2016. április 14., csütörtök

A pillanatot uralni vágyó karrieristák léptek az első generációs fideszesek helyébe

Hatalomkoncentráció, az anyagi javak hajszolása – szembesítette egykori mentoráltjait, a Fidesz vezetőit Stumpf István a kormánypárt új nemzedékének attitűdjével. A lapunk által megkérdezett elemző egyetért az alkotmánybíróval, és nem jósol hosszú politikai életet a második generációnak.
Böcskei Balázs politikai elemző lapunknak nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy Stumpf nem először kritizálja a kormányzó párt hatalomtechnikáját. 2014-ben Jogállam, hatalommegosztás, alkotmányosság címmel értekezett a Fidesz jogfelfogásáról, az Alkotmánybíróság kívánatos működéséről, az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom viszonyáról.
Böcskei Balázs
Böcskei Balázs
Népszabadság/archív
Jelen írása kevésbé a jogelmélet, sokkal inkább a Fidesz politikatörténete, a párt integritása felől közelít tárgyához. Írásának fontos íve, hogy a Fidesz mint értékelvű politikai kisközösség, jobboldali jövőtervező műhely, konzervatív hagyományokra tekintő, vízióval bíró párt megszűnni látszik.
Az egykori szakkollégista Fidesz feloldódik a feltétlen lojalitás és a populizmus oltárán. Bár fontos közjogi pozíciót tölt be Kövér és Áder, ahogyan még Deutsch Tamás és Szájer József is vezető politikusa a Fidesznek, a kormányzati politika tényleges befolyásolására egyre kevésbé nyílik módjuk az „első generációsoknak”. Helyüket egyre inkább a polgári erényektől és az alkotmányos jogállami normáktól elrugaszkodó, a politikai pillanat örök uralására törekvő új, karrierorientált elit vette át. A szélsőségesen pragmatista, habonyizált jobboldal értékmérője a hatalom kizárólagos megtartása és érvényesítése és minden, korábban megkérdőjelezhetetlen jogállami norma ennek való alárendelése, a szimbolikus és anyagi javak gyarapítása. Stumpf az új generációnak nem jósol hosszú politikai életet, és valóban kérdéses, hogy lehetséges-e még korrekció a Fidesz politikáján és szűk hátországán belül – mondta lapunknak Böcskei.

Stumpf: Ha a tudás  helyett a lojalitás válik a karrier feltételévé, nem leszünk emelkedő nemzet

Tölgyessy Péter a Fidesz első kormányzása idején zárt szerzetesi férfiközösségként jellemezte a párt vezérkarát – Orbán Viktort, Kövér Lászlót, Áder Jánost, Szájer Józsefet, Deutsch Tamást és Várhegyi Attilát –, de a hatos fogat mellett ott volt pártonkívüliként Stumpf István is.
A fiatal demokraták mentora, volt kancelláriaminiszter, jelenlegi alkotmánybíró most csúcsra járatott hatalomkoncentrációval, a celebkultúrával és az anyagi javak előtérbe helyezésével szembesítette „a fiúkat" a Kolosi Tamás szociológus születésnapjára megjelentetett Magyar Polgár című kötetbe írt esszéjével.
„Több mint harminc évvel ezelőtt a Bibó Szakkollégiumot alapító, zömmel első generációs értelmiségi fiatalok számára a polgári erények és magatartásmód, valamint a jogállami értékek nagyon fontos zsinórmértéket jelentettek. Ma még nehéz egyértelműen állást foglalni abban, hogy milyen pályára állította ez a generáció az ország fejlődését"
– írta Stumpf. Aki Orbánról úgy véli, „a világpolitika színpadára lépett, nem csupán ledöntötte az euró­pai liberálisok által köréje épített karantént, hanem sokak szemé­ben az európai kultúra megmentőjeként tűnik fel".
Deutsch, Orbán, Szájer, Stumpf és Bayer Zsolt 2009-ben. Zárt férfiközösség
Deutsch, Orbán, Szájer, Stumpf és Bayer Zsolt 2009-ben. Zárt férfiközösség
Szigetváry Zsolt / MTI
A Polgár és jogállam címet viselő írás legsúlyosabb megállapítása szerint „a Fidesz új generációjának már semmit sem jelentett a szakkollégiumi időszak közösségi érték- és élményvilága. Sokuk számára a hatalmi pozíciók birtoklása, a szimbolikus és anyagi javak gyarapítása lényegesen nagyobb motiváló erővel bírt, mint a politikai közösséghez tartozás élménye, illetve a nemzeti ügyek szolgálatának ethosza. A polgári erények helyét egyre inkább a féktelen karriervágy és a gazdagodás hajszolása veszi át. Az értékalapú elkötelezettség helyébe mindinkább a feltétlen lojalitás lép".
„Ha egy rendszer elveszíti tehetséges fiataljait, ha a tudás és a hozzáértés helyett pusztán a lojalitás válik a karrier feltételévé, akkor nem lesz emelkedő nemzet Magyarországból" – szól Stumpf szentenciája.(forrás:nol.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése