A szovjet megszállás árnyékában 1945 után kiépült kommunista
pártállam kezében rövid idő alatt az Államvédelmi Hatóság vált az
elnyomás legfontosabb eszközévé. A hírhedt terrorszervezet szinte
korlátlan befolyása Sztálin halála után ugyan visszaszorult, ám még így
is a rendszer egyik legfontosabb erőszakszerve maradt. Az 1956-os
forradalom és szabadságharc idején feloszlatott testület, a „szélnek
eresztett légió" jó néhány tagjának szolgálatára azonban a szovjet
szuronyokkal hatalomra segített új rezsim, a Kádár-rendszer is igényt
tartott.
Feláll a munkásosztály leendő ökle, a Politikai Rendészeti Osztály
1945 januárjában Budán még javában dörögtek a fegyverek, amikor Debrecenből, az Ideiglenes Nemzeti Kormány székhelyéről Tömpe András, a Magyar Államrendőrség sebtében felállított Politikai Rendészeti Osztályának kiszemelt vezetője Erdei Ferenc belügyminiszter megbízásából Budapestre érkezett.Annak ellenére, hogy mind a parasztpárti Erdei, mind pedig Tömpe a Magyar Kommunista Párt (MKP) trójai falovának számított, Rákosiék semmit sem bíztak a véletlenre.
Az 1945 novemberében megtartott nemzetgyűlési választásokon a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt 57%-os abszolút többséget szerzett, így az alkotmányos szabályok szerint egyedül alakíthatott volna kormányt. A budapesti Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnöke, Kliment Vorosilov marsall azonban a jaltai egyezmény előírására hivatkozva kikényszerítette, hogy a kisgazdák a „haladó baloldal" pártjaival együtt koalíciós kormányt alakítsanak.
Noha a kisgazdák eleinte hallani sem akartak arról, hogy a belügy és a rendőrség a kommunisták kezébe kerüljön, a Rákosinak nyújtott szovjet elvtársi segítségnek köszönhetően Vorosilov meghátrálásra kényszerítette Tildy Zoltán dezignált miniszterelnököt ebben a kérdésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése