2013. január 29., kedd

Éhbért fizet az állam a közmunkásoknak, de cinikus módon azt mondja, pályázzannak luxusnyaralásra.

Éhbért fizet az állam a közmunkásoknak, de cinikus módon azt mondja, pályázzannak luxusnyaralásra.
 
Cinikus, ezért az MSZP visszautasítja a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt pályázatát – jelentette be sajtótájékoztatóján Nyakó István, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a Belügyminisztérium 50 millió forintos keretösszegből írt ki pályázati felhívást közmunkás családok nyaraltatására. Nyakó István cinikusnak nevezte, hogy miközben a téli hónapokban nincs közmunka vidéken, a pályázat benyújtási határideje március 20.
A szocialista képviselő visszautasította, hogy a közmunkából élőknek interneten keresztül kell jelentkezniük, az utazási költségeket pedig maguknak kell viselniük. Ugyancsak cinikusnak tartja a politikus, hogy miközben az érintett családok a közüzemi számláikat sem tudják fizetni, egyebek mellett a Tihanyi Yacht Clubban kínálnak nekik üdülési lehetőséget. Álláspontja szerint a szobákban lévő minibárok használata a teljes fizetésüket elviheti.
Nyakó István visszautasította azt is, hogy az üdülési helyszíneken filmet kívánnak forgatni, amelyet a program népszerűsítésére használnának.
A sajtótájékoztatón Kordás László, a napokban bejegyzett és több mint 4 ezer tagot számláló Közmunkás Szakszervezet főtitkára elmondta: csatlakoznak az éhségmenetekhez, amelyek az ország nyolc megyéjéből indulnak és február 11-ére érnek a fővárosi Kossuth térre, ahol demonstrációt tartanak.
Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület elnöke hangsúlyozta: nem alamizsnát és segélyt kértek, mégis cinikus választ kaptak a kormányzattól.
A kormány pusztán kommunikációs problémának tekinti a szegénységet – tette hozzá.
*
Budapesti sajtótájékoztatója előtt Facebook-oldalán válaszolt az éhségmenetet, egészen pontosan az ő személyét kritizáló, pocskondiázó írásokra, internetes bejegyzésekre Komjáthi Imre.
Vasárnap délelőtt a következőket írta:
„Az utóbbi néhány napban sok dolgot megtudhattam néhány honfitársamtól, olyanoktól, akik mélyen elítélik az MSZP 'gyűlöletkampányát'. Például azt, hogy kalácsképű, zsíros disznó vagyok, ezért nincs helyem az éhségmenetben. Van munkám, örüljek, hogy 'luk van a seggemen', ezért nincs helyem az éhségmenetben. Azért van hat gyermekem, mert felelőtlenül 'szarom a világra a purgyékat'. Nem mellesleg mocskos zsidó és kommunista, idézem: 'judeobolsevikbuzeráns' vagyok.
Na, akkor tisztázzunk néhány dolgot.
Van mit ennem, nem éhezem.
Azért menetelek, hogy más se éhezzen.
Van munkám, 28 éve dolgozom egy vegyipari cégnél három műszakban.
Azért menetelek, hogy más is dolgozhasson.
5 éve meghalt a húgom, négy gyermeket hagyott árván, azóta vagyunk hatgyermekes család. Azért menetelek, hogy mások gyermekei ne fázzanak, éhezzenek és tanulhassanak.
Azért menetelek, mert nem akarom, hogy a gyermekeim egy olyan országban nőjenek fel, ahol ismeretlen fogalom a szolidaritás" – írja a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület elnöke.forrás: közmunkaismunka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése