Megjelenik Svédországban Karinthy Márton Ördöggörcs című könyve. A családregény első külföldi fordításának bemutatóját november 27-én tartják Stockholmban.

A bemutatónak a stockholmi magyar nagykövetség ad otthont.
A harmadik generációs magyar irodalmi mű svéd nyelven való megjelenése egyedülálló a maga nemében, hiszen a szerző nagyapja, Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül és apja, Karinthy Ferenc Epepe című művét már kiadták svédül. Karinthy Frigyes és agysebésze, Olivecrona professzor kapcsolata Stockholmban is közismert. A kötet bemutatójára meghívták a svéd irodalmi körök képviselőit, újságírókat, kritikusokat és a svédországi magyar nyelvű irodalmi élet képviselőit.
Az Ördöggörcsöt a SMOSZ (Svédországi Magyarok Országos Szövetsége) vezetőjének, Moritz Lászlónak szervezésében több, Svédországban élő magyar nyersfordítása alapján Ove Berglund műfordító ültette át költői svéd nyelvre. Az orvos, műfordító a magyar kultúra szerelmese, Berzsenyi, Babits, Radnóti, Kányádi Sándor és József Attila verseit is megismertette már a svéd olvasóközönséggel. Ove Berglund az idén vehette át a Magyar Kultúra Lovagja elismerést, és elnyerte a Budavári Önkormányzat Tóth Árpád Műfordítói Díját is - idézte fel az író.
Karinthy Márton kitért arra, hogy az Ördöggörcs részletei már angolul és franciául is megjelentek, ám teljes egészében most adják ki először idegen nyelven a művet.
Az Ördöggörcs - Utazás Karinthyába, amely a Karinthy család három generációjának regényes "elemzését" adja a szerző nagybátyja, Karinthy Gábor élettörténetén keresztül, eddig mintegy 50 ezer példányban kelt el. Készült már belőle ötrészes rádiójáték és megvásárolták a megfilmesítési jogát. Íróját a könyve révén meghívták már Oslóba, Párizsba, Londonba, Sepsiszentgyörgyre, Szabadkára és a világ számos más pontjára. A szerző megfordult Magyarország csaknem minden nagyobb városában - a kötetről folytatott beszélgetéseket mindenütt élénk érdeklődés kísérte.
forrás:MTI

Karinthy Frigyes legismertebb arca

Karinthy Frigyes (1887 - 1938)

gész irodalmunkban ő a leghíresebb, legnépszerűbb, a legtöbbször olvasott, idézett, emlegetett humorista - holott tulajdonképpen filozófus volt. Egy izgatott, minden iránt érdeklődő filozófus, a XVIII. század felvilágosodásának legkövetkezetesebb és legtudatosabb utóda, a század tudományos igényű humanizmusának képviselője, aki bölcseleti életművet nem hagyott maga után, hanem kitűnő regényekben, gyönyörű novellákban, de nemegyszer mulatságos humoreszkekben fejezte ki különféle nézeteit és életfilozófiáját. A kor talán legeredetibb, legmeglepőbb témavilágú regényírója és novellistája, aki legszebb szépirodalmi műveit versekben írta meg. Egy nagy költő, a Nyugat nagyjaival egyenrangú költő, aki egész életében mindössze két vékonyka kötet költeményt írt, de annál több versparódiával jellemezte írótársait és az irodalomtörténetet. Ennyi talán elegendő is ahhoz, hogy tudomásul vegyük Karinthy Frigyes szabálytalan lángelméjét. Budapesti kispolgári család fia volt; érettségi után humán műveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért előbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató. Egyiket sem fejezte be, de szerzett magának annyi ismeretet, hogy idővel írótársai között ő tudott legtöbbet a modern természettudományról, s a maga korában ama kevesekhez tartozott, akiknél nem vált ketté az irodalmi-művészeti-történelmi műveltség meg a matematikai, természettudományi műveltség.
Egyetemista korában már benne él az irodalmi életben. Kosztolányi Dezső és Füst Milán ez időtől fogva mindvégig a legjobb barátja. A magyar felvilágosodás forradalmi hagyományait idéző nagy költemény, a Martinovics már ebben a korszakban keletkezik. Húszéves korára ugyanolyan érett költő, mint barátai, de még sokáig nem jelentkezik verseivel. Egyelőre újságíró lesz... és az is marad mindhalálig. De készül már diákkori emlékeinek kitűnő novella- és karcolatgyűjteménye, a Tanár úr kérem. De lassan készül. Előbb egy sajátos műfajjal jelentkezik: az irodalmi paródiával. Az Így írtok ti egy csapásra híressé teszi. Ezekben a parodizált versekben és prózákban találó kritikát mond az egyes költők és írók stílusáról, módszereiről. Egyszerre szatírák és műelemzések, az életművek jellemzései nagyon mulatságosan. És a végzetévé válik ez a siker. Az olvasók kezdettől fogva elsősorban mint irodalmi parodizálót veszik tudomásul Karinthyt, holott ő maga ezt a műfajt csak nagyon mellékesnek tartotta munkásságában, noha az igények folytán mindhalálig folytatta. Később már irodalmi kitüntetésnek számít, ha Karinthy valakit kiparodizál.

Ilyen módon eleve elkönyvelték humoristának, és ő vállalta is, mert összehasonlíthatatlan humora volt, de azért is, mert ebből meg lehetett élni, és világéletében anyagi gondokkal küzdött. Volt úgy, hogy elég sokat keresett, de felettébb rendezetlen családi életet élt, és a pénzzel sohase tudott bánni. Tehát mindig kellett pénz, és legkönnyebben a humoreszkekért fizettek. Ő tehát élete nagy részében ott ült a különböző kávéházakban, és írta a humoreszkeket, nemegyszer ezekben fejezve ki líráját is, filozófiáját is, sőt keserűségeit is.
Humora vitte a kabaréhoz is. A kabarénak szüksége volt mulatságos jelenetekre, és Karinthy bámulatos könnyedséggel fogalmazott színpadi tréfákat. Ő maga kesernyés ember volt, de kitűnően tudott nevettetni. Meggyötörték a saját életének keserűségei, és még jobban a közélet bűnei, ostobaságai, de bánatait és felháborodásait szatíráiban fejezte ki. És a közönség nevetett, és nevet ma is a furcsa ötletek áradatán. Képzelete kimeríthetetlen volt: szójátéktól groteszk helyzetekig, furcsa alakoktól meglepő fordulatokig birtokában volt a nevettetés minden eszközének.
Azután néha elkomolyodott, és olyan tragikus novellákat írt, hogy az olvasók elámultak: hát ez is Karinthy?
Az első világháború éveiben figyelme erősebben fordul a politika felé. Rendíthetetlen pacifista, várja a polgári forradalmat. 1918-ban ott is áll a forradalom mellett. De 1919-ben nem érti a proletariátus küzdelmének lényegét. Haladó, baloldali polgár volt és maradt: a tanácsköztársaságtól visszahúzódott. De ellentétben sok társától - azoktól is, akik 1919-ben lelkesen vállalták a tanácsköztársaságot, ő soha egy szó erejéig sem mondott rosszat vagy éppen gyalázkodót a proletárok harcáról. Bukásuk után jobban együttérzett velük, mint amikor pillanatnyilag hatalmon voltak.

A húszas és még inkább a harmincas években azután utálkozva néz körül az ellenforradalmi világban. A forradalmat csak idegennek érezte, de az ellenforradalmat ellenségesnek ismerte fel. Egyre erőteljesebben ábrázolja szépirodalmi műveiben az emberben rejtező eredendő gonoszságot, már-már a fasizmus embertelenségeit veti előre, amelyet már nem ért meg. Ugyanakkor egyre hevesebben igényli az emberségességet. Ekkor válik a racionalizmus szószólójává, a XVIII. század filozófusainak utódjává. Később majd meghirdeti az Új Enciklopédia szükségességét, amely ugyanúgy tisztázná a század fogalmait, mint a hajdani franciáké a XVIII. századét. Meg is próbál írni néhány címszót ehhez a jövendő enciklopédiához, de ezek nem állnak össze egésszé. Novelláiban és publicisztikájában olykor filozófus, de filozófiai igényű írásai megmaradnak a publicisztika színvonalán.
Egyre jobban elmélyülnek azonban regényei és novellái. Ezeknek az egyik főtémája a férfi és nő kibékíthetetlen harca. Bizonyára saját élmények alapján úgy véli, hogy a férfi-nő viszonyban mindig a férfi az elnyomott, a kihasznált, a megcsúfolt. De hangja nem a nőgyűlöleté, ellenkezőleg: szinte áhítatos leborulás a női nem egésze előtt. A Karinthy-prózában egy nagy szerelmi lírikus is lappang.
Természettudomány, filozófia, csapongó fantázia kavarog ezekben a regényekben és novellákban. Nemegyszer Swift utódaként (akihez humorának igen sok köze van) maga is Gulliver-regényeket ír, folytatván a halhatatlan utazó kalandjait. Így jut el Gulliver a Faremidóban a tudatra ébredt gépek országába, a Capilláriában pedig az uralomra jutott nők világába. Utolsó regényében, a Mennyei riportban dantei utazást képzel el a túlvilág tájain. Humor és bölcselet, emberségigény és lélektan kavarog ebben a látomásban. De novelláinak sok kötetet kitevő kavargása még sokoldalúbban mutatja képzeletének véghetetlen változatait.
Érdekes módon a lírai költő újra csak a végső években jelentkezett, holott az volt kezdettől fogva. A Nem mondhatom el senkinek című kötet 1930-ban jelent meg, az Üzenet a palackban pedig halála évében (1938). Ha csak ezt a két vékonyka könyvet írta volna, helye ekkor is a Nyugat költőinek első sorában maradna. Még formaművészként sem áll a nagy bravúrosok mögött.
Negyvenkilenc éves volt, amikor agydaganat támadta meg. Ezt akkor még világszerte alig tudták gyógyítani. Olivecrona, a híres svéd sebész operálta. Úgy látszott, meg is mentette. Karinthy betegségéről és a műtét élményéről írta egyik leghíresebb és sajátosan érdekes könyvét, az Utazás a koponyám körült. Önmegfigyelés, dokumentum és líra egészen különös ötvözete ez a magában álló mű: különös klasszikusa irodalmunknak.
A műtét után két évvel, nyaralás közben Siófokon váratlanul meghalt.
Jellegzetes humanista volt: hitt az emberben, hitt a tudományban, hitt a kultúrában, elkeserítette az embertelenség, harcolt a gonoszság ellen. A társadalom nagy összefüggéseit nem tekintette át, haladó eszméiben tehát utópista volt, aki szövetségese minden haladó eszmének. Ez volt egyéniségének a lényege, de a felszínen elsősorban a humorista, a nagy mulattató látszott. És azért volt ez lehetséges, mert valóban nagy humorista, nagy mulattató volt, aki nevettetés közben csaknem elfeledteti, hogy a józan ész bajnoka, a tudomány propagátora, a kor egyik nagy elbeszélő prózaírója és, alig észrevetten, kitűnő költők közt maga is kitűnő költő.
Mindmáig ő a legtöbbet olvasott magyar írók egyike.

--------------------------------------------------------------------

Cini volt a beceneve

Karinthy Ferenc (1921. június 2. - 1992. február 29.)

Karinthy Frigyes elhíresült mondásából - „A maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket" - ő volt az utóbbi, a zseniális író Böhm Arankával kötött második házasságából született fiú. Írói tehetségét, humorát, a csínytevés, a játék szeretetét édesapjától, túláradó életkedvét pedig édesanyjától örökölte. Gyermek- és ifjúkorának egyik meghatározó élménye volt, hogy a Nyugat legnagyobb alakjainak közelében nőtt fel, mindennapos vendég volt náluk Kosztolányi Dezsőtől Devecseri Gáborig, Somlyó Zoltántól Móricz Zsigmondig szinte mindenki. Ahogy későbbi naplójában írta: „Gyermekkorom afféle cifra bohémvircsaftban telt, de ebéd, vacsora, ruha, nyaralás, bicikli mindig volt." A másik meghatározó élmény a sport volt számára, kamaszkorától a Fradiban vízilabdázott.
Az érettségit követően 1941-ben a pesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-angol-olasz szakára iratkozott be, ahol 1945-ben szerzett diplomát, majd nyelvészetből doktorált, disszertációját Olasz jövevényszavaink címmel írta. Közben a II. világháború idején családfenntartóvá kellett válnia, kis zsinegüzletet működtetett, amelynek jövedelme elegendő volt a létfenntartáshoz. Katonának nem vonult be, hamis papírokkal bujkált az ostromlott fővárosban.
1947-ben ösztöndíjasként Franciaországban, Svájcban és Olaszországban tartózkodott. Hazatérése után 1950-ig a Nemzeti Színház dramaturgja volt, majd 1951-53-ban a Szabad Nép és a Magyar Nemzet újságírójaként dolgozott. 1953-tól visszatért a színházi világba, s előbb 1956-ig a Madách Színházban, majd 1965 és 1975 között Miskolcon, Szegeden és Debrecenben volt dramaturg. 1957 és 1960 között saját műve nem jelent meg, görög, olasz, német, angol és francia darabokat fordított, s a Magyar Nemzetnek írt cikkeket, riportokat. 1960-tól 1970-ig az FTC szakosztályi elnöke volt.
1968-69-ben New Yorkban és Los Angelesben tartott egyetemi előadásokat, majd 1972 és 1976 között több külföldi írószövetség meghívásának tett eleget, s hosszabb-rövidebb időt töltött Amerikában, a Szovjetunióban, Ausztráliában és Kubában is. A nyolcvanas években egyre többet utazott Olaszországba, itthon pedig ideje nagy részét Leányfalun töltötte, ott alkotott. Életének utolsó évtizedét beárnyékolta betegsége, erősen depressziós volt, emellett nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, s dohányzott is. 1992. február 29-én halt meg Budapesten.
Írói munkásságáért 1950-ben, 1954-ben és 1970-ben József Attila-, 1955-ben Kossuth-díjat, 1987-ben Karinthy Frigyes emlékgyűrűt kapott, 1991-ben pedig 70. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetéssel jutalmazták.
Nem készült írónak, egyetemi éveiben inkább a nyelvtudomány vonzotta, az alapos, elmélyült kutatómunka, s a sportban elért sikereket is fontosabbnak tartotta az írásnál. Mégis már az 1940-es évek elején megpróbálkozott novellaírással, majd 1943-ban első regénye, a Don Juan éjszakája is megjelent, s a siker végül az írói pályára terelte. Ő is, mint apja, elsősorban novellistaként volt sikeres, hosszabb lélegzetű munkái, néhány regénye kivételével, egyenetlen minőségűek.
Kötetei közül kiemelkedik a Szellemidézés, amelyben a Karinthy-család bohém, kavargó és sokszínű életébe nyújt betekintést, a háborús élményeit, tapasztalatait felidéző Budapesti tavasz, amelyből 1955-ben Máriássy Félix nagy sikerű filmet is rendezett, a színházi világ történéseit ábrázoló Ősbemutató, a sportélményeket, anekdotákat felelevenítő Ferencvárosi szív, a modern kor elidegenedését tükröző, abszurd Epepe, az 1942 és 1975 közötti korszakot megidéző novellafüzér, a Harminchárom, az 1956-os eseményeket tárgyilagosan, már-már szenvtelenül rögzítő Budapesti ősz. Emellett kiváló irodalmi riportokat is írt, ezek közül a Hazai tudósítások című kötetét tartotta legtöbbre a kritika. Színműveit, egyfelvonásosait (Dunakanyar, Bösendorfer, Gellérthegyi álmok, Gőz) ma is műsorukra tűzik a hazai színházak, s legtöbbjüket több nyelvre is lefordították.
Stílusának meghatározó jegye az iróniával, humorral fűszerezett realizmus volt, jól kidolgozott karakterekkel, érdekes cselekménnyel, alapos háttérrajzzal. Több írásából tévé-, illetve mozifilm is készült, így az Ősbemutatóból, a Dunakanyarból, a Házszentelőből, ez utóbbiból Fábri Zoltán Gyertek el a névnapomra címmel rendezett filmet.
Fontos kortörténeti dokumentum az 1967 és 1991 között írott naplója, amelyet 1994-ben három kötetben jelentettek meg. Itt olvasható bejegyzései szerint élete utolsó éveiben egyre megkeseredettebbé vált, idegenkedve szemlélte az irodalmi és közéletet, a modern irodalmi törekvéseket nem értette, az újabb írónemzedékből egyedül Spiró Györgyöt tartotta jelentősnek.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Fájdalomherceg

KARINTHY GÁBOR (1914–1972)

Karinthy Gábort (1914–1972), Karinthy Frigyes és Judik Etel színművész fiát kora ifjúságától haláláig nem érdekelte egyéb, csak a vers; prózai önvallomásában ezt maga is megfogalmazta. Született költő volt, tehetsége nagyon korán megmutatkozott, még diákként jelent meg Devecseri Gáborral közös első kötete, amelyhez Somlyó Zoltán írt előszót. A Nyugat nagy nemzedékének költői vívmányait, formateremtő, gazdag líraiságát folytató fiatalember Hangszóró címen szerkesztett lapot, előbb ebben, majd a Nyugatban, a Szép Szóban jelentek meg meglepően érett, nagy formakultúrájú versei. Mindig szenvedélyes lobogás, nagy indulatok fűtötték, de "lobogó pátosza a valóság feléghetetlen vasfalába ütközött" – Devecseri Gábor így adta meg egyre növekvő, 1944-ben a nyilasok által elszenvedett gyötrelmek nyomán is elhatalmasodó ideggyöngeségének okát. 1945-ben Középkori ballada című versével megnyerte a rádió egyik verspályázatát. Rövid ideig a Fővárosi Könyvtárban dolgozott, azután visszavonultan élt. 1952–1957 között Benedek István baráti felügyelete mellett az intapusztai intézet lakója volt, alakját Benedek István Aranyketrec című könyve is megörökítette. A versírást sohasem hagyta abba, de versei nagy része elveszett. A meglevő és első könyve (Étel és ital, 1937) költeményeiből Bánat címen jelent meg kötete 1973-ban a Magvető Könyvkiadónál. Csillogó stílusú, változatos ritmus- és rímképletű, nagy zeneiséggel komponált verseiből megkapó líraiság árad. Helyenként borzongató vízióit fogalmazza versbe (Utazás előtt, Az anyó és gyermeke), a pipacsok nála "zöld terítőn vércseppek", a homály "szennyes"; jellegzetes verscímei: Bánat, Merengés, Neuraszténia, Dal a lelkemről, Sajgó, bánatos merengés, Szomorú ének, Az öröm aszkézise, Gonosz, Hang-korbács. 1953–1956 között írt megrendítő verseinek az Én, fájdalomherceg cikluscímet adta, ezekben is bőven lüktetnek a találó jelzők (régkopár verőfény, velőfagyasztó harsogás), a szokatlan képek, igék (magambahalni); az illanó, keserű hangulatok váratlan asszociációkat keltenek. Kötetében helyet kapott fiatalkori Ovidius-fordítása is, az Amores című mű néhány részlete; valamint egy rövid prózai írása apjáról. A Devecseri Gábor által "örök-nyughatatlan kamasz"-nak nevezett Karinthy Gábor életműve tragikus, szép torzóvá lett e kötetben.

Karinthy Gábor: Bánat

Bánat

Az ég oly mély és enyhekék
s fáradt szemem lebágyad.
Ti úgy hívjátok: renyheség,
én úgy hívom, hogy: bánat.

Hogy mi a bánat? Kósza tűz.
A lélek lila lángja.
Derengő, csendes. lenge, szűz.
A vágyak ispilángja.

Hogy mi a bánat? Egy hajó
a remény holt vizében.
A vert hab hangja elhaló,
mint sóhaj süket éjen.

Az ég oly mély és enyhekék
s fáradt szemem lebágyad.
Ti úgy hívjátok: renyheség,
Én úgy hívom, hogy: bánat.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hasonlítanak?

Miért kezdtem írni? - kérdezi Karinthy Márton, a legnagyobb Karinthy unokája?

Ezzel a pánikkal kezdődött:

2000. augusztus 1-jén iszonyatos dolog történt velem. Felébredtem délutáni álmomból, összekuszáltan, zavarodottan. Hirtelenjében nem tudtam, mit is csináljak, mi a dolgom..

Úgy éreztem, betelt a pohár. A bennem feszítő erő ki akar törni, de nem találja a kifelé vezető utat a ketrecből, ami én magam vagyok. Szorongató helyzetemnek csak a megsemmisülés vethet véget. Szét kell robbantanom a burkot, ami ezt az űrt körbezárja.

Karinthy Frigyes családja