Bernáth Aurél (1895-1982) Munkásállam-történelem című, 12x8 méteres szekkó faliképét készíti az MSZMP Központi Bizottsága székházának előcsarnokában

A vízszintesen három részre osztható freskó legfelső sávjával sok gond nem volt, a felhő az felhő. Az „átverés” a két alsó sávban történik: legalsó részében dolgozó munkásokat látunk, de ha közelebbről szemügyre vesszük, egyértelművé válik, hogy igazából senki sem dolgozik, az izmos sztahanovista munkások a csinos munkáshölgyekkel próbálnak ismerkedni. A freskó legizgalmasabb része mégis egyértelműen a zseniálisan megkomponált középső sáv, amelyben a kor több ismert értelmiségije, például Déry Tibor, valamint a vezető politikusok – köztük Nagy Imre, de maga Aczél és Kádár János is – szerepelnek. A jelenet szerint egy gyűlést látunk, ahol az előadókat nagyszámú hallgatóság hallgatja. A dolog szépséghibája, hogy az előadóknak nincs szája, Kádár János sakkozik, Aczél pedig az ajtófélfának dőlve látványosan unatkozik. Nem tudni, hogy az előre kifizetett tiszteletdíj, Bernáth személye, vagy Aczélhoz fűződő viszonya miatt, de meglepő módon az ügynek szinte semmilyen visszhangja nem lett, sőt megvolt a kötelező méltatás is. A rendszerváltás után a képet először a szoborparkba akarták átköltöztetni, majd letakarták, és így maradt egészen 2004-ig. Jelenleg tizedmásodpercekre lehet megpillantani, ha az ember a fotocellás ajtó előtt álldogál kitartóan, és azonnal bedugja a fejét az ajtónyíláson, ha az kinyílik.

---

 

Bernáth Aurél 1895-ben látta meg a napvilágot Marcaliban, régi földbirtokos család sarjaként. Mikor megszületett, a korábbi földeket a család már régen elveszítette, ennek ellenére Bernáth megengedhette magának, hogy festőnek tanuljon, s a nagybányaiakként ismertté vált csoporthoz csatlakozva, majd hosszabb bécsi tartózkodás után a 20-as és 30-as években már rendszeresen állított ki a legnagyobb budapesti kiállítóterekben. 1945-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Első alkotói virágkorát egyértelműen a 20-as évek végén, 30-as évek elején élte, ekkorra datálhatóak legismertebb – a nagybányai hagyományokon alapuló, impresszionista stílusban megalkotott – művei, majd az 50-es évek végétől újra reneszánszát éli, s számos köztéri – leginkább állami funkciót betöltő épületbe szánt – alkotás fűződik a nevéhez. A Munkácsy-díjas Érdemes- és Kiváló művésszé avanzsáló Bernáth kétszer is megkapta a Kossuth-díjat.