"Még egy elmebeteg nagybácsi is született" Karinthy F. első házasságából

Karinthy Frigyes első házasságából még egy elmebeteg nagybácsi, a tehetséges költő, Gábor is terhelte ezt az örökséget. Karinthy Márton az ő életének nyomába szegődve írta meg Ördöggörcs című kötetét - mintegy leszámolva a múlttal.

- Kisgyerekkorában is tudatában volt annak, híres családba született?

- Otthon Karinthy Frigyesről többnyire a családi asztalnál esett szó. Friciként emlegették, nem nagypapaként. Anekdotahős volt, nem családtag. Apám mindig így kezdte - Emlékszel arra a sztorira...? És anyám emlékezett, mert a Karinthy és a Boros család szomszédos volt egymással. Anyáméknak a Horthy Miklós téren (ma Móricz Zsigmond körtér) volt kölcsönkönyvtáruk, apámék a Verpeléti (ma Karinthy Frigyes) úton laktak. Könyvet kölcsönözni gyakran beugrottak a Boros-féle könyvtárba. Soha vissza nem vitték. Egyes köteteket anyám büszként mutatott fel a családi könyvtárból - ezek élték túl csupán a háborút.

Apám és anyám gyerekkoruktól ismerték egymást. A Karinthy-fiúk a környék rémei voltak, óvakodni kellett tőlük. Anyám megözvegyült a háborúban. Társaságban találkozott apámmal, aki együltő helyében negyvenkét palacsintát evett meg, s ettől anyám menthetetlenül beleszeretett.
Visszatérve a családi asztalhoz: gyerekként a kávéházi sztoriknak nem az irodalmi értékét, sokkal inkább a humorát fogtam fel. Karinthy Frigyes az ötvenes években - annak ellenére, hogy Rákosi Mátyás nagyon kedvelte, gyakran idézte - nem volt népszerű író. 1956 után kezdték újra kiadni a műveit.
Itt látható Karinthy Frigyes villamosbérletén egy híres, 1918-ban készült fotó - megvágva

- Jó apa volt Karinthy Frigyes?

- Apám nagyon szerette, de nem tartotta annak. Sokat emlegette, hogy életében egyszer töltött vele három órát, amikor vidékre utaztak. Rendetlenül éltek, kávéházról-kávéházra. Nem volt családi asztal. Lakbérhátralék miatt gyakran kilakoltatták őket, ezt megelőzte a közművek kikapcsolása. Ilyenkor átmenetileg panzióba költöztek. Legtöbbet - tíz esztendőt - mégis a XI. kerületben, Lágymányoson töltöttek. Apám haláláig ki nem mozdult innen, és én is ragaszkodom a környékhez. Még a színházam is itt van.

- Ferenc sem volt kiköpött apa-típus...

- Nekem se volt jó apám Cini. Játszótársam, haverom annál inkább. Meg is sínylettem. Kamaszodván nem volt kihez fordulnom az élet nagy problémáival. Szexualitás? Barátság? Nem lehetett ilyesmiről beszélni vele. - Nem kell annyit nyafogni, nem mindenki Karinthy Marci!- hárított el. Halála után elolvastam a naplóját. Kiderült, macsósága mögé rejtve ugyanazokal a gátlásokkal küszködött, mint én. Bonyolult az apa-fiú viszony.

Karinthy Frigyes két fia, Ferenc (Cini) és Gábor, egy 1948-ban készült felvételen

Különösen, ha az apa sikerekben fürdő, nem hétköznapi ember. És az ő kapcsolata ugyanilyen volt Karinthy Frigyessel. Nagyapám alig múlt ötven, amikor meghalt. Apám ugyanebben a korban - akár egy óriáscsecsemő. Leányfalun még most is emlékeznek rá, amint ősöreg bringáján, a közértből elcsaklizott kosárral, zöld, kinyúlt macinaciban, őrült sebességgel végigcsörömpölt a főúton. Mindenkihez - főleg a csinos nőkhöz - volt egy kedves szava. Nevezetesség volt.

- Milyen gyerek volt Karinthy Marci?

- Apám a Marci című novellájában leírta. Meg is sértődtem: hogy lehet engem így kibeszélni? Egy elviselhetetlen, beszédkényszeres kisfiú képe rajzolódik ki belőle. Öt-hat éves koromtól csak a színház érdekelt. Ajtók, függönyök mögül bukkantam elő azzal, hogy "Kedves közönségünk, kezdődik az előadás." A Vidám Miniatűr Színházban eljátszottam a világirodalmat.

Társulatomat a környék gyerekeiből szerveztem. Évi két bemutatónk volt, állandóan próbálni kellett. Se nyaralás, se táborozás. Apám mindezt kénytelen volt játéknak tekinteni. Padlásszobánkat rendeztem be színháznak, az volt az én szentélyem. Örült, hogy nem zavarom, ugyanakkor belső életembe nem volt bejárása.
forrás: Kiskegyed