2012. november 21., szerda

Bogár László: "hatalmas dráma játszódik le a magyar társadalomban"

Bogár László közgazdász hétfőn a Kapos pontnak. Az egyetemi oktató hozzátette: a kormány nem keresi például az államadósság felelőseit. Helyette a legpusztítóbb taktikát követve, szembefordítja egymással a társadalom vesztes csoportjait.

A magyar társadalom jövőjét leginkább a demográfiai gondok veszélyeztetik - mondta a Kapospontnak Bogár László. A közgazdász emlékeztetett arra, hogy az 1950-es években kétszer annyian születtek, mint amennyien meghaltak. A 2020-as évekre szerinte arra lehet számítani, hogy kétszer annyian halnak meg, mint ahányan születtek. Ha egy társadalommal egy ilyen dráma megtörténhet, akkor a közösségnek mélyen és felelősségteljesen kellene elgondolkodnia a fenntarthatóságon, azon, hogy vajon jól rendezi-e be saját létét - hangsúlyozta az egyetemi tanár. Bogár László emlékeztetett egy amerikai demográfus mondására, amely szerint a kapitalizmus a legjobb fogamzásgátló. Ahol tért hódít a piaci gondolkodás, azokban a társadalmakban a legszentebb dolog, vagyis az új élet létrehozása is piaci tranzakcióvá válik - vélekedett. A közgazdász szerint a nyugatias modernitás számára a hedonizáló életforma válik az uralkodóvá, és ebbe nem fér bele a gyerekvállalás, a következő generáció.

Bogár László beszélt a magyarság mostani lelkiállapotáról is. Szerinte tévhit, hogy ezt a gazdasági problémák okozzák. És ha ezt orvosoljuk, akkor javul a nemzet állapota. Ez a nemzet azért teljesít egyre katasztrofálisabban, mert azt látjuk az eladósodottságon, hogy évek óta 7 ezer milliárd forintot visznek el innen most már adósságszolgálatok, illetve az intézmények. Az ország egy katasztrófális alanya vagy tárgya ennek, és erről nem is illik beszélni. Ez a legsúlyosabb probléma - a közgazdász szerint.

Az egyetemi tanár feltette a kérdést: miért mehet ki ebből az országból 7 ezer milliárd forint minden évben. Szerinte egy Kaposvár méretű város orszgágyűlési képviselői vagy éppen polgármesterei nyilván 7 milliárd forintért gyilkos háborúba is bocsátkoznának a parlamentben. De az, hogy ennek az ezerszerese úgy hagyja el az országot, hogy erről beszélni sem szabad, azt gondolom, hogy a beteg állapotunk alapvető oka az, hogy hazugságban és félelemben élünk. Ez okozza az elmúlt 20 évben a társadalom lezüllését - tette hozzá Bogár László.

A közgazdász szerint aki pedig fél, az kénytelen lesz félelemből újból hazudni. A hazugság pedig félelmet szül, a félelem pedig újabb hazugságokat. Ezt hívják öngerjesztő örvénylésnek. Ebből kellene kitörni. A magyar társadalom sokat várt a mostani kormányzástól, hogy segíteni fogják, hogy kitörjön a hazugság a félelem öngerjesztő örvényéből. Azt nem állítom, hogy nem történt semmi ezen a téren. Különösen a kormányzás első hónapjaiban helyesen ismerték fel, hogy itt egy birodalmi kifosztásról van szó, ezért új egyezséget kell kötni. Ezzel az egész globális rendszerrel a kormány helyzet felismerése helyes volt.

De egy év elteltével úgy látszik, elégtelenek azok az intézkedések és tettek, hogy az ország ebből a válságból kihátráljon. Ezért én úgy gondolom, hogy nem megsértődni kell azon, hogy ha jellegzetes társadalmi csoportok kritikát fogalmaznak meg a konkrét tevékenységvel kapcsolatban, hanem ebben pontosan ezt a jelzést kell látni, hogy a magyar társadalom, a legvégső fiziológiai határokig kifosztott döntő többség a tavalyi választásokon nemet mondott erre a birodalmi kifosztásra. A magyar ársadalomnak ez a döntő többsége meg volt győződve, hogy ez a kormány már egy év alatt is érzékelhetően javíthatja a perspektíváit azzal, hogy a birodalmi kifosztásnak ennek a csatornáit átfogja alakítani. Sajnos ezt szomorú kimondani, ez nem történt meg, ezért arra kell készülni, hogy a magyar társadalomban növekedni fognak ezek a feszültségek, és egyelőre nem látni azokat a társadalmai, lélektani módszereket, amelyek ezt a feszültséget kezelni tudják - mondja a szakértő.

Bogár László a Széll Kálmán terv kiinduló pontját helyesnek tartja. Szerinte felismerték, hogy a társadalmat sújtó legfőbb probléma a rendkívül súlyos magyar államdósság. Aztán hozzáteszi,hogy szintén helyes, hogy rendkívül határozottan fel akarta tárni a felelősöket. Az a probléma, ami ezután következik. Az pontosan szembe megy ezzel a két feltételezéssel, mert nem tisztázta, hogy kit terhel a felelősség. A magyar társadalmat biztos hogy nem terhelheti, mert a tavalyi egy keresőre eső reálbér a 33 évvel ezelőtti szinten volt. Tehát katasztrófális helyzetben van a magyar társadalom. Biztos, hogy nem ő a felelős, nem ő csinálta ezeket az adósságokat - teszi hozzá.

Ennek ellenére a Széll Kálmán terv sajnos azt kell mondanom, a magyar társadalom eddig is vesztes csoportjaira hárul. Áthárítja az államadósság csökkentését. Ezek fájdalmas intézkedések. Nem azt állítom, hogy nincs itt tennivaló, van bőven teendő, de az a mód, ahogy ez a kormány végzi, nem ezen társadalmi csoportok miatt került ebbe a helyzetbe az ország. A társadalmi csoportok egy globális kifosztás tehetetlen tárgyai. A legszívfájdítóbb, hogy a kormány egész retorikája és médiában követett taktikája a lehető legrosszabb és legpusztítóbb hagyományokat követi, mert szembe fordítja az egyaránt vesztes társadalmi csoportokat és az egyaránt ártalmas és rendkívül fájdalmas és rendkívül veszélyes ez a folyamat -mondja a szakember.

Bogár László a Kapospontnak erlmondta: tavaly év végétől van fordulat. A kormány intézkedései a magyar társadalommal szegülnek szembe, és ennek rendkívül veszélyes következményei lehetnek. Nehéz ezt mondai, mert egyetemista koruk óta ismerem a kormány vezetőit, támogatom és segítem őket, eddig és ezután is. De ebben amit most csinálnak, semmiféleképpen nem tudom követni őket - zárta a közgazdász.

forrás:www.nemzetihirhalo.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése