2012. május 14., hétfő

Brüsszeli ügy lett Ángyán-interjú

Brüsszeli ügy lett Ángyán-interjúnk
Az Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) előtt a magyar földtámogatás ügye – tudatta blogjában a Lehet Más a Politika frakcióvezetője. Jávor Benedek egyik ismerősénél azzal az interjúval „telt be a pohár”, amelyet Nagy József kollégánk készített a minap Ángyán Józseffel.
A volt vidékfejlesztési államtitkár egyebek mellett arról beszélt, hogy jelenleg az uniós földtámogatási pénz megszerzése a legnagyobb üzlet, és a két eltérő politikai kötődésű kör egyaránt kap a tortából. „A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adatai szerint csak tavaly a közvélekedés alapján a szocialista érdekkörhöz sorolt Leisztinger Tamás agrárcégei hatszázhatvankilencmillió forintot tettek zsebre, a fideszes érdekkörhöz tartozóként elkönyvelt Nyergesék vállalkozásai pedig egymilliárd-nyolcvankilencmilliót."
Ángyán József szerint olykor összecsapnak jobbosok a balosokkal, de a végén kiegyeznek egymással, hiszen holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Ha ezek a gazdasági érdekcsoportok közvetlen politikairányító szerephez jutnak, annak a köz szempontjából katasztrofálisak lehetnek a következményei – figyelmeztetett a professzor.
Jávor Benedek szerint nem biztos, hogy a bejelentés alapján az OLAF eljárást kezdeményez, és ha igen, akkor talál bizonyítékot arra, hogy agrárpénzeket használtak pártfinanszírozásra. Az ellenzéki politikus szerint ugyanakkor az látszik, hogy „a földügyek egyre inkább ráégnek a Fideszre, és könnyen az Orbán-kormány Tocsik-ügyévé válhat ez a történet”.
A 13 éve létrehozott OLAF egyébként eddig 3500 vizsgálatot végzett. Azok eredményeként több mint 1,1 milliárd szabálytalanul felhasznált euró került vissza az EU költségvetésébe, és összesen 900 év börtönt szabtak ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése