A játszma neve: ügynökvadászat

A játszma neve: ügynökvadászat
	Miskolci értelmiségi ellenzékiként 1985-ben barátai mint "spontán jelöltet" indították az akkori pártjelölttel szemben a választásokon, s mert sikerre esélyes volt, az illetékes kb-titkár fenyegette meg: ha nem lép vissza, retorziókat alkalmaznak vele szemben. Bogár László utóbb az első polgári kormányban külkereskedelmi államtitkárként, a másodikban mint a kancellária politikai államtitkára tevékenykedett.
Létrehozva: 2002. augusztus 29., 19:34 | Utoljára frissítve: 2002. szeptember 12., 17:28

Miért hozták hírbe érintettként?

Még 1972-ben, végzős egyetemista koromban engem is megkerestek. A külkeres közgazdászok körülbelül egyharmadával lejátszódott ez a történet. "Kitettségüket" jelzi, hogy az Antall-kormány külkereskedelmi minisztériumának mindhárom vezetőjét - Kádár Bélát, Martonyi Jánost és engem - érintettnek talált a bizottság. Engem vélhetőleg a katonai elhárítás szólított meg. Beidéztek adategyeztetés végett a kiegészítő parancsnokságra. Ott "elbeszélgettek" velem, s fölajánlották, hogy ha a Külügyminisztériumba mennék dolgozni, ők tudnának segíteni abban, hogy szinte azonnal kikerüljek diplomáciai szolgálatra, ha persze én is segíteném őket valamivel. Többek között ezért döntöttünk úgy a feleségemmel, akkor már házasok voltunk, hogy na jó, befejeztük a Budapesttel való "szórakozást", visszamegyünk Miskolcra. Így is történt: közgazdászgyakornokként elhelyezkedtem a diósgyőri vasműben. Ennek következtében - ahogy most divatos fogalmazni - okafogyottá vált a katonai elhárítás érdeklődése, tehát ez egy sikertelen beszervezési kísérlet volt.

Pontosan hol történt ez a kísérlet?

Akkor még Engels térnek hívták a mai Erzsébet teret, ott állt a kiegészítő parancsnokság. "Adategyeztetés" után megszólított ott valaki, aki különben kulturáltan viselkedett, beszélgetést kezdeményezett, s ennek végén elhangzott: tudják, hogy nekem francia nyelvből már felsőfokú államvizsgám van, s ez ritkább választás, mert mindenki az angolt tanulja. Akkoriban a Külügyminisztériumban több évet kellett eltölteni ahhoz, hogy valaki külszolgálati feladatot kapjon. Ilyen lehetőség fantasztikus nagy érték volt. Ők ezt megoldanák - ajánlotta a férfi -, ha később, amikor már kint dolgozom, én is segíteném őket.

Mennyi idős volt ekkor?

Huszonegy esztendős. A következő évben végeztem el az egyetemet. A beszélgetés 1972 őszén zajlott, a következő év tavaszán már munkába állhattam. A külkereskedelmi szakon a nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi szakágazaton tanultam. Az itt végzők nagy része rövid időn belül tényleg kikerült külföldre. Ahogy a többiekkel való beszélgetésekből leszűrtem, nagyjából az egyharmadukat a végzés előtti fél évben "megkeresték" különböző szervezetek ilyesféle ajánlatokkal. A legbékésebb kitérésnek az látszott - és annak is bizonyult, hiszen nem kerestek meg utána -, hogy ne is jelentkezzek a Külügyminisztériumban munkára. Így nem kerültem abba a helyzetbe, hogy ők segítsenek nekem.

A beszervezést megkísérelő ember hogyan kezdte az akciót?

Amikor a katonai adategyezetés zajlott, bejött a szobába, és közölte: ha majd ezt befejezzük, ő még pár szót szeretne váltani velem, azaz ahogy akkoriban fogalmaztak: "az elvtárssal". Átlagos adminisztratív alkalmazottnak vagy ahogy ma mondanánk, köztisztviselőnek látszott. A nevét megmondta, de tartok tőle, hogy ez nem a sajátja volt. Schmidt volt a név. "Schmidt, a kém" - mondhatnánk. Azt fejtegette, hogy nyilván én is tudom: a világ politikai helyzete bonyolult. Egyébként 1972-ben, a Tanúval szólva, valóban "fokozódott" a nemzetközi helyzet, az olajárrobbanás előjelei érzékelhetőek voltak. Idehaza Kádárt Biszku Béláék le is akarták váltani. Akkor már "be volt készítve" Komócsin Zoltán Kádár-utódnak. És hogyha véletlenül rá másfél évre rejtélyes körülmények között nem halálozik el, akkor elképzelhető, hogy a váltás bekövetkezik. Az ország eladósodása is abban az időszakban gyorsult fel. A keményvonalasok és az óvatos reformokkal kísérletezők versenyeztek egymással. Ezt tapasztalhattam a Diósgyőri Lenin Kohászati Művekben is, amikor munkába állásom után, 1973 őszén szemtanúja voltam Vályi Péter miniszterelnök-helyettes megégésének.

Visszatérve "Schmidtre": megnevezte, hogy ő kiket képvisel?

Homályos többes számot alkalmazott. Elmondta, hogy "a Nyugat" fokozza fellazító akcióit, s ha mi biztonságban akarunk élni, többet kell tudnunk erről a felforgató tevékenységről. Az a munka, amit majd én végezni fogok, ebben a titkos erőtérben is zajlik majd. Így az együttműködés kikerülhetetlen. "Mi, akik ezzel foglalkozunk - mondta az egyébként nem túl hosszú beszélgetésben - tudunk segíteni önnek abban, hogy egyenesen a Külügyminisztériumba kerüljön." Ez akkor különös kegy volt, mert a lehetségesnél sokkal többen akartak ott dolgozni a külkereskedelmi szak végzősei közül. "Erre Magyarországnak szüksége van" - fejtegette, tehát ha úgy tetszik: "hazafias kötelesség", és "úgyse tudom kikerülni"...

Elhangzott-e olyan kifejezés, hogy "hírszerzés" vagy "kémelhárítás"?Nem. Az "ország biztonságát" említette. Az Engels téri találkozás után még kétszer, üzenet formájában meginvitált egy lágymányosi magánlakásba, úgy tűnt, hogy ez az ő lakása, és ugyanezeket újra elmondta. Mindez két hónapon belül történt, az utolsó beszélgetés is még 1972-ben lezajlott.

Aláíratott-e önnel valamit?

Aláírni csak annyit kellett a végén, hogy az elhangzottakról nem beszélhetek.

Tehát most, harminc év elteltével nyilatkozik meg erről először?

Igen, mivel most a jelek szerint "általános titokfelszabadítás" lépett életbe. A dolog pikantériája, hogy engem mint országgyűlési képviselőt 1997-ben "átvilágított" az erre hivatott bíróság, és megkaptam az értesítést, mely szerint semmiféle érintettségre utaló jelet nem találtak.

A nemzet érdekében végzett hírszerzés erkölcsileg vállalható tett. Miért mondott ön nemet e fölkérésre?

Valószínűleg azért, mert összezavart ez a fölkérés, és nem tudtam volna rá igent mondani. Noha abban önnek valószínűleg igaza lehet, hogy magyar nemzet 1945 és 1990 között is létezett, és a nemzetnek érdekei is voltak. Annak idején a Nyugat legbelsejében is kirobbantak kémbotrányok: mondjuk az amerikaiak és a franciák között. Tehát a nemzetbiztonság kérdése az azonos értéket valló országok között is eléggé pikáns módon vetődik föl.

Nyilvánosságra kerültek fedőnevek: D-8, Bihari, Magasdi. Kik lehettek ők?

Bizonyos életpályákat áttekintve látszik, hogy legalábbis megkeresésnek mindenképp kellett történnie. Amikor még útlevelet kapni is nehéz volt, hosszabb külföldi tartózkodás esetén szinte elképzelhetetlen lehetett anélkül, hogy legalább föl ne vessék a kiutazónak: jó, jó, de ennek fejében nyissa ki a szemét, és utólag számoljon be nekünk. Nehéz elképzelni, hogy például valaki egy latin-amerikai országban egyetemet végezhessen ilyen megkeresés nélkül.

Kiknek állt érdekében az állambiztonsági múlt féloldalas leleplezése?

Mivel a Magyar Nemzethez eljuttatott "ajándékcsomag" a polgári oldal számára "mérgezett csokoládét" tartalmazott, így nekik biztosan nem. Van viszont egy olyan politikai szereplő, akinek módfelett hasznos lehet. Mert miközben mindenki besározódik vagy gyanússá válik, ő nemcsak az egyetlen "tiszta" erő marad, hanem még meg is dicsőül mint a "nagy tisztázó". E politikai erő igen kockázatos "előremenekülésének" a parlamentben való megkapaszkodás görcsös akarásán kívül van egy stratégiai oka. Ez pedig az, hogy - ahogyan egyik fő ideológusuk fogalmazott - "a rendszerváltozás rendszere lényegében megbukott". Az elmúlt hónapok zavaros történései ezt a kellemetlen tényt kívánják jótékony "füstködbe" vonni. Márpedig "a rendszerváltozás rendszerét" éppen az említett politikai erő "főfelügyelete" mellett barkácsolták össze ambiciózus és exhibicionista értelmiségiek még a nyolcvanas években. Még egy utolsó kétségbeesett erőfeszítéssel megpróbálják felelősségüket a többi politikai szereplőre áthárítani. A játék neve: ügynökvadászat. Mivel a legnagyobb erejű "véleményhatalmak" teljesen az ő befolyása alatt állnak, tetszés szerint manipulálja a nyilvánosságot. Ha a múlt őszinte és békés feltárásával nem leszünk képesek folytatni a zsákutcás rendszerváltozás korrekcióját, akkor igen veszélyes korszaknak nézünk elébe.

Az interjút M. P. készítette, Heti Válasz