2012. november 28., szerda

Prima jubileum, Demján átadja a váltóbotot Csányinak

Demján Sándor üzletember és a VOSZ Elnöksége által 2003-ban alapított Prima Primissima Díj ezúttal is tíz kategóriában, immáron tizedik alkalommal kerül átadásra.

Ki a legjobb a legjobbak között?Összesen 750.000 euró összegben osztanak ki díjat a Művészetek Palotájában, 2012. december 7-én, a Magyar Vállalkozók Napja rendezvénysorozat keretein belül. A Jubileumi Gálaestet, az esemény napján a Magyar Televízió I. csatornája ebben az esztendőben is csúsztatott élő adásban közvetíti.

Az írásban felkért jelölőktől idén rekord mennyiségű jelölés érkezett az Alapítványhoz, közel 550 db. A legtöbb Magyar Színház és Filmművészet kategóriában, összesen közel 90 db. A beküldött jelölésekből nyár elején a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium tagjai, együttes ülés keretében kategóriánként három-három Prima díjast választottak titkos szavazással. A VOSZ kibővített Elnöksége és a Kuratórium által a Prima Primissima Díjátadó Gálaest napján, 2012. december 7-én a Prima díjasok közül mind a tíz kategóriában egy-egy Prima Primissima kerül majd megválasztásra. A Prima díjasok 10 ezer euró, míg a Prima Primssima díjasok 50 ezer euró díjazásban részesülnek Demján Sándor magánvagyonából. A Prima Primissima díjasok megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra csodálatos eozin "Kincsem-szobrát" is, amelyet Schrammel Imre, Prima Primissima- és Kossuth-díjas keramikusművész tervezett.
Ki a legjobb a legjobbak között?
Ebben az évben is átadják a Közönségdíjat, amelyet a 30 díjazott közül nyeri el a közönség kedvence. A Prima díjasokra idén augusztus 1-től lehet szavazni az interneten a www.primaprimissima.hu honlapon, szeptembertől telefonon és SMS-ben is. További információ a Facebook-on is elérhető (www.facebook.com/primaprimissima). A legtöbb szavazatot kapott jelölt részesül majd a Közönségdíjban, illetőleg az azzal járó 50 ezer eurós pénzdíjazásban, amelyet Csányi Sándor, a Kuratórium elnöke ez évben is a magánvagyonából ajánlott fel. A Közönségdíjas továbbá megkapja az Ajka Kristály Üvegipari Kft. által készített ólomkristály Kincsem lovat.

A Mercedes-Benz Hungária Kft., a Mercedes-Benz márka hivatalos importőre és a Pappas Auto Magyarország Kft., a legnagyobb márkakereskedés közösen támogatja a Prima Primissima rendezvényt. A szavazók közül egy személyautót, az új Mercedes-Benz A-osztályt sorsoljuk ki.

2012-ben immár hatodik alkalommal adják át a Junior Prima díjakat, amelyet az az igény hívott életre, hogy ne csak a már komoly eredményeket felmutató szakembereket jutalmazzák, hanem a feltörekvő tehetségeket is. Mint azt a Társalapítók tábora is mutatja, egyre több patinás vállalat ismeri fel, hogy a jövő sikere a fiatal tehetségek gondozásában rejlik. A Junior Prima Díj keretein belül kategóriánként 5-10 Junior Prima díjast választanak ki, a szerencsés nyertesek fejenként 7.000 eurót kapnak. Ez az összeg egyrészt eddigi kiemelkedő munkájuk elismerése, másrészt kulcs egy olyan ajtóhoz, amely mögött még nagyobb, talán korlátlan lehetőségek rejlenek.

A Junior Prima Díjat 2012-ben az alábbi 7 kategóriában osztják ki:

Ki a legjobb a legjobbak között?Magyar Tudomány:
Társalapítója az MFB Zrt. (2007. óta)

Magyar Sport:
Társalapítója az MKB Bank Zrt. (2007. óta)

Magyar Építészet és Építőművészet:
Társalapítója a TriGranit Fejlesztési Zrt. (2008. óta)

Magyar Zeneművészet:
Társalapítója a Magyar Villamos Művek Zrt. (2008. óta)

Magyar Sajtó:
Társalapítója az Erste Bank Hungary Nyrt. (2008. óta)

Magyar Színház- és Filmművészet:
Társalapítója az FHB Jelzálogbank Nyrt. (2010. óta)

Magyar Népművészet és Közművelődés:
Társalapítója a Docler Holding (2011. óta)

A díj megalapítása nem jöhetett volna létre, ha Demján Sándor mellé nem sorakoznak fel Társalapítóként a fenti vállalatok.

2005 óta, a Prima Primissima Gálaestet megelőzően, az ősz folyamán a Megyei Prima díjak is átadásra kerülnek. Minden megyében három-három, a helyi közösség által elismert kiemelkedő személyiséget, vagy jogi személyt részesít elismerésében a VOSZ megyei szervezete, rangos program és nívós műsor kíséretében. A megyei díjátadó rendezvények fontos helyi eseményekké fejlődtek az évek folyamán, amelyek keretében a megyei vállalkozók és vállalkozások a helyi szellemi élet, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a köznevelés és a sportélet kimagasló képviselőit, elismert szereplőit részesítették elismerésükben. Mára elmondható, hogy ezek a megyei rendezvények szerves részeivé váltak a nemzeti tőke részéről megnyilvánuló és egyre erőteljesebben kibontakozó mecenatúrának, amellyel a vállalkozói társadalom a szellemi élet támogatásával is hozzá kíván járulni az ország gazdasági-társadalmi felemelkedéséhez.

Portfolio

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése