2013. május 22., szerda

Titkolták Schmitt aláírását 2010-12-30 18:22:00

BUDAPEST – Öt napig gondolkodott Schmitt Pál köztársasági elnök a médiatörvényen, ám több forrás szerint végül aláírta azt.
A Magyar Közlönyben várhatóan ma hirdetik ki, így nincs akadálya, hogy a külföldről és itthon is hetek óta támadott jogszabályhatályba lépjen. A törvényt a parlament december 21-én fogadta el. A jogszabály ügyében nagyon szűkszavú volt a Köztársasági Elnöki Hivatal: a Blikk még délelőtt is hiába érdeklődött arról, hogy az államfő aláírta-e azt, avagy visszaküldte a parlamentnek.

Kapcsolódó cikkek

Így tiltakoztak a médiatörvény ellen

Így tiltakoztak a médiatörvény ellen Az LMP-s képviselők a szájukat leragasztva tiltakoztak a médiatörvény elfogadása ellen
Pedig az Országgyűlés sajtóosztálya szerint Schmitt már 23-án megkapta a szöveget, így azt az ötnapos határidő szerint legkésőbb kedden kellett aláírnia. A törvény teljes terjedelmében még nem jelent meg nyilvánosan, pedig már január 1-én életbe lép, így kérdéses, hogy a médiaszektor, illetve az államigazgatási szervezetek fel tudnak-e rá készülni.
Blikk-összeállítás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése