Az újkori színháztörténet egyik legbefolyásosabb szereplője volt. Színházat vezetett, és életek felett diszponált. Reflexiói olykor azt sejtették: mintha rendre eltávolodna mindattól, ami a humánus értékrend szerint a normalitáshoz tartozik. Mindemellett jó színész volt, és akadtak elgondolkodtató rendezései. Személyiségét képes volt sármosnak is láttatni, ahogy humorával is rabul ejtette azt, aki nem került vele konfliktusba. Máskor meg biccentéssel, unott vállrándítással járult hozzá ahhoz, ami más számára a végzetet jelentette. Öröklött adottságok, családi tradíciók mellett őt is erősen formálta a korszak, amelybe beleszületett.

Anyai buzgalom

Major Tamás édesanyja színházi és irodalmi késztetésű, erős karakterű asszony volt. Ő jegyezte a Hozsanna néktek magyar katonák! című költeményt is: „Dús orgiákat ült itt a becstelenség,/Árulók száján a bűn volt a törvény (...)/Úr volt itt a céda, az idegen fajta/ Aki elárulta, mocskolta honát (...) /Ma elröpült a város homlokáról, Mindörökre a vörös keselyű." Satöbbi.
Majorné Papp Mariska a teljes opust is előadta 1920 augusztusában a pécsi Széchenyi téren, amikor a Nemzeti Hadsereg bevonult az addig szerb fennhatóság alatt álló városba. A „vörös keselyű" kitétel nem a megszállókra vonatkozott, hanem a levert kommün Pécsett meghúzódó emigránsaira.
A költői hajlamú édesanya tanítónak tanult, de Rákosi Szidinél színészdiplomát is szerzett. Már végzett színésznőként ment hozzá Major Gyula Györgyhöz, aki inkább a ráció embere volt: magyar királyi műszaki számvevő. Három fiuk született. Tamás, a középső, 1910. január 26-án, kicsit sietve, hét hónapra. Anyja és a születése körül segédkező dajka, Busfi néni gyorsan újságpapírba burkolták, és már vitték is a paphoz. Mire apja hazatért a hivatalból, újszülött fia már megkeresztelve pihegett egy rongyokkal bélelt vájlingban a sparhelt közelében.Az apai ág felmenői ugyan nemesek voltak – ráadásul ott volt az atya „királyi" állása –, Majorék mégis szerény körülmények között éltek akkoriban Újpesten. Házuk három apró szobából állt, mosdás évekig a konyharészben, vécé az udvaron.
Ám Papp Mariska még így sem mondott le vágyai beteljesítéséről.
Amikor Major Tamást ötéves korában először vitték színházba, saját édesanyját is láthatta a budai Várszínház Trilby című előadásának játszói közt. Anyukája ugyanis – akkor már a keresztényszocialista párt nőbizottságának elnökeként – kijárt magának egy szerepet a színházban. 1917-ben szerzőként is debütált, a Hatalmas című darabjával a Budai Színkörben; 1919. november 16-án pedig az Állj meg, Horthy! című költeményével köszöntötte a Budapestre bevonuló kormányzót. Idővel a budapesti Városi Színházban léphetett fel a Névtelen asszony című darabban. Mariska hamarosan ifjúsági műveket állított színre az intézményben, ahova aztán főrendezőnek is kinevezték.
Major Tamás mondta egyszer: Nem arról volt szó, hogy én akartam színész lenni; anyám tervezte meg nekem ezt a pályát. Bennem látta meghosszabbíthatónak színészi vágyait.
Édesanyja olyan színházi és mozielőadásokra is elvitte, amelyekben maga nem szerepelt. Tamás házuk udvarában próbálta leutánozni a nagy színészeket, némafilmsztárokat.
Kilencéves korában élte át a kommün napjait. Akkor hallotta először – Major sosem említette, hol, kitől – Ady Endrétől A proletár fiú versét. Tamáska állítólag azonnal felismerte: Ady szövege mélyebb kérdéseket feszeget, mint az addig látott, a polgári világ ügyes-bajos dolgaira fókuszáló szalondarabok. Azon melegében megtanulta a verset és Ady több költeményét.
Major utóbb felidézte: a lázító poémák tolmácsolásában rendpárti édesanyja segítette instrukcióival. Művészi elhivatottság inspirálta erre az anyát, vagy más megfontolás – arról nincs adat. Major Tamás az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium diákjaként Arany János Széchenyi emlékezete című versével aratott sikert – Ady és a többi lázító akkor éppen tiltó listán – egy iskolai Széchenyi-emlékünnepélyen. Az előadást megtekintette a konzervatív szellemiségű, humanista író, Gaál Mózes, egyben a Pest vidéki tankerületi igazgató. Az oktatásügyi nobilitás másnap kivillamosozott a Major családhoz Újpestre. Biztatta őket: fiuk mindenképpen a színészi pályát vegye célba. Tamás édesanyja ujjongott, édesapja kétségbeesett. Utóbbit orvosolandó Major Tamás maturálva a jogra is beiratkozott, de jelentkezett a Színi Akadémiára is.
Felvételije előtt Papp Mariska meglátogatta fiával Fáy Szeréna művésznőt. Major Tamás őt később szerényebb kvalitású, „pót" Jászai Mariként jellemezte, ám akkoriban mindenesetre tagja volt az akadémiai felvételi bizottságnak. A Szerénánál tett vizit után Major Tamást, aki Petőfi Sándor Magyar vagyok című versével kandidált, a Színiakadémia bizottsága a hallgatók sorába engedte.
Major visszaemlékezéseiben hangsúlyozta: Máig sem tudom, hogy mi döntött, Petőfi verse, vagy az anyám buzgalma, aki mindenüvé eljárt az érdekemben. Hosszú időre megzavart az, hogy a hátam mögött állandóan protezsált. Annál rettenetesebb érzés nincs, mint amikor az ember úgy érzi, hogy nem magának, vagy nem egészen magának köszönheti, ha némi sikert egyáltalán elér.