2013. május 22., szerda

Aczél

Aczél György

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Aczél György
Aczél Gyögy.jpg
Aczél György

Született Budapest
1917. augusztus 31.
Elhunyt Bécs
1991. december 6. (74 évesen)
Párt KMP (1935–1944)
MKP (1944–1947)
MDP (1947–1956)
MSZMP (1956–1989)
Választókerület Borsod-Abaúj-Zemplén megye (1947–1949) Baranya megye (1958–1967)
Pécs (1971–1990)

Foglalkozás kultúrpolitikus

Aczél György (született Appel Henrik, Budapest, 1917. augusztus 31.Bécs, 1991. december 6.) kommunista politikus, a Kádár-korszakban a kulturális élet legfőbb ideológusa, irányítója.

Tartalomjegyzék

Életpályája

Appel Henrik néven született zsidó származású szegény családba Budapesten.[1] Apja kocsis és hentessegéd, anyja zálogházi tisztviselőnő volt. Apja 1925-ös halálát követően árvaházban nevelkedett, tanulmányait is ott végezte; kőművessegédi szakmát szerzett. Vezetéknevét 1936-ban, keresztnevét pedig valamikor a 30-as évek végén változtatta meg, de csak 1946-ban, illetve 1955-ben lett hivatalosan is Aczél, illetve György. 1939-ben nősült, házasságából két leánya született. Elsősorban autodidakta módon művelte, képezte magát, illetve elvégezte az 1936 őszi félévet a Színművészeti Akadémián, munka mellett. Ezután amatőr színészként és előadóként próbált boldogulni.
Még az 1930-as évek elején csatlakozott a Somér cionista ifjúsági mozgalomhoz, majd 1935-ben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába.[1] 1942 elején illegális kommunista tevékenység miatt letartóztatták és a váci börtönbe zárták. 1942 végén munkaszolgálatra hívták be, ahonnan sikerült magát leszereltetnie és visszatérhetett Budapestre. Magyarország német megszállása és a nyilas uralom alatt önmaga és az általa bújtatott, védelmezett zsidók érdekében áttért a római katolikus vallásra.
1945 tavaszától előbb az MKP budapesti, majd V. kerületi, 1946 augusztusától pedig a Zemplén megyei irodájának munkatársa volt. Az 1947-es magyarországi országgyűlési választásokon (a „kékcédulás választáson”) a Magyar Kommunista Párt jelöltjeként szerzett országgyűlési mandátumot. Az 1949-es választásokon újfent mandátumot szerzett, azonban alig két hónappal később, 1949 július 6-án letartóztatták,[1] majd a Rajk-per egyik mellékperében életfogytiglani fegyházra ítélték. 1954. augusztus 25-én szabadult, szeptember elsején pedig rehabilitálták. Ugyan november 1-jén kinevezték a 23-as Számú Állami Építőipari Vállalat igazgatójává, komoly politikai tisztséget nem kaphatott.
Az 1956-os forradalomban az V. kerületi pártbizottság védelmében vett részt, illetve azonnal csatlakozott Kádárékhoz, valamint alapító tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP) 1956. október 31-én, ahol a Központi Bizottság tagjává választották (innét 1959-ben került ki). A forradalom körüli eseményekben a párt „puhább” vonalát képviselte.
Aczél György látogatása a JATE Kibernetikai Laboratóriumában, 1980-as évek eleje
1957. április 13-án a művelődésügyi miniszter egyik helyettesévé nevezték ki. 1958. február 10-től a művelődésügyi miniszter első helyettese egészen 1967. április 18-ig. Ezen pozíciójában nőtte ki magát fokozatosan (különösen Ilku Pál minisztersége alatt) a Kádár-rendszer legfőbb kultúrpolitikusává. Már 1957 augusztusában felvetette a híres-hírhedt „három T” (támogatás, tűrés, tiltás) irányelvét a politikai bizottságnak írt levelében, de ez csak a hatvanas, hetvenes években vált tényleges, bevett gyakorlattá. Az ideológiai korlátokon belül pragmatizmus jellemezte tevékenységét. Hivatali súlyánál sokkal nagyobb befolyással rendelkezett a kultúrpolitikára és annak napi gyakorlatára, kiterjedt személyes kapcsolatrendszerének és az MSZMP első emberéhez, Kádár Jánoshoz fűződő baráti kapcsolatának köszönhetően. Igyekezett az irodalmi-szellemi élet fontos személyiségeivel (pl. Kodály Zoltán, Illyés Gyula, Lukács György, stb.) barátságot, vagy legalább különalkut kötni. 1967. április 12-én az MSZMP Központi Bizottságának titkárává választották s e minőségében a kulturális élet általános ellenőrzésével bízták meg.[1] 1971-ben az MSZMP KB újonnan alakult kultúrpolitikai munkaközösségének lett az elnöke. 1974. március 20-áig volt ebben a pozícióban, közben 1970. november 28-án beválasztották az MSZMP Politikai Bizottságába is. A munkaközösség éléről a gazdasági és a társadalmi reformokat ellenző párton belüli csoportosulás nyomására kellett távoznia, azonban mintegy "vigasztalásul" másnap, március 21-én megválasztották a Minisztertanács elnökhelyettesévé, ezzel együtt a Kossuth-díjat odaítélő állami bizottság elnökévé, 1980-ban az Országos Közművelődési Tanács elnöke lett. Mindezen pozícióiról 1982-ben mondott le, amikor július 23-án visszakerült az MSZMP KB kulturális titkári posztjára. Karrierje és befolyása ekkor már régen túl volt a csúcson, s a mindinkább pluralizálódó, a rendszerrel, a közállapotokkal szemben kritikussá váló szellemi életet érzékelve 1985. március 28-án leváltották. Ezt követően már „csak” az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének volt a főigazgatója egészen 1989 októberi nyugdíjazásáig, illetve a Politikai Bizottság tagja maradt 1988. május 22-éig, amikor az országos pártértekezleten nem választották újra.
Az 1989. júniusi központi bizottsági ülésen (noha nem volt tag, sem tisztségviselő) fontos szerepe volt Grósz Károly megbuktatásában. Az MSZMP 1989. október 7-ei megszűnésével visszavonult a politikától és belekezdett emlékiratai megírásába, ezt azonban már nem tudta befejezni. 1991. december 6-án Bécsben hunyt el.

Főbb művei

Aczél György sírja Budapesten. Farkasréti temető: 48/3-2-6/7
  • Az állami oktatás helyzetéről (Bp., 1972)
  • Szocialista kultúra – közösségi ember (Bp., 1975)
  • Egy elmaradt vita helyett (Magvető, 1975)
  • Beszélgetések Magyarországról, szocializmusról (Magvető, 1982)
  • Szocializmus, nemzet, kultúra (Bp., 1985)
  • Jövőt mutató elődök (Bp., 1986)

Irodalom

Jegyzetek

  1. ^ a b c d Pécs Lexikon  I. (A–M). főszerkesztő Romváry Ferenc, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010, Pécs. 23. o. ISBN 978-963-06-7919-0

Források

  • Életrajza az '56-os Intézet honlapján
  • Életrajza In: Országgyűlési Almanach 1947-1949, Budapest, 2005

Navigációs menü

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése