2013. július 1., hétfő

Jobbklikk

Simon László politikai köréhez tartozó Jobbklikk.

NOL| 2012. január 13.

"Schmitt Pál köztársasági elnököt az elmúlt napokban súlyos plágiumváddal szembesítette a sajtó. A felmerülteket a Sándor Palota ugyan elutasította, ám részleteiben ezidáig nem tudta cáfolni - írja a jobboldali honlap a Szerintünk című rövid közleményben.
A szerzők a folytatásban eléggé világosan foglalnak állást. "Hiteles cáfolat hiányában a plágiumvád számunkra nem politikai elemzés, vagy az érvek egymással szembeni mérlegelésének dolga. Úgy gondoljuk, hogy az elnöki hivatal tekintélyének megmentéséért - de legalábbis megőrizve az esélyt annak újjáépítésére - Schmitt Pálnak haladéktalanul le kellene mondania."
A blogot 2007 novemberében alapította Navracsics Tibor társasblogként. A jobboldali véleményoldalt olyan személyiségek tisztelik meg szerzőként, mint L. Simon László, a parlament fideszes kulturális bizottsági elnöke.
Emellett ez a blog a fiatal jobbos újságírók egyik gyűjtőhelye is. A Heti Válasz és a Magyar Nemzet újságírói is föltűnnek itt írásaikkal. Igaz, a kommentekkel sok a gond. Alig kísérik hozzászólások a bejegyzéseket. Ennek azonban az lehet az oka, hogy ezt csak a regisztrált felhasználók tehetnék meg.
Tény, hogy a Jobbklikk eddig sem ajnározta Schmittet. Beiktatása után ezt írták: "A Fidesz túlságosan sok frontvonalat nyit meg, és olyan ügyeket is mindenáron keresztül akar verni, amelyek politikai haszna elenyésző és csak ellenszenvet váltanak ki - saját törzsbázisán belül is. A legékesebb példa erre Schmitt Pál köztársasági elnökké történő avanzsálása. Félreértés ne essék, nem azzal van a probléma, hogy Schmitt pártember. Hanem azzal, hogy politikai teljesítménye és személyi kvalitása miatt nem csak az ellenzék számára kérdéses alkalmassága - mint a nemzet egységét megtestesíteni kívánt személy -, hanem a jobboldali véleményformálók körében sem váltott ki osztatlan sikert. Kövér László a hírek szerint egyenesen ölre ment Orbán Viktorral az ügyben." forrás: népszabadság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése