2013. március 20., szerda

Hó alatt hagyták az országot?


Pintér Sándor elégedett a hóhelyzet kezelésével
„Tájékoztató a 2013. március 14–16-i rendkívüli időjárási helyzetben tett intézkedésekről” – ezzel a hivatalos címmel kért és kapott szót napirend előtt Pintér Sándor belügyminiszter. A politikus azt mondta, hogy Európa eddigi legnagyobb márciusi viharát élte át a kontinens, tőlünk nyugatra is számos problémát és gondot okozott a szélsőséges időjárás. Pintér elmondta, hogy Magyarországon kétszer-háromszor nagyobb volt a szél sebessége, mint Nyugat-Európában, ráadásul a határokon innen ónos eső is megelőzte a vihart.
A belügyminiszter elmondta, hogy sokan rekedtek az utakon, holott a hó nem váratlanul érkezett az országba. Pintér felsorolta, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóságok mikor és hányszor kérték az embereket: csak felkészülten, vagy csak halaszthatatlan esetben induljanak útnak. Ezt követően felsorolta a statisztikát arról, hogy hány rendőr, tűzoltó és katona vett részt a mentésben, illetve hogy hány melegedőhelyiséget hoztak létre. Elmondta, hogy tizenötezer embert és ötezer járművet szabadítottak ki a hó fogságából, ehhez Pintér szerint óriási összefogásra volt szükség. A belügyminiszter eredményként emelte ki, hogy emberi életet nem követelt a vihar, hogy senki nem hűlt ki az utakon éjszakázva, és ma már nincs járhatatlan út sem az országban. Pintér ugyanakkor elismerte, hogy az áramszolgáltatást még nem sikerült mindenhol visszaállítani, de hangsúlyozta: ez is folyamatban van. „Köszönöm az összefogást!” – fogalmazott végül Pintér Sándor.
Harangozó Tamás szocialista politikus reagált először a belügyminiszter felszólalására. Az MSZP képviselője először köszönetet mondott minden rendőrnek és tűzoltónak, aki részt vett a mentésben, és köszönetet mondott minden önkéntesnek, aki segítette a munkát. Harangozó Tamás felidézte Orbán Viktor tavalyi kijelentését, amely szerint a katasztrófavédelem „sikerágazat”, és az egységes védelmi rendszer felállítása után az állam már nem moshatja a kezeit, ha valamilyen katasztrófa történik. Harangozó szerint az irányítás csődöt mondott az elmúlt napokban, a felelősök megnevezésére pedig vizsgálatot szorgalmazott.
Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke is reagált a belügyminiszter felszólalására. A radikális frakció politikusa azt mondta: személyes tapasztalata szerint érdemi volt az összefogás a mentésben részt vevők között, még a jelen lévő gárdisták esetében sem azt nézték, hogy „van-e oroszlán a hátukon”. Balczó szerint ugyanakkor a huszonegyedik században nem elég egy kör-SMS-t küldeni a bajban lévő polgároknak, és sajátosnak nevezte, hogy '48 ünnepén az osztrákok jöttek megmenteni a magyarokat.

Harrach, a felelőtlen

Harrach Péter, a KDNP politikusa reagálásában azt mondta: ő is azon „felelőtlenek” közé tartozott, aki a figyelmeztetés ellenére elindult, de szerencséjére a Börzsönyben nem volt katasztrófahelyzet. A kereszténydemokrata frakcióvezető szerint az osztrákok azért voltak erre jobban felkészülve, mert nekik már volt ezzel kapcsolatos tapasztalatuk. Harrach szerint az elmúlt napok pozitívuma, hogy az emberek összefogtak egymás érdekében, negatívum viszont, ahogyan az ellenzék és az „ellenzéki holdudvar” viszonyult a helyzethez, politikai tőkét kovácsolva mások nehézségéből.

Felelőtlen szocialisták

Michl József, a KDNP képviselője volt a második napirend előtti felszólaló. Szónoklatának a következő címet adta: „A lehetetlent azonnal intézzük, a csodára egy kicsit várni kell”. A kereszténydemokrata politikus beszédében arról számolt be, hogy Tatán miként nyitottak melegedőt az autópályán bajba jutottak számára. A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett: hetedik éve polgármester, de ilyen helyzettel még nem találkozott. „Mégis, mindenki tudta, mi a dolga” – tette hozzá. Michl szerint biztosan volt olyan szituáció, amelyet jobban meg lehetett volna oldani, de szerinte mindenki jobban tenné, ha a saját tenyerét nézné meg inkább, és ha nem vízhólyagos, akkor ne kiabáljon a partvonalról. „Gyurcsány Apró-villájának kertjében egy fenyőfa előtt üzent, Mesterházy éppen kijött a wellnessből, Bajnai pedig a Dunára néző új pártirodájából mondta el könnyfakasztó üzenetét (…) Visszább az agarakkal, elvtársak!” – tette hozzá Michl, aki szerint a baloldal azt sajnálja leginkább, hogy az időjárás miatt nem tudta elmondani a kormányt támadó beszédeit. A KDNP-s politikus mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett a mentésben, és hálát adott Istennek is.
Pintér Sándor belügyminiszter reagált a KDNP-s felszólalásra. A politikus elmondta, felelőtlenség volt, hogy a miskolci szocialista rendezvényre buszokkal érkező résztvevőket a vihar ellenére hazaengedték. Pintér szerint a T. Házban is úgy kellene összefogni, ahogyan az állampolgárok tették azt a katasztrófában.

A fiatalok elvándorlásáról

Farkas Gergely jobbikos képviselő a „bizonytalanságot állandósító kormánypolitikáról” beszélt napirend előtt. A radikális frakció politikusa arról beszélt, hogy egy fiatalok körében végzett felmérés szerint az ifjúság elvándorlásában leginkább a bizonytalanság játszik szerepet, ezért a jobbikos képviselő szerint nemcsak az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása és a nemzetközi tendenciák, hanem immár az Orbán-kormány teljesítménye is felelőssé tehető. Farkas rámutatott arra is, hogy a felsőoktatásba jelentkezők száma radikálisan csökken, ami szerinte szintén a jelenlegi kabinet okozta káosz miatt van.
Simicskó István sportért felelős államtitkár válaszolt a kormány részéről, kiemelve, hogy a korábbi nyolc év „merjünk kicsik lenni” politikája helyett a mostani kabinet új irányt, felelős ifjúságpolitikát mutatott. Simicskó szerint az, hogy több gyermek született most, mint a korábbi időszakban, szintén alátámasztja a kormány teljesítményét. „Igaza van abban, hogy soha sincsen elég jól. Ez közös felelősségünk. Mi azon fáradozunk, hogy mielőbb elérjük!” – zárta szavait Simicskó.

Vissza a hó alá

„Magára hagyott ország” – ezzel a címmel már Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese beszélt napirend előtt. A szocialista politikus többek között elmondta, hogy személyesen is részese volt az elmúlt napok tragikus hóhelyzetének. Mint mondta: vétlen áldozata volt az M7-es tömegkaramboljának, autóját egy kamion szorította a szalagkorláthoz, majd sokáig vesztegeltek a hóviharban. „Mintha egy háborús övezetben lettem volna, az ellenségemnek sem kívánnám” – fogalmazott, hozzátéve: az ezt követő több órán át tartó hóhelyzetben érdemi segítség és információ nélkül maradtak. Simon Gábor szerint az autók mellett állók nem azt gondolják, amit a belügyminiszter most is mondott, és amit „önelégülten” megtapsoltak a kormánypártiak. A mulasztókat és a felelősöket szerinte kötelező megnevezni. Az MSZP politikusa ezt követően – érintettségi jogon is – vizsgálóbizottság felállítását követelte.
Pintér Sándor belügyminiszter reagált a kormány részéről. Elmondta, annak ellenére, hogy az általa vezetett operatív törzs már március 14-én este a közterületi rendezvények lemondására kért fel, az MSZP még ünnepelt Miskolcon, az E14 és az LMP, illetve a DK pedig csak másnap mondta le saját rendezvényét. Pintér szerint működött a demokrácia és működött a katasztrófavédelem az elmúlt napokban.

Kósa: bezzeg a szocik alatt haláleset is volt

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke volt az utolsó napirend előtti felszólaló a mai napon. A debreceni polgármester „Rendkívüli hóhelyzet Magyarországon” címmel kért szót. Beszédében azt mondta, hogy a magyar polgárok és a mentésben minden résztvevő az elmúlt napokban jelesre vizsgázott. Kósa hozzátette: 884 különböző független hírforrás közölte március 12. és 14. között, hogy különleges helyzet alakult ki az országban, ezért a szocialisták állítása – miszerint nem volt elég információ – egyszerűen nem igaz. A fideszes politikus szerint a katasztrófavédelmi új rendszer működési mechanizmusa jól vizsgázott. Kósa szerint a nálunk sokkal gazdagabb országokban, így például Németországban és Belgiumban is hasonló helyzet állt elő, vagyis nemzetközi összehasonlításban is jól teljesítettünk.
A fideszes politikus hozzátette, hogy 2006 augusztusában egy „helyi vihar” – amelyet a szocialisták nem tudtak kezelni – több halálos áldozatot járt, most pedig mindenkin sikerült segíteni. Kósa Lajos úgy foglalta össze az elmúlt napokat, hogy míg az emberek hólapátot fogtak, a szocialisták pedig mikrofonállványt. Kósa szerint ezért a szocialistáknál gátlástalanabb, hataloméhesebb alakulat nincs Magyarországon.
Pintér Sándor belügyminiszter reagált erre is a kormány részéről, kiemelve, hogy az egységesített katasztrófavédelmi rendszer jobban teljesített, mint azt az átszervezés előtti szisztéma tette volna. A kormánytag végül azt a kérdést tette fel: a szocialisták közül vajon hányan voltak, akik lapátot vettek a kezükbe és mentették az embereket. Válasz helyett tapsot kapott a kormánypárti oldalról.(Nol.hu)

Népszabadság - Kurucz Árpád

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése