2013. március 4., hétfő

Húsz éve született meg a rózsadombi paktum

1991. március 15-én írták alá a rendszerváltást, és az azt követő éveket máig befolyásoló, legnagyobb hatású titkos politikai megállapodást, az un. „Rózsadombi paktumot”. A magyar politikai élet, a két nagyhatalom illetve Izrael képviselője által összehozott húszpontos megállapodás rendezte többek közt a hatalmukat vesztett kommunisták helyzetét és meghatározta a szomszédos országokkal szemben kialakítandó magyar politikát. A paktum megkötésével a két világhatalom arra törekedett, hogy pacifikálja a vasfüggöny utáni Közép-Európát.
Máig sem tudni pontosan, hogy melyik rózsadombi villa adott helyt a titkos találkozónak. A helyszín ugyanakkor nem meglepő, hiszen mind az egykori szocialista elitnek - Kádár Jánosnak, Apró Antalnak -, mind az átmenetben érdekelt, a nyolcvanas évek végétől megerősödő gazdasági érdekcsoportok képviselőinek is itt voltak a villái.

A szimbolikus dátumra tett találkozón, és a paktum aláírásán tizenhárman vettek részt, a magyar rendszerváltásban érintett pártok, egyházi szervezetek valamint az érintett nagyhatalmak képviselői.

A rózsadombi villában ott volt Szergej Naumovics Szirotjuk, a szovjet hadsereg tábornoka és egy KGB-ezredes. A szovjetek ugyan ekkor már kivonulóban voltak az országról, azonban a teljes csapatkivonás csak a nyáron fejeződött be. Így a szovjet hadsereg még potenciális ütőerővel rendelkezett Magyarország területén, ezért őket nem lehetett kihagyni a tárgyalásokból.

A rendszerváltás folyamatában nagy szerepet játszó Egyesült Államok, 1989 nyarán George Bush személyesen látogatott Budapestre. Az USA képviselői így a rózsadombi találkozón is ott voltak. Az amerikai nagykövetség első titkára, Stanley Walker mellett a CIA egyik tisztje is részt vett a tárgyaláson. Ugyanakkor más országok – például Németország, melynek minden oka meglett volna rá – nem képviseltették magukat.

Jelen volt viszont az izraeli titkosszolgálat, a Moszad képviselője, aki a magyarországi zsidóság jogviszonyának és háborús kártérítésének rendezésére garanciákat akaró izraeli kormányt képviselte. Feltehetőleg azért titkosszolgálati tiszt és nem diplomata vett részt a találkozón, mert Jeruzsálem a poszt-szocialista országokban újjáéledő antiszemitizmus gyengítése érdekében mindenképpen el akarta kerülni a nyílt nyomásgyakorlás látszatát is bármilyen zsidósággal kapcsolatos kérdésben.

A találkozón a magyarországi zsidóságot képviselő MAZSIHISZ-es Zoltai Gusztáv is részt vett, valamint a katolikus püspöki kar vezetője, Paskai László bíboros. A reformátusokat és az evangélikusokat ugyanakkor senki sem képviselte.

Az Antall-kormány kénytelen volt engedni

A magyar politikai életből öt fontos személy vett részt a paktum aláírásában. Jelen volt a köztársasági elnök Göncz Árpád és Antall József miniszterelnök, Boross Péter az MDF-ből, és az SZDSZ-es Pető Iván. Az állampártból ellenzéki párttá átvedlő MSZP-t szintén egy későbbi miniszterelnök, Horn Gyula képviselte. Érdekesség, hogy a Fidesz nem vett részt a rózsadombi paktum megkötésében, ám valószínűsíthető, hogy tudtak róla. Érvnek ugyan kevés, de egyes vélekedések szerint bizonyíték, hogy rendszerváltás utáni politikájukban a paktum több pontja - például a volt kommunisták soraikba fogadása - visszaköszön a mai napig.
A Rózsadomb a SZOT-szállóval. A rendszerváltás szimbóluma.
A Rózsadomb a SZOT-szállóval. A rendszerváltás szimbóluma.
Forrás: Creative Commons
A húszpontos paktum első öt pontja a Szovjetunió és Magyarország viszonyát rendezte. Érződik rajtuk a fegyveres erővel még jelen lévő Szovjetunió erőfölénye. Ez alapján a következő pontok születtek: 1: A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról. 2: A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott értékekért és javakért. 3: Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között. 4: Szovjetellenes tevékenységek megakadályozása. 5: A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között.

A második öt pont a volt kommunisták helyzetét konszolidálta. Bár a rendszerváltás meccsei addigra többnyire lezajlottak, azonban még nem volt lejátszva minden. Az új kormány kezében volt az igazságszolgáltatás, mely számon kérhette volna a múlt rendszer bűneit, ugyanakkor a volt kommunisták kezében lévő – többek közt a már megindított privatizáció során megszerzett – gazdasági erő és a szovjetek jelenléte  olyan patthelyzetet eredményezett melyben mindkét félnek, de főleg az új kormánynak engednie kellett, legalábbis addig, amíg a szovjetek kivonulása le nem zárul. Így a következő megállapodások születtek: 6: A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése. 7: A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség és rendőrség megvédése az esetleges megtorlásoktól. 8: A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon. 9: Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe. 10: Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.

Világpolitikai játszma középpontjában

A következő pontok olyan rendelkezéseket tartalmaznak, melyek a térség vasfüggöny utáni stabilitását próbálták megóvni az esetlegesen újjáéledő magyar nacionalizmus destabilizáló hatásaitól. Ennek érdekében ismét csak a kormánynak kellett engedményeket tennie. Ennek alapján a következő pontokról egyeztek meg: 11: Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása. 12: A jobboldali, szélsőjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása. 13: Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni. 14: Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigráns személyekkel, szervezetekkel, csoportokkal. 15: A románok, jugoszlávok és a szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot. 16: Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik. 17: A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.

Ide kapcsolódik a 18. pont is, mely szerint a Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben. Ezeknek a pontoknak a meghozatalában a két nagyhatalom kívánságai nyilvánultak meg. A szomszédos országok követeléseiről már csak ezért sem lehet szó, mivel azok képviselői nem vettek részt a paktum megkötésében, és a rendszerváltás miatt a politikai erővonalak ott is tisztázatlanok voltak.

Egyes történészi vélekedések szerint elképzelhető, hogy a két nagyhatalom a szomszédos országokban is hasonló paktumok meghozatalára törekedett, ám erre mindeddig egyetlen konkrét bizonyíték sem került elő, csupán nyilatkozatok, memoárok, például egy csehszlovák kommunista diplomata, Andrej Hríbek visszaemlékezései engednek következtetni.

A Rózsadombi Paktum utolsó két pontja a magyarországi kisebbségek jogait rendezte: 19: Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására. 20: Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.
Rózsadombi Paktum - a magyar demokrácia Da Vinci-kódja
Természetesen a fent leírt szöveg szemenszedett kitaláció, a Rózsadombi Paktum „írott változata”, némi hozzáadott értékkel kiegészítve.

A paktum a rendszerváltás óta eltelt időszak legnépszerűbb összeesküvés-elmélete. Lényege, hogy a rendszerváltást előre lejátszották a zsidók, a kommunisták, a nagyhatalmak és magyarországi csatlósaik. Szimbolikusnak tekinthető a megkötés helyszíne is.

A paktum elmélete az elmúlt húsz évben rendre felbukkant a magyar közéletben, és elsősorban a szélsőjobboldal körében a mai napig igen népszerű, annak ellenére, hogy többen is bebizonyították a benne lévő logikai bukfenceket és történelmitlenségeket, melyek egyértelművé teszik kitalált voltát.

Ablonczy Balázs történész kutatásai azt is kiderítették, hogy az elmélet először 1992. február 20-án jelent meg az egyesült államokbeli Akronban kiadott Amerikai-Kanadai Magyar Életben, az írást Bakos Gyula néven Dömötör Tibor lelkész jegyezte. A református lelkész korábbi írásaiban már benne voltak azok az antiszemita és a rendszerváltás elmaradásáról szóló nézetek, melyek ebben az elméletben is megjelentek, bár azt nem tudni, hogy maga a rózsadombi paktum az ő kreálmánya-e.(Hírszerző)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése