seudo

z ellopott Seuso-kincs nyomában 2. rész

A kincs mint egység.


A kincs ma ismert darabjainak tisztázatlan eredete miatt fontos volt annak megállapítása, hogy a tárgyak egy együtteshez tartoztak-e eredetileg is, vagy csupán a közelmúltban kevertek össze egymáshoz nem tartozü darabokat a nagyobb anyagi haszon reményében. A tárgyakkal 1984-ben eladásra kínáltak két mészkôfejet is, amelyekrôl kiderült, hogy azokat késôbb helyezték az edények közé, hogy állítólagos közel-keleti eredetüket ezáltal is alátámasszák. A tizenöt edény viszont valóban összetartozik, és közülük kisebb funkcionális egységeket, készleteket is sikerült elkülöníteni a tárgyak azonos díszítése és méretei alapján (ld. a tárgylistát). A készletek darabjai közötti hasonlóságon kívül a leletegyüttes tárgyai között további hasonlóságok figyelhetôk meg: így pl. a geometrikus kancsók és az amfora nyakát hasonló módon díszítették; a dionüszikus jelenetek pedig nemcsak az egyik kancsón, hanem az amforán is feltûnnek. Az Achilles- és "Meleagros"-tál hasonló méretei és mitologikus jelenetei miatt szintén összetartozik. Ezt az összetartozást a rézüst belsô falán, a talajlerakódásban megfigyelt tálperem-lenyomatok is igazolják. Az üstbe díszített oldalukkal lefelé fordítva helyezték bele a négy nagy tálat: legalulra a "Meleagros"-tálat, föléje a geometrikus díszû és az Achilles-tálat, majd a kincsnek nevet adó Seuso-tálat. A kincset árverésre bocsátani kívánó társaság által megbízott oxfordi kutatók útmutatásai alapján egy olyan számítógépes rekonstrukciós rajzot is készítettek, amely azt szemlélteti, hogy az elrejtéskor a tárgyakat hogyan helyezték el az üstben.


A leletegyüttes tárgyainak további formai elemzése hozzásegít bennünket ahhoz, hogy a tárgyakat külön-külön és mint együttest is egy történeti fejlôdési folyamatba illesszük, annak részeként értelmezzük, és így megállapítsuk azt a korszakot és azt a régiót, amikor és ahol a tárgyak készültek. A formai elemzés azon a felismerésen alapszik, hogy a tárgyat készítô mester mindig egy bizonyos, adott történelmi helyzetben, e helyzet közvetett vagy közvetlen hatása alatt fejti ki tevékenységét, azaz a konkrét tárgy kivitelezése megfelel a szakma hagyományainak, a mester képzettségének, illetve a vásárló vagy megbízó elvárásainak. A tárgyak formájához a legjobb analógiákat a Kr. u. 4. századból, annak is inkább a második felébôl ismerjük. A kézmosómedence, a Seuso-tál és az Achilles-tál igen közeli párhuzamai a svájci Kaiseraugstban elôkerült ezüstkincsben találhatók meg. Svájci kutatók megállapítása szerint ezt a kincset Kr. u. 351-ben rejthették el. Amennyiben növekvô sorrendben táblázatban ábrázoljuk a 4. századból ismert római ezüstedények súly- és méretadatait, akkor azt a tendenciát figyelhetjük meg, hogy az idô elôrehaladtával a tárgyak súlya és méretei jelentôsen megnövekszenek. Ebben a táblázatban a kaiseraugsti kincs tárgyai a táblázat elsô felében, míg a Seuso-kincs tárgyai -- amelyek a legnagyobb és legsúlyosabb római kori ezüstedények közé tartoznak -- a táblázat végén helyezkednek el. Jelenleg egyetlen olyan római kori ezüsttálat ismerünk, amely súlyosabb a Seuso-kincs Achilles-táljánál, I. Theodosius császár Kr. u. 388-ban készített missoriumát. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a Seuso-kincs legjellemzôbb tárgyainak készítési kora is a két idôpont, azaz a 4. század közepe és a 4. század vége között keresendô. A Seuso-kincs tárgyaihoz leginkább hasonló funkciójú és formájú tárgyakat szintén a Kr. u. 4. század második felébôl, a kelet-európai régióból ismerünk. Például az amfora legjobb párhuzamai a Concestiben (Moldva), illetve Boroczycében (Volhínia) elôkerült ezüstamforák.

Forrás: XXI. század -RTL KLUB