2011. december 23., péntek

Arató: félelem miatt nyertek . Indexet kitiltotta Kövér a parlamentből

A nyilvánosság kizárásával, a pályázatok titkolásával tiltotta be a Klubrádiót a médiahatóság - jelentette ki Arató András. A rádió elnök-vezérigazgatója szerint a rádiózás szempontjából "senkik" nyertek velük szemben. Félelemről beszélt, szerinte ha a kormány biztos lenne a dolgában, csak erősíthetné magát azzal, hogy engedi a vele szemben kritikus hangok megszólalását.Médiaszakértők szerint viszont "nem a pályázat, hanem az egész rendszer van elcsalva". Legalább tízezren tüntetett tegnap a Klubrádióért, Mesterházy Attila pedig nyílt levélben kért választ a kormányfőtől.
Ez nem pályáztatás, hanem komédia volt - jelentette ki tegnap a Klubrádió elnök-vezérigazgatója azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz egykori médiapolitikusa, Szalai Annamária által vezetett Nemzeti-Média és Hírközlési Hatóság a rádiózás területén ismeretlen cégnek, az Autórádió Kft:-nek ítélte a tíz éve a Klubrádió által használt, 95.3 budapesti frekvenciát. Arató András kifogásolta, hogy a hatóság nem a nyilvánosság előtt hozta meg a döntését, és megjegyezte azt is, a nyertesnek megtiltották, hogy a szerződés aláírása előtt bármit is mondjon a pályázatáról.
A titkolózás egyébként valóban megfelel a médiatörvénynek, aszerint ugyanis "a pályázati ajánlatban szereplő adatokról a Médiatanács a szerződés megkötéséig harmadik személynek nem adhat tájékoztatást". Arra egyelőre nincs válasz, hogy miért veszített a pályázaton a Klubrádió. A hatóság szóvivőjétől, Kiricsi Karolától azt az indoklást kapták a kihirdetés után, hogy júliusban megjelentek a pályázati feltételek, a Klubrádió anyaga az "objektív kritériumoknak nem felelt meg". Arató ezt a reakciót "arcátlan arroganciának" minősítette.
Egy médiaszakértő, aki azért kérte neve elhallgatását, mert - mint mondta - nem szeretné, ha ő lenne a következő, akit a bíróság elé rángat vagy ellehetetlenít a kormány, úgy fogalmazott: a pályázatokkal kapcsolatos titoktartás jogszerű. "Nem ez a pályázat, hanem az egész rendszer van elcsalva". Kijelentette: az egypárti tagokból álló médiatanács úgy írta ki a pályázatot, hogy azon a Klubrádió nem nyerhetett. A hatóság egyébként azt is megteheti - mondta -, hogy a frekvenciára a "prémvadászoknak" ír ki pályázatot.

A médiatörvény szerint kontroll nélküli hatalmat kaptak, így bármihez és annak ellenkezőjéhez is joguk van. A Klubrádióval szemben nyert kft.-nek pedig nyilván van már biztosítéka arra, hogy az állami cégektől érkezik hozzá annyi hirdetés, amiből kifizetheti az irreálisnak tűnő, de egyelőre csak találgatásokra alapozott frekvenciadíjat. Arató András egyébként úgy fogalmazott: amikor valaki a másikba fojtja a szót, félelemmel küzd. Az intellektuális félelem a legsúlyosabb. A jelenlegi hatalmi struktúra nagyon erős, és ha a kormány biztos a dolgában, csak erősíthetné magát azzal, hogy engedi a vele szemben kritikus hangok megszólalását. Nem ez történik, tehát a kormány, vagy a neki megfelelni akaró hatóság fél.

Az elnök-vezérigazgató szerint a kormány, illetve a médiahatóság célja most egyértelműen az volt, hogy ne kapjon teret a kritikus vélemény. A Klubrádió a félmilliós hallgatótáborával a leghallgatottabb, ezt egy tisztességes pályázatnál figyelembe vették volna, mégis a rádiózás szempontjából "senkik" nyertek. Azt is megjegyezte: a nyár óta tartó pályázatban őket kétszer szólította fel a hatóság hiánypótlásra, egyszer az volt a kifogás velük szemben, hogy a tulajdonosok személye a cég tíz évvel ezelőtti alapítása óta változott, aztán pedig a tulajdonosi háttérre voltak kíváncsiak. Erről mintegy 600 oldalas összefoglalót készítettek a hatásóg számára, de ez sem volt elég, az egymillió forint törzstőkével bejegyezett kft.-nek szavaztak bizalmat. Beszélt arról is, minden jogi lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a további működhessenek. A Klubrádió ideiglenes műsorszolgáltatási engedélye egyébként február első felében lejár.

A Klubrádió egyébként egy másik frekvenciáért is küzd: még a választások előtt alakult ki éles ellentét az egykori ORTT-ben. A fideszes delegáltak - köztük Szalai - ezt a frekvenciát a Katolikus Rádiónak szánták, a többség viszont a Klubrádiónak ítélte. Szalai, aki egyébként akkor 0 pontot adott a Klubrádió műsorszolgáltatás tapasztalatára, akkor úgy fogalmazott: "Jött a kakukk, és betelepedett a fészekbe". A döntés végül a Közlönyben meg is jelent, de 2010 végén a médiatanács a pályázatot eredménytelennek nyilvánította. Ezt a Klubrádió a bíróságon megtámadta, a per jelenleg is tart. Ennek ellenére a 92.9-re már új pályázatot is kiírt a hatóság, ahol ismét a zenéé kell legyen a főszerep.

Indexre tette Kövér az Indexet


Szünetel az Index parlamenti tudósítása, mivel az Országgyűlés házvezetése úgy döntött, a hírportál újságírói részére december 21-től nem adnak belépőt sem a parlamentbe, sem a képviselői irodaházba. Egészen addig - szól a hivatalos indoklás -, amíg Kövér László házelnök "garanciát nem kap arra, hogy tiszteletben tartják az Országgyűlés méltóságát és betartják a parlamenti tudósításra vonatkozó rendelkezéseket és szabályokat." A biztosítékot a legutóbbi, december 20-i "Boldog Karácsonyt, magyar demokrácia!" című videotudósítás verhette ki, amelyben táncolt és énekelt két újságíró a Házban. Az Index tárgyalásokat kezdeményezett a Ház vezetésével a helyzet rendezésére.

Hűlt helyük a tulajdonosoknak

Rejtélyes módon elérhetetlenek a Klubrádió budapesti frekvenciáját elnyert Autórádió kft. jelenlegi tulajdonosai, a dunakeszi lakhelyű Tamás Hajnalka és a nyíregyházi lakcímű Szerémi Nóra, valamint az ügyvezető Mészáros Lajos. Ők idén júliusban kerültek a cégbe, mert addig - mint arról lapunk is beszámolt
a lengyel érdekeltségű Alagút Média volt a tulajdonos. A Klubrádió főszerkesztője, Vicsek Ferenc megpróbálta felvenni a kapcsolatot a cég egyik vezetőjével. Az Autórádió elvileg a Bécsi út 54. alatt található, de valójában "nincs ott semmi" - mondta.
A kft. egyik tulajdonosa, Tamás Hajnalka megadott száma pedig nem létezik - tette hozzá a főszerkesztő.

A másik tulajdonos Szerémi Nóra. Őt ugyan nem keresték, annyit tudni róla, hogy Nyíregyházán kezdte a pályafutását értékesítőként, majd műsorvezető lett. Később Budapestre költözött, az InfoRádióban is alkalmazták. Amikor mégis visszament szülővárosába a fővárosi életről és az ott élőkről úgy nyilatkozott: "a főváros túlontúl zsúfolt, és az emberek viselkedése is egy teljesen más dimenziót képvisel. A munkahelyen mindenki úgymond álarcot visel, és azt kell mondjam, élvezik és jól játsszák a szerepüket. Ez a tipikus bohócszindróma, a kötelező mosollyal. Ezt és a régebben hőn áhított pörgést megelégelve döntöttem úgy, hogy visszatérek a gyökereimhez". Most újra Budapesten él, és a hatóság döntése szerint ő alkalmas arra, hogy a fővárosiaknak készítsen rádiót. A miértre egyelőre nincs válasz.

Mészáros Lajos egyébként egy tucat másik magyarországi vállalkozás volt vagy jelenlegi tulajdonosa, cégvezetője. Ezek egyike a Rádió Energy Kft., amely aznap alakult, mint az Autórádió Kft. és ugyanarra a címre, a Bécsi útra jegyezték be. Tamás Hajnalka társasházi lakásának postaládáján is van egyébként egy másik cégnév: a tavaly alapított Zahid Global Trans Kft. kiskereskedelemmel foglalkozik. Egyelőre tehát nem tudni, hogy az Autórádió kft. egy strómancég - ahogy az a piacon terjed -, vagy valós szakmai befektető.

Tízezren tüntettek


Csaknem tízezer ember gyűlt össze tegnap a Klubrádióért rendezett szolidaritási tüntetésen a Magyar Rádió épülete mellett. Tamás Gáspár Miklós filozófus a többi között azt mondta: ne féljetek, a köztársaságot ugyan nem találjátok sem a parlamentben, sem a Legfelsőbb Bíróságon, sem pedig az ügyészségen, de a köztársaság megvan. Itt van, ahol ti vagytok: az utcán. Az utca a miénk, és holnap újra minden a miénk lesz. Ungváry Rudolf történész kemény szavakkal ostorozta az elmúlt húsz év "leggyalázatosabb" magyar kormányát. Mindenkit arra kért, hogy hosszú harcra rendezkedjen be, mert eljött a győzelemhez vezető, de kíméletlen küzdelem ideje. A tüntetők körében nagy ujjongás fogadta a Szolidaritás Mozgalom vezetőit és a köztévé előtt jelenleg is éhségsztrájkoló Nagy Navarro Balázst.

A délutáni demonstráción az MSZP politikusai személyesen is szolidaritást vállaltak "a tények és vélemények szabadságáért küzdő" Klubrádió dolgozóival, valamint a közmédiumok függetlenségéért éhségsztrájkolókkal. Mesterházy Attila pedig nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben azt MSZP elnöke arra kérte a miniszterelnököt, tegye nyilvánossá, egyetért-e a médiatanácsnak az unió demokratikus normáival szembemenő döntésével.



Muhari Judit /

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése