Csütörtökön kerül a boltokba Bud Spencer, alias Carlo
Pedersoli második életrajzi kötete, a 80 év alatt a Föld körül. Az
egykori válogatott vízilabdázóval és színésszel római lakásán
beszélgettünk – a fia tolmácsolt, a felesége kávét főzött, és Piedone
végül még a saját dalait is megmutatta. Filmjei elképesztő sikerét a fia
fejtette meg: akciójelenetekkel, verekedéssel vannak tele, de a
pofoneső után mindenki feláll, és még a vesztes is elbiceg.
hvg.hu: Mikor döntötte el, hogy ír még egy életrajzi kötetet, illetve miben más ez, mint az első? Bud Spencer: Bőven volt még mit elmondanom, és úgy
éreztem, hogy nemcsak arról kell beszélnem, hogy mi történt az
életemben, hanem arról is, hogy minek mi a miértje, szóval hogy miért
történtek úgy a dolgok, ahogyan történtek. Ebben a könyvben kevesebb a
sztori, mint az előzőben, de több a magyarázat. Másodszor pedig azért
fogtam hozzá, mert a kiadó szeretett volna még egy kötetet.
Németországban olyan sikert hozott az első rész, amilyet el sem mertünk
képzelni. (Magyarországon “Bud Spencer – Különben dühbe jövünk” címmel jelent meg – a szerk.) Ők szerettek volna még egyet, én pedig igent mondtam, és meg is kapták. hvg.hu: Most mindent elmondott? B. S.: Sok mindent elmondtam, de hamarosan lesz egy
harmadik könyv is, ami nyilván nem életrajzinak készül, ez amolyan Bud
Spencer-filozófia kötet. A filozófiám alapja, hogy „cogito ergo sum” –
gondolkodni és létezni viszont csak akkor tudok, ha jóllakott vagyok.
Ebből indulunk ki, illetve abból, hogy „hagyjanak engem, hadd éljem meg
az életemet”. Néha úgy érzem, hogy híres emberként túl nagy tömeg vesz
körül, és így előfordul, hogy szeretném, ha kicsit félreállnának, és
hagynának úszni. De ne gondolja, hogy zavarnak a rajongók, hiszen
végtelenül tisztelem őket. Júliusban például kaptam egy levelet Kínából.
(Kikiabál a házvezetőjének, hogy hozza be, a levél tíz másodpercen belül ott van az asztalon.) Megdöbbentem, hogy ott is szeretnek engem, hogy ott is szeretik a filmjeimet. Erről eddig nem nagyon tudtam. hvg.hu: Válaszolt rá? Szokott válaszolni a rajongói levelekre? B. S.: Válaszoltam, sőt éveken át szinte mindre
válaszoltam, még ha képtelenségnek is tűnt. Egy következő könyvben
szeretnék valahogy másképpen reflektálni ezekre a levelekre. Leírnám a
kínai élményeimet, vagy az indiait, beszélnék az utazásaimról, hogy
miként hatottak rám különböző országok.
Fotó: Németh Dániel
hvg.hu: Ugye tudja, hogy kultikus alaknak számít Magyarországon? B. S.: Tisztában vagyok vele, hogy sok rajongóm van
önöknél, de Magyarország nem kizárólag a filmjeim miatt fontos nekem.
Már azelőtt is elég jól ismertem a magyarokat, hogy életemben először
kamera elé álltam. Vízipólósként anno önök voltak a legnagyobb
ellenfeleink, és hát tudjuk, hogy ez az olasz-magyar rivalizálás a mai
napig megvan. A maguk hazája szerintem eleve az egyik legfontosabb úszó
és pólós nemzet. A válogatottban támadóként játszottam, és a magyar
védelem volt akkoriban a legkeményebb. hvg.hu: Kárpáti Györggyel tényleg jóban voltak? B. S.: Minden egyes nap nem beszéltünk, hiszen nagy a
távolság, de rá emlékszem a legjobban a válogatottból. Volt, hogy
küldött nekem magyar bort, nagyon finom volt. hvg.hu: Nevezte önt bárki Budnak? B. S.: Csak forgatáson. A barátaim mindig is Carlónak hívtak.
Egy magyar, akit sokszor péppé vert Piedone
Interjúnk az Ausztráliában élő Bugnerrel „Joe” Józseffel itt olvasható.
hvg.hu: Ki találta ki, hogy a Piedone-filmekben ne használjon fegyvert, és hogy a verekedős jeleneteiben ne folyjon vér? B. S.: Már nem is tudom. Így jött, és ez végig így
is maradt. A fiam, Giuseppe szerint ez a kulcsa a sikeremnek, hogy
akciójelenetekkel, verekedésekkel vannak tele a filmek, de a pofoneső
után mindenki feláll, és még a vesztes is elbiceg. Nincs tényleges
erőszak, nincs agresszió. Az pedig, hogy egy-egy fog kiesik, sokkal
inkább vicces, mint visszatetsző, vagy éppen ijesztő. A filmjeim
lényege, hogy segítsünk a gyengéken, akiket el akarnak nyomni az erősek,
és hogy tegyünk igazságot. hvg.hu: Miért hagyták abba a közös munkát Terence Hill-lel?
Erről borzasztó sok legenda kering, többek közt az is, hogy
összevesztek, és azóta sem javult meg a viszonyuk. B. S.: Szó nincs erről, a mai napig találkozunk
egymással. De hogy miért hagytuk abba a közös filmezést? Roppant
egyszerű oka van: ő tíz évvel fiatalabb nálam, és ahogy teltek az évek,
fizikailag egyre kevésbé voltam alkalmas arra, hogy olyan
akciójeleneteket forgassak, amikkel együtt lettünk híresek. Kaszkadőrt
pedig szinte soha nem fogadtam. hvg.hu: Philip Michael Thomast, akivel az Extralarge-ban
játszott, sokan úgy könyvelték el, mint Terence Hill utódját. Gondolt rá
így valaha? B. S.: Nem, vele eleve más volt dolgozni. Ő a
kilencvenes évek elején hatalmas sztár volt, a Miami Vice-nak
köszönhetően az egész világon ismerték. Jóban voltunk, de a forgatások
után megszakadt a kapcsolatunk.
Fotó: Németh Dániel
hvg.hu: Ha Hollywood hívta volna, költözik? B. S.: Csak a forgatásokra mentem volna. Szeretem a hazám. Nápolyt, Rómát, az olasz tengerpartot sosem tudnám otthagyni. hvg.hu: A pólós vagy a filmes karrierjét tartja fontosabbnak? B. S.: Egyértelműen a pólóst. A sport mérhetetlenül
fontos számomra. Mindegy, hogy csapatban, vagy egyénileg vagy nyertes,
de ahhoz, hogy győzedelmeskedj, a maximumot kell hoznod. Színészként, a
kamera előtt lehettem szerencsés. hvg.hu: Ez önről végképp elmondható, hiszen sosem járt színi iskolába. B. S.: És nem is tartom magam igazi színésznek.
Nevettető vagyok, és örülök, ha az emberek nevetnek a filmjeimen.
Szeretek szórakoztatni. hvg.hu: Igaz, hogy sportolóként láncdohányos volt? Olyan
történetet is hallottam, miszerint úgy ugrott a medencébe, hogy előtte a
szélén nyomta el a staubot? B. S.: Ez talán túlzás, de hogy az uszoda előtt
állva még elszívtam a cigim végét, az biztos. Tizennégy évesen kezdtem
dohányozni, és nem olyan régen hagytam abba. Sokat szívtam. Elnyomtam az
egyiket, és szinte rögtön gyújtottam meg a másikat. Büszke persze nem
vagyok rá, hogy sportolóként ilyen erős bagós voltam, de letagadni
felesleges volna. hvg.hu: Használja azt a zongorát, ami a nappali közepén áll? B. S.: Hogyne. Sokat játszom rajta. Szoktam énekelni is. hvg.hu: Dalokat is ír? B. S.: Igen. hvg.hu: Kiadja? B. S.: Azt nem hiszem, de van felvétel. hvg.hu: Megmutatja? B. S.: Persze. (Ezen a ponton kiszól a
házvezetőnek. „Sztálin!” – mondja. Sztálin egyébként dél-amerikai. Mint
kiderült, az édesapja történelemtanár, összesen hét fia született,
egynek a Benito, egy másiknak pedig a Washington nevet adta, de csak
Sztálin szolgál Spencernél. Amikor bejön a szobába, egy CD-t hoz
magával, majd beteszi a lejátszóba, Spencer pedig énekelni kezd.
Mosolyog, míg véget nem ér a szám, ami elmondása szerint elég fiatalos,
és arról énekel, hogy ne törődjünk az öregedéssel.) hvg.hu: Nem is gondol soha az öregedésre? B. S.: Nem. Arra gondolok, hogy mi történik holnap,
mert én egy nagyon kíváncsi ember vagyok. Tudom, hogy egyszer véget ér a
földi létem, de még élek, és addig az élettel foglalkozom. hvg.hu: Hívő ember? B. S.: Igen. Határozottan igen. Nyilván a hitem is segít ebben. hvg.hu: A hite akkor is segítette, ha valamiben nem ért el sikereket? B. S.: Túl tudok lépni dolgokon. hvg.hu: Például azon, hogy politikusként nem futott be?
(2005-ben a regionális tanácsnokok választásán indult a Forza Italia
párt színeiben, be nem járt sikerrel) B. S.: Elfogadtam, hogy nem kellettem az embereknek
politikusként. Talán jobb is, hogy nem választottak meg, így több időm
maradt az egyéb munkáimra és a családomra. A politikusi lét egész embert
kíván. hvg.hu: Mikor vágta le utoljára teljesen az arcszőrzetét? B. S.: Nem emlékszem. Több évtizeddel ezelőtt. Nem
tudom már, hogy milyen érzés borotválkozni, csak azt, hogy milyen érzés
szakállat nyírni. (forrás:HVG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése