Biszku- saga

A parlament 2011-ben fogadta el az ún. lex Biszkut (2011. évi CCX. törvény) "az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről". A törvény hatálybalépését követően, 2012-ben a Fővárosi Főügyészség a Jobbik feljelentésére nyomozást indított Biszku Béla ellen több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Ezután Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy e bűncselekményért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A főügyész a rendszerváltás utáni magyar büntető igazságszolgáltatás jelentős mérföldkövének nevezte az eljárást; szerinte Biszku a forradalom utáni megtorlások fő irányítója és felelőse, akit a Nyugati téri és a salgótarjáni sortűzzel összefüggésben is meggyanúsítanak. Ám arról nem beszélt, hogy ha ezt így látja, akkor miért nem Biszku belügyminiszteri tevékenysége került az ügyészség látóterébe? Miért az 1956. decemberi sortüzek alapján kívánnak vádat emelni, vagyis olyan ügyekben, amikkel - ahogyan a főügyész is megjegyezte - a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egykori ideiglenes intézőbizottságának (IIB) valamennyi tagja gyanúsítható lenne? Közülük már csak Biszku Béla él - aki akkor még nem volt belügyminiszter.

Távozik a tárgyalásról 2015. március 18-án Fotó: MTI

Az egy évvel később elkészült vádirat lényegében ugyanazt tartalmazta, amit már elmondott a főügyész: Biszku az IIB tagjaként közreműködött a korabeli erőszakszervezet, a karhatalom létrehozásában, közvetlenül irányította annak vezető testületét, a katonai tanácsot, részére feladatokat határozott meg, és célokat tűzött ki, melyeket a karhatalmi erők végrehajtottak. A fegyveres alakulatok a polgári lakosságra nyitott sortüzekkel szándékos emberölést követtek el az ország területén. 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál hárman, majd 1956. december 8-án Salgótarjánban negyvenhatan vesztették életüket. Továbbá a vád szerint 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai Martonvásáron a Magyar Tudományos Akadémia három kutatóját is előállították, majd súlyosan bántalmazták őket, aminek következtében az egyik sértett súlyos sérülést szenvedett. Biszku Bélának - aki akkor már belügyminiszter volt - a cselekményről szóló hivatalos jelentést 1957. április 9-én bemutatták, azonban ő - az akkor hatályos törvényi rendelkezéssel is ellentétben - nem kezdeményezett hivatalból büntetőeljárást, hanem elrendelte az ügy dokumentumainak irattározását. Az ügyészség szerint mindez az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó genfi egyezményben meghatározott súlyos jogsértésnek minősülő, felbujtóként, aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntett.
A vádiratban szerepel továbbá az is, hogy a Biszku lakásán 2012. szeptember 10-én tartott házkutatás során lefoglalt, engedély nélkül tartott tizenegy lőszer miatt is eljárást indítottak, illetve a 2010-ben, a Duna Tv Közbeszéd című műsorában tett nyilatkozata miatt, melyben nyilvánosan tagadja a kommunizmus bűneit. Ibolya Tibor a Magyar Nemzetnek akkor azt nyilatkozta, hogy az ügyészség álláspontja szerint "a pártállam idején kiadott pártutasítás gyakorlatilag parancsnak tekinthető, és ha az alapján embereket öltek meg vagy bántalmaztak, akkor azért a parancs kiadója is büntetőjogi felelősséggel tartozik".
Kik voltak? Mit intéztek?
Az eljárás tálalása közben teljesen háttérbe szorult, hogy a vádirat legsúlyosabb pontjai nem az egykori belügyminiszter felelősségét taglalják, hanem az ideiglenes intézőbizottságét, amelynek egyik tagja valóban Biszku volt, de az ő felelőssége semmivel sem kisebb vagy nagyobb, mint a többieké, akik már nincsenek az élők sorában. Mindez azért fontos, mert ennek alapján sokkal inkább "IIB-perről" kellene beszélni. De valójában miféle testület volt, mekkora hatalommal és befolyással rendelkezett az ideiglenes intézőbizottság?
"1956. november 1-jén Kádár János bejelentette a Magyar Dolgozók Pártja feloszlatását, illetve azt, hogy Magyar Szocialista Munkáspárt néven új párt alakult. Kádár mint első titkár egyúttal megnevezte az MSZMP első ún. intézőbizottságának a tagjait, akik között volt Nagy Imre, Szántó Zoltán, Lukács György, Losonczy Géza, Donáth Ferenc és Kopácsi Sándor, vagyis olyanok, akik a forradalomban kimondottan exponált szerepet töltöttek be, csupa reformkommunista - mondja Rainer M. János történész. - Az intézőbizottság kifejezésnek a magyar párttörténetben nem volt előzménye, ahogy a párt elnevezése, úgy ez is a szakítást akarta kifejezni Rákosiékkal. November 4. után Kádár - Moszkvával egyeztetve - úgy döntött, hogy megtartja az új nevet. Az intézőbizottság tagjairól egyelőre nagyvonalúan megfeledkezett, de később közülük kit halálra ítéltek, kit börtönbüntetésre, mások önkéntes vagy kevésbé önkéntes száműzetésbe vonultak. A lényeg, hogy Kádár egyedül maradt a porondon, és maga mellé verbuvált tizenegy olyan kádert, akikben maradéktalanul megbízhatott. Köztük volt Biszku Béla, de például Aczél György is. Ez az operatív pártvezetőség lett az MSZMP ideiglenes intézőbizottsága, ami lényegében a későbbi politikai bizottság szerepét játszotta. Legalább hetenként ülésező szerv volt, amely lényegében a pártpolitikát volt jogosult irányítani, vagyis kétségkívül ez volt a párt feje."
1956. november 4. után kettős hatalom alakult ki Magyarországon, ugyanis az oroszok bevonulása még nem jelentette azoknak a forradalom alatt létrejött szervezeteknek az automatikus megszűnését, betiltását, mint amilyenek például a munkástanácsok voltak. Noha a fegyveres ellenállás megszűnt, a sztrájkok, a tüntetések nem. Az ideiglenes intézőbizottság november végén döntött úgy, hogy véget vet ennek, amiben vélhetően közrejátszott az is, hogy a szovjet vezetésben voltak olyanok, akik nem bíztak Kádárban, ő pedig bizonyítani kívánta hűségét. "1956 november végén az ideiglenes intézőbizottság egy olyan határozatot fogadott el - folytatja Rainer -, amely szerint elérkezettnek látják az időt, hogy fellépjenek a forradalomból örökölt szervezetek ellen. Vagyis innen kezdve nem volt cél, hogy beillesszék az új rendszerbe a forradalmi bizottságokat, munkástanácsokat, döntöttek arról is, hogy le kell törni a sztrájkokat, és nem engedhetők meg utcai demonstrációk. Kimondták, hogy amennyiben ilyenekre sor kerül, és agresszivitást tapasztalnak, akkor fegyveresen is fel lehet lépni ellenük. Tudomásom szerint a Biszku-perben a vád tárgyát azok a politikai döntések és a nyomukban végrehajtott fegyveres akciók képezik, amelyek a forradalom letörésének, a társadalom pacifikálásának egy meghatározott szakaszát jelentették, elsősorban 1956 decemberének első napjaiban."
A vádban szereplő két sortűznél azonban szó sem volt a demonstrálók agresszivitásáról, noha a salgótarjáni sortűz után napvilágot látott olyan - hazug - magyarázat, hogy a tüntetők támadták meg a karhatalmistákat. Az viszont kétségtelen, hogy a végrehajtók egyik esetben sem valamiféle "központi utasításra" cselekedtek. Rainer M. János szerint ennek ellenére egyértelmű az ideiglenes intézőbizottság felelőssége. "Az új karhatalom egységei politikai felhatalmazást kaptak arra - mert ehhez kellett politikai akarat -, hogy lépjenek fel a tüntetésekkel, demonstrációkkal szemben, és szerezzenek látványosan érvényt az új kormány politikájának. De Kádár - aki akkor miniszterelnök is volt - nemhogy minden fontos döntésbe bevonta a pártot, hanem éppen ott, a legszűkebb körben kezdeményezte ezeket. Véleményem szerint tehát az ideiglenes intézőbizottság minden tagja felelős a sortüzekért. Ehhez elég annyi, hogy tudták jól, a békés politikai demonstrációk halálos áldozatokat követeltek, ám nem kezdeményeztek vizsgálatot, egyszerűen tudomásul vették, hogy mi történik. Vagyis tulajdonképpen helybenhagyták őket. Egyébként 1956. december elején nem csak a Nyugati pályaudvarnál és Salgótarjánban voltak sortüzek, s a parancsnokok, akiket később kitüntettek, minden esetben azt jelentették, hogy a tömeg agresszíven lépett fel, ami egyszerűen nem volt igaz. Jellemző az is, hogy a sortüzeket széles körű letartóztatási hullám követte, vagyis az ideiglenes intézőbizottság nemhogy nem lépett fel az atrocitások ellen, hanem támogatta azokat."
Rainer szerint az ideiglenes intézőbizottság felelősségének megítélésében a történészek között nincsen vita. Ellenben a jogászok között más a helyzet: amiért ugyanis most Biszku Bélát bíróság elé állították, nem újdonság a tárgyalóteremben. A vádiratban szereplő budapesti és salgótarjáni sortűz felelősei ellen voltak már bírósági eljárások, de akkor sem Biszku, sem az IIB többi, akkor még élő tagja ellen nem emeltek vádat.
Sortüzek, feljelentések
A salgótarjáni sortűz ügyében a Fővárosi Bíróság 1995-ben "egy rendbeli emberiség elleni" (a fogalomról lásd Emberiség, emberiesség, háborús bűncselekmény című keretes írásunkat) bűntett miatt Orosz Lajos és Toldi Ferenc egykori karhatalmistát öt év fegyházra ítélte. Csakhogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) Toldit felmentette, viszont a korábban felmentett Lévárdi Nándort és Szoboszlai Ferencet két év börtönbüntetésre ítélte. 2002-ben a Nyugati pályaudvari sortűz pere során Mátai Ottó nyugalmazott rendőrtisztet ítélték el első fokon három év hat hónapi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, de egy évvel később az LB őt is felmentette. A Biszku-vádirat jórészt ezeknek a pereknek az anyagára épül, bár nem csak ez a két sortűzper zajlott korábban. Noha az ügyészség a leggyakrabban ugyanazzal érvelt: 1956-ban Magyarországon ún. "nem nemzetközi jellegű" fegyveres összeütközés volt, amelyre érvényes a polgári lakosság védelmére vonatkozó genfi konvenció, a bírók teljesen másképp ítélték meg a helyzetet. Például az 1995-ös "tiszakécskei repülős" sortűzpernél a bíró azt állapította meg, hogy "Magyarországon 1956. október 27-én forradalom és szabadságharc zajlott, de nem állt fenn nemzetközi jogi értelemben vett 'nem nemzetközi jellegű fegyveres összeütközés', és ezért a genfi konvencióra való hivatkozás nem alkalmazható". Ellenben a salgótarjáni esetnél a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy "a vád tárgyát képező magatartás a polgári lakosság háború idején való védelméről szóló, Genfben 1949. augusztus 12-én kelt és az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett egyezmény 3. cikkének 1. pontja alapján emberiség elleni bűncselekménynek minősül".
Biszku Béla mind a salgótarjáni, mind a budapesti sortűzben megjelent tanúként a bíróság előtt. "Földes László, Czinege Lajos és Biszku Béla tanúk a tárgyaláson általánosságban mozgó vagy semmitmondó vallomásokat tettek, illetve emlékezetkiesésre hivatkoztak. (...) Nevezett tanúk magatartása, illetve nyilatkozatai az okirati bizonyítékok alapján is tisztázhatók voltak. Az sem kérdéses, hogy e tanúk a valóság elmondásával saját magukat bűncselekmény elkövetésével terhelték volna. (...) Tényként nyert bizonyítást, hogy a decemberi tüntetések fegyverrel történő leverését, a szovjet csapatok és a karhatalom együttes bevetését országos, illetve kormányszinten előzetesen elhatározták" - állapította meg a salgótarjáni sortűzper elsőfokú ítéletében Strausz János (későbbi alkotmánybíró), ami akár vádbeszédnek is tekinthető lett volna. Ám egészen a közelmúltig - leszámítva a Földes László egykori belügyminiszter-helyettes elleni 1998-as nyomozást, amelyet a gyanúsított halála miatt szüntettek meg - az ügyészség sem Biszku, sem az ideiglenes intézőbizottság más tagja ellen nem folytatott eljárást.
Hogy ez miért történt így, arra éppen Biszku őrizetbe vételét követően reagált Bócz Endre az Origónak. A korábbi legfőbb ügyész szerint a sortűzperekben csak akkor lehetett volna eljárást indítani Biszku Béla és társai ellen, ha bizonyítják, hogy az MSZMP intézőbizottságának ráhatása eredményezte a tüzelési szándékot. "Ehhez az kellett volna - nyilatkozta Bócz -, hogy a tettesek közül valaki elismerje, parancsot kaptak a tüzelésre, vagy találjanak egy tanút vagy okiratot, amely bizonyítja, hogy a bizottsági döntés hatására tüzeltek a karhatalmisták."
Gellért Ádám nemzetközi jogász, a lex Biszku egyik megalkotója már 2010-ben küldött egy beadványt a Fővárosi Főügyészségnek, melyben nemzetközi jogi egyezményekre hivatkozva felhívta a nyomozók figyelmét Biszku Béla szerepére az 1956 utáni megtorlásban. A beadványt akkor az ügyészség minden fokon és érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunk kérdésére azt válaszolta, hogy azért utasították el a beadványt, mert "az akkor tett feljelentés olyan cselekményre vonatkozott, ami nem volt beilleszthető a nemzetközi jog által meghatározott bűncselekmények körébe, az a bűncselekmény pedig, amire a feljelentés vonatkozott, elévült".
Ebből akár arra is következtetnénk, hogy a lex Biszku kellett a vádemeléshez, ám Gellért Ádám szerint az ügyészség pusztán a genfi egyezmények alapján jár el - ami alapján megtehette volna ezt jóval korábban is. A mostani eljárást a Jobbik feljelentése alapján indították el, ez viszont valóban a lex Biszku alapján született, hiszen a vádlott belügyminiszteri tevékenységével állt kapcsolatban. Csakhogy azt a nyomozást elkülönítették ettől az ügytől, és az jelenleg is folyik. "Nehezen érthető, miként kerültek elő a sortűzügyek, hiszen rájuk vonatkozóan nem is érkezett feljelentés - mondja Gellért Ádám. - Valószínűleg az történt, hogy volt egy már meglévő iratanyag, amire a kirendelt történész szakértő felhívta az ügyészség figyelmét, ezért indultak el ezen az úton. Abban az eljárásban, ami az eredeti feljelentések alapján született, két éve nyomoznak ismeretlen tettes ellen. Biszkut ki sem hallgatták. De kihallgathattak volna későbbi pb-tagokat is, amilyen például Pozsgay Imre vagy Nyers Rezső. Ez eddig nem történt meg. Csak találgatni lehet, hogy miért. Mindenképp óriási munka bizonyítani, hogy Biszku belügyminisztersége alatt a politikai vezetés miként folyt bele - büntetőjogilag is értékelhető módon - az ügyészség és a bíróságok munkájába. Ez azonban roppant nehéz: levéltárakat kell bújni, át kell nézni több száz ügyet, a még élő tanúkat kihallgatni. Az ügyészség leterhelt. Pedig ennek az ügynek az is lehetne a feladata, hogy akár megkésett katarzist adjon. Az IIB sortűzügyekben játszott szerepét ma már rendkívül nehéz bizonyítani. Ezért aztán nem szabad meglepődni, ha felmentő ítélet születik, mert egyelőre nem került elő közvetlen bizonyíték Biszku felelősségével kapcsolatban."
A szimbólum
A Biszku-per első tárgyalási napja március 18-án, a kampány kellős közepén volt, ráadásul a Jobbik és a Fidesz politikusai már tavaly október óta nemcsak "beharangozni" igyekeztek az eseményt, hanem további büntetőeljárásokat is ígértek. Jellemző például Lázár János október 23-i ünnepi beszéde, amelyben arról beszélt, hogy Biszku a sztálinista magyar diktatúra utolsó élő vezetője, és mint ilyen, "szimbólum", és "ha most nem, akkor már sohasem szolgáltatnak igazságot". Lázár arról is beszélt, hogy a "Biszku-per csak az első ilyen ügy". A jobbikos Szilágyi György a tárgyalás előtt ennél is tovább ment, amikor azt mondta: "A per igazságot szolgáltat több százezer családnak, s nemcsak a kivégzett, bebörtönzött áldozatoknak, hanem azoknak is, akik nem tanulhattak tovább", és hozzátette: "Magyarország sokkal másabb lenne, ha a per 1990 körül lezajlott volna. Akkor valószínűleg ma nincs MSZP, s nem lehetett volna miniszterelnök sem Horn Gyula, sem Medgyessy Péter, a D-209-es ügynök, sőt nem lett volna Gyurcsány Ferenc sem, hiszen nem futott volna be ilyen politikai pályát, ha Apró Antal és az Apró-klán nem egyengette volna nyugodtan az útját az elmúlt 20-24 évben."
Ezek után nem csoda, hogy az első tárgyalási napon az érdeklődők miatt alig lehetett beférni a tárgyalóterembe, ám miután kiderült, hogy Biszku nem kíván vallomást tenni, a tárgyalás javát pedig az iratismertetés teszi ki, hamar alábbhagyott az érdeklődés. Ahogyan a jobboldali politikusi nyilatkozatok is, ami persze érthető, hiszen az a cél, hogy Biszkut mihamarabb bíróság elé állítsák, teljesült. Nem csoda, hogy a következő tárgyalási napokat jószerivel teljes érdektelenség kísérte, a média is visszafogottabban számolt be az eseményekről. Jellemző, hogy már azt is szenzációként tálalták bizonyos lapok, hogy Biszku az egyik alkalommal megszólalt (azt mondta egyébként, hogy csukják be az ablakot). Tulajdonképpen éppen az a "megkésett katarzis" hiányzik, amit Gellért Ádám hiányolt - de hogyan is várhatnánk el ezt, amikor alig vannak tanúk, és az iratismertetés túlnyomó részében Biszku Béla neve nem is bukkan fel?
Magyar Gábor ügyvéd, Biszku védője szerint az egész "egyfajta jogi erőlködés", és úgy véli, hogy az eljárásban "az ötvenes évek köszönnek vissza". "Szerintem is akceptálható társadalmi érdek, hogy lezárjuk a múltat, és megnevezzük a felelősöket, de nem így - mondja Magyar. - Biszku bíróság elé állítása érdekében mindenki összefogott. A jogalkotó megcsinálta a lex Biszkut, majd annak érdekében, hogy ez ne legyen alkotmányellenes, módosították az alaptörvényt. Az ügyészség gyorsan vádat emelt, miközben a politikusok a parlamentben azon versengtek, kinek vannak nagyobb érdemei abban, hogy Biszkut bíróság elé állítják. Jól kimutatható, hogy az egészet körüllengi valamiféle hisztéria, ráadásul mindez a választási kampányban. Úgy vélem, hogy emberjogi szempontból ennél kevesebb is elég ahhoz, hogy unfair legyen egy eljárás. Ráadásul sikerült odaadni az ügyet egy hadbírónak, amit ugyan megtehettek, de legalább két olyan strasbourgi precedens van, hogy ez egyezménysértő." Az ügyvéd szerint nem csak emiatt aggályos nemzetközi jogi vonatkozásában a mostani per.
"A salgótarjáni sortűz esetében az összes tanúvallomás arról szól, hogy az ottani karhatalmisták vezetője, Darázs István tartalékos százados teljesen irányíthatatlan volt, semmilyen központi utasítást nem hajtott végre, és a salgótarjáni karhatalom egyfajta szabadcsapatként működött, amire még a helyi pártbizottság is panaszkodott. A mi ügyünk szempontjából ez azért lényeges, mert a vádirat szerint Biszku Béla a felbujtó, ám ha a sortűz végrehajtói a központi utasítást nem követő személyek voltak, akkor ez a vádpont meg is dől. A Nyugati téri sortűznél pedig nincs arra vonatkozó jogerős ítélet, hogy bárki is a tömegbe lőtt volna. Egyetlen karhatalmista állt a bíróság előtt, ő a kövezetre lőtt, amit a Legfelsőbb Bíróság foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésnek minősített, ami elévült" - mondja az ügyvéd, hozzátéve: a nemzetközi jogban való rendkívüli járatlanságot mutatja, hogy az ügyészség a genfi egyezményre hivatkozva háborús bűntettel gyanúsítja Biszkun keresztül az ideiglenes intézőbizottságot. "Teljesen összekeverték a dolgokat. A genfi egyezmény szerint ugyanis a háborús bűntett megállapításához kell egy megszálló hatalom, és kellenek olyan védett személyek, akik ennek a hatalomnak nem az állampolgárai. Márpedig ezt csak azzal a jogi fikcióval lehetne feloldani, hogy a pufajkások annyira szorosan együttműködtek a megszálló szovjet csapatokkal, hogy ők maguk is megszállók voltak, tehát háborút viseltek a saját nemzetük ellen. Ha nagyon cinikus vagyok, azt mondom, legyen így, de akkor mi köze ennek Biszkuhoz? Mert ha a karhatalmisták annyira együttműködtek a szovjet csapatokkal, hogy szándékegységben tudták a cselekményüket elkövetni, akkor mit tudott ehhez az ideiglenes intézőbizottság még hozzátenni? Egyébként a nemzetközi gyakorlatban a genfi egyezmény szerinti polgárháborús viszonyokra az emberiesség elleni bűntettet alkalmazzák, ez viszont nem szerepel a vádiratban" - mondja Magyar.
Az ügyvéd szerint ennél is "gyengébb lábakon áll" a vádirat a martonvásári esetnél. "Amikor még csak a nyomozás folyt, a lex Biszku alapján mondta azt az ügyész, hogy ez egy kommunista bűntett, bűnpártolás, de a vádiratban már nem ez szerepel. Az ügyészség a kommunista bűntett fogalmát elhagyta, és ezt a cselekményt is háborús bűntettként kezeli, ami már-már az abszurd kategóriájába tartozik. A vád leegyszerűsítve azt állítja, hogy a vádlott belügyminiszterségének az első hetét azzal töltötte, hogy karhatalmistákat buzdított: menjenek le Martonvásárra, és verjenek meg pár embert. Mi köze ennek a nemzetközi fegyveres összeütközéshez, amire a genfi egyezmény alkalmazandó? A háborús bűntett kategóriáját nem lehet kedvünk szerint kiterjeszteni a nekünk nem szimpatikus emberek vádlottak padjára ültetése érdekében. Ha azonban mégis bűnpártolásról van szó, akkor az már régen elévült."
A tárgyalás május 13-án perbeszédekkel folytatódik, ezt követően várható ítélethirdetés. Ami biztosan állítható, hogy "politikai vonalról" elvárás a szigorú ítélet, csakhogy a vád nem tűnik kellőképpen megalapozottnak. Azt ugyan nem lehet bizonyítani, hogy a sietős eljárás célja elsősorban az, hogy Biszkut még életében bűnösnek mondja a bíróság, ám minden jel arra utal, hogy lényegében ez történik, és semmi több.

Emberiség, emberiesség, háborús bűncselekmény A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék alapokmánya hatodik cikkének c pontja szerint az emberiesség elleni bűncselekmények (crimes against humanity) a következők: emberölés, kiirtás, rabszolgaságba taszítás, kitelepítés vagy más, a polgári lakosság ellen elkövetett embertelen cselekmények a háború alatti vagy előtti időszakban; vagy politikai, faji vagy vallási alapon való üldözés a törvényszék hatáskörébe tartozó bármelyik cselekménnyel kapcsolatban, függetlenül attól, hogy az elkövetés országának törvényei szerint miként értékelendő. Az emberiesség elleni bűncselekmények fogalma bizonyos mértékig átfedésben van a háborús bűncselekményekkel, a különbség az, hogy az utóbbi csak a fegyveres konfliktusok során elkövetett cselekményekre vonatkozik. A korábbi büntető törvénykönyv (Btk.) XI. fejezetében fordítási hiba miatt az emberiség (a humanity szó ezt is jelentheti) elleni bűncselekmény szerepelt, de a nemzetközi jog ilyen fogalmat nem ismert, ráadásul a törvény két alfejezetre oszlott: A béke elleni bűncselekmények, A háborús bűncselekmények. A "polgári lakosság elleni erőszak" a háborús bűncselekmények kategóriájába tartozott. Az ENSZ közgyűlésének javaslatára 1998-ban hozták létre az Állandó Nemzetközi Büntetőbíróságot, és alkották meg a működésével foglalkozó ún. Római Statútumot, amely rendelkezéseinek megfelelően tartalmazza az emberiesség elleni, illetve a háborús bűncselekményeket tartalmazó fejezetet. A Magyar Köztársaság a Római Statútumot 1999. január 15-én aláírta, és az Országgyűlés 2001. november 6-án ratifikálta, ám mindez csak 2013. július 1-jétől került az új Btk.-ba. A Biszku elleni 2013. októberi vádiratban valószínűleg az ügyészség figyelmetlenségéből adódóan szerepel háborús bűncselekmény, ugyanis a nyomozás idején az emberiesség elleni bűncselekmények fejezetet még nem tartalmazta a Btk.(forrás: Magyar Narancs)