Aczél György, a kulturátor Kádár után az örök második XXI. Század - Kormos Gyula 2007-02-27 15:14:45

egyúr volt, a művészeknek hozzá kellett folyamodniuk, ha valamit el akartak érni. Aczél tűrt, tiltott, támogatott. Utána jártunk, hogyan lett a kőművesből a párt egyik vezetője, hogyan élt a szocializmus szürke eminenciása. Sikerült kamera elé ültetetnünk Aczél György leányait, aki elmondták, miért nem látogatják apjuk sírját.

Amikor Aczél György az MSZMP egykori főideológusa 1991-ben meghalt, lányai felkértek egy színészt, aki nagyon szépen szavalt. Azt mondta, hogy ne haragudjanak, de ő ennyire nem bátor. Ez a történet is példázza, hogyan viszonyultak a rendszer a művészek ahhoz a politikushoz, akinek egyesek olyan sokat – karriert, lakást, lehetőségeket – köszönhettek, és aki oly sok alkalmazkodni nem akaró művész életét keserítette meg.

Aczél György neve egybeforrott a szocializmus kultúrpolitikájával. Ő volt a Magyar Szocialista Munkáspárt háttérembere, Kádár után az örök második.Reflexei nem a szocializmus, hanem a háborút átélt nemzedéket idézték. Lánya, Aczél Anna azt mondja, hogy édesapja a taxisblokád idején lement a boltba „vett babot, lencsét, zsírt, merthogy ennek kell a háború idején otthon lenni. Mert az ember bármelyik percben éhen halhat.”

1990-et írtak ekkor. Egy éve temették el legfőbb szövetségesét, Kádár Jánost. És ekkor már Aczél is halálos beteg volt. De a köré szőtt legendák még mindig éltek. Például arról, hogy rettenetesen utált repülni, félt a ráktól és Rákositól. Aczél azt mondta, hogy ez a három R, amitől ő nagyon fél. Rákosi, a repülés és a rák. Rákosi Mátyásról írt egy könyvet, de nem jelentette meg. A harmadik R legyőzte: rákban halt meg. A pártvezetők közül azonban ő repült a legtöbbet.

„Éjjel a repülőgépen folyamatosan égett felette a villany, a stewie meg jött mindig és eloltotta. Elmagyaráztam neki, hogy ne tegye, mert csak úgy tud aludni, a börtönben ezt szokta meg” – emlékszik vissza egykori munkatársa Berecz János

Aczélnak a kommunista rendszerbe vetett hitét Rákosi börtönei nem tépázták meg. Hangsúlyozottan puritán módon élt, mint Kádár, még telefonja is nyilvános volt, bár egyszerű emberek úgysem merték volna felhívni. Az egyszerűség mögött ott volt a félelem is, hogy a székéről bármikor letaszíthatja a párt.

„Azért sem jártunk pártüdülőbe, mert apám mondta, hogy ne szokjunk hozzá, mert ha már önállóak leszünk, úgyse mehetnénk, így jobb, ha hozzá se szokunk.” – emlékszik Aczél Anna.

A család számos költözés után a Szent István parkban telepedett le, ez jobbfajta káderdűlőnek számított. Közel volt az MSZMP Központi Bizottságának székháza. Minden szál itt futott össze. Aczél mindenről tudott, olyan hálózata volt.

Pedig csak annyi kapcsolata volt eleinte a művészettel, hogy fiatalon egy félévet járt is a Színiakadémiára, ekkor vette fel az Aczél nevet. Egy-két előadásáról jó kritikát írtak: „Komoly értékű, tehetséges fiatal előadóművész indulásának voltunk tanúi szombaton este. Másfél órás nagy műsorával ritka művészi élvezetben részesítette a feltűnően nagy számban összegyűlt közönséget. Aczél Györgyöt ezután számon kell tartani a legkitűnőbb magyar előadóművészek között.” (Népszava, 1939. január. 22.)

Aczél György 1946 augusztusában a kommunista párt Zemplén megyei titkára lett. Öt hónap alatt 200 embert záratott ki a pártból. Az élmunka elismerése az volt, hogy a 47-es választások kampánynyitó nagygyűlését Sárospatakon tartották, s maga Rákosi Mátyás mondott itt beszédet. Aczél jutalma ezután egy parlamenti hely és a Baranya megyei első titkárság volt. Harley-Davidson motorjával járta a vidéket és nagyon hamar nagyon népszerű lett. Sikere sokak szemében szálka. Ő sem kerülhette el a párton belüli kiszorítósdit

1949 júliusában, a Rajk-per mellékperében tizenöt évre ítélték, ötöt le is ült belőle.


Aczél szabadulása után megint jó elvtársnak számított: a 23. számú Állami Építőipari Vállalat igazgatói posztját kapta. Harag volt benne azokkal szemben, akik nem tettek meg mindent a bebörtönzöttek gyors rehabilitációjáért. Ezért nem is csatlakozott a Nagy Imre körül csoportosuló reform-kommunistákhoz.

Aczél az 1956-os forradalom alatt családjával együtt elbújt. Október 31-én belépett a frissen megalakult Magyar Szocialista Munkáspártba, és az ideiglenes vezetőség tagja lett. Harmincnégy évvel később így magyarázta a döntését: „Nagyon szégyellem magam utólag, hogy elgyávultam. Egyetlen mentségem, hogy semmi más lehetőséget, mint a Kádár nem láttam arra, hogy ne térjen vissza egy teljes Rákosi-restauráció.”

Kádár hatalomra jutása után a kultúra irányításával bízták meg, Kádár ugyanis nem kedvelte, nem értette az értelmiséget. Kádár pontosan ismerte Aczél manipulációs képességét, személyes hatóerejét és kulturális tájékozottságát. Mindháromra szükség volt ugyanis az értelmiség megnyerésének – egész pontosan legyőzésének - kényes folyamatában. Az értelmiség ugyanis veszélyes réteg. Képes akár forradalmat is kirobbantani.

Művelődésügyi miniszterhelyettesként ő volt az értelmiség legfontosabb tárgyalópartnere. Tudatosan kihasználta a megtorlások megfélemlítő erejét, hogy a hatalom mellé kényszerítve békítse meg a művészeket, de legfőképpen a hangadó írókat.

Az életéről szóló monográfia írója Révész Sándor szerint Aczélnak rendszertelen, de jelentős műveltsége volt, rengeteget olvasott, magasabb iskolát nem végzett. Autodidakta volt. Nagyon fontos volt neki, hogy a fiatalok között megállja a helyét, hogy ne égjen le egy Illyés előtt, beszélgetőpartner legyen, hogyha Illyés egy francia írót idézett, akkor tudja, hogy kiről van szó.
1957. augusztus 6. a nevezetes három T-elv, azaz a támogatni-tűrni-tiltani korszak kezdete. A dokumentumban - mai nyelvre fordítva - a Párt vezetősége előírta, hogy támogatni azt kell, aki felkérésre azt csinálja, amit a Párt kér tőle. Tiltani azt kell, aki a rendszert körbebástyázó tabukat megsérti. Tűrni pedig azt, aki e kettő között van. A nevezetessé vált dokumentumot Aczél fogalmazta meg és terjesztette elő. A három T hivatkozás volt arra, hogy azt csinálunk, amit akarunk. A kézivezérlés hivatkozása – mondja Révész Sándor. A kultúrát a pénzek felett rendelkező Aczél ízlése irányította. Egy kutató szerint az állam úgy volt benne a kultúrában, mint a kukac az almában. Az állam adta a megrendeléseket, szabta meg a határokat, vagy éppen helyezte át azokat.

„Mindig megmondták hogy az, hogy Vasarelyt behozzák, az nem jelenti azt, hogy mi is azt festünk, amit akarunk. Nekünk azt kellett festeni, amit ők mondtak.” - mondja Fajó János festőművész.

Ha a művészek berzenkedtek és ellenálltak, akkor nem a gulag és a KGB várta őket, mint az oroszoknál, hanem a puhítás kifinomultabb eszközei. Amit kegygazdálkodásnak neveztek. Aczél fejlesztette tökélyre ezt az adok-veszek politikát. A legtöbb esetben ugyanis megtalálta azt a pénznemet, amellyel az adott művészt, de legalább a lojalitását megvásárolhatta.

 „Nagyon sokszor szemére vetik, hogy miket intézett el embereknek. Igen, valóban, mert így működött a rendszer, ahogy ma is így működik. Tényleg nagy művészek arra szorultak, hogy ilyen módon legyenek elintézve olyan dolgok, amelyek állampolgári jogon jártak volna – védi apját Aczél Ágnes.

„Mindennel az Aczélt hívták. Németh László özvegyét nem engedték fel a buszra a kutyájával, akkor felhívta Aczélt, hogy mi legyen az ő kutyusával. Vagy Déry nem tudott dolgozni, mert a fán rekedt a macska és veszettül nyávogott, hívta Aczélt, hogy csináljanak valamit a cicával” - erősíti meg a minográfus Révész.

Akit viszont nem kegyelt, annak annyi volt: „Az volt a szörnyű, hogy minden csap elzárult. A tűrtség azt jelentette, hogy a mi képeink nem voltak árazhatók, ami azt jelentette, hogy nem is voltak eladhatók, mert nem volt ugye áruk.” – álltja a festőművész Fajó János.

A támogatottak ezzel szemben igazán jól élhettek, ám természetesen ők is az éppen megengedhető hosszúságú pórázon. Aczél nem egy művészt valósággal tönkreszeretett.