„...nem voltam Pelikán"

– Hajdú Istvánnal, a Magyar Rádió Rt. volt elnökével Fiala János készített interjút -

Hajdú István a Budapesti Pártbizottságról kerül a Magyar Rádió elnöki székébe 1988. szeptember 1-jén. (A BME elvégzése után tanszéki dolgozó és függetlenített KISZ-titkár. Az Elektronikai technológiai tanszékrõl az MSZMP KB-hoz kerül politikai munkatársnak. Késõbb alosztályvezetõ, majd a IX. kerületi PB elsõ titkára. Mozgalmi pályája csúcsa a Budapesti PB, ahol a mûvelõdéspolitikáért és a propagandáért felel.) Az 1990-es, rendszerváltoztató választások után felajánlja lemondását, és visszavonul a politikától. 1996 nyarán azonban megpályázza az immáron rt.-vé alakult Magyar Rádió elnöki posztját, és a kuratórium fölényes többséggel meg is választja õt. Mandátuma lejártával, 2000 nyarán ismét pályázik, az MR Rt. csonka kuratóriuma azonban Kondor Katalint, a Kossuth adó fõszerkesztõjét ajánlja egyedüli jelöltként a társadalmi kurátoroknak, akik két menetben is elutasítják személyét. Ezt követõen a kuratórium megváltozott feltételekkel, hosszabb felkészülési idõvel írja ki pályázatát. A beadási határidõ: 2000. október 2.

- Miért ragaszkodik ennyire az MR Rt.-hez?

- Mert korábbi, kedvelt munkahelyeim légkörét árasztja. Ha nem hangzik túl fellengzõsen: szeretem az alkotó emberek auráját. Sorsom sokáig az MSZMP erõterében alakult, ahol az életutak nem nyílegyenesek. Visszavágytam a tudományhoz, de hiába ajánlott állást a KFKI akkori fõigazgatója, fõnököm, Aczél György máshol képzelte el a jövõmet. Ez idõ tájt a pártmunkások nagy része életképesebb modellre próbálta cserélni a régit, és ebben a forgatagban ajánlotta, hogy ezentúl „területen" kamatoztassam tehetségem, s jött mint terep a IX. kerületi pártbizottság.

- Helytállt, mint Bacsó Tanújának Pelikán elvtársa, bárhová állították is?

- Ez így túlzás. Egy lerobbant kerületet akartam határozott ipar- és városfejlesztési tervvel rehabilitálni. Hozzáteszem, hogy bár nem voltam Pelikán, fegyelmezett emberként sokáig tolerálni tudtam mások velem kapcsolatos véleményét. Volt türelmem kivárni, hogy az események sûrûjében megtaláljam a helyem. Ezzel együtt a kerület, bár a ranglétrán visszalépésnek tûnt, olyan önállóságot biztosított, amirõl korábban, a pártközpontban álmodni sem lehetett. Alig egy év után itt ért a rendszerváltás elõszele, s az akkortájt jellemzõ személy- és posztcserében nekem a Budapesti Pártbizottság egyik titkárságát ajánlották. Volt bennem némi félsz a politika közelségétõl, mivel azonban elõször itt adatott meg belelátni a hatalom mûködésébe, igent mondtam. Mellékesen, mint a propagandáért és mûvelõdésért felelõs titkár, közelebb kerülhettem az értelmiséghez: tanárokhoz és színészekhez egyaránt.

- Munkája elismeréseképpen ültették két és fél évvel késõbb az MR elnöki székébe?

- Az egymással hadakozó, majd egymást kioltó politikai erõk csatájában született a döntés. A rádióhoz közelállók kakaskodását oldotta fel velem az akkori párt- és miniszterelnök Grósz Károly, akit a Budapesti PB-n ismertem meg.

- Milyen útravalót kapott, amikor strázsának állították az MR élére, Hárs István helyére?

- Utasítást, muníciót annak ellenére nem kaptam, hogy kerestem az útmutatását. A hiányt az agitprop bizottság jóval alacsonyabb sarzsijú munkatársai pótolták.

- Mire volt elég az alig kétéves elnökség?

- A rádióban lázas tevékenység folyt egészen addig, amíg az 1990-es választások második fordulója után a parlament dolgozni nem kezdett. Már kezdtem magam kiismerni, mi több, talán el is ismertettem magam az intézményben, amikor a választási eredmények tükrében huszonhatod-magammal - akiket a Németh-kormány nevezett ki vagy erõsített meg tisztségében - felajánlottam lemondásomat. Ugyanakkor felhívtam a megalakuló kormány egyik meghatározó tisztségviselõjének a figyelmét arra, hogy a vezetés nélkül maradó MR komoly gondot okozhat, ennek következtében a rendszerváltást követõ elsõ Magyar Közlönyben - további intézkedésig - megtettek az MR ügyvezetõ igazgatójának.

- A megmaradó egyetlen, mûsorokért felelõs alelnökkel, Agárdi Péterrel milyen érdemi munkát végzett augusztusig?

- A szétesés ellen való küzdelem kétségtelenül nem volt túl élvezetes.

- Létfenntartási okból hozta létre eztán a talányos nevû H and 2H nevû betéti társaságot?

- Megbízatásom lejártával egy futár 160 ezer forinttal kibélelt borítékot hozott, ez volt a felmondási pénzem, amit úgy állapítottak meg, hogy a nómenklatúra szerint az államtitkári besorolással voltam egy szinten. Felmerült, hogy visszamegyek a mûszaki egyetemre, az ott ajánlott pénzbõl azonban az akkor sarjadó új világban képtelen lettem volna megélni.

- Mi vonzotta 1996-ban újra a Bródy Sándor utcába?

- A nehezen megszült médiatörvény után úgy tûnt, hogy a médiumok élete egy virtuális kanyart tesz 1990 irányába, ami azzal biztatott, hogy hat év után befejezhetem torzóban maradt munkám.

- Lelkes volt vagy vak? Mintha számításon kívül hagyta volna a médiaháborút.

- Én személy szerint kimaradtam a médiaháborúból. Ez, valamint hogy hátrább léptem a politikától, hogy közben megismertem a privátszférát, és hogy mindettõl nem teljesen függetlenül beláttam korábbi történelmi tévedéseimet, megfelelõ kiindulási alapul szolgált ahhoz, hogy kizárólag szakmai alapon viszonyuljak az 1996-os Magyar Rádióhoz. Lehet, hogy naiv voltam, de hittem, hogy ki lehet simítani a gyûrõdéseket.

- 2000 szeptemberének végén mit gondol? Sikerült?

- Nem annyira, mint reméltem, de a tisztánlátás kedvéért el kell mondanom, hogy 1996-os pályázatomhoz csatoltam egy füzetecskét, amiben korábbi megszólalásaimat tettem közzé, válogatás nélkül.

- Miért választotta Juhász Juditot a programokért felelõs alelnöknek?

- Azt hittem, hogy a vezetés csúcsa leképezheti a hatalom centrumát. Hozzátenném, hogy Juhász Juditot végig nyomon követtem a rádiótól a Népjóléti Minisztériumon át egészen az Antall-kormány szóvivõségéig.

- Závecz Ferenc, a Magyar Rádió Rt. gazdasági alelnöke 1997 februárjában, nem sokkal távozása elõtt nyilatkozott a rádió belsõ újságjának, a Pagodának, s önt jól menedzselõ, ugyanakkor konfliktushárító emberként írta le.

- Závecznek mint válságmenedzsernek - szemben velem - a vérében volt a megütközésre való hajlam, a „durr bele".

- Miután nem hagyták ennek megfelelõen mûködni, távozott is.

- Ez csupán az érem egyik oldala, a másik az, hogy én még ez idõ tájt is hittem a konszenzusteremtés lehetõségében, csak elõbb meg kellett ismernem a partnereket.

- De hiszen a személyi állomány alig változott...

- Ez legfeljebb a személyi igazolványokba foglalt adatokra igaz. Még korábbi pártmunkás fejemnek is túlontúl baloldaliakat találtam egészen más politikai hangszerelésben. Két hónap felvonulási idõre volt szükségem. Az elnöki ciklus közepére esõ választásokra is elment hét-nyolc hónap, mivel akkor a legjelentéktelenebb döntések is átpolitizálódtak. Esetemben pedig további idõszûke jött létre azáltal, hogy elnöki mandátumom lejárta közel került a kuratóriumi elnökség mandátumának a lejártához. Summa summárum: megbízatásom 48 hónapjából vagy tizenötöt ki kellett dobnom az ablakon. Utódomnak tehát mûködése legelején vállalnia kell a megütközéseket, mert hiába két és fél év konszenzuskeresése, ha a hátralévõ idõ éppen elég a visszarendezõdéshez.

- Závecz Ferenc korábban már idézett interjújában azt mondta, hogy „a Magyar Rádióban nagyon gyorsan felerõsítõdik minden új információ, miközben számtalan gellert kap, és a maga jelentõségén túlmutató nagyságúvá nõ".

- A rádió beltenyészet, amely a fent leírt mechanizmus szerint éli az életét.

- Miért nem változtatott a klímán, ha ez rontott a minõségen?

- Mert nem lehetett egyszerre mindent megváltoztatni. Egy súlyos adóssággal terhelt, a médiaháború által megviselt és az aktuálpolitika által sem kímélt intézménynek ráadásul meg kellett küzdenie a nálánál lényegesen jobb alaphelyzetbõl induló kereskedelmi vetélytársaival is. Ezt az intézményt a szétesés rémével egy nap alatt ki lehetett volna söpörni.

- Elnöki programjának lényeges elemei voltak: a regionalitás erõsítése, a kereskedelmi Petõfi megteremtése és a zene arányának növelése. 2000 januárjában, évköszöntõ beszédében azt mondta, hogy az MR Rt. mûsorszerkezete és mûsorrendje nem igényel változtatást, kialakultak az adóprofilok. Tényleg így volt, vagy az elnökválasztási hajrát nyitotta meg idõnek elõtte?

- A közrádiók válságának korát éljük. A hallgatók differenciálódnak, mûsor szerint szegmentálódnak, és ez soha nem tapasztalt módon gyengíti a közrádiót. A Kossuth hír/információ arculatán éppúgy nem lehet változtatni, mint a Bartók komolyzenei arculatán. A Petõfibe pedig mindent beszuszakoltak, ami a Kossuth programjába nem fért bele. Ettõl vegyes felvágottá vált. A közelmúltban olvastam, hogy az interneten közel 2400 rádió fogható, szerintem a Petõfi sem úszhatja meg, hogy mûsorelemeinek egy része a jövõben egy új, szakosodott csatornán jelenjen meg. Ami a regionalitást illeti, az paradox módon a globalizáció iránti igénnyel párhuzamosan halad, de egyetlen vacak kis hálózattal nem megoldható, különösen akkor nem, ha az alkotmány 13 államalkotó kisebbséget ismer el, és ezzel párhuzamosan kimondja, hogy valamennyinek rádiós megszólalási lehetõséget kell biztosítani, amit mi meg is tettünk. Ez egy szegény ország kompromisszuma az alkotmányosság oltárán a hallgatóság rovására - a médiatörvény kõkorszaki frekvenciaelosztása következtében. Ebbõl fakad a Petõfi bizonytalansága is: miközben szabad frekvenciák állnak rendelkezésre, a nemzeti fõadónak nincs nyugati URH-sávja, a Petõfinek pedig van.

- Mivel magyarázza a közszolgálati médiumok eltérõ jogkövetését, nevezetesen, hogy míg az MR Rt.-nek van, az MTV Rt.-nek nincs közszolgálati mûsorszolgáltatási szabályzata?

- Az MR Rt. 1996 és 2000 között jogkövetõ volt: 23 szabályzatot alkotott meg a médiatörvény maradéktalan betartásához, köztük az összeférhetetlenségit is. Ennek egyes rendelkezései politikai csatározások nyomán szuszakolódtak be, hiszen a szabályzatokat nemcsak a kuratóriumi elnökséggel, hanem az ORTT-vel is jóvá kellett hagyatni.

- Lakatos Pál esete, aki párhuzamosan dolgozója az MR Rt.-nek és az MTI Rt. tulajdonosi testületének, hova sorolható?

- Nála nincs jogilag megfogható összeférhetetlenség, mivel a médiatörvény nem vonatkozik az MTI-re. Arra külön törvény született egy évvel a médiatörvény után, amely az MR Rt.-hez képest eltérõ módon szabályozza az összeférhetetlenséget. Ez szerintem nonszensz, és - megint csak szerintem - ha valaki ezt kihasználja, az etikailag kifogásolható. Nincs azonban olyan magyar bíróság, mely ennek alapján összeférhetetlenséget állapítana meg Lakatos esetében. Õt egy joghézag védi.

- Ha már itt tartunk, mit szólt annak idején ahhoz, hogy György Gábor, az MR Rt. kuratóriumi elnöke a Sláger Rádió élére „távozott"?

- Ez sem jogi probléma. Jogilag az lett volna kifogásolható, ha a korábban az MR Rt.-n belül mûködõ, privatizált Danubius Rádió élén tûnt volna fel. Morálisan azonban ez is „necces".

- Alig egy évvel elnöksége megkezdése után a rádió belsõ lapjában polémia alakult ki Borenich Péter és Lovas István között a tekintetben, hogy milyen irányba hajlik el az MR Rt. Már akkor felrémlett az a vízió, hogy a politika számára fontos mûsorokból - Krónika, 16 óra, Beszéljük meg!, Vasárnapi Újság - kettõ kellene annak érdekében, hogy kiegyensúlyozhassák egymást.

- Az ebben elszenvedett kudarcomat csak látszólag magyarázhatom a hazai politika alacsony színvonalával. Az MR nem tudott különb lenni a társadalomnál, ami oda vezetett, hogy jobb híján azzal nyugtattuk magunkat, hogy a mûsorfolyam egészének kell kiegyensúlyozottnak lennie, miközben az objektív méréshez sem állt rendelkezésre semmilyen módszer. Ebben a helyzetben akadtak olyanok, akik azt mondták, hogy nosza, csináljunk mindenbõl kettõt! Konkrét tervek fekszenek az irattárban: mintegy 12-14 mûsorból legyen ezentúl kettõ, mert politikusok, közéleti emberek csak így éreznék kiegyensúlyozottnak az MR tevékenységét.

- 1998 áprilisában nyilatkozta az akkor még ellenzéki fideszes Varga Mihály az Ennyinek, köztudomású, hogy minden pártnak megvan a maga embere a médiában, aki rokonszenve fejében mûsoridõt enged át, amit a pártok attól függõen honorálnak, hogy uralmon vannak-e vagy sem. Az MR elnöke is tisztában volt ezzel a helyzettel?

- Korábban az elsõ emberek által lehetett hatni. A médiatörvény azonban kihúzta lábuk alól a talajt, amire a politikusok úgy reagáltak, hogy a kisembereket - a szerkesztõket külön-külön - kezdték megkörnyékezni. A Kossuthon patthelyzet alakult ki azáltal, hogy itt valamennyi politikai párt megtalálta a maga emberét. Ezt sejtette a vezetés is, de bárminõ furának tûnik is, a vezetés a helyzet jellegébõl adódóan csak eseménykövetõ lehetett, tetten érni szinte lehetetlen volt bárkit is.

- Mivel magyarázza, hogy csupán utólag derülhetett ki, hogy önnek számos mûsorról volt véleménye?

- Ez így nem igaz. Az elnöki mandátumom lejárta napján, július 31-én rendezett sajtótájékoztatómon egy kérdésre válaszolva elmondtam, hogy megtekinthetõ a közel egy évvel korábbi televíziós beszélgetés 29 perces videokazettája, amin éppúgy nem helyeslem a Vasárnapi Újság szerkesztõségének irányítását, mint a miniszterelnöki interjúk készítésének módját. A történet azonban ilyen hosszan nem volt érdekes, egy részét kiragadták szövegkörnyezetébõl.

- Mi az igazság abból, hogy az 1998-as választásokat követõen kapott egy közel negyven nevet tartalmazó listát, akiknek a távozását szívesen látta volna a frissen megválasztott kormány?

- Ilyen lista nem volt, de félreérthetetlen formában közölték velem, tisztában vannak azzal, hogy nem vagyok olyan alkat, aki meg tudná valósítani elnöki tervét anélkül, hogy ezt a közel három tucat embert eltávolítaná. Azt válaszoltam, hogy én mégis megpróbálom.

- Kard ki kard?

- Igen, ezzel együtt jól feltételeztem, hogy el lehet húzni az idõt.

- Trombitás Zoltán volt fideszes kurátor kevésbé volt finnyás, õ felolvasta a neveket, hogy senkinek se lehessen kétsége afelõl, hogy kikrõl van szó [az interjú szerzõjén kívül többek között Bolgár György, Czakó Balázs, Rangos Katalin, Rádai Eszter, Sipos Juli, Szikra Zsuzsa - a szerk.]. Ezután már csak illúzió lehetett a depolitizált magyar közszolgálati rádiózás.

- Ez kétségtelen, de nem okozott fõfájást, mert az MTV Rt. példáját magam elé vetítve rájöttem, hogy nem engem akarnak.

- Mondja ezt annak dacára, hogy a két intézmény körüli események között csak csekély fáziskésés tapasztalható.

- Ezzel együtt csak az órámat néztem azzal a biztos tudattal, hogy nem rám utaznak. A gondom inkább a mûsorok szakmaiságával volt. Rendet kellett volna teremtenem.

- Az elnöki poszton a rendcsinálás „szeretem" kérdése? Egyébiránt tett rendet a rádiónál bármiben is?

- A számlás honorárium kifizetési rendszerében.

- Nem erre gondoltam. Hogy lehetett itt rend, ha gond volt a szakmaisággal?

- A szakmai hiba nem feltétlenül okoz rendetlenséget.

- A szakmai hiba elkövetõjét mivel büntette?

- Megszólalási korlátozással, honoráriumelvonással.

- Mondana konkrét példát?

- A példák félrevihetnek. Az ország jogállamiságával párhuzamosan ugyanis odajutottunk, hogy a viták feloldásának végsõ színterévé a bíróság vált. A jogilag nem rendezhetõ csaták pedig egész egyszerûen megvívhatatlanok. Marad egymás szóbeli elmarasztalása, rosszabb esetben a zsörtölõdés a sarokban. Tehetetlenségünk okán végül is nem egy embert kellett visszahelyezni állásába, dacára annak, hogy senki sem tartotta arra alkalmasnak.

- Visszatérve záró sajtóértekezletére vagy az azt követõ ominózussá vált Nap-kelte adásra, óhajt-e kommentárt fûzni mûsorokért felelõs alelnökének, Juhász Juditnak azon kijelentéséhez, mely szerint õ a Vasárnapi Újság szellemét éppúgy bírálta, mint a szokásos szerda reggeli miniszterelnöki interjúk készítési módozatát.

- Kijelentése nem ért váratlanul, korábban is hangoztatta, hogy az elnökségnek nem állt rendelkezésemre a megfelelõ jogi eszköz.

- Ezek után hogyan volt képes arra, hogy rávegye az alelnököt az „elnöki stafétabot" átvételére?

- Hónapokig, még a mandátumom lejárta elõtti napokban is, gyõzködtem õt, de a végleges „nem" döntése elõtt két nappal meggondoltam magam, és azt mondtam neki, hogy tévedtem, amikor rábeszéltem.

- Szólna még arról a hercehurcáról, amely a Vasárnapi Újság felelõs szerkesztõje megbízatási szerzõdésének ügye körül alakult ki?

- Az történt, hogy Kondor Katalin, a Kossuth rádió adófõszerkesztõje írt egy levelet a bér- és munkaügyi osztálynak, hogy Lakatos megbízatását hosszabbítsák meg december 31-ig, majd szabadságra utazott. Miután vele és Juhász Judittal hármasban sokat beszélgettünk arról, hogy gondok vannak a szerkesztõség irányításával, meglepetésként ért a dolog, ami egyébként teljesen véletlenül jutott tudomásomra. Ha Kondor feltünteti levelében, hogy a szerzõdés a megbízási feltételek változatlan hagyásával történik, minden ment volna a maga útján. Miután azonban ez elmaradt, a levél elakadt a bürokrácia gépezetében. A bér- és munkaügyi osztály hozta elém a papírt, hogy akkor most változnak-e a feltételek vagy sem. Ekkor azt mondtam az adófõszerkesztõ-helyettesnek, hogy a szerzõdés meghosszabbításához egy tisztázó beszélgetésre volna szükség. Merza Jenõ nem akart dönteni fõnöke távollétében, ekkor megkérdeztem tõle, hogy Kondor visszatértéig hajlandó-e megbízást adni Lakatosnak, különben magamhoz veszem a munkáltatói jogokat. Merza hajlandó volt, az irattár a tanúság arra, hogy a szerzõdés az adófõszerkesztõ-helyettes és Lakatos között köttetett. Amit tehát a munkáltatói jogosítványok elnöki kézbe vonásáról regélnek, mese csupán. Ugyanakkor nem tagadom, hogy a levél megírásáig meggondolásra javasoltam a hosszabbítást, mivel a szervezeti és mûködési szabályzat is úgy szól az adófõszerkesztõi jogosítványokról, hogy azok az elnökséggel együttmûködve gyakorolhatók.

- Akkor viszont beszéljünk arról, hogy miért hosszabbította meg két évvel az adófõszerkesztõk szerzõdését nem sokkal elnöki mandátuma lejárta elõtt?

- Azért, mert prognosztizálható volt, hogy elhúzódhat az az idõszak, amikor nem lesz legitim vezetése az MR-nek. Ez egy indoklás nélkül visszavonható megbízás, amelynek - miután csak a vezetõi pótlékra vonatkozik - alig volna anyagi következménye.

- Így gondolt és érzett az elnök, de a már többször idézett Závecz-interjúban is az szerepel, hogy „sose tudják a Magyar Rádióban, hogy mi történik holnap, és ez erodálja az egyébként is megroggyant szakmai közösséget". Miért nem lehetett reális képük a dolgozóknak az intézményrõl?

- Mert 1996 elõtt - és mintha ez ismétlõdne most - a politika minden eszközt megragadott, hogy a bizonytalanság érzetét keltse. Idetartozik, hogy azok az emberek, akik egyfelõl biztonságra vágynak, másfelõl még nem jutottak el oda, hogy a szakma elemi önbecsüléséhez és összetartásához tartozik az is - elnézést a kelleténél sarkosabb fogalmazásért -, hogy ne lökdössék egymást a Dunába.

- A politika tehát nemcsak az adófõszerkesztõk feje fölött nyúlt át, nem volt különb helyzetben az rt.-elnök sem?

- Kétségtelen, sokszor úgy ültem a volánnál, hogy a politikai vezetés kihúzta a csapszeget, aminek következtében az Magyar Rádió irányíthatatlanná vált.

- A helyzet az ön távozása után látványosan tovább romlott. Mintha a cég csak Hajdúval mûködhetne, nélküle se pénz, se posztó.

- Ezt cáfolom. A Magyar Rádiónak egy fillér adóssága sincs, üzleti tevékenysége a tervnek megfelelõen halad, ezt a kuratórium is megerõsítette. A napokban lehetett olvasni arról, hogy az MTV Rt. alaptõkéjét 16 milliárdról 1,2 milliárd forintra szállítják le, és mintegy 600 millió forintos köztartozása van. Az MR Rt. nincs ilyen helyzetben, mégis akadtak emberek, akik azt gondolták, hogy kell egy kis pszichózis, mintha baj lenne. Pedig a rádiónak e nélkül is van baja elég: világpiaci áron veszi az elektronikát, az üzemanyagot, fizet sugárzási díjat, világpiaci áron bonyolítja le a mûsorcserét, miközben zömmel a magyar honpolgár pénztárcájához mért készülékhasználati díjból tartja el magát.

- A közszolgálati rádiózás tehát mindig a politika foglya?

- Úgy tûnik, csak a bilincsek változnak.

- Aminek következtében az MR Rt. szakmailag is ellehetetlenül.

- Ez a baj. Lehet, hogy bántónak érzi majd néhány kollégám, de hogy ilyen irreális világ alakulhatott ki a Bródy Sándor-Múzeum utca által körülhatárolt területen, annak egyik oka az, hogy az elmúlt tíz évben nem nagyon jöttek a korszellemnek megfelelõ fiatalok. Ez a szellem is hiányzik.

- Beszélgetésünk másnapján Ausztráliába utazik az olimpiára, és a pályázati határidõ lejárta után egy nappal jön haza. Tudnia kell tehát, hogy indul-e vagy sem az elnöki posztért.

- A székem alatti diplomatatáskában van a pályázatom, és majd megtelefonálom a kollégáknak, hogy adják-e be, vagy sem. Nem tudom, hogy idõközben történik-e valami, várhatóan nem, és ha ez így lesz, valószínûleg igen hangzik el majd a telefonba.

- Képes volna 55 éves korában 180 fokos fordulatot venni és vállalni a konfliktusokat?

– Igen.

Ez az interjú - mely az eredeti szerkesztett, rövidített változata - három részletben hangzik el a rádióban. Az elsõ rész október 1-jén, a Petõfi Rádió Ennyi címû mûsorában lesz hallható, a következõ két rész október 4-én és 5-én kerül adásba a 88,1-es CCIR URH-sávon, a Budapest Rádióban. Ezzel az interjúval köszön el a Magyar Rádiótól az interjú készítõje, Fiala János.