SZM

Hazatért Seuso-kincsek

2014. március 26.

Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a Seuso-kincs néven ismert, ókori római eredetű, felbecsülhetetlen értékű, páratlan kincs hét darabját.
A Seuso-kincs néven ismert páratlan értékű lelet egy ókori római eredetű, magasfokú mesterségbeli tudással megformázott ötvösremek-együttes.  A kincs nevét a több másfél ezer évvel ezelőtt élt tulajdonosáról, Seusóról, egy magas rangú római tisztségviselőről kapta, aki a Lacus Pelso (mai nevén Balaton) mentén élt a mai Polgárdi területén és aki, vagy akinek örökösei minden bizonnyal valamelyik pannóniai katonai betörés alkalmával rejtették el a kincseket a 4. század végén vagy az 5. század legelején.
A kincs a Kr. u. 4. században készült, nagyméretű ezüst edényekből áll. A kincsek legismertebb darabja az a tál, amelyről az egész lelet a nevét kapta. A nagy átmérőjű darab közepén aprólékos vadászjelenetek láthatók, ezeket latin felirat veszi körül, a kincs feltételezett tulajdonosának és családjának ajánlva a készletet, a tál belsejében pedig a Pelso szó olvasható, vagyis a Balaton latin neve. A Seuso-kincs tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből áll. Két, ételek tálalására szolgáló nagyméretű lapos tál (az ún. vadász-tál és a geometrikus tál), két további tálaló és valószínűleg dísztálként is használt tál (az ún. Achilleus- és Meleagros tál), egy valószínűleg kéz- és arcmosáshoz használt mély tál és két hozzátartozó, geometrikus díszítésű kancsó, továbbá egy dionysosi ábrázolásokkal, egy állatalakokkal és egy görög mitológiai ábrázolással (ún. Hippolytos-kancsó) díszített kancsó alkotja. Két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör, egy illatszeres tégelyek tárolására szolgáló doboz, valamint egy amphora is tartozik hozzá. Ezeket az edényeket a nagyméretű, rézből készült üstben rejtették el. A magyar állam most hét darabot szerzett vissza a Seuso-kincsből: a vadász (Seuso) és a geometrikus tálat, a két geometrikus kancsót, a kézmosó tálat, az illatszeres dobozt és a Dionysos-kancsót, továbbá a kincs 1500 évvel ezelőtti elrejtéséhez használt, rézből készült üstöt.
A Seuso-kincs mind összetétele, mind valószínűsíthető elrejtési körülményei alapján jól illeszkedik a római birodalom területéről ismert többi, késő császárkori ezüst kincslelet sorába. A 2. század végétől az 5. század második feléig terjedő időszakból ismert, mintegy harminc, lakoma-készlet darabokat is tartalmazó nemesfém kincslelet között a Seuso-kincs mind művészi, mind anyagi értékét tekintve kiemelkedő helyet foglal el. Ezüst edényeinek tömege összesen kb. 68,5 kg, ezzel a ma ismert és fennmaradt késő császárkori ezüst ötvösművészeti kincsek között, az eddig feltárt mintegy 1800 lelőhely leletei közül, a legjelentősebbnek számít.
A tizennégy darabos  dísztárgy együttes 1990-ben  a New York-i Sotheby's aukciós ház árverésén bukkant fel, ahol megpróbálták értékesíteni, de egy nappal azután, hogy a kollekcióból rendezett New York-i kiállítást megnyitották, először Libanon, majd egymás után Magyarország és az akkori Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be, azon az alapon, hogy a kincset az ő területükön találták meg, és a gyűjtemény így őket illeti. Libanon később visszavonta igényét, Magyarország és a Jugoszlávia utódjaként perlő Horvátország keresetét pedig elutasította a New York-i esküdtszék, a két ország pedig 1993-ban a fellebbviteli bíróságon is pert vesztett, Magyarország a tulajdonjogát akkor nem tudta bizonyítani, ezért a kincsek a birtokosnál maradtak.
A Seuso-kincsek a 1970-es évek közepén kerültek elő a Balatonhoz közeli Polgárdi környékéről. Ezek sorsáról, az azóta is tartó nemzetközi nyomozás ellenére, egészen a már említett 1990-es New York-i árverésen való feltűnésükig kevés biztosat lehet tudni. A rendelkezésre álló adatok szerint a kalandos sorsú leletet az 1970-es években kutatta föl Sümegh József amatőr régész, azonban hivatalos bejelentést nem tett: feltételezhető, hogy a kincs darabjait az illegális műkincspiacon kívánta értékesíteni. Bizonyíték ezekre azonban nincs, mivel Sümegh elhunyt - felakasztott holttestét 1980-ban találták meg egy Polgárdi melletti pincében. A műkincs-együttesnek ezután nyoma veszett, feltételezhetően közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai piacra. A rendelkezése álló információk alapján a tizennégy ma is ismert darabot a 80-as évek elején és közepén vásárolta meg több gyűjtő hamis libanoni papírokkal. A kincseket egy angol főrend, Lord Northampton vezette konzorcium a már említett 1990-es New York-i árverésen kívánta értékesíteni, mai értékben mintegy 100 millió eurós kikiáltási áron.
Az elmúlt közel 25 évben Magyarország nem tett le arról, hogy megszerezze a páratlan lelet-együttest. A bizonyítási eljárások folytatása mellett az egymást követő magyar kormányok képviselői többször tárgyaltak a Seuso-kincs tulajdonosaival, ám ezek az erőfeszítések nem vezettek eredményre. A megállapodások többek közt a műtárgyak magas ára – tulajdonos több tíz milliárd forintért vált volna meg a Seuso-kincstől – hiúsultak meg.
A most eredményre vezető tárgyalássorozat több mint egy éve kezdődött. A magyar államot a tárgyalásokon Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója képviselte. A visszaszerzés költsége 15 millió euró volt, ami az 1990-es kikiáltási ár mai értékének egyharmadát teszi ki. A kincs a Terrorelhárítási Központ logisztikai segítségével, múlt hét végén végleg Magyarországra kerül.
A visszaszerzett kincset 3 hónapon keresztül ingyenesen lehet majd megtekinteni, először március 29-ikén, szombattól a Parlament épületében. A kincs 2018-tól pedig az új múzeumi negyed egyik ékköve lesz.

A Seuso-kincs műtárgyainak leírása (pdf)

Hazatért Seuso kincsek

Az eseményen készült fotókat a kormany.hu oldalon nézhetik meg.