Schmitt Pál és a Mozgó Világ Nesönel Galerija
2012.01.13. 15:40 elevenmertek
NESÖNEL GALERI
Nagy József
Lágy támasz
Schmitt Pál bocskaiban
Szögezzük
le: Schmitt Pál - bármit bolondozott is az elmúlt két-három évben -
alapvetően kedves, barátságos, simulékony ember. Olyan szimpatikus. Ám
újabban nagyon nem neki való terepre tévedt. Ezért fogjuk most
tizenvalahány oldalon ekézni. Amitől persze lelkiismeret-furdalásunk
van. Hisz, mondjuk, Rogánt vagy Pokornit ütni, esetleg Kövért, hogy
maradjunk a Fidesznél, az kunszt, mert erő van bennük, hatalom a
kezükben, ész a fejükben. Ráadásul ütnek-vágnak ők is állandóan - jogos
hát a viszontgyomros.
Ám Schmitt egy nagy mosoly. Sztárnak,
tévétornásznak, sport- és sima diplomatának ideális, pláne ha
hozzáveszszük, hogy iksz nyelven beszél, és még asztal mellett is
remek. A politikában viszont mindez kevés. Ott, ha csak stílus van,
hatvan felett is irigylésre méltó kondi, harminckét fehér fog, "mind
saját", ápolt ujjak, frissen vasalt ing, drága nyakkendő, szóval, ha
csak ez, akkor bizony egykettőre összekuszálódnak az addig fogadásokon,
pohárköszöntőkön könnyedén sikló, szellemes mondatok.
"Schmitt?... Politikai giccs." E címkét nem mi varrjuk rá, tényleg, hanem egy őt közelről ismerő Fidesz-politikustól hallottuk.
Persze
ettől még eladható a népnek. Végül is imázsnak vette őt maga mellé
Orbán. Csak vigyázni kell, mit bíznak rá. Március 15-i beszédet,
például, nem érdemes. Vagy ha igen, a szónoki emelvény tövében még át
kell nézni valakinek a kéziratot, kihúzni néhány jelzőt,
nemzetárulózást, tál lencsét, ilyeneket.
De erről majd
később. Szegény Schmitt már így is hangozatja úton-útfélen, hogy
támadási felületet keresnek rajta ellenfelei. "De nem bánom, mert az
erdőben a magas fát fújja a legjobban a szél. Ám annak vannak a
legerősebb gyökerei is."
Hát akkor nézzük a gyökereket.
Életrajzi
forrás szerencsére akad bőven. Néhány hete a Korona Kiadó jelentetett
meg Schmitt Pál címmel exkluzív, 250 oldalas kötetet (szöveg Kő András,
Népsport, Magyar Nemzet; fotó Gárdi Balázs, Népszabadság, szabadúszó;
ajánljuk gyűjtőknek és megszállottaknak; ára 5900 forint, polgári körös
netvörkön bizonyára olcsóbb). Három éve pedig, a
főpolgármester-választási kampányban, szerényebb formában Schmitt Pál - A
csapatember címmel készült különös könyv, amely három szakaszra
tagolódik. Az első fejezetben a nemzetes Csontos János beszélget
Schmitt-tel, majd Sch. újságírót játszik, és sorra interjúzza Albert
Flóriánt, Bodrogi Gyulát, Inke Lászlónét, Kokót, valamint Thulassay
Tivadart. A kiadványt a Schmitt Pál intelmei a gyermekekhez (értsd:
unokáihoz) szakasz zárja. Idézünk majd mindből, finom. Ízelítőül most
két kérdés Schmitt Pál alkalmi újságíró tollából, mert ehhez is ért: "A
fűtéssel hogy állsz?" (Inke Lászlónétól), "Neked vannak
kutyasétáltatási gondjaid?" (Albert Flóriántól).
"Gyakran túloz" - ezt Kő András írja róla a minapi repikönyvben. Ne feledjük e minősítést.
És most már tényleg jöjjön a család.
A
Schmittek száz éve telepedtek le Magyarországon, Budafokon;
Ettlingenből érkeztek. Azt nem tudjuk biztosan, hogy hősünk szülei
eleinte hol laktak. Azért nem, mert Sch. az egyik róla szóló könyvben
úgy emlékszik, hogy a Bérkocsis utcában, a másikban meg úgy, hogy a
Gyorskocsiban. (Nem mindegy.)
Gyakran megcsalja emlékezete az
amúgy 1942. május 13-án született alelnököt. A 2002-es kötet (nevezzük
mostantól Portré 1-nek: P1) szerint az ötvenes években kitelepítették
őket, egy évig Fülén éltek. "Egy udvar szélén, egy kis kuckóban
laktunk, igencsak szorosan." Az idei album (mostantól P2) viszont azt
írja: "S ha a gyerekkori emlékeimben kutatok, kiderül, hogy a
villanásokból, a hallomásokból olyan események csúsznak össze, amik
vagy bekövetkeztek, vagy nem. Vagy jól emlékszem, vagy rosszul. Így
eshetett meg, hogy sokáig azt hittem, az államosítás következtében
kipakoltak minket is Fülére, és ott töltöttünk egy évet. A valóság
ezzel szemben az, hogy közvetlenül a háború után, valami ismeretség
révén, amikor Pesten nem volt ennivaló, egy vagy két nyáron át a Fejér
megyei falu adott otthont nekünk." (Mint a partizánveterán-viccben:
igen, vannak emlékeim az ellenállás idejéből, s ha isten segít, lesznek
is még.)
Természetesen nehéz gyerekkora volt. "Olyan
családba születtem, ahol mindennapjainkat a polgári értékek határozták
meg. A vallásos nevelés, a tanulás mindenekelőtt... szüleim a
nevelésünkben igyekeztek érvényesíteni a klasszikus polgári elveket...
egyfajta drillben éltem: zongoraóráról rohantam franciaórára,
franciaóráról ministrálni, este még megtanulni másnapra a memoritert -
gyerekszemmel nézve tehát túl sok okom nem volt a vidámságra." (P1)
"Sokszor azt érzem, hogy nekem egyáltalán nem volt gyermekkorom. Vagy
ha volt is, úgy tovatűnt a feladatok teljesítése közben, mint a
szivárvány." (P2) Aztán "miután a kitelepítésből visszatértünk, már a
Németvölgyi útra költöztünk. Szerettem budai gyerek lenni. Nem voltam
verekedős fiú, de azért jó érzéssel töltött el, hogy az osztályban én
vagyok a legerősebb."
Apácákhoz jár oviba, a Sas-hegy
tetejére, a Németvölgyi útra általánosba, a gimnáziumot 56-ban kezdi a
Petőfiben, ott éri a forradalom is. "Suhancként minden »kalandos dolog«
érdekelt bennünket: elmentünk az üresen hagyott rendőrségre, fegyvert
nem mertem elhozni, mert ahhoz azért kicsi voltam." (P1) A P2 Schmitt
56-ban íródott naplójából idéz: "Tegnap délután mentünk a rendőrségi
fegyverraktárba. Rengeteg lőszert hoztunk haza, Tamás és Gábor egy-egy
kispuskát is szereztek. Tamás a nagybátyjától kapott egy komoly puskát,
és az ő fegyvere így az enyém lett. Itthon nem engedték tartani, ezért
hátul a kertben eldugtam. Sok golyóm is van hozzá... Ma újból bent
voltam a rendőrségen; futócipőt, atlétatrikót, iránytűt hoztam haza. A
harc még áll." Hogy is van ez?
A középiskolában
"jó rendű" tanuló. Orvosira felvételizik, "de a származásom miatt nem
vettek fel". És talán azért sem, mert oda a kitűnők közül
válogathatnak. Erre aztán "fizikai munkát vállal a Herbária
gyógynövény-raktárban."
A versenyszerű sportot 1956 nyarán
kezdi, háromtusázik (úszás, futás, lövészet), az iskolában atletizál, a
következő évben öttusára vált, s maradt is annál 1960-ig. Ám "190
centiméteremmel a lovagláshoz túl magas, az úszáshoz pedig túl nehéz
voltam. Ráadásul nem futottam különösebben jól... Kiválasztottam...
belőle azt a számot, ami egyedül jól ment - az volt a vívás." Ekkorra -
a Vörös Meteor színeiben - már kétszeres felnőtt
párbajtőr-csapatbajnok, 59-ben ifjúságiban is első, 60-ban, 18 évesen
egyéni ifjúsági magyar bajnok. Kiválóan teljesít, a felnőtt
válogatottságra 66-ig mégis várnia kell - abban az évben nyeri három
felnőtt magyar bajnoki címe egyikét, olyan mágusokat előzve meg, mint
Nemere, Fenyvesi, B. Nagy és Balczó. Utóbb nyer Világ Kupát, részt vesz
11 világbajnokságon, amiből három olimpia. Két olimpiai és további
három világbajnoki aranyat szerez, mindet csapatban.
A P2
Kulcsár Győzőt idézi. "Hogy miben rejlett a csapat sikerének titka? Az
iszonyatosan sok munkában. Valamennyien egyetemi diplomát szereztünk.
Ez sem volt mindegy! Meglátszik a sportban is, ha valaki tanul. A másik
erőlködik, szétszakad az igyekezettől. Mert nincs más az életében,
csak a sport... Schmitt mindent tudott, amit kellett. Bombabiztos
"bekkelő", nem hibázó típus volt. Félelmetes gondolatgazdagság
jellemezte a páston."
Meg a vámon. "Szemet hunytak a vámosok,
ha ezt-azt hazahoztunk, amiből aztán egy kis zsebpénzt lehetett
csinálni - összességében tehát egy árnyalattal magasabb életszínvonalat
érhettünk el, mint az átlag." (P1) Árnyalattal. "Nyakkendőanyagban
»utazott«." De óvatos volt. Az élet minden területén óvatosabb, mint a
társai. Ha egy nyakkendőanyagból tíz méter már rizikót jelentett, mert
csak öt méter volt a megengedett, akkor ő hét méterrel beérte... - Ma
is így vezetek autót - mondja. - Így politizálok, így étkezem, semmiben
sem vagyok szélsőséges." (P2)
A 61-es duisburgi ifi
vívó-vébén Sch. egy társával úgy dönt, disszidál, mondván, hogy nem
vették fel az orvosira. Ellógnak a csapattól. A mainzi pályaudvaron
rendőrök igazoltatják a két magyar tinit, beviszik, majd elengedik
őket. A fiúknak "eszükbe jut az édesanyjuk, a családjuk, hirtelen rájuk
tör, hogy bajuk is eshet". És a válogatott után sietnek. Megússzák fél
éves eltiltással. A csapatvezető Bay Béla hónapokkal később együtt
vadászik Kádárral és Aczéllal. "És az adomák közben megemlíti - írja a
P2 -, hogy képzeljék el, két »gyereke« disszidált, mert nem vették fel
őket az egyetemre... »Kádár elvtárs - fordul Bay a párttitkárhoz -, nem
lehetne ezzel a két gyerekkel valamit kezdeni?« Aczél György is hallja
a beszédet, hümmög, aztán rágyújtanak két bagóra."
Schmitt
Páltól pár nap múlva az Aczél-titkárságon kérdik: "Schmitt elvtárs,
melyik egyetemre akar menni?" Még egy bukott disszidálásból is jól jön
ki.
"Apuka azt akarta, hogy orvos legyek, de hat év hosszú
idő - villan át rajta. Anyuka egyedül nevel három gyereket. Egy
négyéves egyetemi időszak a család számára kevésbé megterhelő" - így
emlékszik vissza a P2-ben.
A közgázra kerül, nemzetközi szakra kéri magát, de "csak" a belker jut neki.
A
P1-ben nem esik szó disszidálásról, aczéli protekcióról pláne nem, ott
még "Úgy képzeltem: tekintettel arra, hogy több nyelvet beszélek,
kamatoztatni kellene a képességemet - ezért nemzetközi szakra
jelentkeztem. Ez akkor igen divatos szak volt, s remek állásokhoz
lehetett jutni az itt szerzett diplomával - nem is vettek fel rá. De
felvettek a belkereskedelmi szakra, ami nem éppen az elitcsapata volt a
Közgáznak; le is néztek bennünket." Szóval üldözték.
Évekkel
később, friss diplomával a zsebében kerül az Astoria Szállóba. Az
étterem üzletvezető-helyetteseként kezdi, s a hotelben töltött 16 év
végére igazgatóhelyetteségig viszi. A bár is hozzátartozik, megkedveli
az ott gyakran fellépő Máté Pétert. Máig ő a kedvence, meg a jelenleg
polgári körös Balázs Fecó. "Ha megengedhetem magamnak a luxust, hogy ne
komolyzenét hallgassak, akkor ők a kivételek vagy valamelyik spanyol."
A
délután a sporté, ezért Schmitt reggel kezd az Astoriában. Nem könnyű
az élete. "A hetvenes években megjelentek az arab »honfoglalók«, s a
régi vendégkör el-elmaradozott. Mentő ötletnek szánták, hogy délelőtt
tíz órakor már valamennyi asztalra kitették a »foglalt« táblát, de az
inváziót még sokáig nem tudták megfékezni" - olvasható a P2-ben,
reméljük, nem haragítja ezzel magára "az egész arab világot".
A
frissen átadott Fórum Szálló élére 1980-ban nevezik ki. Fényes karrier
ez a szocializmusban, ráadásul Schmitt ekkor mindössze 38 éves. Nem
párttag, az ő esetében ez valamiért nem követelmény, persze Duna-parti
ötcsillagosban, ahová főleg nyugatiak járnak, megbízhatatlan aligha
lehet vezér. Ma már kicsit másképp látja azt a korszakot, napjainkra
lassan hőstetté retusálódik minden egyes harapás a kaviáros
szendvicsekbe.
Nem sok szendvicset eszik meg a Fórumban, mert
a következő év már az 1300 főt foglalkoztató Népstadion és
Intézményeinél éri. "Hozzátartozik a Népstadion, a Kisstadion, a
Jégszínház, az öreg sportcsarnok, a tatai, a dunavarsányi és a
mátraházi edzőtábor, a városligeti Műjégpálya, egyszóval egész
birodalom." (P1) Valamint "a sísánc, és még egy kertészet". (P2) Majd
1982-től, átadásától a Budapest Sportcsarnok is. A BS-be, olvassuk a
P2-ben, egyszer Kádár is ellátogat, Schmitt vezeti körbe. A pártvezér a
liftben épp egy dohányozni tilos tábla mellett gyújt rá. "A magas
ember kinyúlik, megemeli a jobb vállát, mint egy kígyó, tekeredik
összevissza, hihetnők, hogy viszketés kínozza, pedig csak a tiltó
táblát takarja el a pártfőtitkár szeme elől... Nincs az az írott
örvény, amely erősebb lenne abban az időben egy pártfőtitkár
természetesnek tartott szokásánál." Héroszi tett, valóban. Schmitt
megvédte Kádárt Kádártól. A kígyó jobb vállát pedig ne bolygassuk.
Három
éve stadionozott Sch., amikor meghalt Csanádi Árpád, a Nemzetközi
Olimpiai Bizottság magyar tagja, a Magyar Olimpia Bizottság főtitkára,
az OTSH alelnöke. Schmitt lett az utód - mindhárom székben.
A
P1-ben állítja, hogy "Buda István sportvezető engem javasolt e
posztra. Samaranch (a NOB elnöke) emlékezett rám, mert itt volt a
Budapest Sportcsarnok felavatásán, ahol spanyolul beszélgettünk". A
P2-re színesedik a sztori: "A díszpáholyban Sch. P.... angolul, lelkes
szavakkal ecseteli a BS megépítésének történetét... Sch. P. váratlanul
(de tudatosan) spanyolra vált... Samaranch »veszi a lapot«, és
szemrebbenés nélkül franciául teszi fel kérdéseit. És Sch. P. szép
franciasággal elmondja, hogy... a NOB elnöke... oroszul szólal meg... és
Sch. P... orosz nyelven feleli, hogy..."
Jó sztori, akár
négynyelves, akár csupán egy. Schmitt 84-ben, Szarajevóban teszi le a
NOB-esküt. Idézzük ismét a P2-t: "Fel akarja hívni magára a figyelmet.
(Nem először és nem utoljára.) Nála ez éltető erő. Úgy gondolja,
kivágja a rezet, hogy legyen miről beszélni... és a tizenöt soros eskü
szövegét bevágja fejből... Rövidzárlat? Nála? Szinte hihetetlen! Áll a
mikrofon előtt sötét öltönyben, és elsötétül előtte a világ...
Képzelhetni, mit érez. Amikor a mikrofonhoz lépett, elegánsan, jó
messzire eltolta magától a papírt... improvizál... azt mondja hát a
saját szavaival, ami tartalmában odaillő. A hallgatóság mozgolódik.
Szerencsére a protokollfőnök a helyén van, és szépen visszacsúsztatja
Sch. P. elé a papírt, aki az utolsó mondatokat már onnan skandálja."
A
Los Angeles-i olimpia bojkottja, pechjére, már az ő MOB-időszakára
esik. Megint kétféle az emlék. "Egy áprilisi napon valamilyen okból
későig bennmaradtam az OTSH épületében, így a vezetők közül csak engem
értek el telefonon, hogy menjek azonnal a Fehér Házba. Ez volt a
rendkívül ritka alkalmak egyike, amikor a pártközpontban jártam... Ott
Czinege, Varga és Kovács »elvtársak« vártak engem." (P1) "1984
áprilisának egyik estéjén hívatták be az MSZMP Központi Bizottságának
székházába, mivel a sporthivatalban csak őt érték utol. Korom Mihály, a
KB titkára - ő felügyelte akkor a sportot - azzal kezdte..." (P2-es
verzió) Bárki is fogadja Schmittet, arra kéri, hogy a MOB halassza el az
olimpikonok eskütételét. "Sch. P. úgy jött ki az MSZMP székházából,
mint akit fejbe vertek. Eszébe jutott egy orosz film, amelyben a főhős
így summázza a véleményét: »A politika mocskos dolog. Olvasson inkább
Dosztojevszkijt.«" Kár, hogy később elfelejtette.
A MOB
néhány hét múlva egyetlen tartózkodással szavazza meg: a magyarok
"szolidaritást vállalnak a szovjet sportolókkal". Hogy, hogy nem,
Schmitt a határozathozatal időpontjában, 1984 májusában, Szófiában
"kétoldalú egyeztetést folytatott a bolgár sport vezetőivel". Míg
idehaza az évtized legfontosabb sportdöntésén ügyködik a MOB.
"Ezt
az utat már korábban lekötöttük - igazolja magát haloványan a P1-ben. -
Tény tehát, hogy a bojkottot (egyes állításokkal ellentétben) hál'
istennek nem szavaztam meg; de ellenállónak sem lehet mondani ebben a
fontos ügyben." Spongyát rá, van úgy, hogy gyáva az ember. Csakhogy ő
folytatja: "Ott ültek az olimpiai bajnokok, a magyar sport
reprezentánsai, kollégáim, ott ültek az újságírók, a sportvezetők, a
szövetségi képviselők. És nem akadt egyetlenegy sem a régi menők közül,
akazt mondta volna: gyerekek, hát mi nem azért ülünk itt, hogy
megszavazzuk a részvételünket?... Úgyhogy végül is örülnöm kellett, hogy
azon az ülésen nem voltam jelen, mert én mint NOB-tag lelkiismeretem
és esküm szerint nem szavazhattam volna arra, hogy távol maradjunk a
küzdelmektől. Mondhatják persze, hogy könnyű ezt most állítani, de még
egy tartózkodással is kifejezhettem volna: nem értek egyet a döntéssel."
Ki.
Egyébként Jacsó István, a kézilabda-szövetség elnökségi
tagja volt a tartózkodó, retorzió nélkül megúszta. Miként valószínűleg
megúszta volna Schmitt is. Ha ott mer lenni. (És ha ott van, akár
lehazaárulózhatta volna a MOB-ot, Kádárt meg Brezsnyevet. Mert hát
mégiscsak egy olimpiát raboltak el az országtól. Ha már a
"mindennapjainkat a polgári értékek határozták meg".)
Amúgy a
szocialista táborból Románia, Jugoszlávia és Kína részt vesz a Los
Angeles-i olimpián. És persze Schmitt is, mint NOB-tag. Mázli, hogy
akkor nincs dolga Szófiában.
Az 1986-os focivébé (6:0)
kudarcát követő "csinálni kell valamit" hangulatban a párt átszervezi a
sporthivatalt, "Buda Istvánt Deák Gábor váltotta a most már Állami
Ifjúsági- és Sporthivatal elnevezést viselő intézmény élén". (P2) "S
ennek a markánsabb baloldali vezetésnek én már nem kellettem, s fel is
mentettek az alelnökségből." (P1) Ha jól értjük, Buda István a
mérsékelt, Deák Gábor az ultra. Úgy lehet. Vagy úgy, hogy Budának
teniszpartnere Sch., a karrierpolitikus Deáknak meg nem. Ebbe tán nem
kéne ideológiát keverni.
Schmittet Deák 1987-ben a hivatal
épületéből is kitessékeli. "Így aztán két éven át a Magyar Olimpiai
Bizottság irodája a Stadion Szálló ötödik emeletén működött... mivel én
»osztályidegen« voltam, a nemzeti olimpiai bizottság meg »testidegen«,
ez az áldatlan állapot egészen a rendszerváltás küszöbéig fennmaradt."
Sch. nehezen viseli a viszonylagos parkolópályát, s "hogy finoman
érzékeltesse és kifejezze elkülönülését a politika gézengúzaitól, a
nyakkendős emberektől, három-négy évig csokornyakkendőt kötött".
Kemény. "Egyfajta belső tiltakozás volt kezdetben, hogy mégis
megmutatom, valami módon más vagyok, mint azok, akik kiközösítettek."
Egyfajta. "Úgy viselte a csokornyakkendőt, mint egy hasonlatot."
Egyfajta hasonlatot.
A Magyar Olimpiai Bizottság 1989.
júniusi közgyűlésén "heves szóváltás lángolt fel akörül, hogy a
mindenkori állami vezető automatikusan MOB-elnök legyen vagy sem". A
"sem" győz: a küldöttek Schmittet emelik a szervezet élére.
93-ban
úgy alakul, hogy Schmitt a sportdiplomácia mellé a sima diplomáciát is
beírhatja gazdag önéletrajzába. "Antall József miniszterelnök úr kért
fel nagykövetnek" - emlékszik vissza a P2-ben. Schmitt szívósan, több
potentátnál is lobbizott, hogy kimehessen - állítják segítőink. De
mindegyik hozzáteszi: ideális választás volt a több nyelven beszélő,
kiválóan kommunikáló férfi.
Londont, Ottawát és Madridot
ajánlja fel a miniszterelnök, Sch. a spanyol fővárost választja. Egy
fogadáson szóba elegyedik vele János Károly. Pontosabban: "a közelébe
férkőzhettem és szót válthattam vele". A protokollduma helyett - a P2
tanúsága szerint - azzal kezdi Schmitt, hogy "Őfelsége, úgy látom, fáj a
dereka... Sőt hallom is, hogy fáj!" Majd közli a királlyal, milyen
ágyban kell feküdni, milyen cipőt kell hordani, aztán közös hobbijukra,
a motorozásra tereli a szót. "Így beszélgettünk kettesben,
félrehúzódva, senkitől sem zavartatva, egy csendes sarokban. A többi
nagykövet pedig féltékenységében rágta a körmét, és azon tanakodott,
hogy a kis Magyarország háromnegyed éve ott lévő nagykövete mi a csudát
tud smúzolni, tö-tö-tö, tö-tö-tö, ilyen soká János Károllyal.
Kérdezték is tőlem, hogy miről cseverészünk. Megnemtámadási
szerződéseket kötöttünk - válaszoltam. Nevettek, nevettem, de ma is
fúrja az oldalukat, hogy vajon mi lehetett a téma." Ez szintén jópofa
történet. Schmittnek való munka a nagyköveti.
Így gondolhatja
ezt Horn Gyula is, aki a kormányváltás után helyén hagyja a kádert.
"Csak a stratégiailag elsőrendű nagyköveti posztokon szokott ilyenkor
váltás történni" - mentegetőzik Schmitt a P1-ben. Nem elegáns. (A
következőt meg a Bem téri apparátusból mesélte róla valaki: "Mondjuk
úgy, hogy anyagias. Kispályás. Még a kutyájának vett konzervet is
elszámoltatta, ami nem szokás ebben a körben. Megvannak a számlák.")
A
diplomáciai mandátum 97-ben jár le, hazaköltözik a család. Tetszhetett
a munka, mert a következő év tavaszán, az újraválasztását remélő
Horn-kormány végnapjaiban kopogtat Sch.a külügynél, és a svájci
nagyköveti posztot kéri Kovács Lászlótól. Ám a miniszter elégedett az
akkori nagykövettel, s viszszautasítja az ajánlkozását. Schmitt úgy
emlékszik, Kovács azzal búcsúzott tőle: "Te nem leszel soha svájci
nagykövet". Kovács László másként emlékszik.
Aztán győz a Fidesz, Martonyi Jánosé a külügyminiszteri, Schmitté pedig a berni állás.
A
sportdiplomáciában is aktív: nemzetközi versenyek sorát szerzi meg
Magyarországnak, szponzort hajt fel pénztelen szövetségnek, ösztöndíjat
fiatal tehetségnek. Hasznos, szeretik, tisztelik.
A
Nemzetközi Olimpiai Bizottságban is döccenés nélkül fut a
Schmitt-szekér. Ugye, 1983 óta tag, 1985-től a nyári és a téli játékok
előkészületeit tanulmányozó bizottságban kap szerepet, 91-ben bekerül a
végrehajtó bizottságba, 95-ben pedig alelnök lesz, Samaranch elnök
liblingje. Egyre többen vélik úgy: ő lesz az utód.
Csakhogy
1998-ban vesztegetési botrány robban ki a 2002-ben Salt Lake Cityben
rendezendő téli olimpia kapcsán. Ma sem sokan vitatják: az amerikaiak
jó néhány NOB-tagot igyekeztek "megvenni" (gyereknek ösztöndíjjal,
USA-zöldkártyával satöbbi), hogy megkapják a rendezés jogát.
Samaranchra is árnyék vetül, s vizsgálóbizottságot hoz létre, amelyben
négy alelnökéből három tag lesz. Csak Schmitt nem. Sportberkekben
felemlegetik, hogy Salt Lake Cityt egy 1995-ös budapesti tanácskozásán
nevezte meg a NOB. Ami tény: Schmitt egyik lánya tagja volt a
testületnek, amely szervezte a hajókirándulásos, fogadásos eseményt. A
végszámlán nem túl nagy összeg szerepel - mi úgy tudjuk, 20 ezer dollár
-, ráadásul volt mögötte munka. Ezzel aligha lehet baj.
Schmitt,
amint hírét veszi, hogy kimaradt a vizsgálóbizottságból, bejelentkezik
Samaranchhoz. A P2 szerint a következőképpen zajlik a beszélgetés.
"Mindjárt kérdőre is vonja Samaranchot:
- Elnök úr, engem miért hagyott ki? - kérdezi.
Samaranch nem válaszol mindjárt, keresi a szavakat.
-
Hát, valójában nem tudom, menynyire vagy érintve... A három gyereked
miatt is, meg minden... Mondd el nekem, mi van körülötted és veled."
Eszerint
a NOB első embere először nyilvánosságra hozza a bizottság névsorát,
gyanúba keverve ezzel Schmittet, s csak aztán kérdez.
"-
Garantálom önnek, elnök úr - válaszolja -, hogy egyetlen dollár, egy
fagylalt ára nem tapad a kezemhez. Erre mindig nagy súlyt fektettem...
Samaranch
arca kisimul, és jellegzetes spanyol öleléssel, az abrazóval - amikor a
testek nem találkoznak, csupán lágy támaszt nyújtanak - adja tudtára,
hogy boldog, mert nem csalódott... Ezek után Sch. P. is a
vizsgálóbizottság tagja lesz."
Hónapokkal később kilenc
tagját kizárja a NOB, négyen figyelmeztetést kapnak. Schmitt nincs
köztük. "Meggyőződésem, hogy ez volt az egyetlen járható út, a
megtisztulás" - nyilatkozza.
Lejár alelnöki mandátuma, ha
nincs a botrány, akkor sem lenne az meghoszszabbítható. Ami nagyobb
baj: már nem ő Samaranch jobbkeze, már nem ő az utódjelölt. A
protokollfőnökséget kapja. Igazgatóhelyettesből főpincér. Mi lett
volna, ha még sáros is Salt Lake City ügyében? Abrazó sem.
"Protokollfőnökként
pedig nem az volt a dolgom, amit általában az emberek protokollon
értenek, hogy például egy asztalnál ki hová üljön. Maga az olimpiai
játékok is protokolláris esemény: nyitó- és záróünnepséggel,
zászlófelvonásokkal, himnuszokkal, eredményhirdetésekkel... Ezt a
szerteágazó tevékenységet fogja össze a protokollfőnök" - teszi helyre
tevékenységét a P2-ben. (Ami jó hír: továbbra is elnökli a NOB egyre
erősödő környezetvédelmi bizottságát.)
Pedig de jó is lett
volna mindannyiunknak, ha nem csúszik el azon a téli banánhéjon! Lenne
egy népszerű, Orbántól, Gyurcsánytól független sport-csúcsdiplomatánk,
aki havonta mondaná el nekünk, hogy a politika fölött áll, a pártok
fölött pláne, ha százszor születne se lépne bele egyikbe sem; nem az
agg Tony Curtisszel országimázsolnánk magunkat, hanem vele, a
Malév-gépekre nem Laky Zsuzsi báj, hanem schmitti derű kerülne; a
bocskairól továbbra is Csurka jutna eszünkbe - nekünk is, Pali bácsinak
is. Merthogy most ő lenne az ország Pali bácsija, az zicher.
De volt banánhéj, s nem lett NOB-elnökünk.
Pedig
Schmitt megpróbálja. Moszkvában tartják a választást, 2001. július
16-án. "A NOB éléről távozó Juan Antonio Samaranch egyfajta atya és
tanító volt számunkra, ám utódjára csapatjátékosi szerepkör vár: első
lesz az egyenlők között" - véli Schmitt a Die Weltben. A magyar lapokból
pedig azt mosolyogja: "vetélytársaim pályázata sem jobb".
Csakhogy Samaranch nem rá, hanem a későbbi győztes Jacques Rogge-ra tesz.
Rutinos
sportdiplomaták dicsérik Schmittet az indulásért, mondják, jót tesz az
az ismertségének. Javasolják, csinálja végig a kampányt, ám ha
látszik, hogy nincs esély, lépjen vissza a belga favorit javára, az
"európai egység nevében" - Rogge azt se tudná, hogyan legyen hálás neki.
"Képtelen volt megtenni - meséli nekünk egy ismerője. - Fő jellemzője a
határtalan önbizalom." Valaki más meg azt mondja: "Egy igazán okos
diplomata jobban vigyázott volna a presztízsére, de Pali ezt nem érte
fel ésszel ... Nem az a kaliber, aki meghekkeli a NASA-t." Barátai az
első körre maximum 15 szavazatot jósolnak neki; lesz belőle 11 - a
120-ból. "Aki ezt nem tekinti eredménynek, tagadja, hogy az élet kis
dolgokból áll össze" - írja Kő. A második körben 6 voks jut a
rendíthetetlenül harcoló Schmittnek. A világ még kisebb dolgokból áll
össze.
"Elgondolkodtató, hogy a vesztesek hogyan viselkedtek.
Anita De Frantz megsértődött, Kim Un Dzsong kígyót-békát kiabált
mindenkire, és meg sem jelent az eredményhirdetésen, Richard Pound
azonnal leköszönt a NOB marketingbizottságának vezetéséről, Schmitt Pál
pedig - gratulált." Ez viszont rendben van.
Hogy 2001 nyarán nem lett meg a NOB-elnökség, Schmitt előkotorja a több éve jegelt béverziót, a főpolgármesterséget.
Már
egy 96-os, a Nemzeti Képes Sportnak adott nyilatkozatában a
"legtitkosabb álmai" között említi, hogy egyszer Budapest első embere
lesz. A cikkben elárulja, "mindkét oldalról érdeklődtek" iránta. Utóbb
többször hangoztatja, hogy 94-ben győzködték a szocialisták: legyen a
főpolgármester-jelöltjük Demszky ellenében. A Magyar Nemzet 2002. június
8-i számában meg is nevezi a "csábítókat": Lendvai Ildikó, az MSZP
akkori budapesti elnöke, Bakonyi Tibor alelnök és Páva Zoltán.
Érdeklődtünk
Lendvai Ildikónál, miért pont Schmittet kérték. "Kérte a hóhér! - így a
képviselő asszony. - Hallottuk, hogy főpolgármester akar lenni,
leültünk vele. Jelezte, függetlenként indul, s reméli, felsorakoznak
mögé a pártok, jobbról is, balról is. Mi gondolkodási időt sem kérve
tájékoztattuk, hogy az élet nem úgy megy, függetlent nem támogatunk.
Egyébként akkor is nemet mondunk, ha felkínálja, hogy az
MSZP-jelöltjeként próbálkozna, de erre nem került sor. Megjegyzem, nem
mintha jelentőséggel bírna, hogy Schmittnél tett látogatásunkon nem volt
jelen Páva Zoltán."
Elhal hát az ügy, legalábbis 94-ben.
Hogy aztán "2002 nyarán tizennégy közéleti személyiség írja alá azt a
fogalmazványt, amellyel a bizalmat sugallják: vegye kezébe a zászlót a
jobboldali összefogás élén." (P2) De előtte még a Fidesz áprilisban
elveszíti az országgyűlési választásokat. Schmitt berni nagyköveti
mandátumából van még egy kevés, nem is bolygatná senki, ám bejelenti:
indul a főpolgármesterségért. Függetlenként. Fidesz-támogatással. Ekkor
már ismét Kovács László a külügyminiszter, aki júniusban hazahívja
könnyelműen belpolitizáló beosztottját. "A köztisztviselői jogállásról
szóló törvényre hivatkozott, és a pártatlan diplomácia nevében
ágaskodott, de mindenki tudja: a visszavágás fűtötte, az indulat
vezérelte" - írja Kő. Schmitt nem érti, mi baj, ő úgy tervezte,
szeptemberben kéri felmentését. Bántja, hogy csupán két hete marad
csomagolásra, búcsúzkodásra. "A svájci államfő például már nem
fogadhatott. Liechtensteinbe sem jutottam el."
"Polgári
körös rendezvényeken lépett fel, ami összeférhetetlen a
diplomatastátusszal. Állandóan itthon volt, s nyilatkozta, napi
hat-nyolc órát foglalkozik a kampányával. Na de akkor mikor jutott ideje
nagykövetnek lenni? Javasoltam neki, kampányoljon kedvére, de ne a
nagyköveti fizetésből" - mondja nekünk Kovács László.
Úgy is
lesz. "Kandidálásában" (ez szavajárása) az sem zavarja Schmittet, hogy
az előző évtizedet szinte végig külföldön töltötte. "Sokan mondják,
hogy nem ismerem a várost... Nos, úgy látom, hogy 1993 óta nem sok
minden változott Budapesten."
Naftalinban még a bocskai, de
lassan-lassan mélymagyarosodik a világjáró lelke. "Budapest az ország
szíve; történelmi küldetése van - eredetileg nagyobb ország fővárosának
készült. Ezt az országot finoman szólva kihúzták alóla, ám előbb-utóbb
valószínűleg mégiscsak el kell foglalnia ezt a vezető szerepet a
Kárpát-Pannon régióban, ha a Magyarországgal szomszédos országok
úgyszintén uniós tagok lesznek, és a mai határok légiesülnek." Hisz
benne, hogy 2020-ra Budapest "betöltve történelmi küldetését a
Pannon-Kárpát Régió legfénylőbb gyöngyszemévé", központjává válik, és
"az sem elképzelhetetlen", hogy "akár Brüsszel keleti ellenpontja is
legyen". (P1) Úgy véli, fővárosunk, "ha más miatt nem is, 1956 okán"
fönn van a világtérképen. "Nem beszélve arról az érzésről, ami a
budapestiek többségének arcáról sugárzik: szenvedélyük, sorsuk ez a
város." Próbáljuk elképzelni.
A Margitszigeten, a polgári
körök első országos szeánszán azt találja mondani, hogy "a polgári
körökre eddig is szükség volt, nem is értem, eddig miért nem jöttek
létre". Közben azért ügyel, hogy függetlennek lássék. "Csupán egy
elképzelt pártnak vihetem a zászlaját, amit úgy hívnak: Pro Budapest."
(Magyar Nemzet, 2002. június 8.) És szelíd is. A szocialista jelölt Gy.
Németh Erzsébetnek bonsait ajándékoz, cserébe egy doboz sportszeletet
kap. Kovács Lászlónak megbocsát, elvégre jórészt balos közönséghez
szól: "Senki ellenében nem ásom ki a csatabárdot. Ha megválasztanak,
szinte napi kapcsolatom lesz a külügyminiszter úrral. Azon vagyok, hogy
hidacskákat építsek a két oldal között" - mondja a 168 Órában.
Hidacskákat.
Meg metrócskákat. Az ötöst Szentendrétől Csepelig képzeli, és akar
hatost is. Közben csak a fővárosi Fidesz-frakció vezetőit nem kérdezi,
akik, úgy tudjuk, metró helyett inkább a vasútvonalakat vinnék föld
alá. Schmitt a Duna alá is utakat álmodik, hiszen "máshol Európában a
tenger alatt épültek... némelyik hossza az 50 kilométert is eléri... jó
példa erre a párizsi és a szöuli modell". (Magyar Nemzet, 2002. június
8.) Nem közli, miből.
Ha győz, "elsőként a két legnagyobb
párt jelöltjét kérném fel helyettesemmé... Ott is lenne vita, kemény
érdekütköztetés, de az én személyem - miután nincs pártkötődésem -
lehetne egyfajta integráló, kohéziós erő." (P1)
Évenkénti
nagytakarítást ígér: "Olyan lehetne, ahogyan otthon szoktuk, amikor
szinte illata van a tisztaságnak a takarítás után."
A 168
Órás interjúra Harley Davidsonnal érkezik. "Modern ember vagyok. Azért
jöttem motorral, mert szeretném még jobban megismerni a város utcáit."
Kérdezzük, mit szól az Orbán-féle bűnös város titulushoz. "Ilyet nem
lehet mondani egyetlen városra sem. Egyik sem bűnös."
A
pestlőrinci Lakatoson 2002 októberében végignézzük - úgy
századmagunkkal - 17 állomásból álló lakótelepi haknija utolsó show-ját.
Avia platója a színpad, rajta "Itt egy Schmitt kell!" és "Schmitt és
most" jelmondatok. Énekel Kiki ("szép jó napot, mindenki köszörülje ki a
torkát" - véres kép), Gergely Robi ("Schmitt remélsz, Schmitt remélsz,
Schmitt remééélsz"), Sasvári Sándor ("Jöjj el napfény, jöjj el
napfény... ezt a napfényt Schmitt Pál elhozhatja Budapestnek") és a
Dolly Roll ("Áb, rán, dos, szép napok...").
Schmittnek
láthatóan idegen a szerep, nem tudjuk eldönteni, képzavarai kínosabbak
vagy az, hogy maga sem tudja, mit akar mondani, s talán azt sem, hol
van éppen. Olyanok "szökkennek ki foga kerítésén" (copyright Áder et
al), mint hogy "nagy fába vágtam a fejszémet" és "új dinamizmust akarok
szabni a város fejlődésének". Figyelemre méltó a következő mondat:
"Rendkívül sok zajártalom, ez ide is vonatkozik, ide közel önökhöz,
akár mondom Wekerle-lakótelepet, vagy az itt bekötő út, az ötös út jön
és semmiféle zajfék nincsen." Szerencsére "mához egy hétre eldől, kinek
adják a budapestiek a változást... bízzanak bennem, énnekem is nagyon
jóleső tűzként érzem az önbizalmat".
Lakótelepi fesztivált
vizionál virágosítással, kulturális és sportrendezvényekkel.
Mindenkinek jó lesz. "Majd megtalálják a nők is a főzőversenyt vagy
valamit."
A sajtó egyre keményebben támadja. "Olvasom az
interneten, hogy voltam már besúgó, korrupt, pedofil, börtönlakó.
Hihetetlen vagyonom van, és így tovább... A gyerekeim és a feleségem
kérdezik is, amikor gép elé ülök: mi van, Sapa - ez a becenevem -,
mazochista vagy? Mindig is csodáltam a politikusokat, hogy bírják ezt a
mocskolódást! Most rájöttem, el lehet viselni. Erkölcsi tartásom
szilárd, mondhatnak bármit." (168 Óra, 2002. 29.) Megérte a jelöltség a
sok kellemetlenséget? - kérdi tőle Kő a P2-ben. "Úgy gondolom, hogy
igen, mert egy olyan prioritás, egy olyan kihívás jelentkezett ezáltal
az életemben, amivel szembe akartam nézni."
Mi említjük
neki: sokáig úgy volt, hogy Pokorni lesz a Fidesz
főpolgármester-jelöltje, csakhogy miután a jobb csúnyán elbukta a
fővárost (az országgyűlési választásokon csupán 4 budapesti
választókerületben nyert jelöltjük), Orbán saját ember helyett "külsőst"
küld a vágóhídra. "Ne vegye el a kedvem a dologtól, kérem. Én ezt
gyönyörű szép megméretésként élem meg, s nem úgy, hogy vágóhídra
készülnék."
Azt gondolja, nagyobb sansszal indul, mint
Pokorni indult volna. "Mert közte és az ügy között ott lett volna a
Fidesz üzenete, kérése, elvárása, programja. Én közöttem és a
fővárosiak között nem lesz semmi. Mert én nem politikus vagyok, hanem
budapesti."
Ha Túró Rudit vagy Dörmögő Dömötört indítják
Orbán-ajánlással, az is hoz 30 százalékot. Schmitt 35-öt hoz, de még
úgy is nagyon kikap Demszkytől (47 százalék), hogy Gy. Németh Erzsébet
(17) megosztja a kormánypárti szavazókat.
Érdeklődünk,
tart-e attól, hogy meg kell szolgálnia a Fidesz-támogatást. "Ha valaki
azt hiszi, hogy nekem be lehet nyújtani a számlát, téved. A munkám
minősít, s láthatják majd a budapestiek: középen maradok." Nem veszi
észre, a számlát már akkor benyújtották neki, amikor a neve mögé
rajzolták a pártlogót. Persze az is lehet, hogy észreveszi, de jó
üzletnek tartja. Mert ő is benyújtja a számlát. Európai parlamenti
képviselő akar lenni, lesz is. De előbb még van egy stáció.
A
főpolgármesteri buktát egészen 2003 májusáig emészti. "Arról álmodtam,
hogy Budapest főpolgármestere leszek, a baj csak az volt, hogy Budapest
nem álmodott velem" - mondja utóbb, valljuk be, remek humorral. Pár
nap múlva viszont már nem viccel, amikor kijelenti, "fölajánlom
függetlenségemet a Fidesznek". A nászt pártkongresszuson hálják el, s
rögtön gyümölcse is terem: Schmitt a Fidesz-MPP alelnöke lesz.
Orbán
hívja a posztra, ki más. "Biztos vagyok abban, hogy mint csapatember,
könnyen beilleszkedem majd" - Sch. a Dunántúli Napló 2003. május 17-i
számában. Még akkor is, ha a Fidesz vezetése legendásan zárt társaság:
"Nem annyira zárt, hogy ne férjen oda egy csapatember. Részt vettem pár
elnökségi ülésen, és azt tapasztaltam, hogy befogadtak. Úgy érzem,
mintha mindig is közöttük lettem volna."
Hősünket arra találja
ki Orbán, amikor a választási vereségért büntetésből leváltja fél
pártját, hogy középre szóljon, civilségével olyanokat szólítson meg,
akiknek elegük van a "mocskos politikából". A pártelnök valószínűleg
belátja, a régiek képtelenek tágítani a Fidesz szavazótáborát,
legföljebb arra jók, hogy fanatizálják a rajongókat. Új választók
megnyeréséhez viszont új, megnyerő arcok kellenek. Mint Schmitt.
Sikeres, mérsékelt, sosem volt párttag, kora és múltja alapján a
néppártosodás jelképe lehet.
Az alelnöki poszt várományosának
heteken át Martonyi Jánost tekintik. Azt a Martonyit, aki külügyi
szakpolitikusként nem hajlandó végigmondani az orbáni "igen, de"
minősítést az EU-ra. Nála nincs de. Orbán az EU-népszavazás előtt
néhány nappal kapja elő helyette a kalapból Schmitt Pált.
Igen
eseménydús a Fidesz májusi, szám szerint XVII. kongresszusa. Nemcsak a
két új alelnök (Schmitt és Pokorni) megválasztása miatt, hanem azért
is, mert ekkor kereszteli magát szövetséggé a gárda. "Most kialakult
egy szervezet, amely más, mint egy párt, így az emberek esetleg
félrerakják a pártokkal szembeni fenntartásaikat, és csatlakoznak a
szövetséghez" - szónokolja Schmitt.
Azokban a napokban
nyilatkozik a HVG-nek és a Népszavának. Főleg utóbbi meglepő, hiszen a
Fidesz vezetői évek óta válogatnak a médiumok között, és a Népszava -
néhány más orgánum társaságában - "nem szerepel a Fidesz kommunikációs
tervében". Schmitt, tisztelet ezért neki, asztalhoz ül az
"ellenséggel". Provokálják is az újságírók. "Újdonsült párttársai nem
kérdezik meg, hogy miért állsz ezekkel szóba?" "De, már szóba hozták."
"És mit mondtak?" "De jó neked, hogy te még itt tartasz."
Vannak
más "pártidegen" gondolatai is, gyanítjuk, ma már nem vetemedne rájuk.
"Nem szeretem, ha az egyik vagy másik oldal magának akar kisajátítani
értékeket, legyen szó például nemzeti érzésről vagy szociális
érzékenységről... A példamutatás erejében bízom... nem kell rögtön a
legerősebb kifejezéseket használni. Sajnálom, ha sértő, másokat emberi
méltóságukban megalázó kijelentések hangoztak el... Ha van magammal
hozott többletem, akkor az a stílusom lesz."
Kihívás neki a
politika, de vállalja. "Az élet napos oldalán állok, ennélfogva
felkészületlen vagyok a támadásokra. Én, aki 90 kilós tiszta izom
voltam, s azon fáradoztam, hogy »megsemmisítsem« a páston az
ellenfeleimet, a sértést, az ármánykodást, a rosszindulatú pletykát, az
igaztalan vádaskodást nehezen viselem. Szinte fizikailag fáj. Ezért
aztán soha nem sértek meg senkit, mert úgy vélem, nekik is fájna, ha
tudatosan megbántanám vagy megaláznám őket... A politika sohasem volt az
erkölcs küzdőtere. Mindig is az érdekek küzdőfövenye maradt, amely
bénítólag hat a jellemre. Amikor két pont között a legrövidebb út a
kerülő. Én ebből kimaradok, és azon veszem észre, hogy szinte egyedül,
Don Quijote módjára új filozófiát képviselek, egy új stílust... De ez
meggyőződésem, hogy kifizetődőbb, mint az örökös sárdobálás... S ha
mégis nekem ugranak, ellépek előlük, ha a lábamra lépnek, megnézem, nem
sérült-e meg, aki rám lépett." (P2) Félreálltam, letöröltem.
Rímel
erre kongresszusi beszéde: "Ne becsüld alá az ellenfeledet, ne
gondold, hogy ellenség. Ő is keményen dolgozik, remélhetőleg ő is a fair
play szabályai szerint... és nyerni szeretne." Vagy nem gondolta
komolyan, vagy nem értjük.
És hogy mire jó neki ez az egész?
"Az elmúlt hónapokban lelki változáson mentem keresztül... Sokat
hangoztatott függetlenségem inogni látszik. Amit megkönnyített, hogy
míg egyik oldalról csak a mocsok és a szenny áradt felém, a másik
oldalról szeretetet és bizalmat kaptam." (HVG) "Amikor úgy döntöttem,
hogy aktivizálom magam, kihasználom életem hátralévő alkotóidőszakát,
nem a hatalomért jelentkeztem, hanem feladatért." Hatalomért hiába is
jelentkezett volna. "Ahogy eddig sem voltam, most sem szeretnék
egyfajta Bólogató János lenni... Nekem nagyon megtisztelő, hogy rám
esett a választás, és úgy érzem, az élettől kaptam egy esélyt, hogy
talán beírhatom a nevem a történelemkönyvekbe." (Népszava)
Schmitt
nem kér fizetést a párttól. "Társadalmi munkában kívánok dolgozni.
Soha nem érdekelt a pénz, a korrupciós ügyek - hála istennek -
elkerültek."
Ahogy dukál, ő lesz a Fidesz EP-listavezetője. A
kampányt különösebb hiba nélkül abszolválja, kivétel talán a címeres
melegítős óriásplakát - ami egyébként illeszkedik a Fidesz "miénk a
kokárda is, stip-stop" vonulatába. A felháborodott, hörgő kormánypárti
vezéreknek egy-egy piros-fehér-zöld dzsoggingot ajándékoz.
Végigkísérjük
kampányfellépéseit, de beszédeiből - a Műegyetemtől a
Festetics-palotáig - csak azt tudjuk kihüvelyezni, hogy "mindannyiunknak
viselnie kellene a sokat emlegetett mackófelsőt".
Néhány nappal a népszavazás előtt minimum 55 százalékos részvételt jósol; 38,5 a vége.
A
Fidesz tarol, Strasbourgban Schmitté a 65-ös szék, a kulturális
bizottság első alelnöke lesz, a kultúrán kívül foglalkozhat médiával,
oktatással és sporttal. Az EP-ben ő az egyetlen NOB-tag. Jacques Rogge
hívja a NOB nemzetközi bizottságába, "amelyben az olimpiai mozgalom
sikeréért neves politikusok munkálkodnak".
Idehaza
szuttyongatják: ha már hivatásos pártpolitikus lett, talán le kéne
mondania a MOB-elnökségről. Az ellenérv legalábbis megfontolandó:
számos országnemzeti olimpiai bizottságát vezette, vezeti pártpolitikus. "Kwasniewski lengyel államfő például a megválasztásáig, a szocialista párt vezetőjeként, a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke volt." (P2) Összeül a MOB-elnökség, s 1 nem, 6 tartózkodás, valamint 6 igen mellett "elfogadják a kialakult helyzetet". Közel 2006, megértjük őket.
Odakint viszont barátkoznak egymással a magyar képviselők.
Nincs tét - pontosabban: nem úgy van tét -, miért ne. "Az első egy
hónap harmonikus együttműködésben zajlott a 24 magyar képviselő között,
ez fontos, mert nem így engedtek minket utunkra, mindenki úgy
gondolta, hogy az itt uralkodó stílus és hangnem exportálódik
Brüszszelbe és Strasbourgba, nos, ez nem így történt" - nyilatkozza
Schmitt július végén a Hír Tévének.
Schmitt EP-zik hát,
végre megint neki való szerepben mozog. Mutatja magát, barátkozik,
fogadásokra jár, öröm nézni, ahogy fel-feltűnik néha az éjszakai
híradókban. Belpolitikába nem szól bele, nem is vágyik rá. Ráadásul
nyakunkon az athéni olimpia, ott aztán villoghat, időben beírta magát a
"magyar számok" eredményhirdetésére, csókol majd kajakos lányt,
szorongatja pólós fiúk kezét, köszönheti a sporthősök emberfeletti
teljesítményét, fotózkodhat doszt. Olimpia alatt amúgy is minden magyar
imád minden magyart, olyankor még a balliberálist sem zavarja a
tenyérnyi kisajátított kokárda a visszapillantó tükrökön. Jönnek is az
aranyak, szeretet van, összefogás meg erő. Palit is szeretjük.
Közben valami miniszterelnök-válság bontakozódik... És?
És
bukik egy magyar a doppingteszten. Fáj. Meg egy másik. És egy harmadik
sem oké. Rozsdáll az arany. Sejteni, a NOB példát akar statuálni, s
azt is sejteni, nagy nemzetek, nagy befizetők sportolóihoz nem nyúlnak.
Nekünk viszont pisikomédia jut, fazekasi herenyomorgatással, néhány
hervadt, Annusos szóviccel.
De az se túl szép, amit Schmitt
és a félig sportminiszter, félig miniszterelnök Gyurcsány ad elő
egymásra mutogatásban. Meg az se, ahogy sportdiplomatáink elbénázzák
Annus aranyát. (Mert azt az érmet az összevissza vizelések ellenére meg
lehetett volna menteni - hogy miként, az nem e dolgozat témája.)
Gyurcsány
szerint "ezért nyilvánvalóan van, aki felel; nem tud más felelni, mint
az, aki felelős az olimpiai felkészülésért". Schmitt másnap a Nemzeti
Sportban: "a sporttörvény és egy márciusi kormányrendelet a sporttárca
felelősségi körébe utalja a doppinggal kapcsolatos összes kérdést, a
MOB-nak így nincs ráhatása az ügyre". Mire a GYISM: "a doppingellenes
küzdelemben a kormányzatnak csak finanszírozási felelőssége van".
"Úgy
érzem magam, mint egy valamikori NDK-s sportvezető" - mondja Schmitt
újságírók között. Joggal érzi úgy. De aztán, amolyan stresszoldásként,
hazatérő sportolóink Syma-csarnokbéli fogadásán Gyurcsányt kifütyüli,
Schmittet megéljenzi a polgári körös keménymag. Értsd: bénázhatsz, ha
velünk vagy, ne félj.
Előkerült egy 1997. novemberi Magyar
Hírlap, benne Sch.-interjú (szerző Szekeres István). "Már
megválasztásom után, pedig az nem tegnap volt, egyértelműen kimondtam,
hogy azonnal lemondok, ha egy olimpián magyar doppingügy lesz, ha az
általam felügyelt területen súlyos gazdasági visszaélésre derül fény -
akkor is, ha bizonyíthatóan nem vagyok cinkos, mert hát elnökként akkor
is felelős vagyok a történtekért."
Schmittnek, ha tartja a
szavát, távoznia kell a MOB éléről. Inkább válaszol: "Az én erkölcsi
mércém szerint a doppingolás valóban bűn. A lemondást azonban arra az
esetre helyeztem kilátásba, ha a MOB nem tenne meg mindent a dopping
ellen, hiszen minden egyes sportolóért nem tudok felelősséget
vállalni." Tessék újraolvasni azt az interjút. Persze Sch. nyilván nem
foghatta mind a 215 athéni olimpikonunk kezét, de ezt tudhatta volna
négy éve is, amikor belenyilatkozott a világba.
És még mindig
van egy kör. Hónapokig tartó méltatlan huzavona, zsarolósdi után
Schmitt megszerzi, majd Lausanne-ba viszi Annus aranyát. Nem
irigyeljük. "Többször fölmerült bennem, hogy folytassam, vagy bedobjam a
törülközőt. Van elég dolgom az életben. Végül aztán úgy döntöttem: a
süllyedő hajóról nem lépek le, nem adom fel, inkább zászlóvivője leszek
egy kibontakozó szövetkezésnek, amely azt a célt szolgálja, hogy
hasonló esetek ne fordulhassanak többé elő."
Ja, ha zászló! Azt Schmitt-től csak örökölni lehet.
"Palival
a »nagy tatai kerítőtáborban« ismerkedtünk meg... Én 17 éves voltam,
Pali 20, így nekem ő lett az első és egyben utolsó udvarlóm" -
nyilatkozza Schmitt Pál felesége, a tornász, olimpiai ezüstérmes, utóbb a
magyar aerobic-mozgalmat megalapító Makray Katalin a Demokratában
(2004. 47.) Két év ismeretség után, 1965-ben házasodnak össze. "Nagyon
korán nősültem, s igen nagy szerencsém volt, hogy egy ilyen sokfelé
érdeklődő, már-már szétszórt fiatalembernek a rendet, tisztaságot
szerető felesége lett, aki a maga viktoriánus tornászfegyelmével
hozzásegített ahhoz, hogy szerteágazó feladataimat ilyen színvonalon
megvalósíthassam, s egyúttal magamat is egyben tartsam" - szól kedveset
párjáról Schmitt.
Három lányuk születik: Alexa, Petra és
Gréta (1967, 1971, 1973). "Stabil értékrendet adtunk nekik, vallásos
nevelésben részesültek, felhívtuk a figyelmüket a nyelvtanulás
szükségességére... ha nem is bigottak, de számomra tetszően hívő
emberek" - állítja Sch. a P1-ben. A HVG-ben, 92 júliusában viszont még
azt mondja "Otthon hívőnek neveltek, rendszeresen jártam templomba. Ezt
én már nem tudtam továbbörökíteni gyermekeimre." A legkisebb lány
92-ben 19 éves, meglehet, utána erősítettek rá a vallásos nevelésre.
Nyilván ez a megoldás, hiszen Schmittnek a vallás "egyfajta kapaszkodó a
mai napig... bár egyre inkább megerősödik bennem, hogy az ember végső
soron csak önmagára számíthat." (P2) Így jön össze az, hogy mára
"nálunk a családban a vallásos rituálé mindennek az alapja. A
keresztelő, a bérmálás, az esküvő, az ima... Olyan zaklatott életet
élek, hogy a templomba járás alábbhagyott. De a hit megmaradt. A
lakásban látható helyen ott van a kereszt. Egy kis szimbólum, de azt
hiszem, fontos. A gyerekek is keresik a tekintetükkel, ha hazajönnek. Az
ágyunk felett egy modern Krisztus-kép van."
A művészettel
apjuk ismerteti meg a lányaikat. "Én arra vagyok a büszke, hogy én
szerettettem meg a gyerekekkel a múzeumokat: sikerült felkeltenem
bennük a szép iránti igényt." Az eredmény: "a Nemzeti Galériában minden
festményt ismertek; húsz méter távolságból már kívülről harsogták,
hogy ki festette őket és mi a címük." Ezt is elképzeljük. "Elsősorban a
magyar festményekre koncentráltunk - ezzel is sikerült az egészséges
patriotizmusra rávezetni őket." Sőt "volt még egy különlegesség, amit
megpróbáltam átadni nekik: amikor vittem edzésre őket, mindig latin
közmondásokat memorizáltunk. Mindennap egyet." Több ezerig juthattak az
évek során.
Schmitt nemcsak a képzőművészetnek, az
irodalomnak is apostola. "A könyv... örök szenvedély... A verseken
nevelkedtem." (P2) Kő tanúja volt, hogy Schmitt az irodájában könyvet
vett a kezébe, "amelyről majd kiderül, hogy verseskötet. Az irodai
asztalán hevert." (Lásd még: Schmitt a búzában.)
"A
legnagyobb ajándék, amit az Istentől kaptam, a feleségem, a családom és
az a tény, hogy magyarul beszélek. A nyelv gyönyörű árnyalatai a
gyökereimben élnek - vallja a P1-ben. - Van egy humorkedvelő, mosolygó
Schmitt Pál is, aki mindenféle játékra, összekacsintásra, ugratásra
kapható. A kedvteléseim jórészt a humán szféra irányába visznek - a
legkedvesebb időtöltésem, mint már említettem, a festészet élvezete.
Negyven éve igyekszem mindent megvenni és áttanulmányozni, amit a
festészetről írnak és kinyomtatnak... Amíg a sport el nem vitte a
maradék erőmet, addig éjjel-nappal olvastam. De emellett napi két és fél
órát zongoráztam... Ha valaki úgy gondolja, hogy szépen beszélek,
hatással vagyok rájuk, ha temetek, valami mellett vagy valaki érdekében
lándzsát török, felszólalásaimban a szavaknak új értelmet adok, egy-egy
új szóösszetételt használok, annak az a magyarázata, hogy korán
beleszerettem a szavakba... A szókincs a könyvekből jött, nem az
utcasarkon vásároltam őket. De bevallom neked, hogy ezzel együtt nagyon
sokat készülök a beszédeimre. Már-már szégyellem is. És nem mások írják
ezeket a beszédeket."
Na, most álljunk meg azokra a beígért bocskais bekezdésekre.
Ha,
mondjuk, Csurka áll ki sujtásokkal mellkasán nemzetárulózni, azon nem
lepődünk; mondott ő durvábbakat még ünnepelt működőszocialista íróként
is, olyankor megfogták a karját, hogy Pistám, ne igyál annyit, és kész.
Amíg Pista Szigligeten józanodott, Schmitt végigtőrözte,
diplomatálkodta a világot. Hol melegítőben, hol öltönyben.
Az
idei március tizenötödikén viszont Sch. is bocskaiba bújik, és mond
olyanokat a Várban, a polgári körök rendezvényén, mint egy
Bencsik-jegyzet. Nemzetárulózza kormányt, Gyurcsányról pedig állítja: "Ő
egy tál lencse miatt képes volt elárulni a 15 milliós magyar
nemzetet." (Helyesen: tál lencséért.) "Ő az anyagiasság hitvány álarca
mögé bújva érvelt és állított szembe közösségeket. Feleségek
lecserélésére biztatott. Móresre tanította a pápát és az egyházakat.
Magunkra haragítja ormótlan viccével az egész arab világot."
Schmitt felbuzdulása már csak azért is meglepő, mert a többi fideszes úgy beszélt, ahogy beszélni illik nemzeti ünnepen.
Vajon
úgy esett a dolog, hogy a Fidesz píárosa kitalálta, "Pali, most te
iszol vért"? Vagy tán szalagavatón járt pár héttel korábban, nézte a
kölcsönzős ruhákon a sok sujtást, s gondolta, a betyárját, valami
ilyesmi rajtam is jól állna? Tényleg azt hiszi, hogy hiteles, ha egyik
percben marhabőrben feszít Harley Davidsonján, a következőben meg
skanzenszerkóban nemzetárulózik? És amikor visszanézi magát a videón,
mert visszanézi, az biztos, vajon eltakarja a szemét, vagy kihúzza magát
a kanapén?
Hiheti, hogy számít pártjában, amit mond, hogy
beleszólhat a nagyfiúk nagypolitikájába? Lehet, hogy úgy képzeli, ő
most már komoly politikus? Lehet, hogy nem látja: betanított munkásnak
használják? Persze betanított munkásnak lenni se olyan rossz,
amennyiben alelnök a titulus. Na de ha előtte ország kedvence volt az
ember! Bajnok, olimpikon, nemzeti ikon.
A beszédet követő
köz- vagy legalábbis sajtófelháborodás után Orbán Viktor azt mondja a
Blikknek: "Érteni vélem, hogy Schmitt Pál a kettős állampolgárság
kapcsán miért beszélt a kormány nemzetáruló politikájáról. Bízzuk rá,
hogy akarja-e korrigálni." Schmitt akarja, elnézést kér. "Abban biztos
vagyok, hogy ma már más szavakat használnék" - nyilatkozza egy lapban.
"Ma sem tudnék más szót használni" - nyilatkozza a rádióban.
Állítólag magával ragadta, hogy 30 ezer ember előtt beszélt.
A
bocskai amúgy nem idén márciusban "csípődik be" neki először. A P2-ből
tudjuk, hogy 1995-ben, a MOB százéves jubileumi kongresszusán "azzal
demonstrálta a hitvallását, a magyarságát, hogy az Operaházban
Bocskai-ruhában állt mikrofon elé". Sőt: "2000-ben, a millecentenárium
évében keresztülvitte, hogy a sydneyi olimpia megnyitó ünnepségén a
magyar versenyzők ruháján két sujtás emlékeztessen a bocskaira.".
Most
a MOB-tagok is kikelnek ellene. Többek között Gallov Rezső, aki
javasolja, "Schmitt legyen erős és meghatározó embere a Fidesznek, akkor
viszont ne ő legyen a MOB elnöke."
Végül Gallov mond le
MOB-tagságáról, követi őt Baráth Etele. Mások "csak" nyilatkoznak.
Farkas Zoltán kajakmesteredző, aki 1999-ben még köztársasági elnöknek
ajánlotta Schmittet mint "művelt sportvezetőt", március végén azt írja
nyílt levelében, hogy Sch. "ezzel a kifejezéssel átkormányozta magát a
sport területéről a politika síkos terepére. Március 16-tól a MOB
elnöke elsődlegesen politikus és csak mellékesen sportvezető...
pártpolitikussá alakult át, aki megoszt és sebeket ejt."
Egy
MOB-os segítőnk szerint Schmitt egyetlen főnökének sem mutatta be a
szöveget, Orbánnal is csak abban egyezett meg, hogy kitér a kettős
állampolgárságra. A hivatalban másnap, állítólag, sírt, de legalábbis
könnyezett, bánta a beszédet.
Rettentően meg akar felelni.
Még a 2002-es főpolgármesteri kampányban egy polgári körös
nőszervezetnél tesz látogatást, ahol "a lelkemre kötötték, hogy
mindenáron tiltakozzam a bordélyházak ellen". Schmitt tiltakozik is -
ha már az asszonyoknak megígérte. Egy későbbi Napkeltében viszont már
úgy látja, kell a kupi a magyarnak. Mondván, "egyfajta biztonság
szükséges azon nők számára, akik ezt a bizonyára számukra is tragikus
foglalkozást űzik". Aztán, gyanítjuk, kerülte a nőszervezetet.
Mindig,
mindenütt megfelel. Tudja, meddig nyújtózkodhat, tudja, kinek kell
puncsolni, kit nem szabad, kit kötelező sarazni. "Nagyvonalú, figyelmes
- egy-egy ügy érdekében. Tud viselkedni. Szólista, igazi barátja
nincs, viszonyait karriertervei határozzák meg. Azzal barátkozik, azt
szórakoztatja, akitől remél valamit. Tehetséges. Mert aki így tud
érvényesülni, az tehetséges" - mondja róla ismerője.
Talán a
megfelelés miatt születnek az olyan érzelemtől fűtött mondatai, mint az
alábbi március tizenötödikei: "a nemzeti egység dátuma mögött
leselkedik a szétszakítottság fekete magyar ádventje, a rideg
valóság..."
Vegyünk ide néhány sort a P1 harmadik, Schmitt
Pál intelmei a gyerekekhez (unokáihoz) című fejezetből: "Örömkönnyeik
húznak vékony hártyát az eléjük táruló mindenséglátványra, ami attól
szivárványosan lebeg, s nagyon-nagyon szépnek tűnik. Az egész olyan
meseszerű, hogy súrolja a valóságot."
Gyanítjuk, egy tőről
fakad az Intelmek és a március tizenötödikei beszéd. Mindkettő olyan,
mintha egy számítógépes versíróprogram készletét a Claire
Kenneth-összes és az Így írtok ti szókincsével töltötték volna föl, s
abból generálnának sorokat.
Schmitt, higgyük el, nem galád.
Csak, mondjuk úgy, felszínesen érzékeny. "Nem tagadom, vannak
pillanatok, amikor elbőgöm magam - vallja. - Egy újszülött unokával a
karjaimban, vagy magányosan, verseskötetet lapozgatva, a Himnuszt
hallgatva... Vállalom, hogy érzékeny vagyok." (P1) Elképzeljük, ahogy
ül tölgyfa íróasztalánál; odakünn setét éjszaka, a kerti műanyag lámpák
fénye játszik a tuják tetején, felhők fodrán csücsül a jóllakott
telihold, a távolban macska miákol, a János-hegy felől mintha vadkan, a
nappaliban duruzsol a kandalló, fénye a fehér zongorán.... Bort bont
az alelnök, szárazat, vöröset, na jó, fehéret, tölt, avatottan locsázza
a pohárban, szagolja, beleszürcsöl, érzi, jön a gondolat, kortyol,
tölt, megint, egyre közelebb a gondolat, résre szűkíti a szemét, látja
magát kívülről, félprofil, férfias, keze méregeti a Parkert, töltő, és
megérkezik a gondolat, elérzékenyül, és ír. Sok-sok jelzőt. Mer' abban
sok az érzelem. És tudja, hiszi: ez most nagyon sikerült. Másnap a
család megtapsolja, aztán a könyvkiadó is, meg a sajtósa, aki a
beszédért felel. És egy se mondja neki, hogy Pali, ez szar. Mert Pali
úgysem értené, hogy nem az érzések, az unokák imádata, a család, a
hazaszeretet lett itten leszarozva, hanem az, ahogy ő hozzányúlt. És
Pali azt hinné, hiszi is, hogy aki szarozza őt, annak se istene, se
családja, se hazája.
Citáljunk még az intelmekből, melynek
kapcsán Petra lánya azt mondja apjáról a P2-ben: "Amikor rá gondolok,
az jut eszembe, hogy mindig meleg a keze. Ez annyira jellemző rá. A
melegség, ami áthatja kívül-belül. A nagyvonalúság, a segítőkészség az
élet minden területén. Megható, ahogy a családban a legkisebbekkel
bánik... intelmei szép gondolatokkal vannak teli."
Hat
intelmet írt összesen a nagypapa. Olvassuk az első elejét: "Szeptember
10-én tíz órakor Budapesten, New Yorkban, Washingtonban, Londonban,
Bernben, Debrecenben, Pécsett, Lupa-szigeten és a mennyországban
hirtelen felgyorsultak a pulzusok. Gyöngy gondolatok emelték kezeinket,
hogy legalább képzeletben megérinthessük egymást (vagy hatvanan), s
egy törékeny pillanat erejéig eggyé válhassunk, amikor egy semmivel
össze nem hasonlítható csodaáhítatban különválik az addig egynek látott
Gréta mama és fia, Vendel, kínálva kedves és fontos újabb
oldalágacskát a szerteágazó családfának, az Attila-Gréta-Vanda
fénykiszögellésnél." Értsd: unoka született.
És az utolsó
intelem utolja: "Körös-körül vagyok véve cirógatásingerekkel,
akaratingerekkel, igeningerekkel! Jól döntöttek. A világon semmi nem
lehet szebb és fontosabb, mint hogy annyira bízzunk a jövőben és
egymásban, hogy sejtjeinkből készek vagyunk formát varázsolni, bele
lelket plántálni, köré családpajzsot emelni. E pillanatban a
meghatottság könnyszivárvány zárlata miatt látni már nem tudok sokat,
csak egy igazi veszélyt érzek
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
http://elevenmertek.blog.hu/api/trackback/id/3542902
