Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a
felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű, páratlan Seuso-kincs hét
darabját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán rendkívüli
sajtótájékoztatón, a Parlamentben.
hirdetés
 |
| Orbán Viktor a névadó Seuso-tállal Fotó: MTI - Bruzák Noémi |
A miniszterelnök kérdésre válaszolva kalandos történetnek nevezte a visszaszerzést. Az ezt célzó tárgyalásoknak - mondta - két „főszereplője" volt, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A hazaszállítás biztosításáért a kormányfő köszönetet mondott Hajdu Jánosnak, a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának.
 |
| Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala |
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke azt mondta, a magyar tudomány számára óriási jelentősége van a kincs hazakerülésének, hiszen így kutathatóvá válik, a tudományos élet pedig mindent meg is tesz majd e kutatások elvégzéséért.
A rövid nyilatkozatok után Orbán Viktor, Baán László és Pálinkás József leleplezte a hét alkotást.
Ahogyan azt a Heti Válasz korábabn megírta: az MNB éppen tíz éve vásárolta meg - akkor még Járai Zsigmond elnök vezetése alatt - az állam számára Gerlóczy Gedeon örököseitől Csontváry Magányos cédrusát. Noha a világban majd minden központi bank hivatásának tartja a műpártolást és valamilyen szinten a gyűjteményépítést, az elnökváltást követően Simor András alatt a jegybank felhagyott a művészet ilyesféle pártolásával, pedig a volt alelnöke, Karvalits Ferenc jelentős magánműgyűjtőnek számít. Ennek ellenére az egyik monumentális, 4,5-szer 3 méteres festmény azért került le a székház faláról, merthogy állítólag „rontotta az akusztikát". A műalkotás most egy raktárban porosodik, s arra vár, hogy visszakapja az őt megillető helyet. Ugyanúgy, mint Korniss Dezső képei, melyek külön termet kaptak a Matolcsy György vezette MNB-ben. Az új alelnök, a műpártoló Gerhardt Ferenc irányításával pedig az év elején meg is alakult az a testület, amely a jegybank januárban meghirdetett műkincs-visszavásárlási programjának végrehajtásáért felel majd.
Mint ismeretes, az MNB 30 milliárd forintot szán 2018-ig az elmúlt történelmi periódusokban különböző okok miatt külföldi tulajdonban került legfontosabb műkincsek visszaszerzésére, a hagyatéki értékek itthon tartására. (A testületnek tagjai: Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Szemerei Péte, az Országos Széchenyi Könyvtár megbízott főigazgatója, valamint Árvai-Józsa Kitty művészettörténész.)
Az Értéktár program meghirdetése után rögvest meg is indultak a találgatások: vajon a Seuso-kincseket, netán az Oroszországba hurcolt magyar műalkotásokat akarja megvásárolni az MNB? Gerhardt Ferenc lapunk kérdésére korábban leszögezte: egyiket sem, mivel előbbi egy büntetőper tárgyát képezi, utóbbiakra pedig államközi szerződések vonatkoznak. „Csak vitathatatlan színvonalú, jogilag rendezett sorsú műalkotások jöhetnek szóba. A jegybank teljes átláthatóságra törekszik, a testület pedig mindenáron el akarja kerülni, hogy akár koholt, akár látszatra megálló vádakkal illessék, ezért még a gyanú árnyéka sem vetődhet a visszavásárlásokra".
| Mik azok a Seuso-kincsek? |
|---|
| A
római eredetű Seuso-kincs 15 darabból áll (14 ezüsttárgy: edények,
tálak, kancsók és egy szelence, továbbá az ezeket rejtő rézüst), de
összességében valószínűleg 248 tárgyról lehet szó. Az ismert tárgyak
összsúlya 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagytisztaságú ezüst. A
lelet nevét tulajdonosáról kapta, akinek nevét egy majdnem kilenc
kilogrammos, 70 centiméter átmérőjű tál szélére köriratban felvésett
vers örökítette meg. Az ezüstkészlettel megajándékozott Seuso (vagy Sevso) minden bizonnyal igen gazdag hadúr, avagy a római birodalom tartományi főtisztviselője volt, aki az ezüsttárgyak több-kevesebb pontossággal megállapítható keletkezési életkorából ítélve a Kr.u. 4. században élhetett. Székhelyére a már említett tálon egy korabeli palotát és a kertjében lakmározó társaságot ábrázoló relief, illetve vadász-halász életkép utal: a Balatonra emlékeztető alakú tó vizében ficánkoló hal fölött ez a felirat olvasható: Pelso (azaz Balaton). Számos bizonyíték szól a lelet magyarországi eredete mellett. A legnagyobb ismert tálon az első tulajdonos neve és a Balaton egykori latin neve olvasható. Nyomós érv, hogy egy 1878-ban Polgárdi területén előkerült, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött ezüst négylábú állványnak (quadripus) és a Seuso-kincs egyik darabjának mintája, mérete olyan fokú egyezést mutat, hogy feltehető: azonos mester készítette őket, a két lelet összetartozik, és együtt rejtették el őket. A talajtani vizsgálatok is nagy hasonlóságot mutatnak, az egyik esetben „gyakorlatilag azonos" a Polgárdi környékén talált földminta és az egyik tálról származó agyagminta. A kincset rejtő fémüst is olyan technikával készült, amelyet akkoriban csak Pannóniában, főként a Balaton térségében alkalmaztak. Szabadbattyán határában, Polgárdi közelében hatalmas római kori villát tártak fel, amely vélhetően Seuso vagy egy hasonlóan gazdag úr tulajdona lehetett. Feltételezések szerint Seuso valamelyik barbár betörés idején rejthette el kincseit. Erre valószínűleg a 4. század végén, az 5. század elején kerülhetett sor - az Angliában faszénmaradványokon végzett kormeghatározás felső határa Kr.u. 380, de belefér a 4. század vége és az 5. század eleje is. A rendkívül kalandos sorsú lelet eredetéről hivatalosan semmit sem lehet tudni. Valószínűsíthető, hogy az 1970-es években kutatta föl Polgárdi környékén Sümegh József, aki hivatalos bejelentést nem tett. Sümeghet 1980. december 14-én felakasztva találták egy Polgárdi közelében lévő romos, földbe vájt kunyhóban, ahol egy sebtében betemetett, nagyméretű tárgyak elrejtésére alkalmas üreget is felfedeztek. A hivatalos vizsgálat öngyilkosságot állapított meg, de ezt sokan vitatták. 2003-ban egy Pápán raboskodó férfi, Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy a kincseket Sümeghgel együtt ő ásta ki a Polgárdi melletti bányában, a két nagy üstbe rejtett negyvendarabos leletet eladogatták. Lelkes állítása szerint három barátja is, aki ismerte a titkot, furcsa körülmények között halt meg. A lelet vélhetőleg közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai műkincspiacra. A tizennégy ismert darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg befektetési céllal egy Lord Northampton vezette angol befektetési társaság. A kollekciót a Getty Múzeumnak akarták eladni, majd 40 millió fontért árverésre bocsátották, az ügylet azonban meghiúsult, mert a tárgyak libanoni eredetét tanúsító papírok hamisítványnak bizonyultak. A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, miként Libanon és Horvátország is. Libanon a tárgyalás kezdete előtt elállt követelésétől, Magyarország és Horvátország pedig elvesztette a pert: az 1993-ban New Yorkban hozott ítélet szerint egyik ország sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy területén találták meg a leleteket. Az obskurus származású ezüstedények a lord birtokában maradtak, ugyanakkor a legális nemzetközi műkincspiacon gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. Idén februárban a Magyar Régész Szövetség javasolta a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a meghirdetett műkincs-visszavásárlási program keretében a Seuso-kincsek visszaszerzését. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése