2016. június 1., szerda

Takarékszövetkezetek kisemmizetjei nevében Demján Sándor levelet írt Orbán Viktornak

(MTI) 2016.05.31 20:47
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke szerint a takarékszövetkezeti integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, de az események ennek ellenkezőjét mutatják.
Demján Sándor erről egy - kedden az MTI-hez is eljuttatott - nyílt levélben írt, amelyben azt kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, ellenőrizzék a célok teljesülését.

A levélben az OTSZ elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy az integráció eredményeként a takarékszövetkezetek mérlegfőösszege jelentősen csökkent, a korábbi 10 milliárd forintos nyereségük 2 milliárdos veszteségbe fordult. Rámutatott, hogy eközben a "Spéder Zoltán vezette konzorcium többségi tulajdonába került" Takarékbank tizenhatszorosára növelte nyereségét, a szintén integrációs tag FHB vesztesége 10 milliárd forint lett, amellyel az egész takarékszövetkezeti szektor eredményessége "súlyos veszteségbe csapott át".

Állítása szerint az FHB tőkeemelésénél bizonyos szövetkezeteket kényszerítettek, hogy "a névérték hétszeresén vegyenek új részvényeket"

Az OTSZ-elnök azt is írta levelében, hogy üzleti körök "céghálót szőnek a takarékszövetkezeti szektor köré, parazitaként szívják ki erőforrásait".

Demján Sándor szerint az integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá. Levelében úgy fogalmazott, hogy meg kell akadályozni 130 ezer szövetkezeti részjegytulajdonos kisemmizését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése