2013. október 18., péntek

Bene László nem ment el a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésére.




Bene László nem ment el a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésére.

A Jobbik
Az emberi jogi bizottság parlamenti albizottságának fideszes elnöke szerint a volt országos rendőrfőkapitány jogsértést követett el, a parlamentáris demokrácia alapértékeit sértette meg ezzel. Gulyás Gergely reményét fejezte ki, hogy csak adminisztratív tévesdésről van szó. Jelezte, újra meghívják Bene Lászlót.
Az albizottság jobbikos alelnöke "cinikusságnak" nevezte Bene távolmaradását, továbbá mély megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot. Kezdeményezte, hogy a testület határozott hangú közleményt adjon ki és ítélje el a történteket, ahogyan Gyurcsány Ferenc volt kormányfő távolmaradását is.
A szembesítés nem kerülhető el, még ha a 2006 őszi események idején országos rendőrfőkapitányi posztot betöltő Bene László "jól megérdemelt posztot" is kapott, a Magyar Nemzeti Bank biztonsági igazgatója lett - tette hozzá Gaudi-Nagy Tamás, aki ügyvédként már kezdeményezné a volt országos rendőrfőkapitány hatósági előállítását. Jelen helyzetben erre nincs lehetőség - folytatta-, ezért arra kéri "a magyar nemzet bátor tagjait", hogy állítsák elő Bene Lászlót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése