2012. november 28., szerda

463 ezer magyarnak nincs állása

463 ezer magyarnak nincs állása
2012. november 28., szerda 09:01 | |
Az előző havinál kicsivel kevesebben, a tavalyinál sokkal többen dolgoznak, de szinte csakis a közmunkák miatt, derül ki a KSH szerdán közzétett adataiból. A munkanélküliség 10,5 százalékra csökkent, miután 463 ezren vannak állás nélkül. A fiatalok harmada munkanélküli, az állástalanok fele egy éve nem tud elhelyezkedni.


Idén augusztus–októberben 3 millió 935 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 71 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, és lényegében ugyanannyi, mint az egy hónappal ezelőtt közölt harmadik negyedéves adatban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási rátája javult – közölte a KSH szerdán. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek létszáma 463 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos volt. A férfiak munka­nélkü­liségi rátája az előző évhez képest nem változott, a nőké 0,6 százalékponttal csökkent, éven belül viszont nőtt az állástalanok száma (ötezerrel) és a munkanélküliségi ráta is (0,1 százalékponttal).
A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 3 millió 935 ezer fős létszáma 1,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A növekedésben elsősorban a közfoglalkoztatás kiterjesztése játszott szerepet. A 15–64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 899 ezerre nőtt. Az adott korcsoportba tartozó né­pességen belül 58,2 százalék volt a fog­lalkoztatottak aránya, ami 1,6 százalék­pon­tos emelkedésnek felelt meg – olvasható a közleményben.
Huszonhetedik hónapja nő éves összevetésben a magyarországi foglalkoztatottság – reagált az adatra a nemzetgazdasági tárca, amely szerint ez a szám jelzi a kormányzati foglalkoztatáspolitika sikerét. Az egymillió új munkahelyről szóló kormányzati ígéret teljesítését viszont még távolabb került az ország, derül ki az Index több mint két éve működő egymilliómunkahely-számlálójából, amely egy olyan trendvonal, ami havi átlagban nézi – a szezonális hatások figyelmen kívül hagyásával –, hogy az egymilliós vállaláshoz képest hol tart az új állások száma. A számláló most csaknem nyolcvanezres elmaradást mutat az elvileg szükséges foglalkoztatási pályához képest, ami ráadásul majdnem harmincezerrel rosszabb érték, mint az egy évvel ezelőtt, nagyjából ötvenezres elmaradás.
  • Munkahelyek száma (2010 augusztus):3 789 400
  • Munkahelyek célszáma (2020 augusztus):4 789 400
  • Aktuális foglalkoztatotti szám:3 934 800
  • Eltelt hónapok száma:27
-79 600
Munkahelyek számának alakulásaVárt munkahelyekMunkahelyek számaKülönbség2011. Nov2011. Jul2011. Aug2011. Sep2011. Oct3700k3800k3900k4000k4100k4200kTeljes grafikon
2010. Sep2012. May2014. Jan2015. Sep2017. May2019. Jan2020. Sep
Augusztus–októberben a 15–64 éves férfi népességből 2 millió 93 ezren voltak foglal­koz­ta­tottak, 26 ezerrel többen, mint 2011 azonos idő­sza­kában. Ezzel a férfiak foglalkoztatási rátája
1,6 száza­lékponttal, 63,7 százalékra nőtt. A 15–64 éves nők közül 1 millió 806 ezren tartoztak a fog­lalkozta­tot­tak közé, 45 ezerrel többen, mint 2011. augusztus–októberben. A nők fog­lal­koz­tatási rátája 1,7 szá­za­lék­pont­tal, 52,9 százalékra emelkedett, írja a KSH.
A 15–24 éves foglalkoztatottak létszáma 223 ezer fő volt, a korcsoport foglal­koz­ta­tá­si rátája az egy évvel korábbihoz képest 0,6 százalékponttal, 19,3 százalékra emelkedett. Nőtt a legjobb munkavállalási korú 25–54, illetve az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma és aránya is. Ezen korcsoportok fog­lalkoztatási rátája 1,6, illetve 1,4 százalékponttal, 75,6, illetve 37,8 százalékra nőtt.
A munkanélküliek 463 ezer fős létszáma az egy évvel korábbinál 1,1 százalékkal volt alacsonyabb, a teljes megfigyelt sokaságra vonatkozó munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos értéke 0,3 százalékponttal csökkent egy év alatt. A KSH megjegyzi: a változások a mintavételi hibahatáron belül maradtak.
Idén augusztus–októberben a 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 251 ezer fő volt, lényegében azo­­nos az egy évvel korábbival, munkanélküliségi rátájuk 10,6 százalék. A munkanélküli nők száma 212 ezer fő volt, nyolcezerrel alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Munkanélküliségi rátájuk 10,4 százalék volt, 0,6 szá­za­lék­ponttal kevesebb az előző év azonos idősszakinál.
A munkanélküliek 20,7 százaléka 15–24 éves kor­osztály­ból ke­rült ki. A korcsoport 30,1 százalékos munkanélküliségi rátája 3,1 százalékponttal magasabb az egy évvel ko­ráb­binál. A 25–54 évesek mun­ka­nél­­­kü­lisége 0,4 szá­za­lék­ponttal, 9,4 százalékra, az 55–64 éveseké 1,4 százalékponttal, 7,1 százalékra csökkent.
A munkanélküliek 47,5 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos idő­­­tartama 17,6 hónap volt.
­­­A munkanélküliség kezelésére szolgáló eszközrendszer működtetésére és értékelésére kialakított ad­miniszt­ratív nyilvántartásból származó adatok szerint 2012. október végén 523 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, 1,5 százalékkal kevesebb a 2011 azonos idő­sza­kában mért értéknél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése