A Schönwisner-korszak
A legutolsó évtizedekben a mai Óbuda területén folytatott ásatások a
római korszakról bő tájékoztatást adtak. Így a kutatók körében
tökéletesen igazolódott Schönwisner 1778-ban megjelent könyvének (10)
megállapítása, mely szerint az Alt-Ofen területén előkerült, római
korból származó feliratos kövek és romok, az Aquincum nevű római kori
város maradványai.
Schönwisner életművének egyik döntő állomása volt Óbuda és Aquincum azonosítása.
Azért jelentett új korszakot ez, mert az a törvényszerűen
megállapított tény, hogy a mai Óbuda területén a római korban Aquincum
volt, sok régebben fel- feltörő kérdést látszólag véglegesen lezárt.
Akkoriban már a mai Óbuda területén keresték az Árpádok korában ragyogó
budai királyi várat, a környezetében valamikor létező középkori várost
és maradványait, Fehéregyházát stb. A mai Budát a török utáni időkben
beözönlő németség Ofen néven ismerte meg. A szomszédos Alt-Ofen neve
igazolta, hogy az ősi Buda csak ott létezhetett. A nagyrészt németül
gondolkodó felső osztály nem vette észre az itt nagyon régen feledésbe
ment Pest-név azonosát ebben: az "Ofen"-ban. Az az elgondolás tehát,
hogy Alt-Ofen = Óbuda rejti magában a régi'; királyi székhely romjait,
egészen logikusnak tűnt.
Egy súlyos akadálya volt még az azonosításnak, éspedig az, hogy a
régi írások szerint az ősi Buda Attila városának területén feküdt, mely
várost a rómaiak idejében Sicambriának neveztek.
9. ACSÁDY IGNÁC: Magyarország Budavár visszafoglalásának korában. Bp. 1886. 31. o.
10. SCHOENWISNER: De ruderibus laconici caldaruqve Romani. Buda, 1778.
Kézai Simon krónikájában már ezt a nevet említi, mint Attila
városát, de más adatok is jelzik, hogy a magyar királyváros római kori
nevét az Árpád-korban Sicambriának ismerték.
Mutatja ezt Albericus tudósítása, aki szintén írt Sicambriáról.
Ezután mind a magyar krónikákban, mind a középkori oklevelekben
sorozatosan szerepel a Sicambria név, mint Buda régi neve. Rupp említ
egy oklevelet 1376-tól, Gárdonyi 1516-ból, amelyekben Sicambria mint
Vetus-Buda régebbi elnevezése szerepel. Bártfai-Szabó László egy San
Marco- könyvtárbeli kódex szövegéből idézi a Sicambria nevet az akkori
magyar fővárosnak, Vetus- Budának, Attila városának neveként.
Ha hozzátesszük ehhez, hogy Oláh Miklós a XVI. század közepén is még
Sicambriának írja ezt a területet, amelyen a Vetus- budai Alba Ecclesia
állt, akkor láthatjuk, hogy a Sicambria név hosszú évszázadokon
keresztül ismert neve volt a régi Budának. Ezt a Sicambria nevet
véglegesen igazolta Bonfini közlése, aki művében azt állította, hogy:
"Óbuda (értsd: Vetus- Buda - N.P) fölött a Duna ugyanazon partján
látni még egy igen régi város nyomait, melynek falai messze terjedtek.
Újabb korbeliek Sicambriának tartják, a sicamberekről, Germania távoli
népéről, mert nevét a germaniai sicamber légióról vette, melynek
mellékneve "adjutrix" volt. Mikor Ó-Buda területén Mátyás az ő
feleségének Beatrixnak egy palotát építtetett - folytatja Bonfini - az
alap ásása kőiben egy feliratos kőre bukkantak. Erről ezeket olvasták
le:
"Az Ide Őrségül Elhelyezett Sicamberek Légiója Várost Épített,
Melyet Nevéről Sicambriának Nevezett."..." (Salamon Ferenc: Buda-Pest
története. Bp. 1885. 88. old.) Bonfininek ez az állítása, hogy feliratos
kő igazolta az ősi Buda Sicambria nevét, rengeteg problémát vetett fel a
XVIII. században, amikor már kialakult az a nézet, hogy a mai Óbuda
neve semmiképpen sem lehetett Sicambria. A kutatók akkor már tudományos
igénnyel szedték össze az adatokat, és megállapították, hogy régi
bizonyítékok, térképek, leírások szerint Sicambria, a régi Buda azon a
helyen volt, ahol Herculia feküdt, viszont azt is adatok igazolták, hogy
Herculia nem lehetett azonos Aquincummal.
Már viták folytak Herculia fekvésének megállapításáról, és ekkor
Schoenwisner, a kiváló osztrák származású régész, "tudományos alapon"
mutatta ki, hogy "Bonfini hazudott, saját maga által koholt mesével
kápráztatta el Mátyás királyt és kortársait. Kitalált egy feliratos
követ, és azzal igazolta kedvenc uralkodójának, hogy a dicső magyar
város, Vetus-Buda előzőleg Sicambria volt."
Ezzel a kérdés lezárult. Bonfini állítását a feliratos kőről, a
sicamber- légióról és a Sicamber névről ezután mindenki koholmánynak
tartotta. Így szabad lett az út arra, hogy a régi Buda római kori nevéül
az Aquincumot ismerjék el, és ezen az alapon is a mai Óbuda területén
keressék. Így a Herculiából lett Sicambria nevű város története a mesék
és mondák mostani birodalmába, a lomtárba került.
Aquincum, a Duna mentében egyedülállóan jelentős emlékanyagot
szolgáltató római kori romváros, Schoenwisner óta sok lelettel
gazdagította múzeumainkat, igazolva, hogy ott egy gazdag római város
létezett 1600-1800 évvel ezelőtt. Több előkerült kőemlék igazolta
Schoenwisnernek azt az állítását, hogy ezt a várost a rómaiak
Aquincumnak nevezték. Az is beigazolódott, hogy nem nevezték
Sicambriának sohasem. Mégis súlyosnak véljük azt a vádját, hogy Bonima
hazudott, hogy csak kitalálta a feliratos kő meséjét a sicamber légióról
és a Sicambria névről.
Ez a vád erősen aláásta Bonfini krónikaírói hitelét, amit - úgy
véljük - Mátyás király hűséges és művelt humanista történettudósa nem
érdemelt meg.
Még az 1956-ban megjelent Aquincum című műben, Szilágyi János
könyvében, "Az elfelejtett Aquincum feltárása" című fejezetben is ezt
olvashatjuk:
"A magyar középkor folyamán Aquincumnak még a nevét is elfeledték.
Ezért Bonfinius, Hunyadi Mátyás király udvarában élő humanista tudós egy
építési emléktábla-feliratot koholt, és azt állíthatta, hogy Sicambria
nevű várost épített itt az ókorban a sicamber nép légiója. Valójában
létezett egy ilyen nevű nép (a Rajna vidéken), de légiót sohasem
állítottak fel soraiból."
Látnivaló ebből, hogy hosszantartó zavart okozott kutatóink
felfogásának befolyásolásával a schoenwisneri megállapítás, hiszen
Bonfini nem a mai Óbudáról beszélt, hanem a Duna partján messze fenn
létező, már akkor nyilván omladozó régi Vetus-Budáról. "Látni még egy
igen régi város falait" - arról a régi Budáról írta, hogy ott találták a
Sicambriáról és a sicamber- légióról szóló feliratos követ. Az a messzi
Duna-menti város volt Sicambria. És, hogy létezhetett sicamber- légió,
vagy legalábbis létezett olyan katonai alakulat, melyet sicamberek
alkottak, azt legjobban szintén az Aquincum című könyv igazolja. Az
előbbiekben idézett szöveg ugyanis így folytatódott: "Nem ismerhette a
találékony humanista azt a téglakarcolatot sem, amely a legutóbbi
időkben került csak felszínre és tanúsítja, hogy a sicamberek IIL-ik
gyalogos segédzászlóalja (de nem légiója) tényleg állomásozott
Aquincumban."
Miután célunk csak a teljes igazság felderítése lehet, foglalkoznunk
kell ezzel a Bonfini- Schöonwisner vitával. Láthatóan el lehet fogadni
Schoenwisner közel 200 évvel ezelőtt írt megállapítását Aquincum nevét
illetően, miután azóta leletanyagok igazolták erre vonatkozó elméletét.
Viszont ma már nem lehet azt állítani, hogy Bonfini hazudott, amikor
olyan római kori feliratos kő kiásásáról számolt be, mely szerint
létezett egy sicamber nevű római katonai alakulat, miután a legújabban
kiásott leletek igazolták be, hogy az tényleg létezett itt a Duna
mentén. Az, hogy az Aquincum területén előkerült téglakarcolat sicamber
segédzászlóaljat említ, Bonfini pedig légióról szóló feliratos követ
jelzett Sicambriáról, e két tény közül egyik sem zárja ki a másikat.
Lehetett Sicambriában egy időben sicamber légió és lehetett ~
Aquincumban sicamber segédzászlóalj egy más időben, vagy akár egy időben
is, ha feltételezzük, hogy Aquincum és Sicambria egyidejűleg létezett.
Sicambria létezését azért is szokták tagadni, mert régi római kori
adatközlések sorában sehol sem akadtak eddig erre a pannóniai
helységnévre. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy egy ilyen nevű helység
tényleg létezett egy időben Pannónia földjén, talán csak nagyon rövid
időre.
Előfordul az ma is, hogy a helységneveket megváltoztatják. Ebben az
esetben arról is szó lehet, hogy a Sicamber-légió a római korszak utolsó
időszakában építette újjá azt a várost, és ezért a római kori
útvonaljelzések között nem szerepelhet. Mivel adatok vannak arról, hogy
ez a város a római korban Herculia néven szerepelt, és Herculia ismert
volt ezekben az útleírásokban -, valószínűleg ilyen késői
átkeresztelésről van szó, és ezért csak a helyi hagyomány tartotta fenn a
Sicambria nevet. A helyi hagyomány viszont nem tartotta fenn Aquincum
tartományi székhely nevét. Igaz, Aquincum területének lakottsága hosszú
évszázadokra megszűnt, Sicambria viszont folyamatosan lakott maradt.
Bonfini tehát nem azt írta, hogy Aquincumot keresztelték át a
sicamberek saját nevükről. Sicambriát - sok más Bonfini-kortárs állítása
szerint is - Herculiából keresztelték át. Herculia pedig nem a mai
Óbuda területén létezett. Bonfini állítása szerint Vetus- Buda, a régi
királyi város, távol fen a Duna mentén volt, s messze húzódó falai még
látszottak a XV-XVI. században: itt volt Sicambria.
Mint láttuk, Katona István 1790-ben Anonymus gestája, II. András és
I. Lajos király - az ősi Buda környékét megjelölő - határjárási
okleveleinek alapján a mai Óbudán kezdte keresni Attila városát, Árpád
sírját.
Ismeretes az utána következő kutatások sikertelensége is. Így ma már
inkább az ezek eredményeit összefoglaló művek az irányadóak. Csak a
legutóbbi ilyen összesítő véleményekből legyen itt egynéhány rövid
idézet.
"Ó-Buda területén egy pár szórványosan lelt ékszer s a Duna bal
partján a Lóverseny-téren több sír mellékletei: ennyiből áll az egész,
ami a népvándorlás korából Budapesten napvilágra került." (11)
"Ezen korszaktól (ti. a hunoktól - N.P) kezdve a római
városrészekben a népvándorlás-kori emlékanyag hirtelen eltűnik. Biztosan
mondhatjuk ezt a Papföldre, a polgárvárosra, melynek nagy részét
folyamatosan felkutatták. Feltételesen állíthatom a táborváros belső
területére, - hol a beépített területek miatt rendszeres ásatásokat
folytatni nem lehetett, de kb. 10 év óta csatornázásoknál és
építkezéseknél megfigyelhettem, - hogy eddig ott is hiányoztak." (12)
"Óbudán és környékén az újabb ásatok alkalmával nem találtunk
honfoglalás- és Árpád-kori sírokat. A Duna jobb oldalán eddig csak a
Farkasréti temető területéről és a Lipótmező "Kurucles" nevű vidékéről
ismeretesek nem rendszeres ásatásokból származó sírleletek." (13)
"Középkori középületekre (vár, templom) utaló falmaradványok eddig Aquincumból nem ismeretesek." (14)
"...az Árpád-kori városalapítás csak a katonai városra terjedt ki,
teljesen elkerülte a papföldi, fallal körülvett polgárvárost, melynek
területe nemcsak a korai, hanem a későbbi középkorban is lakatlan maradt
napjainkig. Újabb ásatások alkalmával a legfelső humusz-réteg újkori
szemeteitől eltekintve, csak a transzformátor építésekor találtam egy
szórványos középkori (15-16. sz.-i) keresztbélyeges edénytörmeléket."
(15)
"Joggal tételezzük azt fel, hogy a X. századtól kezdve Budapest
területén több település létezett. Erre engednek következtetni a magyar
krónikák, elsősorban Anonymus; és a krónikáknak azok a mondai elemei:
Attila városa, Buda nevű öccse stb., melyeknek magjában Buda és Pest
korai kialakulását és honfoglalás-kori fontos szerepét véljük
felismerni... A budai vár központi szerepe ezután (ti. IV Béla után - N.
P) egyre nagyobb arányokban bontakozik ki... IV Béla nem sok időt tölt a
budai várban... Károly Róbert a budai Mária templomban koronáztatta meg
magát 1309-ben. De udvarával nem Budán székel, hanem először Temesvár,,
majd Visegrád lesz az udvar központja. Utódja Nagy Lajos már mintegy 10
évig székel a budai várban... Bár egyetlen építkezési adatunk sincs
ebből a korból..."
"A középkori óbudai település Aquincum területének egy részén, a
dunai révhely mellett keletkezett. Már a honfoglalók megtelepedtek ezen a
területen. Itt állott Kurszánnak, Árpád fejedelemtársának vára. Itt
temették el Árpádot állítólag 907-ben. Sírja fölé építették azt a
templomot, melyen a források tanúsága szerint még Mátyás is építkezett.
11. Nagy Lajos: Pest város eredete. Bp., 1934. 10. o. (Nagy Géza nyomán)
12. I. m. 11. o.
13. I. m. 12. o.
14. I. m. 9. o.
15. Nagy Lajos: I. m. 9. o.
16. Gerevich László: A budai vár. Bp., é. n. 1-3. o.
A szakirodalomban a templom Fehéregyháza néven szerepel, nyomaira
eddig nem akadtak. ..a tatárjárás előtt egy ideig Óbuda volt a királyi
székhely. A tatárdúlás után Óbuda átadta vezető szerepét az új
székhelynek: Budának. Ez természetesen nem jelen ti azt, hogy vára
elnéptelenedett, csupán jelentőségéből veszített. - Gyakran tartózkodott
a várban IV László. 1301-ben Ágnes királyné, III. Endre özvegye
tataroztatta. Több ízben szállt meg benne hosszabb időre Róbert Károly
és Nagy Lajos is, aki a palotát 1343-ban anyjának, Erzsébetnek
ajándékozta. Ez időtől kezdve a királynék vára... A palotán majd minden
tulajdonosa építkezett.
Óbudán helyezte el Zsigmond király 1389-ben alapított egyetemét,
mely 1405-ben...teljes jogú egyetem lett. Az egyetem kancellári
tisztségét a mindenkori óbudai prépost viselte, tanárai kitűnő hazai és
külföldi tudósok voltak." (17)
Mátyás király halálakor Budán járt Pietro Ransano olasz humanista
feljegyzéseiben a következőket olvashatjuk: "Ott, Óbudán, melyet ma
faluképpen laknak, van egy, építményeinél, alkotmányánál és művészeténél
fogva büszke bazilika, mely bizonyára méltó volna arra, hogy ne azon a
majdnem puszta helyen, hanem akármelyik híres városban emelték volna."
Ez a lelkendező hangú dicséret a prépostsági templomra vonatkozik,
melynek maradványaira az eddigi kutatások során még nem bukkantak rá.
Ransano ugyancsak elragadtatással ír a klarissza apácák kolostoráról is,
melyet Erzsébet, Nagy Lajos király anyja alapított: "az óbudainál az
összes kereszténységben kevés szebb női klastrom van."
A kolostor maradványai még nem kerültek elő, ugyancsak nem ismerjük még a ferencesek kolostorának helyét sem." (18)
"A honfoglalástól a királyság megalapításáig terjedő évszázadról,
majd a feudalizmusnak a tatárjárással lezárt korai időszakáról igen
kevés helytörténeti adatunk van: E korszak építészeti emlékei pedig
úgyszólván nyomtalanul eltűntek. Homályban tapogatózunk tehát midőn
fővárosunk történetének e korai szakaszát próbáljuk felvázolni." (19)
Láthatjuk, hogy a közel 200 éve folyó óbudai ásatások, a hun- és az
Árpád-kort illetően negatív eredménnyel zárultak. Ezek a folytonos
sikertelenségek kétségessé tették a középkori krónikások adatait, és a
magyar történetírók más forrásokból próbálták megközelíteni az igazságot
Attila székhelyére vonatkozólag.
Így fordult az érdeklődés iránya Priscos Rhetor, a korabeli görög
szemtanú leírása felé. Ebből a leírásból alakult ki az új teória: a
középkori krónikásoknak az adatai megbízhatatlanok, Attilának sohasem
volt vára Budán, sem máshol, nomád sátorlakó fejedelem volt. Jöttek a
költők és írók, és leírták Attila udvarát. Székhelyét most már Szeged
környékére tették, és így a közvélemény lassan el is felejtette azt,
hogy Attila városát, várát és temetkezési helyét valamikor Óbudán
remélték megtalálni.
Modern történeti és régészeti kutatások
A romantikus célok, - Attila és Árpád sírjának kiásása -, mindinkább
háttérbe szorultak, és a főcél a város nyomainak felkutatása lett,
különösen azért, mert minden újabb ásatás csak azt igazolta, hogy az
egész város nyomtalanul eltűnt.
Pedig ahogyan a kutatásokban jobban megerősödött a képzett régészek
és történelemkutatók szerepe, úgy kerültek elő új és új adatok arról,
hogy ebben az ősi városban igenis sok nagyszerű épület létezett
valamikor.
Viszont a régészet szakszerű ásatásai sem voltak képesek a régi
város pozitív leletszerű nyomait előkeríteni. A tudományosság előtérbe
nyomulása azután a leletek alapján kényszerszerűen szülte azt az
általános véleményt, hogy a krónikások a régi római kori
épületmaradványokat nézték hun-kori és Árpád-kori épületeknek,
illetőleg, hogy ezeket az épületmaradványokat a nép fantáziája mesék és
mondák révén összeszőtte a magyarság múltjával.
Györffy György például az eddigi kutatások eredményeire támaszkodva
elfogadta azt a régebbi feltevést, hogy Kurszán vára az óbudai római
amfiteátrum körépítményében felállított nomád vezéri sátor volt, holott
Györffy ugyanebben a munkájában megállapította, hogy a honfoglaló
magyarok a régi kazár és hun birodalom szétvált törzseiből valók voltak,
és hogy ezeknek az előázsiai régi birodalmaknak törzsfői - fejedelmi
székhelyeiken - pazar téglaépítményekben éltek. Kurszán Györffy és mások
feltevése szerint - Árpád fejedelemtársa volt. (Györffy nemcsak ebben
tévedett.)
Györffy az addigi összes eredmények figyelembevételével alakította
ki ezt a véleményét. Az előtte ezzel a kérdéssel foglalkozó szerzők
minden esetben csak ugyanilyen bizonytalanságról számolhattak be. Így
azután természetes, hogy a régi Buda - új Buda vonatkozások kutatásával
foglalkozó munkáknak közös jellemzője az, hogy a régi Budavár és a mai
Óbuda helyrajzi adatait képtelenek akárcsak egyetlen esetben is
megfellebbezhetetlenül azonosítani. A régi krónikákban fellelhető
adatszerűségek sem találhatók meg a mai Óbuda területén.
Nem volna helyes, ha a fejlődés megállna ennél a pontnál. A
történelemtudósok és a régészkutatók legutolsó megállapítása szerint a
régi krónikák több adatát hitelesnek lehet tekinteni.
Ezek szerint az Anonymus- gesta 52. Fejezetében három hitelesnek
elfogadható tény tűnik ki; az, hogy Árpád 907-ben halt meg; hogy annak a
kis pataknak a forrása mellett temették el, mely Attila városában
folyik; és hogy ott építették fel a magyarok megtérése után azt a
templomot, melyet Albának (Fehéregyházának) neveztek. (20)
Ugyancsak legkiválóbb kutatóink azok, akik határozottan kimutatták:
Fehéregyház, Kurszán vára és több más, keresett középkori épület Vetus-
Budától elválaszthatatlanok.
Attila szálláshelyére vonatkozólag az a régi vélemény, - amely
szerint a nagy hun király székhelye csak Szeged környékén, a Tisza
mentén kereshető -, a legújabb feltevések szerint már nem tartja magát
olyan szilárdan, mint régebben. A hun király székhelyének helyrajzi
fekvését illetően ma teljes bizonytalanság uralkodik.
Nagyrészt Priscos helyszíni leírása alapján a Nagy- Alföldön
tételezik fel létezését, de miután e véleményt semmilyen régészeti lelet
nem támogatja, ezt csak feltevésnek ismerik el. (21)
Így jelenleg az a helyzet, hogy bár a régi krónikák leírásának
alapján a mai Óbudán nem találták meg Attila és az Árpádok városát,
illetőleg az Attila-városban, Budaváron - Vetus Budán - valamikor
tényleg létezett épületek kétségtelen azonosságú maradványait és a
keresett sírokat, - de semmi ellenkező lelet nem igazolta be eddig azt
sem, hogy ezek a leírások hamisak voltak.
A történelemtudomány kutatói és a régészet szorgalmas ásatásai
határozottan rögzítették már a törvényszerűségeket ebben a kérdésben.
Az Attila-városnak ismert régi városra telepedett magyar honfoglalók
első székvárosa kétségtelenül létező város volt. Megállapították, hogy
ott régi korokból származó ősi romok mellett a magyarság uralma alatt
jelentős épületek, várak, templomok, kolostorok, stb. épültek. Tényként
kell elfogadni, hogy ezek a közismert épületek: budai prépostság,
királyi, királynői vár, Kurszán vára, Alba Ecclesia, Klarisszák temploma
és kolostora stb. Vetus- Budán léteztek valamikor. Vetus-Budát a XVIII.
század kutatói a mai Óbudával azonosították, és azóta a kutatások ott
kisebb megszakításokkal közel 200 éve folynak, de a Vetus-Budán
valamikor tényleg létező épületeket senki sem találta meg.
Sőt, mint a legutolsó összefoglalásokból láttuk, egész Óbudán nem
találtak semmi jelentős hun- vagy Árpád-kori leletet. A vélemény az,
hogy ezek az épületek Óbudáról eltűntek.
Mégis - a leletanyag eléggé nyílt és világos vallomása ellenére -,
találkozhatunk egy olyan, úgyszólván általánosan elterjesztett
véleménnyel, amely szerint a régi Buda nyomait különböző ásatások
alkalmával már kiásták a mai Óbuda területén.
Úgy gondoljuk: Óbuda olyan bőven adja a csodálatosnál csodálatosabb
római kori leleteket, hogy semmi szükség erre az Árpádkoriságot igazolni
igyekvő kozmetikázásra.
Tudjuk, hogy nagyon sok faragott kő került elő Óbudán a földből,
mely lehetne Árpád-kori is, de ezek mellett nem szerepel a korbizonyító
melléklet. Sok épület van, amely igazolhatóan jelzi a XIV, XV század
építkezéseit, de a korai Árpád-kori királyváros leletei mindenünnen
hiányoznak. Feltevésekkel kell kiépíteni a megmaradt űrt, és ez csak az
igazság hátrányára történhet. A régészet a történetírást szolgálja, ez
pedig csak igaz úton haladhat előre.
A mai Óbuda és az egész Budapest-környéki régészeti leletanyag
vizsgálatából és annak ismeretében készült el a legutóbbi években a
Budapest Műemlékei I. és II. kötete. Az I. kötet 1955-ben, a II.
1962-ben jelent meg, tehát ebben a legutóbbi évek kutatási eredményei is
szerepelnek. Miután ez a két hatalmas - több mint 1600 oldalra terjedő
-- kötet felsorolja fővárosunk Duna jobb parti részének összes ismert
régészeti leletanyagát, alkalmas kell legyen arra, hogy a minden
elfogultságtól mentes szemlélő sőt kutató is ezeknek a felsorolt,
bizonyító erejű leleteknek ismeretében megismerhesse, vajon a mai Óbuda
tényleg azonos-e az Árpád-kori királyi székhellyel, Buda-várával, és az
ősi Budával, a későbbi Vetus-Budával:
A II. kötet előszavában a szerkesztő - az általános eddigi
véleményekkel egyezően - eldöntöttnek veszi ezt a kérdést, amikor így
ír: "Elismerve, hogy a reprezentatív középkori műemléki anyag a
Várhegyre koncentrálódik, hangsúlyozni kell, hogy meglepő arányokban
bontakozik ki Buda középkori építészete a Váron kívüli területen ránk
maradt, súlyosan pusztult emlékanyagból is (budaszentlőrinci pálosok,
Nyék, Kálvin-közi királynéi vár, vízivárosi Szt.Péter templom, óbudai
prépostsági templom, békásmegyeri puszta-templom, Gercse- pusztai
templomrom, Bécsi úti Fehéregyházi kolostorrom, felhévizi Szentháromság
templom, Császármalom, kamaraerdői kánai kolostorromok, Csut község
romjai stb.).''
Ha azonban az egyes kutatások eredményeit megvizsgálva keressük a
leletszerű bizonyítékát ezeknek a biztonságot sugalló állításoknak,
azonnal láthatjuk, hogy korántsem olyan megalapozottak ezek, mint azt
hinni lehelne.
17. F Mihály- Lócsi- Holl.: A középkori Buda és Pest. Bp., 1955. 22, old.
18. I. m.
19. Budapest Műemlékei I. 1955. 41, old. (Horler Miklós és munkatársai).
20. Bártfai Szabó László: Óbuda egyházi intézményei a középkorban. Bp. 1935. 14. o.
21. Fettich Nándor: A szeged-nagyszéksósi hun fejedelmi sírlelet. Bp., 1952. 9. o.
Alba Ecclesia a régészeti leletek tükrében
Elsősorban tehát a legérdekesebb óbudai kérdést, az Alba Ecclesia
hollétének kérdését tegyük vizsgálat tárgyává a tényleges leletanyag
tükrében.
Anonymus - a névtelen jegyző - XII. századi gestájában hitelesen
megírta, hogy Árpád fejedelmet Attila városa mellett - az akkori Budavár
mellett - egy kis patak forrásánál, az Alba Ecclesiánál temették el.
Ebből tudjuk azt, hogy az Alba Ecclesia - Fehéregyháza - Buda, az ősi
Buda mellett egy patak forrásánál, vagy patak mellett volt, és azt is,
hogy Alba Ecclesia már a XI. század vége előtt létezett.
Csak a szigorú időrendiséget nézve: tehát az a romcsoport, amelyet
most Alba Ecclesia romjainak ismernek el, vagyis a Victoria téglagyár
területén régebben kiásott romok, nem lehetnek Alba Ecclesia
maradványai, mert ezekről a maradványokról kétségtelenül
megállapították, hogy azok nem lehetnek a XV századnál korábbiak.
Most azután, - bár az eredmények nem változtak -, mégis ismertnek
jelentik ki Alba Ecclesia helyét, talán abból az elgondolásból
kiindulva, hogy a több mint 100 éve húzódó Fehéregyház kérdést nyugovóra
vigyék.
A Viktória téglagyárnál talált romok a XV században épített kisebb
kápolna maradványait mutatják. A legújabb szakmai vélemény a
következőképpen hangzik ebben a kérdésben (Budapest Műemlékei II. 499.
o.): "A fehéregyházi kolostor és templom azonosítását és történetét
illetően az eddigi kutatások végleges és biztos eredményre nem jutottak,
így csupán feltételezésekre a régebbi ásatások hézagos adataira vagyunk
utalva."
Ennek ellenére a leírás igyekszik azt az álláspontot támogatni, mely
szerint óbudai Victoria téglagyár területén régebben kiásott romok
azonosak a Vetus-budai Alba Ecclesia maradványaival, bár végül elismeri,
hogy ezt a feltevést számos neves kutató elvetette, mert lehetetlennek
tartották; hogy a X-XI. században már fennállott Fehéregyház itteni
létezését azok a XIV-XVI. századból származó kövek igazolhatnák,
amelyeket a Victoria téglagyárnál találtak. A szakleírás végül tehát
önmagában is igazolja, hogy az Alba Ecclesia hollétének kérdése nincs
megoldva, hogy Fehéregyháza nyomait nem találták meg a mai Óbudán.
Az Óbudai királynői vár
A másik döntőnek látszó állítás az , hogy a Vetus -budai
királyi-királynői vár előkerült a mai Óbuda Kálvin-köz 2-3-4. sz.
telkén, a református templom területén. A Budapest Műemlékei II.
kötetében a 376. oldalon a szakszerző amellett, hogy az itt talált
romokat igyekszik elfogadtatni mint a királyi, királynői vár
maradványait mégis kénytelen elismerni a következőket: "A négy ásatás
kőemlék-anyaga, bár igen értékes, aránylag csekély számú...
Sajnos a pusztulás és a beépítettség mai fokán, amikor éppen az
összefüggések hiányoznak - vagy jelenleg feltárhatatlanok -, a
rommaradványok elemzése korai Az épületek fő formái azonban lehetőséget
nyújtanak néhány általános jellegű, bizonyos fokig hipotetikus
megjegyzésre."
Ezután következnek azok a magyarázatok, amelyekkel a talált romokat a
Vetus budai királyi-királynői vár maradványának igyekeznek feltüntetni.
Miután azonban a Kálvin-közben történt ásatások alkalmával semmilyen
pozitív Árpád-kori lelep nem került elő, az elképzelést leletanyag nem
igazolja. A szakvélemény szerint az épület előkerült darabjai faragott
kövek, az ásatók szerint is legfeljebb a XIII-XIV századból, a
pénzleletek pedig csak a XVI. századból származnak.
Tehát az épület nem is lehet annak a várnak maradványa, melynek már a
X-XI, században állnia kellett. Az ősi Buda királyi vára, mely később a
királynők vára lett; semmiképpen sem lehetett olyan jelentéktelen
területű, mely a Kálvin-közben fellelt rom 30x30 méteres méretű
területén elférhetett volna. A régebbi kutatók egyébként a Kálvin utcai
épületmaradványokat a Vetus-budai prépostsági templom romjainak
tartották. A származás és felhasználás célját illetően a kutatók
feltevései nagyon különbözőek. A kutatások vezetői szerint az Árpád-kor
leleteinek teljes hiánya kizárja azt, hogy itt Árpád-kori királyi palota
létezhetett volna.
Végeredményben tehát a tisztán feltevésekre épített állítással
szemben az az igazság, hogy a Vetus-budai királyi, királynői várpalota
romjait sem találták még meg a mai Óbudán.
Az a Budavár - Vetus-Budán - mely az adatok szerint a ma már ismert
esztergomi királyi palota után volt a magyar királyok palotája,
kétségtelenül szebb, hatalmasabb kellett legyen, mint a korunkban is
elismert szépségű, erős és nagy, terjedelmes és az akkori idők
legmagasabb kultúrájával felépített esztergomi királyi palota.
Imre király már 1198-ban az esztergomi érseknek ajándékozta az
esztergomi királyi palotát. Ezt az ajándékozást IV Béla a maga nevében
1249. március 15-én megerősítette. A magyar királyok természetesen csak
akkor adták oda az esztergomi érseknek kényelmes esztergomi palotájukat,
amikor már megvolt a másik királyi palota, amelyikbe beköltöztek. Ez
pedig jóval a tatárdúlás előtt megtörtént. A mai Óbuda területén nem
találtak olyan, XIII. század előtti Árpád-kori időkből származó
rommaradványt, mely az esztergomi ismert királyi palota pompáját akár
csak megközelítené. Így nem lehet elképzelni sem, hogy az esztergomi
királyi palotát az akkori magyar királyok a mai Óbuda területén
feltételezett királyi lakkal felcserélték volna. Óbudán ilyen palota nem
ismert, Budavár, Vetus-Buda, az a pompás királyi vár, amelyben az
esztergomi palota átadása idején a királyok éltek, máshol kellett, hogy
legyen.
Csemegi,József - 1934-35-ben az óbudai református templom környékén,
a Kálvin utcában végzett ásatások eredményéről beszámolva -
megállapította, hogy az ott talált épületmaradványok, melyeket a korábbi
ásatások alapján a budai Szent Péter prépostság (Budai káptalan)
maradványának könyveltek el, semmiképpen sem lehet XIII. század előtti
épületnek maradványa.
Ennek alapján megjegyezte, hogy a prépostságra vonatkozó történeti
adatok és feltárás eredményei között áthidalhatatlan űr tátong. Ezért
elfogadta azt a feltevést hogy a maradványok az óbudai királyi vár
épületének részei. Viszont ugyanakkor nem vette figyelembe, hogy saját
megállapítása szerint a feltárt épületek XIII. század utáni alkotások, s
hogy a tatárjárás az ősi Buda fejlődését derékba törte. Sőt, elismerte,
hogy az Óbudán feltárt épületet még a XVI. században is építhették.
Közismert ezzel szemben, hogy Rogerius szerint "a tatárok
betörésének hírét IV Béla Budán vette, ahol a böjt ideje alatt
tartózkodni szokott, mert országosabb helynek mondják vala."
Rogerius közléséből azt kell kivennünk, hogy a tatárjáráskor Buda -
Vetus-Buda - országos hely, tehát királyi székhely volt, melyhez régi
szokások fűzték a magyar királyokat. Ez a régi Budavára tehát csakis
olyan királyi székhely lehetett, melynek hagyományai voltak. Nem
lehetett ezek szerint az a XIII. század közepe után emelt épület a
király székhelye, melyet az óbudai Kálvin utca romjaiban feltételeztek
eddig. A böjt vallásos elmélyülést jelentett, és minden valószínűség
szerint régi hagyományok kötötték a királyt az akkori Budához. Annak a
városnak régebbi hagyományos jellege kellett hogy legyen. Így ez a hely
nem lehetett a mai Óbuda, hiszen ott a Kálvin utcai épületmaradvány
úgyszólván az egyedüli épület, melynek építését a XIII. századra lehet
tenni. Ez előttről csak a rómaiak építkezésének nyomait találták ezen a
területen.
Az Óbudai Prépostsági templom
Ugyanígy állunk az ún. Óbudai Prépostsági templom állítólag
megtalált maradványaival. A Budapest Műemlékei II. kötetének 400.
oldalán a Korvin Ottó tér 8-9. sz. telek területén jelzi ennek a
templomnak a fellelését. Itt romokat találtak, melyek a kutatók
feltevése szerint is legfeljebb egy XV század elején épült templom
maradványai lehetnek. Abból kiindulva, hogy az épületmaradvány közelében
régebben románkori kőfaragványokat találtak, feltételezték, hogy ez a
XV században épült templom volt a Budai (Vetus- budai) káptalan
temploma. Ennek semmi kétségtelen leletbeli bizonyítéka nincs, csak
feltételezi, azért, mert okiratos nyomai vannak annak, hogy Vetus- Budán
már a X-XI. században létezett egy nagy prépostsági templom.
Az egész feltevés erősen ingatag alapon áll. A budai káptalani
templom híres volt szépségéről, és alapítását sokan Nagy Károlynak
tulajdonították. Tehát nagyon korai építmény, és a környezete is
évszázadokon át országos jelentőségű volt.
Ezért más leleteket is kellett volna itt találni a korai
Árpádkorból. A templom fennállása idejéből származó helyrajzi leírások
kétségtelenül azt igazolják, hogy ez a rommaradvány nem lehetett a budai
káptalan temploma. A régészek feltételezése egyébként is abból indul
ki, hogy a XV században épült templom alatt léteznie kellett annak a
templomnak, amely az eredeti káptalani templom volt. Miután azonban a
helyrajzi adatok egészen más vidékre teszik azt a templomot, még a
feltételezés is nagyon erőltetett.
Érdekes, hogy a hivatalos álláspont pár éve még az volt, hogy a
Vetus- budai prépostsági templom helyét nem ismeri a régészet. (Mihály-
Lócsi- Holl: A középkori Buda és Pest. Múzeumi füzetek, a Népművelésügyi
Minisztérium kiadásában, Bp., 1955. 22. o.) A szerzőktől a következő
olvasható: "Ez a lelkendező hangú dicséret a prépostsági templomra
vonatkozik, melynek maradványaira az eddigi kutatások során még nem
bukkantak rá."
Semmi olyan Árpád-kori lelet nem került elő a legutolsó ásatáskor
sem, melynek származási helye vagy más bizonyíték igazolná, hogy a
rommaradványok azonosak Vetus- Buda káptalani templomának
maradványaival.
A Vetus-budai Klarissza-kolostor romjait a Lajos u. 158. sz. helyén
vélik megtalálni, mert ott egy lakóházban állítólagos románkori köveket
találtak beépítve a falakba. Ezzel kapcsolatban - egy feltevésre
hivatkozva - közlik: (Budapest Műemlékei II. 423. o.): "Feltehető, hogy a
falmaradványok a középkori klarissza kolostorhoz tartoztak."
Mindezek olyan bizonytalan feltevések, hogy egyelőre bizonyosként
csak annyit lehet állítani: sem a Vetus-budai prépostsági templomot, sem
a Klarissza kolostor romjait a mai Óbudán nem találták még meg.
Bártfai Szabó László nyomán. (Bártfai Szabó László: Miért nem
találták meg eddig Árpád sírját? Magyar Kultúra Bp. 1934. XXl. évf. 4.
sz.)
A pálosok szentlőrinci kolostora
A pálosok egyik főkolostorának romjait vélték felfedezni a Budakeszi
u. 93. sz. alatt, mert ott rommaradványokat találtak. Többszöri ásatás
során megállapították, hogy itt valószínűleg egy középkori kolostor
romjaira bukkantak. Ezt máig a pálosok szentlőrinci kolostorának
tartják. Maga a feltételezés régebbi, de eddig nem került elő olyan
pozitív lelet, amely ezt megnyugtatóan bizonyíthatná. Viszont ismert egy
oklevél, amely 1541-ből származik, és Imre, a pálos rendi Szent Lőrinc
kolostorának akkori vezető generálisa adta ki egy birtokcsere ügyében.
Ezt a szentlőrinci kolostorban keltezték. Miután pedig adatok vannak
arról, hogy amikor a törökök a szentlőrinci kolostort elfoglalták, azt
felégették és a földdel egyenlővé téve elpusztították, nem lehet tehát
kétséges, hogy a mai Buda területén nem létezhetett ez a szentlőrinci
kolostor, mert a mai Buda környékét a törökök 15 évvel korábban már
feldúlták. Így a szentlőrinci kolostor csak abban az esetben létezhetett
még 1541-ben, ha az máshol volt, ott, ahol az eredeti Vetus- Budát
feltételezzük: a Pilisben, amelynek területe történelmi adatok szerint
1541-ben került a törökök kezébe.
Ezeket az időpontokat figyelembe véve, meg kell állapítani, hogy a
pálosok szentlőrinci kolostora nem lehetett a mai Buda környékén, hanem
az a Pilis-Esztergom környéki területen volt. Miután közismert, hogy a
pálosok kolostorai a Pilis hegyei között voltak, ebből következően
helyesebb a Pilis területén keresni ennek a kolostornak a maradványait,
mint a mai Buda környékén feltételezni.
Egyébként úgy gondoljuk, hogy miután a mai Buda környékén
feltételezett kolostornak legfőbb ereklyéje egy ún. "szent kereszt"
volt, helyesebb az a feltételezés, hogy a Szent Kereszt kolostor
valamilyen összefüggésben lehetett a Pilisben most is Szentkeresztnek
nevezett hellyel.
Pilisszentkeresztre kell gondolnunk, ahol a környéken több
Árpád-kori kolostormaradványról, több kolostorromról tudunk. Így ha
bizonyítottnak ismerjük el azt a tényt, hogy a szóban forgó pálos
kolostor Buda környékén volt (ami az okleveles adatokat figyelembe véve,
alig vonható kétségbe), akkor ezzel ismét csak növeljük azoknak a
bizonyítékoknak a számát, amelyek az ősi Buda Pilis-beli létezését
igazolják.
A régi Budával kapcsolatos oklevelek és korabeli leírások
kétségtelenül szomszédos helyzetben tüntetik fel a Szent Kereszt és
Szent Lélek pálos kolostorokat az ősi Budával és az Alba Ecclesiával.
Kétségtelen, hogy ezek a kolostorok a Pilisben voltak. Pilisszentlélek
és Pilisszentkereszt neve önmagában is felkelthetné erre a figyelmet.
Különösen figyelemreméltó azonban az az általánosan ismert tény,
hogy ezek a helység-elnevezések azért alakultak ki, mert itt valamikor
ilyen nevű pálos kolostorok voltak. A Pilis hegyei között tényleg meg is
voltak ezek a kolostorok, hiszen: mindkét helyen láthatók a közismert
romok, és általánosan tudott dolog az is, hogy ezek az elpusztult
kolostorok a pálos barátoké voltak. A hely-elnevezések azonosak: a régi
elnevezésekkel, mert több leírásból ismerjük, hogy a Szent Lélek és
Szenti Kereszt helységek valóban léteztek a török foglalás idejében ezen
az Esztergom környéki területen. (Pest megye műemlékei I. 1958. 652.
o.)
TÉRKÉPEK ÉS OKLEVELEK VALLATÁSA
Herculia
Pilismaróton még a múlt században egy római korból fennmaradt
feliratos követ találtak, a Basaharc nevű területen, a római korszakból
származó országút mentén. A kövön a következő szöveg állt: "Ad
Herculiam". Ebből pedig azt olvashatták ki, hogy itt egy Herculia nevű
római erődítmény állt.
Ez a kő nyilvánvalóan egy útjelző kő volt, és a Duna partján
végigfutó római hadiúton a Herculia nevű római város felé vezető utat
jelezte.
Herculia Pannónia jelentős városa volt és a tartomány vallási
központja, tehát fontos római város. Az a tény, hogy Herculia a római
korban Pannónia tartomány vallási központja volt, azt igazolja, hogy már
a római birodalom itteni uralma előtt is fontos város volt. Vallási
központok ugyanis általában hagyományokkal rendelkező helyeken fejlődnek
ki. A rómaiak a régi lakosságot uralmuk alá hajtották, a nép egy része
azonban tovább élt, vallási élete talán változott, átalakult, de a
központ megmaradt.
A pannóniaiak Herculiát tartották vallási fővárosnak. Figyelembe
kell venni azt is, hogy a rómaiak szokása szerint azokat a helyeket
nevezték el Hercules emlékére, melyek fürdőhelyek voltak, különösen a
melegvíz- forrásokkal rendelkező helységeket.
Ez arra mutat, hogy ezen a pilisi területen valamikor
melegvíz-források léteztek, ami nem különös, hiszen Esztergom határában a
Pilis hegység most is szolgáltat melegvizet, nem is olyan messze ettől a
területtől.
Az, hogy jelenleg itt nem ismeretes ilyen forrás, nem zárja ki azt a
lehetőséget, hogy 800 vagy 900 évvel ezelőtt itt a legcsodálatosabb
melegvíz-forrás működött. El kell fogadnunk tehát azt a tényt, hogy a
rómaiak Hercules nevével kimondottan azokat a helységeket illették,
amelyek források és különösen melegvíz-források mellett alakultak ki.
Így tudva azt, hogy a római kori Pannóniában létezett egy jelentős római
város, melyet Herculiának hívtak, bizonyosra kell vennünk, hogy e város
melegvíz-források mellett volt. Eddig csak Aquincumot ismertük
ilyennek, de ezt nem hívták Herculiának.
Ha a pilismaróti Basaharc közelében a dunaparti római út jelzésére
állított római útjelző kő "Ad Herculiam" feliratot helyesen értelmezve
elfogadjuk, hogy ez a feliratos római kő a Herculia felé vezető utat
jelezte, akkor nem lehet kétséges, hogy a pilisi hegyek között létező
romváros a római korban Herculia névre hallgatott. Ebben az esetben fel
kell tételeznünk azt is, hogy ezen a környéken a rómaiak idejében
melegvíz-források működtek.
Az itt ma romokban lévő ősi városban megtaláltuk Herculiát, azt a
római várost, mely melegvíz-forrásairól volt nevezetes. Megtaláltuk azt a
római várost, mely a Duna mellett a Pilis hegységben melegvíz-források
közelében volt. Ezek szerint két római kori város volt a Duna mellékén,
mely melegvíz-források mellett terült el: Aquincum és Herculia.
Aquincum volt lejjebb, tehát a Herculia melletti melegvíz-forrásokat
nevezhették csak felső hévíznek. Így érthetővé válik az Árpád-korban
oly gyakori Felhévíz elnevezés, amely név Vetus- Buda melletti
helymeghatározó volt. Ezzel szemben az általam megnevezett Herculia
mellett ma nincsenek hőforrások. Ezen azonban nem szabad csodálkozni.
Réthly Antal szerint Attila halála óta különböző években 61
alkalommal volt Magyarországon olyan földrengés, mely a Pilis hegységet
érintette. Figyelembe kell venni, hogy az országban a legnagyobb ismert
földrengések a nem messze lévő Komáromban voltak. Az idézett
feljegyzések szerint 1092-ben olyan erős földrengés volt, hogy egy hegy a
Dunába zuhant és ezáltal a folyó medre megváltozott, a környező
földeket elpusztította. Ugyanakkor más helyen a szárazföldön hatalmas tó
jött létre, és másutt egy tóban egy hegy hirtelen eltűnt. Az 1348. évi
földrengésekről a említik meg a krónikák: ez oly borzalmas volt, hogy
Pannóniában 26 város romba dőlt. 1443-ban is hatalmas volt a földrengés,
sziklákon épült várak romba dőltek, falvak és városok pusztultak el.
Az 1599. évi földrengés centruma Komárom volt, de legjobban mégis
Esztergom várát pusztította. Az 1763. évi komáromi nagy földrengéskor a
városban 279 ház rombadőlt, 63 ember meghalt és 102 megsebesült. A Duna
hullámai toronymagasságúak voltak.
Figyelemre méltó a következő feljegyezés az 1783. évi második nagy
komáromi földrengésről: 1783. április 22-én reggel 4 órakor Komáromban
és a Duna mentén Győr, Pozsony, Pest, Buda, továbbá Sopron és Eszterháza
heves földlökések színhelyei voltak. Ez a földrengés Komáromot teljesen
elpusztította. Elhatározták, hogy város a Dunától nagyobb távolságra
építik fel. Budán a hőforrások melegebbé váltak
Amikor tehát a budai hőforrások vize a leírások szerint egy
földrengés következtében melegebbé válhatott, el kell fogadnunk azt a
magyarázatot, hogy esetleg ugyanez vagy más földrengés következtében
máshol a hőforrások vize hideg lett.
Minden valószínűség szerint a környéket sokszor pusztító hatalmas
földrengése egyike zárta el a melegvíz-forrásokat Herculia város romjai
közelében. Nem szabad azonban teljesen kizárni azt a lehetőséget sem,
hogy a forráscsoport egyszerűen kimerült.
Nagyon régen működtek ezek a hőforrások, ha már a római uralom alatt
névadók lehettek; hőfokuk lassan is csökkenhetett olyan mértékben, hogy
ma már csak hideg vizet tudnak szolgáltatni. A margitszigeti
melegvíz-forrás vize legutóbbi hivatalos jelentés szerint alig pár
évtizedes működése alatt majdnem 10 fokkal hűlt le Így 2000 év alatt
kihűlhetett a Herculiának nevet adó felsőhévízi forráscsoport is
Lazius Wolf, bécsi egyetemi tanár, aki fiatal éveiben, a XVI. század
közepén, sokat járt Magyarországon, egyik könyvében leírja, hogy a
magyarok fővárosa Buda (Vetus-Buda) egy római városra települt, melyet a
rómaiak Herculiának neveztek Ezt a várost a barbárok~ felégették, és
amikor újjáépült, Sicambriának keresztelték.
Ugyancsak a XVI. századból való Ortelius Ábrahám belga földrajztudós
térképe amely a római kori Pannóniát ábrázolja. Ezen a már akkor
réginek jelzett térképen Esztergom alatt, a Duna mellett fekszik a
"Herculia vagy Sicambria" nevű helység
Részlet A. Ortelius térképéből Ortelius 1597-ben megjelent térképe
is Pilismarót területén jelzi Sicambria-Herculiát. Kézai is Sicambrianak
írta le Attila városát. - Pilismaróton 1906-ban régészek ásták Castra
ad Herculem romjait, mely a korabeli egyetemi tanár, Lázius Wolf leírása
szerint is azonos volt a régi Budával.
A régi Buda tehát ezek szerint is előzőleg Sicambria, a római korban
pedig Herculia néven volt ismert. A magyarok nemcsak a Sicambria nevet
vették át, de természetesen ismert volt akkor a németek által használt
Etzelburg elnevezés is.
Nagy Emese: Kutatások, a budaszentlőrinci pálos kolostor területén.Tanulmányok Budapest múltjából Bp. 1959
Az Ortelius-térkép 1597-ben jelent meg nyomtatásban. Függetlenül
ettől a XVI. századból származó kartográfiai adattól, az Itinerarium
Antonini néven ismert, római korból származó útleírás távolságadataiból a
megadott helységek közti távolság leírásából kiszámítva, 1906-ban
Pilismarót környékén keresték Herculia nyomait.
Ekkor a limes, a római védelmi vonal felkutatása keretében
Pilismaróton a kishegyi romok környékét kutatták át. Az ott végzett
ásatások egy római korinak vélt hegyi erődítmény romjait tárták fel, és
erről Herculia romjaira véltek ismerni. Azóta köztudott dolog, hogy
Herculia Castra romjait Pilismaróton találták meg.
Senki nem foglalkozott azonban azzal, hogy Herculia a régi adatok
szerint azonos volt Sicambriával, és Sicambria azonos volt
Vetus-Budával, a magyarok híres székesvárosával.
1906-ban, amikor Finály Gábor Pilismaróton kiásta Herculia romjait, a
legerősebben hitték még, hogy Budavár és Fehéregyháza romjait a mai
Óbudán fogják megtalálni. Így senki sem foglalkozott azzal, hogy a régi
adatok alapján a kiásott Herculia környékén keressék a régi Buda
maradványait. Úgy látszik, még az sem ébresztett fel különösebb
érdeklődést, hogy a Finály- féle ásatás alkalmával Pilismaróton egy 27 x
33 m méretű, hatalmas oszlopcsarnok alapjai kerültek elő.(22)
A hatalmas, egész Pannónia területén egyedülálló nagyságú,
valószínűleg templom-rendeltetésű épület itteni létezése nem keltett
gyanút, pedig ma már kétségtelen, hogy ott, ahol ilyen rendkívüli
nagyságú csarnok volt, a környéknek is nagyjelentőségűnek kellett
lennie.
Abban az időben mindenképpen azon voltak, hogy Árpádnak az
Anonymus-i gestában leírt 907-es halálát 1907-ben megfelelően tudják a
mai Óbudán ünnepelni. Ezért mindent elkövettek, hogy a sírt a mai Óbudán
megtalálják. Valószínűleg a legnagyobb szentségtörés lett volna, ha
valaki azt meri állítani, hogy Vetus- Buda és Árpád sírja a Pilisben
van.
Pedig néhány évvel azelőtt, 1904-ben fordította le Karácson Imre
Istambulban Evlia Cselebi török utazó XVII. században írt könyvének
magyarországi vonatkozású részleteit.23
Cselebi ebben a könyvében megírta, hogy amikor 1660-64-ben
Magyarországon járt, az öregek állítása szerint a régi város területén,
amely Esztergom mellett volt, már csak erdők és gyümölcsösök, szőlők
voltak. A török szerző szerint ez az Esztergom melletti nagy város a
törökök kezétől pusztult el, azok tették földdel egyenlővé és
telepítették be szőlővel és gyümölcsösökkel.
Cselebinek ez a leírása azért fontos, mert magyarázatát adja annak a
különös jelenségnek, hogy ma ezen a területen nyoma sem látszik már a
régi városnak. Cselebi leírta még azt is, hogy az ősi Buda
elfoglalásakor a környéken négy erős vár volt. Ez sem lehetett a mai
Buda területén.
Cselebi megírta azt is, hogy Buda Esztergomtól két kanakra volt,
viszont Budától Kanizsa negyven kanakra. Ha Marót környékére tételezzük
fel a régi Budát, akkor az innen számított távolságarányok fedik a
kettő, illetve negyven kanakos távolságot. A mai Buda területéről
számítva ezeket a távolságokat, teljes lesz a zűrzavar, mert akkor
Budától Kanizsának ca. 1000 km-re kell lennie.
Egy másik török szerző, aki Buda elfoglalásakor talált egy régi
magyar krónikát és azt lefordította törökre, a "Tarikh-i Ungürüsz" című
könyvben törökül írta meg a magyarok történelmét.(24)
Ebben megemlíti ez a régi krónika, hogy Esztergom határában,
Esztergom alatt régebben volt egy nagy város, egy erős vár, és amikor a
tatárok elfoglalták az országot, e vár falainál hatalmas halmokba fát
raktak, azt meggyújtva felégették a várat, és a várost feldúlták. Kő
kövön nem maradt, írta le a török fordító. Érdekes a régi magyar krónika
e mondata, mert egy harmadik török író, Pacsevi, Szinán pasa
hadjáratának leírásánál majdnem hasonló váddal illeti honfitársait: "Egy
másik gyalázatos és vétkes hiba volt - írja -, hogy a Szulejmán szultán
által meghódított budai vilájetet (értsd: Vetus-Budát - NP) engedték
elpusztítani, a pórnépet rabszolgaságba hurczoltatni és a falvakat
fölégettetni, azon meggyőződésben, hogy csak egy ország romjain lehet
egy másikat fölépíteni. Ha ezt a tartományt megkímélik, lakosai soha sem
szélednek el; mert a hitetlenek nem költöztették volna el őket (25)
Tekintettel arra, hogy a mai Buda környékét a törökök inkább
erőteljesen kiépítették, mint elpusztították, Pacsevinek ez a mondata
semmi esetre sem vonatkozhat a mai Buda vagy a mai Óbuda környékére,
hanem csak a távoli, régen elfelejtett régi Buda környékére.
Attila sírja, Árpád sírja
A Tarih-i Ungürüsz, illetőleg a török nyelvre lefordított régi
magyar krónika többek között még egy érdekes adatot közöl, azt, hogy
Attilát a régi Buda mellett temették el.
Mint tudjuk, Kézai Simon krónikájában szintén írt Attila
temetéséről, és a sír helyéről. Kézai szerint Attilát az országútnál, a
Bálvány-kőnél temették el. Anonymus nem írta le Attila temetkezési
helyét, de mégis célzott arra, amikor Árpád 907-ben elhunytáról írt.
Ezek szerint Árpádot Attila városa mellett temették el. Anonymus és
Kézai kora közel van egymáshoz, és így feltételezhető, hogy az akkor még
élénken élő Attila-mondákban a temetkezési helyről azonos feltevések
alakultak ki. Mindketten Attila-városnak mondják Budát, Kézai még
Sicambriának is. Valószínű tehát, hogy ugyanazon hagyomány alapján
ítélték meg Buda múltját
Kézai nem mondott helységnevet, amikor Attila temetéséről írt, csak
azt említi meg, hogy az országútnál a Bálvány-kőnél a Kövenzoa nevű
helyen temették el Attilát, ugyanoda, ahová a hun kapitányokat.
Marót 1789-es térképének részlete. - (Pilismarót 1789. Kéziratos
térkép. Mocsy György földmérő készítette. Méretaránya 1:7200. Országos
Levéltár S12. Div. I. No. 2.)
Ez arra mutat, hogy a hely közismert volt abban a városban, ahol
Kézai a krónikáját írta, ahol élt. Ez a város feltehetően Vetus-Buda
lehetett, mert ez volt Kézai korában a magyar királyok székhelye.
Az Esztergom alatti Duna-szakasz Basaharc és Esztergom felőli
részén, ahol a hegyek egészen a Duna partjáig kiugranak, egy több száz
méteres szakaszt ma is "kövek oldala", "Kőalja" néven ismernek a
környékbeliek. Ezen a néven szerepel e terület az eddig ismert
legrégibb, 1789-beli térképen is. Itt vezet a római korból fenn maradt
és ma is használt országút, és itt van az országút mellett a Szamárhegy
nevű hegy is Ez a Szamárhegy az említett régi térképen Szamárkő néven
szerepel, amiből bizonyosként következtethetünk arra, hogy itt, ezen a
helyen állt a pogány világban á Bálvány kőnek ismert szikla. A Kézai
által leírt helynek teljesen megfelel a terület, és különösen érdekes,
hogy itt pár évvel ezelőtt gazdag avar- és keltakori temetőket tártak
fel, ami igazolja e terület hagyományos temetkezési hely jellegét Kézai
is úgy említi ezt a helyet, mint a vezérek régi temetőjét.
E terület Vetus-Budával való azonosságát különösen elfogadhatóan
bizonyítja hogy az ősi Buda környékének legrégibb ismert leírása, a II.
András király által 1212-ben kiadott határjárási oklevél, hasonló
környékről ír a határ egyik részleténél melyben a "Szamárkő" (ősi
Bálványkő), az "esztergomi nagy út" (országút) és a "köves-völgy"
elnevezések szerepelnek. A határjárási okiratban leírt táj egészen
azonosnak tűnik a Kézai által leírt temetkezési hely környékével. A két
különböző célzatú írásban hasonló helyleírás található, természetesen,
mert a két szöveg néhány évtizedes eltolódással azonos korszakban
íródhatott.
Visszatérve a régi magyar krónikát lefordító török író könyvének
adataihoz, meg kell állapítani, hogy ez a török szerző nem hamisíthatott
bele a krónikába oly részletet, amely egyébként nem volt közismerten
elfogadott adat. Így feltehető, hogy a krónika írásakor általánosan
ismert felfogás volt, hogy Attilát valahol Vetus-Buda környékén temették
el.
Kézai nem írt helységnevet, s nyilvánvalóan azért nem, mert
természetesnek tűnt előtte: olyan környékről ír, amelyet mindenki ismer.
A régi Buda mellett nyilvánvalóan közismert volt a Bálványkő az
országút mellett, és a Köves-völgy, a kövek oldala. Ezt a helyet
határleírásnál is figyelembe vették, mert közismert volt, és így került
bele a Buda határát kijelölő 1212-es oklevélbe is. Vegyük figyelembe,
hogy a Kézai által leírt temetkezési hely és az 1212-es határjárási
oklevél határjelölő fix pontjainak megfelelő táj ott található, azon a
környéken, melyen az ősi Budát feltételezzük
Régi térképes ábrázolás bizonyítja végül, hogy ezen a területrészen ismertél középkorban Sicambriát.
Kézai pedig megírta krónikájában azt az ő korában bizonyosan
általánosan elfogadott nézetet, hogy a hunok Sicambriánál keltek át a
Dunán, és hogy ott vívták meg nagy csatájukat Pannóniáért. Ott estek el a
csatában a hun vezérek, akiket országút mellett, a Bálványkőnél
temettek el, ahová Kézai szerint halála után a nagy hun vezért, Attilát
is temették. Így kétségtelen, hogy ezt a temetkezési helyet Sicambriánál
kell keresni.
Kézai a későbbiek folyamán (4.§) határozottan megírta, hogy tudomása
szerint Sicambria, Attila-város, Etzelburg és az ősi Buda egyazon város
volt. Kétségtelen tehát az is, hogy Kézai korában Attila temetkezési
helyét a régi Buda mellett tételezték fel. Így bizonyítottnak látszik az
is, hogy a budai határjárásnál említett határ. jelölő fix pontok
megegyeznek a Kézai leírásában szereplő azonos nevű területtel A
Kézai-féle leírás megfelel az 1212-es határjárási oklevélben a
Buda-környéki terület leírásának, és mindkét leírás helymegjelölő
pontjai ma is megtalálhatók a Pilismarót-Esztergom közötti régi római út
mentén.
Természetes, hogy miután Kézai több száz évvel Attila halála után
írta krónikáját, a sír helyéről tett megjegyzését nem lehet döntő
bizonyítéknak tekinteni. Nem lehetetlen viszont az sem, hogy valami
komolyabb adatra is támaszkodott, mert a korábbi krónikák arról
emlékeznek meg, hogy Salamon király uralkodása idején Anasztázia özvegy
királyné Nordheimi Ottó hercegnek mint csodás ajándékot, Attila hun
király kardját küldte ajándékba. Ezt a kardot máig is megőrizték a német
császárok koronázási kincsei között.
A kutatók megállapításai szerint ez a kard jó pár száz évvel később
készült Attila koránál, de ez a XI. századból származó adat azt
igazolja, hogy ebben a korszakban a magyar királyok környezetében
ugyanúgy, mint Anonymus és Kézai korában is, erős hagyományokban élt a
hunokkal való kapcsolat, és az Árpád-ház ragaszkodott Attilától való
származásának megerősítéséhez. (26)
E rokonsági kapcsolatok ápolása Anonymus és Kézai krónikájának
szerkesztésénél is élénken érvényesült, de miután e krónikák
legszigorúbb kritikusai megállapították, hogy a szerzők adataikat egy
most már ismeretlen, régebbi nemzeti krónikából merítették, így mégis
feltételezhető, hogy ezek az állítások közelebb voltak a valósághoz,
mint ahogy később e krónikák adatairól hitték.
Kézai azt írta krónikájában, hogy a magyarok a pesti és a szobi
révnél keltek át a Dunán. A krónika szerint Szobnál átkelve a magyarok
bevették Szvatopluk várát, mely a Duna mellett volt. Szvatopluk itt
esett el, és katonái futással menekültek. Itt halt meg állítólag Marót
is. Ez a krónikás adat Marót várának múltjára utal, és különösen azért
érdekes, mert azt igazolja, hogy a honfoglalás idején Szobbal szemben, a
mai Pilismarót környékén volt - a XIII. század szellemi vezetőinek
tudomása szerint - az ország központi vára, az ország vezetőinek
székhelye. Kimondottan azt bizonyítja, hogy Kézai idejében Marót, a mai
Pilismarót vagy környéke országos jelentőségű királyi központ volt, s
Kézai ennek múltját kívánta krónikájában hagyományokkal erősíteni.
Aquincum = Óbuda, nem Sicambria
Mint láttuk, Schoenwisner óta igazolt az a tény, hogy a mai Óbuda
római kori neve Aquincum volt. Mindazokat a feltevéseket, melyek szerint
a régi Buda előzőleg Attila-város, Sicambria, legrégebben pedig
Herculia néven szerepelt, el kellett vetni, mert ez nem lehetett
valóság, ha a forrásokban szereplő Vetus- Buda Aquincum volt a római
korban.
Be kell látnunk, hogy ez a felfogás természetes volt abban az
időben. Minden kutató úgy tudta eddig, hogy a mai Óbuda volt az a
helység, mely régebben Vetus- Buda, még régebben Buda néven szerepelt a
történelemben. És ha ez Aquincum volt - így szólt az okoskodás -, akkor
természetesen nem lehetett egyben Herculia vagy Sicambria. Világos
tehát, hogy Herculiát és Sicambriát nem is keresték, még akkor sem,
amikor pedig már - az akkori kutatók szerint is - Herculiát megtalálták!
Közben azonban mégis eltelt közel 200 év, amely időszak alatt
rengeteg régi tudományos teória dőlt meg. Azt például általánosan
elismerték, hogy a mai Óbuda területén az Aquincum nevű római város
létezett valamikor, mert ezt a sok évtizede folyó kutatások alatt
előkerült római kori leletek kétségtelenül igazolták. De ezek leletek
semmi esetre sem bizonyították azt, hogy a mai Óbuda lett volna a régi
Buda.
22. Finály Gábor: Castra ad Herculem, Arch. Ert. 1907. 45-47. o.
23. Karácson Imre: Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai. Bp. 1904.
24. Budenz József: Tarikh-i Üngürüsz. Akad. Ért. 1861. 267. És 315. o.
25. PACSEVI: Az 1593-94. évi hadjáratról. Hadtörténeti Közlemények, 1892. évf
26. LÁSZLÓ Gv.: A honfoglaló magyar nép élete. Bp. 1944. 34. o.
A mai Óbudán előkerült középkori leletanyag nagyon jelentéktelen
ahhoz képe amilyennek lennie kellene, ha ez a helység ténylegesen az
Árpád-kori Buda lett volna. A régészek egyöntetű bevallása szerint az
épületmaradványok, amelyeket itt kiástak és amelyeket bizonyos
szükségszerűségek következtében Árpád-korinak kellett minősíteni, a
környékükön keresett mellék-leletek hiánya miatt semmiféle módon nem
bizonyítják az Árpád-kori lakottságot.
Ennek következtében - miután a régészek különösen ezen
mellék-leleteknek alapján tudják megállapítani a maradványok korát -, a
továbbiakban bizonyítottnak kell elismerni azt, hogy ezek az épületek
nem az Árpád-korból valók, hanem a későbbi századok építkezési
tevékenységéből származhatnak. Schoenwisner nem is-. merte el a mai
Óbudát Sicambriának és Herculiának, de csak azt tudta helyette
kimutatni, hogy ennek az Óbudának a régi neve Aquincum volt. A másik
római város Herculia-Sicambriát nem tudta hová tenni, és mert nem
ismerte a helyét, tagadta létezését.
Nem fogadható el az a "tudományosan" alátámasztott álláspont sem,
hogy Sicambria csak mondai város volt, és sohasem létezett, - hogy csak a
mesék szülték és ezek szerint nem is kell keresni. Eddig ugyanis ez
volt a hivatalos álláspont Amennyiben Aquincum változott volna át az
idők folyamán az Árpádok központjává, a régi Buda nevű várossá, akkor
tényleg nem kellene keresni Sicambriát, és nem is lenne helye a
történelemben. E régi, római kori város területén azonban nem került elő
az Árpád-kori Buda. Viszont előkerült azóta egy csomó korabeli adat
arról hogy a középkorban Sicambriát tartották Buda előző nevének, s hogy
ugyanekkor ismerték Aquincumot is. Térképükön külön tüntették fel a két
római várost. Ezen kívül azért sem lehet mondának, mesének tartani
Sicambria létezését, mert hivatalos helyrajzi leírásnál használták mint
helymegjelölő pontot - hiteles oklevelek adatai szerint.
Így, még ha költött lenne is e név, akkor is valóságnak kell
elfogadnunk a vele megjelölt, kétségtelenül valamikor létező, nagy
jelentőségű város területét, mely mai Pilismarót vidékén keresendő.
Ezzel tehát igazoltnak kell vennünk a Sicambria nevű város létezését, és
vele számolnunk kell a jövő kutatásainál.
Leletek és adatok sokasága igazolja, hogy az ősi városközpont,
melyet Anonymus Kézai, a Képes Krónika stb. Budának, Attila városának,
Etzelburgnak, Herculiának vagy Sicambriának mond, nem a mai
Óbuda-Aquincum területén, hanem az Esztergom- Dömös- Marót- Visegrád-
Pilisszentkereszt határolta területen létezett valamikor. A pilisi
hegyek, a Duna-kanyar legszebb tájterületei rejtik magukban romjait.
Herculia, Sicambria, Vetus- Buda tehát egyazon helyen volt, és ezt
abból is meg állapíthatjuk, hogy a régi adatok alapján ezt a helységet
Pilismarót területére feltételezték. Ezzel lehetőséget adtak arra, hogy
az ősi Buda fekvésének helyét is határozottabb keretek között
állapíthassuk meg.
Amikor Castra ad Herculem maradványait Pilismaróton kiásták, akkor
kellet volna komolyabban foglalkozni az ott előkerült leletek
származásával. Az akkori ásatás a Kis-hegyen egy nagy várfalat tárt fel,
amely 820 méter hosszúságban zárta körül a teret, amit bekerített. A
kőfalon belül 1906- ban három épület alapját találták meg. Az első egy
33 x 27 méteres nagy oszlopcsarnok volt, amelynek talajában 24
pilléralapot találtak 4 x 6-os elosztásban. Ez az oszlopcsarnok
valószínűleg templom volt. Mellette találtak egy 15,4 méter hosszú és
9,1 m széles, valamint egy 13,7x9,5 méteres kisebb, kápolnaszerű
épületalapot. Az egyik épület fala mellett egy régi templomi füstölőt is
találtak. A feltáró Finály Gábor szerint az ásatásokat folytatni
kellett volna ahhoz, hogy a leletek kiértékelése megtörténhessék. Ezt
akkor elmulasztották. Finály római-korinak tartotta az építményt, és ha
tényleg az volt, akkor Pannónia tartomány egyik legnagyobb temploma
létezett itt, s ez igazolja Herculia vallási központ jellegét. Ha pedig
egy későbbi templom és kápolna maradványait találták meg, akkor az a
honfoglaláskor, vagy az Árpád-kor egyik nagy keresztény bazilikájának
maradványa lehetett. (27)
Mindenesetre egy ilyen nagy épület csak egy, valamikor itt létező városközpont céljait szolgálhatta.
A régi budai helyelnevezések egy-egy találkozása a Pilisben ma is
létező azonos nevekkel, természetesen önmagában is figyelemre méltó
lenne. A Pilisben ma is úgyszólván hiánytalanul megtalálhatók azok a
megnevezési pontok, falvak, völgyek, hegyek, utak stb., amelyek a régi
Budáról szóló oklevelekben szerepeltek, több száz év előtti helyzetük
következtében. Ezen elnevezések azonossága mellett az Esztergommal való
összefüggést bizonyítja még az ezekkel a nevekkel kapcsolatosan
előforduló "esztergomi nagy út" (Via Magna Strigoniensis) említése,
szerepeltetése az oklevelekben. A pilisi romterület mellett húzódó
országút azonos a nagy esztergomi úttal. Pilismarót főutcájában ma is az
Esztergomi-út tábla látható.
Korabeli szerzők, akik pontosan ismerhették ezeknek a helyeknek
helyrajzi fekvését, írásaikban azt állították, hogy a régi Buda ezen az
Esztergom melletti területen létezett (Ortelius, Lazius, Cselebi,
Bonfini stb.).
A Pilisben ezen kívül számos lelőhelyet ismert a régészet, amelynek Árpád-kori származásához nem férhet kétség. ,
Közismert az a tény is, hogy az Árpád-kori magyar királyok szűkebb
hazája a Pilis volt. A mai Buda területe csak később kaphatott
jelentőséget az államvezetésben.
|
Nyomtatható változat 
Küldje el a cikket barátjának, ismerősének!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése