2013. május 6., hétfő

Kutatóközpontban elemezték a szocialista kommunikációt

Szakmailag és emberileg is vállalható, számos tekintetben máig iránymutató a negyven éve létrehozott Tömegkommunikációs Kutatóközpont (TK) öröksége - hangoztatta a szellemi műhelyre emlékező kétnapos tanácskozás csütörtöki nyitóülésének több felszólalója is.

MTI
Közép-Európa és az akkori szovjet blokk államaiban ez volt az első és a legnagyobb méretű intézmény, amely a kommunikáció és a közgondolkodás alakulásának témájával foglalkozott. Egy olyan kérdéssel, amelynek a kontinens nyugati felén kiterjedt és erős kutatói hálózata volt - emlékezett Terestyéni Tamás egyetemi magántanár. Mint mondta, a kutatói és - például szaktanácskozásokban testet öltő - kutatásszervezési tevékenység mellett a TK-nak köszönhetően hiánypótló kiadványok jelentek meg és a szakterület nemzetközi hírű szakértői látogattak Magyarországra.

A TK érdeklődésének középpontjában álló témák "politikailag és nemritkán belügyileg is rendkívül érzékeny területek voltak", ennek dacára az intézményben számos olyan ember talált állásra, akit a hatalom másként gondolkodóként, a rendszer ellenségeként tartott számon - idézte fel. Ez az intézmény a szabad világ felé tapogatta az utat - jelentette ki, emlékeztetve arra, hogy az egykor ott dolgozók zöme ma a piaci szféra vagy a felsőoktatás elismert szereplője.

A konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Horányi Özséb egyetemi tanár arról beszélt: szakmai szempontból korunk nagy kérdése, hogy ki finanszírozza az alapkutatásokat, mert azokat - szemben az alkalmazott vizsgálatokkal - ritkábban támogatják a piaci szereplők. A rendezvényen elhangzott: a tevékenységét 1969-ben elkezdő TK négy év múltán költözött el a Magyar Rádió Pollack Mihály téri épületéből. 1985-ben vált a médiumtól szervezetileg önállóvá, neve három év múltán Magyar Közvéleménykutató Intézetre változott, és egy 1991 végi kormányrendelet szüntette meg.

Ezzel párhuzamosan elhangzott: elkezdődött az egykori Tömegkommunikációs Kutatóközpont könyvtárának digitalizálása; egyelőre kép-formátumban érhetőek el elektronikusan az anyagok, a következő lépés, hogy a teljes gyűjteményt szöveggé alakítsák - hangzott el a munkát bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Körülbelül 2000 kiadvány mintegy 200 ezer oldalát tették számítógéppel olvashatóvá, ez a teljes anyag kilencven százaléka; a többi eltűnt az intézet felszámolása óta eltelt két évtizedben - mondta el a munkát végző ORTT-háttérintézmény, az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet (AKTI) igazgatója. Nahimi Péter tájékoztatása szerint eredetileg azt tervezték, hogy CD-ROM-on vagy a világhálón publikálják az anyagot, de a tisztázatlan szerzői jogi helyzet miatt csak az AKTI-ban hozzáférhető a gyűjtemény.

Kora délután, a Farkasréti temetőben emlékeztek meg Szecskő Tamásról, a TK megálmodójáról, motorjáról és vezetőjéről, valamint az intézet valamennyi elhunyt egykori munkatársáról a tanácskozás résztvevői; az eseményen Horányi Özséb egyetemi tanár emlékezett egykori munkatársára.

A "TK40: A Tömegkommunikációs Kutatóközpont (1969 - 1991) helye és jelentősége – a tudományban, a politikában és a médiakultúrában” címmel megrendezett konferencia részletes programja:
2009. október 1. csütörtök délelőtt:
Helyszín: Magyar Rádió Márványterme (Budapest, Pollack Mihály tér 8.)
10.10 Üdvözlő szavak - Such György a Magyar Rádió elnöke
10.15-13.00 A Tömegkommunikációs Kutatóközpont és kora
10.15 Terestyéni Tamás: Volt egyszer egy Tömegkommunikációs Kutatóközpont
10.35 Huszár Tibor: A Tömegkommunikációs Kutatóközpont a tudományban és a politikában I.
11.05 Angelusz Róbert: A látens közvélemény újragondolása
12.40- 13.00 Tömegkommunikációs Kutatóközpont emléktáblájának felavatása (Magyar Rádió, Pollack Mihály tér 8. fogadó tér, belső fal)
Az egykori munkatársak nevében megszólal: Nagy Márta
13.00-14.00 Ebéd
2009. október 1. csütörtök délután:
A délutáni programok helyszínére különbusz szállítja az érdeklődőket!
14.00 Indulás a Farkasréti temetőbe Szecskő Tamás sírjához
14.30 Koszorúzás a Farkasréti temetőben Szecskő Tamás sírjánál
(Farkasréti Temető, Budapest, XII., Németvölgyi út 99.)
Az MKTT nevében megszólal: Horányi Özséb
16.30 A Tömegkommunikációs Kutatóközpont kutatási anyagait tartalmazó CD- ROM bemutatója az ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézetben
(1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 95.)
A házigazda nevében köszöntőt mond: Majtényi László az ORTT elnöke
17.20 Gombár Csaba: A Tömegkommunikációs Kutatóközpont a magyar tudományban és politikában II. (előadás)
ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet
(1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 95.)
17.40 Kerekasztal beszélgetés a TK 40 évéről, felkért hozzászólókkal,
az ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézetben
(1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 95.)
2009.október 2. péntek
Magyar Tudományos Akadémia
(1051 Budapest, Roosevelt tér 9.)
10.05 Üdvözlés: Hunyady György akadémikus, egyetemi tanár
10.10-13.00 Közgondolkodás szekció előadásai
Tardos Róbert:"Reformtól reformig - A gazdasági téma a Tömegkommunikációs kutatóközpont kutatásaiban"
Hunyady György: Történelem és hazafiság
Nagy Lajos Géza: Zaklatott ország - A társadalmi problémák észlelése két évtizeddel a rendszerváltás előtt és után
Vásárhelyi Mária: Láttuk-e, hogy jön?
Hammer Ferenc: Farmernadrág a szocializmusban - Tárgyantropológiai esettanulmány
Karácsony Gergely: Az előélet utóélete - Az egykori MSZMP-tagságra vonatkozó adatok megbízhatósága
13.00-14.00 Ebéd
14.00-16.40 Média szekció előadásai
Terestyéni Tamás: A média-tartalomelemzések „TK-s” hagyománya. Tartalomelemzéses kutatások akkor és most
Szekfű András: Hoz-e radikális változást az új média?
Timár János: Sajtóperek egykor és most
Nahimi Péter: Médiaszabályozás és társadalomkutatás
Bayer Judit: A magyar médiaszabályozás európai szemmel
Myat Kornél: Médiaelméletek és az új médiakörnyezet
Szilágyi Erzsébet: Régi magyar sorozatok, szappanoperák a mai csatornák programján
17.00-18.40 Módszertan szekció előadásai
Sterk Péter: Az alma és a körte. Információgyűjtés, adatfelvétel akkor és most
Vörös Csilla: Közönségkutatás és televíziós nézési szokások anno és ma
Síklaki István: A kvalitatív módszerek útja a TK-tól a CMC-ig
Herendy Csilla: Az online felületekkel kapcsolatos kutatási-vizsgálati lehetőségekről
18.40 Horányi Özséb: Zárógondolatok
19.00 Konferencia vége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése