2014. július 17., csütörtök

Tűrnie kell Orbán fiának

  Bors Online  2014. július 17., csütörtök - Endre, Elek Címlap
Nem szeretné, ha vele foglalkozna a sajtó, ugyanis nem számít közszereplőnek – ezt írta a 444.hu-nak Orbán Gáspár. A kormányfő fia a vb-döntőn keltett feltűnést. Az ügyvéd szerint le kell nyelnie a dolgot. Deutsch Tamás megvédte főnöke gyermekét.riási vihart kavartak az elmúlt két napban a futball-világbajnokság döntőjének magyar résztvevői. Mint arról a Bors is beszámolt: Orbán Viktor miniszter­elnök a helyszí­nen nézte meg a finálét, de nem egyedül, Vlagyimir Putyin, Angela Merkel és Sepp Blatter mellett ott volt a fia, Gáspár is.
A hír egyébként valószínűleg mára el is hal, ha kedden Orbán Gáspár nem ír levelet a 444.hu szerkesztőségének, amelyben arra kéri a szerzőket, hogy amíg nem válik közszereplővé, ne közöljenek vele foglalkozó cikket.
Köszönettel: Orbán Gáspár, magyar állampolgár – zárta a levelet. Kíváncsiak voltunk, hogy Orbán fia közszereplő-e vagy sem, ezért szakértőhöz fordultunk.
Orbán Gáspár apja mellett, a VIP-páholyban. Nem kér a szereplésből
– Bírója válogatja, milyen megítélés alá esik az ügy jogilag. Az új Ptk. szerint a magánszféra már az alapvető személyiségi jogok közé tartozik. A miniszterelnök fia, ha nem is számít közszereplőnek, azért jóval többet kénytelen eltűrni, mint az átlagemberek. Főleg úgy, hogy a díszpáholyban foglalt helyet. Mert így óhatatlanul is előfordul, hogy az édesapja útjáról beszámoló lapok megemlítik őt is, hiszen ott ült mellette. Ha viszont a lelátó másik oldalán foglalt volna helyet, abszolút érthető lenne a tiltakozása. Így azonban tűrnie kell – vélekedett Bacsek György ügyvéd.
Az ügy egyébként a politikába is bekerült, ugyanis Deutsch Tamás szintén foglalkozott vele.
...sem Orbán Gáspár, sem a nagy mellű Costa Rica-i szurkolócsaj nem közszereplő, mert sokan láthatták őket a tévében. Ennyi. (…) És ha kegyednek is attól áll fel a webes f…a, hogy politikusok gyerekeivel genyózik, hát élvezze. Eggyel több cyberpedofíl a 444-en – írta Deutsch a Facebookon a cikk szerzőjének.
Angela Merkel világbajnok táskája
Most már semmi kétség: Angela Merkel kancellár igazi futballőrültté vált, miután Németország világbajnok lett. Legutóbbi programján egy nemzeti színekben pompázó, labda formájú táskával jelent meg, nem kis sikert aratva a kiegészítővel.

Hozzászólások

Tisztelt Olvasóink!
A BorsOnline minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti. Oldalunkon megjelenést követő 48 órában van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk a kommentelést. A lezárást követően az adott kommentoldal megszűnik, olvasóink számára elérhetetlen lesz. A kommenteket moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
Köszönettel:
A Borsonline szerkesztősége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése