Biszku

Gellért Ádám a Mandinernek: Az igazságszolgáltatás kudarca a Biszku-per

belföld, kommunizmus, interjú, MSZMP, Salgótarján, jog, Biszku Béla, sortűz, Gellért Ádám, Földes László, Magyar Gábor, Biszku-per, nemzetközi jogász, Budapesti Pártbizottság, Ladvánszky Károly, tűzparancs.

2015. június 2. 16:30 | Írta: Stumpf András

Mekkorát káromkodott tegnap?

Semekkorát. Várható volt, hogy az ítélőtábla hatályon kívül helyezi az elsőfokú ítéletet. Vagy felmenti Biszku Bélát.

 

Ennyire gyenge volt a vád?

 

Végigültem mind az első, mind a másodfokú eljárás tárgyalásait, ismerem a teljes, első hallásra tekintélyes méretű, 4700 oldalas nyomozati iratanyagot. Már az különösen érdekes, ahogy az ügyészség eljutott a vádiratig.

 

Ők hibáztak?

 

Az eredeti, jobbikos politikusok által feljelentés Biszku Béla belügyminiszteri, 1957 márciusa utáni tevékenységére vonatkozott. A nyomozás legelején az ügyészség egy 11 kérdésből álló kérdéssort tett fel a feljelentők által javasolt és az eljárásba szaktanácsadóként bevont dr. Kahler Frigyesnek. Az első kérdésre, hogy „a kommunista diktatúra elmélete és gyakorlati működése - különös tekintettel a büntetőjogi és büntető eljárásjogi kérdésekre - milyen szempontból tért el a jogállam működésének alapvető elemeitől”, a szaktanácsadó többek között, szerintem egyáltalán nem odaillő módon mindösszesen két és fél oldalon kitért az 1956 telén leadott sortüzekre. Ez 2012 augusztusában volt, majd október közepén vádat emelt az ügyészség a salgótarjáni és a Nyugati – akkor Marx – téri sortüzek miatt Biszku Bélával szemben. Ezen kívül a „szakvélemény”-részleten kívül az egész eljárás során nem rendeltek ki más történész szakértőt. Sem az ügyészség, sem az elsőfokú bíróság nem érezte ezt fontosnak. Eléggé furcsa.

 

Az. Addigra ráadásul ön már bőven dolgozott az ügyön, törvényjavaslat-tervezetet is átadott Gulyás Gergelynek. Ebben a perben volt szerepe?

 

Az eljárás egyik szakaszában sem vettem részt hivatalosan, mindössze megfigyelőként követtem az eseményeket. Természetesen beszereztem sok iratot, folytattam egyfajta magánkutatást.

 

*

 

„Ez egy szakma: eltökélt, kompetens történész, levéltáros, szaktanácsadó nélkül nem megy.”

 

Talált valamit?

 

Mondok egy példát. A több halálos áldozatot követelő Nyugati téri tüntetés után két nappal az úgynevezett vörös zászlós tüntetést szervező és lebonyolító Biszku Béla így számolt be az MSZMP Budapesti Pártbizottságának: „Vannak olyan hangok, hogy a tüntetés megszervezése korai volt, és olaj volt a tűzre. Találkoztunk olyan érveléssel is, hogy jobban meg kellett volna szervezni ezt a tüntetést. Mi erőpróbának szántuk a csütörtöki tüntetést, és ez az erőpróba helyesnek bizonyult, sikeres volt, még akkor is ha provokáció is előfordult. Arról van szó, hogy ezt folytatni fogjuk, és az utcát ilyen körülmények között is vissza fogjuk hódítani az ellenforradalomtól. […] A karhatalmat jól fel kell készíteni. Rendet kell teremteni ezen a fronton is, A tömeg azt mondja egy karhatalmistának, hogy rám lősz, a nép fiára, ilyenkor világos, hogy meghátrál, és nem meri elsütni fegyverét. Ennyit a tüntetésről. Mi megvizsgáltuk ezt a kérdést és javasoljuk az elvtársaknak is, hogy elemezzék a tüntetést”. Ez 1956. december 8-án hangzott el Budapesten. Aznap dördült el a salgótarjáni sortűz. Ez a jegyzőkönyv például nem került a bíróság elé.

 

Honnan tud akkor róla?

 

Ahogy megtudtam, mi az ügy tárgya, bementem a Fővárosi Levéltárba és kikértem az MSZMP Budapesti Pártbizottság iratait. Ez a jegyzőkönyv azon kevés iratok közé tartozik, ahol Biszku Béla véleményt mond a karhatalomról. Sem az ügyészség, sem az elsőfokú bíróság nem vizsgálta meg ezeket az iratokat. De továbbmegyek. Földes Lászlóval szemben, akit az MSZMP PB összekötőnek rendelt ki a sortüzekre a vádirat szerint parancsot adó Katonai Tanácsnak, eljárás volt a 2000-es évek elején. Persze nem hivatalból indult az sem, hanem a Deport '56 és különösen Szerdahelyi Szabolcs feljelentésére, többszöri panasztétel után. Ezeket az iratokat sem szerezték be, sőt, Földes Lászlónak a politikatörténeti intézetben található három folyóméternyi iratát sem nézték át.

 

Már bocsánat, de hogyhogy nem? Mit csinált akkor az ügyészség?

 

Hogyhogy nem? Talán slendriánság, talán idő- és emberhiány. Esetleg a szakértelem hiánya. Nem hiába hangsúlyozom lassan öt éve, hogy ez egy szakma: eltökélt, kompetens történész, levéltáros, szaktanácsadó nélkül nem megy. A másodfokú tanács nem véletlenül utasította a Fővárosi Törvényszék egy másik tanácsát az új eljárás lefolytatására. Instrukciókkal is ellátta őket. S hogy mit tett az ügyészség? Rengeteg iratot beszerzett, de ahogy a másodfokú tanács a szóbeli indoklásnál fogalmazott – s most a jegyzeteimből idézek – a „korábbi nyomozati iratok beszerzése nem kutatómunka”. Itt a salgótarjáni és nyugati téri perek iratairól van szó. Biszku védőjének, Magyar Gábornak a perbeszédéből kiderült, hogy ő tud egy tanúról, aki élt még a nyomozás alatt. Kulcsfontosságú lehetett volna a meghallgatása. Az ügyészség még csak ki sem hallgatta.

 

Ki volt ez a majdnem tanú?

 

Ladvánszky Károly rendőr alezredes. Ő a salgótarjáni sortűz idején délelőtt telefonon beszélt az ORFK vezetőivel és kérte az útmutatásukat, hogy mit tegyenek a felgyülemlett tüntetőkkel szemben. Elmondása szerint azt közölték vele, hogy cselekedjék saját belátása szerint. A ügyészségnek le kellett volna futtatnia a korábbi perekben tanúként meghallgatott személyek neveit a népesség-nyilvántartóban, s utána szisztematikusan felkeresni a még élő embereket, majd kihallgatni őket. Hogy miért? Mert az eredeti eljárásokban csak mellékes kérdés volt, hogy ki és mikor rendelte el a sortüzeket.

 

*

 

 

„Láttam a rengeteg lukat, logikai bakugrást és a bizonyítatlanságot.”

 

Tehát az a bírói szöveg, hogy nem volt tanú, egyszerűen nem állja meg a helyét? Pontosabban: lett volna tanú, csak éppen elmulasztották felkeresni?

 

Pontosan. S még ki tudja, hányan élhetnek! De hangsúlyozom: nem a bíró feladata a nyomozás. Az viszont az már az ő feladata lett volna, hogy tisztázza, a karhatalmi alakulatok pontosan kinek a parancsnoksága alatt álltak, milyen parancskiadási út volt, s hogy ennek mi köze az MSZMP Ideiglenes Bizottságához. Ennek az alapvető dolognak a tisztázására most, másodfokon külön fel kellett hívni a figyelmet.

 

Ha jól értjük, az elsőfokú ítélet tényleg hibás volt akkor. Ennyiben tehát jogos az új eljárás.

 

Az elsőfokú ítélet kétharmad arányban kompiláció. Szó szerinti idézet a korábbi ítéletekből, szaktanácsadói véleményekből és részben oda nem illő más szakvéleményekből. Logikai koherencia pedig nagyon kevés volt benne, ahogy ezt a másodfok is megállapította. A szóbeli indokolás alatt egy helyen azt mondta Rúzsás Róbert bíró, hogy akkor, amikor Tóth Szabolcs bíró és elsőfokú tanácsa nem csak korábban megállapított tényeket, hanem jogi értékeléseket is beemelt az ítéletbe, kétséget ébresztett, hogy eleget tett volna az önálló jogi értékelésnek. Ez pedig, s ezt már én teszem hozzá, a bíró elsődleges funkciója. Ahogy elolvastam az elsőfokú ítéletet, láttam a rengeteg lukat, logikai bakugrást és a bizonyítatlanságot. Már az ügyészi vádbeszéd sem volt meggyőző, „ideológiai tűzparancs” mint olyan nagyon jól hangzik, de amíg nincs közvetett vagy közvetlen bizonyíték, csak egy jó szlogen marad.

 

Pedig az elsőfokú döntésnek elvileg örülhetett volna, hiszen akkor legalább elítélték Biszkut.

 

Nem az volt a célom, hogy rá tudjuk ragasztani: bűnös. Mindig azért küzdöttem, hogy a magyar állam végre valahára kompetens, szakszerű vizsgálatot folytasson le. Az, hogy lassan három éve nyomoznak – már ha nyomoznak – Biszku belügyminisztersége alatti bűntettek ügyében és még gyanúsított sincs, elszomorító. Az is, hogy lassan öt éve zajlik ez az ügy, s történész még nem vette a fáradságot, bátorságot, hogy írjon bármi alapvetőt az ügyben. Tudja, mit hallok úton-útfélen?

 

Mit?

 

„Túl kényes az ügy, nem foglalkozunk vele.” Jogászi körökben szintén nagy a hallgatás. Sehol egy konferencia, pódium-beszélgetés, tanulmány, csak a nagy csönd... Ez sokat elmond a mai magyar közéletről. Ahogy az is, hogy jobbikos politikusok feljelentése alapján indult az egész: senki más még csak meg sem vakkant az ügyben.

 

Ön azért igen. Átolvasott rengeteg jegyzőkönyvet, dokumentumot. Mi lenne a vád, ha ön lenne az ügyész?

 

A vád egy alapos, szisztematikus kutatás és jogi értékelés után jöhetne. Ha a kezemben lenne az ügyészség majdnem korlátlan infrastrukturális és törvényi háttere, beküldenék még el nem fásult és eredményre éhes fiatal kutatókat a levéltárba. Jól megfogalmazott hipotézissel küldeném be őket.

 

*

 

 

„Ezekben az ügyekben egyvalami nincs: idő.”

 

Milyen hipotézis van a fejében?

 

Nem nagy was ist das, már elmondtam többször. Az utca embere is ezt mondaná. Biszku 1957-1961 között belügyminiszter, az MSZMP PB tagja, fő döntéshozó és végrehajtó, a büntetőpolitika alakítója. Itt van a Nagy Imre-per, itt vannak a bebörtönzések, s még hány és hány olyan, még akkor is jogtalan eljárás, amelyben ő valamilyen formában részt vett, kitalálta, végrehajtatta... Plusz a Koordinációs Bizottság, a büntetőügyek politikai alakítására létrehozott szerv tagja is volt. Folytassam még?

 

Egy testületben való tagság lehet önmagában emberiesség elleni bűncselekmény?

 

Nos, ez az egyik kulcskérdés, mert ugye még nem is jogászkodtunk! De nyugodjon meg: sajnos az elsőfokú bíróság, de még az ügyészség sem. Pedig elég fontos kérdés, hogy egy testületileg hozott döntés esetén, már ha volt ilyen, minden tagot érint-e, s egyenlő mértékben érint-e az abból származó büntetőjogi felelősség? Mik ezeknek a határai, paraméterei? Nos, ezek az alapkérdések még csak fel sem vetődtek ebben az ügyben. Az úgynevezett láncolatos felbujtás jogi fogalma, elmélete, gyakorlata, ami a kulcsa kellett volna, hogy legyen ennek az egésznek, egyszer sem jelent meg az ítéletben. Nem bonyolult egyébként a fogalom tartalma: A megkéri B-t, hogy bírja rá C-t valamilyen bűncselekmény elkövetésére.

 

Minek nevezhetjük akkor az ügyet? A bíróság kudarca? Az ügyészség kudarca? A teljes igazságszolgáltatás kudarca?

 

Utóbbi. Sőt, ez nem pusztán jogi kérdés. Mindez rávilágít arra, hogy intézményeink papíron ugyan vannak, de azok messze nem működnek megfelelően. Politikai és társadalmi akarat, jól és szakszerűen működő intézmények nélkül nem megy. Igazából senki sem vállalta fel ezt az ügyet. Gazdátlanul kallódik 25 éve.

 

Első látásra sokan úgy gondolták, hogy a bíróság másodfokon egyszerűen nem akar dönteni, lerázza magáról a felelősséget. Ezek szerint ez mégsem igaz. Az új eljárás valóban eljárási hibák miatt van tehát, nem azért, mert meghunyászkodott volna a bíró?

 

Ott voltam ugyan a tárgyaláson, végighallgattam az indokolást, elolvastam az ítélőtábla sajtóközleményét, de az írásba foglalt végzést még nem. Az volt az érzésem mindenesetre, hogy az alapján, amit a másodfok mondott, a megismételt eljárásban – ha csak nem kerülnek elő újabb bizonyítékok – fel fogják menteni Biszku Bélát. 

 

Mert?

 

Az egyik vádpont az volt, 1957 március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai három embert előállítottak és a helyi rendőrőrsön brutálisan összevertek, megkínoztak. Vizsgálat indul, felelősként két személyt jelöltek meg: a karhatalmi egység parancsnokát és a helyi rendőrőrs vezetőjét. Az egyiket eltávolították, míg a másikat áthelyezték. A Biszkunak küldött jelentésben azt kérik tőle: „Figyelemmel a megtett intézkedésekre javasoljuk a további vizsgálat megszüntetését”. Az iraton kézzel írva az áll: „Miniszter elvtárs már látta. További eljárást nem igényel. Irattárba”. Nem Biszku írta oda, hanem valószínűleg az egyik munkatársa. Az elsőfokú ítélet meg sem próbálta tisztázni, hogy ki írhatta ezt oda. Ez azért lényeges, mert az egész bűnpártolás alapja ez az egy mondat volt. Legalább bizonyítást kellett volna lefolytatni. Ne értse félre, nagyon úgy tűnik, hogy Biszku belügyminiszter nem tett semmi továbbit, de ezt bizonyítani kell. Ezért vagyunk jogállam.

 

Van lehetősége, hogy az új eljárásban részt vegyen? Mondjuk odategye az ügyészek asztalára, amit már amúgy is kitúrt a levéltárból...

 

Ezt mindenképp meg fogom tenni, el fogom küldeni a bíróságnak az iratokat. De valljuk be, ez azért mégis nonszensz. Rengeteg időt öltem már így is bele ebbe a témába. Az ügyszeretet vitt előre. Eközben százmilliók mennek el történeti kutatásokra, Ennek talán nem így kellene működnie, ugye?

 

Hát nem.

 

Most különben lehetőség lenne arra, hogy mindenki előkotorja az otthon őrzött, levéltárban lévő iratokat és előálljon velük. Nincsenek persze illúzióim. Az elmúlt öt év és a többi ügy, a Csatáry-, a Képíró-, és a Mátsik-ügy megtanított arra, hogy ne nagyon számítsak „külső” segítségre. Ez azért rendkívül elszomorító, mert pont ezekben az ügyekben egyvalami nincs: idő.

 

*

 

„Skrabski Fruzsinának és Novák Tamásnak köszönhetjük, hogy egyáltalán tudunk a Biszku-problémáról.”

 

Önnek egyébként ez már így is siker azért, nem? Ha nem lép 2010-ben, még ennyi sem történik. Biszku szépen csücsülne a Rózsadombon, még a bíróságig sem kellett volna elbattyognia.

 

Óriási szerepe volt Skrabski Fruzsinának és Novák Tamásnak. Nekik köszönhetjük, hogy egyáltalán tudunk a Biszku-problémáról. Én pusztán követtem az általuk mutatott utat. A magam eszközeivel lépkedek ugyanazon.

 

A Biszku-pernek nem Hágában lenne a helye?

 

Nem. Egyetlen nemzetközi bíróságnak sincs joghatósága az ügyben. Ezt minden posztszocialista országnak magának kell megoldania. Lengyelország, Románia és a balti államok ebben is jóval előttünk járnak. Lengyelországban például külön intézet nyomoz ügyészek és történészek bevonásával több száz ilyen ügyben. Képzelje, olyan esetekben is, ahol már meghaltak az elkövetők. Mégis az ügyészek kötelességévé tették ilyen esetekben is, hogy kiderítsék a tényállást. Ez egy nagyon különleges eljárás, tanulhatnánk belőle. Hány ilyen intézet van, évi több százmilliós büdzsével? Egyik sem érzi feladatának.

 

Nemzeti Emlékezet Bizottsága. Nem ez lenne a dolguk?

 

A létrehozó törvény nem hatalmazta fel őket erre.

 

Mi a legfontosabb három pont, amit fel tudna sorolni, hogy elkerüljük ezeket a hibákat?

 

Egy: erős jogosultságokkal ellátott központi intézet vagy bizottság történészek, levéltárosok, ügyészek részvételével. Ez gyűjtené az iratokat, koordinálná és előkészítené az ügyeket. Kettő: a büntetőeljárási törvény módosítása. Törvénybe kell foglalni, hogy ezekben a speciális ügyekben akkor is van nyomozásnak és a tényállás teljes körű megállapításának helye, ha az elkövető meghalt. Három: az elmúlt 25 év ilyen típusú ügyeinek teljes körű feldolgozása, hogy tanuljunk a hibákból. Ne felejtsük el: a népbiztosok perétől kezdve a népbíróságokon át a '90-es években lefolytatott felülvizsgálati eljárásokig ezek az ügyek mindig újratermelődnek.

 

Ezeket az ötleteket, törvénymódosításra irányuló javaslatokat esetleg felveti valamelyik döntéshozónak is?

 

A megfelelő csatornákon el fogom juttatni a javaslataimat, igen, ám ugyanilyen fontos, hogy a közvélemény, a véleményformáló értelmiség is napirenden tartsa a kérdést. Nem lesz egyszerű. Végletekig megosztott a magyar közélet, s ez a megosztottság mindenhova leszivárog. Átitatta a legkülönfélébb intézményeket.