2014. szeptember 18., csütörtök

Bene László "Gulyás-bizottság" előtt igennel válaszolt arra, hogy Gergényi felelőségvonása lehetetlenné vált a miniszterelnöki támogatottsága miatt

A jelentés a parlamenti albizottság pénteki ülésén is szóba került egy 2006 novemberében készült jelentés, de Bene László nem emlékezett erre a jelentésre.
Arra viszont emlékeztetette a bizottság tagjait, hogy a 2006. október 23-i események után Gergényi Péter beadta nyugdíjazási kérelmét, ezzel ő és az igazságügyi miniszter is egyetértett, azonban Gyurcsány Ferenc magához hívatta Gergényi Pétert, és felkérte, vonja vissza nyugdíjazási kérelmét.
Gulyás Gergely (Fidesz) , az albizottság elnökének kérdésére, hogy ezek szerint Gergényi Péter a kormányfőtől olyan támogatást kapott, ami után lehetetlenné vált, hogy vele szemben bármilyen felelősségre vonás induljon, Bene határozott igennel válaszolt és hozzátette: "nekem ezek után nagyon szerény lehetőségeim voltak".
Bene közölte: Gergényit úgy hívatták a miniszterelnökhöz, hogy ő arról nem tudott, ezt sértőnek tartotta, szóvá is tette. A kormányfő reakciója az volt, hogy vegye tudomásul vagy mondjon le - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy ezt megtette-e, vagyis lemondott-e, igennel felelt.
Mint mondta, ez nagyon nehéz döntés volt. Két érv viaskodott benne: az egyik, hogy ha lemond, akkor az állomány, a közvélemény nem úgy fogja-e értékelni ezt a helyzetet, hogy cserbenhagyta őket egy nehéz helyzetben. A másik érv viszont az volt, hogy azok után, hogy korlátozták a jogkörét ebben a vonatkozásban, még a véleményét se kérdezték meg, ezek után szabad-e ezt tovább csinálnia - foglalta össze. Amikor azonban a miniszterelnök megkérte, hogy ne mondjon le, ő - szavai szerint - "elkövette azt a hibát", hogy eleget tett a kérésnek.
    Tehát:Gulyás Gergely (Fidesz) , az albizottság elnökének kérdésére, hogy ezek szerint Gergényi Péter a kormányfőtől olyan támogatást kapott, ami után lehetetlenné vált, hogy vele szemben bármilyen felelősségre vonás induljon, Bene határozott igennel válaszolt és hozzátette: "nekem ezek után nagyon szerény lehetőségeim voltak". ( Az idézeteket a "Gulyás-bizottság" üléséről a NOL közölte le ezuttal)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése