2013. június 5., szerda

Schmitt Pál még mindig nem írja a doktoriját [origo]2013. 05. 15., 08:41

Egyelőre egyetlen lépést sem tett a doktorijával kapcsolatban Schmitt Pál volt köztársasági elnök, aki a SOTE-n kezdeményezett felülvizsgálat befejezésére vár - írta a Bors. A volt államfő most inkább motorozik és sporteseményekre jár.
Aktív nyugdíjasként tölti napjait Schmitt Pál volt köztársasági elnök, aki a tavaly mondott le a plágiumbotrány miatt az államfői posztról. Schmitt lemondása óta a felülvizsgálati eljárásra koncentrált, amelyet még tavaly áprilisban adott be a Semmelweis Egyetemhez (SOTE), még nem tudni, mikor dönt a jogorvoslati bizottság - írta a Bors.
A lap azt is megtudta, hogy Schmitt a PhD fokozattal kapcsolatban még nem tett hivatalos lépéseket. Ez azt jelenti, hogy bár a volt államfő megígérte, hogy doktorálni fog, egyelőre még nem kezdte el a doktori iskoláját.
A volt államfő a lap szerint mostanában közéleti, kulturális és sporteseményeken vesz részt, nagykövetekkel találkozik. Legutóbb pedig a karate Európa-bajnokságon érmeket adott át, ő volt a rendezvény fővédnöke is.Szabadidejében a volt elnök sokat van az unokáival, rendszeresen sportol és hódol két régi szenvedélyének, a motorozásnak és a tárogatózásnak. A fúvós hangszerrel még elnökként ismerkedett meg, akkor egy interjúban elmondta, hogy napi fél órát gyakorol. A hétfő egyébként az ünneplésé volt a Schmitt családban, a volt köztársasági elnök a 71. születésnapját szűk családi körben, az itthon lévő gyermekeivel és unokáival ünnepelte meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése