2013. november 13., szerda

Demján Sándor a Ferropatentnál járt - fotók!

2012. július 30. 11:16 Hanol Erzsébet
Ünnep | Megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepelte szombaton a szekszárdi Ferropatent Zrt. Ezt az alkalmat ragadták meg arra, hogy felavassák az új üzemcsarnokot. A szalagátvágásban Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke segédkezett.
Ritkán szoktak egy húszévest szakmája egyik legjobbjának, vagy éppen sokat tapasztaltnak nevezni, ebben az életkorban még inkább a sokrahivatott jelző a gyakori. De nem akkor, ha egy, a kezdetektől fogva céltudatosan építkező és fejlődő családi vállalkozásról van szó, amely sikerre ítéltségét már az alapítást követő időszakban bizonyította. A szekszárdi székhelyű, acéláru-kereskedelemmel és előzetes feldolgozással foglalkozó Ferropatent Zrt. pedig minden kétséget kizáróan ilyen.

  Demján Sándornét virággal köszöntötte Szabó Sándor, a Ferropatent Zrt. tulajdonosa (Fotók: Kiss Albert) Demján Sándornét virággal köszöntötte Szabó Sándor, a Ferropatent Zrt. tulajdonosa (Fotók: Kiss Albert)

Szabó Sándor elnök-vezérigazgató mellett felesége, és gyermekei is a cég vezetésében, annak sikereiért dolgoznak. Teljesítményükre büszke lehet a város, a megye, az ország – hangzott el szombaton a cégalapítás huszadik évfordulójára rendezett ünnepség felvezetőjében.

A fennkölt alaphangot Pecze István trombitajátéka adta meg, majd a zenészt felszólalók sora váltotta az vállalat telephelyén felállított pódiumon. Elsőként Szabó Sándor köszönte meg a vendégeknek – üzleti partnereknek, családtagoknak, barátoknak – a megtisztelő jelenlétet. De az elnök-vezérigazgató szavaiból kitűnt: húsz eredményes év után sem szándékoznak hátradőlni.

Mint mondta, megfontoltabban ugyan, de továbbra is a fejlődésre törekednek, még a nehéz időkben is. Az előrelépéshez elengedhetetlen a képzett munkaerő, így az utánpótlás oktatására is hangsúlyt fektetnek a cégnél. A Ferropatent harmadik üzemcsarnokának ünnepélyes avatóját pedig mostanra időzítették, bár abban már féléve munka zajlik.

Egy sikeres férfi mögött, vagy méginkább mellett mindig ott van egy nő is. De napjainkban az sem árt, ha egy bank is meghúzódik a háttérben, a Ferropatent esetében ezt a hálót az OTP Nyrt. jelenti. A barátként is jelenlévő Fábián Balázs, a pénzintézet dél-dunántúli régiójának ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, különösen figyelemre méltó, hogy a cég tisztán magyar tulajdonban lévő családi vállalkozásként tud a válságban is fennmaradni és nyereséges lenni. Fábián Balázs azt is kiemelte, hogy a siker kulcsa Szabó Sándor személye, hiszen az évek során változatlan odaadással végzi a munkáját.

Az üzleti partnerek nevében felszólaló H. Szabó Sándor, az Autoflex-Knott Kft. ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy nem cégek, hanem emberek kötik az üzleteket, Szabó Sándor embersége pedig példaként állítható mindenki elé. A húsz évvel kapcsolatban annyit mondott: akinek nincs múltja, annak jövője sincs.
  Vendégek fogadása. Dr. Fischer Sándor, Fajszi Lajos, Szabó Sándor, Demján Sándor, Horváth Ferenc, háttérben Hámori Róbert Vendégek fogadása. Dr. Fischer Sándor, Fajszi Lajos, Szabó Sándor, Demján Sándor, Horváth Ferenc, háttérben Hámori Róbert
Szekszárd önkormányzata részéről Ács Rezső alpolgármester tolmácsolta az üdvözlő szavakat. Mint mondta, a pódiumot körülvevő sokaság az országos elismertséget bizonyítja, a város pedig többszörös hálával tartozik a vállalkozást vezető család tagjainak. Lévén, a Ferropatent nemcsak a nyereségnek köszönhető jelentős összegű adóval járul hozzá a megyeszékhely fejlődéshez, hanem a megkereséseket is pozitívan, támogatóan fogadják.

– Ezer, tízezer, százezer Szabó Sándor kéne – mondta a szombati ünnepségen szintén jelenlévő Demján Sándor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke azt hangsúlyozta, hogy a családi vállalkozásoknak kellene a magyar társadalom alapját adnia, termelés nélkül ugyanis pusztulásra van ítélve az ország. Ehhez viszont tőkét kell adni a kis- és középvállalkozásoknak, illetve vissza kell állítani a szakmunka becsületét. Hazánknak ezrével van szüksége a termelői munkát végző emberekre, akik – az elnök szavaival élve – eltartják Magyarországot. Demján Sándor beszéde végeztével a VOSZ elismerő oklevelét adta át Szabó Sándornak a kiemelkedő húsz évért.
  A Ferropatent Zrt. igazi családi vállalkozás: Szabó Attila, Szabó Sándorné, Szabó Erika és Szabó Sándor. Teljesítményükre büszke a város A Ferropatent Zrt. igazi családi vállalkozás: Szabó Attila, Szabó Sándorné, Szabó Erika és Szabó Sándor. Teljesítményükre büszke a város

Az ünnepség során a fecskék előzetes bejárást, pontosabban berepülést tartottak az új csarnokban, de a zárszót követően a vendégek sem mulasztották el a körbetekintést, így akinek jutott, az kék munkavédelmi sisakkal egészíthette ki alkalmi öltözékét. A kíváncsiskodók működés közben is láthatták az egyik gépet, amely „VOSZ-Ferropatent 2012” felirattá alakította a rideg fémet, alátámasztva Szabó Sándor érzékletes példáját, miszerint a korszerű masinákkal – egy plazmavágóval és egy szemcseszóróval – süteményt tudnak csinálni a vasból.

A Ferropatent hét évvel a cégalapítás után, 2000-ben avatta az első 3000 négyzetméteres csarnokát. Újabb hét év elteltével, 2007-ben pedig a másodikat, egy 4500 alapterületűt adtak át. A legújabb csarnok 2500 négyzetméteres. Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy mintegy 60 ezer tonna acélt értékesítenek és 10-12 ezer tonnányit dolgoznak fel.

A nyolcvan embert foglalkoztató cég tavalyi bevétele 12 milliárd forint volt, erre az évre azonban 15 százalékos visszaesést jósolnak az üzletfelek csökkenő igényei miatt. Ám a jövőben is az a cél, hogy visszaforgassák a nyereséget a további fejlődés érdekében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése