2013. május 22., szerda

Angela Merkel Ez a lap egy ellenőrzött változatarészletek megjelenítése/elrejtése A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Angela Merkel, született Kasner (Hamburg, 1954. július 17.) 2005 óta német kancellár (CDU).
Apja Horst Kasner evangélikus lelkipásztor, anyja latin–angol szakos tanárnő. Még 1954-ben, néhány héttel születése után a család Hamburgból az NDK-ba költözött. Apja a Berlin-Brandenburgi evangélikus egyház lelkipásztora lett Quitzow faluban, Perleberg közelében.
1990 és 1994 között a német szövetségi kormány ifjúsági és nőügyi minisztere, 1994 és 1998 között pedig környezet-, természetvédelmi és a reaktorok biztonságáért felelős miniszter. A 2005. évi Bundestag-választások utáni nagykoalíciós egyeztetések eredményeképp kijelölt szövetségi kancellár, amely tisztség történetében először tölti be nő a posztot. Emellett Merkel az első keletnémet származású kancellár, minthogy gyermekkorát Templinben, Brandenburg tartomány egy kisvárosában töltötte. Elődeitől abban is eltér, hogy foglalkozását tekintve ő az egyetlen természettudós: 1986-ban írott doktori disszertációját (amellyel a doctor rerum naturae címet – „a természettudományok doktora” – szerezte meg) kvantumkémiai témáról írta.
Politikai pályafutása a rendszerváltás tájékán kezdett kirajzolódni, 1989-ben a Demokratischer Aufbruch nevű pártnak lett tagja, majd szóvivője. Az 1990. március 18-án tartott NDK-s választások során – amely az első és utolsó demokratikus választás volt a szocialista országban – a CDU-s Lothar de Maizière miniszterelnök oldalán volt kormányszóvivő-helyettes. Miután a Demokratischer Aufbruch egyesült a CDU-val, Merkel automatikusan a kereszténydemokrata párt tagja lett. 1990 decemberében direktválasztással a Bundestag képviselője lett.
1994. november 17-én Klaus Töpfer utódjaként környezet-, természetvédelmi és atomerőmű-biztonsági miniszter lett. Erről a posztjáról az elvesztett 1998-as szövetségi választások során kellett lemondania, utódja Jürgen Trittin lett. Ekkor Wolfgang Schäuble a CDU főtitkárává nevezte ki Merkelt, ez a megbizatás 2000 áprilisáig tartott, amikor a politikusasszonyt egy gyűlésen a párt elnökévé szavazták meg 96%-os többséggel. Ebben a pozíciójában 2004-ben is megerősítette egy pártgyűlés, igaz, már csak 88%-kal.
2005. május 30-án Angela Merkel a CDU/CSU kancellárjelöltje lett, fő versenytársa a szociáldemokrata Gerhard Schröder (SPD) volt. Az előrehozott német választásokon a kereszténydemokraták hajszálnyi előnnyel végeztek az SPD előtt, a szeptember 18-i eredmények (CDU: 35,2%, SPD: 34,2%, FDP: 9,8%, Die Linke: 8,7%, Zöldek: 8,1%, egyéb: 3,9%) a "C-pártok" (CDU és CSU) nem várt sikertelenségét jelentették, a közvélemény-kutatók szinte egységesen 6%-kal többet jósoltak számukra. Az elhúzódó tárgyalások eredményeképp Angela Merkel végül kancellár lehetett, elődje, Gerhard Schröder távozott a nagypolitika színpadáról.
2005. november 22-én választották hivatalosan kancellárrá, a második világháború utáni Németország második nagykoalíciójának vezetőjévé, ezzel ő az első női kancellár is az ország történetében.
2009. október 28-án újraválasztották, majd hivatalosan is beiktatták.

Magánélet

1977 és 1982 között Ulrich Merkel felesége volt, akinek még a nevét is felvette. 1998-ban Joachim Sauerrel, a Humboldt Egyetem professzorával kötött házasságot.

Külső hivatkozások

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése