt budapesti és Bene László volt országos rendőrfőkapitány is bíróság elé áll.
A Központi Nyomozó Főügyészség  tizennégy egykori és jelenlegi rendőri vezető ellen emelt vádat, elsősorban elöljárói intézkedés elmulasztása miatt. Gergényi és Bene mellett Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) egykori parancsnoka ellen is eljárás van folyamatban.

Azonosító jel nélkül

Gergényit elsősorban az MTV-székház ostromakor kialakult helyzet miatt tervezik felelősségre vonni, Benét pedig azért, mert utólag nem indított vizsgálatot a mulasztások és hibák kiderítésére. Benének felróják azt is, hogy eltűrte, hogy a Rebisz tagjai azonosító jel nélkül intézkedtek.

h i r d e t é s
A törvényszék a perben hatvan tárgyalási napot tűzött ki, és a tervek szerint 2014. július 10-ig vizsgálja az ügyet. Az ügyészség csak felfüggesztett börtönbüntetést kér a vádlottakra, sőt azt is indítványozza, hogy elítélésük esetén is mentesüljenek a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Az új büntető törvénykönyv szerint ugyanakkor az említett bűncselekményért akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lenne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése